SZOLNOK ELESTE 155*2-BEN.
Egy szövegbeli rajzzal és egy melléklettel.
Oly igen szép, erős Szolnok vára vala.
Tinódi.
Szolnok es vára keletkezesének története a honfoglalás ide- jéig nyúlik vissza. Árpád e fontos helyen földvárat hányatott, Szt.
István alatt pedig m á r a vármegye székhelye volt.
A XIV. században birtokosait is ö s m e r j ü k . így t u d j u k , hogy 1367-ben Kaponyai Miklós Szolnok felét Trencsik I l o n á n a k zálogba adta 56 f r t o n .
A XY. században Szolnokot m á r h a t a l m a s dynasták birtoká- b a n l á t j u k . Az 1411. évben ugyanis az ország beleegyezésével Zsigmond király Szolnokot az ország több várai és városaival együtt Belgrádért és a n n a k kerűletéert Knéz B r a n k o v i t s máskép Yuko- vics György, akkor ráczországi k é n y ú r , albániai fejedelemnek, úgy Helena hitvesének és fiainak cserebe adta ; de ezen cserét igen h a m a r megbánni látszott, mert tetteit m i h a m a r megváltoztatván, 1412-ben az említett birtokot rokonára, veronai Birini Pálra, a b u d a i kápta- lan előtt átírta.
Majd úgy l á t j u k Szolnokot m i n t Zápolya J á n o s birtokát, kitől I. F e r d i n á n d király 1549-ben foglalta el, s fölismerve a hely- nek, mely a m a g y a r alföld déli és keleti ú t v o n a l a i n a k kulcsa volt, r o p p a n t hadászati fontosságát, megelőzve a Szegedről idáig por- tyázó törökök hasonló szándokát, miután Árpád földvárának m á r n y o m a sem volt egy, erődnek, mely mintegy a közép Tiszavidék kulcsa legyen, építését rendelte el.
1550-ben gróf Salm fővezér E g e r b e m e n t , Dobót és Zayt hadaikkal Szolnok alá rendelte, hol Teuffel Piózmán, Sbardellato Ágoston váczi püspök, Losonczy István, Bebek, Nyáry Ferencz és Báthory E n d r e vezérlete alatt ekkor már mintegy tízezer főnyi had-
sereg gyűlt össze, a vár építési munkálatainak védelmére. Szeptem- ber 10-én csakugyan hozzá is fogtak a munkához.
A tervet Dobó, Zay, a híres Aldano és több olasz és spanyol mérnök állapították meg. A csapatokon kívül nagyszámú nemesség volt jelen s a vidékről egybegyűjtött jobbágyság kezdte meg a mun- kát. A Tisza és Zagyva között új medret ásattak, úgy hogy a Zagyva árkából, tövén felül mintegy 200 öllel, egy húsz holdnyi szigetet ölelő mellék ág vonatott a Tiszáig s az o n n a n kihányt földből fűzfa- fonadékok s kőtörmelék vegyítésével 8—9 ölnyi falat emeltek, akkép, hogy a várépűletek s a tűzértelepek födve legyenek. Négy—6 öl széles — szögletbástyát építettek, kettős rendben, úgy hogy a belső kisebb toronyból s a bástya ormáról egyszerre lehetett tüzelni. A várnak csak egy k a p u j a volt, azonkívül egy fedett kis boltíves a j t a j a , mely vízhordásra szolgált. A vár belső területét oly nagyra mérték, hogy benne négyezer ember kényelmesen elfért.1) A gyalog és igás napszámosok fölös száma mellett olasz kőfa- ragók is dolgoztak, s a kir. kamara a pénzt és eleséget pontosan küldte elannyira, hogy a r o p p a n t m u n k a 17 n a p alatt készen állott.
Prágai József és György legényeikkel állították föl az ágyú- és taraczk-telepeket s ugyancsak szép szertárt építettek, por és golyó- bisok számára. A fölszerelés állott 24 ágyúból, 3000 szakállas és spanyol puska, 800 mázsa lőpor s egyéb hadi készletekből; ele- séggel pedig több évre elláttatott.
Legelső kapitányul Ferdinánd egyik legmeghittebb emberét csömöri Zay Ferenczet küldte oda, ki m á r szeptember 24-én állan- dóan Szolnokra tette lakását; n é h á n y héttel később a fiatal Balassa Jánost társúl mellé adták.2) Zay innen csakhamar a komáromi naszádosok kapitányává neveztetett ki. U t á n n a gróf Salm ajánla- t á r a a király Horvátinovits Bertalant nevezte ki 1551-ben a szol- noki várnagyságra, — de ez egy kirándulás alkalmával a törökök által elfogatván, helyébe e fontos helyre ismét egyik kiváló hívet, bedeghi Nyári Lőrinczet külde.
Az ú j d o n a n épült erős vár azonban alig három évig m a r a d t I. Ferdinánd birtokában. Szulejmán török császár ugyanis megne-
Gyárfás J. Dobó István Egerben. 13. 1.
