• Nem Talált Eredményt

Ültetvények kártevői

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Ültetvények kártevői"

Copied!
316
0
0

Teljes szövegt

(1)

Ültetvények kártevői

Növényvédelmi állattani modul

(2)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Polifág gyümölcskártevők

Almatermésűek speciális kártevői Csonthéjasok speciális kártevői

Héjas gyümölcsűek kártevői

A málna, a szeder és a szamóca kártevői A ribiszkefélék kártevői

Szőlő kártevői

TÉMAKÖRÖK

2

(3)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

JELMAGYARÁZAT

- Biológiai képlet:

Az első szám a fejlődési időt jelenti. Ha az adott kártevő több évig fejlődik, akkor a szám után az „év” szó szerepel. Ha éven belül 1 vagy több nemzedéke fejlődik ki, akkor a szám önmagában jelenti a nemzedékek számát.

A törtjel utáni betű a telelési alakot jelenti, ami lehet:

• TOJÁS alak: T,

• juvenil egyed, illetve LÁRVA alak: L,

• BÁB alak: B,

• néhány rovarcsoportnál (levéldarazsak, egyes

gubacsszúnyogok) teljesen egyedi, a lárva és báb állapot közötti úgynevezett ELŐBÁB alak: eB,

• adult (azaz kifejlett) egyed illetve imágó alak: I vagy ;

A második törtjel után – mivel ez 1-1 faj esetében sokszor teljesen egyedi – rövidítés nélkül van kiírva a telelési hely.

Például: 1/I/talajban = 1 nemzedékes, imágó alakban telel a talajban;

2év/L,L/fatestben = 2 évig fejlődik, mindkétszer a lárva telel a fában.

- Egyes fajnevek utáni „K”: Karantén, azaz zárlati kártevőt jelez

3

ÜLTETVÉNYEK KÁRTEVŐI

(4)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI

FONÁLFÉRGEK:

Amerikai tűfonálféreg – Xiphinema americanum K Kaliforniai tűfonálféreg – Xiphinema californicum K Csecsfarkú tűfonálféreg – Xiphinema diversicaudatum Európai tűfonálféreg – Xiphinema vuittenezi

Szőlőszívó tűfonálféreg – Xiphinema index Mediterrán tűfonálféreg – Xiphinema italiae

Gyümölcsfa-károsító tűfonálféreg – Xiphinema pachtaicum Vírusoltó tűfonálféreg – Longidorus elongatus

Vírusvektor fonálféreg – Longidorus diadecturus K

CSEREBOGARAK PAJOR LÁRVÁI:

Áprilisi cserebogár – Holochelus (Rhizotrogus) aequinoctialis Júniusi cserebogár – Amphimallon solstitiale

Májusi cserebogár – Melolontha melolontha Erdei cserebogár – Melolontha hippocastani Kalló cserebogár – Polyphilla fullo

Keleti cserebogár – Anoxia orientalis Pusztai cserebogár – Anoxia pilosa Zöld cserebogár – Anomala vitis Rezes cserebogár – Anomala dubia

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

4

(5)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.) Díszbogarak lárvái:

Bronzbogár – Perotis (Aurigena) lugubris

Fekete (tükrösnyakú) díszbogár – Capnodis tenebrionis

Pattanóbogarak drótféreg lárvái:

Mezei pattanó – Agriotes ustulatus Sötét pattanó – Agriotes obscurus Réti pattanó – Agriotes sputator

Emlősök (rágcsálók):

Kószapocok – Arvicola terrestris (elsősorban alma) Üregi nyúl – Oryctolagus cuniculus

Mezei pocok – Microtus arvalis

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

5

(6)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Fonálférgek: Xiphinematidae + Longidoridae

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

6

(Xiphinema vuittenezi)

1-2 (3)év/bármilyen fejlődési alak/talaj

(7)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

7

Cserebogarak pajor lárvái (Melolonthidae; Rutelidae)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(8)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Maladera holosericea (bársonyos kiscserebogár)

Omaloplia ruricola (kétszínű kiscserebogár) Serica brunnea (homoki kiscserebogár)

Kiscserebogarak (Sericinae): 1/L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(9)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Nagycserebogarak (Melolonthinae)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(10)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Áprilisi cserebogár

(Holochelus aequinoctialis)

3 év/L,L,I/talaj

10 ízű csáp

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(11)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Májusi cserebogár

(Melolontha melolontha) 3 év/L,L,I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(12)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A májusi cserebogár törzsei és rajzásuk

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(13)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Az oligofág májusi cserebogár imágó és a polifág lárva kártétele

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(14)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

3 év/L,L,I/talaj

Erdei cserebogár

(Melolontha hippocastani)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(15)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Júniusi cserebogár

(Amphimallon solstitiale) 2 év/L,L/talaj

9 ízű csáp

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(16)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kalló cserebogár

(Polyphylla fullo) 4 év/L,L,L,L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(17)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Pusztai cserebogár (Anoxia pilosa)

