Az államszámvitel időszerű kérdései

SZEMLE

707

Az államszámvitel

Az a gyökeres átalakulás, melyen a ma—

gyar népgazdaság a felszabadulás óta át—

ment, alapjaiban megváltoztatta az álla-

mi gazdálkodás rendszerét is. A költség—

vetés körébe vont feladatok nagymérték- ben kibővültek. Az állam szabályozója,

irányítója lett az egész ország gazdasági tevékenységének. Annak következtében

pedig, hogy a vállalatok társadalmi tulaj—

donba kerültek, az állami szervek —— a trösztökön, vállalatokon keresztül —— köz-

vetve gazdálkodnak.

Az állami költségvetés terjedelme azon—

ban nemcsak azért növekedett. mert a vállalatok társadalmi tulajdonba kerül—

tek, hanem a szociális és kulturális igé-

__ nyek fokozottabb kielégítésére és a dol—

gozók jólétének emelésére irányuló törek—

vés is megnövelte az államhatalmi szer—

vek költségvetésének kereteit. Az új tar—

talomnak megfelelően új fogalmakkal bó—

vült az állami számtartás és számvitel. Az

állami gazdálkodás rendszere nemcsak formailag foglalja magában a népgazda—

ság szinte valamennyi gazdasági alapegy—

ségét, hanem a tervgazdálkodás követel—

ményeinek megfelelően a szükségletek és

fedezetük gondosan mérlegelt megállapí—

tásával biztosítja az állami feladatok leg—

gazdaságosabb megoldását. Ezzel lényegé—

ben megvalósult az egységes állami gazdálkodás.

A tervgazdálkodás bevezetése előtt ér—

vényben volt előírások, illetve azok alkal—

mazása a terVSzerű —— a távlati terveket

alátámasztó és megvalósító — állam- gazdálkodás szükségleteinek már nem fe—

leltek meg. A gazdálkodási tevékenység

eredményeinek utólagos megállapítása elégtelennek bizonyult, mindinkább elő—

térbe került az a követelmény, hogy a gazdasági célok megállapításánál az el—

múlt vagy folyó időszak eredményeit és

hiányosságait támpontul fel lehessen

használni. Ennek érdekében szükségessé

vált az állami kiadások és bevételek fel—

adatok szerinti és ezen belül azok megje—

lenési formáinak megfelelő (nemek sze—

rinti) csoportosítása. A tervidőszak ada—

tainak összesítése, a távlati tervek egy-

egy költségvetési évre eső részének az adott évvel és az elmúlt évekkel történő összehasonlítása érdekében a kitűzött céj

9*

időszerű kérdései

lok megvalósításának vizsgálatához a költségvetés elemeit nemcsak mennyisé—

gileg, hanem formailag is rendszerbe kel—

lett foglalni. Úgyszintén szabályozni kel—

lett a gazdálkodás állami formáit, az in—

tézkedések szükséges kellékeit és mind—

azokat a módozatokat, amelyek a kívánt cél elérését a legmegfelelőbben biztosít—

ják. Ezeket az alapokat teremtette meg a 13 000/1948. számú kormányrendelet.

*

A költségvetés fejlődésétől nem marad- hatott el az állami számvitel fejlődése sem. Az 1950. évi 2, sz. törvényerejű ren—

delet az állami számvitel reformjáról in—

tézkedett. Ez a rendelet tette meg az első lépést a múlt század végén kialakult és

mindaddig alkalmazott ún. kamerális

könyvelés felszámolására. E rendelet meg—

szüntette a bekötött könyvekben történő

feljegyzést, és helyetteaszabad lapok, az ún. ,,hitelnyilvántartás" alkalmazását ren- delte el. Ez a nyilvántartási forma szoro—

san igazodott a költségvetés új szerkeze-

téhez. A tervgazdálkodás követelményeit

is igyekezett kielégíteni, erre mutatott a kötelezettségvállalások nyilvántartásának bevezetése is. Azzal, hogy az éves, illető—

