BOHUMIL HRABAL
Őfensége pincére voltam
A SZERZŐ HANGJA: Ezek a szö- vegek tűző nyári napsütésben szület- tek, és a nap annyira átforrósította írógépemet, hogy az egy perc alatt többször is elakadt, dadogott. Rá sem tudván pillantani a vakítón fehér papírlapokra, nem állt ellenőrzésem alatt az, amit írok, így hát a fénytől bódultan, önműködő módszerrel írtam, a nap sugarai annyira elvakítottak, hogy csak a csillogó masina körvona- lait láttam, s a bádogtető úgy átfor- rósodott egy pár óra alatt, hogy a már teleírt lapok a hőségtől tekercsek- ké kunkorodtak. És mert az esemé- nyek, melyek úgy elárasztottak az el- múlt évben, hogy még anyám halálát sem volt időm megemészteni, arra kész-
tetnek, hogy hagyjam meg olyannak ezt a szöveget, amilyennek első neki- futásra sikeredett, és hogy csak re- méljem: lesz egyszer időm és elszánt- ságom újra és megint újra összetákol- ni, átdolgozni, egy bizonyos klasszici- táshoz közelítvén — vagy pedig a pil- lanat sugallatának engedve, s feltéte- lezve, hogy ráncba tudom szedni a képek elsődleges spontaneitását, pusz- tán ollóval esnék .a szövegnek, és e pillanat sugallatára hallgatva csak azo- kat a képeket vágnám ki belőle, me- lyek bizonyos idő elteltével is megőriz- ték frissességüket. De ha már nem lennék a világon, tegye ezt meg he- lyettem valamelyik barátom. Legyen belőle egy kisebb novella, vagy hosz- szabb elbeszélés. Így.
(A személyzet kivonulása.) FŐÚR I.: Te itt egy pikolófiú vagy,
úgyhogy jól jegyezd meg. Semmit se láttál, semmit se hallottál. Ismé- teld!
ő I.: Semmit se láttam, és semmit se hallottam.
FŐÚR I.: És azt is vésd eszedbe, hogy mindent látnod kell, mindent hal- lanod kell. Ismételd el!
ö I.: Igen. Mindent látni fogok, és mindent hallani' fogok.
FŐÚR I.: És mindig időben légy a placcon...
TULAJ I.: Tiszta ingmell, tiszta frakk- gallérok, a frakkon egy pecsét se, minden gomb megvan, a cipő ki- bokszolva. (Közelebb hajol és szag- lászik.) Vésd eszedbe! Olyan szi- matom van, hogy megérzem, mosta-
tok-e lábat, vagy sem. (Elneveti magát.) Jó napot urak, jó napot hölgyeim . . .
FŐÚR I. (tanítja): Esszájg. Nézd. Ha- mutartók, abrosz . . . Gyere csak.
Próbáld meg ezt. És a vonathoz fogsz járni, forró virslit árulni. A kosárkát tisztán kell tartanod. És jól jegyezd meg, minden főnök an- nak örül, ha a személyzet tagjai közt látszólag ellenséges a han- gulat, és jaj annak a pénztárosnő- nek, aki egy pincérrel moziba men- ne, azon nyomban kapná is a fel- mondólevelet. (Mutatja.) Ez itt a törzsvendégek asztala, te fogod nap mint nap a poharukat pucolni, mindegyiknek megvan a sajátja, de aztán nehogy összekeverd. (Egymás után az asztalra teszi a pohara- kat.) A jegyző úr, a bírósági elnök úr, az állatorvos és ez a nagy HB betűs, Münchenből való pohár, Jina gyáros...
TULAJ I. (bejön az asztaltársasággal):
Akkor hát szíveskedjenek helyet foglalni az urak.
FŐÚR I.: Jó napot, tiszteletem, szol- gálatukra . . .
ö I.: Jó nápot!
1. ŰR (leül): Ott történt, annál a hi- dacskánál, a városon túl, ahol az a nyárfa á l l . . s
2. ÚR: Ugyan kérem, harminc éve nem volt ott nyárfa, csak az a hi- dacska.
3. ŰR: Uraim, nem volt ott semmiféle hidacska, csak egy palló korláttal.
4. ŰR: Így igaz. Nem volt ott hidacs- ka, csak egy nyárfa volt ott.
TULAJ I.: Uraim, nem kívánom vitá-
jukat zavarossá tenni, de az emlí- tett vizesárok a város költségén épült húsz évvel ezelőtt, pont mi- kor megnyitottam, ezt, a Prága Vá- rosához címzett szállodámat.
1. ŰR (előrehajol, bizalmasan): A gyá- ros urat tegnap Liduskával látták az Édenéknél.
3. ŰR: Valóban voltam Édenéknél, de a Veruskával.
4. ŰR: Édenné asszony bizalmasan kö- zölte velem, hogy Liduska helyett elsejétől új kisasszony jön Prágá- ból.
2. ŰR: No, legfőbb ideje!
JÖDL: Na végre. (Lelkesen.) Megje- lent az első verseskötetem, egyelő- re a saját költségemen, 200 pél- dányban, Kadavá asszony nyomdá- jában nyomták. Jézus Krisztus éle- te, darabja nyolc korona ötven.
(Fényváltozás, magnó: pályaudvari za- jok.)
ö I.: Forró virslit tessék, forró a virs- 1. UTAS: Ide is lesz szíves! li!
ö I.: Tessék? Egy korona nyolcvan, kiflivel.
1. UTAS (egy bankót ad oda neki).
ö I.: (csörgeti az aprópénzt, játszik a kosárkával): Mindjárt. Egy pilla- nat, bocsánat, nincs apróm.
FORGALMISTA (fütyül): Indulás! Tes- sék beszállni!
1. UTAS: Igyekezz!
Ö I.: Egy pillanat, mindjárt adom.
(Induló vonat hangja.)
1. UTAS: Akkor tartsd meg! (Vonat- zaj.)
ö I.: Forró virslit tessék, forró a virs- 2. UTAS: Hé! De gyorsan, mert már li!
indul.
ö I. (odanyújtja a virslit, és egy nagy- címletű bankót kap): Egy pillanat, máris adok vissza.
2. UTAS: Igyekezz..
Ö I.: Azonnal, máris.
2. UTAS: Hallod, mozgás!
FORGALMISTA: Szálljon fel, majd az ablakon föladja. (Fütyül.) Indulás!
2. UTAS: Csipkedd magad, kölyök!
Ö I. (elsírja magát).
2. UTAS: Ne üvölts, és legalább a visszajáró papírpénzt adjad.
FORGALMISTA: Húzza be a fejét, ne- kimegy a póznának.
2. UTAS: Egy ötvenest adtam a csir- kefogónak. (Eltűnik.)
FORGALMISTA: Ne sírj. Biztos árva vagy, nem igaz?
ö I. (rábólint): N e m . . .
FORGALMISTA: Adj egy virslit, a visszajáró a tied . . .
(Fokozatos fényváltozás.) ö I.: És így kezdtek gyűlni első ban-
kóim, egy hónap elteltével már egy pár százasom volt, meg én is kezd- tem már magam körül nem halla- ni és ugyanakkor mindent hallani, semmit se látni és mindent látni, és már kezdtem érteni ezt a szisz- „ témát, ezt a rendet.
(Elszámolás — a főúr és Ö-) 1. ŰR: Uraim, én azt mondom, Cseh-
országban a legjobb sör a proti- vini.
2. ŰR: Nem érthetek egyet önnel, a vodnani a legjobb.
3. ŰR: A pilseni, uraim, a pilseni!
4. ŰR: Csak az állíthat ilyesmit, aki nem ismeri a krusoviceit.
TULAJ I.: Uraim, nem kívánom vitá- jukat zavarossá tenni, de önök mél- tatlanul mind elfeledkeznek a mi nyuburki sörünkről!
2. ŰR (bizalmasan): Az állatorvos úr tegnap Jaruskát kísérte föl szobá- jába.
4. ŰR: Tényleg ott volt, de nem csü- törtökön, hanem szerdán, és nem Jaruskával, hanem Vlastával.
ö III. (magnó): És midőn ezt hallot- . tam, csak egyetlenegy cél lebegett
előttem, nem akartam semmit se látni, semmit se hallani, csak azt látni és azt hallani, hogy milyen ott a kisasszonyoknál az Édenben.
TULAJ I.: Á, megjött a mi legkedve- sebb ügynökünk, a gumikirály. Le- gyen üdvözölve minálunk. Nem ha- ragszik ezért a gúnynévért?
KIRÁLY: Uraim, mivel a Proineros cég képviselőjeként intim' árut szál- lítok a drogériáknak, ezen elneve- zés egész helyénvaló.
