Széchenyi István Egyetem
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
DR. GÁRDONYI GERGELY
A SZEMLE SZEREPE A
BÜNTETŐELJÁRÁSBELI BIZONYÍTÁSBAN
DOKTORI ÉRTEKEZÉS
Témavezető:
Dr. jur. dr. med. Kovács Gábor tanszékvezető egyetemi docens
Győr, 2016
Tartalom
A témaválasztás indokolása, a kutatás célja ... 5
A kutatás módszertana ... 8
1. ELSŐ FEJEZET – A SZABÁLYKÖVETÉS ... 9
1.1. A JOGSZERŰSÉG ... 9
1.1.1. A szemle története ... 9
1.1.2. A szemle fogalma ... 27
1.1.3. A szemle tárgya ... 29
1.1.4. A szemle célja ... 31
1.1.5. A szemle módszere... 36
1.1.6. A szemle szakaszai ... 36
1.1.7. A helyszíni szemle fogalma ... 37
1.1.8. A szemle kapcsolata más eljárási cselekményekkel ... 40
1.1.9. A hatályos szabályozás ... 44
1.1.9.1. Alkotmányjogi aspektus ... 45
1.1.9.2. A szemle lefolytatása büntetőeljárásban ... 49
1.1.9.3. Szemle a közigazgatási hatósági eljárásban ... 58
1.1.9.4. Szemle a szabálysértési és fegyelmi eljárásokban ... 60
1.1.9.5. A szemle, mint bizonyítási eljárás ... 61
1.1.9.6. A szemle, mint a bizonyítás eszköze ... 64
1.1.9.7. A jogszerűtlen szemletevékenység ... 66
1.2. A SZAKSZERŰSÉG ... 71
1.2.1. Alapelvek ... 71
1.2.1.1. Jogszerűség, szakszerűség ... 72
1.2.1.2. Tárgyilagosság ... 72
1.2.1.3. Részletesség, teljesség, arányosság ... 73
1.2.1.4. Egységesség ... 74
1.2.1.5. Halaszthatatlanság ... 74
1.2.2. A szemle elrendelése ... 75
1.2.3. A bizonyító tények felkutatása ... 83
1.2.4. A bizonyítékok értékelése ... 101
1.2.5. A szakszerűtlen szemletevékenység ... 110
2. MÁSODIK FEJEZET – A VIZSGÁLAT TERJEDELME ... 113
2.1. A TELJESSÉG ... 113
2.1.1. Bizonyítás fogalma, szerepe a szemle során ... 113
2.1.2. A bizonyítás tárgya ... 121
2.1.3. A bizonyítás kerete ... 129
2.1.4. A szemle kapcsolata a felderítéssel ... 130
2.2. A RÉSZLETESSÉG ... 135
2.2.1. Az indíciumok szerepe a szemle során ... 135
3. HARMADIK FEJEZET – AZ ELLENŐRIZHETŐSÉG ... 140
3.1. A TÉNYSZERŰSÉG ... 140
3.1.1. Az észlelés, érzékelés jelentősége ... 140
3.1.2. Bizonyosság vagy valószínűség? ... 143
3.1.3. A büntetőjogilag releváns tények ... 150
3.1.4. A ténymegállapítás folyamata ... 152
3.1.5. Bizonyító erő ... 154
3.1.6. Az új módszerek bizonyító ereje ... 160
3.2. A REKONSTRUÁLHATÓSÁG ... 166
3.2.1. A bizonyíték fogalma ... 166
3.2.2. A bizonyíték forrása ... 180
3.2.3. A résztvevők szerepe az ellenőrizhetőségben ... 182
3.2.3.1. A bizottságvezető feladatai ... 183
3.2.3.2. A bűnügyi technikus feladatai ... 184
3.2.3.3. Bűnügyi kutyavezető ... 185
3.2.3.4. A szakértő ... 185
3.2.3.5. A hatósági tanú szerepe a bizonyításban ... 187
3.2.4. A szemle eredményeinek rögzítése ... 199
3.2.5. Külföldi módszerek a szemle eredményeinek rögzítésére ... 213
3.2.5.1. Amerikai Egyesült Államok ... 213
3.2.5.2. Németország ... 215
3.2.5.3. Ausztria ... 215
3.2.5.4. Svájc ... 216
3.2.6. Javaslatok a szemle eredményeinek rögzítése körében ... 217
3.2.6.1. A szemletevékenység akkreditációja ... 225
3.2.6.2. Bűnjelek kezelése ... 232
3.2.6.3. A szemle jövőbeni résztvevői ... 235
Végkövetkeztetések ... 238
A dolgozathoz felhasznált források jegyzéke ... 246
Mellékletek ... 259
„A büntetőeljárás lényegesen eltér a kísérletektől, hasonlít viszont hozzájuk abban, hogy az eredményt bizonyítottnak, igaznak akkor fogadjuk el, ha az megismétlődött.”1
A témaválasztás indokolása, a kutatás célja
Kutatási témámnak a szemle büntetőeljárásban betöltött szerepét választottam, hiszen gyakorló szakemberként másfél évtizede, országos szakmai vezetőként öt éve e jogintézménnyel foglalkozom.
A témaválasztás oka volt az is, hogy már frázisszerű a szemle kiemelt jelentőségét hangsúlyozni a büntetőeljárás során, mégis kodifikációs deficitet és egyes kérdésekben a mindennapi gyakorlattól távol álló, így nehezen alkalmazható szabályokat tapasztalok ezen a területen.
Azzal, hogy elméleti és tudományos alapon bizonyítottá teszem egyes téziseimet, és azok normaszintű szabályozási igényét megfogalmazom, bízom benne, hogy néhány lépéssel közelebb jut a szakterület saját, megérdemelt presztízséhez és az annak megfelelő jogszabályi környezethez.
A bírósági szak bizonyításelmélete hatalmas irodalommal rendelkezik, nem úgy a nyomozási szaké. Ez a szemlélet uralkodik a hatályos eljárásjogi törvényünkön is. A dolgozatom fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy ezen változtatni kell, és egyúttal olyan hiányt igyekszik pótolni, amely a nyomozati szakban folyó szemlének megadja a bizonyításelméleti alapjait, amelyekre aztán a kodifikációt, a kriminalisztikai ajánlásokat és a mindennapok legjobb gyakorlatát („best practice”) megnyugtatóan fel lehet építeni.
Úgy érzem, hiányt pótol talán e kutatótevékenység a tekintetben is, hogy nagy, összefoglaló mű a szemléről Pusztai László 1977-ben megjelent műve óta nem készült.2 Sajnos az ott felvetett problémák nagy része azóta sem oldódott meg, azonban a jogszabályi környezet, a társadalmi berendezkedés és a gondolkodásmód sokat változott, ezért ezekre a kérdésekre napjainkban már más választ kell adnunk. Ráadásul az említett mű sem dolgozta fel a szemlét bizonyítási oldalról
1 KIRÁLY TIBOR: Büntetőítélet a jog határán. Budapest, 1972. 75.
2 PUSZTAI LÁSZLÓ: Szemle a büntetőeljárásban. Budapest, 1977.
teljes körűen, így mondhatjuk, hogy a szemle – ilyen aspektusból történő – elemzése eddig hiányzó, egyedülálló próbálkozás a hazai bűnügyi tudományokban.
Érdekes az általam választott feladat azért is, mert a szemle során egy múltban történt eseményt kell feldolgozni a jelenben. Igaz ez persze a teljes nyomozásra. Azonban olyan speciális nyomozási cselekményről (ma úgy hívjuk: bizonyítási eljárásról) beszélünk, amely a természettudomány segítségével igyekszik rekonstruálni a releváns pillanatban történt eseményeket és akár megállapítani az objektív igazságot. Ennek megfelelően fejlődése egy másik tudományág sikereitől, eredményeitől is függ. Ezeket a módszereket, eljárásokat pedig a jog eszközeivel kell szabályozni és a kriminalisztika módszereivel kell alkalmazni: méghozzá jogszerűen és szakszerűen. A bizonyításelméleti aspektus ebben segítségünkre lehet.