leg a rövidebb tárgyidőszak rendelkezésre

álló költségvetési fedezetét szembeállí—

totta a kötelezettségvállalások összegével,

lehetővé tette, hogy a tervezett és enge—

délyezett kereteken túl egyetlen szerv sem

vállalt kötelezettségeket. Előnyei mellett

hibája volt azonban az, hogy miután a

kötelezettségyállalások és ,a pénzügyi tel- jesítés egy kartonon volt nyilvántartva, a

kötelezettségvállalások és teljesítések kö—

zött sok esetben fennálló időbeli eltérés

következtében a nyilvántartás áttekinthe—

tetlenné vált. Nehézségeket okozott az is, hogy miután a hitelnyilvántartás a ren—

delkezésre álló évi keretet tartalmazta, az

inkasszó—rendszer bevezetésekor a tárgy—

havi gazdálkodásban rendellenességek ke- letkeztek.

A rendelet a könyvelés formájának

meghatározásain kívül megalapozta az új

tartalmú költségvetés végrehajtásához leg—

megfelelőbb gazdasági szervezetet és a gazdálkodás ellenőrzésének rendszerét is.

Az előbb említett nehézségek kiküszö—

bölése céljából a Pénzügyminisztérium ——

hangsúlyozva azt, hogy az egyszeres fel—

jegyzésnél a kettős—könyvvitel "fejlettebb"

és sokoldalúbb nyilvántartási lehetősége—

ket tartalmaz —— 1951. január 1—én ,,Köz-

igazgatási kettős-könyvitel" néven uj nyil- vántartási módszert vezetett be.

Az új rendszerű könyvelés bizonyos

számlacsoportok szembeállításával a ket—

tős—könyvvitel technikai eszközeivel kí—

vánta az állami kiadások és bevételek nyilvántartását megvalósítani. Csakha—

mar bebizonyosodott azonban, hogy ez nem felel meg a várakozásnak: lényege—

sen több munkával járt, mint az előző nyilvántartási rendszer, és a technikai megoldásokon kivül a gazdálkodás lénye—

gét érintően semmi újat nem nyújtott.

Elegendő megemlíteni például azt, hogy bár a zárt, teljes könyvelés igényével lé—

pett fel,'a készletek és az eszközök válto—

zását teljesen figyelmen kívül hagyta.

Az állami számvitel fejlődésének követ- kező állomása az 1953. január 1—én beve—

zetésre került államháztartási számlake—

reten alapuló könyvelési rendszer volt.

Ezen új nyilvántartási rendszer célkitűzé—

sei a következők voltak:

l. a számvitel egységesítése (a vállalav tok és az állami szervek számvitele);

2. teljesség, a gazdálkodási elemek együttes vizsgálata (vagyis nemcsak a kiadások és a bevételek egyszerű feljegy—

zése, hanem az eszközök terjedelmének és

változásának elemzése);

3. a tervteljesítés mérése, a felhasználá—

sok nyilvántartása, az ellenőrzés fokozása.

Az állami számviteli dolgozók nagy vá—

rakozással tekintettek az új könyvelési

rendszer gyakorlati alkalmazása elé. Azt

remélték, hogy a számvitel egyszerű, át—

tekinthető és könnyen kezelhető lesz, Az azóta eltelt idő folyamán azonban bebizo- nyosodott, hogy a munka nem lett egy—

szerűbb. A könyvelés technikájának el- sajátítása hosszabb tanulmányokat igé—

nyel. Az állami könyvelői munkakört ké-

pesítéshez kell kötni. Ennek érdekében

szükség van országszerte tanfolyamokra, előadókra, könyvekre stb., ami azt jelenti, hogy az újrendszerű állami könyvelés be—

vezetése elég költséges megoldásnak bi—

zonyult.

