John Ede,
a KSH ny. vezető főtanácsosa E-mail: edejohn@t-online.hu
Kávéházi beszélgetések a statisztikáról —
A nemzetiségi (etnikai) statisztika (8.)
A Francia Statisztikai Társaság (Société Française de Statistique – SFdS) és a Francia Statisztikai és Gazdaságkutatási Intézet (Institut National de la Statistique et des Etudes Economiques – INSEE) 2005 decembere óta, általában havi rendszeres- séggel, egy párizsi kávéházi különteremben nyilvános vitaesteket szervez arról, hogy milyen választ ad a statisztika a társadalmunkat foglalkoztató nagy kérdésekre.
A havi rendszerességű összejövetelek „tiszteletbeli” meghívottjától Rózsa Gá- bortól, a KSH ny. főosztályvezető-helyettesétől John Ede is megkapja a viták össze- foglalóját, aki annak tartalmát örömmel megosztja a Statisztikai Szemle olvasóival.
Franciaországban az „etnikumokkal” foglalkozó statisztikákról néhány év óta so- kat vitatkoznak. A vélemények meglehetősen eltérők a kérdés jelentőségét, a kapcso- lódó érdekeket, a kockázatokat, az alkalmazott módszereket illetően. Más országok gyakorlatához hasonlóan miért nem közölnek Franciaországban ilyen statisztikákat?
Miért kezelik e kérdést tabuként? Az etnikumokkal összefüggő problémák ismertek (a többségi társadalomba való beilleszkedés, a kirekesztés stb.); célszerű tehát az egyes népességcsoportok élethelyzetének, törekvéseinek minél alaposabb megisme- rése. Hozzájárul-e azonban ez a társadalmi összetartozás erősítéséhez? Mire kell fi- gyelni, miben kell elővigyázatosnak lenni a kérdéskör megfigyelésénél?
Ezúttal a vitaindító előadást François Héran, a társadalmi különbségek és a diszkrimináció vizsgálatára létrehozott bizottság1 elnöke, a Francia Demográfiai Ku- tatóintézet (Institut National d’Etudes Demographiques – INED) korábbi igazgatója tartotta.
Minden diszkriminációt a társadalmi egyenlőtlenségre kell visszavezetni. A társa- dalmi mobilitással foglalkozó vizsgálatoknál általában a származás, az iskolázottság és a mindenkori társadalmi hovatartozás „háromszögét” tekintik meghatározóknak. Az
1 A Simone Veil nevével jelzett bizottság munkájának folytatására létrehozott harminc jól felkészült személyi- ségből álló fórum, amelynek feladata az alkotmányban biztosított személyiségi jogok figyelemmel kísérése.
egyenlőtlenség e három összetevő egymásrahatásának következménye. A téma szakér- tői szerint az egyes összetevők többé-kevésbé azonos fontossággal bírnak.
Az előbbi sémában a diszkriminációk olyan kakukktojásként jelennek meg, ame- lyek módosítják mind a három összetevőt (a származás hat a képzettségre, a képzettség a jövőbeni társadalmi helyzetre, az induló szociális helyzet az elért társadalmi pozíció- ra). Ahhoz, hogy a bekövetkező módosulásokat megértsük és legyőzzük, mérni kell őket. A büntető-törvénykönyv225. cikkelyének első bekezdése a diszkrimináció tizen- nyolc megjelenési formáját sorolja fel, ezek mindegyike elemezhető, statisztikailag mérhető. Közülük a származáshoz köthető: az apai vonal, a genetikai értelemben vett örökölt tényezők, az etnikum, a nemzetiség és a faj. A Harc a Hátrányos Megkülön- böztetés Ellen és az Esélyegyenlőtlenségért Főfelügyelet (Haute Autorité de Lutte contre les Discriminations et pour l’Égalité – HALDE) Franciaországban 2004 de- cemberében létrehozott testületaz „eredet” szót faji értelemben használja, amit a hátrá- nyos megkülönböztetés szempontjából fontosabbnak tart, mint az egészségügyi állapo- tot, az életkort. Erős korreláció van tehát a földrajzi helyhez köthető eredet és szárma- zás között; azaz napjaink bevándorlóit szociális szempontból a leghátrányosabb hely- zetűek közé helyezik. Ahogy majd a későbbiekben szó lesz róla, az „etnikum” megne- vezést a „szerencsétlen” szinonímájaként is használják.