1. ŰR: Van számunkra megint valami meglepetése?
KIRÁLY: Uraim, ez a legfrissebb új- donság, egy ágyba való szexuális objektum — egy gumibábu, a neve
Primavera, olyan, mintha élne, ak- kora, mint egy felnőtt lány, izgató és testhezálló, meleg, szép és csupa szex, férfiak milliói várnak a ma- guk felfújta, gumi Primaverára.
(Fényváltozás.)
ÉDENNÉ: Mivel szolgálhatunk, öcs- kös?
ö I.: Szórakozni szeretnék.
1. KISASSZONY: Hogy mit akar?
ö I.: Szeretnék megvacsorázni.
1. KISASSZONY: Itt szolgáljuk fel a vacsorát, vagy a lokálban?
ö I. (elvörösödik): Chambre separé- ban szeretnék vacsorázni.
1. KISASSZONY (elmosolyodik ésfüty- tyent): És kivel?
' ö I.: Magával.
1. KISASSZONY (a fejét csóválja, ké- zenfogja, zene, tánc, fényváltozás).
KIRÁLY: Ez, a saját leheletükből te- remtett nő újra hittel ajándékozza meg a férfit önmagában, tehát új potenciával és erekcióval áldja meg, de nemcsak erekcióval, hanem fényes kielégüléssel is. A Prima- vera, uraim, speciális gumiból ké- szült, és a lába közt a legesleg- gumibb gumi, a mohagumi találha- . tó, oly nyílással ellátva, melyet min- den, egy igazi nőt megillető mélye- dés és domborulat hűen díszít.
(Fényváltozás.)
ö í.: Enni-inni fogunk, a legjobbat hozza, osztriga, pezsgő és így to- vább. (A pincér bólint, kihátrál.) 1. KISASSZONY (nevet, melléül és si-
mogatni kezdi): Hová valósi vagy?
ö I.: Egy egész kis faluból jöttem, olyan kicsi és félreeső az, hogy még szenet is csak tavaly láttam elő- ször.
1. KISASSZONY (hosszasan, gyöngyö- zőn kacag, változás).
JÖDL: Az új emberre, polgártársak, nem a város fertőjében lelünk rá, vidékre kell mennünk utána, ott él ő, kis, szerény házikóban.
TULAJ I.: Kérem szépen, Jódl úr, le- gyen olyan szíves . . .
JÖDL: Hát persze, bocsásson meg.
TULAJ I.: Szóra sem érdemes, de lás- sa be, kérem, mindenkinek meg- van a maga baja, (a Királynak) folytassa.
KIRÁLY: Van benne egy piciny, ele-
mes vibrátor, és ez gyöngéd, izgató mozgásba kezd, ily módon termé- szetes e női testrész mozgatása, s ekképpen mindenki tetszése szerint juthat el a csúcspontra, így aztán minden férfi a helyzet ura marad.
URAK (kiáltások): Bámulatos, figye- lemre méltó, szenzációs stb. (válto- zás).
1. KISASSZONY: Helyezze magát ké- nyelembe.
ö I. (leveszi a zakóját).
1. KISASSZONY (leveszi ö I. cipőjét):
Olyan melegem van. Levehetném a ruhámat? Segít, nem?
ö I. (segít és elrendezi a ruhákat a széken).
1. KISASSZONY: Hagyd! (A keblére szorítja.)
Ö I.: Jaruska, mit művel?
1. KISASSZONY (az ágyra rántja, és magukra húzza a takarót).
ö III. (magnó): És ez az egész olyan szép volt, azok az illatok, azok a formák, a bőrnek az a finomsága, olyan tiltottan szép, hogy már nem kívántam semmi mást, csak ezt, csak ez után vágyódtam, hogy majd minden héten félreteszek a forró virsliből, nyolcszázat, meg még töb- bet is, és így már volt egy gyö- nyörű, fennkölt célom, mint ahogy apám is mondogatta, hogy mindig legyen célom, hogy akkor meg va- gyok mentve, mert lesz miért él- nem.
KIRÁLY: És hogy ne kelljen ezt a női ölt pucolniok, használjanak Prime- ros óvszert, tessék, és nehogy fel- dörzsöljék magukat, itt egy tubus glicerines krém is.
JÖDL: Szerencsére akadnak köztünk olyan polgártársak, akik megértés- sel viseltetnek ezen ideálok iránt, mint például Kadavá asszony, a nyomda tulajdonosa. Hisz ebben az én könyvemben mégiscsak az új ember kereséséről van szó. És ha majd a prágai katolikus kiadó tíz- ezer példányban adja k i . . . uraim, én kiszámoltam, az annyi könyv lesz, hogy ha egymás mellé fektet- nénk őket a földre, kövezete lehet- ne a Gaslavból Hermanov Mestec- be vezető országútnak, egy akkora kerítést lehetne húzni belőle, hogy
az körbeölelné a főteret a szom- szédos utcákkal együtt, városkánk egész történelmi magját, vagy egyik verseskötetet a másik után rakva, egy csíkot, egy szaggatott vonalat alkotnának a Gáslavból Jihlavába vivő országúton. És minden egyes Jézus Krisztus, élete nyolc ötven.
PINCÉR: Hát akkor az összesen hét- százhúsz korona lesz.
ö I.: Nyolcszáz.
PINCÉR: Alásan köszönöm, köszönöm alásan, szolgálatára.
(Akció, fizet Jaruskának és Edenné asszonynak is.)
ö I.: Ügy jöttem ide, mint egy pikoló- fiú, aki forró virslit árul a pálya- udvaron, ám úgy távozom, hogy több vagyok bármely, nálunk, az Arany Prágában, a törzsvendégek asztalánál üldögélő urnái, pedig azok igen előkelő urak ám, ők a városi honoráció. (Akció, pénzt húz elő, az összes többi verekszik ér- te.)
ö I.: Most már tudom, mi hajtja az embereket, miben hisznek, mi min- denre képesek egypár garasért.
(Nevetés, változás.)
JÓDL (a pénzért folyt csata után):
Bűnös, gonosz, ostoba ~ nemzedék.
Kunyhókban a helyetek! Most kell keresnünk a felebarátunk iránti valós szeretetet, nem a halál után.
Másokat saját magunknak érezni.
Ügy, mint én, mikor pacallevest hordok azoknak a fagytól dermedt öregasszonyoknak a piacra, mintha mindegyiknek külön-külön-a szíve- met vinném, egy emberi szívet, a pacallevesbe aprítva.
TULAJ I.: A szentségit, Jódl úr, hall- gasson már. Azt a levest tőlem kapja, méghozzá ingyen. És ha én, vagy valaki az urak közül nem venné meg a maga kunyhó-mázol- mányait, meg a Krisztusát, nyolc ötvenért, akkor abba a pacallevesbe tényleg a szívét kéne beleaprítania.
1. ŰR: Nyugodjék meg szállodás uram, fontosabb vitánk van most. Egész idő alatt ezen töröm itt a fejem, s arra a szilárd meggyőződésre ju- tottam, hogy egy nyárfa állt ott, nyárfa is, meg hidacska is, és an- nál a hidacskánál egy korlát.
4. ÜR: Csehország-szerte a legjobb sör a krusovicei. Ezt senki se vonhatja kétségbe.
3. ÜR: Uraim, ha vasárnap nem Plá- nicka véd, akkor akár ki se álljon a Slávia a Sparta ellen, kár ki- menniük a pályára.
% 4. ŰR: Hagyják el, uraim, rendkívüli esemény...
2. ÜR (gyorsan felfújja a babát, cso- dálattal): Igazi Primavera!...
VLASTICKA (bejön és leül egy asztal- hoz).
JÓDL (könyvvel a kezében meghajol):
A nevem Antonin Jódl, költő és festőművész. Ez itt kérem, a leg- újabb könyvem, Jézus Krisztus éle- te, nyolc ötvenért.
TULAJ I. (odarohan és meghajol): Ha megengedi, Jódl úr. Hódolatom, ez aztán igazán nagy megtiszteltetés számunkra, Vlasticka kisasszony.
VLASTICKA: Egy üdítőt.
Ö I. (elbújik, kezében reszketnek az üdítők).
FÖÜR I.: Na, igyekezz!
ó I. (behozza az üdítői).
VLASTICKA: Látni akartam magát.
(Félig nyitott borítékot tesz az asz- talra, benne egy százkoronás.) Ö I. (kezében megremeg az üdítős tál-
ca, az egyik ital Vlasticka ölébe ömlik).
FÖÜR I.: Bocsásson meg kérem, bo- csánat!
TULAJ I.: Igazán... kérem, ne ha- ragudjon.
