A munkaszervezet konvergenciája a nemzetköziesedett gazdaságban: Elméleti fejtegetések és Ausztria esete

FLECKER, Jörg

A MUNKASZERVEZET KONVERGENCIÁJA A NEMZETKÖZIESEDETT GAZDASÁGBAN

- Elméleti fejtegetések és Ausztria esete -

A tanulmány első, elméleti része azt a kérdést vizsgálja, hogy vajon beszélhetünk-e a munkaszervezetek vala­

miféle „globális“ egységesüléséről. Ebből a célból a szerző mindenekelőtt néhány elméleti fogalmat tisztáz. Az ezt követő empirikus rész a munkaszervezet ausztriai fejlődését ismerteti a gazdaság nemzetköziesedésével összefüggésben. Ez a fejtegetés Ausztriában végzett gyakorlati munkán alapszik, és azokból a nemzetközi együttműködési eredményekből merít, amelyek között elméleti elemzések és összehasonlító vizsgálati tapasz­

talatok egyaránt előfordulnak.

A munka és a vezetés jellege egyre gyorsabb ütemben változik. Az ezen a területen dolgozó társadalomtudó­

sok igyekeznek megfogalmazni a jelenlegi tendenciákat és lehetséges kimenetelüket. Az 1970-es és 1980-as években az új technika állt az érdeklődés középpontjá­

ban. Miközben a műszaki haladás még mindig kiemel­

kedő fontosságú szerepet játszik a munkaszervezet fej­

lődésében és a termelés társadalmi viszonyaiban, a hangsúly a globális gazdasági átalakulás felé tolódott el.

Az olyan fejlemények mint az egykori szocialista orszá­

gok beépülése a tőkés világrendbe, az egységes európai piac kialakulása és a kiéleződött verseny a világ egyes térségei - Észak-Amerika, Európa és Dél-Kelet-Ázsia - között jogosan keltette fel a szervezetkutatók érdeklődé­

sét. Ezek az alapvető gazdasági és geopolitikai változá­

sok megváltoztatták a szervezeti döntések hátterét és módszereit, és ezért kellő figyelmet igényelnek mind az elméletek kidolgozásában, mind az empirikus kutatás­

ban. Az összehasonlító kutatásban a gyakorlati életben bekövetkezett fejlem ények következtében az inga visszafelé leng ki, a hetvenes években ugyanis a „válto­

zatosság“ pólusa felé tartott, és ott is maradt a nyolcva­

nas években. „Globalizáció“ címszó alatt a különböző országok szervezeti sajátosságainak vizsgálatában a

„konvergencia“ tendenciái vonták ismét magukra a fi­

gyelmet.1

Nemzetköziesedés vagy globalizáció?

Ismét napirendre került a konvergencia kérdése. A vita az azóta bekövetkezett hatalmas geopolitikai, gazdasági és társadalmi változások következtében mégis nagymér­

tékben eltér a hatvanas évekre jellemzőktől. A régebbi

konvergenciaelméletek hipotézisei szerint a technika volt az az egységesítő tényező, amely a társadalmi kap­

csolatokat meghatározza. Úgy gondolták, hogy az ipari társadalom jellegzetességei szétterjednek az egész Föl­

dön, s a társadalmi konfliktusokat harmonikus kapcsola­

tok váltják fel. (Kerr et al. 1960) Szervezeti szinten a kontíngencia-elmélet a szervezeti képződmények ma­

gyarázatában olyan változókra hivatkozott mint a tech­

nika, a méretarány, illetve a piaci környezet, ugyanak­

kor nem vett tudomást a társadalmi szempontokról. Fel­

tételezte, hogy a nagym éretű szervezetek általános ésszerűségi ismérvei univerzális szervezeti jellegzetes­

ségeket hoztak létre. A nemzeti különbözőségek állan­

dósága azonban azokat az institucionalista felfogásokat támogatta, amelyek szerint a különböző cselekvési útvonalak hasonló célok elérése felé irányulnak a külön­

böző országokban. E nézet szerint a szervezeteket nem egyetemes logikai elvek, hanem a „társadalmi hatások“

formálják. (Maurice et al. 1980) A konvergenciával kapcsolatos jelenlegi vita nem újítja fel az ipari társada­

1 A je le n ta n u lm á n y b a n is m e r te te tt m e g lá tá s o k a t P a u l Thompsonnal, Terry W allace-szal (Foglalkoztatási és M un­

kaügyi K utatóközpont - Central Lancashire-i Egyetem ), Per S e d e rb la d d a l és R o la n d A h ls tra n d d a l (L u n d i E g y e te m , Svédország) együtt dolgoztam ki. Az ebből az együttm űkö­

désből született közös tanulm ányok és cikkek a jelen tanul­

mány bibliográfiájában szerepelnek. Az osztrák kutatást a B é­

csi M unkakutató Központ (W O RC) végezte a „Tulajdoni vál­

tozások és m unkaadó-m unkavállalói kapcsolatok“ (szponzo­

rálta: Tudományos K utatást Fejlesztő A lapítvány) és „A ter­

m elés szervezetének és a m u n k aerő k ih aszn álásán ak n em ­ zetközi összehasonlítása“ (szponzorálta: Tudom ányos és K u­

tatási Szövetségi M inisztérium) kutatási projektum keretében.

32

1995.4^5. szám

lomra vonatkozó korábbi megközelítéseket, illetve az univerzális szervezeti ésszerűség tételét. Ehelyett in­

kább a globalizáció empirikus tendenciáiból indul ki.

Azt feltételezi, hogy a globalizálódott gazdaságban és társadalomban a hagyományos nemzeti különbségek gyorsan eltűnnek, és helyüket az egységes „uniformi­

zált“ társadalmi viszonyoknak és szervezeti struktúrák­

nak adják át.

Mi is a globalizáció? Ezt a fogalmat gyakran használ­

ják napjaink gazdasági és társadalmi fejlődésének jel­

lem zésére. A nem zeti és ko n tin en tális határokon túlmutató szoros kölcsönhatásokra, valamint a korábbi történelmi stádiumokhoz képest bekövetkezett minőségi változásokra utal. Az elméleti fogalmak tisztázása céljá­

ból mindazonáltal külön kell választanunk a gazdasági és társadalmi globalizációt.

Gazdasági globalizáció

A globalizáció definiálásakor több szerző is megállapít­

ja, hogy a gazdasági tevékenység nemzetköziesedése egyáltalán nem újkeletű. Míg az árukereskedelem évszázadok óta világméretű, a termelési folyamatok el­

sődlegesen a nemzetgazdaságokon belül zajlottak.

