• Nem Talált Eredményt

Bajnok a Szent Kristóf osztály

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Bajnok a Szent Kristóf osztály"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Bajnok a Szent Kristóf osztály

A 2013/2014-es Fociszter döntőjét és bronzmérkőzését május 28-án, a megszokott jó hangulatban és sok nézővel rendeztük meg. Az immáron szokásosnak mondható, kezdő sípszó előtt 10 perccel lezajlott esőzés nem fogott ki rajtunk, mert a 10.b osztály, illetve Schulek tanár úr nagy munkával fél óra alatt szárazra varázsolta a pályát.

A döntőben a 12.b és a 10.b osztály csapatai mérték össze tudásukat. Barlay Kristóf mesterhármasára és Horváth Bendegúz góljára nem érkezett válasz az ellenfél részéről, így Kovács Örs fiai 4:0-ra nyerték a mérkőzést. A győztesek átvehették a vándorserleget, amelyre felkerül az osztály neve, és amelyet egy évig őrizhetnek. A 12.b osztály a tavalyihoz hasonlóan idén is ezüstérmet szerzett.

A 12.a és a 11.c által vívott bronzmérkőzésen Püski Zsombor és Szlávik Balázs, illetve Hajdu Attila és Baliga Attila góljaival a második félidő végéig 2:2 volt az állás. A büntetőrúgások azonban elmaradtak, mert a lefújás előtt 4 perccel Kaán Kristóf jó ütemben érkezett a kapu elé, és megszerezte a 12.a győzelmét jelentő gólt. Vas Zoltán fiai ezúttal a bronzéremnek örülhettek.

Mind a négy csapatnak jár a gratuláció, mert nagy iramú, küzdelmes mérkőzéseket játszottak, és jó pár látványos gólt szereztek.

A 2013/2014-es Fociszter végeredménye:

1. Szent Kristóf osztály – 10.b 2. Szent Fausztina osztály – 12.b 3.Szent Lukács osztály – 12.a

4. Calcuttai Boldog Teréz osztály – 11.c

Gólkirály: Pongor Márton (12.b) 13 góllal

Matlák János

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ennek során avval szembesül, hogy ugyan a valós és fiktív elemek keverednek (a La Conque folyóirat adott számaiban nincs ott az említett szo- nett Ménard-tól, Ruy López de

25 A rasszisták természetesen jellemzően nem vallják magukat a bíróság előtt rasszistának. Ennek következtében, ha sértettek, akkor azzal érvelnek, hogy nem

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

A CLIL programban résztvevő pedagógusok szerepe és felelőssége azért is kiemelkedő, mert az egész oktatási-nevelési folyamatra kell koncentrálniuk, nem csupán az idegen

A pszichológusokat megosztja a kérdés, hogy a személyiség örökölt vagy tanult elemei mennyire dominán- sak, és hogy ez utóbbi elemek szülői, nevelői, vagy inkább