FÖÜR I. (megcsavarja ö 1. fülét).
VLASTICKA (fölugrik, kiabálni kezd):
Mit merészel!
FÖÜR I.: Leöntötte és tönkretette a ruháját.
VLASTICKA: Mi köze hozzá, én sem- mire se kértem magukat, minek alázzák itt meg ezt az embert?
TULAJ I. (édeskésen): Leöntötte a ru- háját . . .
VLASTICKA: Ahhoz magának semmi köze, és én megtiltom, és nézzenek ide (elkapja az üdítőket, és föntről lefelé egyiket a másik után önti a hajára, a kivágásába) — fizetni. Is- ten önnel. (A borítékot az asztalon hagyja, és odalép Jódlhoz.) Veszek egyet a könyvéből.
JÓDL: Hát persze, hódolatom. .<-
FŐŰR I. (odaadja a borítékot 0 I.-nek) : Eriggy utána, ezt ittfelejtette,
ő I. (viszi a borítékot Vlastickának).
VLASTICKA: Ez a magáé. Maga fe- lejtette tegnap este nálam . . . meg még azt is szerettem volna mon- dani, hogy jöjjön el ma este, vet- tem egy gyönyörű csokor pipa- csot . . . Azoktól a virágoktól telje- sen magába szerettem. Hogy jutott eszébe, hogy teljesen körberakjon virággal? Olyan szép volt, még so- sem fordult elő ilyesmi. Maga . . . ö I.: És újra szép lesz, minden évszak
más és más virággal ékesíti föl majd... Milyen szép is volt, mi- kor csak az a bazsarózsaszirom- koszorú volt a dombocskája körül.
Margitvirággal fogom földíszíteni.
VLASTICKA: Szűz Mária könnycsepp- jeivel.
0 I.: Krizantémmal.
VLASTICKA: Margarétával, ö I.: Színes levelekkel.
VLASTICKA: És télen?
Ő I.: Télen még szebb virágok van- nak. Veszek cikláment, magnóliát, és fölmegyek Prágába orchideáért.
VLASTICKA: Szent estén meg fa- gyönggyel rak körül. (Izgatottan bú- csúzik.) Akkor este!
ő I.: Vigyázzon, egy csomó méh röp- köd maga körül,
ő III. (magnó): És egyszérre nagy let- tem és láttam, hogy jó a cél, amit követek, a pénzkeresés, mert azért mindent meg lehet venni, nem csak szép lányokat, de a pénzért még a költészet is megvásárolható. Tud- tam, hogy egyszer...
TULAJ I.: Hordd föl a cókmókodat az első emeletre. A szobádból mosó- konyha lesz.
ő I.: Nem lehetne holnapig várni?
TULAJ I.: Most azonnal fel kell köl- töznöd, és rendszeresen, korán kell lefeküdnöd. Felelős vagyok érted, mind a szüleid, mind a társadalom előtt. Egy ilyen pikolófiúnak, hogy rendesen dolgozhasson, egész éjjel aludnia kell.
4. ÜR: Tökéletesen igaz, szállodás uram.
2. ŰR: A fiatalság egészséges fejlődése mindenekelőtt.
3. ŰR: Hisz kölök ez még.
1. ŰR: Hidacska volt ott, meg egy bükkfa.
WALDEN (bejön).
ö I. (meglátja és rohan a tulajhoz):
Főnök ú r . . .
TULAJ I. (megijed): Mi az?
Ő I. (mutatja): Főnök úr, valami nagy potentát van itt!
TULAJ I. (megfordul): Legyen üdvö- zölve minálunk, Walden úr, a szo- bája elő van készítve.
FŐŰR I. (étlapot nyújt át Walden- nak): Parancsol?
WALDEN (némi töprengés után): Nos, azt a szalontüdőt kivéve hozza az összes főételt a szobámba, egyiket a másik után, ahogy megeszem az elsőt, hozza a másodikat, míg azt nem mondom, elég. És aztán, fiacs- kám, te meg hozz ásványvizet.
ő I. (becsukja a száját): Igenis.
TULAJ I.: Uraim, egy különleges ágyat kellett szereznem neki, amit a háziszolga még négy tuskóval meg is erősített, és egy deszkával alá is támasztott.
UTAZÓ: Egy cseh szabász-cég, a par- dubicei Adler képviselője vagyok.
FŐŰiR I.: Ez nekem szól. Ez az a spe- ciális cég, főnök úr, amiről mesél- tem önnek, maga meg nem akart . hinni nekem.
UTAZÓ: Abszolúte megbízható. Olyan forradalom ez, kérem, amit az én főnököm talált ki, elsőnek á köz- társaságban, tán egész Európában, az egész világon — hogy tudniillik a színészek, meg a katonatisztek, valamint. mindazok, akiknek kevés idejük van, mint önnek is, főúr, szóval azokat én szépen lemérem, beküldőm a mértéket a műhelybe, ott aztán ezeket a csíkokat egy ilyen próbababaszerűség köré illesz- tik, de ebben a babában belül egy gumizsák van, és ezt aztán szép lassan felfújják, egész addig, míg ki nem tölti az összes ragasztott csíkot, ezek meg gyorsan megke- ményednek a gyorsan kötő ragasztó miatt, aztán meg mikor ezeket a csíkocskákat leemelik a babáról, az ön törzse a plafonig emelkedik.
WALDEN (a padlón hever, és már az előző jelenet alatt egy szabályos
raszterbe rakja szét, rendezi el a százkoronás bankókat),
ö I. (megérkezik az ásványvízzel, és lelkesen figyeli Waldent).
ö III. (magnó): Na, ez addig még nem jutott az eszembe, pedig a pénzt én is ugyanígy szerettem. És ekkor megjelent előttem az én képem is, hogy a pénzt, amit én egyelőre csak húszasokban és nem százasokban keresek, azt én is pont így fogom rendezgetni...
UTAZÓ: És mikor eljön az ő ideje, hát lehúzzák, és ezen a légfigurán próbálják a ruhát, az uniformist, a frakkot, aszerint, hogy mire szólt a rendelés, aztán újravarrják, újra- próbálják, végig az eleven megren- delő nélkül, csakis fölfújt képvise- lőjével, három próba is van, föl- fejtik, újravarrják mindaddig, míg a mellény nem olyan, mintha a megrendelőre öntötték volna, s bát- ran el lehet küldeni bérmentve és utánvétre, és a ruha mindaddig olyan lesz, mintha a megrendelőre öntötték volna, míg valaki meg nem hízik vagy le nem fogy, és akkor megint csak megteszi a cég képvi- selője, aki jön, és leméri, ki meny- nyit adott le, illetve szedett föl, és az adott pontokon a figurán kicsi- nyítenek vagy nagyítanak a pilla- natnyi szükséglet szerint, és vagy átalakítják a régit, vagy új frakk, illetve tiszti mundér varratik . . . ö III. (mg.): Iszonyú gyönyört éreztem,
miközben ezt a kövér, gyerekes férfit néztem, és már tudtam és láttam, hogy ez lesz az én felada- tom is a jövőben. Egyszer ugyanígy magamra csukni az ajtót, vagy el- felejteni kulcsra zárni, és mégis ki- rakni a padlóra hatalmam, tehet- ségem, a kilós bankók képét, a szá- zasokét, melyekben az ember igaz örömét l e l i . . .
ö I. (odalép Waldenhez és egy kis idő múltán köhint).
WALDEN: Gyere be, fiú, add azt a vizet, és guggolj le ide. Jól jegyezd meg, a pénz minden kaput megnyit előtted. Ez itt az én jutalékom, lát- tál már valaha szebbet? Majd ha hazamegyek, az egészet így ni, szét- terítem az összes szobában, a fele-
ségemmel teregetem szét. az aszta- lokon, a padlón, veszek egy rúd szalámit, kis katonákra vágom, s azt fogom enni egész este. Semmit se hagyok holnapra, mert éjszaka úgyis felébrednék, és fölzabálnám azt a szalámit, és borzasztóan sze- retem a szalámit, egész rudakkal, majd egyszer még mesélek neked erről, ha legközelebb jövök... Te még viszed valamire, vésd eszedbe, van benned valami, tudod? Csak meg is tudd ragadni, ami j á r . . . ö I.: De hogyan?
WALDEN: Én is vettem tőled virslit, Tudod te a módját. Csak bátorság kell hozzá. (Földob egy marék ap- rót.) így kell tudnod az ablakon ki- dobni az aprót, hogy az ajtón sé- táljanak be a százasok, tudod?
ö I. (elmegy Waldentől).
