Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
DR. SZILÁGYI GYÖRGY
A tanulmány mindenekelőtt tájékoztatást kíván adni a magyar olvasóknak arról, hogy az ún. új gazdaság milyen változásokat jelenthet a statisztikában. E célt két különböző, a témá- hoz más-más szempontból közelítő részben valósítja meg. Első részének fő kérdései: van-e új gazdaság? Mit értünk új gazdaságon? Megalkotható-e az új gazdaság definíciója, és ha igen, milyen az? A második rész elvonatkoztat ezektől a kérdésektől és három olyan témát vesz szemügyre, amely az új gazdaság körüli vitákban erőteljes és sok tekintetben új megvi- lágításba került. Ilyen a termelékenység, különösen a teljes tényező termelékenység, az in- formáció- és távközlési technológia, valamint a nemzeti számlarendszer.
TÁRGYSZÓ: Gazdaságstatisztika. Új Gazdaság.
z úgynevezett „új gazdaság” (New Economy) napjaink divatos fogalmai közé tartozik; amelyről – elsősorban közgazdász körökben, de tulajdonképpen az egész értel- miségi világban – igen sok szó esik. Ez a hullám a kilencvenes évtized közepén kezdő- dött és töretlenül tart ma is, annak ellenére, hogy a világgazdaság alakulása időközben szemmel látható fordulatot vett. Az új gazdaság irodalma ez alatt az 5-7 év alatt olyan terjedelművé duzzadt, hogy könyvtáros legyen a talpán, aki teljes bibliográfiáját össze tudná állítani. Az Európai Unió nemrégiben már a második nagyszabású kutatási prog- ramot hirdette meg az új gazdaság és a statisztika kapcsolatának témájában. (Az elsőről lásd Nádudvari; 1999, a másodikról NESIS; 2000.) Egymást érik az új gazdaságnak szentelt konferenciák. 2002 júniusában például az Európai Unió tartott nagyszabású ösz- szejövetelt, augusztusban a Hivatalos Statisztika Nemzetközi Társasága (IAOS) London- ban rendezett háromnapos konferenciát „Hivatalos statisztika és az új gazdaság” címen, az ezt megelőző héten pedig a Nemzetközi Jövedelem- és Vagyonkutatási Társaság (IARIW) szimpóziumának érezhető hangsúllyal kezelt szekciója foglalkozott egy „Új gazdaság – definíció, mérés és értelmezés” elnevezésű témával. Ezek a példák jól érzé- keltetik, hogy az új gazdaság a statisztikában (vagy a statisztika az új gazdaságban) is az érdeklődés homlokterébe került.
Magyarországon az új gazdaság és a statisztika összefüggését dr. Mellár Tamás ele- mezte részletesen a Magyar Tudományos Akadémián 1999 novemberében tartott előadá- sában (Mellár; 2001, Hunyadi; 2000). Az előadás főként az információs gazdaságra, más- részt a társadalomstatisztikára, azon belül az életmód átalakulására helyezte a hangsúlyt.
Ezért jelen írás a gazdaságstatisztika oldaláról foglalkozik az új gazdasággal.
A
A tanulmány két, jellegében eléggé különböző részből áll. Az első rész az új gazdaság létét és mibenlétét tárgyalja. Megpróbálja körülhatárolni az új gazdaság fogalmát és kiala- kítani (vagy átvenni) annak definícióját. E részben néhány kétség is kifejezésre jut atekin- tetben, hogy létezik-e egyáltalán új gazdaság vagy csak divatkifejezéssel van-e dolgunk. A második rész mentes ezektől a kétségektől (mondhatnánk: „úgy tesz”, mintha ezek nem is léteznének), a tárgyalás a hagyományos módszertani fejtegetések keretein belül marad.
STATISZTIKAI MÉRÉS DEFINÍCIÓ NÉLKÜL
Amikor a statisztika új terület, új tárgy, új jelenség mérésének feladatával kerül szembe, akkor – így tanultuk és így tanítjuk ma is – mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit mérünk; vagyis első lépésként meg kell alkotni a fogalmat, a definíciót, majd pedig sor kerülhet a további, jól ismert fázisokra (az osztályozások, módszerek, mutatószámok stb. kialakítására).
