• Nem Talált Eredményt

Magyarország szerepe a nemzetközi Dunaforgalomban az 1930. évben

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Magyarország szerepe a nemzetközi Dunaforgalomban az 1930. évben"

Copied!
9
0
0

Teljes szövegt

(1)

12. szám.

—— 1103 —— 1931

eredménye. Elég annyit lnegjegyeznünk, hogy az Unió termésmennyisége a tárgyalt évben a kimu- tatásban szereplő összes államok tengeritermésé—

nek 80%-a. A tengerivel bevetett terület az Unió- ban ugyan csak 4'1%—kal emelkedett, az idei ter—

mésmennyiség mégis 27'7%-kal több volt, mint t929—ben. Ez a hatalmas mennyiség is csak közepes terméseredmény, bizonyítja ezt az a körülmény, hogy az előző öt év átlagos teri'nésmennyiségénót az idei termés 3'100—kal kevesebb.

kapásnövénynek, a emelkedett,

A másik nagyfontosságú

burgonyának bevetett területe szintén

az 1929. évi területnél 2'2%—kal több, az öt év álla—, gos területét 2'7%—kal múlta felül. A termésered—

mény növekedése itt nem tartott lépést a terület növekedésével, a szóbanforgó év termésmennyisége

ugyanis 1'8%—kal kevesebb volt, mint az 1929. év eredménye. Ez a közepes eredmény azonban az előző öt év átlagos bnrgonyatermésénél még min-

(tig 9'5%—ka1 nagyobb volt.

A nagy burgonyatermelő államok eredményeit vizsgálva, javulást állapíthatunk meg Lengyelor- szágban, itt az előző év eredményével szemben 5"?

%-os, az öt év átlagával szemben 23'4%-os

az emelkedés. Emelkedett az Amerikai Egye- sült Államok terméseredménye is, a mult évvel szemben a növekedés lt'4%, az előző öt év átlagos eredményével szemben azonban csak 0'4%. Vissza- ese's mutatkozik Németországnál, itt 8%—kal keve—

sebb az idei termésmennyiség, mint a mult évi. Ez a csökkent termésmennyiség azonban még mindig

t3'6%—kal több, mint az előző öt év átlaga.

KERESKEDELEM És KÖZLEKEDÉS

Magyarország szerepe a nemzetközi Dunaforgalomban az 1930. évben.

Le röle de la Hongrie dans le trafic danubíen en 1930.

Résume'. IXO/fice Hongrois de Statistigue vient File recueillít, pour la premiere ioix, [es (:hiffres re—

latifs au traűe international sur le Danube. Een—

'guéte portait sur les bateauac cntrés en Hongrie ou sortis du pays par Szob et Mohács, ainsi gue sur le transit. Les relevés ci-dessous présentent les résultats de Penguéte: les tableaux 1 et 2 montrent le trafie sur la partie Ilongroise du Danube; les tableaux Stan—6, le franc des dear ports-frontiére, Pour éviter tout malentendu, nous devons signaler (me les données du tra/ic total (tablettat 1 el 2) sem iniétieures á celles indiguées pour te tra/ic (les ports de Szob et de Mohács (tableaur .?————— 6). La .eause de cette difference est (lue [es lmteaux tm- versant le pays, rjui passent por tous les deux ports, ne doivent étre comptés on'une fois, pour le port par leguel ils sorteizt du pays.

*

Hazánk

Víziútvonalán, a Dunán z'it lebonyolódó forgalom legnagyobb és egyben legfontosabb méreteire nézve eddig nem állottak megfelelő ada- tok rendelkezésünkre. A

ugyanis főképen a hazai w'illalatokra

adatokat gyűjtötte össze s e mellett csak két-bá—

hajózási statisztika vonatkozó

rom, az ország belső forgalmában is jelentősebb szerepet külföldi társaság teljesítményeit vette számba. Az újjz'tszervezett adatgyüjtés azt a célt szolgálja, hogy az ebben a tekintetben eddig fennállott hiányokat kiküszöbölje s egyúttal mó- vdot adjon arra, hogy :!

játszó

rlnnai torgalmnn'n teljes

képet nyerjünk s egyúttal betekintliessünk a for—

galom alakulásának olyan részleteibe is, melyek előttünk eddig teljesen ismeretlenek voltak.

A nemzetközi viszonylatban lebonyolódó dunai forgalmunkra vonatkozó statisztikai felvétel

A GÉPEREJű HAJÓK És uszÁwou SZÁMA

mömnumr.

Numb/'a des át;/ama?" frac/Ib/i matav/27115 e/Jas' [Adam,/Bryan 9 o 0 o 19 3 n.

8.000 7000. —-

S.OOO_ !

e r e z / 1 7 h a j ó / f ' p a r e a / x ; h ' a m ' m m a r a / W a !

!: s . % i

a na'

e

:?

Usz űha/

O ' M.Sr.Sz.1931

(2)

12; szám.

...1104 —— 1931

1. A Duna magyarországi szakaszának jármű forgalma.

Mouvement des bateaua', chalands et mdeauac sur le Danube hongrois.