UTAZÓ: Viszontlátásra. Kész is va- gyunk. A frakkot utánvéttel és bér- mentve várhatja,
ö I.: Két frakkot rendelek az önök cégétől! És jövő hó elsejétől fel- mondok. (Elmegy a poharakkal.) MIND (csodálkozva nézik).
KADAVÁ (beront, Jódlt fülön csípi):
Na, most rajtakaptam. Hát hol is kereshetné másutt az új embert (a tulaj felé fordul), mint ebben a bűn- barlangban !
TULAJ I.: Na már most megbocsájt- son, de ön a cégemet sértegeti.
KADAVÁ: A maga új embere a kuny- hóban van, a Jézus Krisztus meg nálam lesz, a nyomdában, és nyolc koronáért bármikor szívesen adok önnek egy Jézus Krisztust! (A min- deneshez.) Segítsen... (Elmegy.) JÓDL (kibújik a kabátjából, lenyel egy
nyugtatót és mennydörög): Bűnös, gonosz, ostoba nemzedék . . . Kuny- hókban a helyetek!
A SZABÁSZSEGÉD KÉPVISELŐJE (lehúzza a felfújható babát, leveszi róla a frakkot, és a figurát újra felereszti a plafonhoz): Bizonyosan elégedett lesz, olyan a frakkja, mintha csak magára öntötték vol- na. És most már ott fog lebegni cé- günk plafonján, ismert színészek, tábornokok és politikusok mellka- sának . társaságában,
ö II.: Igazán boldog vagyok, micsoda
társaságba kerültem én, a kis pi- kolófiú.
KÉPVISELŐ: A kis termet gyakorta nagy lelket rejt magában. (Egyszerre
két figurát is lehúz.) Ez a kis mell- kas, ez itt a kultuszminiszter, és ez, ez a még kisebb, ez pedig a honvédelmi miniszter.
ö III. (magnó): És ez olyan erőt adott, hogy kifizettem azt az én frakko- mat, vagyishogy azt a két frakkot, és még hozzátettem kétszáz koro- nát, mint egy kis pincérfiú apró fi- gyelmességét, egy pincérét, aki most lép ki a nagyvilágba. És gyak- ran álmodtam azt, hogy nem is az én felfújt figurám, de én magam emelkedek abban az előkelő társa- ságban a plafonra.
(Környezetváltozás, tolókocsin a Tulaj II. gördül be.)
TULAJ II. (füttyent): Vanda, ez itt az új másodpincérünk. Mutassa meg a szobáját.
ö II. (kedvtelve nézegeti Vanda kis- asszonyt, aki előtte megy): Rád is összespórolok valamennyit és virá- gokkal rakom körül azt a kis fe- neked.
(Fütyülés.) ZDENEK (berohan).
TULAJ II. (begördül a tolókocsin): Na, hogy állunk?
ZDENEK: A pincét ellenőriztem. Pezs- gő van elég, a háromdecis export pilsenik behűtve, a konyak előké- szítve. A parkban mindent össze- gereblyéztem.
ZDENEK (ő II.-hoz): A főnök, ha hű- vös van, eleven, mint a hal a víz- ben, de rosszabb, ha beköszönt a hőség, akkor szinte szétfolyik. Meg aztán folyton a szobájában kell len- nie, egy olyan alacsony hőmérsék- letű jégszekrényszerűségben . . . De mindig mindenről tud, mindent lát, még azt is, amit nem is láthat, mintha minden sarokban, minden függöny mögött spiclije lenne... Ez öröklődik. (Fütyülés.)
TULAJ II. (begurul): Jégen van a ho- már és az osztriga? Hogy sikerült az a' la Suvaroff mártás, elő van készítve a kappan? És mi van a salpiconnal?
ZDENEK: A konyhában minden rend- ben.
TULAJ II.: Folytassák. (Elgurul.) ZDENEK: Ne félj, itt tulajdonképpen
egész nap nincs munka. Miután mindent rendberaktunk és előké- szítettünk — a konyhában is min- dig készen kell állnia jó pár fo- gásnak tizenkét személy részére, már csak várunk. Az egész szál- lodának olyannak kell lennie, mint egy orkesztriónnak, amibe egyszer csak valaki bedob egy koronást, az meg muzsikálni kezd... még ha néha meg is esik, hogy senki sem jön. (Fütyülés.)
TULAJ II.: És a virágok, uraim! (Egy vázát igazgat.) Hányszor mondjam még, hogy az én eszményem az, hogy eltűnjön az éttermi hangulat, hogy szállodámat az otthon bája járja át. Uraim, figyelem! (Kicsit elgördül, egy gyors fordulat, min- dent figyelmesen mustrál.) KÖLTÖ: Döbbenetes, a pezsgőtől min-
dig szilaj leszek.
2. LÁNY: Már alig várom! (Nevetés.) TÁBORNOK: De hát ezt nekem egyál-
talán nem szabad innom, ó . . . Ki- tűnő !!! Kitűnő.
KÖLTÖ: Ó, nő, örök ihletem, t e . . . (A vers első részét szavalja.)
TÁBORNOK: Mit tukmálják folyvást ezt itt nekem, de hát tudják, hogy nem szabad, maguk meg akarnak mérgezni. Mutassák, gazemberek, azt akarják, hogy meghaljak, ne- kem fekélyem van, a májam kész . . . Na, adják csak ide.
KÖLTÖ (a vers második részét sza- valja, 1. lány pedig egy, erre a szö- vegre írt dalt énekel). Érzik ez a fluidum, érzik ezt a költői fülledt- séget.
TÁBORNOK (az 1. lánynak): Te kis malac, mit akarsz tőlem . . . hisz én mint férfi, már tisztára le vagyok írva. (Mindketten nevetnek.) Na gyere, ülj föl, aztán meglátjuk. (A lány a tábornok hátára pattan, és ellovagolnak.)
ZDENEK: A konyakok közül a mai estére az Armagnacot választottam.
KÖLTÖ: Hagyja már, mindig ezek az anyagi dolgok, a lelkiek, a lelkiek.
Ez a konyak isteni, isteni. A poe-
tizmus kimúlt, a szürrealizmus vég- re második fázisába lépett. (Egy másik verset szaval és az 1. lány- nyal, meg Zdenekkel táncol.) ö II.: És rájöttem, hogy az, aki ki-
találta, hogy a munka nemesíti az embert, az nem más volt, mint ezek, akik itt egész éjszaka ettek- ittak szép kisasszonyokkal a térdü- kön, ezek a gazdagok, akik oly bol- dogok tudtak lenni, mint a kisgye- rekek, én meg mind ez idáig azt hittem, hogy a gazdagokon valami átok, vagy mi a fene ül, hogy a boldogságot a kis kunyhók, tiszta- szobák, a savanyúleves, meg a krumpli jelentik, ezt is ezek a mi vendégeink találták ki, ezek, akik- nek tökmindegy volt, mennyit köl- tenek egy éjszaka, s akik csak úgy szórták a bankókat mind a négy égtáj felé, és ettől jól érezték ma- gukat. Sose láttam olyan boldog férfiakat.
1. FÉRFI: Átvenném magától azt a két vagon magyar hízót, de ki kéne találnunk valamit, mi legyen azzal a hajórakomány kongói marhabőr- rel. Már harmadik napja ott áll nekem Hamburgban.
2. FÉRFI: Hány százalék?
1. FÉRFI: öt.
2. FÉRFI: Nyolc... elég kockázatos, és ha férges lesz, mint múltkor, rosz- szul sózzák be a négerek.
1. FÉRFI: Akkor hét. (Egymás tenye- rébe csapnak, nevetnek.)
ZDENEK: Nálunk már több szerelvény muníciót adtak el, egész hadserege- ket fegyvereztek fel, egész bérház- utcák cseréltek gazdát. (Boldogan táncol be az 1. lány, utána a lát- szólag elgyötört, de azért szintúgy elégedett tábornok.)
TÁBORNOK: Na, hát ez nekem már tényleg nem megy. A szentségit, hát nem akad egy csepp jó, nehéz bor és valami ennivaló, hogy egy kicsit összeszedjem magam?
ZDENEK: Bátorkodtam az ön nevé- ben elsőbbséget adni a malagainak a portóival és az algírival szem- ben.