„A világgazdaság jellege azonban, különösen az öt­

venes évek óta ugrásszerűen megváltozott. A nemzetkö­

zi határok többé már nem zárják el egymástól vízhat­

lan1 fal módjára a termelési folyamatokat. Ezek a hatá­

rok inkább úgy működnek, mint egy nagymértékben át­

eresztő szűrő (...), egyre kevesebb iparág orientálódik a helyi, a regionális, sőt a nemzeti piacok felé. A gazdasá­

gi tevékenységek egyre nagyobb részének csak globális összefüggésben van jelentősége. (...) A világ központi és periférikus területei közötti közvetlen, erős mun­

kam eg o sztáso n alap u ló csere nagyon bonyolult kaleidoszkopikus struktúrává alakul át, amely maga után vonja a sok termelési folyamat felaprózódását és földrajzi áthelyeződését világméretekben, úgyszintén a nemzeti határok átszelését. (Dicken 1992:4)

A globalizáció fogalma és az az állítás, hogy a gaz­

dasági felépítés nagymértékben megváltozott, elfogad­

hatónak látszik. Ennek a tendenciának, valamint a gaz­

dasági helyzetnek az empirikus igazolása továbbra is megoldatlan marad. A globalizáció fogalmának mely dimenziói vizsgálhatóak empirikusan? v-

Hirst és Thompson ideáltípus megkülönböztetése sze­

rint a globalizált nemzetközi gazdaság és a világgazda­

ság között a különbség a következő:

„Ebben a globális rendszerben háttérbe szorulnak a különálló nemzetgazdaságok, és alapvetően nemzetközi folyamatok és ügyletek révén kerülnek vissza a rend­

szerbe. A világgazdaságban viszont, éppen ellenkező­

leg, még mindig dominálnak a nemzetgazdasági szinten meghatározott folyamatok, a nemzetközi jelenségek pe­

dig a nemzetgazdaságok különálló és egymástól eltérő teljesítményéből származnak. A világgazdaság nem­

zetközileg lo k a liz á lt tev ék en y ség ek h alm aza“ . (1992:360)

A globalizáció ilyen értelemben feltehetően a követ­

kező eredményekre vezet:

- „a kormányzás problematikussága“, vagyis a globá­

lis piacok kicsúsznak a politikai szabályozás alól - a multinacionális vállalatok (MNC-k) „transz­

nacionálisakká“ (TNC-kké) válnak, s ezzel elveszítik sajátos nemzeti gyökerüket

- a szakszervezet politikai befolyásolási és gazdasági alkupozíciója meggyengül a tőke mozgása és a munkae­

rő rögzítettsége miatt

- a nemzetközi politikai rendszer többközpontúsága helyettesíti az egyetlen nemzeti hatalom hegemóniáját.

(Hirst/Thompson 1992:361-től)

Vajon a valóság, vagyis a nemzetközi gazdasági ten­

denciák összhangban vannak-e a globalizációs tézissel?

Hirst és Thompson úgy véli, hogy nem. Fő érvük az, hogy a fő nemzetközi gazdasági kapcsolatok az OECD országok (a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez tartozó országok) viszonylatában érvénye­

sülnek: a pénz- a tőkepiac újraszabályozására irányuló tendencia, e piacok hetvenes évek óta tartó fokozatos nemzetköziesedése óta érvényesül: hogy - ha az Euró­

pai Közösséget egésznek vesszük - a nagy gazdaságok GNP-jük (bruttó nemzeti termék) csupán a tíz-tizenöt

%-át exportálják, illetve importálják; hogy még mindig azok a multinacionális cégek dominálnak, amelyek nem szakadtak el hazai bázisuktól; továbbá, hogy a nemze­

tek fölött álló kereskedelmi és gazdasági tömbök, mint pl. az EK és az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társaság (NAFTA) miatt újonnan felosztott nemzetközi gazdaság jött létre.

Ezekből az érvekből az következik, hogy mi nem ve­

hetjük egyszerűen adottnak a globalizációt ahogyan azt a vezetési és társadalomtudományi irodalom gyakran te­

szi. Ehelyett azokkal az empirikus tendenciákkal kell számolni, amelyek egyes kutatási kérdések és elemzési szintek szempontjából fontosak. A vállalati kultúra, il­

letve a munkaszervezet kérdését illetően különösen két szempont fontos: a nemzetközi vállalatok stratégiája és struktúrája, valamint a gazdasági tevékenységek közötti kapcsolatok. Amennyiben a gazdasági nemzetköziese- dés főképpen a kereskedelmi és gazdasági tömbök kia­

lakulását jelenti, akkor a mi esetünkben az európai szin­

tű kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a globális kap­

csolatok. Ebben az esetben Európára tudjuk korlátozni az egyre szorosabbá váló nemzetközi kapcsolatoknak a munkaszervezetre gyakorolt hatását. Ezért először az Európán belüli és az EK/EFTA országok és a kelet­

európai országok közötti konvergencia kérdése merül föl. Csak a „globális“ ágazatok vizsgálatában és az eu­

rópai helyzet felvázolása után van értelme a globális szintű összehasonlításnak.

A „globalizációval“ kapcsolatos egymásnak ellent­

mondó érvekből két dolog következik. Egyrészt a tanul­

mány megvilágítja az ágazatnak mint elemzési szintnek a fontosságát. Mind a piaci struktúrák alakulása, mind a multinacionális vállalatok - a továbbiakban MNC - szervezeti jellegzetességei között erős ágazati eltérés tapasztalható. A vita eredményessége érdekében ezért néhány érvnek ágazatspecifikusnak kell lennie, ezért vizsgálatunkba be kell vonni az ágazati jellegzetessé­

gekre vonatkozó információkat. Dicken az alábbi indo­

kokat hozza föl az ágazati szintű elemzés mellett:

„A transznacionális vállalatok (TNC-k) közvetleneb­

bül vesznek részt és befolyásosabbak néhány iparágban, mint másokban. Stratégiai orientációjuk gyakran az iparágon belül is és az iparágak között is különböző. A stratégiai szövetségek fontossága és az anyagok és al­

katrészek beszerzési forrásának jellege sokszor más az egyik ágazatban, mint a másikban. Ugyanígy a nemzeti kormányok részvétele nem egységes minden iparágban.