G ő 2 6 s ö k M o t o r o k Ereszkedő uszá—

, , ) á ta1 1 vont uszályok . ,,által vont uszályok) , Chalzmdslyok és tutajokayant _ , VC'PL'NTS !)halands remorgués Batmux " "mm" tháimáí;ZZ?/%WS descendu le Da—

par mpmrs mom". mibe et mdeaux

közül közül közül § közül _ közül

dont d dont N dont [ m ont _S dont s

A forgalom lránva. § Taff? l V:" :—;, N _,_a___*a; V: :;, N 777% ez: _—:). N 'T"*5? m :—i,, N 07"—*a: V: ....p,

*— § ;: .s: *— g :. x: % § .; .:4 % § ;. ,! *- § :: _.á

§$a§1§71a_§$;§3§'rl§-§w§-

.,. 's: . .,. ? § ? . . *. § M * :

I:ű§§ Ég §lfx§f§':§§§

x:."e § §§ % § % géz ggg §§ 532 Ha 352323

§! *" :; ok N m :; ok N a x:: 03 N a :: ok N § :: ok

£5.%§u%h§ §§$usx33£aN§§$hN§§

:: c: § Liu :c e; és Su ::— 5 es 85 :0 v: e; ff; :: a: %

száma (1 száma 11 száma Cl száma 01 száma § %

_ nombre nombre nombre nombre nombre

vg— 435 12 423 7879 334 545 882184120 14106 16.59; 215 17 198 21.342 21 11 10 24.480

6)"G , .

§§ § 568 35 503 1.8581.554 304 4,967.745 453 386 117 498.946 339 223 116 62.734 153 152 1 152.017

9 c.

ÉÉ § 217 44 173 1.791 1.288 503 3,442.609 280 162 118 243.815 376 173 203 478.449 6 6 —— 13.400

zo ** !

:) ? N *

H * 1.220 91 1.129 4.5283.1761.352 939253 853 512 341 75935 930 413 517 1, 122.525 180 169 11 189397

5) .

163 0 605 36 569 51.957 975 982 2,692.ő28 504 398 106 847.441' 299 84 215 263.988 -—- -— ——

23.

Ég m 474 18 456 988 648 335 248211?) 102 37 65 220500153134 19 708724 .— —— —— ——

%S N

$$$ 199 34 105 1.7831.677 106 6,717.075 285 253 32 768.139i415 396 19 1,902.323 _- —— —- E _.

": !

N' [Ensemble._1.278'l SSIIJSIOI _4.723l3.300l1.423l11,801.71( SgllőwlZf/R hűűű/"93867 014 2.5.1l2,875.039: ml § % —5 _

ll 4

számában ismertettük.

lényegét és módját általánosságban már a Szemle Ez alkalommal

rsak azt tartjuk szükségesnek újból hangsúlyozni, hogy az alábbi adatok a külföldről Szobon és Mo-

hácson át az országba, illetőleg az országból kül—

földi államokba irányuló, valamint az ország terü—

letén átmenő forgalmat foglalják magukban. A Magyarország határán belül lebonyolódó forga—

2. A Duna magyarországi szakaszának áruforgalmat. —

(lőj/ősök, motorok, uszályok és tufchjok által szállított, —— Poáds de$_marchandisc_$w

: § ! ! § IJ§§ § § —0 'n % §; Ég

*5 E ?"É § $$$ . 54 ,3 3212 $$$-3

A forgalom (T § ;? % Ésa § '? CO ÉÉÉ § ; § § ? § "§ *; Ég

.. , $$$ §N§ f'? l Zi§§ .. * ** az;: ɧ§É€

§ ki §! ii ; ,_ am F 935 bmw

O 4-9 ce Ehun) o tízofvy: * 53 .;DE: %PN'R

§ S ._.V § "??M M 3.333 % *; 551 ;33—3

En É 8514 ÉV" ?; 3 330014. 15 E SH; ÉVA"

, súlyametermazsárknban——

W __ ,, _.W

, 74.690 — —— — 1.300 — —— — 8.131 ——

§, "'S 4.030 7 —— —— 798989 4.447 1.925 —— 5.699 70.866 14.533

1—3 § l 2.500 —— —— 9.100 16.172 _ _ —— 17.089 2.440

; ) 81.220 3.147 — AAAAA 808.089 21.919 1.925 _ 3 5.699 90.586 16.973

1,602.672 1,275.315 10.885 3.688 ——- 6.702 72.810 3.464 3.903 1.671

%S É) 230828 7.733 6.686 5.840 —— ——— 13.428 2.375 705795 128311 8.145

És § 4465317 188.619 57.818 17.238 —— — 43.759 37.594 26.869 46.546 18.782 629881? 1,471.667 75.389 26.766 _ — 63.889 112779 736128 178.760 28.598

(3)

12. szam.

—— 1105 —

A művön HAVt FORGALMA.

Mau vemen/ des par/s, par mais.

1 9 3 O.

ezer mil/e _ 1—0

af ejt

O'G

V

, ,), "A Szaz: Monáa' seggfej); .; a _ "

0'4 Ba/Eauxárrgr/íanmém/muflo- -0 " '. 011, Usza'áva '— L'lia/ands _) ezt '

o- on"o'ü—GM'O'

- no

pr

:

__ ...—. ,_

._....

OAO

O'O

Itt Vt VII VIII Xl XI)

R.".dSL't931 M.StSz. 1931

lomra nézve az 1030. évre vonatkozólag nem álta- nak a szükséges adatok rendelkezésünkre s a ma- gyarországi Dunaszakasz teljes forgalmát vsak az 1931. évtől kezdve lesz módunkban megállapítani,

tom számbavételét különféle nehézségek miatt mellőznünk kellett. Ez a körülmény azonban a végleges eredményeket nem igen befolyásolja, mert a külfölddel való dunai t'orgalmunknak körülbelül 95—980/6—11 e két kikötőn át bonyolódott le.

Végül az esetleges félreértések elkerülése cél- jából az adatok közt mutatkozó látszólagos elté—

résnek is magyarázatait kell adnunk. A magyar- ;

A GÉPEREJű HAJÓK És uszÁtvox NEMZETISÉGE

Kt KD TDNKINT.

rlanbna/Me' des Éa/Eől/X a' "ac/72711 meka/wa! el de: [hab/m, par paris.

1930. _

SZOB. M OHACS.

