Evans, M.K.: Makroökonómia

(1)

A STATISZTIKA ÁLTALÁNOS ELMÉLETE ES MÓDSZERTANA

EVANS. M. K.:

MAKROÓKONÓMIA

(Macroeconomic activity. Theory. forecasting and control.) London. 1969. Harper. 637 p.

A második világháborút követően a pol- gári közgazdaságtan figyelme fokozott mér- tékben fordult a makroökonómiai kérdések felé. Különösképpen a hatvanas években.

amikor a tőkés országok tervezési kísérletei.

a gazdasági ciklus előrelátására. befolyáso- lására irányuló erőfeszítései megerősödni kezdtek.

A makroökonómiai elmélet és az ökono- metriai módszerek fejlődésének eredménye—

ként születtek meg az ökonometriai modellek.

Ezek egyaránt alkalmasak a gazdasági ciklus előrejelzésére és az ellenőrzéséhez, irá- nyításához szükséges intézkedések hatásának előzetes elemzésére.

A három részre tagolódó könyv első részé—

ben a szerző a makroökonómiai rendszer vá- zát. az egész gazdaság szerkezetét mutatja be. Elsőnek az egyes részterületek (fogyasz—

tás, beruházás. termelés) elemzésén alapuló regressziós függvényeket ismerteti. A máso—

dik részben már a teljes rendszert elemzi a gazdasági ciklusra vonatkozó elméletek tük- rében. A harmadik rész a gazdasági ciklus előrejelzésével és irányításával kapcsolatos módszereket és problémákat tárgyalja.

Mivel a legtágabb értelemben véve, a gazdasági helyzetet az aggregát kínálati és keresleti függvények metszéspontja határozza meg. a szerző a makroökonómiai rendszer le- írásához a keresleti és kínálati oldalt. illetve komponenseit (fogyasztás, beruházás. terme- lés stb.) részletesen vizsgálja.

A keresleti oldal komponensei közül első- nek a fogyasztási függvényt elemzi. Mint is—

meretes. a fogyasztás a jelenlegi és a múlt- beli diszponibilis jövedelmek függvénye. Meg—

határozó tényező még ezenkívül az adott árucikk vagy cikkcsoport relatív ára. azaz az általános árszínvonalhoz mért áraránya. Az aggregát fogyasztási függvény dezaggregá- lásánál a tartós fogyasztási cikkek fogyasz—

tását a szerző külön egyenlet segítségével magyarázza, mivel a meghatározó tényezők

és a kapott elaszticitási együtthatók külön- bözők.

Az aggregát kereslet másik tényezőjét, (:

bruttó magánberuházásokat a szerző három fő komponensre bontja: üzleti állótőke—be-r ruházásra, lakásépítésre és készletképzödés—

re. Ezeket egymástól különválasztva kell vizs- gálni. mivel alakulásukat más és más té- nyezők határozzák meg. és mert mozgásuk a gazdasági ciklus mozgásához viszonyítVa egy—

mástól szintén eltérő.

Az üzleti állótőke—beruházás pozitív korre—

lációban van az egyes szektorok kibocsátá- sával, ugyanakkor a beruházások és az álló- tőke-állomány között ellenkező előjelű a kap- csolat. A beruházások alakulásánál ezenkí—

vül a termelékenységi tényezőt is figyelembe kell venni. A feldolgozó iparban fontos sze- repe van az adott vállalat készpénztartaléká- nak (visszatartott jövedelmek —j— amortizáció), valamint a hosszú lejáratú kamatlábnak. il—

letve a beruházásihitel-feltételeknek. Az ál- lami szektorokban a készpénztartalék sze—

repe kevésbé jelentős.

Mindezeknél a függvényeknél fontos a megfelelő mértékű és struktúrájú késleltetés figyelembevétele. A lakásépítés alakulása általában anticiklikus hatású, minthogy la- kásépítési célokra általában azokat az össze- geket használják. amelyeket az üzleti életben, a termelésben nem lehetett beruházni.

A szerző azt is elemzi, hogy a beruházási függvényben hogyan és milyen eredménnyel lehet, illetve célszerű figyelembe venni az egyes beruházók (vállalatok, iparágak stb.) várakozásait. Először el kell dönteni, hogy a várakozásokat milyen tényező, változó segít—

ségével célszerű figyelembe venni. A vára—

kozások ugyanis önmagukban nem mérhetők, tehát ezt a tényezőt előbb kvantifikálni kell.