Ezen a ponton – legalább is, ha tartjuk magunkat a statisztikai tudomány normáihoz – különös akadályba ütközünk: az új gazdaságnak nincs sem általánosan elfogadott fogalma, sem ehhez kapcsolódó definíciója. Ha néhány megfogalmazás implikálja is, hogy a szerző miféle fogalmat tart szem előtt, ebből nem igen vezethető le bármiféle egzakt statisztikai méréshez szükséges körülhatárolás. Az új gazdasággal foglalkozó szerzők egy része hall- gatólagosan feltételezi, hogy olvasói ugyanazt értik új gazdaságon, mint ők. Az IAOS már említett konferenciájának első helyen kiemelt előadója, a világszerte ismert Dale Jorgenson
„Mit értünk új gazdaságon?” című előadásában részletesen bemutatta az Egyesült Államok gazdaságának fejlődését 1995 és 1999/2000 között (Jorgenson; 2002). Ha ezt az – egyéb- ként kitűnő és sok új információt tartalmazó – előadást elfogadjuk a címben szereplő kér- désre adott válaszként, akkor azt kell mondanunk, hogy az új gazdaság az, ami az Egyesült Államokban az 1990-es évtized második felében kialakult. Bár az ilyenfajta fogalomalkotás majdhogynem abszurd, mégsem áll egyedül. Az ENSZ Európai Bizottságának 2000. évi
„survey”-je is tulajdonképpen amerikai sajátosságként kezeli az új gazdaságot, azaz az Egyesült Államok jelenkori gazdasági sikerének azt a vonását illeti az „új” jelzővel, amely a tartós növekedést és az alacsony szintű munkanélküliséget az infláció féken tartása mel- lett valósítja meg. Részletesebben tárgyalva pedig megállapítja, hogy az új információ- technológia és a piaci liberalizáció mikroszintű kombinációja átalakította az output- és ter- melékenységnövekedés, a foglalkoztatás és az infláció közötti makroökonómiai összefüg- géseket. Az információáramlás feletti uralom (mastery) lehetővé teszi a forrásoknak a múltbelinél jóval hatékonyabb felhasználását, a verseny pedig növekedett azáltal, hogy a fogyasztó sokszorosan több termelőnek az árait tudja összehasonlítani az Internet segítsé- gével, végül pedig jelentősen jobb készletgazdálkodás válik lehetővé az új technológiák ré- vén és így nagyon lecsökken az üzleti ciklusok amplitúdója. (UN; 2000)
Túl az eddigi, kizárólag amerikai példákon, szinte minden fejlett gazdaságú ország élénk érdeklődést tanúsít az új gazdaság iránt. A már többször említett szakaszban fel is tudták mutatni az amerikai új gazdaság egyik-másik jegyét, különösen Kanada, Ausztrá- lia és az európai OECD-országok egyike-másika, ha a növekedés százalékát tekintve alatta is maradtak az Egyesült Államokénak.1
1 Itt azonban véget is ér az új gazdaság hatóköre. A közepesen és annál gyengébben fejlett országokét meg sem érintette az új gazdaság szele, legfeljebb itt-ott némi export fellendülés és közvetlen külföldi beruházás formájában.
Ami ennek statisztikai vetületét illeti – beleértve a definíciós problémákat is – igen érdekes Svédország példája. A Svéd Statisztikai Hivatal (Statistics Sweden) hároméves (2001–2003) projektet indított „Statisztika az új gazdaságban” címen és külön munka- csoportot állított fel a projekt végrehajtására. Az első szakaszban a meglevő statisztikai eszközöket veszik szemügyre abból a szempontból, hogy milyen mértékben képesek megvilágítani a gazdaság új jelenségeit, a második szakasz az új eszközök lehetőségeit vizsgálja, a harmadik pedig az előző kettő szintézise lesz.
Ezt a munkát a svéd statisztikusok is szerették volna a fogalomalkotással kezdeni, de ők is beleütköztek az előzőkben vázolt akadályba. Eva Hagsten vállalkozott a létező fo- galmak vagy definíciók összegyűjtésére, egyfajta tipizálására (Hagsten; 2002). A kutató – saját olvasmányainak tapasztalatai alapján – megkülönböztet tágabb, szűkebb és (kissé ellentmondásosan) definíció nélküli fogalmakat.
Néhány példa a tágabbak közül:
– az új gazdaság sokféle változás kombinált hatása, olyan változók, mint például új bázistechnológia, deregulált és növekvő piac, a tudás és a szellemi tőke megnövekedett fontossága, új szervezési struktúrák a vállalatoknál, új gazdaságpolitika, alacsony infláció valamint új értékek és magatartások;
– az új gazdaságot négy tényező jellemzi: az információ erőteljes árcsökkenése, a gazdaságpolitika stabili- zálása, nagymértékben deregulált termék-, tőke- és munkaerőpiac, végül pedig a piaci és ármechanizmusok na- gyobb igénybevétele szemben a korábbi, a vállalatokon belül lebonyolított tranzakciókkal;
a szűkebbek közül:
– az új gazdaság olyan strukturális változások halmaza, melyeket az információ-technológia forradalma és a hatékonyabb piac hoz létre;
– az új gazdaság a termelékenység fenntartható növekedése;
– az új gazdaság az új információ és távközlési technológiában gyökerező gazdasági tevékenységek közös elnevezése.
Végül vannak intézmények és elemzők, akik tartózkodnak a fogalom meghatározá- sától, ezek közül érdemes az OECD-re hivatkozni, amely csupán megállapítja, hogy az új gazdaság mást-mást jelent különböző egyének számára. A legtöbbnél közös az a növe- kedés, amit nem az infláció gerjeszt, és ahol egyre nagyobb az információ és távközlési technológia behatolása. Az OECD sajátos és figyelmeztető felfogása az új gazdaságról a meghatározáson túli véleményt is kifejez a terjedelmes tanulmány címében: „Az új gaz- daság: túlreklámozás nélkül”. (OECD; 2001)
E sokféle (sőt még ennél is több) megfogalmazás láttán Hagsten arra a nagyon prakti- kus következtetésre jut, hogy legjobb lenne ezek legnagyobb közös nevezőjét megalkot- ni, ami szerinte „a gazdaságban végbemenő olyan szerkezeti változások összessége, amely gyakran több éven át tartó erős növekedésben nyilvánul meg inflációs fűtés nél- kül”. A magam részéről egyetértek ezzel a megfogalmazással, feltéve ha kiegészítjük az információ- és távközlési technológia alapvető szerepével.