5979/4717 lityi/f.

Baleaux a' ma:/ian mára/ugye.

l/sza'a/ak.

[hala/nfs.

amikor a kikötők forgalmát illetőleg ujonnan

megindított adatgyüjtés eredményei ismeretesek M R , ;

lesznek. ffi/933735 14111]! $$ng f . I Alllllll 55555" _ I' A

Meg kell még említettünk, hogy adataink t'el- íjfígwéuáá J,;jgabjá xífgigííg'íe'w dolgozásánál a Szobon ós Mohácson kívül a többi %%va5)! $$$/Iden É xgzoAífÁ

határátlépő állomásokon (tt lel')(myolódott forga— Hnum Mmmm

Trafic (les marchandis s sur 1.8 Danube lumyrois.

transportfes par vapews, batgaapc a moteur, nhalanrls et radeaum ,.

§ l § ÉL§ l la t § [ f: : §

§ "3 S § .s Te bf— e § ax :: § § is :

. _ — M E :? :" —_ 3—3 **: § § * ; *: m ' '

Én (, O 3 ; 9 m :i :, § § § § (,, § § E 3 K: S Dzrcctmn

215: ! t§ :;3 33 ;; $$$ sí? mg §

%; a rá: éw: §: sw 293 179 sum ; .;

engujuyí'traumme'triaues "H

3 489.589 26.910 m 67.804 4.233 19.270 12.029 253034 951993 Sorties ; 17.250 3,686.402 143.757 68.492 12.207 2.420 11.814 45.650 137518? 6,266.810 Entrées ü§ _)

7.582 1,756.123 51.149 698 42.725 8.662 151.184 57.058 2,145.659 4268141 Transit LE§ § 24.835 5,932.1141221.816 (39.190 122.736 15.315 182.268114.737 3,773.875 11,486.444l Ensemble § ;

' %t 'a

1.550 250910 5.024 29.311 — —— 1.708 444 647.263 3,917.320" Sorties . § ;;

8.076 —— 404258 1,701.793 18 — 265 18.454 194.809 3,436.814 Entre'es __13'. a 158; 10.160 206.867 3,888.615 —— t 470 1.106 51.696 371.079 9,432.6983 Transit § § _.

9.784 261070 616.149§ 5,619.719j 18 470 3.079 70.594 1,213.151 16,786.827 Ensemble §

44

(4)

12. szám. —— 1106 — 1931

3. A kikötők forgalma havonkínt. —— Mouvemmt des ports, par mois.

Motorok Batea % Gőzölsöllí és mgtorol—z' által vont Egg/[533331 "31326

,. —— u : : — C 1 d —- , _

GOZOÖOk _ lapem's a moteur 141375; ivar yapezírgítsbzettinazzx ezetiííiiflgjggáuiecsd

Hónapok

a molcm' radeaux

. .. ., k" "1 ,, . 7 7 V 3 ,, ,, _ _— * l" "l ,

k*;ggok

(!

335

, a:

u

; .:

kg k—

111;

;

;;

c u

fdí'áa ;;

;: .t;

u' , Ego: § Élt 53 —,É gl§ § §": § §l§ "*Éwg §??—

§§ ZÉ x% TÉ3% §§ ZÉ x% ÉH'J §§ § %% "EMD §; % § ?m

:-;É;:—_.;_:__._._. 375111]; — nombn (; s71ma — nombre (; ;;dmd —— nombn' g ; ,, ;? —nombre _a_—77

i l ? z : l '

]. % SzobMohács. ..!u 5657 —-7 4957' 5.108 * 4717 288 199 51.07025.453 244344 235140 109104 741.147546804 —— —— ———— ——

"' ; SzobMohács l. !) 2931 ——2 2929 ——138l 2419 1010 149 45.59631.608 123165 7698 4767 2616511419008 ———— —— __—— _———

Ill' § MohácsSzob . .. 12085 96 111 13.92779 9.000 4083 6623 1717 13094051.827 458591 480331 127111 1,636.6871,168.089 —— _—— ———— ————

IV' % MohácsSzob . .. 131111 1810 10116835113 26 806 14073 11645 2428 207921106654 611726 538464 188177 1,660.9051,503.056 19 ——19 —" 10 171——

V : Szob . . , 152 17 135 35.092 158 126 32 244562 738 547 191 1,781.252 20 20 —— 10.768 ' Mohács . ; 123 10 113 16.173 81 50 31 125600 630 437 193 1,524.043 5 5 .... 9.700 Vl ; Szob . . 150 12 138 29.365 15l 112 39 197 093 812 579 233 1,858.429 51 51 —— 54.803

' Mohács . * 129 10 119 13.964 73 45 28 102481 5230 430 150 1,571.038 —— "— M; -—

VH ; Szol) . . 150 7 143 15.563 172 121 51 219645" 857 597 260 1,953.708 12 12 —— 20.557 ' Mohács . 1 138 7 131 9.121 84 49 35 134800 651 452 199 1,606.Ul2 —— —— —— ——

VIII ( Szol) . . 3 156 13 143 22.577 167 122 45 258001 1.019 743 276 2564967 —— ——

' Mohács . ; 120 11 10911.529 85 491 36 174134 675 527 148 1,901.666 4 3 1 6.800 IX' ; Szol)Mohács. .. 160120 2110 139 34.94511013648 14989 11452 3537 251069;124310 900593 622426 278165 2,120.9071,485.793 1712 165 17 24.51810.080

X Szob . . 155 17 138 29.846l 169 129 40 288768 906 643 263 2,191.059 11 11 —— 13601 ' Mohács . ; 119 10 10916958 83 52 31 130859 606 447 159 1,637.852 3 2 1 5.100 Xl ; Szob . . 157 17 14031.877 159 124 35 263544 954 692 262 2,309.884 22 22 27.344 ' Mohács . ? 132 13 119 27.222 76 44 32 130350 704 488 216 1,761.551 3 2 1 6200