TÁBORNOK: De hát nekem ezt nem szabad, (üvölt) ááááá, kitűnő, hisz ebben benne van a napsugár, ér-
zem, ott van benne a szaharai nap- sütés. Maga tönkretesz engem. Hé,
költő, már többet semmit se írj, ez maga költemény. És ez is itt. (A lányra mutat.) Na, vidd, vidd, ol- vasd el, ne, menj, te disznó, köl- csön adom. Ez költészet, ez már nem is nekem való. Nekem már semmi se való. Mi a fenét jelent most valami étel, valami ital, kis- asszonyok? Kávét, számlát! (Tán- colni kezd a másik lánnyal.) 0 II.: És pirkadatkor még gyakran ki-
szaladtak a vendégek a parkba, és ott nyalakodtak, fogócskáztak, szem- bekötősdiztek, általában egy deko- rációként odakészített szénakazal- ban kötöttek ki. Dekoráció volt a műfénnyel megvilágított háziszolga is, aki aprófát vágott a vendégek előtt, hogy lássák baltáját és iz- mos testét, és így biztonságban érezzék magukat, és aztán vissza- jöttek, ruhájuk tele volt kiszáradt fűszálakkal, és mind boldogok vol- tak, mint valami színi előadás után.
TÁBORNOK: Ismételje, ez iszonyú, ezt mind megettük és megittuk, maguk megöltek engem. Ez nem lehet igaz.
Ismételje el! (Zdenek halkan és fi- noman megnevezi a fogásokat és italokat a hozzájuk tartozó árral, ezzel egy időben a költő is beszél, karjában hozza a lány 1.-t.) KÖLTÖ: Igen, én nem szégyenlem
magam, én sírok. Meg vagyok hat- va, ó élet, mily tarka és zamatos vagy! Nézzetek oda, látjátok azt az embert, ott, ő dolgozik, gyújtóst ap- rít, ő a legboldogabb ember a vi- lágon. Látják? Egészséges és erős.
Ha megengedi, tábornok úr, bará- taim, nagy örömet okoznának ne- kem, ha beleegyeznének, hogy én té- rítsem a mai 'este költségeit. Hol- nap reggel az első dolgom lesz, hogy előleget vegyek fel, aztán el- utazom Párizsba, és megírom új könyvemet, és az még szebb lesz, barátaim, mint az, amit épp az imént ittunk el. (Szaval, és az egész társaság egy táncban olvad szét.) ZDENEK: Na, ezzel is megvolnánk, jól
jegyezd meg, sok pénzt keresni tud egy csomó ember, de szépen elver- ni csak nagyon kevesen tudják. És
most elmegyünk, és úgy teszünk, ahogy ők itt, minálunk. (Erősödő fúvószene.) Ez egy kis meglepetés a bácsikámnak, Strnad karnagy úr- nak. Strnad úr, Strnad úr! (Bejön az öregecske nagybácsi, zavartan fülel és körülnéz.)
NAGYBÁCSI: Mi ez, az isten szerel- mére, de hát ez az én keringőm, talán álmodom, vagy mi? (Lefek- szik a földre.) Biztos már meghal- tam, és a mennyben a zenekarhoz kerültem. (Bejön a rezesbanda, Zdenek felemeli a bácsit.) Zdenek, te huncut! (Átveszi a dirigenstől a karmesteri pálcát, sír, örömében, végül kimegy a zenekarral együtt.) ö II.: Ez a Zdenek, ez tulajdonképpen
egy igazi angyal volt, minden tize- dik napunk szabad volt, és ezt a szabadnapot mindig együtt töltöt- tük. Csodálatosak voltak ezek a ki- menők. Zdenek mindig végigtöp- rengte a tíz napot, miként verhetné el az ezreseit, míg én. bezárkóztam a szobámba, és szétraktam a földön a százkoronásaimat, aztán pedig mezítláb járkáltam ezeken a ban- kókon, vagy végignyúltam rajtuk, mint valami zöld réten, ez a Zde- nek egyszer például valami kőmíves lányának az esküvőjére készülődő násznépet öltöztetett föl, máskor meg egy konfekcióüzletből egy ár- vaház összes fiúlakóját bújtattuk fehér matrózruhába, vagy például egy búcsún az összes körhintásnak és híntásnak kifizette az egész az- napi bevételt, és egész álló nap mindenki ingyen szórakozhatott, máskor meg Prágában gyönyörű csokrokat és sok üveg likőrt vet- tünk, és egymás után jártuk a nyil- vános vécéket, és gratuláltunk a vécésnéniknek aznap nem volt név- napjukhoz és már megült születés- napjukra, és Zdeneknek mindig sze- rencséje volt, mert legalább egynek pont aznap volt a neve- vagy a születése napja. (Egy bőröndbe cso- magolja a holmiját.) De én már tudtam, hogy el kell mennem, Prá- gába akartam kerülni. Ha valaki azt mondta, Prága, megremegtem.
Meg aztán félni kezdtem abban a mi szállodánkban, a főnök fütyü-
lése tisztára az agyamra ment, és főleg olyan furcsán nézett rám az a mi háziszolgánk, az, aki a ven- dégek előtt mindig fát aprított, és amikor megtudtam, hogy egy csend- őrnek, aki a felesége után kujtor- gott, baltával hasította szét a fejét, bár a rend őrén sisak volt, és mi- kor aztán láttam, ahogy a háziszol- ga elvágta egy kandúr gerincét, mert az kedvenc macskájának, Mi- lának udvarolt, és két napig hagy- ta döglődni azt a kandúrt, megér- tettem, én is vétkezhetek a szemé- ben, mint ahogy mondta is, mikor a döglődő kandúr mellett mentem el, úgymond mindenki így jár —
és a szemére mutatott —, aki az én szememben vétkezik.
(Pályaudvari zaj.)
WALDEN: Szegény kis ördögöm, most nincs időm, de majd megkereslek.
Hivatkozz csak rám, szegény kis ördögöm, a Hotel Párizs főnökénél, tarts ki, hogy vidd is valamire, te icurkák picurkája.
( Helyzetváltozás.)
ö II. (könnybelábadt szemmel, boldo- gan nézegeti a prágai várat).
FORGALMISTA (fütyül): Beszállás!
ö II.: Igenis, főnök, igen főnök... tes- sék.
FORGALMISTA: Magába meg mi ütött?
Ö II.: Elnézést, elnézést kérek, semmi.
FORGALMISTA (fütyül): Indulás, ö II.: Igenis, főnök . . .
FORGALMISTA: Hagyj már békén, te dinka, mert rendőrt hívok,
ö III.: Ez még kétszer megesett velem az utcán, hogy mikor a rendőr fütyült, odarohantam hozzá, és elképzelhe- tetlen zűrzavart okoztam a keresz- teződésben. Aztán végre odaértem a Hotel Párizshoz. Olyan, de olyan szép volt, hogy majd hanyatt vág- tam magam. Szobámból a várra, a cseh királyok várára, a cseh álla- miság szimbólumára esett kilátás, ö II. (meghatottságtól sírva): Halálo-
mig itt szeretnék maradni, itt sze- retnék dolgozni.
SKRIVÁNEK: Na jól van, jól van. És most, harcra fel. A vendégnek örül- nöd kell, kell, hogy érdekeljen, iz- gatottnak kell lenned, mint egy va-
dásznak, vagy mintha indulásra várnál a váróteremben. A jó pin- cér alaptulajdonsága, hogy képes megsaccolni, kiféle, miféle a ven- dég, mennyi pénze van, mennyit fog elkölteni, sőt még azt is, hogy mit rendel.
Ö II.: De főúr, kérem... (Belép egy vendég, és fogadás következik, mit rendel majd.)
SKRIVÁNEK: Jugoszláv: tea, pirítós- sal.
ö II.: Magyar: pacal speciál és sör.
SKRIVÁNEK: Fel kell hogy ismerd az epést, ennek már lehet, a máját is megette a fene. (Még egy ven- dég jön be.)
ö II.: Tea, lágy tojás pohárban.
SKRIVÁNEK: Prágai sonka uborká- val és pilseni sör. (Ö II. visszatér a vendégtől.) Sör, sonka, egy adag uborka plusz.
ö II.: Honnan tudja mindezt, Skrivá- nek1 úr?
SKRIVÁNEK: Én az angol királynak szolgáltam föl.
ö II.: Micsoda?
SKRIVÁNEK: Az angol királynak szol- gáltam föl.
O III. (magnó): Boldog voltam, hogy így tanulhattam. Ugyan elvertem' az összes borravalómat, mert amikor csak tehettük, játszottunk, és én mindig veszítettem, de ez egyálta- lán nem zavart. És aztán jött az a nagy esemény.
(Változás, a személyzet színre lép.) TULAJ II. (izgatottan, stb.): Hölgyeim
és uraim. Prágába érkezett, úgyne- vezett hivatalos látogatásra egy de- legáció, szóval ez a delegáció külö- nös előszeretettel viseltetik az arany iránt. Megállapítást nyert, ugye, szóval, hogy a várban nincsenek arany evőeszközök, így hát maga a kancellár úr jött el hozzánk tár- gyalni az evőeszközök ügyében.