Nem mutatott kellő körültekintésre az sem, hogy a Pénzügyminisztérium megfe—

lelő előképzési idő nélkül rendelte el a

KÁLÁSZ alkalmazását és ebből kitolyó—

lag — miután a könyvelők csak részben

ismerték a feladatokat -— a könyvelés—

akadozott. A hibakeresés a határidők be- tartását is állandóan veszélyeztette. A Központi Statisztikai Hivatal központi cí—r mének vizsgálatánál például megállapí- tottuk, hogy volt olyan tétel, amelyet a helyesbítésekkel együtt huszonötször könyveltek le.

Természetesen ezek a hibák elsősorban a kezdeti időszakra jellemzők. Helytelen lenne, ha csak ezen keresztül mérnénk le

a KÁLÁSZ—nak, illetve gyakorlati alkal——

mazásának előnyeit vagy hátrányait.

Nem tartjuk szükségesnek, hogy a

számlakeretnek vagy akár a könyvelés

technikai előírásainak bírálatába bocsát- kozzunk. (Jóllehet, maga a könyvelési rendszer is egy sor ellentmondást tartal—

maz.) Ehelyett azt a feladatot tűztük ki

célul, hogy a KÁLÁSZ bevezetésének kö—

rülményeit vizsgáljuk és azt, hogy annak bevezetése mennyiben jelentett egyszerű—

sítést, vagy mennyiben tette jobbá az ál—

lamszámviteli munkát, mennyiben segí—

tette a költségvetési tervezést, nyújtott—e

elegendő segítséget a gazdálkodás ellene őrzéséhez. Pontosabban azt vizsgáljuk.

hogy egyáltalán szükséges-e az állam—

számvitellel szemben támasztott követel—

ményeknek oly módon eleget tenni, hogy egyrészt nagyarányú munkatöbbletet oko—

zunk, másrészt tetemes költségekkel nö—

veljük a számviteli oktatás amúgyis je—

lentős kiadásait.

Ezekre a kérdésekre a legmegfelelőbben akkor válaszolhatunk, ha megvizsgáljuk, hogy egyrészt megvalósultak—e azok a cé—

lok, amelyeknek elérése érdekében a

KÁLÁSZ alkalmazására sor került, más—

részt milyen egyszerűbb megoldással le—

hetne a kitűzött célt elérni.

Annak a kérdésnek megválaszolásánál, hogy megvalósult—e a számvitel egysége, előljáróban le kell szögeznünk, hogy a vál-

lalati és a költségvetési szervek gazdál—

kodása alapvetően más. A vállalat a nem—

zeti jövedelem képződésének színhelye. A termelés folyamata. az önköltség, a terme—

lés ráfordításának elemei olyan fogalmak, amelyekkel a költségvetési gazdálkodás területén nem találkozunk. A vállalat ter—

ve olyan fejezetekre tagozódik, amelyeket

értelemszerűen nem találhatunk meg a

SZEMLE

költségvetési szerveknél. A vállalatiszám—

vitel a termelési folyamatot rögzíti. Arra van hivatva, hogy a tervgazdálkodás ke—

retein belül végbemenő értékhalmozódás minden mozzanatát nyílvántartsa, s ezál—

tal biztosítsa a vezetés eredményességét,

az ellenőrzést, a termelési módszerek tö—

kéletesítését. A mondottakkal természete—

sen nem merítettük ki a vállalati számvi—

tel teljes szerepét, csupán néhány lénye—

ges szempontra hívtuk fel a figyelmet.

Mindez elegendő azonban ahhoz, hogy éle—

sen kirajzolódjon az a gazdálkodási for- ma, amely összehasonlítva a költségvetési szervek hasonló tevékenységével, szembe—

tűnően mutatja a kettő közötti hatalmas különbséget.