XIl Szob . . 1 172 18 154 33.256 108 81 27 214099?! 848 618 230 2,006.855 7 7 -— 3.655 ' Mohács . 161 12 149 23.198 62 39 23 96.982" 678 455 225 1,509.909 ——- ——

ÖsszesenToml l MohácsSzob . !1.589 149 1.4401.325 108 1.217 273256 1.522 1.149 373 2358340 3.818 6.370 2.448 21,087.451167894 787 466 321 [249016 6.595 4.667 1.928 16,634.821 159 15627 17 10] 16541737.880

Ebből — Dont Szol) ? _ X

Kilépő _". SortíS , a 605 36 569 03.364 504 398106 847440 2.256 1.0591.197 2,956.516 —— —— —-——- —- Belépő —— lfnirá9 568 35 533 24.868 453 336 117 498.946 3.197 1.777 420 5,590,4793153 152 1 152.017

Mohács *

§ í

Kilépő Soríis . ; 435 12 423 7.395 120 14106 16.59231094 351 743 903.526 21 1110 24.480 Belépő Entre's ; 474 18 456 25.475 102 37 65)! 2205000136 782 354 3,190,839 —— —— ——

Szob és Moháes át— ?

menö —-—— Szob el

;

, *

Ilia/Mes, transit . 416 78 338 135024 5655 415 150 1.011.95-l 4365 8.534 831 12,540.456 6— 6 —- 13.400

i , . ; É . l l l .

országi Dunaszakusz összes forgalmának orcdmó— lm-gz'xllapílaní. akkor a köl kikölőn úl lw— ('s kilépő nyel gyanánt ugyanis a szobi ós muln'wsi kikölő járművvk melloll az álmonökvl ('sak vgyslvr. :;

ogyüllvs l'orgnlnlánal kisebb Összvg van kimulalva. kilépő állomáson szabad számba vennünk.

Ez a különbözet mman adódik. hogy az ország Feldolgozásunklmz az a(lalnknl ___ min! arra lvrülolén almvnő vízijárműx'vk mindkól kikölől már máskor is voll alkalmunk rámulalni —— az érintik, lokál, azok mind a szobi. mind pulig a ország halárz'll átlépő vízijárml'ívek által a rév- muhz'wsi kikötő forgalmálm ík-l vannak vóvo. Vi— kapilz'mysz'ngok részén— loadoll his-. illetőleg kilé- sznnl ha a Duna magyarországi forgalmú! akarjuk pósí _jvlonlósokhől mvrílvllük. link a jvlvnlósvk

(5)

12. szám. —— 1107 —-— a 1931

kizárólag ellenőrzési célokra készültek, czórl :! fel— ('sakncm háromnegyed része (69'9%) meg is volt dolgozásnak a már régebben [megállapított adul- rakva s csak egy kisebb részük volt üres. A gőzö—

gyüjlés rendszeréhez ós kervloihez kellolt ign- sök és motorok állal vonlaloll uszályok száma

zodnia. meghaladni a 15.000—01, melynek 71'600-3 volt áru—

,A révkapila'mysz'gi jelentések szerinl az 1930. Yill megrakva. A különböző géperejű VíZi jármű—

öv folyamán a Duna 111agjnror§zá§i szakaszán Wkan lehűl, lllíndegyikíL átlagban öt uszályt vílt Szobon és Mohz'u-son ál 5.223 külföldi viszonylal— magával. Az clsoroltukon kívül áthaladt méga két lnm közlek ndő géperejű vízi jármű fordult meg kikötőn 186 ereszkedő USZÉ'ÚY: melyeknek 11 kiVé-

Ezek közölt, :! ViollllláS xóljaim szolgáló járművek telével rakományuk is volL A járműveken lováh- között némileg a gőzösök vollok töblisoglwn s .lrú- híloll áruk összes súlya meghaladta a 41 millió (1-1, nynk 55'8%-ol 1011. Az újabb idők vonlaló (ns szál- melyeknek zöme (89'9%) :1 vonlulolt uszályokon llió eszközei, ;! moloros hajok pedig 44'2%—k:ll lcllc meg útját. A motoros hajókra, illetőleg mo- szercpellck. A gőzösöknck ('*',le alig 10%-n vill loros uszályokru cselt a szállítmányok 8'600—11 s 11 mkományl is magával, :] lobbi részük üresen lvllu gőzösökre 1'0%—a. Az ereszkedő nszályok rako—

meg ülj-[ll s kizárólag az us7z'1lyok wnnaiász'u-u mányzl az egész forgalomnak 11 0'500-511 sem használták őkel. A molmoslmjók csoporljálmn vi— (*l'ltf Ul.

szom. ahol az utóbbiak rnkonn'myok bofogzulásúru A vízi járóművek azok közé a közlekedési esz—

is ho vannak rendezve, ;) vonlalójz'lrműveknok közök közé tartoznak, ahol az időjz'irásnak meg

4. A gőzösök és motorok nemzetisége kikötőnkínt.

Nationalité des vapeurs et des bateaux á moteur, par ports.