Dolgozatom célja a „jó szemle” ismérveinek megalkotása, csoportosítása, levezetése. E kifejezés megfogalmazásakor óhatatlanul eszembe jutott a párhuzam a „jó állam”
ideológiájával is, hiszen a jó állam célja a közjó megvalósítása, amelynek része, hogy a különböző érdekek között egyensúlyt keres, ennek érdekében lehetővé teszi az igényérvényesítést, és szükség esetén védelmet is nyújt.3 A szemle során az eljárási garanciák betartásával ezek a feladatok megnyugtatóan végrehajthatók.
Szabó András az alkotmányos büntetőpolitika kapcsán így fogalmazott: „az alkotmányban nincsenek olyan előírások, amiket a büntetőpolitikának be kellene teljesítenie, ezért a büntetőpolitika akkor alkotmányos, ha nem alkotmányellenes”.4 Ez elgondolkoztatott a szemle kapcsán. Vajon a szemle pusztán már attól is „jó lesz”, hogy nem ütközik jogi és szakmai normákba, vagy ennél több feltételnek is meg kell felelnie? Erre a kérdésre is keresem a választ dolgozatomban.
Nem foglalkozom disszertációmban a baleseti helyszínekkel, mert bár – azok feldolgozása is büntetőeljárás keretében történik – a szemle intézményének csak egészen más, speciális szeletét képezi. Ennek vizsgálata önálló kutatás témája lehetne.
3 MAGYARY ZOLTÁN: Közigazgatási-fejlesztési program. 5.
http://magyaryprogram.kormany.hu/admin/download/8/34/40000/Magyary-Kozigazgatas-fejlesztesi- Program.pdf (Letöltés ideje: 2016. március 22.); vö. továbbá KISS NORBERT: A Jó Állam
koncepcióértékelési, -mérési dilemmái és kísérletek egy indikátorrendszerre. http://vtki.uni-
nke.hu/uploads/media_items/A_Jo_Allam_koncepcio_TNRH.original.pdf (Letöltés ideje: 2016. március 22.)
4 SZABÓ ANDRÁS: Büntetőpolitika és alkotmányosság. Jogtudományi Közlöny, 995/9. 418.
Dolgozatom a büntetőeljárás során lefolytatott szemlékkel foglalkozik (a többi jogterülettel csak érintőlegesen). Ennek oka, hogy a büntetőeljárásban alkalmazott szemle szabályai azok, amelyek egyszerűbb formában megjelennek más jogágak szabályozásában is. Ráadásul – mint azt később kifejtem – nagyságrendi különbségek vannak a bűnügyek kapcsán folytatott szemlék és az egyéb jogágak keretében folytatott szemlék esetszámai között.
A dolgozat fejezetekre, alfejezetekre és címekre tagozódik.
A három fejezet a jó szemle főbb kritériumcsoportjait foglalja magában. A fejezeteken belül az alfejezetek a jellemzőket jelenítik meg, a címek pedig szándékom szerint azon vezetik végig az olvasót, hogy a jellemzőket és a kritériumcsoportokat milyen gondolatsor mentén alakítottam ki.
A „jó szemle” fogalma és annak alkotóelemei a teljes dolgozaton végigvonulnak, többször említésre is kerülnek, mivel fő célom az, hogy a dolgozat végén összefoglalóan meg tudjam nevezni azokat a jellemzőket, amelyekkel a „jó szemle” bír. Ennek érdekében fogalmazódtak meg a gondolataim, úgyszintén ennek szellemében épül fel a dolgozatom szerkezetileg és mondanivalójában egyaránt.
Szakmai életemet is a „jó szemle” kutatása és végrehajtása köré építettem fel. Ennek része az is, hogy a szemlével nemcsak a gyakorlatban, hanem elméletben is foglalkozom. Így 6 éve oktatok és 5 éve kutatok ezen a területen. Célom egy olyan bűnügyi helyszínelő rendszer felépítése, amely képes kiszolgálni a nyomozó szervek igényeit és biztosítja a megalapozott szakvéleményekhez szükséges előfeltételeket. További feladat, hogy az e keretek között rögzített nyomok és anyagmaradványok, valamint tárgyi bizonyítási eszközök később megállják helyüket a bizonyítási eljárás során, ezzel pedig a bírósági határozatok szilárd alapjául szolgáljanak. Ehhez az elérni kívánt eredményhez elengedhetetlenek azok az elméleti, tudományos alapok, amelyekhez kutatásaim során jutottam hozzá, továbbá azok a következtetések és tézisek, amelyek ennek eredményeként születtek.
A kutatás módszertana
A kutatásaim módszere deduktív, hiszen általános bizonyításelméleti megállapításokon keresztül jutok el a konkrét elméleti problémákig, amelyekre igyekszem elméleti választ adni.
Méghozzá olyan választ, amelyet a gyakorlatban is hasznosítani lehet, így tehát az ott felmerülő hétköznapi kérdésekre is eredményes választ tud adni. Igyekeztem címenként az adott témában jártas jogtudósok, valamint elméleti, gyakorlati szakemberek által leírt elképzelések ütköztetését követően kialakítani saját elképzelésemet, és végső soron minden esetben a szemlére vetíteni azt.
Kutatásaim során feldolgoztam a magyar tételes jogot (különös tekintettel a 20–21. századi szabályozásra), a jogtörténeti előzményeket, a témában elérhető hazai publikációkat és szakkönyveket, valamint tankönyveket. Dolgozatomban megjelenítem – különösen a szemle értékét adó rögzítési módszerek és eljárások kapcsán – a külföldi gyakorlatot is, amely egyrészt angolszász példákban, másrészt pedig meghatározó európai országok gyakorlata kapcsán (elsősorban Németország, Svájc, Ausztria) jelenik meg disszertációmban.
A dolgozat alapvetően a szemle eljárásjogi és bizonyításelméleti aspektusainak feldolgozására törekszik, azonban a téma jellegéből szükségszerűen adódik egyes esetekben – de csak akkor és csak olyan mértékben – a kriminalisztikai megközelítés is, amennyiben az a fősodorban lévő problémához szervesen kapcsolódik.
Minden olyan ponton, ahol a kriminalisztika az aktuális téma okán engem további gondolatok megfogalmazására csábítana, de ezek papírra vetésétől – annak érdekében, hogy ne térjek el eredeti célomtól – elzárkózom, tudatni fogom az olvasóval.
1. ELSŐ FEJEZET – A SZABÁLYKÖVETÉS
1.1. A JOGSZERŰSÉG
1.1.1. A szemle története
„Nemcsak nem szeretheti, de nem is ismerheti tudománya jelenét, aki nem érdeklődik annak múltja iránt” – írta a kriminalisztika egyik legnagyobb hazai szaktekintélye, Kertész Imre.5 Ez is oka annak, hogy a szemle történetével kezdem a dolgozatomat, és az is, hogy meggyőződésem, a dolgozat szerzője és olvasója akkor lesz képes a szemle jogintézményét komplexen megérteni, ha tisztában van annak kialakulásával, történelmi fejlődésének főbb állomásaival.
E dolgozatban nem vállalkozom arra, hogy a szemle teljes történetét feldolgozom, mivel az egy önálló dolgozat témája is lehetne, továbbá ezt előttem 1977-ben részben Pusztai László és részben Katona Géza, a téma elismert szakértői magas színvonalon megtették.
Ehelyett a főbb stációk kiemelése mellett elsősorban abból az aspektusból mutatom azt be, ami dolgozatom fő témáját jelenti: története során a szemle milyen szerepet töltött be a büntetőeljárásban a bizonyítás szempontjából. Tekintettel arra, hogy a két remekmű óta mintegy 40 év eltelt, az azóta zajlott változásokat és a hatályos szabályozást részletesebben – alkotmányjogi szinttől kezdve – fogom bemutatni.
Nem vizsgálom részletesen a szakértők történetét, hiszen az egy önálló terület, amelynek önálló fejlődéstörténete van, és ennek ismertetése meghaladná e dolgozat kereteit. Így nem vizsgálom különösen a halottszemle szabályait sem. Annak ellenére, hogy az része a szemlének, és annak ellenére sem, hogy a szakértők között az orvos szakértők vettek részt elsőként a szemléken, sőt meggyőződésem, hogy a szemle fokozatos elismerésében, szabályainak törvényi szintű kodifikációjában az igazságügyi orvos szakértők elismertségének és haladó
5 KERTÉSZ IMRE: A kriminalisztika magyarországi előzményei. Belügyi Szemle, 1974/1. 41.
gondolkodásmódjának fontos szerepe volt. Dolgozatom ezen fejeztében csak azokon a pontokon utalok majd a halottszemlékre, ahol a kapcsolatot az elemzéshez választott szempont szerint valamilyen okból fontos megemlíteni.