Az állami gazdálkodás lényegesen egy—

szerűbb. A gazdálkodás kereteit itt is a terv szabja meg, azonban ezek a gazda—

sági feladatok korántsem annyira sokré—

tűek, mint 'a vállalatoknál. A költségve—

tési szervek gazdálkodása a költségvetés—

ben elöírt kereteken belül a meghatáro- zott célok minél gazdaságosabb elérését

jelenti. Ha a vállalati gazdálkodás folya—

matát a költségvetési gazdálkodással ösz—

szehasonlítjuk, láthatjuk, hogy a kiadások

vagy a bevételek teljesítése egyszerű, nem összetett feladat. Ezzel szemben a terme-r lés zárt folyamat, amelynél az eredmény megállapítása nemcsak egyszerűen a ki-

adások és bevételek egybevetéséből áll,

hanem számtalan más tényező együttes

hatását is figyelembe kell venni.

Az állami kiadások és bevételek cso—

portosító kategóriáinak költséghely és költségnemek szerinti összesítése, a kiadá—

sok és bevételek szembeállítása csak az összevont teljes állami költségvetésben valósul meg. A közbeeső gazdálkodási egy—

ségek, a minisztériumok, intézmények csak technikai összesítést, szembeállítást

végeznek. A gazdaságosság követelménye a vállalatoknál ezzel szemben sokkal zár—

tabb és következetesebb.

A vállalati és igazgatási tevékenység között fennálló nagy különbségből követ—

kezik, hogy a költségvetési szervek köny—

velését a vállalatokéhoz hasonlóan szer—

, vezni maximalista törekvés. Hogy meny—

nyire helytelen az erőszakos egységesítés azt az is bizonyítja, hogy például amíg a kettős—könyvvitel automatizmusa nem—

csak a könyvelésnek, hanem a gazdálko—

109

dás ellenőrzésének is eszköze, addig a KALASZ könyvelés nem tudja megnyug—

tatóan biztosítani a költségvetés végre—

hajtásának azt a fő követelményét, hogy az ún. ,,költségvetési hitelek" mindenkori állagát kimutassa és ezzel automatikusan megakadályozza a rovatcserét. Erre a cél- ' ra még egy párhuzamosan vezetett hitel-

nyilvántartásra is szükség van. Elmond"

hatjuk tehát: az állami kettőskönyvvitel

bevezetésével formailag létrejött ugyan

a számvitel egysége, ez azonban csak

látszatmegoldás. (Arról nem is szólva,

hogy egyes államigazgatási szervek mind

a mai napig nem vezették be.) .

A jelenlegi könyvelési módszert meg- előző formáknak legfőbb hibája volt, hogy elhanyagolták a gazdálkodás teljes- ségének vizsgálatát és lényegében meg- elégedtek a kiadások és bevételek válto—

zásának nyilvántartásával. A KÁLÁSZ e tekintetben fejlődést jelent. Azzal, hogy

a könyvelés körébe vonta az állóeszközök és készletek változásának nyilvántartását, lehetővé vált az eszközökben és anyagok—

ban megtestesülő szocialista tulajdon vé—

delme, az anyagok és eszközök takarékos

felhasználásának biztositása, Az álló— és

fogyóeszközök, valamint az anyagok je—

lenlegi nyilvántartási módszere helyesen vette át a vállalatoknál bevált formákat.

A gazdasági események nyilvántartásá- val'szemben általában azt a követelményt támasztjuk, hogy a tényleges változásokat

megbízhatóan és áttekinthetően jegyezze

fel. Ily módon lehetséges, hogy aránylag könnyen megállapítsuk a gazdálkodás hi—

ányosságait, mert a hibák azonnal szem—

betűnnek. Az állami számlakeretben két—, ségtelenül találunk olyan csoportosításo—

kat, amelyek arra irányulnak, hogy a költ-

ségvetés végrehajtása során keletkező

gazdasági eseményeket abból a szempont- ból vizsgálhassuk, hogy azok nem tér- nek—e el a tervektől, illetőleg nem ellen—