A számos lehetséges megoldás közül (a jö- vőbeni kibocsátás színvonala, a részvények árfolyama, a kamatláb, a nem teljesített megrendelések állománya stb.) a szerző sze—

rint a részvények árfolyamának magyarázó változóként való alkalmazása viszonylag el—

fogadható eredményt ad. mind az egyes iparágak, mind az egész feldolgozó ipar vo,-

natkozásában.

(2)

STATlSZTlKA! IRODALMI FlGYELÖ

575

Az aggregát kereslet harmadik elemének, a készletképződésnek a leírása és előrejel- zése az egyik legnehezebb probléma. A má—

sodik világháború után például a készlet—

képződés mértéke jobban ingadozott, mint a bruttó nemzeti termék más komponense.

Szerző hivatkozik L. R. Klein és ]. Popkin megállapítására, mely szerint, ha a világ- háború után a készletképződésnek legalább 75 százalékát ellenőrizni, befolyásolni lehe—

tett volna, az amerikai gazdaságban egyet—

len gazdasági ciklus (tehát válság vagy visz—

szaesés) sem következett volna be.

A továbbiakban a szerző a makroökonó- miai rendszer másik oldalának. az aggregát kínálatnak és komponenseinek elemzésével foglalkozik. Bemutatja a kibocsátás leírására és előrejelzésére szolgáló termelési függ- vényt. Elvileg az lenne a legjobb megoldás, ha a termelési függvényt mind a feldolgozó ipar, mind az egyéb ágazatok vonatkozásá- ban fel lehetne írni. Ennek sok akadálya van (például megfelelő statisztikai bázis hiánya), ezért a szerző csak a feldolgozó ipar vonat—

kozásában elemzi a Cobb—Douglas típusú termelési függvény felhasználási lehetőségeit.

Felveti a gondolatot: ha a termelési erőforrá—

sokat teljes mértékben kihasználják, a ter—

melési függvények felhasználhatók a kibo- csátás előrejelzésére. Ha ez a feltétel nem teljesül, a tényleges kibocsátást az aggregát kereslet határozza meg. Ebben az esetben a termelési függvények segítségével a szük—

séges munkaerő létszámát kell meghatá—

rozni. Ekkor a termelési függvényben a mun- kaerő szerepel függő változóként, s a függ—

vény maga az aggregát kereslet által meg—

határozott kibocsátás munkaerő-szükségletét fejezi ki.

A következő lépés a termelési tényezők részesedésének. a munkabérnek és a profit.

nak a meghatározása. Általánosan elfoga—

dott az, hogy a bérek nem lineárisan korre—

láltak a munkanélküliség mértékével. Ezt a kapcsolatot az ismert Phillips-görbe írja le, amelynek felhasználásával megoldható a bérszínvonal alakulásának leírása, illetve elő- rejelzése. Foglalkozik a szerző az árszínvonal alakulásának elemzésével és függvénykap- csolat segítségével történő leírásával is.

A könyv második része már a teljes makro- ökonómiai rendszert tárgyalja, és a szerző áttekinti a polgári közgazdaságtan makro- ökonómiai konjunktúraelméleteit. Ezeket a szerző három csoportra bontva ismerteti: elő- ször a Keynest megelőző, klasszikus polgári közgazdászok által képviselt elméleteket elemzi. A Keynes elméletének szentelt rész—

ben a szerző megismertet a keynesi elmélet alappremisszáival és következtetéseivel, valamint továbbfejlesztése irányával.

Foglalkozik a szerző a Keynes utáni kon—

junktúraelméletekkel, igy Michal Kalecki el—

méletével, Nicholas Koldor modelljével, va—

lamint a Harrod—Domar növekedési modellel.

Hicks elmélete speciális típust képvisel a Keynes utáni konjuktúraelméletek sorában.

Ez ugyanis megkísérli a multiplikátor és az akcelerátor kölcsönhatásán alapuló konjunk—

túraelméletek (az ún. interaction-modellek) eredményeit egy modellben .,összebékíteni"

a növekedési modellekkel. Hicks modellje te- hát nem egyszerűen a gazdaság egyensúlyi állapota körüli ciklikus ingadozásokkal fog—

lalkozik, hanem elsősorban a növekedés, a mozgó átlag problémáival.