Túllépve a fogalmi kérdéseken, de nem teljesen elszakadva tőlük, emlékeztetni kell néhány nyelvi leleményre, amelyek úgy függnek össze az új gazdasággal, hogy hol annak szinonimájaként, hol pedig fontos összetevőjeként jelennek meg. Ilyen például a „tudás- alapú társadalom” vagy az „információs társadalom”. Ezek és a hozzájuk hasonló kifeje- zések időnként erős hangsúlyt kapnak, majd teljesen háttérbe szorulnak. A kilencvenes
évek közepén például erős hangsúlyt kapott a globalizáció (Szilágyi; 1996) mint az új gazdaság egyik fontos összetevője vagy velejárója,2 amelyet ma már alig emlegetnek együtt az új gazdasággal (talán azért, mert időközben jelentős nagyságú társadalmi töme- gek ajkán szitokszóvá változott).
Hallottam olyan véleményt is, mely szerint „ami nincs azt nem kell (nem lehet) defi- niálni.” Vagyis: létezik-e egyáltalán új gazdaság? Hogy ez a kérdés mennyire nem légből kapott, azt az IAOS konferenciája is bizonyítja, amelynek programján szerepelt egy ilyen című szekció. (Ami ugyan nem adott igen-nem alternatívájú választ a kérdésre.) De ha a kérdést egy alkérdéssel színesítjük, akkor – ha egyértelmű választ nem is kapunk – egy másik oldalról való megvilágítást igen. Feltéve, hogy az új gazdaság létező valóság (nem csupán szlogen), beszélhetünk-e vele kapcsolatban új gazdaságtörténeti korszakról, vagy alkorszakról? Hiszen az elnevezés valami ilyesmire utal. Amit erről mondani tudok, az a gazdaságtörténész számára bizonyára felületes megközelítés lesz, a statisztikust azonban elgondolkoztatja.
Egyáltalán, milyen hosszú egy gazdaságtörténeti korszak, szakasz stb.? Ha nem is tu- dunk rá pontos választ adni (hozzávetőlegest is alig), de 5-6 évnél bizonyára jóval hosz- szabb. Márpedig az új gazdaság az ezredfordulónál végetérni látszik. Lehet, hogy előbb- utóbb új lendületet vesz tartós felemelkedéssel (a gazdasági prognózis nem tartozik ku- tatási témáim közé). Az IAOS-konferencián azonban „Van-e új gazdaság?” címen sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Robert Gordon a Northwest University professzora, mintegy mottóként, a következő kérdéssel kezdte (szerintem a konferencia legjobb) előadását: „Miért volt egyedülálló az 1990-es évtized végén az Egyesült Álla- mokban a New Economy boom és miért nem ismétlődhet meg?” A kérdés egyértelmű választ rejt magában: az új gazdaságnak a saját szülőhazájában vége. Nem beszélhetünk vele kapcsolatban történeti korszakról, legfeljebb epizódról, bárhogy folytatódjék is az események sora (például megjelenik egy „újabb gazdaság”), a prognózis nehéz és kocká- zatos. Nem kizárt – bár a jelenlegi helyzet nem erre utal –, hogy valamelyik ország vagy országcsoport átveszi a stafétabotot, felhasználva az 1995–1999-es amerikai gazdaság pozitív – és mára már jól „körüljárt” – elemeit.
Sokan más oldalról közelítik a kérdést. Az új gazdaság hajtóereje és legfőbb jellegzetes- sége – ebben teljes az egyetértés – az információ- és távközlési technológia forradalma.
Kétségtelen, hogy ez a forradalom nagymértékben átalakítja a gazdaságot. De vajon olyan mértékben-e, mint annakidején a gőzgép, az elektromosság vagy a belső égésű motor meg- jelenése tette? A válaszok, ha egyáltalában vannak, megoszlanak (Ark; 2002).
GAZDASÁGSTATISZTIKAI MÓDSZEREK AZ ÚJ GAZDASÁGBAN A tanulmány második részében félretesszük kétségeinket, és azt vizsgáljuk, hogyan jelentkezik az új gazdaság a statisztikában, és mit kell tennie a statisztikának, hogy fel- színre hozza az új jelenségeket. Nem gondoljuk ugyanis – bármelyik legyen is igaz az el- ső részben szembeállított nézetek közül – hogy az új gazdaság nyomtalanul eltűnhet. A gazdaságstatisztika nem ismer éles váltásokat, annál inkább soktényezős átalakulásokat.
2 Ilyen értelemben foglalkoztam például az új gazdaság statisztikai összefüggéseivel a Gazdaságmodellezési Társaság 2000 novemberében tartott konferenciáján. Írásos változata, hála Nádudvari Zoltán szíves közreműködésének, interjú formájában megtalálható a Gazdaság és Statisztika 2001. évi 1. számában (5–9. old.).
