A TÁRSADALMI-FOGLALKOZÁSI ÁTRÉTEGEZÖDÉS JELLEGE
Es NÉHÁNY KÖZGAZDASÁGI PROBLÉMÁJA A MEZÖGAZDASÁGBAN (n.)
DR. LENGYEL LÁSZLÓ
Tanulmányomnak a Statisztikai Szemle előző számában (694—710. old.) megjelent fejezeteiben a társadalmi—foglalkozási 'átrétegeződés főbb jellemzőinek ismertetése során azt igyekeztem kimutatni, hogy a társadalmi-foglalkozási át—
rétegeződés magyarországi alakulása általánosságban véve nem valaminő magyar specialitás, nem is a szocializmus építése korszakának sajátossága, s hogy a magyar parasztság tekintélyes része a legutóbbi évtized folyamán egy Világ- szerte több évtizede folyó, s nyilván még több évtizeden át tartó hatalmas tár—
sadalmi-foglalkozási átalakulás folyamatának lett aktív részese. Utaltam arra is, hogy a falusi népesség eláramlása a városba, a mezőgazdasági keresők át—
áramlása az iparba és más ágazatokba az egyes országok meghatározott fejlődési szakaszának velejárója, s mint ilyen az egyes országok társadalmi—gazdasági viszonyai által meghatározott módon és körülmények között zajlik le. Nem lehet vitás, hogy e folyamat kibontakozása és intenzitásának mérve — csak két körül—
ményt említve —— társadalmi méretekben függ egyfelől attól, hogy a mező—
gazdaságból mint a népgazdaság más területei munkaerő-utánpótlásának leg-—
kézenfekvőbb forrásából a mezőgazdasági termékek iránti egyre fokozódó igé—
nyek kielégítésének biztosítása mellett, a termelés adott technikai színvonalán mennyi ember szabadítható, illetőleg szabadulhat fel, másfelől attól, hogy a népgazdaság mezőgazdaságon kivüli területei az új, ,,beáramló" munkaerő mek- kora tömegét képesek foglalkoztatni.
A népgazdasági termelésvés fogyasztás, a munkaerő—gazdálkodás és a munka—
idő-csökkentés, a népesség kultúrális színvonalának erősbödő növekedése és a szabadidő-felhasználás, —— hogy mást ne is említsek -— mind olyan területek,
! amelyek szempontjából külön-külön is, és főleg összefüggéseikben, a kérdés tudományos alapossággal történő tanulmányozása lényeges feladat. Természe—
tesen az elemzésnek valamennyi problémakört illetően -— a közgazdasági közeli—, tésben is —— alapvetően két aspektusból kell megtörténnie: egyfelől — a mező—' gazdaságon kívüli területek, az ipar és a szolgáltatások oldaláról, ahová a fel- szabaduló munkaerő áramlik, másfelől a mezőgazdaság, a falu oldaláról, ahonnan A az eláramlás történik. Tanulmányom eddig közölt részében és az alábbiakban egyaránt ez utóbbi szempontból vetek fel néhány, gondolatot és adatot.
3 Statisztikai Szemle
814 DR. LENGYEL LÁSZLÓ
VII.
A nagyüzemi mezőgazdasági termelés korszerű anyagi-technikai bázisának a kiépítése, a mezőgazdasági munkák jobb gépesítése, a műtrágya—felhasználás növelése, az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése, általában a fejlettebb agro— és
zootechnika szélesebb körű alkaknazása mellett temészetesen elengedhetetlenül
szükséges, hogy jelentősen növekedjék a mezőgazdaságban dolgozók szakkép- zettsége: egyfelől az ott foglalkoztatott szellemi és fizikai dolgozók egyre nagyobb hányadának magasabb szinvonalú szakképzése útján, másfelől az egész paraszt—
ság korszerű általános műveltségének fejlesztése útján.