3 év/L,L,L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(18)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Keleti cserebogár

(Anoxia orientalis) 4 év/L,L,L,L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(19)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Zöld cserebogár (Anomala vitis)

2 év/L,L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(20)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Rezes cserebogár (Anomala dubia)

forma typica ab. aenea ab. coeruleocephala

2 év/L,L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(21)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kerti cserebogár

(Phyllopertha horticola)

1(2) év/L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(22)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Japán cserebogár (Popillia japonica) K

1(2) év/L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(23)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Díszbogarak: Fekete díszbogár (Capnodis tenebrionis)

1-2(3) év/L-L/(L)/fás részben v. I/bábkamrában a fában (+ imágók másodszor is képesek avarban áttelelni)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

23

(24)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Díszbogarak: Bronzbogár (Perotis lugubris)

2 év/L-L/fás részben ill. I/bábkamrában a fában

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

24

(25)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Pattanóbogarak drótférgei: Agriotes spp. 4-5 év/L,..,I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

25

Agriotes lineatus Agriotes obscurus Agriotes ustulatus Agriotes sputator

(26)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Emlősök (rágcsálók): Kószapocok (Arvicola terrestris) Évi 3-4 N

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

26

(27)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Emlősök (rágcsálók): Mezei pocok (Microtus arvalis) Évi 4-6 N

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

27

(28)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÖLDALATTI RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

Emlősök (rágcsálók): Üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) Évi 4-6 N

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

28

(29)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Pajzstetvek:

Kaliforniai pajzstetű – Diaspidiotus (Quadraspidiotus) perniciosus Sárga almapajzstetű – Diaspidiotus (Quadraspidiotus) ostreaeformis Sárga körtepajzstetű – Diaspidiotus (Quadraspidiotus) pyri

Piros körtepajzstetű – Epidiaspis leperii

Eperfa pajzstetű – Pseudaulacaspis pentagona Közönséges kagylóspajzstetű – Lepidosaphes ulmi

Akác- v. közönséges teknőspajzstetű – Parthenolecanium corni Kétpúpú pajzstetű – Parthenolecanium bituberculatum

Szilvapajzstetű – Sphaerolecanium prunastri Gyapjas pajzstetű – Pulvinaria vitis (betulae)

Szúbogarak:

Nagy kéregszú – Scolytus mali Kis kéregszú – Scolytus rugulosus

Púposszú – Xyleborus (Anisandrus) dispar

FÁS RÉSZEK KÁRTEVŐI

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(30)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Lepkék:

Kéregmoly – Enarmonia formosana (Laspeyresia woeberiana) Nagy farontólepke (fűzfarontó lepke) – Cossus cossus

Kis farontólepke (almafarontó lepke) – Zeuzera pyrina

Rágcsálók – Nyúlfélék:

Mezei pocok – Microtus arvalis Mezei nyúl – Lepus europaeus

Nagyvadak:

Gímszarvas – Cervus elaphus Őz – Capreolus capreolus Vaddisznó – Sus scrofa

FÁS RÉSZEK KÁRTEVŐI (folyt.)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(31)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

PAJZSTETVEK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(32)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

PAJZSTETVEK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(33)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kaliforniai pajzstetű (Diaspidiotus perniciosus)

2/L 1-2 /lárvapajzs alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(34)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Egyéb gyakori Diaspidiotus fajok

D. perniciosus

D. ostreaeformis 1/L 1 D. pyri 1/L 2

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(35)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Egyéb gyakori rokon pajzstetvek

Piros körtepajzstetű

(Epidiaspis leperii) 1/ ♀ /kérgen

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(36)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Közönséges kagylóspajzstetű

(Lepidosaphes ulmi) 1/T/ pajzsa alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(37)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Eperfa pajzstetű

(Pseudaulacaspis pentagona) 2/♀/kérgen

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(38)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Akácpajzstetű

(Parthenolecanium corni) 1-(2)/L 2 /szabadon, törzsön, ágon

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(39)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilvapajzstetű

(Sphaerolecanium prunastri)

1/L 2 /szabadon, törzsön, ágon

A lárvák is fás részeken szívogatnak, e tulajdonságukban eltérnek a többi teknőspajzstetű lárvától, amik fejlődésük végéig leveleken szívogatnak.