keznek—e a takarékosság és általában a

gazdaságosság követelményeivel. Ezek a csoportosítások azonban alig alkalmasak

arra, hogy valóban segítséget nyújtsanak

a vezetésnek, illetőleg az ellenőrzésnek és támpontul szolgáljanak a következő idő—

szak tervezéséhez. Például amíg a válla-

lati könyvelés a gyártmányegység tényle—

ges önköltségét összehasonlítja a tervezett önköltséggel és ezáltal is méri a terv—

teljesítést, a KÁLÁSZ könyvelés csak ke-

retszámokat tart nyilván (költségvetési előirányzat), de ezen belül az egyes fel- adatok költségeit nem könyveli. Ezért

csak arra alkalmas, hogy a költség—

. vetési keretszámokat rovatonként (ne—

menként) összehasonlítsa a tényleges ki—

adásokkal, illetőleg bevételekkel. Azzal azonban, hogy a kimutathatóan egyszerű

gazdasági eseményeket összetett módon kettős—könyvviteli úton tartja nyilván, a

könyvelés technikájának ellenőrzése, a könyvelési előírások alkalmazásának bí—

rálata sokszor háttérbe szorítja a gazdál—

kodás érdemi vizsgálatát: például azt,

hogy egyes felhasználások az előírt cél érdekében történtek-e, a kiadási célok

közötti hitelátruházás nem történt—e, avagy egyáltalán szükséges volt—e vala—

mely kiadás.

Új elemként jelentkezik az államszám-

Vitelben a kiadások és felhasználások

megkülönböztetése. Valóban az a helyzet,

hogy a kiadások nem minden esetben je—

lentenek egyúttal felhasználást is. Az ese—

tek nagy többségében azonban a költség"—

vetési kiadások egyúttal felhasználásként

is jelentkeznek. Az eltérés nem jelentős.

Csak a készletek vásárlása és felhaszná- lása között mutatkozó különbség veendő

figyelembe. Jelentősebb szempont az,

hogy az egyes időszakok felhasználásait összehasonlíthassuk. Emellett természete-

sen figyelni kell a beszerzések és a fel-

használások értékének alakulását is. Az összehasonlítás érdekében a folyamatos

Vezetés nem látszik szükségesnek. Sokkal

kifejezőbb egy-egy adott időpontban, a

gazdálkodási időszak Végén felmérni a készletek változását, a fogyasztás mérté-

két a takarékosság követelményeinek érvényesülését. —

Amennyiben a felhasználásokat nem fo-

, lyamatosan könyveljük, hanem ún. akti—

válással az időszak végén mutatkozó kész—

letekből számítjuk ki, önkénytelenül is

elemeiben vizsgáljuk az egyes felhaszná—

lási tényezőket. Ezáltal az ellenőrzés ha—

tékonyabb, a megteendő intézkedések

megállapítása könnyebb lesz, mintha a felhasználásokat folyamatosan, mintegy gépiesen könyveljük.

A költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó beszámolójelentés legújabb vál—

tozatai már nem is kérik a felhasználá- sok negyedéves részletes feltüntetését.

Ez arra mutat, hogy a felhasználások meg—

állapítása, illetőleg a. készletek számlán—

kénti vizsgálata még negyedévenként sem szükséges, hanem —— a Pénzügyminiszté—

rium szerint is — elegendő azt az éves

gazdálkodási jelentésben elvégezni. Ha a készletek alakulásának vizsgálatára mé—

gis rövidebb időközökben lenne szükség.

az analitikus nyilvántartásokból az bár—

mikor elvégezhető anélkül, hogy feladá- sok készítésével vagy a folyamatos fő—

könyvi könyveléssel fölöslegesen megnö—

velnénk a munkát.