A „(nép)faj” kifejezést a klasszikus antropológia pontosan meghatározza: egy adott nemzeten belüli, vagy a feletti népességcsoport (kurd, kabil, baszk, szoninke, diola stb.) ami önmagában nem köthető az államhoz. Természetesen vannak olyan antropológusok, akik szerint a fogalom eléggé tágan értelmezhető és manipulálható, nélkülözi a reális megalapozottságot. Azonban „bármennyire manipulálható is, tu- domásul kell venni létezését”. Számos példa hozható fel arra, hogy egy fogalmat ne- hezebben körülírható, képlékeny határai mellett is hasznosnak, használhatónak íté- lünk meg (gondoljunk csak a gazdaságra és a szegénységre).
Az „etnikum” szűkebb értelmezésének adott helye van a francia statisztikában, elég itt utalni az Afrika és Európa közötti migráció vizsgálataira. Az egyazon or- szágból érkező migránsok számos közös vonással, tulajdonsággal, magatartásformá- val bírnak. Nyilvánvalóan ezek a tények nem hagyhatók figyelmen kívül. Minél in- kább megjelennek ezek a származási adatok, a Franciaországgal partneri viszonyban levő országok népszámlálási kérdőívén, annál indokoltabb a kérdéskör összehangolt, nemzetközi vizsgálata. Ilyen érveléssel sikerült megszerezni Franciaországban az In- formatikai Bizottság jóváhagyását az Alkotmányügyi Tanács 2007. évi döntéséhez igazodó kérdőíves felvétel végrehajtásához, amiről később még lesz szó.
Az „etnikum” szó kevésbé tapintatos alkalmazása figyelhető meg a francia jogi nyelvben; nem egyszer a „faj”, eufemisztikus megnevezésére használják. Az 1978.
évi Információs szabadságról szóló törvény is a „faji vagy etnikai származás” szó- összetételt használja. Az antropológusok az „etnikum” ilyen értelmezésével termé- szetesen nem értenek egyet, hiszen ez olyan idegen származásra utal, mely a szüle-
téskori nemzetiséget, a szülők nemzetiségét vagy külső megjelenésből kikövetkez- tethető atyai nemzettségből rekonstruálja a származást.
A kutatók mindeddig az előbbi kategóriákat használták vizsgálataikhoz. Különö- sen igaz ez a Jogszociológiai és Büntetésvégrehajtási Intézetek Kutatóközpontja (Centre de Recherches Sociologiques sur le Droit et les Institutions Pénales – CESDIP) két felvételére Párizs kerületeiben (Les Halles, Gare du Nord), amikor a rendőrségi letartóztatások gyakorlatát hasonlították össze. Ezek során rögzíteni kel- lett valamennyi előállított személy „etnikai-faji” hovatartozását és minden egyéb jel- lemzőjét (életkor, ruházat, csomag, pénztárca és tartalma stb.) és ezekre alapozva alakították ki a „bűnözői” típusokat. Képzeljük el, hogy a „bűnözők” helyett egy kö- zépiskola diákjait, vagy a munkát keresőket csoportosítják az azonos tulajdonságok alapján, azaz az etnikai hovatartozást szubjektív ismérvekkel közelíti. Készülnek azonban Franciaországban az etnikai-faji hovatartozásról statisztikák, és ezeket, il- letve az ezekben használt kategóriákat még a legaggályosabb kutatók is elfogadják.