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(40)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kétpúpú pajzstetű

(Palaeolecanium bituberculatum)

1/T/törzs, ág pajzsa alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(41)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Gyapjas pajzstetű

(Pulvinaria vitis) 1/term.♀/kérgen

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(42)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

SZÚBOGARAK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(43)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kis kéregszú

(Scolytus rugulosus) 2/L/kéreg alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(44)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Nagy kéregszú (Scolytus mali)

(1)-2/L/kéreg alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(45)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

1/♀/fatest

Púposszú

(Xyleborus dispar)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(46)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÁS RÉSZEN KÁROSÍTÓ LEPKEHERNYÓK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(47)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kéregmoly

(Enarmonia formosana)

2-3/L/kéreg alatt

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(48)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Nagy farontólepke

(Cossus cossus) 2 év/L,L/fatest

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(49)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kis farontólepke

(Zeuzera pyrina) 2 év/L,L/fatest

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(50)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

GERINCESEK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(51)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Mezei pocok (Microtus arvalis)

Mezei nyúl (Lepus europaeus) évi 3-4N

évi 5-6N

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(52)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kószapocok

(Arvicola terrestris)

évi 3-4 N

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(53)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

NAGYVADAK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(54)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera :

Amerikai fehér medvelepke – Hyphantria cunea Gyapjaslepke – Lymantria dispar

Aranyfarú lepke – Euproctis chrysorrhoea Gyűrűs lepke – Malacosoma neustria

Galagonyalepke – Aporia crataegi Nagy téli araszoló – Erannis defoliaria Kis téli araszoló – Operophthera brumata Microlepidoptera:

Nagy vörös rügysodró – Recurvaria leucatella Kis vörös rügysodró – Recurvaria nanella

Rügysodró tükrösmoly – Hedya nubiferana Kampósfoltú tükrösmoly – Epiblema foenella Barna rügysodró – Spilonota ocellana

Zöld rügysodró – Pandemis ribeana

Mályszínű (ligeti) sodrómoly – Pandemis heparana Mocsári sodrómoly – Pandemis dumetana

Kerti sodrómoly – Pandemis cerasana

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

54

(55)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera (folyt.):

Dudvasodrómoly – Archips podana Rózsailonca – Archips rosana

Szalmaszínű sodrómoly – Clepsis spectrana

Lombosfa fehérmoly – Leucoptera malifoliella (scitella) Tokosmoly fajok (Coleophora spp.)

Gyümölcsfa tokosmoly – Coleophora hemerobiella Gyümölcslevél tokosmoly – Coleophora serratella Fehértollú tokosmoly – Coleophora anatipenella

Eszelények:

Bordafúró eszelény – Neocoenorrhinus pauxillus

Hajtástörő eszelény – Haplorhynchites (Rhynchites) caeruleus Szivarsodró eszelény – Byctiscus betulae

Ormányosbogarak:

Közönséges levélbarkó – Phyllobius oblongus Ezüstös levélbarkó – Phyllobius argentatus Gyümölcsfa levélbarkó – Phyllobius pyri

Selymes lombormányos – Polydrusus sericeus

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

55

(56)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Cserebogarak imágói:

Áprilisi cserebogár – Holochelus (Rhizotrogus) aequinoctialis Júniusi cserebogár – Amphimallon solstitiale

Májusi cserebogár – Melolontha melolontha Erdei cserebogár – Melolontha hippocastani Kalló cserebogár – Polyphilla fullo

Keleti cserebogár – Anoxia orientalis Zöld cserebogár – Anomala vitis

Rezes cserebogár – Anomala dubia

Atkák:

Közönséges (kétfoltos) takácsatka – Tetranychus urticae Galagonya takácsatka – Amphitetranychus viennensis Piros gyümölcsfa-takácsatka – Panonychus ulmi

Barna gyümölcsfa-takácsatka – Bryobia rubrioculus

Lapos gyümölcsatka – Cenopalpus (Brevipalpus) pulcher

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

56

(57)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) 2/B/talajban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

57

(58)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Galagonya lepke (Aporia crataegi) 1/L/kis téli hernyófészekben

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

58

(59)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Gyapjaslepke (Lymantria dispar) 1/T/fakérgen

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

59

(60)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Gyűrűspille (Malacosoma neustrium) 1/T/faágon

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

60

(61)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea) 1/L/nagy téli hernyófészekben

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

61

(62)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Nagy téli araszoló (Erannis defoliaria) 1/T/fán

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

62

(63)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”:

Kis téli araszoló (Operophthera brumata) 1/T/fán

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

63

(64)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Macrolepidoptera: „lombrágó hernyók”: egyéb araszolólepkék

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

64

Vadgesztenye téliaraszoló

(Alsophila aescularia) Aranyos téliaraszoló

(Agriopis aurantiaria)

Szegélyes téliaraszoló (Agriopis marginaria) Tollascsápú téliaraszoló

(Colotois pennaria)

(65)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Kis vörös rügysodró (Recurvaria nanella) 1/L 2 /rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

65

(66)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Nagy vörös rügysodró (Recurvaria leucatella) 1/L 2 /rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

66

(67)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Sodrómolyok (Tortricidae spp.) kárképei

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

67

(68)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Rügysodró tükrösmoly (Hedya nubiferena) 1/L/rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

68

(69)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Barna rügysodró / szemes tükrösmoly (Spilonota ocellana) 2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

69

(70)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”:

Kampósfoltú tükrösmoly (Epiblema foenella) 2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

Szalmaszínű sodrómoly (Clepsis spectrana) 2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

70

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(71)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „rügysodró molyok”: Pandemis és Archips fajok 2-3/L 2-3 /rügyek mellett, szövedéktokban

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

71

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

Májszínű rügysodró (Pandemis heparana)

Dudvasodrómoly (Archips podana) Mocsári sodrómoly (Pandemis dumetana)

Kerti sodrómoly (Pandemis cerasana)

(72)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „aknázómolyok”: Lombosfa-fehérmoly (Leucoptera malifoliella) 2-3/B/fás részen v. levélen

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

72

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(73)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Microlepidoptera: „aknázó molyok”: Tokosmolyok – Coleophora spp.