Hasonló jellegű kísérletek a Duesenberry és Smithíes által kidolgozott modellek is, amelyekben a konjunktúracíklus magyaráza- tához a trendelemeken túl ún. ,,ratchet terms"-eket, az álváltozók egy speciális vál- faját is felhasználják.

A szerző az empirikus elemzések eredmé- nyeinek ismertetése során bemutatja a Wharton Econometric and Forecasting Unit ökonometriai modelljét, amely L. R. Klein és a szerző közös munkája. Kitér annak vizs- gálatára. hogy a modell milyen mértékig ké-

pes a konjunktúraciklus szimulálásáro, leirá-

sára. A modell segitségével végeztek ilyen jellegű szimulációs vizsgálatokat az 1952- 1964 időszakra, összesen 48 negyedévre vo- natkozóan. A kísérleti számításokból többek között megállapítható, hogy a háború utáni konjunktúraciklus alakulása, azaz a vissza- esések enyhébb jellege, a fellendülés tartós—

sága stb. nagyrészt az exogén jellegű pénz—

ügyi és költségvetési tényezőknek tulajdonít—

ható.

Könyvének harmadik részében a szerző azt tárgyalja. hogy az eddigiekben előadot- tak hogyan használhatók fel a konjunktúra—

ciklus várható alakulásának előrelátására.

esetleges szabályozására.

Elsőként az ún. előrefutó mutatók (leading indicators) módszerét ismerteti, amelyet az amerikai Országos Gazdaságkutató intézet dolgozott ki. A szerző is osztja az általános véleményt, hogy bár a módszer számos hasz- nos információt nyújt, nem tekinthető eléggé megbízható előrejelzési módszernek.

Az előrejelzések készítésénél a várakozá- sok és az üzleti élet várható alakulására vo- natkozó vélemények figyelembevételének az adott lendületet, hogy az utóbbi időben megkísérlik ezeknek a megfigyelési eredmé- nyeknek a beépítését a regressziós egyenle- tekbe, ökonometriai modellekbe.

A továbbiakban a szerző azt vizsgálja, hogy a különböző ökonometriai modellek mennyiben használhatók fel a paraméterek számszerűsítési periódusain túl előrejelzésre.

A szerző három ökonometriai modellt vizs—

gál meg: a Klein—Goldberger modell javí- tott változatát, részben a már tárgyalt Wharton EFU modellt és a készülő Brook—

(3)

576 STATISZTIKAI IRODALMI FiGYElÖ

ings modellt. Ezek a modellek a keynesi alap- rendszer bizonyos, más—más értelemben vett továbbfejlesztett változatai. A szerző a Brookings modellel kapcsolatban -- amely méreteit tekintve alighanem a világ legna—

gyobb ökonometriaí modellje - felteszi a kérdést, hogy vajon a nagyobb méretű öko- nometriaí modellekkel készített előrejelzések pontosabbak-e. Válasza: egyértelmű nem, hiszen mint írja: ,,...bármely ökonometriai modell előrejelző képessége nagyrészt füg- getlen a modell méretétől, s a teljes előre—

jelzési hatékonyság néhány kulcsfontosságú egyenlet struktúrájának a függvénye". Ennek ellenére célszerűnek látszik az ökonometriaí modellek bővítése. Ez a tevékenység két irányban tapasztalható. Egyrészt további dez- aggregálásra kerül sor a kínálati oldalon, másrészt újabb egyenleteket iktatnak az eddig viszonylag elhanyagolt területek (állam- igazgatási szektor, mezőgazdaság. munkaerő stb.) vonatkozásában.

Az eddig vizsgált előrejelzési módszerek a szerző szerint nem eléggé megbízhatók. Az ökonometriai modellekről viszont az a véle- ménye — s ez a nézet ma még nem általá- nos -—. hogy segítségükkel olyan elfogadható pontosságú prognózisok készíthetők, amelyek felülmúlják az egyéb módszerekkel készített prognózisokat. Bizonyítja ezt az a táblázat.

amelyben a tényleges GNP adatok mellett feltünteti az egyes előrejelzési módszerek se- gítségével készített ex ante prognózisok ér- tékeit és az ún. abszolút hibákat. Az ered- mények az ökonometriaí modellek fölényét igazolják. A legpontosabb prognózisok a Wharton EFU modell segítségével készültek.