A fejlettebb agro- és zootechnika bevezetése és a magyar falunak a feudál- , kapitalista örökségként közismert kultúrális elmaradottsága mellett egyéb ténye-
zők is sürgetik, hogy a színvonalemelkedés lehetőleg minél gyorsabban bekö—
vetkezzék. E tényezők legfontosabbjának kétségkívül a mezőgazdasági munka—- szervezetben a közös gazdálkodásra való áttérés nyomán bekövetkeZett gyökeres változást kell tekinteni. Nem lehet ugyanis vitás, hogy az általában családi mun- kaszervezetben folyt kisüzemi ga'zdálkodásminden ,,fortélyát" alaposan értő parasztgazda is tanácstalanná válhat a szükségszerűen másfajta szakismeretet is megkövetelő közös munkaszervezet egyes konkrét problémái között. Hiszen a parasztság tömegeiben felhalmozódott termelési tapasztalatokat túlnyomórészt a kisparaszti gazdaság feltételei és szükségletei detenninálták, s a gépesítettfej- lettebb modern mezőgazdasági nagyüzem körülményei által megkövetelt újfajta termelési technika és munkaszervezés ismereteinek az elsajátítása még a legtöbb helyen megoldandó feladat.
A közös, modern nagyüzemi gazdálkodás, szemben az egyéni kispanaszti gazdasággal, a dolgozók jelentős részétől kevésbé -— alacsony szinvonalú —- uni—
verzális, mint inkább —-— magasabb színvonalú — speciális szakismereteket köve- tel meg. S ez az, amit az anyatejjel már egyetlen parasztfiatal sem képes magába szívni. Meg kell lassan tehát változnia annak a nézetnek és gyakorlatnak, hogy paraszt csak paraszt gyermeke (azok közül is ha tehetségtelenebbje, aki másra alkalmatlan) ,,lehet". A keresők származás szerinti összetétele (az apa foglalko- zásához viszonyított intergenerációs mobilitása) egyetlen foglalkozási ágban sem olyan, mint a mezőgazdasági keresőknél. Míg a paraszti keresőknek csak el—
enyésző hányada származik nem parasztcsaládból (számadat erre nem ismeretes, de köztudott, hogy ez így van), addig —— a Népességtudományi KutatócSOport által 1962—ben Budapest népességének társadahni—foglalkozási átrétegeződésére vonatkozóan végrehajtott 20/m—es reprezentatív adatfelvétele szerint ——- az összes keresők 42 százalékának volt társadalmi rétege azonos az apjáéval. A paraszti keresők oldaláról ez évszázadok óta így van, de a helyzet megváltoztatásán ——
ha vannak is kezdeti lépések (a falusi értelmiség gyermeke is beiratkozik a mezőgazdasági technikumba) -— alig történt valami. Pedig, ha a mezőgazdaság jelentős fejlesztését tűzzük ki célul (amiről nem mondhatunk le), mindent el kell követnünk, hogy a mezőgazdaságban is egyre nagyobb legyen —— a fizikai és a szellemi dolgozók között egyaránt —- azoknak a száma, pontosabban aránya, akik nemcsak ,,beleszületne " a mezőgazdasági munkába, hanem azt saját maguk választotta hivatásként végzik. Ez nyilvánvalóan igen messze vezet. nagyon távoli követelmény. A falu kulturáltságának gyökeres átalakulását tételezi fel s úgy- szintén -—- többek között —— a paraszti munkáról évszázadok óta kialakult tár—
sadalmi értékítélet számottevő megváltozását.
Arra vonatkozóan, hogy a mezőgazdasági munkaerő szakképzettségi szinvo—
nalának emelése terén —— a szemmel látható és közismert fejlődés jelentős ered—
Al TÁRSADALMI-FOGLALKOZÁSI ATRÉTEGEZÓDES 815
ményei mellett is —- tennivaló bőven akad még, elegendő mindössze arra utalni;
hogy hozzávetőleges számítás szerint a mezőgazdaság területén jelenleg a mér—
nökök, agrármérnökök és technikusok együttes száma semmi esetre sem éri el a
20 OOO—et, a mezőgazdasági fizikai dolgozók közül a szakképzettek (szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők) száma pedig a 40 OOO-et. _A mezőgazdaság állami szektorában egy 1961—ben végrehajtott felvétel ada-*—
tai szerint a munkásoknak mindössze 8 százaléka volt szakmunkás, alig egy-—
ötöde betanított munkás, tehát a munkások túlnyomó többségének, több mint
70 százalékának munkája ellátásához semmiféle szakképzettség vagy különösebb
betanulás sem volt szükséges. Szembeötlők ezek az arányok önmagukban is, de' különösen azok, ha a népgazdaság más területeivel összehasonlítva vizsgáljuk nagyságrendjüket. Az iparban 40—38—22 százalék ez az arány, de még az építő-ii iparban is, ahol a termelő ágazatok között viszonylag a legmagasabb a segéd—munkások száma, 38—15—47 százalék a munkások szakképzettség szerinti meg—.
oszlása.
m. tábla, A munkások szakképzettség szerinti megoszlása az állami szektorban
1961. szeptember 30.