* ,—

Amint a vállalati számvitel segítséget nyújt a vezetésnek, azáltal, hogy nyilván—

tartja a termelési folyamatot és egyrészt kiragadott' kérdésekről alkalomszerűen, másrészt pedig a beszámolójelentésekben rendszeresen tájékoztatást ad, úgy az ál—

lami számvitel is -—— speciális feladataihoz mérten —— hasonló szerepre hivatott a be- vételeket és a kiadásokat illetően.

Amint az általános számvitel tevékeny—

ségi körében bizonyos elkülönülés állapít—

ható meg a könyvvitel, operatív számvi—

tel és statisztika között ugyanigy — bár

némileg változott formában —— az állam—

számvitel tagozódása is hasonló. Mégis azt

tapasztaljuk, hogy a jelenlegi könyvelési

rendszerben ez az elhatárolás nem szere—

pel, nincs ilyen irányú szemlélet vagy

megfelelő csoportosítás.

A könyvviteli és statisztikai tevékeny—

ség az államszámvitelben könnyen elha—

tárolható. Az adott időszak gazdálkodá—

sának eredményéről készülő beszámoló—

jelentések mintegy befejezői a könyvelési

tevékenységnek. Nem nehéz felismernünk e két tevékenység összefüggése és hason—

lósága mellett is a statisztika és a könyv—

vitel jellegzetes vonásait. Már nehezebb

az operatív számvitelt elhatárolni a könyvviteltől, főleg azért, mert az állam—

igazgatási szervek gazdaságii vezetői még nem ismerték fel és nem is használják ki a ,,témajelente'sek"—ben rejlő nagy ellen-

őrzési lehetőségeket. A könyvvitel ada—

tain kívül szinte nem is gondolnak más olyan, esetleg régebben alkalmazott, le—

hetőségre, hogy belső használatra meg—

felelő csoportosításban, a zárlati időktől eltérő időpontokban, az egyes jellemzőbb gazdálkodási területekről összeállításokat kérjenek.

SZEMLE

711

A továbbiakban arra a kérdésre vála—

szolva, hogy milyen legyen az állami számviteli rendszer, elsősorban abból in—

dulunk ki, hogy a-vezetés és az ellenőr—

zés célját közvetlenül szolgáló operatív

jelentéseket és rendszeres beszámolókat legkönnyebben mely nyilvántartásokból, milyen módszerrel készíthetjük el.

Minthogy az államszámvitel valameny—

nyi ágának tárgyát szűkebb értelemben

egyformán az állami bevételek és kiadá- sok alkotják, olyan számviteli módszert

kell kidolgozni, amely a legalkalmasabb azok ábrázolására.

A feladat aránylag könnyű, mindamel—

lett megoldása nem nélkülözheti az ál—

lamszámvitel tudományos művelését. Je—

lenlegi számviteli szakirodalmunk prak—

ticista. Az állami gazdálkodás alapvető

változásából következő számviteli és

számtartási következtetéseknek tudomá—

nyos kidolgozása még hiányzik. Jórészt ez az oka annak, hogy sokszor elméleti meg—

alapozás nélkül, egyszerű tényállítással

kísérve, a máshol egyébként megfelelő kö—

vetkeztetéseket szinte ráerős'zakolták az

államgazdálkodás egyes területeire. Ez

történt véleményünk szerint akkor is,

amikor a más területen jól bevált kettős-

könyvvitelt az állami szerveknél is beve- zették. Jellemző körülmény, hogy a válla—

latok számvitele alapján felépített állami számvitel éppen a vállalati tevékenység—

hez leghasonlóbb műhelyek vagy más ter-

melési jellegű egységek munkaeredmé—

nyeit és ráfordításait nem tartja nyilván.

E téren is megmutatkozott az elmúlt évek közgazdasági szemléletének az a bi—

bája, hogy érvényes objektív szabályokat

tényleges helyi érvényesülésük vizsgálata

nélkül alkalmaztak. Az egyszeres nyilván-

tartással szemben általánosan magasabb-

rendűnek fogadták el a kettős—könyvvi—

telt, azt azonban már nem mérlegelték,

hogy az állami gazdálkodás követelmé—

nyeit kielégíti-e, vagy ellenkezően nem lenne-e megfelelő egy sokkal egyszerűbb nyilvántartási forma is.

