Maier, Walter: A népességszám továbbvezetési módszeréről

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYEDÚ

gyakran foglalkozik a korösszetételnek az

átlagos jövedelemre gyakorolt hatásával, s ittielsősorban az öregkorú eltartottak arányának növekedéséről, a fiatalkorú el-

tartottak arányának csökkenéséről és a

munkaképes korúak arányának relativ változatlanságáról esik szó (például Mor—

tara munkájában).

A tanulmány elsősorban a halálozási arányszámok változásainak, illetőleg a

várható átlagos élettartam növekedésének a hatását vizsgálja, amely a korösszetétel módosulásán és a termelésben résztvevő népesség felső korhatárának változásain

keresztül érvényesül. A számítások sta—

cionér népesség feltételezése mellett ké- szültek.

A halálozási arányszámokon kivül a tanulmány több tényezőt vesz figyelembe, amelyek az átlagos jövedelemre hatással

lehetnek; ezek a következők:

a _termelés függése a gazdaságilag aktív népesség számától (a termelés ugyanis a munkaráforditá'sok lineáris és homogén

függvényeként fejezhető ki);

a munkában eltöltött élettartam válto- zásai;

a születések változásaiból adódó munka—

erő—veszteségek ;

az egy főre jutó fogyasztás nagysága.

A vizsgált kérdést —— a demográfiában általában ismert betűjelzéseket használva

—— az alábbiakban lehet röviden összefog- lalni:

Változtassuk meg a (1,— halálozási arány- számokat a de,-: sidg (i : 0, 1, 2 . . . ) séma szerint és ezzel egyidejűleg a születések N számát úgy változtassuk meg, hogy az össznépesség (TO : Neg) állandó legyen.

Mi a hatása ennek az átlagos jövedelemre,

(10 (0

amit 11 : ———TT— határoz meg. ahol a

munkaráfordítást (labour input) jelentő

1211

áíységek népességét jelentő T* :

6)

: N 2 ex IX. (A betűjelzések a két utóbbi

at:—0

képletben: a : a produktív népesség

alsó korhatára; b : b (eo) : a produk- tív népesség felső korhatára; k : a szü- letésenként veszített munkásévek száma;

cx : a fogyasztási egység skála, amely 14—64 éves korban : 1,00, 65 éves és idősebb korban : o,75; 0 éves korban :

l b(eo)—1

t : N [2 lx—k] és a fogyasztás

699

: 0,20.) Az ezekből levezetett képletek

"elvben a halandósági változások minden adott sémájára alkalmazhatók.

A módszert a tanulmány számszerűen

is illusztrálja a norvég halálozási arány- számok 1901—1911. és 1921—J931. évek közötti változásainak példáján.

Az eredményeket a tanulmány néhány pontban foglalja össze. Megállapítja, hogy

bár a halálozási arányváltozások hatásá-

nak a nagyságrendje nem oly nagy, az

átlagos jövedelem észlelhető növekedésé-

nek szükségszerű feltétele a halálozási arányszámok csökkenésén keresztül az,

hogy a munkásélet felső határa a várható

átlagos élettartammal növekedjék.

(Ism.: Acsádi György)

Maier, Walter

A népességszám továbbvezetési módszeréről

(Gedanken zur Methodik der Buevölkerungs'l'ort- schreibung.) Allgemeines cStatislísches Archiv.

1957. No. 2. 128—138. p.

A szerző ismerteti a vándormozgalmi statisztika kialakulását, különös figye- lemmel annak németországi előzmé—

nyeire. A mai népességtovábbvezetési rendszert az 1950. évi népszámlálástól származtatja, mely időpont előtt ilyenről

beszélni németországi viszonylatban alig

lehet.

A továbbiak folyamán ismerteti a je—

lenleg érvényben lévő népességtovább—

vezetési módszer elveit és gyakorlatát. E Szerint a lakosság mindenkori számát az

egy bizonyos időpontban megállapított

alapszámból nyerik, melyhez hozzászá- mítják folyamatos felvezetés útján az élveszületetteket és a bevándoroltakat, viszont leszámítják belőle az elhaltakat és az eltávozottakat. A születésekről és a halálesetekről az anyakönyvi lapokból, az eltávozásokról és beköltözésekről a

rendőrségi ki— és bejelentő lapokból érte—

sülnek az egyes tartományok statisztikai hivatalai.

Ez a rendszer elég sok hibaforrással dolgozik. Ezek egyike a rendőrségi ki- és bejelentkezések számának egymástól

való eltérése, másika az ún. ,,második

lakhely". Míg kötelezővé nem teszik a

bejelentkezéssel egyidejű kijelentkezést,

addig a lakosság továbbvezetéséhez nél- külözhetetlen egyik alapadat hiányos. A

"második lakhely" problémája az iskolai

(2)

700 STATISZTIKAI monALnif'i—"ievam

tanulmányaikat és munkájukat állandó lakhelyüktől távollevő helyen végzőknél jelentkezik, akik új tartózkodási helyü—

kön kötelező bejelentkezésükkel egyide—

jűleg nem jelentik ki magukat a ,,fő lak- helyükön", azaz korábbi, családjukkal vagy szüleikkel közös lakhelyükön. E probléma megoldására két javaslat van;

1. a jelentkezési kötelezettség kiterjesz—

tése ezekre az esetekre is; 2. a ki- és be—

jelentőlapokon a ,,fő lakhely"—re vonat—

kozó pótkérdés beiktatása.