! A szak- A betanított A segéd-
l munkások száma az összes munkások százalékában
Állami szektor összesen . 32 30 38
* Ebből :
Ipar ... 40 38 22
Építőipar ... 38 15 47
Közlekedés ... 22 41 37
Kereskedelem ... 46 20 34
Mezőgazdaság ... 8 1 9 73
Forrás: A munkások szakképzettsége és kereseti arányai. Statisztikai Időszaki Közlemé—
nyek, Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1963. 7. old.
Igaz, hogy a mezőgazdaságban a szakmunkásképzés csak a legutóbbi évek—- ben indult meg, igaz talán az is, hogy az előbbi arányokat csak ,,nagyságrendi"' pontosságúaknak lehet tekinteni, mindamellett ahhoz sem férhet kétség, hogy mezőgazdaságunk szakmunkaerővel való ellátottsága terén nagyon sok tenni—
valónk van még. —
Ugyanez mondható el a felső— és középfokú képzettségű szakemberekkel való ellátottságáról is. Mihamarabb el kell tehát érnünk és minden bizonnyal el is fogjuk érni, hogy jelentősen javuljon a mezőgazdaságban a mérnökök és technikusok ma még egészen elenyésző aránya, ami az összes dolgozókhoz viszo—
nyítva egynegyede például az iparban meglévőnek (pedig ott sem túlságosan ki—
elégítő ez az arány).
'
Azt, hogy ez mezőgazdaságunk korszerűvé tétele szempontjából mennyire sürgős, halaszthatatlan feladat, egyetlen példával szeretném jellemezni. Itt van például az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése. Ehhez sem elegendő az öntözés- anyagi-műszaki feltételeinek létrehozása és biztosítása, nagyon fontos, hogy időben és tervszerűen gondoskodjunk a szükséges szakemberekről is. Gondoljuk meg, hogy az öntözött területre 1000 holdanként — a jelenlegi normák szerint — egy mérnök, 500 holdanként egy technikus és 50 holdanként egy jólké'ozett szakmunkás szükséges. Ez az 1980—ra tervezett 2 millió hold öntözött területet:
3*
8116, DR. LENGYEL mszno.
alapul véve mintegy kétezer mérnököt, négyezer technikust és 40 000 jól képzett
szakmunkást jelent. Csupán az öntözéshez tehát 1080-ban annyi szakmunkásra lesz szükség, mint amennyivel ma az egész mezőgazdaságunk hozzávetőlegesen
rendelkezik.
Szemben a mai magyar mezőgazdaságban meglevő túlnyomó többségben szakképzetlen tömegekkel, a szakképzett munkaerő számára, a ma még sok vonatkozásban idényszerű mezőgazdasági termelés körühnényei között is, sokkal inkább biztosítható munkaterület, munkalehetőség folyamatosan, egész éven át.
Ez pedig annyit jelenthet, hogy a mezőgazdasági munkaerő szakképzettségi szín- . vonalának elengedhetetlenül szükséges növekedésével egyidejűleg —— pusztán a' munkaerő-felhasználás javulása miatt is — számottevő tömegek szabadulhatnak fel a mezőgazdaságban.