2) Thallóczy Lajos. Zay Ferencz. 55. 1.
heztelvén Ferdinándra, a miért ez az ő gyámfiát s hűbéresét Zápolya János Zsigmondot, anyjával Izabellával együtt magához vette, a Tiszántúli részeket és Erdélyt pedig mint török hűbért magának foglalta: a herélt Ali budai basának és Amhát nagyvezírnek meg- parancsolá, hogy a magyar kirnly várait és egyéb birtokait hajt- sák a félhold uralma alá. Bekövetkezett ekkor hazánkra a hősies önfeláldozásokban, de egyszersmind leverő szerencsetlenségekben emlékezetes 1552-ik év, melyben Szolnok vára is hosszú időkre a török szomorú rabságába esett.
Mi közben az oláh hadak több mint 300 falut fölégetve por- tyáztak a Tiszáig, Ali 12 ezernyi hadával Budáról megindúl, Fer- dinánd seregét Teufel Mátyás alatt Palástnál, H o n t b a n megveri, a vezért elfogja és a Cserhát várait, köztök Drégelyt, hol Szondy hős halált halt, elfoglalja s Amháttal találkozandó, augusztus 22-dikén Szolnok alá száll. Szolnok várnagya ekkor, mint már említők, bedegi Nyári Lőrincz volt; a várbeli őrség némelyek szerint 750 katonából állott, kik csekélyebb számban magyar lovasokból, túl- nyomó számban azonban cseh, német és spanyol gyalog zsoldosok- ból, s mintegy 50 szolnoki h a j d ú b ó l állának. A h a j d ú k századosa Keledi István volt. Mások szerint azonban, az őrség 1100 gyalog- ból, 300 huszárból s naszádosokból állott.
Nyolcz napig löveté Ali eredménytelenül a várat, midőn Amhát nagyvezír szeptember 1-én közel százezernyi hadával, melylyel az imént Temesvárt a vitéz Losonc-zitól elfoglalá, megérke- zett s a várat, minthogy ez a szultánt illető földbirtokon volna építve, fölkívánta. A várnagy, Nyári, tagadólag válaszolt. Ámde a százezernyi ostromló török had sokaságától, mely egész a láthatár széléig boritá a vidéket, megijedt, s egymást elcsábított őrség, miután a várparancsnokot a vár föladására hiába sürgetné; szep- tember 3-dikára virradó éjjelen a várból mindannyi megszökik.
A lovasság Szanda fele a Tiszán átúsztatott, a gyalogság dereglyé- ken vergődött át a túlpartra, s kik másnap a nyomozó török által le nem vágattak, Erdélybe menekültek. — Nyári észrevevén, hogy egyedül maradt, maga is szökni akart, de belátva annak lehetetlen- ségét, magára zárta a vár kapuját. A törökök mindezt észrevevón, megrohanák az őrség nélkül maradt várat, betörtek a kaput ós Nyárit a küszöbön elfogták. így ismeri eddigelé a történelem Szolnok eles-
tének szomorú és m o n d j u k ki, így a mint elbeszelve van, dicstelen törtenetét is. Az elfoglalás eddig ismert története, vagy helytelen történeti kútfők használata folytán, vagy Nyári személyes ellensé- geinek hiresztelései nyomán kerülhetett történetünkbe.
Nyári a törökök által elfogatván Konstantinápolyba vitetett, h o n n a n azonban sikerülvén megszöknie, hazakerült és állítólagos gyávaságáért és Szolnok elveszteseert vizsgálat alá fogatott, azon- ban semmi bántódása n e m lett, mit némelyek Oláh Miklós cancel- lár pártfogásának tulajdonítanak.1) Eddigelé csak ennyit tudtunk, de m á r ez maga elég leendett arra, hogy a dolgot más színben néz- zük. A XYI. században nemcsak h a z á n k b a n , de mindenütt igen komolyan vettek a hadi becsületet s ha az akkori szigorúság mel- lett csak hajszálnyi bizonyíték merült volna is föl Nyári ellen, bizo- nyára nem mentheti vala meg fejét, sem régi nemzetséges családja, sem magának Ferdinánd királynak személyes baráti jó indúlata.
Hogy nem lett semmi bántódása, azt bizonyítá, hogy eljárását tel- jesen correctnek találták. S valóban a n n a k is kellett lenni. A mo- narchia akkori két legnagyobb bírói hatósága, a bécsi haditanács es a kir. jogügyek igazgatósága, indították meg e tárgyban a nyo- mozást és eszközöltek számos kihallgatást.
A dolog úgy történt, hogy az idegen ajkú, nemet, cseh és spanyol legénység csakugyan összeesküdött s részére csábítván a magyar lovasok egy részét is, a parancsnok előtt abbeli szándékát, hogy a várat elhagyni akarja, nyíltan kifejezé. Nyári a hír vételére lement közéjök, egybegyüjté mindannyit s hazafias beszédet tart- ván hozzájok, egyrészt figyelmeztette őket a k i r á l y n a k ' é s zászló- jokra tett esküjök szentségére, a gyalázatra a mi nevöket érné s másrészt hivatkozva parancsnoki hatalmára, a távozást minden egyes embernek halálbüntetés terhe alatt szigorúan megtiltá.