Szemle a kezdetekben
Vélhetően a szemle volt az első racionális bizonyítási módszerek egyike, hiszen egy eljárásban érintett személy a saját verziójának előadása során az igazát bizonyító tárgyakat a hatóság előtt bemutatta (például megvert ember a letépett ingét, az ellopott tárgy hiányát a készletből stb.).
Ezt a funkcióját a szemle – mint azt a későbbiekben látni fogjuk – sokáig nem tudta levetkőzni.
Az első írásos szemleanyag Egyiptomból Kr. e. 1100-ból maradt ránk egy szemlejegyzőkönyv formájában, amelyet IX. Ramszesz uralkodása idején egy sírrablás kapcsán rögzítettek. Az ókorban egyébként az egyiptomi görög közigazgatás szervei a halálesetek, lopások, balesetek vagy rongálások ügyében gyakran tartottak szemlét.6 A római korban a szemle intézményével kapcsolatban sok feljegyzést nem találtam, mindössze egy i. sz. 173-ból származó halottkémi szemléről készült papirusztekercsnek magyarra fordított szövegét, amely egy önakasztott férfi halottszemléjének végrehajtásáról szól,7 és ez a tény nagyon fejlett jogi gondolkodásról árulkodik.
A feudális jog mindenképpen visszalépést jelentett a római korszak szabályozásához képest, hiszen összemosódtak a büntetőjogi, magánjogi szabályok, az anyagi és az eljárásjogi rendszerek. A kora feudalizmusban a tárgyaknak akkor volt szerepük, ha a tettes és a bűntett között a kapcsolat teljesen nyilvánvaló volt.
Említést érdemel a kora feudalizmusban alkalmazott „kézzelfogható tett”, az ún. Handhafte That, mint bizonyítási módszer.8 Ez a frank-germán eredetű kifejezés magában foglalja a
„közkiáltással történő üldözést”,9 „a nyomon üldözést” és a szemlét is. Ezen eljárásnak a bíróság előtti megindításához három konjunktív feltétel megvalósulása volt szükséges:
6 KOVÁCS GÁBOR: A helyszíni szemle normatív szabályozásának igénye és lehetőségei a büntetőeljárásban. In:
SZOBOSZALI KISS KATALIN – DELI GERGELY (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére.
Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2013. 292.
7 Forrás: http://www.romaikor.hu/archeologia/mirol_vallanak_a_papyrusok/egeszsegugy/cikk/halottkemi_szemle (Letöltés ideje: 2015. március 5.)
8 PUSZTAI: i. m. 33.
9 Ez azt jelentette, hogy a falu fegyverviselésre alkalmas férfitagjai a sértett segélykiáltására kötelesek voltak odasietni a helyszínre, és az elkövető elfogásához, megöléséhez, megkötözéséhez a szükséges segítséget megadni.
1. a sértett a bűntett észlelésekor segélyért kiáltson;
2. a tetten ért vagy menekülés közben elfogott tettest megkötözve a bíróság elé állítsák;
3. a vádló a bíróság előtt felmutassa a bűntett látható nyomait.10
Az eljárásnak fontos része volt a nyomok felkutatása, amely elsősorban a megölt ember holtteste, a bűntetthez használt fegyver és az eltulajdonított tárgyak voltak.11 Ha odaérkezés előtt az elkövető elmenekült, akkor kezdődött a nyomon üldözés. Érdekes módszer volt a „testi bizonyítás”, amely alkalmazásának egyik előfeltétele volt, hogy a releváns tárgyat a bíróság előtt felmutassák. Ha a bűntárgy a tettesnél csak egy napig volt elrejtve, az „kézzel fogható tetté” minősítette a cselekményt, egyéb esetekben viszont bűnper indulhatott.12 A testi bizonyítás során a későbbiekben a halottszemle lefolytatását átengedték alkalmanként 2-3 esküdtnek. A holttest felmutatása már nem a bíróság előtt, hanem a helyszínen történt, azonos formai megkötések között. Az ilyen módon – tehát nem bíró által – végzett szemle bizonyító ereje nem volt egyenértékű a bíró által végzett szemlékével, tekintettel arra, hogy annak megállapításait a felek vitathatták.13
Hazánkban az első olyan intézkedés, amely a nyomok követésére utal, I. (Szent) László nevéhez fűződik, aki II. törvényében úgy rendelkezett a nyomok követéséről, hogy amennyiben jószáglopás történik, akkor hírnököt kell küldeni abba a faluba, ahova a nyomok vezetnek, nehogy a faluban az állatok kihajtásával a nyomokat megsemmisítsék. A nyomok követése tehát ilyen módon előírás volt.14 A későbbiekben tapasztalt vádelvű felfogással szemben ez egy modern gondolkodásnak számított. Hiszen ezt követően a szemle funkciója még közel ezer évig – dacára a természettudományok rohamos fejlődésének – csupán a tanúk vallomásának ellenőrzése volt. Ez a Szent László általi rendelkezés hosszú ideig formálta változatlanul a közgondolkodást. Példaként említhető erre a következő, 1656 októberében történt eset, amikor a Bártfa városa mellett legeltetett hat ökröt elhajtották, a rájuk vigyázó pásztort egy baltával a fején oly mértékben bántalmazták, hogy sérüléseibe csakhamar belehalt. A nyomokat az uradalom egyik idősebb jobbágya, Varga Lukács kezdte követni. A jószágok nyomai a hegyek
Ha ezt megelőzően sikerült az elkövetőnek elmenekülnie, akkor kezdődött a nyomon üldözés. Forrás: KATONA GÉZA: Bizonyítási eszközök a XVIII–XIX. században. Budapest, 1977. 221.
10 KATONA GÉZA: Bizonyítási eszközök a XVIII–XIX. században. Budapest, 1977. 221.
11 KATONA: i. m. 223.
12 KATONA: i. m. 224.
13 Katona: i. m. 248.
14 Szent László Király Dekrétumainak Második Könyve 5. Fejezet a lopott jószág nyomon kereséséről. Forrás:
www.1000ev.hu (Letöltés ideje: 2015. március 5.)
között fekvő Alsó-Orlich község felé vezettek. Varga a nyomokat úgy különböztette meg a község határában talált más állatnyomoktól, hogy a tett helyszínétől nem messze letörte egy bokor ágait, és azon bejelölte a paták szélességi és hosszúsági adatait. Az ökröket ezzel a módszerrel a faluban sikeresen megtalálta.15
A modern értelemben vett szemlét a kora feudalizmusban az eljárások nem igényelték, tekintettel azok formalitására. A tanúk szavahihetősége állt az eljárás középpontjában, a tárgyi bizonyítási eszközök is ennek igazolását – és nem az objektív igazság céljait – szolgálták. A szemlét a vádelvi eljárások nem mint a bizonyítás egyik eszközét kezelték, hanem a perbeli felek által szolgáltatott bizonyítékok megfigyelésére vonatkozó aktusként használták. Ez rendszerint a bíróságok előtt zajlott, ezért kezelték a szemlét elsősorban a hatóság előtti – és nem „kihelyezett” – aktusként. Megkezdődött azonban már a 13. században a birtokperek kapcsán a bíróságok helyszíni tevékenysége is.