l Annak illusztrálására, hogy itt milyen nagyságrendekről van, illetve lehet s'zó', nézzünk egy hozzávetőleges becslést. A munkás—alkalmazotti keresők évi
átlagos munkaidejét — az átlagos szabadság és betegségidő leszámításával —1
hozzávetőlegesen 2200—2300 órára tehetjük. Tekintve, hogy a mezőgazdasági keresők tekintélyes hányada (több mint kétharmada) a növénytermesztésben dolgozik, s mint ez közismert, ezeknek a foglalkoztatása az év jelentős részében—— szórványos helyektől eltekintve -— ma még nagyjából megoldatlan, nézetem szerint a mezőgazdasági keresők évi munkaidejét valahol 1500 óra körül kell
reálisan keresnünk. A munkás-alkalmazotti és a paraszti keresők évi átlagos
munkaideje között tehát a különbség — ha az előbbinél az alsóértéket is vesz- szük —-— mintegy évi 700 óra, azaz kereken 30 százalék. Ez az 1,7 millió mező- gazdasági keresőre vetítve azt jelenti, hogy abból —— egyedül az évi munkaidő- alapnak a munkás—alkalmazottakéhoz hasonló mértékű kihasználása esetén —— a parasztságnál mintegy félmillió fő felszabadítható lenne. Teljesen mindegy azon——
ban, ha az 1500 óra helyett 1900—at vagy 2000—et veszünk. Ennek realitásában --— úgy vélem — senki sem kételkedhet. Ebben az esetben is —— csak a munkaidő—
azonosítás révén —— a dolgozók kb. 15 százaléka, mintegy negyedmillió fő lenne megtakarítható. S még egyetlen szó sem esett a munkaónakihasználás, a munka—
intenzitás terén meglevő számottevő ,,tartalékok"—ról, amelyeknek a kiaknázása különösebben jelentős beruházási eszközök nélkül is, pusztán helyes munka—
SZervezéssel további tömegeket, tízezreket lenne és lesz képes felszabadítani a mezőgazdaságból.
Meghökkentő talán e durva becslés eredménye. Ha arra gondolunk azonban, hogy —- a mezőgazdasági, keresők arányának jelentős csökkenése ellenére is ——
a magyar népszámlálás 1960-ban is közel 140 OOO—rel több mezőgazdasági keresőt írt össze, mint —— ugyanarra a területre vonatkozóan — 60 évvel korábban, 1900- ban', úgy vélem, eloszlanak e számítás realitásával szemben támadó kétségek.
Azt is figyelembe kell venni, hogy hazánk nem rendelkezik olyan földtar—
talékkal, amellyel a művelés alá vont terület számottevően bővíthető lenne, ná- lunk az egyes dolgozókra viszonylag kevés föld jut. Az ilyen országokban a mezőgazdasági termelés növelése egyenesen megköveteli, hogy a mezőgazdaság—
ban dolgozók száma csökkenjen, azaz a mezőgazdaság ,,megszabaduljon" azoktól a tömegektől, amelyeknek tekintélyes része az év jelentős hányadában olyan alacsony hatásfokkal dolgozik, hogy lényegében nem is lehet őket ,,foglalkoz—
tatott'l-nak tekinteni. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy a megfelelően fel nem használt munkaerő puszta jelenléte is mennyire szemben áll a mező—- gazdaság'korszerűsitésével, a termelő alapok és lehetőségek optimális kiakná—
zásáVal. Nem, egy helyen lehet találkozni olyan esetekkel, hogy a temnelőszövet-
A TÁRSADALm—FOGLALKOZÁSI ÁTRETEGEZÓDÉS 817
kezetek vagy a szomszédos gép—állomások egyébként jó állapotban "levő gépei
kihasználatlanul a gépszínekben állnak s a parasztok a kétkezi munka ,,ezeréves technológiájával" dolgoznak csak azért, hogy —- mint ilyen helyeken mondani szokás —- részükre ,,munkaegységet" biztosítsanak. A munkaegységet, pontosab—ban annak alapját, a közös jövedelmet, sokkal rövidebb idő alatt és sokkal ke—
vesebb élőmunka—ráfordítással, "olcsóbban", a gép is megteremtené, de itt a munkának, mégpedig az igen alacsony termelékenységű munkának a biztosí- tásáról van szó!
VIII.
A panasztság jóléte, melyet általában a. parasztság jövedelmét és fogyasz- tását kifejező adatok alapján szokás megítélni, ha nem is minden évben a kívánt vagy tervezett mértékben, de Összességében az elmúlt évtized folyamán jelen- tősen emelkedett.
A 11. tábla adatai szerint 1960—ban a parasztság egy főre jutó személyes rendelkezésű jövedelme 33, fogyasztásapedig 62 százalékkal volt több az 1949.