(...) A technika és a műszaki haladás szintén távolról sem egységes a gazdasági ágazatokban. Sőt, valamely iparág egy fő megkülönböztető jegye a sajátos termék- és gyártástechnológia. Még az olyan minden gazdasági tevékenységet érintő általános technológia mint a közle­

kedés és a távközlés is különböző lehet.“ (1992:231) Másrészt különbséget kell tennünk az egyes MNC- típusok között is. Ebben a tekintetben nem az ágazat az egyetlen tényező. Fontos tényezők például az ország, a méret, a történelmi múlt, a tulajdonviszonyok. Ezen a szinten a konvergenciahatás mértéke gyakran attól függ, hogy a vállalat milyen mértékben alkalmazza a „globá­

lis“ stratégiát és struktúrát. (Flecker/Schienstock 1993) Társadalmi globalizáció

A „társadalom“ XIX. századi koncepciója a nemzetál­

lam fogalmán és történelmi realitásán alapul. Az össze­

hasonlító szervezetkutatási módszerek, köztük az ún.

,,tá rsad alm i h atás m ó d szere“ [„ S o c ie ta l E ffects Approach“ ] a nemzetállam fogalmából indulnak ki.

Megállapítható azonban, hogy a XX. századi társadalmi globalizációs folyamatok következtében az a felfogás, amely szerint a társadalom önálló egység, s mint ilyen a n em zetállam m al rokon, m ár nem tarth ató fenn.

(Axtmann 1992) Ennek a jelentősége munkaszervezeti konvergenciadivergencia dilemmákra vonatkozóan nyil­

vánvaló: ha a társadalom határai nem felelnek meg a n em zetállam h a tá ra in a k , és ha a társadalom globalizációja érvényesül, akkor ennek a szervezetekre gyakorolt „társadalmi“ hatása többnyire nem a diver­

genciát, hanem a konvergenciát segíti elő. De mit is ér­

tünk társadalmi globalizáción? Sztompka (1990) azt ál­

lítja, hogy az emberi társadalmat a társadalom tagjának egységes gondolkodása és értékrendje jellem zi. A globalizált világban a közönséges emberek“ által kép­

viselt társadalmi gondolkodás és felfogás a kettős me­

chanizmusok folytán messzemenően egységesülnek.

„Először is a tényleges tapasztalatok, az életmód és a

társadalmi feltételek lesznek hasonlóak. Másrészt az idegen tapasztalatok, életmódok és társadalmi feltételek ismerete még akkor is hozzáférhetőbbé válik az utazás, a tömegkommunikációs eszközök (médiák) és a szemé­

lyes kapcsolatok révén, ha különbözőek maradnak. A vidéki tudatlanság kozmopolita képzeletvilággá áakul át. A tényleges tapasztalatok, de legalábbis az idegen ta- pasztáatokról szóló információk hasonlósága megnyitja az utat a társadalmi berendezkedések sokféleségének és változatosságának tényleges, de legalábbis helyettesítő újraélése vagy elképzelése felé. Az, amit a szociálantro- pológusok k o n te x tu á lis ú jra é rte lm ez é sn e k vagy relativizációnak neveznek, napi gyakorlatként a közön­

séges ember számára is elérhetővé válik. Következés­

képp, jelentésrendszerük, fogalmi kereteik és értékrend­

jük igazodik egymáshoz. A különböző társadalmak tag­

jai még akkor sem egymástól függetlenül beszélgetnek, hanem megértik egymást, ha hiedelmeik és ismereteik különbözőek is.“ (Sztompka 1990:52)

Megállapíthatjuk, hogy a sokféleség tartóssága az ál­

landó nemzeti sajátosságokban nem vehető adottnak. A szerv ezetek nem zetk ö zi fe jlő d é sé v e l fo g lalk o zó institucionalista és kulturalista beszámolók általános­

ságban nem vitatják a nemzeti kultúrák stabilitását. Ha a társadalmi globalizációnak ezt a definícióját a mun­

kaszervezet konvergenciájának kérdésére alkalmazzuk, akkor feltételezhetjük, hogy a nemzetileg kötött vezetési rendszer eleve adottnak tekintett jellege egyre kevésbé állja meg a helyét. Az átlagembernek az a képessége, hogy az idegen cselekvésmódokat elvesse, különösen a hegemonikus nemzetekből eredő gyakorlat esetében el­

veszíti jogosságát. A másik megállapítás szerint a társa­

dalmi változások nemcsak a (nemzeti) társadalomra jel­

lemző dinamikából fakadnak. A normák, értékek és el­

vek nemzetközi terjedése is nagy jelentőségű.

„A reformáció és a földrajzi felfedezések korától kezdve a modem világ minden fontosabbb változása ki­

sugárzott külföldre... Az emberek mindenütt tisztában voltak azokkal az eseményekkel és .előrehaladással1, amely összehasonlítási alapot nyújtott az otthoni fejlő­

dés m egítéléséhez.“ (Bendix 1978, idézi Axtmann 1992:14)

Axtmann véleménye szerint a társadalmi és politikai entitásokat nem kell úgy tekinteni, hogy logikailag és empirikusan megelőzik a közöttük lezajló kölcsönhatá­

sokat és cserefolyamatokat. „Éppen ellenkezőleg, ezek a kapcsolatok és cserefolyamatok az egyes országok tár­

sadalmi és politikai szervezetei alapvető vonásait képe­

zik.“ (Axtmann 1992:15k) Ha ezt a gondolatmenetet a munkaszervezet konvergenciájára, illetve divergenciájá­

ra alkalmazzuk, akkor a következőket mondhatjuk:

Azok a nemzeti intézmények, amelyek a szervezeti felé­

pítésre és a munkaerő felhasználására kihatnak, nem feltétlenül alapulnak a társadalom relatíve stabil kultu­

rális jellegzetességein. Magyarázatukban figyelembe kell vennük a külső hatásokat. Brit nézőpontból például

34

1995.4-5. szám

Németországnak a nyolcvanas években elért gazdasági sikerei olyan társadalmi intézményekkel magyarázható- ak mint például az oktatási rendszer és a munkaügyi kapcsolatok. (Lane 1989) Az intézményi jellegzetessé­

gek a demonstrációs hatás révén egyik országból a má­

sikba terjednek.