Gyümölcslevél zsákosmoly (Coleophora hemerobiella): 2 év/fiatal L (tokban), idős L (tokban)

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

73

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(74)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Eszelények: Bordafúró eszelény (Neocoenorrhinus pauxillus) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

74

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(75)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Eszelények: Hajtástörő eszelény (Haplorhynchites caeruleus) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

75

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(76)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Eszelények: Szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae) 1/I/talaj v. avar

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

76

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(77)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Ormányosbogarak: Levélbarkók: Közönséges levélbarkó (Phyllobius oblongus) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

77

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(78)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Ormányosbogarak: Levélbarkók: Gyümölcsfa levélbarkó (Phyllobius pyri) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

78

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(79)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Ormányosbogarak: Levélbarkók: Ezüstös levélbarkó (Phyllobius argentatus) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

79

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

(80)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A LOMBOZAT KÁRTEVŐI

Ormányosbogarak: Levélbarkók: egyéb levélbarkók 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

80

2/L/rügyek mellett, szövedéktokban

Phyllobius maculicornis

Phyllobius betulae Polydrusus sericeus

csápárok

csápgödör

(81)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ATKÁK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(82)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ATKÁK

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(83)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Takácsatkák: Tetranychidae

Galagonya takácsatka (Amphitetranychus viennensis) 6-8/term. ♀/kéregrepedés Közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) 10-12/term. ♀/kéregrepedés

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(84)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

5-6/T/kéregfelszín

Piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi)

Barna gyümölcsfa takácsatka (Bryobia rubrioculus)

Takácsatkák: Tetranychidae

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(85)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Lapos gyümölcsatka (Cenopalpus pulcher)

2/♀/rügy

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(86)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

VIRÁGZAT-/TERMÉS KÁRTEVŐK

Bogarak:

Aranyos rózsabogár – Cetonia aurata

Rezes virágbogár – Potaetia (Potosia) cuprea Bundásbogár – Tropinota (Epicometis) hirta Sokpettyes virágbogár – Oxythyrea funesta Suta virágbogár – Valgus hemipterus

Közönséges pejbogár – Omophlus proteus

Kökény- v. pirosszárnyú eszelény – Tatianaerhynchites (Neocoenorrhinus) aequatus

Hártyásszárnyúak:

Lódarázs – Vespa crabro

Közönséges (kecske) darázs – Vespula vulgaris Német darázs – Vespula germanica

Déli papírdarázs – Polistes dominulus

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(87)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Bundásbogár (Tropinota hirta) 1/I/talaj Aranyos rózsabogár (Cetonia aurata) 2 év/L,I/talaj

Elsősorban virágzatot károsító fajok

Suta virágbogár (Valgus hemipterus) 1/I/talaj Pejbogár (Omophlus proteus) 1/L/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(88)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Rezes virágbogár (Potaetia cuprea) 2 év/L,I/talaj

Termést is károsító fajok

Sokpettyes virágbogár (Oxythyrea funesta) 1/I/talaj

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(89)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kökényeszelény

(Tatianaerhynchites aequatus)

1(-2) év/L(,I)/T

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(90)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

DARAZSAK

Lódarázs (Vespa crabro) Német darázs (Vespula germanica)

Közönséges darázs (Vespula vulgaris) Déli papírdarázs (Polistes dominulus)

1/♀(királynő)/avar

POLIFÁG GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK

(91)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almatermésűek

speciális kártevői

(92)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ALMA

Almatermésük speciális kártevői

(93)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almatermésük speciális kártevői

Fás részek és hajtás

speciális kártevői

(94)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Fás részek :

Vértetű – Eriosoma lanigerum

Kaliforniai pajzstetű – Diaspidiotus perniciosus

Üvegszárnyú almafalepke – Synanthedon myopaeformis

Almatermésük speciális kártevői

(95)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Vértetű

(Eriosoma lanigerum)

6-10/L/törzs; (♀/gyökérzóna)

Almatermésük speciális kártevői

(96)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kaliforniai pajzstetű

(Quadraspidiotus perniciosus)

2/L 1-2 /lárvapajzs alatt

Almatermésük speciális kártevői

(97)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szitaszárnyú almafalepke

(Synanthedon myopaeformis) 1/L/fatest

Almatermésük speciális kártevői

(98)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Zöld részek speciális kártevői

Almatermésük speciális kártevői

(99)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Aphididae – valódi levéltetvek:

Levélpirosító almalevéltetű fajok – Dysaphis devecta (+ D. chaerophylli; D. anthrisci;