évinél.
n. tábla
A parasztság egy főre jutó jövedelme és fogyasztása
Egy főre jutó személyes rendelkezésű
Év '
jövedelem fogyasztás
Index: 1949. év : 100
1949 ... 100,0 100,0 1950 ... 101,7 112,7 1951 ... 117,8 118,8
1952 ... 66,0 106,6
1953 ... 107,4 100,6 1954 ... 109,7 111,0 1955 ... 117,7 124,5 1956 ... ll4,3 131,2 1957 ... 132,0 136,9 1958 ... 121,3 137,2 1959 ... l34,2 153,2 1960 ... ,, 132,8 161,5
Forrás: A nemzeti jövedelem és a lakosság életkörülményei a hároméves terv időszakában.
Statisztikai Időszaki Közlemények Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1961. 68. old.
A parasztság átlagos jövedelmének jelentős ingadozása közepette bekövet—
kezett növekedését —— mint ismeretes —— alapvetően az egy főre jutó mező—
gazdasági nettó tennelés, továbbá a termelői árak és az adóterhek évenkénti együttes alakulása határozza meg. A munkás—alkalmazotti népesség reáljöve- delmevel való összehasonlítás során azonban (ezt szeretném a következőkben mind az időbeni változás, mind az elért színvonal szempontjából elvégezni) pon—
tosabb információkat nyerünk, ha a parasztság fogyasztásának reálértekéből
indulunk ki.
A munkás—alkalmazotti népesség egy főre jutó személyes rendelkezésű reál-_- jövedelme 1960—ban 73 százalékkal haladta megaz 1949. évit. A növekedés a
§818 DR. LENGYEL LÁSZLÓ
§panasztság egy-főre jutó személyes rendelkezésű fogyasztásának reálértékét ille—
tően csak mindössze 10 százalékponttal maradt el e mögött. Ugyanakkm' nem .ufeledkezhetünk meg arról, hogy míg a munkás—alkalmazotti népesség reáljöve-
. delme 1951—ben, 1952—ben és 1953—ban az 1949. évi színvonal alatt voltya paraszt-ság fogyasztásának reálértéke egyetlen évben se volt kevesebb az 1949; évmél.
*4.'íábm. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme, valamint a, parasztság
fogyasztásának reálértéke _ *
(Index: 1949. év : 100)
% 190
760
740
129
100 80 50
—— ! Másokat s/kamtoffaí reááb'h'úúna 4" --- Ipamzfsáy fagyaszfak'áwáneá/ehféie
20
7.945! 7.950! 7.957 ! 7.952! 7955 I 7954 ! 7.955 ! 7.956 ! 7957! 7.958 ! 7.959l 7.950
Tezmészetesen helyesebb lenne, ha a parasztság fogyasztását nem a mun—
kások és alkalmazottak átlagos jövedelmeivel, hanem csak a munkásokéval összehasonlítva vizsgálnánk. Erre azonban, ami a dinamikát illeti, nincsen mód.
A színvonalat illetően azonban rendelkezésre állnak ilyen adatok. Ezek szerint, a parasztság személyes mdelkezésű fogyasztása a munkás-amialmazotti átla- gos reáljövedelemnél 20 százalékkal volt kevesebb. Ha a munkások átlagos reáljövedelméhez viszonyítunk, akkor annak következtében, hogy a munkások és alkalmazottak együttes átlagos jövedelmén belül a munkások színvonala elég
jelentős mértékben az átlag alatt 'van, az ehnaradás mindössze 11 százalék.13
* Ezeknek az adatoknak az értékelésénél nem szabad azt sem figyelmen'kívül
hagyni, hogy a parasztság szükségletei, igényei, fogyasztói szokás-ai a sajátos _életmódból következően, a múlttal szembeni igen jelentős változások ellenére
,még'jelenlegvis számottevően különböznek a munkás—alkalmazotti népességétől, 'tgvábbá, hogy a parasztság lehetőséged (például kulturális téren) is mások, mint például .a városi népességéhE tényezők miatt —— a munkások és a parasztságéletkörülményeinek összevetésénél a helyzetet elsődlegesen meghatározó reál-
jövedelmi mutatók mellett —- célszerű a_ jövedelmek felhasználását is egybevetni." 18000 munkás-alkalmazott háztartást felölelő 1959. évi reprezentatív felvétel eredményei—
nek felhasználásával számított adat. A felvétel köre — mint ahogy erre a hároméves 'tervidö—
szalma szóló már idézett kiadvány rámutat ——- nem volt teljesen azonos a népességnek a reál—
jövedelem—számításoknál alkalmazott elhatárolásával. ennek ellenére azonban az itt közölt ada-
Gok— közelítően jó! tükrözik a tényleges különbséget.
