1. szám
Kislégi Nagy Dénes dr: Bevezető a köz—
gazdaságtanba. Tizenöt rádióelőadás,
Dr Danis Kislégi Nagy: Introduction Et l'éca- snomie polttzgue. 15 confe'rences radiodiű'use'es.
Tudományos gyüjtemény. 36. sz.
Recueíl Scieníiíigue. No 36.
Budapest, 1939. 232 l. —— 1).
Ahhoz vagyunk szokva, hogy a ,,Bevezetők"
valamely tudomány teljességét, rendszerének és eredményeinek egészét adják elemi módon, a kívül- állók számá 'a is érthető előadásban. Ezért Kislégi Nagy e könyvének átolvasóját meglepetés is éri, mert nem egészen azt kapja, amit a szokásos nyelv- használat alapján a könyv címe után várt. A könyv az utolsó 3 év alatt szerzőjének a rádióban elhang- zott előadásait tartalmazza, melyekkel a szerző a rádió igazgatóságának óhaját: a közönség közgaz—
dasági érdeklődésének felkeltését és ébrentartását
igyekezett kielégíteni. A cél adva volt, ehhez kellett
a szerzőnek alkalmazkodnia. Le kellett tehát mon- dania a teljességről és a rendszerességről, mert — mint elt'iszavz'iban mély elnberismeretért'il tanuskodva mondja: ,,A bevezetések éppen rendszerességiik foly- tán nem mindíg képesek a szélesebb körű közönségszellemi másirányú lekötöttségből
eredő közömbösség ellenállását. leküzdeni". A köz- gazdaságtan rendszeres egészének ismertetése lie—
lyett a kitűzött cél érdekében 15 előadásában a köz-
gazdaságtannak jórészt a történetéből tárt lö olyan fejezetet hallgatósága elé, melyek a közgazdasági fogalmak megértését és a közgazdasági ismeretek őregbítését, szélesebb körök számára is alkalmassákényelmet , a
teszik. A fejezetek egymáskőzti összefüggése csekély
s egyenkinli előadásra szz'uitsz'ignlmál fogva mind- egyik önálló egészként is olvasható.Az 1. előadásban ,,Mi a társadalom?" cím alatt
társadalmnbölcseleti alapon ismerteti a társadalom individualisztikus, majd univerzalisztikus felfogását és a kétféle felfogás közti eltérésből származó kii-
lönt'éle politikai l'eli'ogz'isokat.
A 2, előadásnak ,,limber és munka" a cime; eb ben végigvezet az unberi munka megnyilvánulásá—
nak legfőbb terein és megmutatja, hogy az ember ll'ltlltktljtlllttk köszönheti sajátos hatalmát.
,,A kapitalizmus kezdetei" című 3. fejezetben a termelési rendünk mibenlétét és kialakulását tár-
_gyalja.
A —l. és 5. fejezetekben ,.(iazdaságpolitika há—
romszáz évvel ezelőtt", ,,A gazdasági szabadság első hirdetőjeH cimek alatt a nierlmntilizmus és a fiziokra—
tizmus gazdasági felfogása nyer ismertetést.
A ö——t$. fejezetek ,,A közgazdaságtan atyja", ,,A népesedéstan klasszikusai" és a ,,.!ovedeleinelméletek
klassziktism cím alatt az angol klasszikus iskola
három nagyjainak: Smith, Malthns és Ricardo—nak
tanításaival foglalkoznak
A 9. fejezetet Saint—Simon—nak szenteli s róla,
;a tudomány munka és testvériség társadalma hir-
"— 53_ 1940
detőjéről ,,A dolgozók társadalmának prófétája" cí- men mondja el a tudnivalókat.
A 10. fejezetben List Frigyest, a gazdasági na- cionalizmus hirdetöjét, a ,,Németek legnagyobb köz-
gazdája" címen ismerteti meg olvasőival.A 11. fejezet a liberális szocializmus képviselő—
jéről, John Stuart Mill-ről, ,,Az angol közgazdaság—
tan ntolsó klasszikusáról" és tanításairól szól.
12——14., hazánk
esztendejének pénz(valuta—)történetét
ismerteti ,,A fekete bankótól a Kossuth-bankóig", ,,A forintból korona lesz", és ,,A koronából pengő lesz"cimeken. Az. első kettőben Ausztriával való kapcso-
latunk folytán az osztrák, majd az osztrák—magyar pénzrendszer, illetőleg valutaret'ormok, a harmadik-
ban pedig az önállósult Magyarország pénzviszonyaiés a pengő története nyernek tárgyalást.
Az utolsó előtti 3 fejezet, a
utolsó százAz utolsó, 15. fejezet7 ill. előadás társadalom—
bölcseleti és gazdaságpolitikai alapon világítja meg ,,Az igazságos munkabér" problémáját.
A Bevezető tehát, mint tartalmának vázlatos felsorolásából is kitűnik, nem a közgazdaságtanba, hanem inkább a közgazdaságtan történetébe vezeti be az olvasót, oda azonban ötletesen és szó 'akoz- tatóan.
A közgazdaságtan történeti korain való végig—
járás minden bizonnyal alkalmas szélesebb körök
közgazdasági érdeklődésének felkeltésére, ébrentar—tására azonban —— - úgy hisszük —— s a közgazdaságtan aktuális problémái inkább látszanak alkalmasaknak.
Ebből a szempontból sajnáljuk, hogy a különböző
szocializmusoknak, ,,a közgazdaságtan pártütő
gyermekeinek" (Földes) ismertetését és bírálatát nem illesztette szerző előadási keretébe. Pedig ezek is közgazdaságtani rendszerek s mert társadalmunk gazdasági szervezetét nemcsak bírálják, hanem meg- változtatásukért jelenleg is harcolnak, aktualitások kézenfekvő. Ennélfogva közgazdaságtani alapokon való tudományos ismertetésiik emelhette volna a közgazdaság tudománya iránti érdeklődést.Eredetiségretörekvés nem volt a szerző feladata, ezért a könyv újat nem is adhat, de mit ad, azt új- szerűen, érdekesen adja; áttanulmányozása lehetővé teszi a közgazdaságtudoniányi ismeretek tágnlását, a bonyolult társadalmi, közgazdasági és politikai prob- lémák közötti összefüggések megértéséti (). (). dr.
Az Országos Magyar Vendégtorgalmi Szö- vetség 1939. évi jelentése.
Rapport de la Fédération Hongroise pour le Tou—
risme sur llazme'c 1939.
Budapest, 1940 iif. 1. _ p.
A Szövetség l939-ben több mint negyedszáz
községre és ezeken kívül még közel ezer, a mozga-lomhoz csatlakozott fizetővendéglátó kúriára és úri-
házra terjesztette ki szervezetét.