A francia hivatalos statisztika – szemben az előbbiekkel – az „etnikum” kifejezést már hosszabb ideje tágan értelmezi. Az általános vélekedéssel szemben, amely sze- rint a hivatalos statisztika „nem tesz különbséget a franciák között”, a népszámlálás hagyományosan összeírja a születéskori állampolgárságot, így igenis különválasztja a „született” és a „nem született” franciákat. 1992-től több nagymintás felvételnél kérdésként szerepel a „szülők állampolgársága”. 1999-től hasonlóképpen megjelenik a kérdés a „család” felvételnél, legutóbb a „szakképzés és képesítések”, a „munka- erő” stb. tárgyú felvételeknél. Ami az INSEE gördülő mintájú demográfiai felvételét (Échantillon Démographique Permanent – EDP) illeti, ahol egy adott személy teljes életútját nyomon követik, könnyen és sokat tudhatunk meg a „gyökerekről”. (Ugyan- is ez az első olyan társadalom-demográfiai nagyminta, melyben vizsgálható a fran- ciaországi termékenység, halálozás, családösszetétel, országon belüli földrajzi mobi- litás, a társadalmi és foglalkozási mobilitás.)
A negyedévenként megjelenő Revue Française de Sociologie című folyóirat egyik legutóbbi számában a szerzők a térségi szegregáció elemzéséhez a hivatalos statisztika adatait felhasználva rendre az „etnikai kisebbség” kifejezést használják.
Érdekes azt is megjegyezni, hogy sokszor még az etnikai statisztikák ellenzői is használják a szóösszetételt.
A statisztikai kategorizálás során az az aggodalom is megfogalmazódhat, hogy alkalmazása nem erősíti-e fel az egyes csoportokba tartozók nézeteltéréseit, elkülö- nülését. E téren eligazítást adhat egy korábbi szociológiai vizsgálat azon megállapí- tása, miszerint egy kietlen területen hosszú ideig veszteglő vonat utasai hosszú ideig viselkedhetnek csoportként, miközben definíció szerint nem azonos csoport tagjai.
Gyakran kódolt kifejezések is felbukkannak. A rendőrök nem egyszer használják például a földrajzi eredetre utaló, leegyszerűsített kifejezést. A megjelölést egyes ku- tatók „köznyelvi etnikai-faji” kategóriáknak minősítik és törlik a tudományos kutatá-
sok szókészletéből. A szóhasználat komplexitásának érzékeltetése céljából elég arra gondolni, hogy az „etnikai tartalom” nemcsak a felhasznált különböző forrásoktól, hanem az alkalmazott csoportosítástól is függ. A származási országok szerinti cso- portosítást ténylegesen „földrajzi” besorolásnak tekintik. Ezeknek az információknak összevont kategóriákká alakításával már „területi-faji” lehatárolással állunk szemben, bizonyos összevonások pedig rejtett tartalomra is utalnak. Például a török, az iráni és az arab országok összevonása már vallási színezettel is bír. Paradox módon ezek az összevonások inkább sértik az érintettek érzékenységét.
Támogathatók-e az olyan kutatói megnyilatkozások, amelyek szerint „nem kell foglalkozni az emberek származásával”? Valószínűleg nem; az utóbbi évek e téren gyors változásokat hoztak. „A származás rejtelmei változatlanul léteznek; igenis fel kell használni a szülők nemzetiségét leíró hivatalos statisztikák gazdag információit”
– írta 2009-ben Hervé Le Bras.
Miután a származásra vonatkozó adat az egyének „érzékeny” jellemzője és a tör- vények által is védettséget élvez, a francia hivatalos statisztika eddig ilyen adatokat nem publikált. Ebben mindenekelőtt az is szerepet játszott, hogy meglehetősen nehéz pontosan elválasztani egymástól a hasznos és a káros adatokat. A származásra, ere- detre vonatkozó információkat meghatározott célú – például tudományosan megala- pozott felvételek inputjaként történő – felhasználásra korlátozták, azokat nem sorol- ták a hivatalos statisztika alapadatai közé.
Franciaországban senki sem akar „amerikai vagy angol megoldást”, azaz a nép- számlálásban, a kérdőíves felvételeknél, az adminisztratív nyilvántartásokban az et- nikai-faji hovatartozás nyilvántartását.