A szemlére az egyik korai utalást Werbőczy Hármaskönyvében, a II. kötet 41. czikkében találjuk, amely szerint a szemle „a szemmel látható kimutatása annak, hogy némely birtokjogok erőszakos elfoglalója ezek uralmában benne van”. A hitelesen lefolytatott szemlének komoly jogkövetkezményei voltak, mivel a bíró ez esetben azonnal végítéletet hozott.16 Pusztai azonban ennek jelentőségét nem tartja olyan jelentősnek, mivel ha a szemle nem támasztotta alá a felperes állítását, akkor az csak a köztudomány erejével bírt, és a perdöntő eskü odaítélésének volt az alapja. Hozzáteszi, hogy megítélése szerint ebben az eljárásban nem a szemlének, hanem az eskünek volt döntő szerepe, amit a szemle vagy megerősített, vagy nem.17
A peres eljárásokban 1526-ig a köztudományvétel (inquisitio communis) fontos szerepet játszott. A per során a felek kérelmére a bíró rendelte ezt el, amelynek során a kiküldöttek a helyszínen egy nap leforgása alatt tanúkat hallgattak ki. Ehhez gyakran szemle (revisio occulata) is társult.18
A szemle kezdetben csak a tanúk igazmondásának bizonyítására szolgált, ezért csak e körben került szabályozásra – ez jól körvonalazódott 1526-ig. Később, az inkvizitórius eljárás
15 KATONA GÉZA –KERTÉSZ IMRE: A bűn nyomában. Budapest, 1968. 99–102.
16 KATONA: i. m. 1968. 251.
17 PUSZTAI: i. m. 54.
18 BÉLI GÁBOR: Magyar Jogtörténet. (A tradicionális jog.) Pécs, 2000. 276.
erősödése során vált önálló cselekménnyé, a bírói bizonyosság megfelelő fokának elérése érdekében.
Polgári peres eljárásban a 16. századtól alkalmazták a szemlét (revisio occulata). Béli Gábor a tradicionális jogról írt könyvében megjegyzi, hogy eleinte csak polgári perekben alkalmazták, azon belül is leggyakrabban birtokperekben, később, a 17. századtól vált általános bizonyítási eszközzé a szemle. Ez utóbbi vonatkozásban Katona Gézának más véleménye van, többször citált művében éppen azt kifogásolja, hogy a szemle csak a tárgyi oldalt vizsgálja, és így több okból (amelyeket később részletezek) nem tölthette be azt a szerepet a bizonyításban, amelyet ma elvárunk tőle. Hozzá kell tenni, Béli megemlíti azt is, hogy a szemlét alkalmazták még magándeliktumnak minősülő testi sértési és egyéb károkozási ügyekben egyaránt. Erről ún.
bizonyságlevelet állítottak ki. Polgári perekben csökkentette a bizonyítóerejét ezen iratoknak (így magának a szemlének) az a tény, hogy bizonyságlevéllel a kezében a peres fél dönthette el, hogy azt a perben felhasználja-e, vagy sem.19
A büntetőeljárás a 16. századtól alkalmazta a szemle intézményét. Ebben az időszakban már hivatalból indultak az eljárások, amely tény lendületet adott a szemle intézménye fejlődésének.
A per előkészítő és nyomozó-vizsgáló szakaszokból állt. Az ún. nyomot hagyó bűncselekmények (delicta facti permanentis) esetén a bíró utasítására egy hivatalnok szemlét folytatott le. A halottszemle tisztiorvos részvételével zajlott, a vizsgálók a boncolásnál jelen voltak. Több esetben a testi sértés esetén nemcsak egyszerű szemle volt, hanem orvos is jelen volt az eljárás során, amelyről jelentést készített. A szemléről egyébként esetleírás készült, amelyet megküldtek az ügyésznek.20
Az akkuzatórius eljárásról az inkvizitórius eljárásra történő áttérés eredményezte a meggyőződés, megbizonyosodás igényét, de ez intézményesítve, jogi keretek között szabályozva csak a feudalizmus késői időszakában jelent meg.
A szemle szerepe a 18. századtól fokozódott, aminek oka a hivatalbóli eljárás elvének erősödése és az ún. generális inkvizíciós eljárási szakaszban a corpus delicti kötelező felderítésével függött össze. Ezt a magyar jogtudomány – korától lemaradva – nem fogadta be. A nyomot
19 BÉLI: i. m. 290.
20 BÉLI: i. m. 295.
hagyó cselekményeknél a szemle kötelező lett, de ez személyi, tárgyi és szervezeti feltételek hiányában csak elvi rendelkezés maradt.21
Az 1787-ben kiadott Sanctio Criminalis Josephina rendelkezései szerint nemcsak bíróságok, hanem rendőrségek is végrehajthatták a szemlét, sőt bizonyos körben kötelezően végre is kellett hajtaniuk. Ez lendületet adott a szemle intézménye fejlődésének, azonban nagyon rövid ideig volt hatályban. Az 1790-ben bekövetkezett halála előtt a nevezetes tollvonással II. József a Josephinát visszavonta. Ezzel újra a Praxis Criminalis lépett hatályba, amely a szemle fejlődéstörténete szempontjából visszalépést jelentett. Egyébként a Josephina ezen rendelkezéseivel kapcsolatban a tapasztalat az volt, hogy a corpus delictiket csak a súlyosabb bűncselekmények esetén kutatták fel.22 Előrelépést jelentett, hogy a szemle tárgyai vonatkozásában nem taxatív felsorolást alkalmazott, hanem ismertetőjegyeket sorolt fel, amelyeket a helyszínen kívül az egyéb releváns helyeken is fel kellett tárni. Ezzel lazította a kötött bizonyítási rendszer kereteit.
Az ezt követő időszakban 1795-ben (az 1790/91. évi LXVII. törvénycikk rendelkezései alapján) elkészült Magyarország első büntetőjogi kódex tervezete, de törvénnyé sohasem vált. A latin nyelven íródott tervezet nagy részletességgel írt elő olyan feladatokat, amelyeket a helyszínen végre kellett volna hajtani. Ezek között találjuk annak kötelezettségét, hogy amennyiben a hatóság bűntettet fedez fel, akkor a cselekmény jellegének megismerését, sőt ha ún. „nyomot hagyó bűncselekmény” történik, akkor már a tetthelyen meg kellett volna kezdeni a vizsgálatot, amelynek során az elkövetett bűntett bizonyítékául szolgáló bűnjelfelkutatásra kellett volna törekedni. A vizsgálat eredményét lehetőség szerint írásban kellett volna kötelezően rögzíteni.23 A 18–19. században a szemle intézménye láthatóan több változáson ment keresztül. Egyrészt a szemletárgyak köre kibővült: a helyszíni nyomokra, a helyszíni állapotra, a bűntett eszközeire és az ún. bűnmaradványokra. Másrészt a szemlét végrehajtók személyére. Eszerint azt csak a bíró hajthatta végre, aki az államot képviselte, így a személyében lefolytatott szemle olyan volt, mintha azt az állam saját maga folytatta volna le – gondolták.24 Kialakultak a szemle szakaszai is: első feladat a helyszínbiztosítás volt, aztán a szemle, mint bizonyítási aktus végrehajtása,
21 PUSZTAI: i. m. 65.
22 Pusztai hivatkozza ekként Katona Géza e tárgykörben készült disszertációját (annak 328. oldalát).
23 Tervezet III. szakaszának 1. és 2. §-a.
24 PUSZTAI: i. m. 72.
végül pedig a befejező szakasz, amely a szemle írásbeli dokumentálását jelentette.25 Megfogalmazásra kerültek a szemle taktikai elvei is.
A szemlét végrehajtó személyek zárt köre az idő előrehaladtával fokozatosan „fellazult”, így aztán pandúrok, mezőőrök és egyéb szerződtetett alkalmazottak is folytathattak szemlét.
Ezen személyek munkájának elégtelensége vezetett oda, hogy az 1843. évi büntetőeljárási javaslatban a szemle végrehajtását ismét szigorúan bírói feladattá tették.26
Az 1843. évi büntetőeljárási törvényjavaslat „XI.A” fejezete tartalmazta a szemle szabályait, amely korszerűen foglalta össze a tárgyi bizonyítás és a szakértői tevékenység legfontosabb mozzanatait a következők szerint:27 1. szemlét kell tartani, ha „a bűntett vagy annak bármely körülménye felvilágosítható”, azaz ha attól eredményt, mai használatos kifejezéssel élve:
releváns információt vártak; 2. a szemlét a vizsgálóbíró tartja (tanúkról nem rendelkezik); 3. ha a késedelem veszéllyel jár, akkor a szemlét lefolytathatja a helyi elöljáró is, de haladéktalanul értesítenie kell a vizsgálóbírót; 4. ha indokolt, szakértőt kell alkalmazni (két szakértőt, kivéve ha a „sürgősség halaszthatatlan”);28 5. az elkövetés eszközét dokumentálni kell, és a szemléről készült irathoz kell csatolni; 6. a szemle eredményeit jegyzőkönyvben kell rögzíteni úgy, hogy az hű képet adjon a szemle tárgyáról, valamint helyszínrajzot kell csatolni az iratanyaghoz. A helyszíni dokumentációból a szemletárgynak és környezetének méretei tűnjenek ki. A halottszemle szabályait is részletesen ismerteti, amelynek első végrehajtását nem sokkal korábban – Edvi Illés Károlyra hivatkozva Pusztai szerint – egy 1829-ben kelt helytartótanácsi utasításban találjuk.29
A javaslat nem írta elő hatósági tanú igénybevételének kötelezettségét, amelynek nyilvánvaló oka az a szemlélet, hogy a szemlét lefolytató személy a bíró, aki az államot képviseli és vele szemben az elfogultság fel sem merült.