Miközben az önálló nemzeti társadalmak eltűnőben vannak, s ez gyengíti a „társadalmi hatásokon alapuló megközelítést“, ez objektíve nem támogatja a konver­

genciaelvet. Az ismeretek terjedése globális szinten és például a munkaerkölcs univerzálissá válása feltétlenül előkészíti a talajt a munkaszervezeti modellek nem­

zetközi elterjedésére. Alig tudjuk azonban elképzelni az olyan társadalmi tendenciákat mint pl. az univerzális fo­

galm ak, norm ák és értékek globális szinten, azaz azokat, amelyek „denacionalizált“ módon közvetlenül alakítják a szervezeti jellemzőket. A mi esetünkben ezért a társadalmi globalizáció fogalmát kissé más érte­

lemben kell használni, nevezetesen úgy, hogy a nem­

zetközi orientációjú elit vagy szubkultúra osztozik a tisztán nemzetközileg kialakított közösségek céljaiban és gondolatvilágában. Az arisztokrácia szerepe a nem­

zetállam keletkezése idején összefüggésbe hozható a mai tudom ányos k ö zö sség g el vagy nem zetközi menedzsmenttel. Szigorú értelemben ez azt jelenti, hogy az elképzelések, illetve fogalmak nem egy adott

„fejlett társadalom iból erednek, ezért nincsenek sajá­

tos nemzeti ismérvek. Ezek az ismérvek ugyanis, példá­

ul az üzleti tanácsadás, vezetőképzés és vezetési iroda­

lom nemzetközi szférájában jelentkeznek, amelyek már elveszítették nemzeti kulturális gyökerüket. A „globális v ezető “ lé tezése p éld áu l, am int azt töb b n y ire a globalizációval foglalkozó szakirodalom állítja, empiri­

kus bizonyíték a társadalmi globalizáció tézisére. Egé­

szen nyilvánvaló okból szintén támogatja a konvergen­

cia ügyét.

Thompson és társai legújabb tanulmányukban kétel­

kednek a „globális vezető“ fogalmában, vagyis egy bi­

zonyos országhoz nem kötődő vezetői réteg megjelené­

sében. Különösképpen a vállalatoknak azt a képességét vonják kétségbe, hogy ilyen személyzetet tud kitermelni m agából, v ag y is a g lo b ális szinten é rv én y esítő professzionalizációs folyamatot a tudás és a „kollektív mobilitás“ tekintetében, továbbá megkérdőjelezik a kül­

földön működő vezetők alkalmazása iránti igényt a vál­

lalat minden fejlődési stádiumában. (1993:3) Az élel­

miszeriparban például még európai szinten is arra pa­

naszkodnak, hogy „hiányoznak a páneurópai vezetők, akik a páneurópai gyárakhoz illenének“. (McGee/Sega- Horn 1992:40) A „külföldiek kudarca“ körüli vita (Enderwick/Barber 1992:265) a személyügyi vezetés irodalmában ugyanebbe az irányba mutat.

V égezetül m e g á lla p íth a tó , hogy a társadalm i globalizációnak ez a vetülete tehát kevésbé fontos a g y a k o rlatb an , m int a g lo b a liz á c ió irodalm ában.

Thompson et al. (1993) kijelentik, hogy nem a globális vezetőre, hanem a globális vezetési rendszerekre kell

helyezni a hangsúlyt. A nemzetközileg elterjedt vezetési szervezetet a „helyi vezetők“ is átvehetik és alkalmaz­

hatják. Végezetül m egjegyzem , hogy a társadalm i globalizációban a konvergenciahatás korlátozottan érvé­

nyesül. Minden bizonnyal fontosabbak a közvetett je ­ lenségek. Az életmód és a fogyasztás egységesülési ten­

denciája, valamint a igények ebből eredő homogenizá­

lódása folytán jönnek létre a nemzetközi piacok, és több ágazatban is a globális piacok. Ezt a vállalatok a globá­

lis termék- és marketingstratégiához használják föl, amelybe beletartozik a termelés integrációja, illetve összpontosítása nemzetközi szinten. Az alábbiakban szó lesz arról, hogy ezek a vállalati fejlemények munkaszer­

vezeti szinten konvergenciát idéznek elő.

Konvergencia vagy divergencia?

Amikor a konvergencia vagy a divergencia fogalmát használjuk, válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy tu­

lajdonképpen mi a vizsgálat tárgya: Miről tételezzük fel, hogy konvergál? Az összehasonlító társadalomtudo­

mány egyrészt a társadalmi intézmények, illetve struk­

túrák makroszintjével, másrészt a szervezeti jellemzők mikroszintjével foglalkozik. A másik kérdés a vonat­

koztatási szinttel kapcsolatos: Tulajdonképpen mi az összehasonlítási terület? A konvergenciát például globá­

lis szinten feltételezzük minden ipari ország között, vagy csak Európa vonatkozásában? A konvergencia fo­

galmával kapcsolatos harmadik kérdés a teleológiai je ­ lentésre vonatkozik: Azt jelenti-e ez, hogy a különböző helyzetek egy közös állapot felé fejlődnek? És vajon a társadalmi kapcsolatoknak erről az egységes jellegéről feltételezhető-e, hogy a fejlődés végső stádiuma („a tör­

ténelem vége“ vagy ,,az egy ed ü li h ely es ú t“ )?

Vagypedig a konvergenciát a növekvő hasonlóság és a csökkenő különbség kevésbé határozott értelmében használjuk?

A tanulmány elsősorban a szervezeti szintű konver­

genciával foglalkozik. Kérdése az, hogy vajon a mun­

kaszervezet, a munkaerő felhasználása és a vezetési stí­

lus a különböző országokban egyre inkább hasonlóvá válik-e? A szakirodalomban a konvergencia rendszerint globális szinten értelmezendő, jóllehet a fejtegetések többé kevésbé implicit módon az Észak-Amerikából, Európából és Japánból álló „triád“ -ra korlátozódnak.

Tekintettel az amerikai és japán vezetési módszerek fontosságára a jelenlegi üzleti környezetben, ez tűnik a megfelelő elemzési szintnek. Kiderülhet azonban, hogy a konvergencia csupán európai szinten zajlik, ez azon­

ban megvizsgálandó empirikus probléma. A konvergen­

cia fogalma nem hordozhat teleológiai jelentést abban az értelemben, hogy a szervezeti ismérvek egy végső optimum felé „konvergálnak“. A kapitalizmus dinami­

kus rendszer, amelyben a változás az egyetlen állandó.

A munkaszervezet végső stádiumának globális elterje­

dése helyett az várható, hogy gyorsabban fognak elter­

jedni országhatároktól függetlenül az új módszerek, amelyek helyi vagy nemzetközi szinten jelentkeznek.

(Flecker/Thompson/Wallace 1993) A globalizáció

konvergenciára vezet

A nemzetközi és globális szintű kapcsolatok összefonó­

dásából származó fokozódó feszültségek elősegítik az ismeretek terjedését, és az alkalmazkodás irányába ható nyomást. Egészen nyilvánvaló, hogy a gazdasági és tár­

sadalmi nemzetköziesedéssel együtt az egyes országok­

ba szabadon áramolnak a külföldi cselekvési minták.