Az előadó emlékeztetett arra, hogy az Alkotmányügyi Tanács az alkotmányos jo- gok 1971. évi felülvizsgálatakor beemelte az alkotmányos jogok közé az 1789. évi Emberjogi Nyilatkozatban kinyilatkoztatott egyenlőséget. A vita során az egyik hoz- zászóló megjegyezte, hogy az 1789-es jognyilatkozat „eredeti származás” kifejezés- ben az „eredeti” a megelőző államrendre, nevezetesen a nemességre utal. Az egyen- lőségért folytatott harc folytatóinak érdemes lehet tanulmányozni az Államtanács 1997. évi jelentésének vonatkozó részét. Ebből a szempontból tehát a francia alkot- mány korszerű, míg az amerikai túlhaladott. A francia alkotmány értelmezése szerint az etnikai-faji hivatkozás szerinti megkülönböztetés nem elfogadható.
Ugyanakkor a fogalomkör használata – elemzési és semmiképp sem intézkedési célból - igenis elfogadható a különböző vizsgálatokban, kutatásokban. Mindenkép- pen ügyelni kell azonban az elemzést és az intézkedést szolgáló felhasználás közötti nagy különbségre.
A statisztika nem ellenőriz: feladata nem kevesebb, mint „mérni a mérhetőt”. A statisztika célja az elemzés, az egyenlőtlenség kritikus összehasonlítása, a társadalmi hatásmechanizmusok feltárása. A kockázatok túlhangsúlyozása nélkül biztosítandó, hogy a kritikai értékelés megfelelő eszköze legyen.
A vita
Több hozzászóló – a nem célszerű felhasználás lehetőségét sem tagadva – hasz- nosnak ítélte a nemzetiségi, az etnikumokra vonatkozó statisztikát. A vita egyik résztvevője a bevándorlók beilleszkedésében a francia társadalomba jelentős előrelé- pést érzékel, szerinte az „integrációs folyamat jó irányú”; az amerikai „agytröszt”, a Pew Center szerint a Franciaországban élő észak-afrikai származású mohamedán la- kosság 90 százaléka a francia nemzeti értékek szerint él. Szerinte az eltérő kulturális indíttatású népesség beilleszkedése nem történik meg egyik napról a másikra. Emlé- keztetett arra, milyen nehézségeket okozott az olasz származásúak franciaországi be- illeszkedése a XIX. század végén, Aigues-Mortes-ba, ahol 1893-ban komoly áldoza- tokat követelő etnikai jellegű összetűzés zajlott le a sóbányák kitermeléséhez torborzott olasz bevándorlók és a helyi munkások között.
Ha az integráció valóban ennyire pozitív, ha bizonyosan ez a helyzet, akkor – szem előtt tartva az eltérő nézeteket és az érintett népesség várható reakcióit is – mi- ért ne lehetne ilyen elemző statisztikákat készíteni? A legnagyobb haszon az integrá- ciós folyamat sebessége, jellemzőinek mérhetősége lenne. Ha sor kerülne ilyen hazai statisztikai összesítésekre, felvételekre, akkor nem kellene a külföldi intézetekre, mint például a Pew Center adataira hagyatkozni. Az orvosi, a járványügyi, a geneti- kai kutatásoknál az etnikai elem mindig jelen volt; a kutatók minden esetben különb- séget tudtak tenni a beavatkozási, illetve az elemzési célú kategóriák között.
A jelenlevők felvetettek egy másik felhasználási területet, nevezetesen a „hitel- minősítést”, a biztosításokat. Az egyik hozzászóló a Dél-afrikai Köztársaságbeli el- lentmondásos helyzetről szólt. Elmondása szerint a hitelkérelmeknél megtiltották az olyan minősítő elemek alkalmazását, amelyek az etnikai eredetre, a korábbi hátrá- nyos megkülönböztetésre utalnak. Az előbbivel ellentétes példaként a belgiumi banki gyakorlatot, a török férfi és női ügyfelekkel való foglalkozást említették.
A résztvevők többsége szerint a különböző intézkedések céljaira is felhasznált adminisztratív nyilvántartásokban a származás rögzítése nem felel meg a származás- tól független egyenlő elbánás elvének. Az ezzel ellentétes gyakorlat még a legjobb indulatot feltételezve sem támogatandó. Nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy a né- pesség etnikai jellemzők szerinti megfigyelése hátrányos az érintett lakosokra? Hi- vatkozni lehet a múlt század negyvenes éveinek zsidó áldozataira; ennek azonban semmi köze nincs az adott népesség statisztikai számbavételéhez.