Az első igazi áttörést a szemle intézményében ez a javaslat hozta, hiszen:
25 PUSZTAI: i. m. 75.
26 PUSZTAI: i. m. 74.
27 KATONA GÉZA: A nyomozás egyes kérdéseinek intézménytörténeti áttekintése. Jogtudományi Közlöny, 1972/10.
523.
28 Katona Géza megjegyzi, hogy a törvény azon rendelkezése (83. §), amely szerint a vizsgálóbíró a szakértőn keresztül folytatta le a szemlét, ellentétben volt a szemle korábban mindig erősített bírói jellegével és káros következményekkel járt. (KATONA GÉZA 1977: i. m. 259.)
29 PUSZTAI: i. m. 74.
1. a corpus delictinek a megállapítását tűzték ki célul;
2. a bizonyítási jog általánosító jellegű fogalmait használta (szakít a kötött bizonyítási rendszer taxatív felsorolásaival);30
3. a szakértők bevonásának megkövetelése, a bíró irányító szerepének jogalkotói eszközökkel történő biztosítása lehetőséget nyújtott a szemle törvényes és eredményes lefolytatását biztosító módszerek alkalmazásához.31
Az 1853-as osztrák büntető perrendtartás július 29-én hatályba lépett. Legfőbb változás a tíz évvel korábbi tervezethez képest az volt, hogy a szemle fogalmát tágabban értelmezte, továbbá a szemle csak akkor volt előírásai szerint hiteles, ha az újra két bírósági tanú jelenlétében zajlott.
A visszatérő, szigorúbb változás oka számomra nyilvánvaló, míg a korábbi, „saját magunk”
készített szabályozás bízott a magyar bírákban, a ránk oktrojált osztrák büntető perrendtartás (Bp.) további biztosítékot, két hatósági tanút tett kötelezővé az eljárási cselekmény lefolytatásához, ezzel „növelve” annak hitelességét és megbízhatóságát. Nem lehet ennek a szabályozásnak a vizsgálatánál elvonatkoztatni attól a ténytől sem, hogy míg az előző rendelkezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt, utóbbi azt követően készült! A törvény a szemle végrehajtását, a nyomot hagyó cselekmények esetén kötelezővé tette, sőt elrendelte, hogy azt a bírói tudomásra jutást követően haladéktalanul végre kell hajtani (77. §).
A szakértő igénybevételét kötelezővé tette, ha „a tárgy kinyomozása különös ismereteket vagy ügyességeket tesz föl”, ma úgy mondanánk: különleges szakértelem szükséges hozzá. Ebben az esetben mindenkor két szakértő közreműködése volt szükséges, kivéve, ha a késedelem veszéllyel járt.
Érdekes, hogy – mint arra utaltam – a szemle fogalmát tágan értelmezi a jogszabály, hiszen annak részét képezi például egy „erőszakos közösülés” sértettjének mindennemű átvizsgálása is (82. §). Ez egyébként megfelel a mai szabályozásnak, hiszen a szemle helyszínen, tárgyon és személyen is végrehajtható.
1872-ben az 1853-as törvény alapjain lépett hatályba az Ideiglenes Bűnvádi Szabályok néven ismert jogszabály, amely a szemle vonatkozásában az 54. §-ban azt írja elő, hogy minden
30 Meg kell jegyezni, hogy a Josephina is szakított a taxatív felsorolás módszerével, de ez volt az első hazánkban született ilyen normajavaslat, amely szintén ekként rendelkezett.
31 KATONA: i. m. 1977. 259.
esetben elrendelendő, ha ezáltal a vizsgálatra nézve fontos ténykörülmények felderítése remélhető. A hatósági tanúk jelenlétét szintén előírja.
Egy korabeli fővárosi nyomozati utasításban is hasonló korlátozás nyoma található, amely a hatáskörök tisztázása után előírja, hogy a kerületi rendőrkapitányság, ha olyan bűnügy jut tudomására, amely nem tartozik hatáskörébe (ti. a királyi járásbíróság jogosult eljárni), köteles a helyszínt biztosítani és a hatáskörrel rendelkező központi bűnügyi osztályt értesíteni (14. §).
Ha olyan ügy jut tudomására, amely a királyi törvényszék hatáskörébe tartozik, akkor a bűncselekmény során hátrahagyott nyomokat meg kell szemlélni, de ha az ott tapasztalt tények és körülmények különleges szakértelmet kívánnak, akkor a szemle végrehajtását az illetékes bíróságnak be kell jelenteni és arra engedélyt kell kérni (17. §). A Budapesti Rendőrségi Törvény a szemléről nem tesz említést, azonban a személyi motozást és a házkutatást (néhány kivételtől eltekintve: „a veszély van a késedelemben, vagy ha oly egyénről van szó, ki a rendőrség előtt, mint szokásos tolvaj vagy orgazda ismeretes”) csak bírói engedéllyel foganatosíthatónak rendeli el.32
Megállapítható, hogy a szemle szerepe a 18. és 19. században alapvetően három funkciót tölthetett be.33 Feladata lehetett a beszerzett bizonyítékok vizsgálata, továbbá tárgyak felkutatása, de – különösen a kezdeti időszakban – a tanú, a sértett vagy a gyanúsított vallomásának ellenőrzése (ez a legősibb funkció). Ezeket a funkciókat a szemle során az alábbi módszerek végrehajtásával tölthették meg tartalommal:34
1. kutatás végrehajtásával, amelyet a hatóság által még nem ismert tárgyi jelenségek és sajátosságok megismerése céljából foganatosítottak;
2. mérések végrehajtásával, amelyekkel a perjog nem foglalkozott, de a gyakorlat alkalmazta;
3. tüzetes, szakszerű vizsgálódással, amely a mai értelemben vett szakértői vizsgálatokat jelentette (például illesztéssel elvégzett azonosítás).
Fontos hiányosság – persze mai szemmel –, hogy a talált állapot rögzítésének kötelezettsége (mai kifejezéssel a szemle statikus része) egyik korabeli dokumentumban sem lelhető fel
32 Detektívszabályzat 1892. (Utasítás a bűnvádi nyomozatokban a fővárosi államrendőrség által követendő eljárás tárgyában.)
33 KATONA: i. m. 1977. 253.
34 KATONA: i. m. 1977. 273.
egyértelműen. Pedig ennek jelentősége a bizonyítás során nem vitatható, hiszen a helyszínen talált állapot rögzítése olyan adatokkal szolgál, amelyek egyes következtetések levonásának alapja lehet. Ennek igényét egyébként biztosan felismerték, mert a helyszín biztosítása – mint hatósági feladat – ebben a korszakban szinte valamennyi jogforrásban megtalálható. Ezért valószínű, hogy ennek külön kiemelése, leírása nem történt csupán meg.
Ezt támasztja alá, hogy a szemle jogintézményének fejlődése szempontjából kedvezőtlen szabályokat tartalmazó 1853-as osztrák büntető perrendtartás az egyes bűncselekmények során lefolytatott szemléknél követendő eljárások során több rendelkezés is olvasható erről, például amikor elrendeli, hogy testi sértés szemléje során a sérüléseket pontosan le kell írni (92. §).35 További jele annak, hogy a helyszínen talált állapot rögzítése ebben a korban már fontos volt az, hogy helyszínrajz készítését rendeli el már a tíz évvel korábban készült 1843- as törvényjavaslat is.36 Eszerint a helyszínrajznak tartalmaznia kell a méreteket (szélesség, hosszúság, távolságok). Az első ránk maradt hazai helyszínrajz 1851-ben készült (7 évvel a törvényjavaslat megszületése után) Tassy Anna meggyilkolása kapcsán.37 Mindezzel együtt (nyilván az eljárás költsége és alkalmazási lehetőségeinek korlátai miatt) fényképfelvételekkel sem kényeztették el az utókort, hiszen az első helyszínen készült sztereó fényképfelvétel Teleki László halálesetének helyszínén készült 1861. május 8-án.38 A szemle ebben a korban három részből állt:39
1. a helyszín biztosítása, 2. a szemle lefolytatása,
3. a szemle adatainak írásbeli rögzítése, amely eleinte jelentésben (species facti), tényvázlatban, később pedig jegyzőkönyvben történt.