Az ökonometriaí modellek felhasználása nem korlátozódik pusztán előrejelzésre, hanem alkalmasak a különbözö alternatív gaz-

daságpolitikai intézkedések hatásának elem- zésére is. A gazdaságpolitikai intézkedések jórészt a visszaesések megelőzését célozzák.

A ma alkalmazott gazdaságpolitikoi eszkö- zök egyik csoportja. az ún. automatikus sta- bilizátorok, amelyek a kormány közvetlen gazdasági beavatkozása nélkül is a konjunk- túraciklus amplitudójának mérséklése irányá- ba hatnak.

Az állami beavatkozásnak nemcsak az a célja, hogy enyhítse a konjunkturális ingado- zások mértékét. hanem az is. hogy bizonyos előre meghatározott vagy az adott gazdasági helyzet által felvetett gazdaságpolitikai célo- kat megvalósítson. llyen célkitűzés lehet a teljes foglalkoztatottság elérése. az árstabi—

litás megteremtése stb. Ehhez viszont nem elegendő az automatikus stabilizátorok felhasználása, hanem az államnak köz- vetlenül is be kell avatkoznia a gazda—

sági élet menetébe. Ez a beavatkozás általá- ban a költségvetési és pénzügypolitikai in- tézkedések útján történik. A különböző gaz- daságpolitikai intézkedés-alternatívák hatá- sának előzetes elemzése rendkívül fontos.

Erre az elemzésre az ökonometriaí modellek rendkivül alkalmasak. Minthogy a költség- vetési. illetve pénzügypolitikai intézkedések a multiplikátor elvének megfelelően fejtik ki hatásukat. a feladat nem más, minta külön—

böző intézkedésekre vonatkozó multiplikáto—

roknak az ökonometriai modellek segítségé—

vel történő elemzése. A szerző ezeket az ér—

tékeket vizsgálja nyolc hipotetikus esetre vo- natkozóan. A multiplikátorok összehasonlító elemzését nemcsak a Wharton EFU modell segitségével végzi el, hanem az összehason- lításba bevon más ökonometriai modelleket IS.

(Ism.: T. Nagy Sándor)

GAZ DASÁG STATISZTI KA

FREY, R. L.:

AZ lNFRASTRUKTÚRA

(lnfrastruktur.) Tübingen. 1970. J. C. B. Mohr.

132 p.

A könyv az élőszóban megfogalmazott cél- kitűzés szerint az infrastruktúrával kapcsolatos elméleti alapokat kivánja lefektetni. A bevezetőben adott meghatározás értelmében az infrastrukturális kiadások azok, amelyeket bár közösségi javakra fordítanak, mégis.

amennyiben beruházásokat jelentenek, jövő—

beni hozamok jelenlegi ráfordításának felel—

nek meg. Az infrastruktúra jellemzőit három csoportba osztja: 1. technikai jellemzők. mint a berendezések oszthatatlansága, a hosszú élettartam. az infrastrukturális teljesítmények általános felhasználhatósága; 2. gazdasági jellemzők. mint a beruházásjelleg, az ún. ex-

tern effektusok (a kereslet és a kínálat sti—

mulálása) az állandó (általános) költségek magas aránya, valamint a beruházások nagy terjedelme és nagy kockázata; 3. institucio- nális jellemzők. mint a veszteséges üzeme- lés, a piaci árak szerepének hiánya, a köz- ponti tervezés és az üzemelés központi ellen—

őrzése.

E jellemzők alapján az infrastruktúra keretébe a következő területek sorolhatók:

közlekedés. energia. oktatás, kutatás, egész- ségügy, vízépítés és vízgazdálkodás. kultu—

rális. üdülési, sportlétesítmények és a köz- igazgatás egy része.

Kérdés, hogyan illeszthető bele az infra- struktúra a nemzeti termékbe. Hicks szerint a nemzeti termék egyfelől jóléti. másfelől teljesítménymutató. Az infrastruktúra teljesít—