A ;; ('v z ö s ö k A m o t o r o k

!; által vont uszályok W , " UH, ,által vontuszályok

( l'apmrs f' (fizum/uis remorgues par Ifaíecmx [7 "futam" lClwlandmemorguz's par

f A gőzösök és moto- 1 ! ,,_ __ k'WPíW'S k 1 ,, batrínx ? "mm"

, - ,: 1 " 1 . * 'özü . razu 1

fok IICIHZCllr—CU'" *WU ., A _ ! ozu :. ; 1 ;

"7 ! dont ?S e l lmziunt ! fsg % dont § § dont Tf; :;

.'atí017alííc des m— :*"" ' 1 gy, 1 1 M : § g, í "7 §7: x ' ' _É'É

... ;! * . , .— if. .. —. _: . ,

pmn's et des Imlcaux N E gu E I __ N l 52 a) l ? l __ 1 N S n) ? ! N N fg % É * N

: N ne s up ,.3 fr: % %: ms 542 7, f— 3 mg 5—3 m "1 :

"mom" gggm,gm15%3§5clxrn mi Egg ve xm ami 5595 (úglxlwam egg

ae._az,c-——a ,N— ne "Sm c——_ N*— cset—ui 0—._ Na nemm 0—3

g,; ug Na .z—gg11;2§[;_§ s": 7323 %x ;..3 (717273: m$ hgmvg 33311

zer: a?) 6.318 "lictzlccu mi 53* :ce a?) es; e' zoo ::ÉdS §

* . l ,

száma- numlm ] c) száma — nombre ; g szama— nombre [ g szama—nombwl g

A) A szobi kikötőforgalma. —— Alouvement du port de Szob.

l

Magyal ——— Honezois 372 4 (lsztrák- Auhichícn 300 1 359 (,'seh— Szlovák

Tchéco-Slouagm . 284 144 90

5932.1781.630 548 5.456361 157 154 (! 138625 _

1 1 ; 1

2.764 2.080 1.482 598 455526 tm 85 2 30.5l( —— l -— ' ,, ——

269890 478 352 126 1,147.519 228 150 69 265164 324 238 86 681356

! Rómán —— Rozmmin. 04 -4— 041 —— 206 104, 102 561.136 11, 3 81.5 008 231 18 5 91.963

1 Jugoszláv-Yougosl. 366 _ 366 ,_ 1.887 1.513 374 4,623.94s 741 . 74 2971 139 153 353.320

Német —— Allemand . 44 ., - 441 269 213 56 639.422 6721 617 55 1. 410'*78 231 108; 126 512.157

(,)lasz —— Ilalicn . , 1 _ 1 1 1 —— 2.768 —— l , 1; l 1 -——

Francia angaís 108 108 —— 262 183 79 758964 —- ; —— , ( __ l :

Belga M Belga . 1 : 4 % 18 10 8 426471l ? _ —— : 3; 31 —— 13.986

Németall'öldi — § ; ,, ! ! !

Néprlamlaís. . . § '. % § —— " —— -—— ; 2191 101 118 357494 4763 334 142 1,-'116.936

Angol -— Anglaís . ! : E , § —— __ —— M 73, 30 43 141.161 71! 30. 35 197276

Görög —— (n'c'c . . ; c.; - 1! 61 10 s 4 311724 -_ ; __ __ ; —— l 5 v— ——

Összesen — Total: '1.:.;s9 149 1.440; 27325 ';359 5.494 1.895 17,819.957 1.522 1.149 373 25414 31.429 sml 553! 326749;

B) A mohácsi kiköt" forgalma. — Mouvemcnt du port de JIahúcs.

1 ; § ; § . 1

Magyar , Hungmis ; 178 2 176* 0 799 580 219 134668! " § —— M " * ? ll 1' 300

Osztrák —Aut7'ichim ! 2519 19 9401 16.781 1.215 862 353 3,132.177 83l 83 48.776 -—— M i

' :

Cseh-Szlovák ——

l

Tchí'co-Slomgw ,l 160 86 74; 14539: 412 311 9811,1O4.0220 sa 791 6 172667 81 76 át 232164 1

l

l

l

Román —— Roumain . 74 ,_ - 74 213 ')7 116 499.705 171 og 11 25.980! 50 29 21 159.697 Jugoszláv — Yougosl. % 416 —— 410l —— 1.942 1. 517 425 4.745.361 74! 74 —— ; 155 94 61 244124 Német — Allemalui . 1 1401 , 1104 007 482 175 1,413,662 209l 145 64 395572; 2413 122 123 617,442

Olasz —— líallm . u 87 1 7; 5.700 27 17 10 97.098 4! 1 3 5.013: 13 7' 6 36.360

Francia m Mam—uis l. os; ns; 162 119 63 43397" M ! — í — _. h _ _ ] _ _

Belga —- Bclge l 142 — ; 1.1; _ gi 32 18 14 88.93Ll 33 31 —- l 9 7 2 27.892

Németalföldi _ 1 ' * 1 ; f

Néerlandais . l —— —— 1 _ ——- 219; 115 104 411.609 448 306 142 1,288.S70

Angol —— Angluis ! " v —— _ _— M _,1 93 37 56 189.129 152 78 74 504349

1361ng --- (ma 1 — x "_ , 27 11' 16 6177 ( _ l _. _— _ _ _ _

13,5239sa' 787 8,110.838

Összesen -—— Total: ! 1.325 108 12171 167301'15'486 3.917 1.489 466 321 1249046't115917

1 !

74*

(6)

12. szám.

1108 —— 1931

5. Áruforgalom kiköfőnkínt.

