• Nem Talált Eredményt

A bírálóbizottság értékelése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A bírálóbizottság értékelése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

A bírálóbizottság értékelése

A disszerensnek sikerült meggyőzően bizonyítania értekezésének valamennyi tézisét. A disszerens által elért tudományos eredmények közül a bizottság kiemeli, s a magyar és a nemzetközi történetírásban is alapvető fontosságúnak tartja elsősorban a Nemzeti Egység Pártja mint centralizált tömegpárt létrehozásának és politikai instrumentalizálásának bemutatását (6., 8. pont), továbbá a Gömbös Gyulára vonatkozó kortársi vélemények alapos ismertetését és elemzését (1. pont), a Gömbös világnézetének kialakulására vonatkozó megállapításokat (3. pont) s annak bizonyítását, hogy Gömbös állításaival szemben a fajvédelem mindvégig meghatározó eleme maradt politikai gondolkodásának (5. pont).

A bizottság megállapítja, hogy a disszerens értekezésével, valamint a hozzá intézett kérdésekre és észrevételekre adott válaszaival magas színvonalon megfelelt az akadémiai doktori eljárásban lefektetett követelményeknek. A bizottság ezért javasolja az MTA doktora cím odaítélését Vonyó József részére.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ennek során avval szembesül, hogy ugyan a valós és fiktív elemek keverednek (a La Conque folyóirat adott számaiban nincs ott az említett szo- nett Ménard-tól, Ruy López de

Feltételezhető az is, hogy a kitöltött szünetek észlelését más jelenségek is befolyásolják, vagyis a hallgató hezitálást jelölt ott, ahol más megakadás fordult

25 A rasszisták természetesen jellemzően nem vallják magukat a bíróság előtt rasszistának. Ennek következtében, ha sértettek, akkor azzal érvelnek, hogy nem

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

A CLIL programban résztvevő pedagógusok szerepe és felelőssége azért is kiemelkedő, mert az egész oktatási-nevelési folyamatra kell koncentrálniuk, nem csupán az idegen