Az új gazdaságnak számos jegye megjelent a fejlett országok egyikében-másikában, ha kisebb intenzitással, kevésbé látványos sikerekkel is, mint az Egyesült Államokban. Ér- demes tehát tovább elemezni az új gazdaságot, különösen olyan vonásait, amelyekről a statisztikának az eddig említetteknél több mondanivalója lehet, vagy amelyek a statiszti- ka számára is tartogatnak tanulságokat.
Három olyan témát veszünk szemügyre, amely az új gazdasággal kapcsolatos statisz- tikában különösen fontos: 1. a termelékenységet, 2. az információ- és távközlési techno- lógiát, valamint 3. a nemzeti számlákat.
1. A termelékenység
Kezdjük a termelékenységgel, mint az egyik legfontosabbal, hiszen, ha nagyléptékű gazdasági növekedés infláció nélkül valósul meg, akkor a termelékenység felfutása a kulcstényező. A statisztikában jócskán megszoktuk, hogy termelékenység kapcsán – hét- köznapi értelemben – munkatermelékenységre gondoljunk, noha emellett létezik egy má- sik, az ún. teljes termelékenység, pontos, de hosszabb nevén teljes tényező termelékeny- ség (total factor productivity – TFP) is (Nyitrainé; 1999. 38–47. old.). Maradjunk azon- ban egyelőre a munkatermelékenységnél, egyrészt, mert nagyon széles körben használt és nagyon kifejező jelzőszám, másrészt, mert sok ország statisztikája nem is képes TFP-t szolgáltatni.
A munkatermelékenység a termelés és az elvégzett munka aránya. Tankönyveink részletesen foglalkoznak a számláló és a nevező változataival, ezúttal azonban eléged- jünk meg azzal, hogy a munkamennyiség mérőszáma legtöbbször a foglalkoztatottak száma, a dobogó második fokát pedig a ledolgozott munkaórák száma foglalja el. Ezt is csak azért kell megemlíteni, mert napjaink gazdasági és társadalmi változásai egyre in- kább a munkaórára vetített hányados fontosságát helyezik előtérbe, például az ún. „atipi- kus foglalkoztatás” elterjedése miatt (Laky; 1999a, 1999b).
A munkatermelékenység és az új gazdaság összefüggését illetően figyelemreméltó az OECD már hivatkozott kiadványának egyik megállapítása (OECD; 2001). Eszerint a fejlődéstípusok különbségei a 1990-es években jól magyarázhatók a munkatermelékeny- ség növekedésével és a „munkafelhasználással” (ezen egyszerűen a foglalkoztatottság mértékét kell érteni). „Az Egyesült Államok egyidejűleg javította a munkatermelékeny- séget és a munkafelhasználást, azaz több ember dolgozott termelékenyebben” (OECD i.m. 16. old.).
Rátérve most a teljes faktortermelékenységre, meg kell említeni, hogy újabban multifaktor-termelékenységként (MFP) is emlegetik. Kiszámítása ettől nem lesz köny- nyebb, ám a növekedés vizsgálatához – bárhogy is nevezzük – elengedhetetlen. Ezért egyre több ország statisztikai szolgálata vállalkozik rá, még a bevallott pontatlanság árán is. Ehhez a mutatószámhoz ugyanis részletes és megbízható tőkestatisztikára van szük- ség, amivel nem sok ország dicsekedhet (Nádudvari; 2000).
A teljes faktortermelés változásának becslésénél aránylag sokan folyamodnak a Robert Solow által ajánlott közvetett eljáráshoz, ahol a keresett adat reziduumként, mara- dékértékként jelenik meg, azaz a GDP-változásból kivonjuk a munka-, valamint a tőke- felhasználás változásának súlyozott átlagát, ahol a súly az adott termelési tényező (munka és tőke) részaránya az outputban.
A termelékenység növekedésének és általában a gazdasági sikereknek legfontosabb tényezője az új gazdaságban az információ- és távközlési technológia (ICT) ugrásszerű fejlődése. Ez a fejlődés nem csak az új gazdaság sajátossága, de ebben az időszakban hozta meg a gyümölcsét. Az ICT nagysága, változása, szerkezete, gazdasági és társadal- mi hatása sokoldalú statisztikai vizsgálatnak lett a tárgya.
2. Az információ- és távközlési technológia
Bár nem egészen egyértelmű az ide tartozó javak és szolgáltatások köre, próbálkoz- zunk meg e kör összeállításával A gazdasági tevékenységek egységes Ágazati Osztályo- zási Rendszerének (KSH; 1997) alapján:
A feldolgozóiparból:
22. Kiadói, nyomdai tevékenység, egyéb sokszorosítás
(például könyv- és lapkiadás, hangfelvétel-kiadás; hangfelvétel- videofelvétel-sokszorosítás, számítógépes adathordozó sokszorosítása)
30. Iroda-, számítógépgyártás
32. Híradástechnikai termék, készülék gyártása 51. A nagykereskedelemből
51.64. Irodagép, berendezés nagykereskedelme (például számítógépeké) 52. A kiskereskedelemből
52.47. Könyv-, újság-, papírárú kiskereskedelem
52.48. Egyéb iparcikk-kiskereskedelemből az irodagép, a számítógép és a kész szoftverek kiskereskedelme
52.74. Egyéb fogyasztási cikk javításából a hiradástechnikai háztartási termék javítása
64. Posta, távközlés
72. Számítástechnikai tevékenység 73. Kutatás-fejlesztés
80. Oktatás
Az információ- és távközléstechnika felhasználásán belül megkülönböztetnek egyfe- lől információ-, illetve távközlési technikai eszközöket és szolgáltatásokat, másfelől hardvert és szoftvert.