«Kimenjünk-e? kérditek alávaló hitszegő árulók, nem olyan fölté- tel alatt kaptok királyi zsoldot, hogy a szükség idejében elfussatok, h a n e m bogy halálig harczoljatok, lám én itt maradok halálomig."'2) Ezek voltak Nyári saját szavai. A legénység meg is látszék n y u -
1) Tinódy: Katonánál XXII. 273. Istvdnfy Lib. XVII. 33G. Forgách 67. II. Veráncsics. Magy. Kron. 95.
2) Győri történelmi és régészeti füzetek. 1861.
godni, azonban ennek daczára az éj leple alatt a hazátlan zsoldo- sok, kik csak életöket féltették, mégis megszöktek, a magyar lovas- ság pedig látva, hogy m i n d a n n y i a n futnak, szintén meneküles után látott.
Reggelre kelve, Nyári hű hajdúitól értesült, hogy a várőrség megszökött s hogy a kapu tárva van. A törökök ezen közben ren- des lovas őrjárataikkal czirkálva a vár körül, nagyobb távolból nem vehettek volna észre semmit, mert az őrséget a falakon a h a j - dúk elláták. A legtávolabb álló őrszemek azonban m á r ekkor az éjjel elmenekült őrségből kisebb-nagyobb csoportokat fogdosva össze, azokat a főtáborba hozták. A nagyvezir ebből gyanítva, hogy mi történhetett, kémlelő csapatot küldött a vár alá, mely épen akkor érkezett oda, mikor Nyári hajdúival a fölvonó hidat nagy ügygyel-bajjal fölvonatá s a kaput bezáratá. — A ki ösmeri a várak akkori szerkezetét, ebből is láthatja mennyire volt igazuk azoknak, a kik azt állíták, hogy Nyári m a g á b a n maradt s úgy csukta a várat magára. H a magára maradt volna, bizony a kaput se tudta volna bezárni, mert arra a m u n k á r a akkor 15—20 ember kellett.
A törökök most erős csapattal rohanták meg a vár kapuját, ostromszereiket közelebb hozták s rövid erőfeszítés után a kaput betörték, úgy hogy az recsegve zuhant le. É s e perczben a kis szol- noki földvár sánczai előtt, azon a szentelt helyen, hol a honfoglaló Árpád emléke borong, oly hősi jelenet játszódott le, mely ép oly méltó a dalnok énekére, mint Losonczy harcza, vagy a drégelyi hős halála.
A szolnoki hajdúk, élőkön Nyárival, oroszlánként szállottak szembe alig 50-en a 100 ezret meghaladó ellenséggel. Vakmerő és hősi harcz után részben dicsőn hullottak el, részben leveretve fog- lyúl ejtettek s a szintén levert Nyárival együtt Konstantinápolyba hurczoltattak.
Ortélius krónikájából vett rajzmellékletünk Szolnok ostromá- nak hű képét m u t a t j a . Látjuk itt a négyszög alakban, sarok-bástyák- kal készült várat, melyben vártemplom is van. Maga a város szintén bekerítve s védő müvekkel van ellátva, a várral pedig rendes híd köti össze. Az előtérben látszanak a török tábor, a futó árkok és az ütegek.
A vizsgálat s különösen a bécsi haditanács ezután is min- den áron bűnbakot keresett Szolnok elestéért s miután Nyárival
Hadtörténelmi Közlemények. I I . 9
nem boldogult, Móré Gáspár vice kapitányt fogta hütlenségi pörbe.
E n n e k a pörnek minden aktája kezeink között van s az akkori hadi viszonyokra, Szolnok ostrom ára s az i]y esetekben követni szokott eljárásra nézve oly nagybecsű adatokat tartalmaz az, liogy e helyt bővebben kell azzal foglalkoznunk :
A vizsgálattal megbízott bizottság Bécsben a császári palotá- b a n tanácskozott, hol maga Moré Gáspár is személyesen meg- jelent.
A vizsgálat folyamát, a latin okmányok szövegét kivonatolva, következőleg vázoljuk:
A Moré Gáspár perének tárgyalására a magyarországi jog- ügyek igazgatója, Pókateleki Szomer János elnöklete alatt kikül- dött bizottság, melyhez az elnökön kívül még az osztrák jogügyi felügyelő Pacheleb Baptista János, egyszersmind helyettes elnök, Tarnóczy András, Thapolcsány Tamás magyar, IVeitnecki Pichler Leonhard, Nicklburgi Gáspár osztrák tanácsosok és Literátus Mátyás jegyző tartoztak, a pert az 1553-ik év szeptember 7-én a bécsi császári palota egy helyiségében vette tárgyalás alá. A vádat Pacheleb János adta elő s a vádlevelet bemutatván, az a személyesen megjelent Moré Gáspárnak (ki latinúl nem tudott) megmagyaráz- tatott, neki a vádlevél kiadatott s a válaszra 15 napi határidő sza- batott.