A TÁRSADALMI—FOGLALKOZÁSI ÁTRÉTEGEZÖDÉS 819
Ebből az derül ki, hogy mivel a szolgáltatásokra fordított kiadások a paraszt—
ságnál szükségszerűen jóval alacsonyabbak mint a munkásoknál, a személyes rendelkezésű anyagi javak fogyasztása tekintetében a parasztság 1960-ban mind—
össze 7 százalékkal maradt el a munkás népességtől. Természetesen a fogyasztás struktúrájában —— ezzel most nem kívánok részletesebben foglalkozni — az előbb említettek következtében számottevők a különbségek. Vannak ugyanakkor meg—
lepő hasonlóságok is. így például az, hogy a 15—30 éves munkás—alkalmazotti egy főre jutó ruházati kiadás (2430 Ft) mindössze 180 forinttal több az ugyan-
ilyen korosztálybeli parasztfiatalok fejenkénti ruházati kiadásainál (2250 Ft).
Mindezek ellenére még sok a tennivaló ahhoz. hogy nálunk is elmondható legyen az olyan megállapítás, amelyet egy szellemes angol mezőgazdasági szakember fogalmazott meg a következőképpen: az egyetlen különbség manapság a mező—
gazdasági és az ipari munkás között Angliában az, hogy a mezőgazdasági mun—
kás vasárnapi öltönye jobb minőségű. _
Az a tény, hogy a személyes rendelkezésű anyagi javak fogyasztása tekin- tetében a parasztság átlagosan alig marad el a munkásoktól, azokban, akik hajlamosak arra, hogy csak az ,,átlagokban" gondolkozzanak, óhatatlanul fel- veti azt a gondolatot, hogy a parasztság talán nem is annyira a ,,nagyobb darab kenyér" miatt, mint ahogy ez a köztudatban él, hanem inkább más okból (ked—
vezőbb munkakörülmények, magasabb kulturális színvonal stb. miatt) hagyja ott a földet. A felvetett kérdés tudományos alapossággal történő megválaszolása temészetesen sokoldalú felvételeket igényel. Ilyen adatok nem állnak rendel- kezésre, így nem lenne célravezető a vita az így Vélekedőkkel. Arra azonban
jogosan felhívható a figyelem, hogy nyilván nem a legmagasabb jövedelmű
parasztokniál tömeges az elvándorlás, hanem valószínűleg az alacsonyabb jöve——delermnel rendelkezőknél, s természetesen az is igaz lehet, hogy az elvándorlók
—— különösen kezdetben —— nem a munkások átlagos jövedelmi viszonyai közé kerülnek, hanem annál lényegesen alacsonyabb szintre. Ez utóbbira sem ren—
delkezünk jelenleg közvetlen adatokkal, közvetve azonban a Népességtudovmányi
Kutatócsoport már említett felvételéből erre lehet következtetni. A felvétel
adatai szerint ugyanis —— mint erre dr. Klinge'r András a munkásság különbözőcsoportjaiban a mezőgazdasági származásúak arányát vizsgálva rámutat14 —-—
mig az ipari, építőipari szak— és betanított munkásoknak 1962—ben 26 százaléka, a kereskedelmi, közlekedési, szolgáltatási dolgozóknak pedig 32 százaléka volt mezőgazdasági eredetű, addig a segédmunkásoknak 44 százaléka származott a mezőgazdaságból. A szellemi dolgozók között a mezőgazdaságból származók aránya mindössze 11 százalék volt.
A jövedelmi-fogyasztási viszonyokról, általában egy—egy társadalmi réteg, társadalmi—foglalkozási csoport életszínvonaláról beszélve elengedhetetlen, hogy ne gond—oljunk ennek alapjára, a termelésre, a termelékenység elért színvonalára is. Úgy vélem, ezt meg kell tennünk akkor is, ha az említett két réteg (népesség- csoport) jövedelmű-fogyasztási viszonyainak az összehasonlításával foglalkozunk.