Bajorországban 1954 végén rendszere-

sítették a ,,községi jelzőszám" rendszert,

melynek alkalmazása abból áll, hogy minden ki— és bejelentőlapra rá kell ütni a község jelzőszámának pecsétjét. Ez lé- nyeges hibaforrás megszüntetését vonja

maga után, így például a hasonló nevű

helységek összecserélhetőségének kizárá—

sát, ami korábban sűrűn előfordult. To-

vábbi előnye az, hogy a statisztikai fel—

dolgozás során a községi jelzőszám a kő—

dolást megkönnyíti,

A Német Szövetségi Köztársaságban a

jelentkezési kötelezettséget ez idő szerint

az 1938. évi rendelet szabályozza. Folya—

matban van idevonatkozó új rendelet ki-

dolgozása. *

A cikk külön foglalkozik az áttelepül-

tek és a bevándoroltak (a második világ- háborút követő jelenség) továbbvezeté-

sének kérdésével. E tekintetben az 1939.

szeptember 1—i lakóhely megállapítása

jelenti a fő problémát, mely az esetek

ielentékeny részében úgyszólván kizárt.

(Ism.: Mikes Gábor.)

Mortara, G.:

A halandóság csökkenésének néhány gazdasági kihatása Olaszországban

(Alcuni riflessi economicí della díminu'zione della moirtaelita in Italia.) Gíomale degli Economistí e Annalí di Eöonomia. 1957, No. Sie—4. 148—161. p.

Az olasz nemzeti egyesülés első éveiben

—— az 1870—es években -—— a halálozási

gyakoriság 30 ezrelék volt. Ez a század—

forduló első évében 22 ezrelékre, majd

l951—1952—ben .lO ezrelékre csökkent.

Ennek következtében a születéskori vár—

ható átlagos élettartam is tetemesen meg—

növekedett. Míg az 1872—1875. évek kö—

zötti halandósági viszonyok szerint a szü—

letéskori várható átlagos élettartam kb,

33 év volt, addig az 1951—1952. időszak—

, ban 66 évre emelkedett.

A-cikk nem vizsgálja a halálozás vál?

tozásait a halálokok szerint, célja csupán f;

a halálozás csökkenésének megfigyelése _ és néhány gazdasági következményének

kiemelése.

A fejlődést a Gini és Galvani által az

1881/82. és a szerző által az 1951/52. évek-'

re kiszámított halandósági

lozási valószínűségeinek, továbbélési rend—

jének és életkor szerinti átlagos élettar—

tamának összehasonlításával mutatja ki. 2 A táblázatok adataiból megállapítja, hogy az újszülöttek halandósága az 5. életévük

betöltése előtt több mint a/4—de1 csökkent, * a többi korcsoportnál a 'javulás lassúbb, * de itt is számottevő. Ennek okait azélet—r

és egészségügyi viszonyok nagymérvű ja—

vulásával magyarázza. , .

A gazdasági kihatásokat egy korcsopor-x tokra kiszámított évi átlagos , jövedelmi és fogyasztási koefficiens bevezetésével vizsgálja. A koefficiensek kiszámításánál a 25—50 évesek keresetét és kiadásait, veszi alapul 100 OOO—es népességű étijárat-

hoz viszonyítva. Az eredmények össze—

vetéséből megállapítható, hogy a jövede— ' lem százalékos viszonya a fogyasztáshoz

1951/52—ben nagyobb. mint 1881/82-ben volt, mert a halandóság javulásával a ter-—

melőképes korúak száma jelentősen meg—

növekedett, kereseti lehetőségeik jobbak lettek, így a jövedelmük a fogyasztáshov képest magasabb.

A demográfiai változások lehetnek po:- zitívak vagy negatívak, ahogyan a ví—

szonyszámok mutatják, de mindkét eset—

ben a helyes gazdasági következmények megállapításánál meg kell vizsgálni a foglalkoztatottság lehetőségeit is.

* (Ism.: Pallós Emil)

Vosztrikova, A.:

Az átlagos élettartam kiszámítása

(Ob is'zcsiszlénii pokazatelja szrednej prodol—

zsitel'noszti zsizní.) Veszínik Szlatisztíki. 1958. No.

2, 32—41. 13,

A népesség halandóságát és várható

átlagos élettartamát jellemző mutatók a

demográfia legfontosabb mutatószámai közé tartoznak. A XIX! század végétől

kezdve minden országban csökkent a halandóság, de ez a csökkenés a Szovjet- unióban a legnagyobb mértékű.A Szovjet—

unió lakosságának átlagos élettartama jelenleg több, mint kétszerese a cári