D. radicola)

Szürke almalevéltetű – Dysaphis plantaginea Zöld almalevéltetű – Aphis pomi

Aknázó molyok (több lepkecsalád):

Almalevél törpemoly – Stigmella (Nepticula) malella

Almalevél aknázómoly – Phyllonorycter (Lithocolletis) blancardella Almalevél sátorosmoly – Phyllonorycter (Lithocolletis) corylifoliella Lombosfa fehérmoly – Leucoptera malifoliella (scitella)

Kígyóaknás ezüstmoly – Lyonetia clerkella Yponomeutidae – pókhálósmolyok:

Pókhálós almamoly – Yponomeuta malinellus Tortricidae – sodrómolyok:

Almailonca – Adoxophyes orana (reticulana) Cecidomyiidae – gubacsszúnyogok:

Almalevél gubacsszúnyog – Dasineura mali

Almatermésük speciális kártevői

(100)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Közönséges almalevélpirosító levéltetű

(Dysaphis devecta) 7-8/T/fa (nem migráló)

+ Dysaphis chaerophylli; D. anthrisci; D. radicola

Almatermésük speciális kártevői

(101)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Zöld almalevéltetű

(Aphis pomi) 10-12/T/fa (nem migráló)

Almatermésük speciális kártevői

(102)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szürke almalevéltetű

(Dysaphis plantaginea) 10-12/T/fa (Plantago fajokra

migrál)

Almatermésük speciális kártevői

(103)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Aknázómolyok I.

Almalevél törpemoly (Stigmella malella): 3-4/B/talaj

Almalevél aknázómoly (Phyllonorycter blancardella):

3-4/L,B/akna

Almalevél sátorosmoly (Phyllonorycter corylifoliella):

2-3/L,B/akna

Almatermésük speciális kártevői

(104)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Aknázómolyok II.

Lombosfa fehérmoly (Leucoptera malifoliella): 3/B/törzs, levél, gyümölcs

Kígyóaknás ezüstmoly (Lyonetia clerkella): 2-3/I/kéregrepedés

Almatermésük speciális kártevői

(105)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Pókhálós almamoly (Yponomeuta malinellus)

1/L 1-2 /kéreg (tojásburok alatt)

Almatermésük speciális kártevői

(106)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almailonca

(Adoxophyes orana)

2-3/L 3 /szövedéktok, kéreg alatt

Almatermésük speciális kártevői

(107)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almalevél gubacsszúnyog

(Dasineura mali) 3-4/eB/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(108)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

A virágzat és a termés speciális kártevői

Almatermésük speciális kártevői

(109)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Virág:

Alma bimbólikasztó ormányosbogár – Anthonomus pomorum

Termés (elsősorban):

Poloskaszagú almadarázs – Hoplocampa testudinea

Almamoly – Cydia (Laspeyresia) pomonella

Alma v. bíborszínű eszelény – Rhynchites bacchus

Almatermésük speciális kártevői

(110)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almatermésük speciális kártevői

Alma bimbólikasztó ormányosbogár

(Anthonomus pomorum) 1/I/avar

(111)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Poloskaszagú almadarázs

(Hoplocampa testudinea) 1/eB/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(112)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Almamoly

(Cydia pomonella)

2/kifejlett L/kéreg alatt, szövedéktokban

Almatermésük speciális kártevői

(113)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Bíborszínű eszelény

(Rhynchites bacchus) 1/I/avar v. L/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(114)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

KÖRTE

Fás részek, hajtás és rügy speciális kártevői

Almatermésük speciális kártevői

(115)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Hajtás:

Hajtáshervasztó darázs – Janus compressus

Hajtástörő eszelény – Haplorhynchites caeruleus

Rügy:

Körte rügyfúró ormányosbogár – Anthonomus pyri

Körterügy gubacsszúnyog – Apiomyia bergenstammi

Almatermésük speciális kártevői

(116)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Kis farontólepke

(Zeuzera pyrina) 2 év/L,L/fatest

Almatermésük speciális kártevői

(117)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Hajtáshervasztó darázs

(Janus compressus) 1/kifejlett L/vessző

Almatermésük speciális kártevői

(118)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Hajtástörő eszelény

(Haplorhynchites caeruleus) 1/I/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(119)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körte rügyfúró ormányosbogár (Anthonomus pyri)

1/L/rügy

Almatermésük speciális kártevői

(120)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körterügy gubacsszúnyog

(Apiomyia bergenstammi) 1/L/gubacs

Almatermésük speciális kártevői

(121)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Levél és zöldhajtás speciális kártevői

Almatermésük speciális kártevői

KÖRTE

(122)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Psyllidae – levélbolhák:

Füstösszárnyú körtelevélbolha – Cacopsylla pyri

Közönséges (sárga) körtelevélbolha – Cacopsylla pyricola Nagy körtelevélbolha – Cacopsylla pyrisuga

Aphididae – valódi levéltetvek:

Zöld körtelevéltetű – Dysaphis reaumuri Hamvas körtelevéltetű – Dysaphis pyri Thingidae – csipkéspoloskák:

Körte csipkéspoloska – Stephanitis pyri Pamphiliidae – szövődarazsak:

Körte-szövődarázs (almástermésűek szövődarazsa) – Neurotoma saltuum (flaviventris)

Cecidomyiidae – gubacsszúnyogok:

Körtelevél gubacsszúnyog – Dasineura pyri Eriophyidae – gubacsatkafélék:

Körte nemezes gubacsatkája – Eriophyes pyri (forma typica)

Almatermésük speciális kártevői

(123)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Psyllidae – levélbolhák

Füstösszárnyú körtelevélbolha (Cacopsylla pyri): 5-6/I/kéreg alatt

Nagy körtelevélbolha (Cacopsylla pyrisuga):

1/I/ősfenyves-avar

Sárga körtelevélbolha (Cacopsylla pyricola):

5-6/I/kéreg alatt Cacopsylla pyri

Almatermésük speciális kártevői

(124)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Zöld körtelevéltetű (Dysaphis reaumuri) (nem migráló)

Hamvas körtelevéltetű (Dysaphis pyri)

7-8/T/kéregrepedés (galaj fajokra migrál)

Almatermésük speciális kártevői

(125)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csipkés körtepoloska

(Stephanitis pyri) 2/I/kéreg alatt

Almatermésük speciális kártevői

(126)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körte-szövődarázs

(Neurotoma saltuum) 1/eB/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(127)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körtelevél gubacsszúnyog

(Dasineura pyri) 3-4/eB/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(128)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körte nemezes gubacsatkája

(Eriophyes pyri) 2-4/♀/rügypikkely

Almatermésük speciális kártevői

(129)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Termés speciális kártevői

Almatermésük speciális kártevői

KÖRTE

(130)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Virág/termés:

Poloskaszagú körtedarázs – Hoplocampa brevis

Termés:

Körtemoly – Cydia (Laspeyresia) pyrivora

Körtetermés gubacsszúnyog – Contarinia pyrivora

Óriás (körte) eszelény – Rhynchites giganteus

Almatermésük speciális kártevői

(131)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körtemoly (Cydia pyrivora)

1/kifejlett L/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(132)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Poloskaszagú körtedarázs

(Hoplocampa brevis) 1/eB/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(133)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körtetermés gubacsszúnyog (Contarinia pyrivora)

1/eB v. B/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(134)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Körteeszelény

(Rhynchites giganteus) 1(-2)év/L, (l)/talaj

Almatermésük speciális kártevői

(135)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális

kártevői

(136)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális kártevői

Csonthéjas oligofágok

Csonthéjasok levélatkája [Aculus focke(a)ui]: 4-5/♀/rügypikkelyek alatt Csonthéjasok szövődarazsa (Neurotoma nemoralis): 1/eB/talaj Kéregmoly (Enarmonia formosana):

2-3/L/kéreg alatt

(137)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális kártevői

CSERESZNYE, MEGGY

(138)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Levél – hajtás:

Fekete meggy- és cseresznye levéltetű – Myzus cerasi- és M. c. ssp. pruniavium Füstösszárnyú levéldarázs – Caliroa cerasi (limacina)

Bunkóscsápú levéldarázs – (Palaeo)Cimbex quadrimaculatus

Cseresznye sátorosmoly – Phyllonorycter spinicolella (cerasicolella) Lombosfa fehérmoly – Leucoptera malifoliella

Virágzat – termés:

Meggymagfúró ormányos – Anthonomus (Furcipus) rectirostris Aranyos v. meggyeszelény – Rhynchites auratus

Cseresznye virágmoly – Argyresthia pruniella Európai cseresznyelégy – Rhagoletis cerasi

Amerikai keleti cseresznyelégy – Rhagoletis cingulata

Csonthéjasok speciális kártevői

(139)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Fekete meggy- és cseresznye-levéltetű (Myzus cerasi- és M. cerasi ssp. pruniavium)

10-12/T/vesszők, rügyalap (galaj és veronika fajokra migrál)

Csonthéjasok speciális kártevői

(140)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Füstösszárnyú levéldarázs

[Caliroa cerasi (limacina)] 2-3/eB/talaj

Csonthéjasok speciális kártevői

(141)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Bunkóscsápú levéldarázs

(Cimbex quadrimaculatus) 1/eB/talaj

Csonthéjasok speciális kártevői

(142)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Cseresznye sátorosmoly

(Phyllonorycter spinicolella) 2/B/levél

Csonthéjasok speciális kártevői

(143)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Meggymagfúró ormányos

(Anthonomus rectirostris) 1/I/avar

Csonthéjasok speciális kártevői

(144)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Aranyos eszelény

(Rhynchites auratus) 1/I/talaj

Csonthéjasok speciális kártevői

(145)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Cseresznye virágmoly

(Argyresthia pruniella) 1/T/rügyek mellett

Csonthéjasok speciális kártevői

(146)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Európai cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi)