Véleményünk szerint az államszámvitel

a következő feladatok ellátására hivatott:

1. adjon segítséget a tervezéshez;

2. az elfogadott tervszámokat a költség—

vetés szerkezetében jegyezze fel;

3. a fennálló jogszabályok szerint ve—

gyen részt a *költségvetés végrehajtása:-

ban;

4. a végrehajtás eseményeit jegyezze fel;

5. tartsa nyilván az állami eszközök

gyarapodását vagy csökkenését;

6. meghatározott időpontokban adjon számot a költségvetés végrehajtásáról;

7. mindezeken keresztül pedig biztosít—

sa az állami feladatok legtakarékosabb megvalósítását, a szocialista tulajdon vé-

delmét, a tervszerűség megszilárdítását.

A könyvelési rendszer megalkotásánál azt kell alapvető szempontnak tekinteni, hogy az a fenti követelményeket a legki—

sebb áldozattal, _ de töretlenül megvaló—

sítsa. Az elmúlt időszak könyvelési rend-í

szerei vagy nem biztosították e feladat helyes megoldását, vagy mint legutóbb is, a végzendő munka nagyarányú növe—

lésével érték el azt.

Összefoglalva a kettős—könyvvitel álla—

mi alkalmazásának tárgyalt ellentmondá—

sait, kétségtelenül megállapítható, hogy:

1. miután a költségvetési gazdálkodás tartalma lényegesen eltér a vállalatoké—

tól, engedmények tehetők az egységes számvitel terhére;

2. a kiadások és felhasználások különbi ségének év közi megállapítása az analiti-

kus feljegyzésekből könnyen elvégezhető,

de az eltérés egyébként sem jelentős; '

3. az analitikus nyilvántartások minden kívánt részletadatot tartalmaznak. A szintétikus könyvelés jelenlegi formája felesleges ismétlés csupán.

Mindezekből kifolyólag véleményünk

szerint következik, hogy a jelenlegi köny—

velési rendszer helyett egyszerűbb, moz—

gékonyabb, a költségvetés szerkezetéhez

jobban igazodó és az összes szükséges ada—

tokat tartalmazó' egyszerű nyilvántartás

szükséges. Úgy gondoljuk, hogy ennek a

célnak tökéletesen megfelelne egy egysze—

res ,,hitelnyilvántartási" rendszer beve—

zetése, mely továbbra is fenntartaná az állóeszközök és készletek, valamint a kö—

telezettségvállalások nyilvántartásának

jelenlegi módját.

A javasolt rendszer nagy előnye, hogy

vezetése könnyű, különösebb könyvelői

szakképzettséget nem igényel, tehát biz—

tonságosabb megoldás, nem szólva arról, hogy mintegy 50 százalékkal csökkentené a jelenleg szükséges munkamennyiséget

' *

Ez a rövid cikk nem alkalmas arra,

A hogy az egész kérdést részletesen tárgyal- ' ja. Célunk csupán az volt, hogy az állam-

számvitel helyes rendszerének kialakítása

érdekében vitát indítsunk, nyilvánosan bíráljuk és ezzel hozzásegítsük számviteli

szerveinket a leghelyesebb rendszer ki—

alakításához. Különösen időszerűvé teszi

széleskörű vita megindítását a Miniszter—

tanácsnak az ügyvitel egyszerűsítéséről

hozott határozata, amely minél szélesebb körben a szakemberek és a dolgozók ja—

vaslatai alapján kívánja ezt a már-már veszedelmes méreteket öltött problémát

rendezni.