Szeptember 22-én Móré Gáspár beadta magyar nyelven írt védő levelét, mely ismét előbb latinra fordíttatott s szeptember 28-án tárgyaltatott. így folyt a períratok váltása tovább, mígnem a per október 20-án befejezést nyert.
Ezen m á r 17 terjedelmes okmányra fölszaporodott iratok t a r t a l m á b ó l a dolog érdemére a következők említendők f ö l :
A kiküldött birók vagyis királyi megbízottak előtt, kik ezen ügy megismerésére rendeltettek, az osztrák fiscus procuratora által a magyarországi kir. kincstári igazgató helyett, bevádoltatott Moré Gáspár azon általánosan ismert tény miatt, hogy Zolnock királyi várát, a melynek őrizetére és megtartására mint a királyi felség kapitánya bizonyos számú katonasággal odahelyeztetett, elhagyta, nemcsak a kapitányi h a n e m a közkatonai kötelesség ellenére, a h o n n a n következett, hogy az a vár katonáktól és védőktől meg-
fosztva a törökök kezébe jutott, nemcsak a királyi felség és Magyar- országának, h a n e m az egész keresztyénség veszteségére. Kéretett, hogy a fölött határoztassék, és mondassék ki az, hogy nevezett Móré Gáspár, miután az örökös hűtlenség bűnének bűnébe esett, tehát Magyarországnak a végvárak elvesztői ellen hozott végzései értelmében bűnhődnie kell.
Móré Gáspár tiltakozott, hogy ő a királylyal pörölni nem akar, de csak egyszerűen, nem törvényesen, védelmét elő akarja hozni; azt állítja, hogy ő a királyi felségtől Szolnok várában sem a várnagyi, vagy felügyelői, vagy végűi a főkapitányi tisztségre nem választatott ki, h a n e m hogy engedelmeskedjék fölebbvalóinak m i n d a b b a n , a mit azok neki parancsolnak. Azt is mondja, hogy ő helyét nem hagyta el, h a n e m az ellenséget mint becsületes, igaz és hü szolga megvárta Szolnokban, a mely a várat ostrom alá fogta és tizenhárom n a p és ugyanannyi éjjel a leghevesebben ostromolta s végül elfoglalta, a h o n n a n ő mint elfoglalt várból isten kegyel- méből csupán egy r u h á b a n egy karddal menekült meg, az ő kapi- tánysága alatt levő népek mind a kapitányok által a várban szétosz- tattak és habár ugyanazon várban jeles lovai valának, amelyeken könnyen megszökhetett volna, mindazáltal, tekintetbe véve az ő tisztségét és hűsegét, semmi módon sem akart elmenekülni, h a n e m ugyanott a lovakat minden dolgával együtt, melyeket gyermeksé- gétől fogva ő királyi felsége szolgálatában szerzett, elvesztette.
Szolnok nem ö rá volt bízva, nem is volt neki semmi h a t a l m a bárki fölött is, kivéve egypár embert, akik maguk is mind a kapi- tányoktól az egész várban — ide is oda is, ahol szükség volt — szétosztattak és zsoldos fogadásra, a vár védelmére szükséges zsol- dos fogadásra, saját pénzéből több mint 300 magyar forintot adott ki, ezért tehát ő a várat nem vesztette el, nem is esik hűtlenségi vád a l á ; de sőt a vár elfoglalása után ő nem rejtőzködött el a királyi felség arcza elől, ő felsége előtt megjelent s most is itt van, várván, hogy mit "tart ő felsége méltónak ő róla.
Azt válaszolja a kincstári ügyész, hogy Móré Gáspár okos- kodásai és védelmei semmisek, haszontalanok, üresek és visszave- tendők — mint be nem bizonyúltak és ha talán be is bizonyülnak, semmit se használnak az ő ügyének, mert — habár ő azt bizo- nyítja, hogy sem Szolnok vára várnagyságára, sem fölügyelőségére,
9*
sem főkapitányságára nem választatott meg, de mégis azt nem t a g a d h a t j a Móré, a m i n t maga nyiltan is beismeri, hogy ő felsé- gétől Szolnokban zsoldot érdemelt és bizonyos gyalogok kapitánya volt és hogy azokkal a vár védelmére és megtartására küldetett.