Gőzösök, motorok, uszályok és tutajok által szállított — Pozds des

! [m...-... áucgu' :— ! 75.43 ááá ..

kikötők neve 3 ; § l § § Én?-§ § .. ;. *" É—g'wi— ? ': ;; '3 3; ge'—*: 365 2—3

ai is : 1; s mesz; N § % $$$ ; 25 154 3339 .És—"uri"

5.6 M lsá ,gaáém aa; 35, geg-5433 35 26 §9§§§§É€§i

m ,. " H1_H—I— Hm?—MT s ti ly a m é t e r m el 2 s á k b a n

1. § Szob. . 184.665 87.824 — —— 33.600 —-— _ .., 6.430 7.543 _

Mohaos 98.090 14.813 4.330 —— — —— ——- _ 3.450 11.110 7.911

II ; SZOb' . . 62.264 38.916 —— *— -———- —-— _ —— —-—— ._—

' Mohacs 72.550 2.106 —— -— —— —— —— —— 8.602 _— ——

III.; Szoo . 685.622 96.206 4.350 —— 32.826 7.172 —— 2.974 1.842 15.780 1.749

Mohacs 565.101 13.420 16.825 —— 7.172 147 2.914 32.421 11.233 —— * IV. ! Szob, . . 476.419 98.682 1.933 2.525163900 —— — 22.532 3.464 30.153 5.700 — Mohacs 324.242 38.259 630 — _— —— 1 19.024 5.200 34.091 4.543 .;

V. % Szob, 612504 134146 9.580 3.234 41.724 —- —— 16.505 13.000 11.038 3.203 4 Mohacs 366.994 10.794 10.580 —— —— —— 4 1.285 44.935 24.760 325 ? VI. ; Szob. . . 498061 149627 4.217 850 85.117 —— —— 7.309 309 17.370 6.268 ;

Mohaos 386.876 22.806 100 —— — 1.300 3 8.321 51.097 10.611 5.419 VII.; Szob . . 457.173 13.007 9.890 3.484100.601 4.247 555 1.160 —— 17.283 2.502

Mohács 446103 3.942 %— 7.010 —— — _ 1.711 96.245 40.873 253

VIIl. § Szob, 780463 178656 9.504 300 71.905 -—— 5.804 1.720 —— 8.016 ——

Mohacs 707.855 20.023 7.476 1.682 —— —- 3.500 —— 66.283 7.562 2.082 f' IX. % Szob, 471910 134.12817.357 8.044 84.325 200 4.231 750 3.464 -— ——

Mohacs 359.279 10.717 4.000 9.646 —— —— 6.380 — 108601 6.570 6.095 X. ; Szob . . 351136 185797 3.279 135 77.666 6.900 18.408 8.400 5.263 8.719 2.800

Mohács 248.297 18.751 6.225 —— —— 6'900 19.358 " 137442 6.181 1.437 : Xl. § Szob . 626408 178370 3.880 2.354 58.725 2.100 í15,711 44'179 2.260 13.339 2.523

Mohács 533.900 26.514 7.088 2.548 5.000 2.100 19.085 4.206 89.470 17.070 —— *—

XH'l Szob 867.894 171.722 5.213 —— 57.700 —— 7.677 4.875 —— 8.713 12.681 - Mohács 664.048 14.207 7.250 2.192 4.100 —— , 8.709 2.508 89018 25016 1.302 ..

Összesen-(szab . 6,074.5191,467.08168.703 20.926 808.089_20.619 52.386 110.404 36.032137904 37.426 ' Mohács 4,773.335 196.352 64.504 23.078 9.100.17.472 57.187 39.969 732664 195.077 29.367

Ebböl:

Szob' % Kilépő 1,602.672 1,275.315 10.885 3.688 W —— 6.702 72.810 3.464 3.903 1.671 ' Belépő 4.030 3.147 —— — 798989 4.447 1.925 —— 5.699 70.366 14.533

Moháco ; Kilépő 74.690 —— —— —— —— 1.300 —— ———— —— 3.131 ——

' Belépő 230828 7.733 6.686 5.840 — —— 13.428 2.375 705795 128311 8.145

Szob és Mohács

Átmenő . 4,467.817 188.619 57.818 17.238 9.100 16.172 43.759 37.594 26.869 63.635 21.222 ;

lchetősen nagy befolyása van. Az őszi és téli kö—

(lök, a jégzajlás, máskor meg az alacsony vízállás mind olyan körülmények, melyek a forgalom uln- kulásánál nagy súllyal esnek latba. Az 1930. év folyamán a forgalom súlypontja augusztus hó—

napra esett, amikor a szállított áruk mennyisége megközelílolto az 5 millió g—t. A minimumot vi—

szont február képviselte, melyben a továbbított küldemények súlya a 800000 g-t sem érte el.

A két kikölő közül Szobnak jóval nagyobb a jelentősége. Az átmenő forgalom figyelmen kívül hagyásával, mely lermószclosen mindkét kikőlő-

ben egymással lcljcsen megegyező, Mohács áru—

forgalma a Szobon át lebonyolódott forgalomnak :! felét sem érte el. Különösen jóval élénkebb Szob—

nak az országból kifelé irányuló forgalma, mely—

nek Mohács hasonló irányú szállitmímyai egyhar—v madát sem érték el.

A küldemények irányát tekintve az év folyamán továbbított áruknak 48'5%-a az átmenő szállítmá- nyakra esett. A külföldről az ország területére ér- kező áruk 34'3%-kal voltak képviselve. Míg az or- szágból külföldre irányított küldeményeklmk az egész forgalomhoz viszonyítolt aránya 172% volt.

(7)

12. szám.