Mint már bizonyára tudják, nem voltam hajlandó kölcsönadni a sa- ját arany evőeszközeimet, és így az egész lakoma itt lesz nálunk, és én most mindjárt kiveszem az én arany késeimet, villáimat, kanalai- mat és kiskanalaimat a széfemből.
Hölgyeim és uraim, a mi szállo- dánknak háromszázhuszonöt szemé-
lyes arany étkészlete van. Nagyon remélem, hogy a konkurens hote- lekből kikért pincéreket, a Steiner
és a Sroubek szálloda alkalmazot- tait nem tévesztik szem elől, továb- bá kérem önöket, respektálják a különleges pincérek és szakácsok utasításait — azokra az álruhás de- tektívekre gondolok, és előre is kö- szönöm. Azt követően, hogy Kono- pásek kormánytanácsos úr, a vár főkóstolója megízleli ezt az abesz- szin specialitást, már kezdhetünk is.
(A tulaj kimegy, és a személyzet egymás szavába vágva kommentál- ja a specialitás előkészületeit.) XYZ: Hát ez szörnyű, amit ezek az
istentelen feketék művelnek. Sze- gény teve hogy bőgött, mikor le- vágták . . . és amikor belegyömö- szölték azt a két antilopot, iszonyú.
Azokba meg a pulykákat. És meny- nyi rengeteg tojást, meg fűszert gyömöszöltek még az egészhez. De isteni illata volt. Én aszondom, nincs jobb a cseh konyhánál... a pilseninél. (Bejön Konopásek úr, teljesen magánkívül.)
TULAJ II.: Mi van, kérem, beszéljen.
(Konopásek úr nyüszít, jajgat, a földre veti magát, letépi a gomb- jait stb.)
KONOPÁSEK: Ez nem lehet igaz, ez a fekete mártás, hogy lehet ilyen pazar ételt készíteni. Ezek a gusz- tustalan mórok, ez nem lehet igaz.
(Folytatódik szólója, a többieket fe- nyegeti.)
ö III. (magnó): És majdnem botrány lett a dologból, mert a detektívek azt hitték, hogy meg van mérgezve az étel, és hosszú időbe tellett, míg megbizonyosodtak afelől, mit is művelt ez az ínyencség a prágai vár főkóstolójával. Az étek valóban kitűnő volt. Aztán én magam is gyönyörrel habzsoltam ezeket a fi- nomságokat, és zernoseci rizlinggel öblítettem le őket, és aztán az abesz- szin szakácsokkal együtt kurjon- gattunk örömünkben, yes, yes, sam- ba, yes. (Stb.) És aztán ez lehetett az oka, hogy a hangulat annyira emelkedetté vált, hogy a miniszter-
elnök és a császár kezet fogtak, és előrohantak a fotográfusok, és meg-
állás nélkül fényképeztek, és min- den mintha állandóan valami ben-
gáli tűz fényében lenne, és az abesszinek meg a mieink kitartóan szorongatták egymás kezét. És az- tán én, a legkisebb voltam az, akit csak úgy kézen fogtak és odavezet- tek az abesszin császárságnak kan- cellárjához, kezet szorított velem, és a példás kiszolgálásáért mellemre tűzte a legalacsonyabb, ám mégis jókora kitüntetést az abesszin csá- szári trón szolgálatáért, és én le- sütöttem a szemem, és mindenki irigyelt, Skrivánek úr a legjobban.
Ö II.: Én tudom, Skrivánek úr, magá- nak kellett volna megkapnia ezt a kitüntetést, mert magának már csak pár éve van a nyugdíjig, és talán csak pont erre várt. Mert egy ilyen kitüntetéssel szállodát lehet nyitni valahol a hegyek lábánál. Fogadó az abesszin császár rendjeléhez. Mi ez? Mi történik itt?
TULAJ II.: Hiányzik egy arany kis- kanál. Nem tudnak róla?
Ö II.: Nem, ezt nem, én sose tennék ilyesmit. Nem.
(Helyzetváltás.)
Minek is vagyok én a világon, ha legalább egy lány lett volna, nem csak egy kislány van a világon, de a főpincér úr, aki az angol király- nak szolgált föl, és aki azt hiszi, képes lennék ellopni egy kiskana- lat, nem, ez nem lehet igaz, a Skrivánek úr már nem szeret en- gem, már sosem fog tanítgatni, so- sem fog már fogadni velem, igen, fölakasztom magam . . .
SKRIVÁNEK: Nyugodj meg, mássz le, már megtaláltuk...
Ö II.: Mit, hogyan . . . hiszen maga . . . SKRIVÁNEK: Valahogy eldugult a
mosogató, lecsavartuk a szifont és az a kiskanál már ott volt a kö- nyökcsőben, bocsáss meg nekem, megint minden rendben lesz, ahogy azelőtt. Viszont ezentúl te fogsz fel- szolgálni a tőzsdeügynököknek vi- z'itációkor.
Ő II.: És így történt, hogy újra úgy éreztem magam a Hotel Párizsban, mint Szűz Mária kötényében, és fő- leg a csütörtököknek, a tőzsdeügy- nököknek örültem már jó előre.
(Vizitáció: a tőzsdeügynökök, mint festő a modellt, úgy nézegetik a lányt az asztalon. A vizitáció köz- ben Ö II. különböző nyakkendőket próbál, föl-alá járkál, a tükörben nézegeti magát, közben ö III. hang- ját halljuk.)
ö III. (magnó): És én már elejétől fogva éreztem, mi következik, mi itt a szokás. A kisasszony olyan csábosán nézett rám, mintha valami filmszínész lettem volna, ez a kis- asszony a vizitációtól olyan felizgult állapotba került, úgy zihált, hogy egyszerűen képtelen volt elmenni, és így történt aztán először, majd pedig minden egyes csütörtökön, hogy nekem kellett befejeznem azt,
amit az öregek elkezdtek... az összes kisasszony mindig olyan szenvedéllyel vetette rarn magát, olyan vágyakozással adták oda ma- gukat, mintha előszörre. És erre
a pár percre szépnek, magasnak, göndörnek láttam magam és nem pusztán úgy éreztem, nem pusztán az volt a benyomásom, hanem bi- zonyosan tudtam, hogy én vagyok eme szép kisasszonyok királya.
(Változás: katonazene-motivum, hely- zet: sorozóbizottság, távolabbról a pin- cérkollégák kárörömmel figyelik az
eseményeket.)
1. ORVOS: Ez meg mi, vegye le azt a bolondságot.
ö II.: Már megbocsásson^ de én az abesszin császárnak szolgáltam fel.
2. ORVOS: Ez itt nem cirkusz. És ve- gye le a cipőjét.
0 II.: Én önként jöttem, kérem, én a Szokol tornaegyletnek is tagja va-
gyok, és mint jó hazafi, ezeKben a nehéz időkben . . .
2. ORVOS: Nem elég magas,
ö II.: Talán valahogy, mégiscsak...
kérem szépen.
1. ORVOS: Szó sem lehet róla. Ha- zánknak e nehéz órákban katonák- ra, teljes értékű férfiakra van szük- sége.
(Helyzetváltozás.)
ö II.: Tudom, hogy sosem bocsájtjátok meg nekem, hogy én kaptam azt a kitüntetést, azt a mellemen feszülő szalagot, de várjatok csak, majd én megmutatom nektek. (Pénzt dobál
szanaszét.) Minden harmadik hó- napban egy egész ilyen padlónyi bankót viszek a takarékba, és ha
majd milliomos leszek, ha majd mindegyikőtökkel egyenlő leszek, ha majd kibérelek vagy veszek egy kis szállodát, egy csinos kis házat valahol a Cseh paradicsomban, és ha majd megnősülök, ha majd egy- szer gazdag menyasszonyom lesz, összeadjuk a feleségemmel a pén- zünket, ugyanúgy köztiszteletben álló leszek, mint a többi szálloda- tulajdonos, és akkor, ha nem is fog- tok elismerni mint embert, de el kell majd ismernetek mint millio- most, egy szálloda és más ingatla- nok tulajdonosát, és arra ítéltettek majd, hogy számításba vegyetek. És én megmutatom (sír), én megmuta- tom, Waiden úr, kicsi vagyok, de . . . (Egy groteszk katonazene-motívum- ra kilépked a sorozóbizottság-hely- zetből.)
LIZA (barátnőjével szudétanémet nép- viseletben sétál): Schau mal doch, wie wunderschön die Stadt ist.
BARÁTNŐ: Ja, ja, sehr schön.
LIZA: Was für eine prachtvolle Aus- sicht.