Midőn tehát saját és természetes érdeke volt mindig az is és lennie kell örökké, nemcsak a királyi jó kapitánynak, hanem a közkato- nának is, hogy mihelyt megkapta az ő zsoldját, azt a helyet, amelyikre állíttatik, vagy állíttatott, hitének és hűségének, amely- lyel annak, akitől a zsoldot fölvette — tartozik, de sőt tisztségének es fejének elvesztése alatt, egész a megsebzésig és vérének omlá- sáig, de sőt egész haláláig megvédeni, nem pedig bármi módon elhagyni tartozik, habár talán mások az ő helyeiket gyalázatosan el is hagyják, mert hacsak az ilyen helyeiket elhagyók meg nem büntettetnek, kétségtelenül sokaknak fog az árulásnak alkalma és ú t j a megnyílni. Azért Móré Gáspár a fentebb előadott okoknál fogva nem menekülhet meg, midőn is maga m o n d j a , hogy az ő hitének, hűségének és becsületének helyét e l h a g y t a ; továbbá — habár Szolnok vára hosszú időn keresztül körülzároltatott és heve- sen ostromoltatott, mégis nem tagadható, hogy az ellenségnek meg nem lévén semmi háborgatása, vagy megrohanása, az a Szolnok vára, mielőtt az ellenség el nem foglalta, m a j d n e m mindazoktól, akiktől a n n a k legjobban kellett volna védetnie, az ellenség számára elhagyatott és ilyen megszökés által azután elfoglaltatott. Ez, ami magának Móré Gáspárnak mondása által bevallatott, amidőn is azt m o n d j a , hogy ő akkor menekült, midőn a várat már m a j d n e m elfoglalták, a miből világos, hogy akkor még nem foglalták el, h a n e m csak m a j d n e m elfoglaltatott, midőn ő o n n a n elmenekült. Mert ha elfoglaltatott volna és az ellenség már oda behatolt volna, nemke- vésbbé hihetetlen, mint csodálatos volna, hogy ő az ellenség oly tömegén, mint amennyi állíttatott, hogy ott volt, halál, vagy fogság, vagy halálos sebek nélkül csupán egy szál karddal megmenekül- hetett volna. Amint tényleg megmenekült. Azonfelül a fent emlí- tett, a végvárak elhagyói ellen hozott magyar végzésekben megha- tározott büntetés magában foglal minden katonát és közembert, akik ilyen elveszett helynek védelmére és megtartására helyeztet- tek és rendeltettek.
De hisz ő felsége Szolnok várát mindazoknak, akiket ott az
ő zsoldján táplált, úgy összesen, mint egyenként bárkinek állása és rangja szerint rábízta és ráhagyta, amelyet — a mint a többi kapi- tányok vagy katonáknak sem, úgy Móré Gáspárnak sem kellett volna vérének omlása, vagy halálos sebek, de sőt zord halála nélkül, az ellenségnek gyalázatosan hátrahagynia, a mint hátra- hagyta.
Azt válaszolja Móré Gáspár ügyes védelmében, — hogy ő 0 felségének és az országnak hűségesen szolgált, Istent híván erre bizonyságul, mivel az ő felsége iránt tartozó tisztelet miatt nem akar ő felsége ellen emberi bizonyságokat felhozni, mégis volt Szolnok várában 0 felségének némi nemű spanyol katonája, tudni- illik Gaballio Bernát építőmester és Castalinus vagy Castranio János káplár, akik ha fölkerestetnének, bizonyságot tehetnének említett Móré Gáspár hűségerői és szolgálatairól, amely spanyo- loknak némelyikét Gráczban Guznán nagyságos úrhoz vezetett el, — nem kételkedvén, hogy ö nagyságának kinyilatkoztatták azo- kat, amiket Móré Gáspár hűségéről ós szolgálatáról tudnak. É s habár kapitány volt, mégis engedelmeskednie kellett a fölebbvaló várnagy és kapitány urainak, mint egy közkatonának, amint tette is. S azt válaszolja ismét, amit azelőtt is mondott, hogy ő valóban csodálatosan menekült meg Isten jótéteményéből, akinek hatalma nem kisebbítendő, hogy ne tudna sokakat tűzből, a tenger hullá- maiból, a halál közepéből ós sok más veszélyből kimenteni. S nem is kell azt olyan hitetlenül ellenvetni, hogy halálos seb nélkül menekült meg, mert a jó férfiak gyakran valami ökölharczból, ütközetből, vagy a vár elfoglalásakor seb nélkül megmenekültek s mégis ezeknek ez nem rovatott föl vétkül, ezért hát neki sem kell a szemére vetni ezt, máskülömben sokan háborgattatnának úgy Magyarországon, mint külföldi országokban és tartományokban, akik nagy és igen súlyos összeütközésekkor sértetlenül menekül- tek meg, habár Móré a vérét is hullatá ott azellenségtől kapott seb következtében. Hogy azonban ő ott meg a k a r n a halni, erre nem esküdött, nem is hallotta soha, hogy bárki is arra esküdött volna, h a n e m mindent megtett, egész a vére hullásáig, amiket a hű katona megtenni tartozik. Hogy azonban nem halt meg, az az Isten akarata volt, hogy ne haljon meg, és nem tartozik bárki is magát lehetetlenségekre kötelezni ura irányában és ha mindazok
megérdemlik a büntetést, akiket Isten súlyosabb ütközetekből és várak megvívásából megmentett, sokan volnának büntetendők.