Az információs és távközlési eszközök termelése, az ilyen javak importja, valamint az információs és távközlési szolgáltatások nyújtása (az exporttól most eltekintve) két fő irányban hasznosulhat: 1. a háztartások fogyasztásában; 2. a beruházásokban (és részben a közbenső fogyasztásban).
A háztartások ICT-fogyasztása az, amely – a mennyiség, a technológia és az elterjedt- ség fokától függően – nagymértékben átalakítja az életmódot. Tulajdonképpen ez az alapja – az oktatással együtt – a sokat emlegetett „tudásalapú társadalom” kialakulásának.
A statisztikának sokoldalúan be kell mutatnia, hogy a lakosság milyen mértékben része- sedik az új gazdaság áldásaiban. Ezekkel a statisztikai vonatkozásokkal részletesen fog- lalkozik Mellár Tamás említett írása. A továbbiakban az ICT – széles értelemben vett – termelési és beruházási szerepével foglalkozom.
Az 1. tábla az ICT növekedésélénkítő hatásáról ad számot abból az időszakból, ami- kor az új gazdaság a „virágkorát” élte, valamint az azt megelőző, hasonló hosszúságú in- tervallumból. A tábla két időszakot és hét OECD-országot hasonlít össze.
1. tábla Az információs és hírközlési tőke hozzájárulása
a GDP évi átlagos növekedéséhez (százalékpont)
1990–1995 1995–1999 Ország
évek átlaga
Egyesült Államok 0,4 0,9
Japán 0,3 0,3
Németország 0,3 0,3
Franciaország 0,2 0,4
Olaszország 0,2 0,3
Ausztrália 0,5 0,6
Finnország 0,2 0,6
Forrás: OECD; 2001.
A táblából látható, hogy az első szakaszban a hatás mértéke közel egyforma volt a hét országban, a második szakasz az Egyesült Államok és Finnország „kiugrását” hozta; az ICT élénkítő hatása a háromszorosa lett annak, amit Japán, Németország vagy Olaszor- szág fel tudott mutatni.
Ha ezek után azt vizsgáljuk, hogy az információtechnológia mint input hány százalé- kát teszi ki a bruttó hazai jövedelemnek, akkor az Egyesült Államokra a következő idő- sort kapjuk:
Év Százalék
1949 0,5
1959 1,0
1969 1,6
1979 2,5
1989 3,9
1994 4,7
1999 5,3
Forrás: Jorgenson; 2002.
Egészítsük ki a fenti idősor utolsó szakaszát évenkénti részletezéssel, de ezúttal azt tüntessük fel, hogy az ICT növekedése mennyivel járult hozzá a GDP növekedéséhez.
(Lásd a 2. táblát.)
Jól látható a gyorsuló növekedés, az ICT növekvő szerepe mellett. 2001-ben azonban az ICT a GDP-növekedés lassulásával együtt, erőteljesen visszaesik, ami cáfolni látszik Jorgenson azon állítását, miszerint, ha a 90-es évek boom-ja nem is volt fenntartható, a tendencia folytatódik.
Milyen az információ hatása a teljes tényező termelékenységre? Az OECD például kimutatta, hogy a 80-as és a 90-es évtized között igen erős, 0,61 szorosságú a korrelá- ció a termelékenységváltozás és a 100 lakosra jutó személyi számítógépek számának növekedése között. Amerikában még jelentősebb volt az információ-technika hozzájá- rulása a TFP növekedéséhez. Érdekes módon a nagy- és kiskereskedelem, valamint né
hány szolgáltató ágazat, közöttük a pénzügyi szektor volt a legnagyobb haszonélvezője a változásnak.
2. tábla A GDP növekedése és az ICT hozzájárulása a növekedéshez
az Egyesült Államokban
A GDP növekedése Az ICT hozzájárulása Év, időszak
százalék
1995 2,7 0,91
1996 3,6 1,03
1997 4,4 1,18
1998 4,3 1,12
1999 4,1 1,15
2000 3,8 0,98
1994–2000* 3,8 1,06
2001 0,3 0,10
1995–2001* 3,4 0,92
* Éves átlag adatok.
Forrás: Landefeld; 2002.