Követezésképp a nemzeti társadalmakból, illetve kultú­

rákból eredeztethető társadalmi kapcsolatok és a szerve­

zeti felépítés sajátosságai részben veszítenek fontossá­

gukból. Ebben az összefüggésben a multinacionális vál­

lalatok döntő szerepet játszanak. A konvergencia hordo­

zói, egyszerűen azért, mert a határokat átszelő szerveze­

tük eleve az ismeretek és módszerek átvitelét jelenti.

Ezenkívül az innováció a demonstrációs hatás révén a hazai cégekre is többnyire átterjed. A helyi leányválla­

latok alkalmazkodását a vállalati szokásokhoz elősegíti a multinacionális vállalatok ellenőrzési (irányítási) szer­

vezete.

A módszerek átadását a vállalati szervezetben és azon kívül - mint például a beszállítói hálózatokban - úgy definiálhatjuk, mint tudatos kísérletet arra, hogy a központilag megszervezett műszaki és szervezeti isme­

reteket a vállalat vagy a hálózat különböző egységeiben alkalmazzák. A gazdasági szakirodalomban a multinaci­

onális vállalatok megjelenését rendszerint az ilyen va­

gyonból ered ő versen y elő n n y el m agyarázzák. A nagyvállalatok méretgazdaságosságot tesznek lehetővé a műszaki fejlesztésben és a termelési módszerek fej­

lesztésében. Ennek egyik módszere, hogy kísérleti pro­

jektum okat indítanak be egy adott leányvállalatnál.

Amennyiben sikeres, a tapasztalatokat más egységek­

ben is alkalmazták, (v. ö. Jürgens et al. 1989) A másik lehetőség a fejlesztési tevékenység központosítása. A nyolcvanas években az olyan vállalatok mint a General Motors, a FIAT, a Saint Gobain, a Philips és a General Electric központi termelésautomatizálási osztályokat alapított. Ezáltal a központ hatása e stratégiai funkció tekintetében felerősödött, a fejlesztési összköltségek pe­

dig lecsökkentek. (Tulder 1988:86) A műszaki és szer­

vezeti transzfer különböző mechanizmusok, pl. a nem­

zetközi projektteamek, termelékenységi könyvvizsgáló osztályok és vezetőképző osztályok révén valósul meg.

(v. ö. Frenkel 1991) A nagymértékben integrált nem­

zetközi termelési folyamatokban a leányvállalatok szer­

vezetének és technikájának az adaptációjára van szük­

ség a különböző egységek összeegyeztethetőségéhez. A

„svéd“ típusú termelés- és munkaszervezésnek a Volvo brit telephelyeire történő átvitelét például a gyártáska­

pacitás rugalmas hasznosításának igénye, valamint a le­

ányvállalatok közötti kölcsönös műszaki kapcsolatok tették lehetővé. (Thompson/Sederblad/Ahlstrand 1992)

A nagyvállalatok decentralizációja miatt a beszámol­

tatási eljárások („reporting procedures“) váltak a leg­

fontosabb ellenőrzési rendszerré. A leányvállalatokat főképpen a pénzügyi irányítás kényszeríti arra. hogy ja­

vítsák teljesítményüket, és innovatív szervezeti megol­

dásokat alkalmazzanak. Ezenkívül a termelékenységet és más teljesítmény-szempontokat alaposan ellenőrzik („auditálják“). A számítógépes hálózatok átláthatóvá te­

szik a nagy, komplex és széttagolt szervezeteket. Bár a pénzügyi irányítás sajátos hatást gyakorol a konkrét szervezeti döntésekre, gyakran azzal jár, hogy vállalati vagy ágazati szinten is új módszereket alkalmaznak.

Ezzel szemben a gyártásfolyamatok könyvvizsgálói el­

lenőrzése. valamint az egységeknek a pontszám szerinti rangsorolása sajátos eredményt hozott, mert a muta­

tószámok és a könyvvizsgálati módszerek megválasztá­

sa már eleve bizonyos szervezési módszereknek kedvez.

Az olyan módszerek ugyanis mint az átfogó minőségel­

lenőrzés (Total Quality Management - TQM) jelzik, hogy a könyvvizsgálat és az adaptáció nem korlátozódik a termelésre, hanem többnyire a vezetést is magában foglalja. Ez egy másik „konvergenciahordozó“, neveze­

tesen a vállalati tanácsadás példájával szemléltethető.

Egy tekintélyes amerikai tanácsadó céget arra kértek fel, hogy elem ezze a döntési folyam atot egy nagy

„XYZ" vállalatnál. Jelentésükben kritizálták a vállalat döntéshozatali stílusát, amelyet úgy jellemeztek, hogy többek között „intuitív“ és „konszenzuson alapuló“. Ok

„a hagyományos XYZ módszerekkel kapcsolatos meg­

figyeléseiket“,^ más vállalatoknál alkalmazott gyakor­

lat válogatott példáival" hasonlítják össze. Ezeket „vá­

logatott példákat", amelyeket mintaképül állítanak, nyil­

vánvalóan USA-beli ügyfeleiktől vettek és az USA tankönyvek normáit tükrözik, amelyek nem intuitívak, hanem „a tényeken alapulnak“, és nem a bizalmi, egyé­

ni kapcsolatokon és a konszenzusra való törekvésen, ha­

nem „a hatáskörök világos körülhatárolásán alapuló gyors döntéseken“. (Hofstede 1980:59)

Összefoglalva: a globalizáció - a kiélezett verseny és következésképp az új szervezeti és műszaki megoldások elfogadására nehezedő nyomás révén - a módszereket a vállalaton belül keresztül vivő transznacionális válla­

latok (TNC-k) növekedése, a kompatibilitást igénylő, nemzeti határoktól független termelésintegráció, továb­

bá a TNC-ken belüli irányítási rendszerek formájában nyomást gyakorol a helyi vállalatvezetőkre a nemzetkö­

zi normák elfogadására.