Ezek mindkét részről előhozatván ezen ügyben, mindkét fél befejezte előadását és a kincstári ügyész részéről kívántatott, hogy arról, mi az igazság, határoztassek.1)
Az itt elmondottakhoz nem kell magyarázat, hű képét adja az ügy az eseményeknek, mint a kor fölfogásának, midőn arról volt szó, hogy egy katona becsülete fölött határozzanak.
Maga Móré Gáspár önérzetesen utasítja vissza a vádat, tilta- kozik minden hivatalos forma ellen, ő nem pörölni jött, ő csak azért van Bécsben, hogy fölvilágosításokkal szolgáljon. Mindjárt az első n a p o n kifejezi ezt, midőn egy magyarul fogalmazott czédu- lát n y ú j t át a bizottságnak, melyen szóról szóra a következőket m o n d j a :
«Nagyságos uraim, ez elmúlt n a p o k b a n ti Nagyságtok hagyja ez időt énnekem, hogy az director u r a m hozzám való feleletéről, u r u n k ő felségének, úgy mint tervényben, megfelelnék. Azért ti Nagyságtoknak nyilván vagyon, akort is meg mondám, hogy en nem jöttem ő felsege személye eleibe azért, hogy én ő felségenek meg a d j a m érteni, az én ártatlan és bűntelen voltomat, melyeket im Nagyságtok elibe adok, meg jedzve (így), de nem úgy mint tör- venre. Ebből ti Nagyságtok meg értheti az én ártatlan voltomat, mert nem vagyok én méltó hogy ő felsegével pöröljek, hanem az mi az ő felsége méltóságának tetszik, azt váiom belőle, mint kegyelmes uramtul, mert én mindenütt ő felségének engedelmes és hű szolga voltam, és tugya azt az kegyelmes ur isten, hogy én szin- ten olyan szorgalmatos szolgája voltam ő felségének Szonokban, n o h a fei nem voltam, mint Szigetben, hogy fei voltam, a mennyire en elég voltam. »2)
Nemkevésbbé önérzetes es nagybecsű az a miket a kir. jog- ügyek igazgatójának vádbeszédere replicájában m o n d :
«Ti kegyelmetek előtt, Nagyságos és vitézlő urak és itélő bírák, király ő felségetői az mi kegyelmes urunktól ez jelen való okban személy szerint választattak. E n Moré Gáspár, jelen vagyok
1) Orsz. Levéltár. Limbus.
személy szerint. Ahol — director u r a m az én kegyelmes u r a m directora ezt feleli, hogy én az én kegyelmes u r a m h o z való hivse- gemről és hitemről el feletkeztem volna. 0 felségénei hiszem nyil- ván vagyon, hogy engemet sem porkolábságra, sem udvarbiróságra, sem főkapitányságra, sem az háznak semmi gondviselesere n e m választott, sem esküttetett, azért az az hit engöm nem illett, melyet director u r a m , én r e á m felelt. De engemet az en hűségem es az en tisztességem arra készerített, hogy én az én h a d n a g y o m n a k hü es engedelmes legyek, kiket en mindeneket meg m í v e l t e m , melyben az én h a d n a g y i m egyebet semmit jónál én hozzám n e m mondhat- nak, h a n e m m i n t j á m b o r hü és engedelmes szolga m i n d e n b e n ugy cselekedtem, valamint én nekem p a r a n c s o l t a k és amivel en ő nekik tartoztam, amit l á t t a m , avagy hallottam volna, ki az várnak ártal-
m á r a lett volna, azt en ő nekiek meg m o n d o t t a m , m i n t j á m b o r es hű szolga.
Továbbá ahol director u r a m ezt feleli, hogy az én helyemet el h a t t a m , n e m félvén az sententiátul, n e m h a t t a m , h a n e m az ellen- séget reám vártam, úgy mint j á m b o r , hü és igaz szolga. Reánk jöt- tek és reánk szállottak, az várat v i t t á k u g y m i n t tizenhárom napig, ejjel, n a p p a l és lőttek mind szénnel és m i n d e n n e l , valamivel szo- kott várat vínya, erte voltak, be jöttek, h o n n a n híethetlen volt embereknél. E n m a g a m n á l is, az én meg szabadulásom csak az m i n d e n h a t ó ur istennek az ő kegyelmes a j á n d é k á b ó l szabadulék meg közülök, ugy mint meg vett házból, csak egy d o l m á n b a n és egy szablyával. Mert az én a l a t t a m való népek, kik voltak az vár- ban, mind helyei voltak el osztva, az kapitányoktul. Azért n e m én vagyok az, a ki az ő helyét meg n e m állotta, és n e m a k a r t a meg- állani. De ón ott is úgy cselekedtem, m i n t j á m b o r és h ü szolga, mind azon kegyelmes u r a m n a k és az országnak, az én kapitányom- nak is, amiben az én szegény legény voltomra szolgálhattam, hiven szolgáltam, ki ellen senki n e m m o n d h a t , mert ebből is ki tetszik, hogy énneköm ott jó lovaim voltanak, de reá n e m ültem, mert engöm a r r a n e m kíszeritett az én hivségem, h a n e m az én rendem- ben ugy m a r a d t a m , mind végiglen j á m b o r u l és emberül. Az mit gyermekségem olta fogva leltem, azt én mind ott vesztettem, az én kegyelmes u r a m n a k hűsége mellett.