Amerikai keleti cseresznyelégy (R. cingulata) 1/B/talaj

Csonthéjasok speciális kártevői

(147)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

BARACK

Csonthéjasok speciális kártevői

(148)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Levél – hajtás:

Fekete őszibarack-levéltetű – Brachycaudus prunicola ssp.schwartzi Feketefoltos mandula-levéltetű – Brachycaudus amygdalinus

Hamvas őszibarack-levéltetű – Hyalopterus amygdali Zöld őszibarack-levéltetű – Myzus persicae

Őszibarack-iszalag levéltetű – Myzus varians Barackmoly – Anarsia lineatella

Keleti gyümölcsmoly – Grapholita molesta

Gyümölcs:

Barackmoly – Anarsia lineatella

Keleti gyümölcsmoly – Grapholita molesta

(Földközi-tengeri gyümölcslégy – Ceratitis capitata)

Csonthéjasok speciális kártevői

(149)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Földközi-tengeri gyümölcslégy (Ceratitis capitata) karantén Csonthéjasok speciális kártevői

változó/B/talaj

(150)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Barackmoly

(Anarsia lineatella)

3-(4)/fiatal L/vessző

Csonthéjasok speciális kártevői

(151)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta)

4-5/idős L/kéreg alatt

Csonthéjasok speciális kártevői

(152)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Fekete őszibarack-levéltetű

(Brachycaudus prunicola ssp.schwartzi)

Feketefoltos mandula-levéltetű (Brachycaudus amygdalinus):

10-12/T/kéregrepedés

10-15/T/kéregrepedés (nem migráló)

Csonthéjasok speciális kártevői

(153)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Hamvas őszibarack-levéltetű (Hyalopterus amygdali)

7-8/T/vessző (nádra migrál)

Csonthéjasok speciális kártevői

(154)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae)

Őszibarack-iszalag levéltetű (Myzus varians)

10-15/T/vessző (több mint 400 nyári tápnövényre migrál)

Csonthéjasok speciális kártevői

(155)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

SZILVA

Csonthéjasok speciális kártevői

(156)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Fás részek – rügy:

Szilva pajzstetű – Sphaerolecanium prunastri

Szilvarügy gubacsszúnyog – Asphondylia pruniperda Szilvakéreg gubacsatka – Acalitus phloeocoptes

Levél – hajtás:

Hamvas szilvalevéltetű – Hyalopterus pruni

Sárga szilva-levéltetű – Brachycaudus helichrysi Barna szilva-levéltetű – Brachycaudus persicae

Pókhálós szilvamoly – Yponomeuta padellus

Zsákos v. szilvalevél gubacsszúnyog – Putoniella pruni (marsupialis) Szilvalevél gubacsatka – Eriophyes (Phytoptus) padi

Szilvalevélatka – Diptacus gigantorhynchus

Csonthéjasok speciális kártevői

(157)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilva pajzstetű

(Sphaerolecanium prunastri)

1/L 2 /fás rész védett helyein

Csonthéjasok speciális kártevői

(158)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilvakéreg gubacsatka (Acalitus phloeocoptes)

több/ /fás rész (gubacsban)

Csonthéjasok speciális kártevői

(159)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Hamvas szilvalevéltetű

(Hyalopterus pruni) 7-8/T/vessző (nádra migrál)

Csonthéjasok speciális kártevői

(160)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Sárga szilva-levéltetű (Brachycaudus helichrysi)

Barna szilva-levéltetű (Brachycaudus persicae)

7-8/T/vessző (fészkesekre migrál)

Csonthéjasok speciális kártevői

(161)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Pókhálós szilvamoly (Yponomeuta padellus)

1/L/kérgen tojásburok alatt

Csonthéjasok speciális kártevői

(162)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilvalevél gubacsszúnyog

[Putoniella pruni (marsupialis)] 1/L/talaj

Csonthéjasok speciális kártevői

(163)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilvalevél gubacsatka (Eriophyes padi)

több/♀/rügypikkely alatt

Csonthéjasok speciális kártevői

(164)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Virágzat – termés:

Poloskaszagú fekete-szilvadarázs – Hoplocampa minuta

Poloskaszagú sárga-szilvadarázs – Hoplocampa flava

Szilvamoly – Grapholita (Cydia/Laspeyresia) funebrana

Szilvaeszelény – Rhynchites cupreus

Csonthéjasok speciális kártevői

(165)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális kártevői

Poloskaszagú fekete-szilvadarázs

(Hoplocampa minuta) 1/eB/talaj

(166)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális kártevői

Poloskaszagú sárga-szilvadarázs

(Hoplocampa flava) 1/eB/talaj

(167)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Csonthéjasok speciális kártevői Szilvamoly

(Grapholita funebrana)