— 1109 —— 1931

Tráfic des marchandises, par ports.

marchandises transporte'cs pár vaneurs. bateaum á moteur, chálands et radcámc _ 7 l

.; § % . -': ? x §: ;:

% "sz 1552 gs üss ex gu § §

ÉM ggg Ré 3; 3753 ggg ;; §; § . is ., § . ! Mais

m; : ÉÉ: 313: 55 UA: 's'c o 'Gu ;, § 3.5 :; §

%S. sö 2782 21553. 51513 5055 353 5.336; 3332 %s

ch LlflífllaUÁ' métrigncs

—— 152917 —- 159706 8.474 —— 15 16.218 134.825 792.217 [ Szob

—— 123736 —- 240.073 15.966 — 8.684 12.789 36413 577365 ' Mohács

— 12.910 —— 143425 —— —-— —— —— 35.744 293259 II ; Szob

—— 17.840 —— 329343 —— — 6.070 10.755 17.476 464742 ' Mohács

1.900 179341 —— 335381 5.436 —— 62.915 10.814 337.446 1,781.554* Hl § Szob 3.750 96.283 20.803 238.936 8.675 — 27.986 9.605 173645 1,228.916 ' Mohács 4.652 293.328 39.063 326.434 9.315 500 26.201 10.564 390.438 1,905.803 IV Szob

§. 2.700 214.117 70817 494946 — — 60.522 18.077 339.876 1,626.545 'l Mohács

§ 8.046 316.328 26.192! 460638 48 —— 5.501 6.477 403530 2,071.694 V Szob - 262129 124112 554233 265 4.067 5.846 9.034 256153 1,675.516 ' Mohács

—— 495.564 27.103 397.665 9.064 3.970 4.854 26.985 405.357 2,139.690 VI ( Szob ,, 221624 72.056 594.185 7.522 621 1.882 40.229 262.831 1,687.483 ' Mohács

—— 696842 47827 398.603 11.058 — 10.367 4.012 431412 2,209.473 VII % Szob 3 311.418 68.638 512.991 —— —— 7.392 2.026 251328 1,749.933 ' Mohács 2.500 800.009 40.173 391.925 4.843 — 19.202 18.972 512.053 2,845.545 VIII § Szob 6.131 198.243 42.490 609.839 8.196 M 5.350 100 407.317 2,094.129 ' Mohács

1.550 670488 193160 362475 7.194 __ 124 1.111 470928 2,431.439 IX Szob -— 233.667 70.723 489.857 — —— 9.387 1.394 322615 1,638.831 ' Mohács 2822 797.706 18.002— 508.086 —— .— 4.129 38.595 485431 25232741 X § Szob 1.902 161.225 85.478 643.525 10.019 _ 638 21.763 421.628 1'790'769l ' Mohács

—— 804450 15.277 297.378 — 4.180 20.972 13.368 527.175 2,632.649 Yl % Szob 1.332 234429 134067 422236 59.904 8.662 24.054 6.950 326708 1,925.323 l ' Mohács 5.070 483712 — 205600 —— 2.902 11.532 7.732 404844 2,257.867 XII ; Szob

! 1 181161 w 460942 — 15 14.014 6.515 149091 1.630.089 ' Mohács

'" 26.540 5,703.595 406797 3,987.116 54.932 11.552 165812 154348 4,539.18323,884.464 Total' Szob 5 15.819 2255872 6891845591106110547 13.365 171825 139237 2,964.581 18,089.641 ' ' % Mohács

Dont :

— 1.550 250910 5.024 29.311 —- — 1.708 444 647.263 3,917.320 Szob' § Sorties 17.250 3,686.402 143.757 68.492 12.207 2.420 11.814 45.6501,375.182 6,266.310 ' Entrécs

3 489.589 26.910 " 67.804 4.233 19.270 12.029 253034 951993 Mohácsi Sortics 8.076 —- 404.2581,701.793 18 —— 265 18.454 194.809 3,436.814 ' Entrc'cs

Szob ct Mohács 7.740 176628?) 258016 3,889.313 42.725 9.132 152290 108754 2,516.738 13,700.834 Transit

Él

A vontatógőzösök (xs motorosok nemzetiségét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy Szobon át közle—

kedeit géperejű vízi járművek között Németország volt a legtöbb egységgel képviselve (23'0%). A Né—

metbirodalom arányát a nagyszámú motoros uszá- lyai szöktették ilyen Utána körül—

belül egyenlő számú géperejű szállítójárművekkel Ausztria (16'60'11) és Cseh—Szlovákia (14976) követ- kezik s csak ezek mögött sorakozik Magyarország, mely 14'8%-ka1 szerepelt. Körülbelül ilyen arány—

ban vettek részt a, forgalomban a jugoszláv lobogó alatt közlekedő vontatóhajók is (14100). A szállít-

magasra.

mányok mennyisége szempontjából az első három helyet Ausztria (23'600), Jugoszlávia (21096) és Magyarország (19'3%) foglalta el. A mohácsi ki—

kötő forgalmában a magyar lobogóval közlekedő géperejű hajók még jobban háttérbe vannak szo- rítva, amennyiben 8'4%—os nrányukkal csak a ha—

todik helyen következnek. ltt Jugoszlávia van szá—

mottevő fölényben, melynek vontatójárművei az egész kikötő forgalmának csaknem egynegyedét (23200) tették. Hazánkat rajta kívül még Német- ország (10570), Ausztria (16'2'70), Cseh-Szlovákia (11'6%) és Németalföld (10'40o) előzték meg. A

(8)

12. szám.

11 10 —— 1931

6. Az uszályok nemzetisége kikötőnkint. —— Nationah'te' des chalrmds, par 290743.

Gőzosök és motorok által vontatott ; 17 res/kedo uszályok és tutajok uszályok— Chalands vcmorguéspnr (halands ayant descmdu le

wamztrs [vateaux a motcm ;; Danuhk ;! mdmux ?

Uszályok, ereszkedő uszályok ;];5111'1'"ágú—i; * ; ;"

és tutajok 'nemzetisége !;H—"f—ü—MM—f—;mkomímyá ;; __

_ § ;; ?; ", 955 ; nak súly a ;; : § (,, % mányl-

Nationalzté des chalands, (les (rhalands g), § ;; gi; g; ,a ; _lmrg ; , § § ;; ; §. ,; nak ayant descemlu le Danube et des rmleauw 7, : ; É § ; É-.§ "m,; § : ; És § ; 5 § : Súlya

%? Smash— ;33;m;§s;chaw

száma _, nombre ; ; száma nombnr ; gement

A) A szobi kikötő forgalma. — Mouvement du port de Szob.