Ebben a tekintetben az elemzésnek bizonyos feszültségekre kell rámutatnia, amelyek egyfelől a mezőgazdaság és a mezőgazdaságon kívüli termelő ágazatok termelési és termelékenységi adatainak dinamikájában és színvonalában meglevő számottevő különbségekből, másfelől a paraszti és a munkás népesség jövedelmi
" Dr. Klinger András: A társadalmi-foglalkozási átrétegezódés néhány jellemvonása Buda- pesten Demográfia. 1962. évi 4 sz. 47'7—485. old. (Az MTA Demográfiai Elnökségi Bizottsága által 1962. november 28—án között rendezett Demográfiai Symposionon megvitatott tanulmány.)
820 DR. LENGYEL: a TÁRSADALMI—FOGLALKOZÁSI Ammosz—(nme
(fogyasztási) helyzetének dinamikájában és színvonalában meglevő nagyfokú
hasonlóságból adódnak.Nyilvánvaló, hogy e feszültségek feloldásának is kézenfekvő útja—módja a mezőgazdaság fejlesztése terén a következő évekre, évtizedekre kitűzött fel-
adatok maradéktalan teljesítése, amelynek viszont természetes velejárója, a.
mezőgazdasági keresők abszolút és relatív számának további csökkenése.
Nem szükséges talan különösebben hangsúlyomom, hogy mindazok a meg——
állapítások, amelyeknek e tanulmányban hangot kivántam adni, egyfelől az országos helyzet elemzésén alapulnak, másfelől nem tapadnak egy—egy adott
időpont konkrét követelményeihez, hanem általánosan, tendenciaszerűen értel—mezendők. Ennek megfelelően előfordulhat, s nyilvánvalóan elő is fordul, hogy egyes tájegységek, megyék, járások, esetenként egy—egy község két termelőszö—
vetkezete között is bármely itt említett vonatkozásban számottevő különbségek adódhatnak, s mint ilyenek —-— adott helyzetben és időpontban —— másfajta meg- állapításokat indokolnámak. Célom azonban nem az volt, hogy az ország kü- lönböző vidékei között adott időpontban fennálló különbségeket mintegy ope—
natív szempontból elernezzem, hanem az, hogy a társadahni-foglalkozási át—
rétegeződés folyamatának mint, világméretű jelenségnek magyarországi alaku-
lásáról, perspektívájáról s annak néhány közgazdasági problémájáról és körül-
mény évről szóljak. Ugyanígy nem kívánják megállapításaim kizárni annak a lehetőségét sem, hogy adott okból (például a gépesítésben nem kellő üteműelőrehaladás vagy a mezőgazdasági termelés belterjességének nagyobb mérVű fokozása stb. miatt) adott időszakban az előbbiekben ,tendenciaszerűen vázolt fo—
lyamat nagyságrendileg eltérően alakulhat. Azt is figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági keresők száma csökkenésének folyamatát nem vizsgáltam, nem vizsgálhattam ,-—— még közgazdasági vonatkozásban sem _, minden oldaláról,
teljes összefüggésében. Nem tértem ki olyan lényeges, kérdésekre, mint példáula mezőgazdasági keresők kor és nem szerinti összetételének elemzése, amely
pedig a tárgyalt folyamat jelenlegi megitélésében meghatározó jelentőségű. (E kérdéskomplexumot azonban részletesen tárgyalja Pálfai István már említetttanulmánya.) ,
_ Mindez nem változtat azonban azon a véleményemen, hogy a társadalmi—-
foglalkozási átrétegeződés történelmileg hazánkban sem alakulhat másképpen, mint úgy, hogy az élelmiszer nyersanyagok termelésével foglalkozó jelenleg igen alacsony hatásfokkal dolgozó mezőgazdasági keresők abszolút és relatív száma a következő években, évtizedekben továbbra is jelentősen csökkenjen, annál isinkább, mert —— a mezőgazdasági keresők számának az utóbbi évtizedben be—
következett számottevő csökkenése ellenére —— az ország munkaenőforrásának