A témával foglalkozó szerzők szinte mindegyike idézi az ún. Solow-paradoxont, amely szerint „Mindenhol látjuk a számítógépeket, kivéve a termelékenységi statisztiká- ban” (Solow; 1987). A csípős fogalmazásairól (is) ismert közgazdának ez a kijelentése kissé kétértelmű; ám a Statisztikai Szemle törzsolvasói megnyugodhatnak, mert Solow ezúttal nem a statisztikát bírálja, hanem a tényeket: a nagymértékű információtechnikai beruházás nem (vagy nem kellő mértékben) növeli a termelékenységet. Az amerikai köz- gazdák jó része úgy véli, hogy a paradoxon 1995-ig érvényes volt, de az azt követő öt év feloldotta. Az OECD azonban némi fenntartással van. Például nem látja bizonyítottnak, hogy a termelékenység növekedéséből mennyi írható a kutatás-fejlesztés vagy a szerve- zés javulásának számlájára és mennyi az ICT-beruházásokéra. Azonkívül az új technoló- giák elterjedése elég lassú, mert a vállalatoknak és a munkavállalóknak idő kell az alkal- mazkodásra, például a használat elsajátítására. Magam is az OECD felfogásához állok közelebb.
Nagy kihívás a statisztikával szemben az ICT – ezúttal nem mennyiségi, hanem mi- nőségi szempontból való – rohamos fejlődése és ennek kvantitatív nyomon kísérése. Ki- mutatták például, hogy az egy chipre jutó tranzisztorok száma 18-24 havonként meg- duplázódik; például a 2000 novemberében kibocsátott „Pentium 4” 42 millió tranzisztort tartalmaz. Új értelmet és tartalmat nyer a műszaki statisztika, de mégsem ez a statisztika legfőbb kérdése, hanem az árak értelmezésének és mérésének újmódon fellépő problé- mája. Hogyan tudja a statisztika ezt az árváltozást követni?
Mesés, vagy annak tűnő történetek szólnak az ICT árainak viselkedéséről, nevezetesen csökkenéséről. Jorgenson például közöl egy számítást, amely szerint az 1996. évi árakat 1- nek véve, a számítógépek relatív – a globális (kibocsátási) árindexszel korrigált – ára 1999- re a felére csökkent, l983-ban viszont még a tízszerese, 1973-ban pedig százszorosa volt az 1996. évinek. A szoftver árcsökkenése ennél szerényebb, de szintén igen jelentős volt. Az
árindexszámítás – amelynek amúgy sem legerősebb oldala a minőségi változások és a gya- kori termékcserélődés kezelése – igen nagy problémával került szembe.
A folyamat valószínűleg úgy játszódik le, hogy az árak nem követik a technikai- minőségi változásokat, viszont az új és jobb modell ára nem annyival több – ha egyálta- lán több – a réginél, amennyit a javulás indokolna. De mennyit indokol a javulás? Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy az új modell megjelenésével nagyon lecsökken a régi iránti kereslet, de ez aligha magyaráz meg mindent. Nem véletlen, hogy az ICT-árak, il- letve árváltozások becslésével foglalkozó tanulmányok az új gazdaság terjedelmes iro- dalmának tekintélyes hányadát teszik ki.
A 3. tábla a 2. tábla „testvére”, amennyiben ugyanolyan szerkezetben mutatja be az ICT árainak alakulását, mint a 2. tábla a volumenváltozást.
3. tábla A GDP és az ICT árának változása az Egyesült Államokban
A GDP Az ICT
Év, időszak
árának változása (százalék)
1995 2,2 -0,29
1996 1,8 -0,47
1997 1,6 -0,45
1998 0,8 -0,59
1999 1,5 -0,53
2000 2,5 -0,35
1994–2000* 1,7 -0,44
2001 1,9 -0,39
1995–2001* 1,7 -0,46
* Éves átlag adatok.
Forrás: Landefeld; 2002.
A GDP oszlopa érzékelteti a már említett, inflációmentes időszakot, amelyhez az ICT tekintélyes árcsökkenésekkel járult hozzá. Az árak a virágzás időszakának végén sem változtatták meg viselkedésüket (nem úgy, mint a mennyiségek).
A gyors változások részleges megragadásának egyik eszköze az indexformulában rej- lik, nevezetesen a változó súlyozású és láncrendszerű indexek használatában, szemben az állandó súlyozással, amely hosszabb-rövidebb ideig konzerválja az elavult arányokat.
A legfejlettebb eljárást az ún. hedonikus árindexek jelentik. Mivel erről most nem szeretnék külön tanulmányt írni, ezért elégedjünk meg annyival, hogy a hedonikus árin- dexek többváltozós függvénykapcsolatokon alapulnak az árak és az eszközök lényeges tulajdonságai (például működési gyorsaság, lemezkapacitás stb.) között (e függvények többnyire lineáris vagy exponenciális alakúak) és a tényleges minőségi, illetve műszaki értékek behelyettesítésével becslést szolgáltatnak az összehasonlítandó árra.
A hedonikus indexek előállítása nagyon nehéz feladat, mind a változók kiválasztása, mind a paraméterek megállapítása szempontjából. Ezért még a legtöbb fejlett ország sem folyamodik ehhez a módszerhez. Az viszont előfordul, hogy más országok vagy országcsoportok hedonikus indexeinek függvényeit (függvénytípusait és paramétereit) használják fel és ezekbe illesztik be saját termékeik megfelelő változóit.