Ennek vagyunk tanúi Teleki László halála kapcsán is. A holttest felfedezését követően biztosították a helyszínt, majd értesítették levélben Thaisz Eleket, Pest város főkapitányát
35 Ezek tulajdonképpen a mai értelemben vett kriminálmetodikai ajánlások, amelyeket jogszabályba foglaltak.
36 Törvényjavaslat 145. §.
37 KATONA–KERTÉSZ: i. m. 179. Hivatkozik azonban Katona Géza egy kéziratában az 1845-ben a debreceni nagyerdőben történt emberölés kapcsán is helyszínrajzra. (In: KATONA GÉZA: A kriminalisztikai szakértés fejlődése – kézirat. 21.)
38 Ezzel kapcsolatban a disszertáció szerzője egy öttagú szakértő bizottság tagjaként a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen kutatást folytatott, amelyben Teleki László halálesetének körülményeit vizsgálták mai krimináltechnikai eszközökkel. Az eredményeket modellezték, amelynek ismertető előadására 2011 októberében a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett konferencián került sor. A konferencia címe: Teleki László az országgyűlés halottja. Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2011. 10. 27.
39 KATONA GÉZA: i. m. 1977. 275.
és Thanhoffer Károlyt, Pest város tiszti főügyészét, akik a helyszínen megjelentek. Jelen volt még dr. Flór Ferenc városi főorvos és kórházigazgató, Mayer György fotográfus, Kirner József puskaműves és Kovács Sebestyén Endre sebész, akik szakértelmükkel segítették a bizottság munkáját. A szemle során több tárgyat is lefoglaltak: 1. holttesten lévő véres ingeket és egyéb ruhadarabokat; 2. a fél csésze teát vegyészeti vizsgálat céljából; 3.
holttestből kivett golyót és fojtást, végül a holttest mellett talált pisztolyt. A szemlebizottság a szemle során, annak részeként egy – mai értelemben vett – bizonyítási kísérletet is lefolytatott. A szemle eredményeként a következő megállapításokat tették:
1. A padozaton lévő sérülés a pisztoly elejtése során keletkezett.
2. Néhai harisnyájának talprésze és az ágy végén a takaró is egyformán koszos, poros volt.
Tehát Teleki László papucs nélkül járkált a szobában és közben leheveredett az ágyra.
3. Nincs vérgyanús szennyeződés a holttest tágabb környezetében, így bizonyosan a megtalálás helyén történt a lövés.
4. Végül a konklúzió: fegyverrel elkövetett öngyilkosság történt a holttest helyzete és a bútorzat elhelyezkedése alapján.40
A szemle eredményét jegyzőkönyvben és egy fényképfelvételen is rögzítették.41 A dokumentáció hibájaként értékelhető, hogy abban több ízben nem a tényeket, hanem csak az abból levont következtetéseket rögzítették, amely nem alkalmas a helyszín rekonstrukciójára, hiszen a következtetésből nehéz visszakövetkeztetni az eredeti tényre, amelyből azt levonták, és így abból újabb olyan következtetést levonni, amely esetleg más meggyőződés kialakulását tenné lehetővé.
Egy kisebb kitérő erejéig érdekes elgondolkodni azon, hogy a mai technológia segítségével és a mai protokoll alapján milyen további vizsgálatok elvégzése volna indokolt egy ilyen szemle során: DNS-anyagmaradvány rögzítése, daktiloszkópiai nyomok, látens vérgyanús szennyeződések felkutatása vegyszeres eljárással, mikronyomok felkutatása, rögzítése, lábbeli nyomok felkutatása és rögzítése, szag-anyagmaradványok rögzítése, zárak és kulcsok
40 Vö. GÁRDONYI GERGELY –ANTI CSABA LÁSZLÓ –BOZÓ CSABA,HEGYI ISTVÁN –KOSZTYA SÁNDOR: Teleki – helyszínelés a korabeli dokumentumok tükrében. In: DEBRECZENI-DROPPÁN BÉLA (szerk.): Teleki László, az országgyűlés halottja. Magyar Nemzeti Múzeum, 2011. 34–45.
41 GÁRDONYI GERGELY,KOVÁCS GÁBOR,LÁSZLÓ CSABA,TURZÓ CSABA,BOZÓ CSABA,KOSZTYA SÁNDOR, HEGYI ISTVÁN: 21th Century Methods Applied trough the Reconstruction of a 19th Century Crime Scene In: New Technologies in Forensic Medicine - 22nd International Meeting on Forensic Medicine Alpe – Adria – Pannonia. Konferencia helye, ideje: Krakkó, Lengyelország, 2013.06.05-2013.06.08., 51.
lefoglalása és szakértői vizsgálata. Természetesen több fontos mérés elvégzése is indokolt volna, elsősorban a lövési elváltozások, a holttest és a pisztoly helyzete vonatkozásában stb., de ugyanilyen lényeges lenne a nyílászárók állapotának vizsgálata is. E vizsgálatok támogatására a helyszínről háromdimenziós felvétel elkészítése is indokolt.42
1900. január elsején lépett hatályba az 1896. évi XXXIII. tc. a bűnvádi perrendtartásról, amely szintén vizsgálóbíró vagy vizsgálóbírói hatáskörben eljáró járásbíró feladatává tette a szemle lefolytatását. A szemle elrendelése kapcsán előírta, hogy azt akkor kell megtartani, ha az ügy szempontjából fontos körülmények megállapítása vagy felderítése érdekében személyes megfigyelés szükséges. Azaz még mindig azt észleljük, hogy nem a tárgyi bizonyítékok felkutatása, hanem a személyes megfigyelés állt az érvek középpontjában. A rendőrhatóság csak különleges esetben folytathatta le a szemlét, egyébként szerepe csak a helyszín biztosításában volt. Olyannyira merev szabály volt ez, hogy ha különleges helyzetben a rendőrség végezte a cselekményt, akkor az nem minősült szemlének, hanem utólag a végrehajtó hatósági személyeket be kellett idézni a bíróságra, ahol a tapasztaltakat tanúként el kellett mondaniuk. A rendvédelem történetéből tudjuk, hogy erre az időre tehető a rendőrségek kialakítása (például Budapesti Rendőr-főkapitányság 1881), ezért a jogalkotó bizalma a szervezet és annak képességei iránt még nem alakulhatott ki. A szemle lefolytatása tehát minden körülmények között a bíróság feladata volt, ezzel együtt azonban a jogalkotó nem akarta a detektívek által „megszemlélt” helyszínen feltárt bizonyítékokat a bizonyítás szempontjából kizárni az eljárásból, ezért a tanúkihallgatás módszerével hozta be az eljárásba ezeket az adatokat.
A kérészéletű tanácsköztársaság idején nem vették figyelembe az I. büntető perrendtartás szabályait, és a szemlét a rendőrség folytatta, majd az ezt követő időszakban visszaálltak az I.
büntető perrendtartás alkalmazására.
A rendőrség által folytatott szemle törvényerőre emelését az 1951. évi III. törvény is szabályozta. Ettől kezdve azonban a rendőrség és a bíróság által lefolytatott szemle azonos bizonyító erővel rendelkezett. A szemle a törvényben még kettős módon volt szabályozva, tehát
42 GÁRDONYI GERGELY KOVÁCS GÁBOR,LÁSZLÓ CSABA,TURZÓ CSABA,BOZÓ CSABA,KOSZTYA SÁNDOR,HEGYI ISTVÁN
21th Century Methods Applied trough the Reconstruction of a 19th Century Crime Scene
In: New Technologies in Forensic Medicine - 22nd International Meeting on Forensic Medicine Alpe – Adria – Pannonia. Konferencia helye, ideje: Krakkó, Lengyelország, 2013.06.05-2013.06.08.p. 51.
a nyomozati és a bírói szakban is külön-külön. A szemlét két hatósági tanú jelenlétében kellett megtartani (115. §), így tehát azok kötelező jelleggel történő alkalmazása továbbra is megmaradt. Ez alól csak a szakértői szemle esetében kapott felmentést a hatóság.