3/kifejlett L/kéreg

alatt

(168)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Szilvaeszelény

(Rhynchites cupreus) 1/I/talaj v. avar

Csonthéjasok speciális kártevői

(169)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

HÉJAS GYÜMÖLCSŰEK

KÁRTEVŐI

(170)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

D i ó

Héjas gyümölcsűek kártevői

(171)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: gyökér és fás részek

kis farontó lepke (Zeuzera pyrina) és nagy farontó lepke (Cossus cossus) pajorok föld alatti károsítása

Héjas gyümölcsűek kártevői

(172)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

eperfa-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) kolónia diófán a kallusz képződés körül

POLIFÁG KÁRTEVŐK: fás részek

Héjas gyümölcsűek kártevői

(173)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: fás részek Héjas gyümölcsűek kártevői

Nagyvadak

(174)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: zöld részek Héjas gyümölcsűek kártevői

Melolontha melolontha Phyllobius és Polydrusus spp.

(175)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: zöld részek

Ph. betulinus Ph. pyri Ph. oblongus Ph. maculicornis

Polydrusus sericeus Ph. picus

Héjas gyümölcsűek kártevői

(176)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: zöld részek

Amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea)

Héjas gyümölcsűek kártevői

(177)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: termés Héjas gyümölcsűek kártevői

Almamoly (Cydia pomonella)

(178)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

POLIFÁG KÁRTEVŐK: termés Nagy pele

(Glis /Myoxus/ glis)

Héjas gyümölcsűek kártevői

(179)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Tarka diólevéltetű (Panaphis juglandis) Sárga diólevéltetű (Chromaphis juglandicola)

ZÖLD RÉSZEK SPECIÁLIS KÁRTEVŐI

Chromaphis juglandicola

10-12/T/fa nem migráló

Panaphis juglandis

Héjas gyümölcsűek kártevői

(180)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ZÖLD RÉSZEK SPECIÁLIS KÁRTEVŐI

Diólevélgöngyölő keskenymoly (Caloptilia roscipennella) 2/I/avar

Héjas gyümölcsűek kártevői

(181)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ZÖLD RÉSZEK SPECIÁLIS KÁRTEVŐI

Eriophyiidae: (diót károsító) Aceria spp. 3-4//rügypikkely

Dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea)

Dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tristriata)

Héjas gyümölcsűek kártevői

(182)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

Mandula

Héjas gyümölcsűek kártevői

(183)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÁS RÉSZEK KÁRTEVŐI

Szilva teknőspajzstetű (Sphaerolecanium prunastri)

Közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni)

Héjas gyümölcsűek kártevői

Kaliforniai pajzstetű (Diaspidiotus perniciosus)

(184)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

FÁS RÉSZEK KÁRTEVŐI

Kéregmoly (Enarmonia formosana)

Héjas gyümölcsűek kártevői

2-3/L/kéreg alatt

(185)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ZÖLDRÉSZEK KÁRTEVŐI

Aphididae 10-12/T/kéregrepedés

Feketefoltos mandula-levéltetű (Brachycaudus amygdalinus) (keserűfű félékre migrál)

Fekete őszibarack-levéltetű

(Brachycaudus prunicola ssp. schwartzi) (nem migráló)

Héjas gyümölcsűek kártevői

(186)

TÁMOP-4.1.2.A/2-10/1-2010-0012

ZÖLDRÉSZEK KÁRTEVŐI

Csonthéjasok szövődarazsa (Neurotoma nemoralis) 1/eB/talaj

Héjas gyümölcsűek kártevői

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

16 Rippl-Rónai levele anyjához (Neuilly, 1895. Megfestendő tárgyaim kifogyhatatlanok, mert minden érdekel, ami körülvesz és szürke kedélyemre, bo- rongós

Sárga szemüvegben azt szedjük össze mindannyian (az ötlet legnagyobb ellenlábasa is!), hogy egy megoldási lehetőség miért jó, milyen előnyei vannak, mitől

Meg kell azonban jegyeznem, hogy két alakját ös- merjük a sárga agyvelő lágyulásnak, az egyik a zavart táp- lálkozás következménye s ez az egyszerű sárga agyvelő

A példázatos beszédmód és a szándékos homály persze már eleve lehetetlenné teszi az olyan kérdések tisztázását, mint hogy ki a nagyobb Mokány Berci, hogy nehéz-e „a

A harmadik színkoordináta (b*; sárga színezet változása) esetében még nagyobb volt az eltérés a napsugárzás és a xenonlámpa hatása között, mint a másik két

A teszt azon alapszik, hogy savas közegben a cink az arzén oldható vegyületeit arzinná (AsH 3 ) redukálja, amely egy színtelen, igen mérgező, fokhagymához

Egy éve lehetett, hogy Zsu megjelent Márta néninél, az egyik ablakszem nyitva volt, rázta ki az udvarra a porrongyot.. Mintha

akik mindenféle kertelés, gyanús gátlás nélkül szólnak érzelmeikről, ugyanakkor finoman, mint Anna Magnani az egyik filmjében – szerelemről énekelt a