3. A nemzeti számlák
Nem kíván különösebb bizonyítást, hogy az új gazdaság makroökonómiai leképezésé- re a nemzeti számlarendszer a legalkalmasabb. A jelenleg érvényes nemzeti számlarend- szerek (az ENSZ 1993-ban bevezetett SNA93-ja és az Európai Unió 1995 óta érvényes ESA95-je) kidolgozásának idején még nem volt szó új gazdaságról, következésképp az új gazdaság leírása még nem lehetett célja ezeknek a rendszereknek. Ha tehát úgy találjuk, hogy az SNA93 vagy az ESA95 nem mutatja be az új gazdaság egyik-másik vonását, vagy hogy az új gazdaság más elszámolási módot tesz szükségessé, mint amilyet e számlarendszerek ajánlanak, akkor ezt nem alkotóik hibájául kell felrónunk.
A két számlarendszer párhuzamos tárgyalásából adódó nehézségeket elkerülendő, a továbbiakban csak a világrendszerrel (SNA93) foglalkozunk, az európaival (ESA95) kü- lön nem. Az új gazdaság sokféle követelményt támaszt a nemzeti számlarendszerrel szemben, de – ellentétben a gazdaságstatisztika eddig tárgyalt kérdéseivel – ezek az igé- nyek többnyire nem lépnek fel olyan sürgetően, mint amazok. E tekintetben a kritikák következő típusaival találkozhatunk.
– Néhány témát ma már másként kellene kezelni, mint eddig, ám ezek nincsenek „drámai” befolyással a számlarendszer nyújtotta információra. Ahogy három ausztrál szerző fogalmaz: „Az SNA93 továbbra is ro- busztus és impresszív dokumentum.” (Edwards–Comisari–Johnson; 2002).
– Az SNA mielőbbi revíziójára volna szükség, ám minden kritikus tudja, hogy egy új változat elkészítése több évet (legalább egy évtizedet) vesz igénybe.
– A szükséges változtatások számára a szatellit számlák alkalmas teret nyújtanak, ez esetben érintetlenül marad az alaprendszer. (A szatellit számlákról lásd Szilágyi; 1987, 1998, Nyitrainé; 1998.)
Maga az SNA-t összefoglaló terjedelmes kötet sem tekinti az abban foglaltakat „az utolsó szónak” vagy „kinyilatkoztatásnak”, hanem egyrészt elismeri, hogy a benne leír- takhoz képest további kutatásokra van szükség, másrészt felhívja a figyelmet bizonyos kényszermegoldásokra. Az SNA93 bevezetőjének pl. van egy, a szükséges kutatásokra utaló része („Looking ahead: the research agenda (UN; 1993. XLIII–XLIV old.). Ez a kutatási terv ugyan nem kifejezetten a most éppen napirenden levő problémákkal foglal- kozik, de van ilyen is közöttük (például a humán tőke kezelése). De adódtak másfajta helyzetek is, mint például a
– konszenzus hiánya a szakértők között;
– egyetértés egyfajta megoldás helyességében, amely megoldás azonban ellentmondásba kerül a rendszer egy másik elemével;
– egyetértés valamely megoldás helyességében, amelynek gyakorlati végrehajtása akkoriban akadályokba ütközött.
(A továbbiakban ilyen példákról is lesz szó, úgy azonban, hogy a példákat nem a fenti akadálytípusok, hanem az új gazdaság mérési szükségletei szempontjából válogattam ki.)
Az új gazdaság és a nemzeti számlák összefüggéseiről külön tanulmányt lehet írni (készült is ilyen, nem is egy; közülük többekre hivatkozom is). Most azonban csak három fontos kérdést emelek ki: a) az emberi tőkét, b) a kutatást és fejlesztést, valamint c) az eszmei javakat.
a) Az emberi tőke. Az emberi tőke mérésének fontosságára vonatkozó minden utalás ma már szószaporításként hatna. Legfeljebb annyi „aktualizálást” engedhetünk meg ma
gunknak, hogy az új gazdaság szinonimájaként (vagy vele átfedő fogalomként) emlege- tett „tudásalapú társadalom” szempontjából ez az elsőrendű mérési feladat.
Az SNA 18.4 (a) pontja szerint „lehet úgy érvelni” hogy az aktívák és a tőkeképződés fogalma túl szűk, mert nem tartalmazza az emberi tőkét (human capital). Hozzáteszi, hogy ennek statisztikai forrása általában a múltban történt oktatási kiadások mértéke.