A globalizáció divergenciára vezet

Jóllehet általában megállapítják, hogy a gazdasági és társadalmi globalizációs tendenciák elősegítik a mun­

kaszervezetek konvergenciáját, le kell szögeznünk, hogy ennek az ellenkezője igaz. Elméletileg a globális

36

1995.4-5. szám

szintű verseny és az országok többségének integrálása a globális gazdasági rendszerbe nem teszi szükségessé, hogy a különböző.országokban működő cégek egy uni­

verzális szervezeti formához igazodjanak. Az azonos termelési szint, minőség, szállítási idő és más versenyté­

nyezők különböző módszerekkel is biztosíthatók. Az összehasonlító szervezetelméleti kutatások társadalmi jelenségek oldaláról való megközelítése alapján megál­

lapíthatjuk. hogy funkcionális ekvivalensek, t.i. külön­

böző cselekvési irányok vezetnek hasonló szervezeti célok felé. (Maurice et al. 1980) Több institucionalista szerző nemcsak vallja a társadalmi intézmények és kö­

vetkezésképp a szervezeti felépítés nemzeti különböző­

ségének fennállását, hanem azt is megállapítja, hogy a nemzetközi gazdasági egységesülés pl. az Európai Kö­

zösség nem konvergenciát, hanem divergenciát idéz elő.

Ez a hipotézis a következő elméleti tételen alapszik:

Valamely ágazat teljesítménye egy adott országban nem az ezen társadalom intézményi háttere és egy konkrét iparág feltételezett ideális profilja közötti összhangnak a következménye, hanem hogy megfelel-e egymásnak az ipar, az ágazat, a vállalati profil és a társadalmi hatás jellege. (Sorge 1991:186) Ez azt jelenti, hogy a cégek­

nek annak érdekében, hogy képesek legyenek egymás­

sal versenyezni, olyan munkaszervezetet, vezetési stí­

lust és munkaerő-hasznosítási módot kell választaniuk, amelyek igazodnak ahhoz az intézményi környezethez, amelyben működnek. Ez fontosabb, mint a nemzetközi­

leg elismert „legjobb gyakorlatihoz való alkalmazko­

dás. Ezenkívül a szervezeti szinten ebből adódó diver­

genciát nem semlegesíti a „kiskapun“ keresztül a társa­

dalmi szintű konvergencia.

„Valószínűbb, hogy szoros versenyhelyzetben az in­

tézményi megalapozottságú versenyelőny mentén a tár­

sadalmi spccializáció, és így a társadalmak intézményi sajátosságai is fel fognak erősödni.“ (Sorge 1991:186)

Az összehasonlító kutatás ilyen fajta institucionalista a megközelítésének és a jelenlegi fejlődés instituciona­

lista értelmezésének kritikusai a gazdasági tényezők erejére mutatnak rá. „Úgy tűnik, hogy az institúció­

nál isták megfeledkeznek arról, hogy a tőkés országok a globális rendszer részét képezik.“ (Smith/Meiksens

1991:12)

Nemcsak a piaci globalizáció, s ennek következtében a verseny kiéleződése befolyásolja a vállalati szintű szervezeti döntéseket. Számításba kell még vennünk a tőke fokozódó koncentrációját is, és a gazdasági tevé­

kenységek ebből eredő szervezeti formáját. Sorgénak a fent említett divergenciatézise azon a feltételezésen ala­

pul. hogy a cégek elég önállóak ahhoz, hogy a nemzeti intézm ényi fe lté te le k h ez alk alm azk o d jan ak . A transznacionális vállalatok leányvállalatai és beszállítói esetében ez megkérdőjelezhető. A haszonjárműszektor fejlődése Európában például világosan jelzi, hogy az utóbbi években még a nemzeti jellegű gazdasági tevé­

kenységek is nemzetek fölötti szinten folynak. (Flecker et al. 1993)

A különböző európai országokban működő hazai cé­

gek uralták a múltban az egyes nemzeti piacokat. A koncentrációs folyamat során a független teherautó­

gyártók száma az 1950. évi ötvenötről 1988-ra ti­

zenegyre csökkent. Ebben közrejátszott, hogy a fenn­

maradó nemzetközi vállalatok felvásárolták a nemzeti vállalatokat és piaci részesedésüket. Az előbbieknek az volt a stratégiájuk, hogy a megszerzett Cégeket nemze­

tek fölött álló ternielőláncolatokká egyesítették, ame­

lyekre a leányvállalatok közötti munkamegosztás, vala­

mint a tevékenységek nagymérvű integrációja jellemző európai szinten. Németországon és talán Svédországon kívül nemzeti alapon álló ágazatok már nem léteznek: a vállalatok vagy külföldi tulajdonban vannak, vagy csak egyetlen hazai gyártómű maradt.

Természetesen a többi ágazatban más struktúra fi­

gyelhető meg, de még az élelmiszeripar is - amely pe­

dig a nemzeti sajátosságokban gyökerezik, és amelynek a leginkább kell megfelelnie a nemzeti előírásoknak - egyre inkább eu ró p aiv á és g lo b á lissá válik.

(McGee/Segal-Horn 1992) Ezért felvetődik a következő általános kérdés: Vajon a nemzetköziesedett gazdaság­

ban egy adott ország vállalatai saját belátásuk szerint az intézményi háttérnek megfelelően határozhatják meg szervezeti felépítésüket? A fentiekben már kitértem azokra a kritériumokra, amelyek miatt a transznacio­

nális vállalatok a konvergencia hordozói. Ugyanakkor hatalmas mennyiségű irodalom ennek az ellenkezőjéről szól. A decentralizáció, a „heterarchiák“, a belső piacok és a hálózatok kialakulása váltja fel a központosított és bürokratikus vállalatok anya-leányvállalati hierarchikus kapcsolatát, (pl. Hedlund 1986) ezeket az érveket itt nem tudjuk ismertetni. Elegendő annyit mondani, hogy a decentralizált vállalati szervezet irányában ható ten­

denciák alapján egyetérthetünk Sorge véleményével: Ha a leányvállalatoknak vagy beszállítóknak bizonyos ter­

melékenységi szintet és pénzügyi célt el kell érniük, de szabadon v álaszth atják meg az ennek m eg felelő módszereket, akkor az intézményi háttérhez való alkal­

mazkodás nemcsak lehetséges, de kiderülhet róla, hogy a legsikeresebb stratégia. A vállalaton belüli pénzügyi ellenőrzés és verseny arra kényszeríti a leányvállalatok vezetőségét, hogy kihasználják a nemzeti, regionális, il­

letve helyi környezetből adódó versenyelőnyöket. Ezzel szemben még az olyan fogalmak mint a „hcterarchia“

vagy a hálózatok sem jelentik egyszerűen a döntéshoza­

tal áthárítását a helyi versenyre. Ez jól szemléltethető a svéd vállalatok példáján, am elyeket többközpontú TNC-nek szoktak nevezni:

„Sok európai leányvállalat az anyavállalat m eg­

hosszabbított részéből egy olyan képződménnyé alakult át, amely a cég súlypontjának szerepét tölti be valamely sp eciális term elési terü leten vagy fu n k ció b an . Amennyiben a kritikus forrásokkal való gazdálkodás a hatalom alapja, akkor a formális hierarchia mellett ez az átalakulás azt is jelenti, hogy a cégek stratégiai befolyá­

sa Svédországból folyamatosan a leányvállalatokra toló­

dik át, amelyek főképpen az Európai Kontinensen és Nagy-Britanniában vannak.“ (Forsgren et al. 1992:235)

Míg a döntési rendszer nem koncentrálódik a köz­

pontra vagy az anyaországra, a konkrét kérdésekre gya­

korolt stratégiai befolyás központosított marad: számos szakmai testület, illetve hely van, amelyek valamely konkrét funkció központjaként szolgálnak. A „helyi rea­

gálás“ decentralizációja és stratégiája (Prahalad/Doz 1987) mégis valóságos tendencia, gyakorlati jelentősége és kihatása pedig empirikusan vizsgálandó kérdés.