A vitában sokan használták a „megbélyegzés” kifejezést. Felmerült a kérdés, nem stigmatizálják-e egy adott etnikai csoport tagjait akkor, ha a statisztikai elemzések szerint növekszik az adott csoportba tartozó bűnözök száma, aránya? Nem vezet-e a megbélyegzés egyéni ellenálláshoz? Ehhez az előbbi kérdéshez kapcsolódóan el- hangzott, hogy az 1999. évi „családfelvétel” a börtönökben élőkre is kiterjedt, kö- rükben egyes népességcsoportok meglehetősen túlreprezentáltak voltak. A kérdés-
kört a társadalomkutatóknak mindenképpen vizsgálnia kellene, és erről a nyilvános vita sem kerülhető el. A cenzúra nem oldja meg a gondokat, nem csökkenti a prob- léma súlyát.
Gyakran hivatkoznak az Egyesült Államok példájára, egyrészt az ország faji- etnikai csoportjai létrejöttének történelmi vonatkozásaira, másrészt a származás szerinti népességi statisztika kiépítésére, illetve az azonos népcsoportok egységesü- lését szolgáló lobbik tevékenységére. Az első világháború idején az Egyesült Ál- lamokban törvényt hoztak a bevándorlás korlátozásáról, amelynek egyik követ- kezménye volt a XIX. században elfoglalt Texas állam spanyol ősökkel rendelkező lakosságának szegregációja, az afroamerikai lakosokhoz hasonló elkülönítése.2 Az így kialakult helyzetben vált szükségessé és halaszthatatlanná, hogy érdemben fog- lalkozzanak a faji-etnikai kérdésekkel. Mégis, csak az 1950-60-as évek polgárjogi mozgalma érte el, hogy a népszámlálási kérdőíven a faji hovatartozás kifejezése helyett az etnikai származás szerepeljen. Az Egyesült Államokban minden egyes népszámlálást megelőzi a statisztikusok és a különböző etnikai közösségek képvi- selőinek a népszámlálási kérdőív tartalmi egyeztetését célzó megbeszélés sorozata.
A meglehetősen nehéz előkészítő szakasz levezénylése az Elnök legfontosabb in- tézményének, a Költségvetési Hivatalnak (Office of Management and Budget – OMB) a feladata, amely az INSEE-hez hasonló, statisztikai koordináló szervezet.
AZ OMB a statisztikusok számára nemcsak az alkalmazandó kategóriákra, hanem a felvételi módszerekre (például a több válasz kezelése) vonatkozó utasításokat, di- rektívákat is előír. Franciaországban egyszerűsíti az összeírást a nemzetiséget is ta- núsító személyi igazolványok használata.
Annak ellenére, hogy a franciaországi helyzet történelmileg másképp alakult, mégis léteznek az azonos származáson alapuló tömörülések, például a Franciaországi Zsidó Tanács (Conseil Représentatif des Institutions Juives de France – CRIF), a Franciaországi Feketebőrűek Tanácsa (Conseil Représentatif des Associations Noires de France – CRAN) stb. Az ilyen szervezetek létezése, névhasználata alkotmányos jog, tevékenységüket az állam nem korlátozza, jelenleg viszont nincs elég erejük ah- hoz, hogy befolyásolni tudják a közösségi statisztika alakítását – nyilvánította ki egy hozzászóló. Más résztvevők szerint azonban ez nem mindig van így. Franciaország az Egyesült Államok által bejárt úton halad, de a két ország között e kérdés kezelé- sében nagy a különbség.
Felvetődött, hogy Franciaországban egyes etnikai csoportokat érintően pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni. A gondolatnak mind támogatói, mind ellenzői voltak; az egyik hozzászóló szerint az etnikai statisztika körüli vita mögött ez a gon-
2 A törvény nem utalt országokra, vagy fajokra, de közvetetten utalt az ázsiai országokból érkezett beván- dorlókra is. Érdekes olvasmány a japán kormánynak az 1917-es törvénnyel összefüggő, meglehetősen modern tiltakozása.