Horváth Gyula

Az árak szerepe a fogyasztás irányításában és az anyagtakarékosságban

A tanulmány keretében a gyapjúipar- ból vett példával kívánunk rávilágítani

arra, hogy az árakat miképpen lehet fel- használni a fogyasztás irányítására, vala—

mint az anyagtakarékosságra. Egyidejűleg

rámutatunk arra is, hogy amennyiben az értéktörvény hatását figyelmen kívül

hagyjuk, ennek milyen következményei mutatkoznak.

Az ármegállapítás szerepe a fogyasztás irányításában

Az ármegállapítást többek között fel—

használhatjuk arra, hogy az egyes fo—

gyasztási cikkekben a keresletet szabá—

lyozzuk. Előfordulnak olyan esetek, ami-—

kor népgazdasági szempontból kívánatos,

hogy bizonyos fogyasztási cikkekből a

fogyasztást emeljük, más cikkekből pedig a fogyasztást csökkentsük. Ilyen népgaz-

dasági e'rdek lehet többek között az, hogy azokban a cikkekben csökkentsük a ke"

resletet, amelyeknek előállításához nehe—

zebben beszerezhető, külföldi devizáért

vásárolt nyersanyagot használtunk fel.

míg más fogyasztási cikkek keresletét,

amelyeknek előállításához szükséges nyersanyag beszerzése nem ütközik ne—

hézségbe, emelni kívánjuk. Annak követ—

keztében, hogy az árakat a kormányzati

szarvek állapítják meg, módjukban van

tehát az ár megállapítását a fogyasztás irányítására felhasználni.

Ennek az irányításnak lehetősége ter—

mészetesen nem jelenti azt, hogy az ér—

téktörvény szerepét a fogyasztási cikkek,—

nél kiküszöbölhetjük. Az állam által tör—

tént ármegállapítás a kereslet és kínálat

alakulását tudja szabályozni. Azt a fo—

gyászt-ási cikket, amely árát viszony—

lag magasabbra szabjuk g, kevesebben

fogják keresni, mint azt a cikket, amely—

nél az ár megállapítása alacsonyabban

történt. A nagyobb kereslet következté—

ben az illető cikk termelését fokozhatjuk,

míg a másiké csökken, vagyis az árirányi—

táson keresztül a termelést is befolyásolni

tudjuk.

A fogyasztásnak áron keresztül történő irányítása nem minden esetben lehetséges és ennek különböző korlátjai vannak. így

elsősorban akkor használhatjuk fel ezt a

módszert, ha egymást helyettesítő fo—

gyasztási cikkekről van szó, amikoris ter—

melési vagy nyersanyag beszerzési nehéz—-

ségek miatt kívánatosabb egyik cikknek nagyobb, másik cikknek pedig kisebb

mennyiségben való termelése. Nem he—

lyettesíthető fogyasztási cikkek, különö—

sen peclig életszükségletként jelentkező _cikkek esetében a fogyasztás irányítása

az _áron keresztül csak korlátozottan tör—

ténhet. Ilyenkor árszabályozás helyett az

elosztási rendszerrekell áttérni, ameny-

nyiben az illető fogyasztási cikkből kellő

mennyiség nem áll rendelkezésre.

Amikor a fogyasztást az áron keresztül kívánjuk irányítani, a legkülönbözőbb szempontokra kell tekintettel lenni, így a kereslet és kínálat természetére, a helyettesíthetőség kérdésére, a népgazda—

sági tervekben előirányzott arányokra stb. Mindezeken a szempontokon túlme—

nően szem előtt kell tartanunk, hogy afo—

gyasztási árak irányításának alapja az ér—

téktörvény, vagyis amennyiben azt nem vesszük figyelembe, ennek káros hatása előbb—utóbb megmutatkozik.,

A következőkben konkrét példát kívá—

nunk bemutatni annak bizonyítására, hogy milyen következményekkel jár, ha

az árak megállapítása során az értéktör—

vényt figyelmen kívül hagyjuk és hogy