BARÁTNŐ: Ja, ja, ich muss eine Weile Rast machen.
LIZA: Schau, di Moldau inmitten hun- derte Türme.
BARÁTNŐ: Ja, ja, ich hab Hunger.
LIZA: Siehst du, wie die gotischen Türme mit den Berockuppeln har- moniesieren?
BARÁTNŐ: Jawohl, und Dursthab ich auch.
LIZA: Spürst du den Geist der tausendjähringen Germanischen Ge- schichte?
BARÁTNŐ: Ja, ja, aber ich habe ge- hört, dass der Prager Schinken und die Würste was ganz fabelhaftes sind.
1. JÁRÓKELŐ: Már kezdenek nagyon elterpeszkedni.
LIZA: Du weisst doch, dass Prag ein altes Reichsgebiet ist.
2. JÁRÓKELŐ: Prágát nem adjuk.
BARÁTNŐ: Ich gehe ins Hotel, ich muss etwas essen und ausruhen.
(El.)
3. JÁRÓKELŐ: Már mindenütt ott nyü- zsögnek.
LIZA: Prag wird wieder deutsch sein.
4. JÁRÓKELŐ: Nézzék ezt a germán poloskát, hogy áradozik itten.
2. JÁRÓKELŐ: Na, mi majd jól meg- leckéztetjük.
LIZA (egy német dalocskát énekel).
4. JÁRÓKELŐ: Tépjék le róla azt a fehér harisnyát. (Rávetik magukat, a földre teperik.)
LIZA: Hagyjanak, hagyjanak békén, én egy német tanárnő vagyok Cheb- ből. Megyei bajnokságot nyertem úszásban.
1. JÁRÓKELŐ: Pofa be, német disznó!
LIZA: Eresszenek, rendőrség, segít- ség!
2. JÁRÓKELŐ: Ne üvölts! (Megüti.) Ő II.: Mit művelnek? Hát csehek ma-
guk? Fuj!
4. JÁRÓKELŐ: Húzzatok be neki egyet! (Ütik-verik.)
Ö II.: Mit művelnek, cseh szoldatesz- ka!
1. JÁRÓKELŐ: Adok én neked szol- dateszkát!
2. JÁRÓKELŐ (diadalmasan fogja a harisnyát): Prágát még meg tudjuk védeni. (Elmennek.)
LIZA: Ezért még megfizettek, bolsevik csőcselék! Az egész világ közönyö- sen szemléli ezt, de a Führer nem . hagyja annyiban, eljön még a nap, hogy az összes németet felszabadít- ja a Sumavától a Kárpátokig.' Ő II.: Szégyenkezem miattuk! Ha
megtalálnám a Szokol tornaegyleti igazolványomat, (végigtapogatja a
ruháit) ízekre tépném. De nem minden cseh igazságtalan a néme- tekkel. Jöjjön, üljön le, nyugodjék meg. Egy pillanat, hozok magának valami frissítőt.
LIZA: Egy üdítőt kérek.
Ő II. (odamegy Skrivánekhez).
SKRIVÁNEK (elővesz egy húszkoro- nást): Német tanárnő Chebből. Egy üdítő! (Elrakja a húszast.) Nem ezt vártam tőled.
PINCÉR: Szokol-tag és egy német nő- vel jár. Fuj! (Kezében az üdítő.) Fuj! (Beleköp az italba.)
Ő II.: Mit művel?
PINCÉR (a képébe löttyinti).
Ö II.: Megőrült? Az isten szerelmére, hát mind megbolondultak?
(Bejönnek a többiek is, szidalmazzák, leköpdösik.)
TULAJ II.: Úgy köpöm le önt, mint a Prága első kerületi Szokol torna- egylet elnöke. Egyébként ki van rúgva. Egy óra felmondási időt kap, és gondoskodom róla, hogy Prágá- ban senki se vegye fel magát, egy német érzésű csehet, még pikoló- fiúnak se.
Ö II.: Látja, mit művelnek velem ma- ga miatt a Szokol-tagok meg a csehek?
LIZA: A cseh szoldateszkától nem is lehetett és nem is lehet mást várni.
Azért, amit értem elszenvedett, sze- retem magát. (Gyöngéden törölgeti.) ö II.: Védelmezni, óvni fogom. Egy
haja szála sem görbülhet.
LIZA: A birodalmi németek a szláv vér, a szláv természet után sóvá- rognak. Már ezer éve próbálnak szépszerével meg kényszerrel egye- sülni a szláv vérrel. (Zene.) Néz- zen csak utána a családfájában, biztos lesz ott valami német ős.
ö II.: Igen, a nagyapám sírjára Cvi- kovban az van felírva, hogy Johan Ditie.
LIZA: Akkor elhárult az utolsó aka-- dály is, ami minket elválasztott.
(Extázisban kiabál.) Heil... h i l . . . MIND: Heil!...
Ö II.': Tisztelettel kérem, hogy házas- ságra léphessek Elizabeth Papanek- kel és a birodalmi törvények alap- ján kérelmezem, vizsgálják meg testi adottságaimat, hogy a Nürn- bergi törvények értelmében, mint más faj képviselője, alkalmas va- gyok-e nemcsak a közösülésre, ha- nem arra is, hogy német vért ter- mékenyítsek meg. (Miközben ezt mondja, lezajlik a fajvizsgálat.) ELNÖK: Fähig. Tauglich. Kitűnő sper-
ma, alkalmas arra, hogy méltókép- pen termékenyítsen meg árja va- ginát . . .
Ö II., LIZA (a náci zászlóra esküsz- nek).
ELÖLJÁRÓ: Egy pillanatban egymásé lettetek, és kötelességetek, hogy csak és egyedül a nemzettek sorsá- val törődjetek, akiket aztán szintén
a párt eszméi szellemében kell fel- nevelnetek. És ne keseregjetek, hogy nem eshettek el az új Európáért folytatott harcban. A párt és a ka- tonák a végső győzelemig folytat- ják ezt a harcot...
MIND (énekelnek): Nie Fahne hoch, die Reihen geschlossen . . .
ö III. (magnó): És egyszerre csak eszembe jutott, hogy azelőtt a him- nuszunkat (énekel) énekeltem . . . És egyszerre csak láttam az újsághíre- ket, hogy ugyanazon a napon, mi- kor a németek a csehekre lőttek, én megtapiztattam a heréimet és kérvényeztem, hogy engedjék meg, hogy német nőt vegyek feleségül.
Egyszerre csak rémület fogott e l . . . LIZA (könyökkel oldalba böki).
ö II. (bekapcsolódik az énekbe):
... esá marschiert.. .(Az éneklés kissé elcsendesedik.) Az. embernek nem szabad kishitűsködnie. Ez az ér- zés, a győzelem érzése, ez a fő, az ember, amint kishitű lesz, vagy hagyja magát kishitűvé tenni, ak- kor aztán úgy is marad egész éle- tén át, sosem áll már lábra, kü- lönösen a saját hazájában nem, a saját környezetében, ahol úgy néz- nek az emberre, mint valami kis dugóra, mint egy örök pikolófiúra, ám a németek itt megbecsülnek, kitüntetnek.
(Vége az éneknek.) PINCÉREK (italt hordanak szét a po-
hárköszöntőhöz).
TULAJ II. (talpnyaló tisztelettel): Ha el tetszene felejteni azt a kínos in- cidenst, ami akkor történt...
ő II.: Nem fogadom el a mentegető- zését. Majd meglátjuk... (Arrébb megy, Skrivánekhez.) Na látja, Skri-
vánek úr, mire megy vele, hogy az angol királynak szolgált f ö l . . . (Az elöljáróhoz.) Engedje meg, hogy ki- fizessem az ünnepi aktus díját. (Fi- zet, az elöljáró vissza akar neki adni.) Hagyja csak.
ELÖLJÁRÓ: Na de kérem, mit gondol maga tulajdonképpen? Itt nincs borravalózás, ez nem étterem, nem étkezde, nem vendégfogadó, nem kocsma, hanem az Üj Európa meg- teremtőinek hivatala, ahol a vér és a tisztesség dönt, s nem a csúszó-
pénz meg a terror, meg a többi plutokrobolsevista szokás, mint ma- guknál Prágában. (Kínos szünet.) Proszit! (Tüntetően.) A menyasszony egészségére, az 6 tiszta árja véré- re!
EGY Nö (Lizához): Mosolyogj, kedve- sem . . .
LIZA (demonstratívon eltávolodik tő- lük és ö ll.-kal iszik): Johan, a szerelmünkre. (Hosszú, az egész következő jelenetet kitöltő csók.) MIND (teljesen elképedve nézik a
csókolózó párt).