Ezzel a szabályozással a rendőrség által lefolytatott szemle vált a mindennapok gyakorlatává, tehát a bírósági szemlék száma elenyésző lett. Ez a folyamat – mint Pusztai is kiemeli – helyes döntés volt, tekintettel arra, hogy apparátusával, reagáló képességével, a krimináltechnikai eszközök és módszerek változásának gyorsabb követésével sokkal alkalmasabbá tette e feladat végrehajtására ezt a szervezetet, mint a bíróságot.43
Ez a folyamat azonban számos szervezeti, személyi és gondolkodásbeli változást is igényelt.
Az alábbiakban a korabeli publikációk feldolgozásával e feladat végrehajtásába adok rövid betekintést.
A második világháborút követő időszakban a politikai vezetők előtt világossá vált, hogy a társadalmi változások és az új politikai berendezkedés a bűnügyi terület szervezetének és munkamódszereinek gyökeres változását teszi szükségessé. Ebben az időszakban a bűnügyi technika munkatársai mostoha körülmények között dolgoztak. Felszerelésük hiányos volt, az ujjnyomok rögzítésére ma is használt fólipapírokat44 saját maguk állították elő oly módon, hogy a régi nyomokat lemosták, és a rajta lévő zselatinréteget újraduzzasztották.
Erre az időszakra volt jellemző az is – ami az országos szakmai irányító egység hiányát jelezte –, hogy nem ismerték a bűnügyi technikusok a tudományos kriminalisztikai módszereket. Ezért fontos volt minden olyan eredmény, amelyet a technikusok maguk értek el, és így a gyakorlatban bizonyították be az állomány számára a bűnügyi technika fontosságát.45
1948-ban kapták meg a vidéki rendőrök az első helyszínelőbőröndjeiket, amelyek nagy, fekete színű kofferek voltak. Ezeket zseblámpával, nagyítóval, ollóval, gipsszel és szitával, kézikefével, indigó- és argentorátporral, fólipapírral, valamint gumihengerrel és festékkel felszerelve vehették kézbe.46
43 PUSZTAI LÁSZLÓ: im. 93. p.
44 Nem elírás: a porozásos eljárással előhívott nyomokat ún. „fóli”-ra rögzítik.
45 DR.KERTÉSZ IMRE: A magyar bűnügyi technika fejlődése, Belügyi Szemle 1965/1. 31.
46 KERTÉSZ (1965/1): im. 32. p.
1949-ben egy új BM rendelet47 fontos változásokat hozhatott volna a teljes bűnügyi szolgálat életében. Ez a rendelet intézkedett arról, hogy a BRFK I. számú főkapitány-helyettes alárendeltségében működő Bűnügyi Osztály mellett jöjjön létre egy Bűnügyi Laboratórium is.
Ennek végrehajtása azonban sajnos elmaradt.48
1950-ben létrejött azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezetében a Bűnügyi Technikai Alosztály országos hatáskörrel. Ebben az évben a vidéki kapitányságokon is létrehozták a bűnügyi technikusi státuszokat, amelyek jó alapot jelentettek a későbbi bűnügyi technikai részlegek kialakításához.
1952-ben alakult meg az Országos Rendőrkapitányság (ORK) Tudományos Technikai Alosztálya. Ebben az évben kezdték meg szervezett tevékenységüket a bűnügyi orvosok is.49 1961-ben az Országos Rendőr-főkapitányság szervezetében a Bűnügyi Technikai Alosztályból Osztály (a későbbiekben Intézet) lett. Az ezt követő időszakban rohamos fejlődésnek indult a hazai bűnügyi technikai terület, és javult a bűnügyi technikusok helyzete. A kiinduló helyzet elkeserítő volt, hiszen az ötvenes években az összes bűncselekmény nyomozásának csupán 31 százalékában működött közre bűnügyi technikus. Az Osztály megalakulását követő két év múlva ez a szám két és félszeresére emelkedett. Ugyanilyen tendenciát mutatott a rögzített nyomok száma is.
A Bűnügyi Technikai Osztály megalakulását követő néhány évben elkezdődött megyénként egy fő, összesen húsz bűnügyi technikus nyom- és írásszakértői tanfolyamra történő beiskolázása. Az ún. kerületi technikai felelősök pedig speciális, „felelősi iskolát” végeztek.
Mint azt Kertész Imre tanulmányából megtudjuk, a cél az volt, hogy olyan szakemberek vegyenek részt a helyszíni szemléken, akik a nyomokat nemcsak rögzíteni tudják, hanem látják a bennük rejlő bizonyítási és szakértői lehetőségeket is.50
47 274000/1949 BM rendeleta rendőrség szervezetének megváltoztatása tárgyában
48 A bűnügyi szolgálat új elveinek és központi irányításának kialakulása – részlet a belügyi szemle megalakulásának 25. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra érkezett pályaműből, Belügyi Szemle 1970/4.
45.
49 KERTÉSZ (1965/1): im. 33. p.
50 KERTÉSZ (1965/1): im. 32. és 40.
Ebben az időben, 1963-ban a nagyobb megyékben bűnügyi technikai alosztályok, a kisebb megyékben technikai csoportok alakultak.51 Fontos lépés volt ez, hiszen ezzel a bűnügyi technikai egységek szervezetszerűen jelentek meg a bűnügyi szolgálat rendszerében.
Mindezek mellett a technikai fejlesztések sem maradtak el: 1965-ben a körzeti megbízottak is helyszínelőtáskát kaptak, 1966-ban pedig a megyei főkapitányságokat korszerű helyszínelőautókkal látták el.52
A kedvező tendencia ellenére Kertész Imre még így is alacsony színvonalúnak tartotta a nyomrögzítés minőségét, amelynek véleménye szerint több oka is volt. Egyrészt a tárgyi bizonyítékok lebecsülése a nyomozás első szakaszában, amikor még a figyelem elsősorban a felderítésre irányult. Másrészt a helyszíni szemlék kései megkezdése és a végrehajtásra rendelkezésre álló idő rövidsége lehetett a probléma eredője. Harmadrészt pedig olyan szubjektív és objektív okokat tartott ezért felelősnek, mint a gépkocsihiányt, a túlterheltséget és a rossz munkaszervezést.
Ebben az időszakban az országos vezetés célul tűzte ki, hogy a bűnügyi technikusokat fokozatosan nyomszakértőkké képezze ki, és technikusi feladatokkal kívánták megbízni a gépkocsivezetőt, valamint a nyomozókutya vezetőjét is.
A hatvanas évek derekára a bűnügyi technikusok felszereltsége már kielégítő volt, de még mindig komoly hiányosságok mutatkoztak egyrészt a világítóberendezésekben, másrészt a csapdafelszerelésekben és a nyomrögzítő anyagokban.53
1971-ben Katona Géza, aki akkor az Intézeten belül működő Kriminalisztikai Alosztályt vezette, először a nyomozó kutyavezetők, majd a bűnügyi technikusok országos szakmai irányítói beosztásába hívta meg alosztálya állományába az állatorvos végzettségű Szinák Jánost.
1970-től kezdve az Intézet szakirányító tevékenységének köszönhetően 5 év alatt a rögzített és szakértőhöz eljuttatott láb-, jármű- és eszköznyomok száma megháromszorozódott, az ujjnyomoké a duplájára emelkedett. Mindemellett szomorú tényként jelentkezett, hogy a
51 KERTÉSZ IMRE: A hazai bűnügyi technikai szolgálat fejlődése. Belügyi Szemle, 1965/1. 32. és 40.
52 KERTÉSZ IMRE: i. m. 1965. 12–13.
53 KERTÉSZ IMRE: i. m. 1965. 13., 15.
„helyszínes bűncselekményekhez” még mindig csak az esetek felében kapcsolódott szakértői kirendelés.