Továbbá ahol director u r a m ezt feleli, hogy az sententiára
ítéltessem és reám ki mongyák, mely magyarországi decretomban szerzettetett azokra, kik vég házat el vesztenek. Nem én vagyok az, mert én nem vesztettem, nem én reám bizta ő felsége, az én kegyel- mes uram és semmi birodalmam senkin nem volt többen, csak az egy n é h á n y számú legényeken. Azokat is hova szükség volt, oda osztották és oda állatták. Mert én velem is más birt. Azért nem vagyok méltó az sententiára és az hitlenségre, kit én hozzám direc- tor uram felel, mert semmi veszedelemnek oka nem vagyok.
Továbbá abból is ki tetszik, hogy én ő felségének j á m b o r es hü szolgája voltam, mert az én kapitányomnak engedelmes voltam és az ő felségének parancsolatja szerint hol ott az háznak szüksé- gére és megtartására, szüksége közt nép fogadásra és egyébb szük- ségekre, tulajdon az ón pénzemet ki adtam, és fizettem, többet h á r o m száz magyar forintnál, kinek én mind helyit adhatom. H a nagyobbat művelhettem volna is, nagyobbat míveltem volna, az én kegyelmes u r a m n a k háza meg tartására.
Továbbá az veszedelem u t á n is ugy cselekedtem, mint jámbor és hü szolga. 0 felségét meg kerestem és magamat nem akartam ő felsége előtt elrejteni. Azért im ő felsége előtt vagyok, ós va- lami az én kegyelmes u r a m n a k , méltóságának tetszik, azt várom belőle.»*)
Sokáig húzódott még a per, a tanú kihallgatások miatt.
Pókatelki Szomor János, kir. fiscus és a kir. jogügyek igazga- tója, az akkor Szolnokon volt hadi népből kihallgattatja Halyman
Wolfgang élelmezési biztost, Gaballio Bernárd várépítészt, Gyndro Ferencz spanyol harczost a mendózai Vei ez Dieyo kapitány csapa- tából, továbbá Ccistranyo Jánost az Olyova János kapitány csapa- tából ós végül Korlát Kristóf hadnagyot. Ez utóbbi azt vallja, hogy azon a kérdéses estén, Nyári főkapitány éjjelre minden ágyúhoz két embert rendelt s általában meghagyta, hogy a legenység az ágyúknál vacsoráljon s azután maga is vacsorálni ment. Nem sok- kal ezután vették észre, hogy a német lovasok szöknek. 0 kereste Mórét és megtalálta az őrszobában, a mint fejét az asztalra hajtva aludt. Felköltötte s mondta neki, hogy a németek szöknek, ezután nem t u d j a mi történt vele.
Végül Kövessy András veszprémi püspök és Draskovich György jászói prépost 1554 május 4-én ő felsége parancsából magát Nyári Lörinczet és a volt főkapitányt eskü alatt kihallgat- ják. 0 azt m o n d j a : hogy az őrségnek, mely Szolnok várában volt, semmi oka sem volt elfutni a fizetés, élelmiszerek, vagy katonák hiánya miatt, midőn mindez bőven volt. A fentnevezett várban Móré Gáspárnak két kötelessege volt, tudniillik várnagyi hivatala és naszád vajdasága. Azután mondja, hogy ő tudja, miszerint a német katonáktól keletkezett először a lázongás és egyenetlenség, később mindnyájan, t. i. németek, magyarok, spanyolok és csehek, össze- esküdtek, hogy futásban keressék menedéküket. Mondta azt is, hogy Zherenkowyth (Szerenkovich) Mátyás a vár kapuját kivágta, habár a kulcsot ott találta volna, maga bizonyítván, hogyan szokta magát viselni mindig Móré Gáspár. Hozzátette még azt is, hogy biztosan tudja, hogy mindenek közt a legelsők a naszádosok voltak, kik naszádukon elmenekültek, a kik közt volt Móré Gáspár az élelem- mesterrel és alkapitánynyal s más több hadnagyokkal, de azt még sem tudja, mikor ment ki nevezett Móré Gáspár a várból. Végül hozzátette, hogy ő bizton tudja, hogy mindenek közt legutolsónak Pekry Gábor ment ki fentemlített várból, midőn már a többiek mind elmenekültek kevés kivétellel.