Nem/etköziesedés

és szervezeti változás Ausztriában

Az osztrák gazdaságra relatíve nagyfokú passzív nemzetköziesedés jellemző. A termelési szférában már az 1960-as években az összes foglalkoztatottnak kb.

húsz %-a külföldi tulajdonú vállalatoknál dolgozott. Ez az arány erőteljesen differenciálódott az iparágak kö­

zött: a villamossági iparban hatvan % volt, a vegyipar­

ban pedig huszonöt %. A külföldi tőke jelenléte nem korlátozódott csupán a gyáriparra. így például a biztosí­

tási dolgozóknak több mint a fele nemzetközi vállala­

toknál állt alkalmazásban. (Grünwald/Lacina 1970). A nyolcvanas évek végére a foglalkoztatás tekintetében a külföldi vállalatok részaránya a gyáriparban 33,7 %-ra emelkedett. (Beer et al. 1991). Figyelembe véve ezeket a számokat és tekintettel a „demonstrációs hatás“-ra, várható, hogy a nemzetközi cégek erőteljes hatást fog­

nak gyakorolni az osztrák munkaszervezetekre.

K utatási eredm ényeink alapján szem léltetjük a módszerek átadási folyamatát és beszámolunk néhány tapasztalatról a nemzetköziesedés által kiváltott szerve­

zeti változás irányáról és terjedelemről. Egy közelmúlt­

ban befejezett kutatási projektum keretében a válla­

latvásárlásokat vizsgáltuk, hogy megismerjük az előző­

ekben vázolt tendenciákat. Előzetes feltételezéseink szerint tulajdonváltozás nyomán felgyorsulnak és kény­

szerítővé válnak a szervezeti változások. A nagyobb külföldi tulajdonú vállalatokra vonatkozó további ta­

pasztalatok szintén jó példákat szolgáltatnak egyrészt a leányvállalatoknak a nemzetközi innovációs folyamat­

ban játszott szerepéről, másrészt a hazai gazdaságban jelentkező „demonstrációs“ hatásról.

Az 1980-as években a General Motors egy teljesen újonnan épült nagyüzemet létesített Ausztriában. A le­

ányvállalat motorral és sebességváltóval látja el a válla­

lat európai összeszerelőüzemeit. Már induláskor részvé­

telen alapuló vezetési rendszert és új munkaszervezeti fo rm ák at v ezettek be üzem i szinten. Ami a mukaszervezést illeti, a „teamkoncepció“ komoly fi­

gyelmet keltett Ausztriában és az ágazat nemzetközi szintjén egyaránt. Jellemzője, hogy kismértékben hárít­

ják át a hatáskört a munkacsoportokra, a munkakörök­

ben rendszeresen cserélik a dolgozókat (funkcionálisan rugalmasak), a munkások pedig közreműködnek a mi­

nőségi körökben. A funkcionális rugalmasság azt jelen­

ti. hogy a dolgozókat arra ösztönzik: tanulják meg, hogy miképpen kell üzemeltetni a gépeket a team területén, és szükség esetén váltsák a munkahelyeket. Ezt alátá­

masztja a „hozzáértés szerinti fiz e té sb e n „pay for knowledge“ alapuló bérrendszer, amely elismeri a ru­

galmasságot. (Scheinecker 1989) A példa főleg két szempontból érdekes. Egyrészt a „teamkoncepció“ be­

vezetése érdekében az osztrák üzem kísérleti egység­

ként szolgált. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi válla­

latvezetőség szorgalmazta és ellenőrizte a szervezeti változást, és hogy az így kapott tapasztalatokat később más leányvállalatoknál is hasznosították. Másrészt ezt a kísérletet figyelemmel kísérte az osztrák vezetőség és a szakszervezetek. Nemcsak olyan szervezeti innováció volt, amelyet sikeressége esetén le lehet másolni, hanem felvetette az osztrák intézményi háttérrel való összee­

gyeztethetőség kérdését is.

A kollektív szerződésen alapuló foglalkoztatási vi­

szonyok hagyományai és szabályozásuk olyan kérdése­

ket érintett mint a bérrendszer, a szakképzett munkaerő felhasználása a gépek üzemeltetésénél, a művezetők új szerepe, valamint a munkások közvetlen részvétele a vezetésben. A szakképzett dolgozók „betanított munká­

ra“ való alkalmazását a szakszervezetek csak akkor en­

gedélyezték, amikor a vállalatvezetés azzal érvelt, hogy a gyakornokok számára nem volt más álláslehetőség a képzés után. Bár nem rendelkezünk pontos információ­

val a GM-féle innovációkról, így pl. a teamkoncepció­

nak és a rugalmas bérrendszernek Ausztriában történő elterjesztéséről, jelentős normateremtő (demonstrációs) hatással kell számolnunk.