Különböző számítások megmutatták, hogy az emberi tőke nagysága jóval meghaladja a számlarendszerben kimutatott aktívákat. Ha azonban az emberi tőkét aktívának tekint- jük, akkor az oktatást nem fogyasztási kiadásként, hanem beruházásként kell(ene) kezel- ni. Ma már nem egy közgazdász (például Edwards–Comisari–Johnson; 2002) ilyennek is tekinti.
b) Kutatás és fejlesztés. Az SNA93 kidolgozásának egyik legellentmondásosabb ese- te. Már-már egyetértés alakult ki e tétel beruházásként való kezelésében, ám végül, tech- nikai nehézségek következtében, folyó ráfordításként került be az SNA-be. Az SNA93 szövege megállapítja, hogy e ráfordítások célja a termelékenység növelése, és általában is hasonló a funkciójuk, mint bármely beruházási jószágnak. Ezek a kiadások azonban nem eredményeznek könnyen azonosítható, számszerűsíthető és értékelhető javakat (SNA93, 1.51. paragrafus), emiatt közbenső fogyasztásként veendők számba. A kutatás és fejlesztés döntő szerepet játszik az új gazdaságban, ezért ez a kizárólag technikai okokra hivatkozó megoldás módosításra szorul. A kutatás és fejlesztés „tőkésítésének”
azonban messzemenő következményei vannak, amennyiben növeli a megtakarítások, a beruházások és a tőkeállomány értékét.
c) Az eszmei javak. Ide tartoznak a vagyonértékű jogok, az ásványi fúrások aktivált értéke, a szellemi termékek és a szoftver. Az új gazdaság számos szakértőjének az a vé- leménye, hogy a statisztikának az eddiginél többet kell foglalkoznia az eszmei javak ke- zelésével, hova sorolásával és értékelésével. Az eszmei értékekbe való beruházás azon- ban sokszor nehézségbe ütközik, különösen, ha e javakat a termelő saját célra használja fel (Moulton; 2002). Egyes esetekben, például a jobb szervezést célzó találmányok esetén nem is mindig világos, hogy a szervezési intézkedéssel együtt járó kiadás egy évnél hosz- szabb vagy rövidebb ideig szolgálja a kívánt célt, márpedig csak az előbbi esetben minő- sülhet beruházásnak, illetve tőkének, az utóbbi estben nem.
Az eddigiekben kifejtett gondolatokat abban foglalhatjuk össze, hogy ma még nem tudjuk, lesz-e és ha igen, milyen folytatása lesz az új gazdaságnak. Bármi is legyen azon- ban a jövő, az új gazdaság már most is élénkülést hozott a statisztikai gondolkodásban.
IRODALOM
ARK, VAN B. (2002): Measuring the new economy: an international comparative perspective. Review of Income and Wealth. 48.
évf. 1. sz. 1–14. old.
EDWARDS, R. – COMISARI, P. – JOHNSON, T. (2002): Beyond 1993: The system of national accounts and the new economy. Az IAOS 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads.
GORDON, J. R. (2002): After the collapse: where does the „new economy” go from here. Az IAOS 2002. évi konferenciáján el- hangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads.
HAGSTEN, E. (2002): Reflecting what is new in the new economy? Az IARIW 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat.
Kézirat.
HUNYADI L. (2000): Az információs társadalom problémái – statisztikai kihívások. Statisztikai Szemle, 78. évf. 2–3. sz. 170–
172. old.
JORGENSON, D. W. (2002): What do we mean by the new economy? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás.
www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads.
KSH (1997): A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere ’98. Központi Statisztikai Hivatal. 203 old.
LANDEFELD, S. (2002): The new economy redux? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás.
www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads.
MELLÁR T. (2001): Az információs társadalom és a statisztika. Magyar Tudomány, Új folyam. XLVI. köt. 3. sz. 257–270. old.
MOULTON, M. (2002): The system of national accounts for the new economy: what should change? Az IAOS 2002. évi konfe- renciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads.
NÁDUDVARI Z. (1999): Az Európai Unió statisztikai kutatási programja (EPROS). OMFB, 1999 szeptember NESIS (2000): http//:nesis.jrc.cec.eu.int
NYITRAI, V. (1998): The role of the satellite accounts in the SNA. Hungarian Statistical Review, 76. évf. Special Number 2.
11–25. old.
NYITRAI F-NÉ DR. (1999): A termelékenység alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 70 old.
OECD (2001): The new economy beyond the hype. OECD, Paris. 105 old.
SOLOW, R. (1987): We’d better watch out. New York Times Book Review, July 12.
SZILÁGYI GY. (1987): Statisztikai integráció részmérlegekkel. Statisztikai Szemle, 65. évf. 4. sz. 776–778. old.
SZILÁGYI GY. (1996): A gazdasági integráció hatása a statisztikára. Statisztikai Szemle, 74. évf. 2. sz. 101–110. old.
SZILÁGYI GY. (1998): Szatellit számlák – nemzeti számlák. Statisztikai Szemle, 76. évf. 4–5. sz. 309–323. old.
UN (1993): System of National Accounts 1993. 711 old.
UN (2000): Economic Survey of Europe. 2000. No. 1. Economic Commission of Europe. New York and Geneva.
SUMMARY
The article discusses the relationship between the „New Economy” and the theory and praxis of economic statistics. This review is done in the breakdown of two sections of two different approaches. Is there a New Economy? What is meant by New Economy? are the basic questions of the first part. This section puts forward various attempts in creating concept and definition for the New Economy.
The second section puts aside the ontological considerations of the first one. It analyses rather a number of issues of eco- nomic statistics that are, or seem to be influenced by the New Economy. In this respect special attention is paid to productivity, in particular multi-factor productivity; the information and communication technology (ICT) with its effect on economic growth; and the National Accounts, with special attention to the treatment of human capital, research and development, and the intangible assets.