dolat húzódik meg. Az etnikai csoportosítás az első lépést jelentené az megkülönböz- tetés megvalósítására. A kérdéssel összefüggésben elhangzott két felvetés. 1. Figye- lembe kellene venni, hogy a pozitív diszkrimináció nem egyszerű dolog, ugyanis a közvetlen vagy közvetett kapcsolódásokkal rendelkező, jelenleg is létező, akár etni- kai indíttatású, esetenként képmutató és bizonytalan, egymástól elkülönülő csoporto- sulásokra is vonatkozhat. 2. Mind a származásra, mind a szerzett nemzetiségre vo- natkozó pozitív megkülönböztetés faji-etnikai tartalommal bír; ezt nem szabadna az intézkedések előkészítésében felhasználni. Ugyanakkor, ha az Alkotmányügyi Ta- nács vagy az Informatikai Tanács megközelítését nézzük, többé-kevésbé az előbbi elképzeléssel szemben álló gyakorlat elfogadásával találkozunk. Hamis, és a statisz- tika szerepének túlhangsúlyozása annak állítása, hogy egy idő után minden kategori- zálás a mérést, a számszerű összehasonlítást szolgálja.
Felmerült a vitában a vallással, mint hasonlóan érzékeny ismérvvel kapcsolatban az a kérdés, hogy tilos-e még a vallási hovatartozásról hivatalos statisztikát készíteni.
A kutatás szempontjából védhetetlen az SOS-rasszizmus álláspontja, mely szerint el- fogadhatatlanok a Származás és életpálya c. kutatásban a vallásos viselkedésre, ma- gatartásra utaló kérdések. Ezzel együtt a közelmúltban (2008. június-augusztus) az INED Population et Sociétés c. kiadványában az INSEE-INED 2005. évi A családok és a többgenerációs családok vizsgálata c. felvétele alapján nyilvánosságra hoztak két, a vallásosság kutatásával kapcsolatos tanulmányt.
A nemzetiségi statisztika ellen felhozott gyakori érv, hogy vannak „közbenső”
– például a vegyes házasságokban született – személyek. A nem egyértelmű beso- rolhatóság (például a „vegyes” házasságból születettek hovatartozása) ugyanakkor nem ellentétes egy általánosan elfogadható kategorizálás létrehozásával, erre szá- mos példa is akad. Gondoljunk csak a valóságban is létező „átmeneti munkanélkü- liségre”, amelynek a létezése nem kérdőjelezi meg a „munkanélküli” illetve a „fog- lalkoztatott” kategóriákat. A statisztikai elemzés tárgya éppenséggel lehet az „át- meneti állapotban lévő” csoportok szerepe az egyes embercsoportok közötti faji, etnikai határok lebontásában. Amerikában például az emberek egyidejűleg több fa- ji-etnikai csoportba tartozónak is vallhatják magukat; a régi kategóriáktól való megszabadulás szándékával így született meg a „mesztic” besorolás. Az érintettek erős lobbitevékenységükkel elérték a többes identitás megadásának lehetőségét, így a mai amerikai népessség nyolc százaléka már többes etnikai származásúnak vallja magát.
Az „Életpálya és származás” felvétel végrehajtása Franciaországban időben egy- beesett a bevándorlási törvény vitájával, majd ezt követően az Alkotmányügyi Ta- nács 2007. novemberi, a nemzetiségi statisztikát érintő döntésének meghozatalával.
Az INSEE és az INED vezetése tartott attól, hogy az adott körülmények között bizo- nyos kérdések – és itt elsősorban a bőrszínre utaltak – szerepeltetése veszélybe so- dorhatja a felvételt.
SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI: 1. Hogyan oktassuk a statisztikát a középiskolában? 2008. évi 9. sz. 908–915. old.
2. Az új családformák. 2009. évi 3. sz. 302–311. old.
3. A munkanélküliség mérése. 2009. évi 10–11. sz. 1078–1086. old.
4. A szegénység mérése. 2009. évi 12. sz. 1194–1203. old.
5. A termelés területi áthelyezése. 2010. évi 2 sz. 177–185. old.
6. A lakáshelyzet és a lakásstatisztika. 2010. évi 12. sz. 1222–1232. old.
7. A nyugdíjak és a nyugdíjasok jövőjéről. 2011. évi 1. sz. 101–110. old.