Ebben az időszakban nőtt meg az Intézet szakértőinek tudományos kutatásai eredményeként a mikroméretű anyagmaradványok jelentősége is, amelyet Kertész Imre sok helyen népszerűsített, és igyekezett azt elérni, hogy a bűnügyi technikusok és a nyomozók tudatában, mint a bizonyítás egyik lehetséges eszköze, a nyomozás során már a helyszínen megjelenjen ez a típusú anyagmaradvány.54
A jövőbeni tervek között már ekkor szerepelt az, hogy a helyszíni felszerelések kisebb súlyúak és könnyebben kezelhetőek legyenek, továbbá hogy a szemlebizottság a helyszínen tapasztaltakat „képmagnetofon” segítségével rögzítse.
Az 1973. évi I. törvény a szemlét egy helyen, a bizonyítás cím alatt szabályozta. Változás volt a korábbi szabályozáshoz képest, hogy a jogalkotó itt úgy fogalmaz, a bizonyítandó tény felderítéséhez vagy megállapításához kell szemlét lefolytatni, míg az 1951-es jogszabály lényeges körülmény megállapításához vagy felderítéséhez teszi kötelezővé a szemle lefolytatását. E változás mögött a bizonyítási eljáráshoz szükséges tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása révén beszerzett bizonyítás eszközeinek tudatosabb felhasználását látom. A gyakorlathoz közelebb álló, a hangsúlyeltolódásokat jobban követő változás az is, hogy a szemle szabályozása immáron egy helyen szerepel, egyértelművé téve ezzel, hogy annak végrehajtására a rendőrség legalább annyira jogosult, mint a bíróság. A változás azonban nem elegendő. A rendelkezés, miszerint „ha a szemle tárgyát egyáltalán nem, vagy csak jelentős nehézség, illetőleg költség árán lehetne a hatóság elé vinni, a szemlét a helyszínen kell megtartani”,55 nem követi a gyakorlatot, amelynek alapos indokát nem adja a jogszabály. Ez a fordulat már kodifikációja idején is meghaladott volt.56 A bizonyítási eszközök egy része már akkor is látens volt. Ezek felkutatása a szemle feladata, ez pedig legeredményesebben az elkövetés helyszínén és annak környezetében lehetséges. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy a szemle végrehajtása fokozatosan elsősorban a rendőrség feladatává vált. Ennek következtében a szemlék döntő része halaszthatatlan nyomozási cselekményként került – és kerül a mai napig – foganatosításra. Ha ez elmarad, akkor a bizonyítási eszközök egy része soha nem kerül a
54 Interjú dr. Kertész Imrével: az egyes belügyi szakterületeken a következő évtizedben várható változásról, fejlődésről. Belügyi Szemle, 1975/4. 54.
55 1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról 84. § (3) bek.
56 Vö. KOVÁCS GÁBOR: A helyszíni szemle normatív szabályozása. Jog, Állam, Politika, 2014/2. 71.
hatóság elé, tehát ahhoz, hogy a szemle tárgyát a hatóság elé lehessen vinni, előbb fel kell kutatni. Méghozzá gyorsan kell erre intézkedni, mivel ezen objektumok egy része idővel megsemmisül. A megszemlélendő tárgyak, helyek, személyek is leggyakrabban a helyszínen érhetők el. Nem beszélve a talált állapotról, amelynek informativitása – mint korábban említettem – pótolhatatlan.
Az új törvény megjelenése a szemle végrehajtására felállított ún. bűnügyi technikai és a szakértői szakterületet új kihívások elé állította.
Az új büntetőeljárási törvény olyan fontos nóvumokat tartalmazott, mint a szaktanácsadó fogalmának bevezetése.57 A törvény megszületését követően megjelentek az annak rendelkezéseit kibontó rendeletek is, amelyek hatást gyakoroltak a bűnügyi technikusok munkájára is, hiszen olyan részletkérdéseket tartalmaztak, mint például a helyszíni nyomrögzítés nyilvántartásba vételének módja.58
Az ekkor készült szabályzat elrendelte a helyszínen rögzített nyomokról jegyzék készítését, amelynek első példánya a szemlejegyzőkönyvhöz csatolandó, második példánya a helyszíni szaktanácsadói nyilatkozat rögzítésére adott lehetőséget, a harmadik példány pedig a bűnügyi technikusnál maradt. Ez a rendszer biztosította, hogy a nyomok, anyagmaradványok helyi szinten vagy megyei szinten rendszerezhetőek és összehasonlíthatóak legyenek. Nem adott lehetőséget azonban az országos nyilvántartásra.
1978. április 8-án a belügyminiszter intézkedési tervet hagyott jóvá, amelyben a szakértői munka decentralizálását írta elő oly módon, hogy az egyszerűbb szakértői véleményeket a megyei főkapitányságokon végezzék el, és csak a komolyabb műszerparkot és képzettséget igénylő esetek kerüljenek az Intézetben dolgozó központi szakértőkhöz. Az intézkedési terv része volt az is, hogy a nyomozók, vizsgálók és az egyes bűnügyi területek vezetőinek bűnügyi technikai képzettségi szintjét emelni kell, és fokozni kell a területi szerveknél folyó technikai munka szakirányítását.59
Az 1980-as években az általános tudományos fejlődés következtében tervek születtek a bűnügyi technika korszerűsítésére, például a „film nélküli fényképezőgépekkel” történő
57 1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról 79. §.
58 Interjú dr. Kertész Imrével. Magyar Rendőr, 1977/6.
59 Interjú dr. Kertész Imrével: A bűnügyi technikai munka fejlesztéséről. Belügyi Szemle, 1978/9. 28–30.
helyszínfeldolgozás, amelynek az adatait flopin tervezték kezelni. De ekkor merült fel a különféle típusú bűnügyi helyszíneken alkalmazandó egységcsomagok összeállítása és alkalmazása is (például lőfegyverrel elkövetett cselekmények, nemi erkölcs elleni bűncselekmények helyszínein).60 Ezek egyértelmű előnye lett volna a standardizálás, egyszerűsítés és a mindenki által érthető, világos szakmai követelmények megjelenése. A Szinák János vezette szakirányítást végző csapat eredményeinek köszönhető, hogy 1977 és 1987 között kétszeresére nőtt azokak a helyszíni szemléknek a száma, ahol bűnügyi technikust vagy technikai felelőst vettek igénybe a nyomozó szervek.61
Ebben az időszakban megkétszereződött a helyszíni ujjnyomok alapján azonosított gyanúsítottak száma, ami azt jelentette, hogy a rögzített ujjnyomok 6–7%-a vezetett el az elkövetőhöz. Kertész Imre ezt a számot olyan alacsonynak nevezte egyik tanulmányában, amelyen feltétlenül javítani kell. Ahhoz azonban, hogy a felderítést hatékonyabban tudja a bűnügyi technika segíteni, az ujjnyomok ujjlenyomatokkal történő összehasonlítását meglátása szerint gépesíteni kell majd.
Már ekkor tervként szerepelt az, hogy az ország különböző pontjain lefolytatott helyszíni szemlék eredményei között összefüggéseket keressenek. Ehhez azonban olyan számítógépes háttér lett volna szükséges, amely akkor kivitelezhetetlen volt. Ez a szitulógiai szakértői vizsgálat (ma a kriminalisztikai képzésben „szituációs modellként” oktatjuk) a helyszín összképéből vont volna le következtetéseket és rendszerezte volna azokat. A helyszín és az ismeretlen elkövető adatainak számítógépes feldolgozása hasznos eredményeket hozna – vélte Kertész Imre, amely állításával természetesen ma is egyet kell értenünk. Kiegészítve ezt azzal, hogy az ország különböző pontjain lefolytatott helyszíni szemléken tapasztaltak egymással történő összevetése is indokolt lehet, amelyhez ma már az informatika megfelelő segítséget nyújthat.62
Az Intézet szakértőivel való szoros együttműködés nagyban hozzájárult a helyszíni munka színvonalának javulásához.
Ennek vagyunk szemtanúi ma is, mivel a belügyminiszter döntése értelmében 2011. január 1- től a bűnügyi szemlék szakmai irányítása és egy világszínvonalú felszereltséggel rendelkező,
60 KERTÉSZ IMRE: Merre tart a bűnügyi technika? Belügyi Szemle, 1985/4. 19–20.
61 KERTÉSZ IMRE: A bűnügyi technikai munka a bűnüldözés szerves része. Belügyi Szemle, 1987/12. 15.
62 KERTÉSZ IMRE: i. m. 1987. 17. és 20.