Végül hozzátette, hogy mindaz ideig Móré Gáspár mindig engedelmes volt neki.1)
Az egész pör kétségtelen nagy lelkiösmeretességgel vezettetett, sőt mint már említém is, az intentio is kétségtelennek látszik, hogy a magyarok közül fogjanak egy bűnbakot.
A vizsgáló bírák s a hadi tanács tagjai az ügy elbírálásánál a szolnoki vár tervrajzát is bekívánták s e hevenyében készített (a túloldalon megkisebbítve látható) tollrajz a többi akták között szin- tén szerencsésen ránk maradt. Hogy ki készítette nem tudjuk, lehet, hogy a vizsgáló bizottságnak a hadi tanácsból való valamely tagja, a ki Szolnokot ösmerte, vagy valamely ott működött mérnök, a ki azon- ban minden esetre olasz volt, mit a térképen fölirt két égtáj-jelzés,
levante és ponente olasz szavak (kelet ós nyugot) bizonyítanak.
H a e rajzot egybe vetjük Ortelius távlati képével, azonnal
SZOLNOK 1 5 5 2 - B E N . TOLLRAJZ A MORÉ-PÖR IRATAIBÓL.
reá fogunk ösmerni a vár alaprajzára. A város itt teljesen mellőz- tetett, mert az eseménynél az szerepet nem játszott. Ott látjuk a Tisza és Zagyva folyókat s a szabálytalan négyszög alaprajzú várat, négy előrenyúló szöglet-bástyájával. Ugyancsak jelezve találjuk a két hidat, melyek közül az egyik a város felé a főkapuból vezett, a másik pedig a kis vízi boltozatból az ellenkező oldalra szolgál. Itt szálltak h a j ó r a rendszerint a naszádosok s innen történt legbizto- sabban a szökés is.
A város felőli oldalon végül az utcza-irányok odavetett jel- zése mellett apró karikákat is látunk, melylyel a törököket jelzi.
Mindezek után végre meghozta határozatát, illetőleg a király elébe szánt előterjesztését a bécsi császári palotában ülésezett bizottság, mely Móré Gáspárnak fényes elégtételt szolgáltatott s a mely szóról szóra ekként h a n g z i k :
«A magyarországi kincstári jogügyek igazgatójának ezen Móré Gáspár elleni ügyében, az ezen ügy megvizsgálására kiküldött biz- tosoknak úgy látszik, hogy ezt a Mórét, Szolnok vára vezetőjének nem lehet nevezni, mivel sem az övé nem volt, sem ott a fő-vár- nagyságot nem vitte s ezért a várak elvesztéséről szóló magyaror- szági határozatot nem lehet hozzá fűzni és szökevénynek sem tartható az, aki az ellenség erejét több n a p o n át feltartóztatta, és végül minden remény elveszvén, midőn más menekülés az ellenség kezéből eltűnt, kivéve a futást. Mivel pedig Móré hivatkozik némely, az ö teljes hűségének ismerőire, ós azokat, a melyeket a maga védelmére előhoz, tények, erről méltóztassék kegyelmesen ő felsé- gének bővebben vizsgálatot indíttatni, es azokat, a melyek oly nehezen bebizonyíthatók, vádlott előéletéből megítélheti.»
A király azonban újabb nyomozást nem rendelt el többé s Móré Gáspár nyugodtan térhetett vissza Magyarországra.
Szolnokról még csak annyi mondani valónk van, hogy a várat bevévén Amhát, azt két ezernyi őrséggel r a k t a meg és a szol- noki szandsákság székhelyévé tette, ezt pedig az egri ejalet, vagy helytartóság alá helyezte.
A magyarok pedig látván külső Szolnokmegye ilyetén való pusztúlását, az 1569-iki országgyűlésen Hevesmegyébe olvasztot- ták be s így m a r a d t a két megye közel 300 esztendeig egyesülve.
1552-től 1686-ig tehát 133 évig ült a török Szolnok nyakán.
További viszontagságairól Szolnok várának ezúttal nem emlé- kezem meg, csak fölemlítem még, hogy előbb 1685-ben, végleg pedig _Z6$<§-ban sikerűit Szolnok várát a töröktől vissza venni.
E z u t á n még a II. Rákóczy Ferencz-féle fölkelésben játszik rövid dicsőségteljes szerepet s azután mint vár végképen elveszti jelentőségét s ma már n y o m a is alig van.
Az 1552-iki szolnoki ostromból pedig az a tanúiság, a mi Buda, L i p p a és sok más várunk elestéből: Bármennyi új s hasznos hadászati vívmányt honosítottak is meg h a z á n k b a n az idegen zsol- dosok, nem ellensúlyozhatták sohasem azt a demoralisatiót, a melyet terjesztettek és emiékezetök, — tisztelet a kivételeknek, — nem tartozik történetünknek mindig legfényesebb lapjai közé, mert hiába, pusztán zsoldért, pénzért harczolni bárhol es bármikor, — a XVI. században sem tartatott a legmagasztosabb foglalkozá- sok közé.
D r . S Z E N D R E I J Á N O S .