Magyar ,, Iiongrois 1608 ; 1 140 468; 3,039_14,. 11 11 ' —— !; 17.520 Osztrák — Autrichicns . . 2.104 1. 563 541 4,802.788 1) 1 ; 1 ;; 8.035 Cseh- Szlovák —— T(he'co-Slovaoues . 768 589 179 1,801 697 !)110 110 — — ; 59 678

Román — Roumains 419 248 171 1 230 93 —— _— ; ; _

Jugoszláv —— Yougoslaves 2.222 1.648 574 4,987.169; 37 36 1 ; 85.184

Német —— Allemands . 1.006 708 298 3,.196 397; —— ; —

Svájc Suisses 20 12 8 64.521; "— __ ;; —————

Francia — Frangais . 249 174 75 712548; -— —— __, §; m

Belga —— Belges . . . 47 83 14 154397; — x— —— ;; -—

Németalföldi —— Ne'erlandais 313 211 102 901.935; — —— %; M

Angol u Anglais 37 22 15 128313 W __ , __. § ——

Bulgár — Bulgares . . . 22 20 2 57.363 _, — —— ;; ——

Görög — Greos . . , . . A . , ;; 3 2 1 10 250; — _ , —— ;; —— ;

Összesen ——-- Total: ; 8.818 6370 2.448 ;21,087,451; 159 ; 158 1 i3165.417*

B) A mohácsi kikötő forgalma. —— Mouvement du port de Mohács.

Magyar — Hongrois. 730 539 191 1,699.550 —— — —— —

Osztrák —— Autrichiens. . . . 1.324 928 396 2,846.709 —— _—

Cseh- Szlovák —— lche'co--Slovagues . 474 876 98 1,2864330 —— _ ; — ——

Román —— Roumains 524 296 228 1,491.717 —- ; ; ——

Jugoszláv —— Yuugoslaves 2.069 1.584 485 4,901.429 27 17 ; 1.0 ' 37.880-

Német — Allcmands . 828 528 300 2,505.739 —-— —— _ H ;

Svájc —— Suisxes 21 12 9 64.521 —— — ; —— '

Olasz —— ftaliens 2 1 1 6036 —— _ __ __

Francia — Frangzais , 156 96 60 415470 -—— —— W —

Belg a —— Belges . . 56 35 21 166330 % M w -—

Néíetalföldi —— Ne'erlandaís 307 207 100 902.416 —— —— — _—

Angot —— Anglais . 76 41 35 274.184 —— _ ,; _—

Bulgár —— Bulgares 25 22 3 63.390 —- ; — _ —— í: _—

Görög Grecs . . . , . 3 2 1 11.000 ; m ? _ ; %

Összesen Total :! 6.595 4.667 1928 16,634.821 27 17 ; 10 ;:.37 880

" í ; ';

1) Tutajok —— Radeaux.

szállított áruk mennyiségét tekintve a magyar lm— 23'9"u—u lotto mog jugoszláv hajón az útját. Az jók itt szintén még inkább háttérbe vannak szo—

rítva, mint azt Szobnál láttuk. A Mohácson át lo,—

bonyolódott áruforgalomból ugyanis

géperejű hajók és általuk vontatott uszályok 108

%—kal részesedtek s így csak a negyedik helyen következnek. Ebből a szempontból is Jugoszláviáó a ma gya ['

az elsőség, mely a tm'flllhítúsm került áruk 2713

%m szállította.

Az uszályok nemzetisége szempontjából mindkét kikötőben mind a járművek száma, mind pedig a szállított áruk mennyisége tekintetében Jugo—

szlávia játszotta a vezetőszerepet. A szobi kikötő—

ben megfordult uszályok 25200 51 volt jugoszláv nemzetiségű. a szállított rakományoknak pedig

tisz-ályok között a továbbiakban a második helyen Ausztria (23476; s a harmadikon Magyarország (18'0%) következett; A továbbításra korült áruk mennyiségét íllttőlog :; magyar lobogójú uszályw

kat, melyek az áruk t4'4%—át mondhatták nm—

gukénak, Jugoszlávián kívül még Ausztria (22000;—

ós Németország (15'0%;

út közlekedett uszályok között

zeto még kiemelketh'ibl), nmonnyibcn n

előzték meg. A Mohácson Jugoszlávia hely—

járművek 31'7%—a tartozott kötelékébe s a szállított áruknak 29'6%—a került jugoszláv uszátyokon továbbításra.

A sorrend a továbbiakban is a szobi viszonyokkal teljesen mogegyoző. számát, tekintve a második helyen 20'0%4)s arányával Ausztria kö-

Az uszályok

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Miután azonban a magyar gumi- ipar értékfogalma az 1930-as évben az előző évhez képest csökkent, a termelt áruk mennyisége pedig nagyobb volt, e két adat

Legyen szabad reménylenünk (Waldapfel bizonyára velem tart), hogy ez a felfogás meg fog változni, De nagyon szükségesnek tar- tanám ehhez, hogy az Altalános Utasítások, melyhez

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

táblázat: Az innovációs index, szervezeti tanulási kapacitás és fejlődési mutató korrelációs mátrixa intézménytí- pus szerinti bontásban (Pearson korrelációs

tanévben az általános iskolai tanulók száma 741,5 ezer fő, az érintett korosztály fogyásából adódóan 3800 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.. Az

* A levél Futakról van keltezve ; valószínűleg azért, mert onnan expecli áltatott. Fontes rerum Austricicainm.. kat gyilkosoknak bélyegezték volna; sőt a királyi iratokból