N ö (gúnyosan): Na tessék, mind meg akartátok kapni, egyikőtöknek sem sikerült. Csak ahhoz értetek, hogy csizmástól vessétek magatokat a nőre az ágyban, csak hogy a vért és a dicsőséget védelmezzétek.
LIZA (extatikusan sóhajtozik).
Nö: Vajon miféle különös rabiátus- ságra képes az ágyban ez a szláv fattyú, hogy Liza a német vérrel és dicsőséggel szemben az állati és szép szerelemnek adott elsőbbséget?
(A többiekhez.) Ezzel szemben, önök, uraim, a lengyel és francia hadjáratokban szerzett kitünteté- seikkel és rendjeleikkel együtt is teljesen tehetetlenek.
Ö III. (magnó): Ezek a katonák nem tudtak semmit, nem tudták, hogy az ágyban kell szerelem, játék meg játékosság is, én viszont tudtam ezt, már rég rájöttem, még az Édenben, mikor virágokkal raktam körül a meztelen pincérlány hasi- káját, és most ennek az öntudatos
német lánynak a hasát díszítem föl, ennek a frontnővér-parancsnok- nak a hasát, akivel először éreztem azt, hogy szerelmes vagyok, hogy szeretve vagyok...
LEÁNYKÓRUS (részleteket énekel Wagner Lohengrinjéből és A Ní-
^ belungok gyűrűjéből).
LIZA: Azt szeretném, ha gyerekünk lenne, ezért jöttünk ide, ez itt az első fajtiszta embertenyészeti inté- zet Európában. A Nemzeti Szocia- lista Párt itt építette föl a fajtiszta német leányok és a Heereswafge, valamint az SS telivér katonáinak első keresztezőállomását". Minden tudományos alapokon nyugszik. Na-
ponta kerül itt sor nemzeti szocia- lista közösülésekre, ugyanazon a . módon, ahogy a régi germánok kö-
zösültek. De mindenekelőtt a leen- dő kismamák itt hordják méhükben az új európai embert, itt betegsze- nek le, és csak egy év elteltével mennek Tirolba és Bajorországba, és a Fekete-erdőbe vagy a tenger- hez, hogy ott az első óvodákban és bölcsődékben folytassák az új em- ber nevelését, itt már természete- sen az anyák nélkül, ám az új is- kola felügyelete mellett. (Egy pár germán istenségre mutat.) A kis- mamák itt agyukba vésik ezeknek az arcoknak a képét, és ezeket az alakokat, a germán múlt dicsőséges hőseit, és ezek a képek átjárják a lányok koponyáját, és lassan el- árasztják egész testüket, le egészen a picike kis emberkéig, aki ott nő lassan méhükben, és mikor már ember lesz belőle, mindezen taní- tások és szemlélődések szükségkép- pen és szükségszerűen kiütköznek rajta, ezen az új teremtményen . . . Ö II.: Nem, én így nem tudok, mint
valami fajtiszta kan, valami faj- tiszta szukával. Előírás szerint fe- deztetni az új, európai ember rend- je szerint.
LIZA: Megidézlek benneteket, germán égi istenek, benneteket, Nibelungok és téged is, isteni Wagner, segítse-
tek, hogy teherbe essek az új ger- mán becsület jegyében.
Ö II.: Érzem, elszáll belőlem minden, ami a férfit férfivá teszi.
Ö III. (magnó): Így aztán szerelmünk- ből semmi se maradt, abból a nem- zeti szocialista közösülésből pedig csak valami köntösben elkövetett aktus. Bár sikerült egyik éjszaka az előírások szerint teherbe ejteni Lizát, ezután neki kellett erősítő injekciókra járnia, mert a doktorok attól tartottak, nem hordja ki ezt az új embert, vagy elvetél. Így az- tán minden e körül a gyerek körül csupa tudomány és kémia, meg sok injekció volt.
Ö II.: Aztán a fiunk is, akit Liza a Siegfried névre kereszteltetett, az is egy fura gyerek volt. (Kiveszi Sieg-
fried kezéből a kalapácsot.) Na,
mondd szépen, mondd . . . mama . . . papa... Ki ez? (Magára mutat.) A papa! Na gyere, pacsizzunk . . . Neked a kalapács kell, ugye?
SIEGFRIED (rábólint).
ö II.: Mondd, mama... Na fogd a ka- lapácsot, itt vannak a szögek is, verd, püföld csak. (Siegfried szöge- ket ver a padlóba.)
FORGALMISTA: Hagyják szabadon a peront! Kórházvonat érkezik! (Liza jön be, nyomorékokkal, ezeket ápol- ja.)
LIZA (megöleli ö ll.-at): Hihetetlen ' dolgokat láttam és éltem meg, hi-
hetetlen dolgokat, melyek valóság- gá lettek. Minden a visszájára for- dul. Már nincs erőm hinni az új Európában. Szeretkezni akarok ve- led, mint lánykoromban, mert ez a háború, s minden, ami benne , van, újra szabaddá tett.
SIEGFRIED (örömében a kalapáccsal kopácsol): Mama, mama!
LIZA (az iszonyattól felkiált): Sieg- fried!!! (Egy Wagner-kórus hangzik fel.)
ö II.: Minden a visszájára fordult.
Hisz ezek azok, akikkel az Űj Euró- pában megtermékenyítő állomáson fedeztettek, akik kurjongatva és lelkesen vetették magukat a harc- b a . . . Ez az utolsó jelenete komé- diájuknak, színházuknak, mozijuk- nak.
1. NYOMORÉK: Ez a te véged is!
2. NYOMORÉK: Vége! Vége!
SKRIVÁNEK (tükröt tart elé).
ö II.: És megnéztem magam, úgy, aho- gyan arra Skrivánek főúr tanított, és ennek az átható tekintetnek a szemszögéből pönt olyannak láttam önmagam, amilyennek korábban nem, mint Szokol tornaegyleti ta- got, aki, miközben cseh hazafiakat végeznek ki, náci doktorokkal vizs-
gáltatja meg magát, vajon alkal- mas-e arra, hogy egy német torna- tanárnővel közösüljön, és míg ott- hon az emberek szenvedtek és tűr- tek, addig nekem jól ment a so- rom a német szállodákban és szál- lócskákban, ahol a német hadsereg tagjainak és az SS wafe-nak szol- gáltam fel, és bárhogyan is ér vé-
get a háború, már sosem térhetek vissza Prágába.
EGY VAK: Látom, ahogy felakasztod magad . . . He, he, he . . . az első lámpavasra... he, he, he . . . leg- jobb esetben is tíz évet kapsz ön- magadtól, ha nem többet.
ö II.: Zdenek! Zdenek! (Kiabál.) ZDENEK: Mi van?
Ö II.: Hány óra?
ZDENEK: Legfőbb ideje. (Mindketten az órájukra néznek.)
GESTAPO (karon ragadják): Le van tartóztatva!
1. GESTAPÓS: Minek jött Prágába?
2. GESTAPÓS: Kit várt?
ö II.: Senkit. (Verik.) 1. GESTAPÓS: Kit várt?
2. GESTAPÓS: Kitől kellett volna a jelentéseket megkapnia?
Ő II.: Vendégségbe jöttem Prágába, csak úgy, kirándulni... (Űjra ütik.) 1. GESTAPÓS: Jól tudjuk, hogy az
órára nézés egyezményes illegális jel, és hogy maga tagja a föld- alatti bolsevista mozgalomnak.
ö II. (nevet).
Ö III. (magnó): És úgy hangzott ez, mint egy fülbemászó dallam, mert tudtam, ez az én jegyem vissza Prágába, hogy ez az én tanúsítvá- nyom, ami egyszer mint antifasisz- ta harcost igazol majd . . . és főleg, hogy majd megmutatom az összes Sroubeknek, meg Brandejsnek, hogy igenis közéjük tartozom.
ZDENEK: Tulajdonképpen magadra vállaltad helyettem... ezt sosem felejtem el neked.
SIEGFRIED: Mama, m a m a . . . bum!
bum!
1. GESTAPÓS: Elnézést kérünk, meg- állapítottuk, hogy tévedés történt.
De a birodalom érdeke úgy diktál"- ja, hogy inkább büntessünk kilenc- venkilenc ártatlant, minthogy akár
egy bűnös is egérutat nyerjen.
ö III. (magnó): És én tudtam, hogy a barátom, Zdenek látta az egészet, és hogy ő biztosan nagyon fontos valaki az ellenállásban, és ha más nem is, de Zdenek bizonyosan mel- lém á l l . . .
(... már kiengedtek ...)
(Szabadon engedték, teljesen el van bódulva.)