Egy villamossági ágazatba tartozó és skandináv mul­

tinacionális vállalat tulajdonában levő vállalat példája jól szemlélteti a módszereknek a vállalati központ ren­

delkezésére történő átadását. A helyi osztrák vezetőség arra kényszerült, hogy a termelést egy belső ,,just-in time“ („éppen a megfelelő időben") rendszer szerint szervezze át. Ezenkívül a termelés tervezését is decent­

ralizálnia kellett. Mindkét intézkedés maga után vonta az ellenőrzés delegálását lefelé, és az üzemi dolgozók ismeretére és gyakorlatára történő nagyobb támaszko­

dást. Az osztrák gyárigazgató ellenezte a tervet, és - mint mondotta - komoly vitákat provokált a nemzetközi igazgatókkal. A helyi vezetőség meg volt győződve ar­

ról, hogy egy ilyen szervezet nem működőképes, ezért rontja az osztrák leányvállalat teljesítményét, és követ­

kezésképp az életképességét is. Az átszervezés azonban sikeresnek bizonyult. Jelenleg a gyárigazgató az új rendszer lelkes híve. Az eset nemcsak a szervezési módszerek terjesztésének konkrét módszerét illusztrálja, de a társadalmi jelenségek mikroszinten történő empiri­

kus kezelését is jól megvilágítja. Minthogy a helyi (osztrák) vezetők a hagyományos kvázi-Taylor-féle módszereket védelmezték, a vállalati központ a gyárban (elhelyezkedésénél fogva már) rendelkezésre álló

38

1995. 4--5. szám

szakértelem jobb kihasználására irányult. Különös, hogy nem a helyi vezetőség, hanem a nemzetközi válla­

lat hangsúlyozta a társadalmi háttér előnyeit. Egy nem­

zetközi vállalati magazin idillikus képet közöl, amelyen az osztrák Alpokban egy távoli gazdaság látható, s alat­

ta annak a városnak a polgármesterét idézik, amelyben a gyár található. A polgármester a következőket mondja:

„Ausztriának ezen a hegyvidéki táján az emberek legnagyobb része kis különálló tanyákon lakik. Mivel nem tudnak minden alkalommal szerelőt hívni, amikor valami tönkremegy, nagyon találékonyak. Ugyanakkor a földdel szemben felelősséget éreznek és nagyon kö­

tődnek hozzá, amit nem lehet átvinni a vállalathoz, ami­

kor otthagyják otthonunkat, hogy munkát keressenek.

Akár saját gazdaságukkal foglalkoznak, akár a gyárban dolgoznak, embereink hozzászoktak az alapos és jó munkavégzéshez.“

A külföldi vállalati felvásárlás ausztriai vizsgálata so­

rán egy fém m egm unkáló vállalatot is vizsgáltunk, amely most egy skandináv vállalathoz tartozik. Ez az anyavállalat globalizációs stratégiát folytat. Ez azt je­

lenti, hogy a tevékenysége kifejezetten a világpiacra irá­

nyul, ahol a vállalat uralkodó szerepre törekszik. A ter­

melést és a marketinget nemzetközi szinten egyesítették az egyes termék-, illetve alkatrész területekre speciali­

zálódó különböző termelőegységekkel. Nemcsak a ter­

melés tekintetében van lehetőség méretgazdaságosság elérésére. A kutatás és fejlesztés is központosítva van, ugyanakkor egységes gyártási módszereket alkalmaz­

nak világszerte. Az osztrák cég megvétele után azonnal megkezdődött a vállalatnál domináló szervezeti elvek átvétele. így többek között a termelésben a funkcionális m unkam egosztást a japán KanBan (Just-in-Tim e) módszerhez hasonló folyamatelv váltotta fel. A cégnek a vállalati termelési hálózatba való bekapcsolásától a sorozatnagyság növekedését remélték. E vágyuk azon­

ban kevésbé érvényesült, mint ahogyan azt a felvásárlás során bejelentették. Fennmaradt az egyedi és a kissoro- zatban történő gyártás, ugyanakkor a gyárra jellemző nagyfokú rugalmasságot céltudatosan használták fel a vállalati stratégiában. Ez nem az egyetlen példa arra, hogy egy multinacionális termelővállalat a rugalmas egység szerepét szánja ausztriai leányvállalatának.

A felhozott példák azt mutatják, hogy-a nemzetközi vállalatok vezetési módszereit az osztrák leányvállala­

tok átvették. Nem szeretném azonban azt a látszatot kel­

teni, mintha az ismeretek mindig ebben az irányban ha­

ladnának. Azt sem állítom, hogy az ausztriai szervezeti változások a nemzetközi vállalatoktól jövő forrásokon alapulnak. Erre ellenkező példa is van: a nyolcvanas években egy járműipari vállalat megváltoztatta a veze­

tési szervezetet. A funkcionális szervezetet a költ­

ségcentrikus megközelítés váltotta fel, amelyben az olyan közvetett feladatok mint a karbantartás, a külön­

böző gyártásfolyamatokat irányító termelési igazgatók hatáskörébe tartozott. Amikor a céget egy német válla­

lat átvette, a helyi vezetést arra kényszerítette, hogy tér­

jen vissza az előző funkcionális szervezeti felépítésre, hogy alkalmazkodni tudjon az anyavállalat szervezési módszereihez. Az osztrák leányvállalat csak akkor tudta megismételni a költségcentrikus felépítést, amikor a

„karcsúsított“ vezetés nemzetközi méretekben az előtér­

be került.

Abból a célból, hogy az esettanulmányban leírt példát általánosítani tudjuk, további vizsgálatot folytattunk ar­

ra vonatkozóan, hogy azoknál az ausztriai cégeknél, amelyeknél tulajdonosváltozás történt, a vállalatvásárlás milyen társadalmi és szervezeti hatásokkal járt. A cégek megvételére 1987 és 1989 között került sor, vagyis a vizsgálatot megelőző kéthárom évben, így tehát jól ta­

nulmányozhatók a hosszú távú hatások. Az összesített eredményekből kitűnik, hogy a vállalatvásárlás a szer­

vezeti változás fő előidézője. A cégek hatvan %-a messzemenő átalakításról számolt be, amelyet a vizsgált esetek kétharmadában mind a vezetők, mind a munká­

sok képviselői a tulajdonosváltozásnak tulajdonították.

A cégeknek több mint a felében az új tulajdonos új ve­

zérigazgatót nevezett ki, míg a többi esetben további ve­

zetőket vettek fel.

Amikor a külföldi vállalatvásárlások részmintáját ele­

meztük, igyekeztünk megállapítani, hogy vajon az oszt­

rák cégek felvásárlása a „g lo b a liz á ció s“ vagy az

„europaizálási“ stratégiát követte-e. A következő muta­

tókat alkalmaztuk: a közvetlen beruházás okait, a mun­

kamegosztás mértékét, valamint a vállalat leányvállala­

tai közötti integrációt és a marketingszervezetet. Az eredményekből kiderült, hogy a nyolcvanas évek végén még mindig uralkodónk voltak a „multinacionális“ stra­

tégiák: Az osztrák piac kiemelkedő szerepet játszott több vállalat vásárlási döntésben, és a cégeknek csupán egészen csekély része volt nagymértékben integrálva a nemzetközi termelési láncolatokba.

A multinacionális vállalatokról szóló legújabb szaki­

rodalom gyakran hangoztatja, hogy az MNC-k az 1960- as és 1970-es évekre jellemző magatartásukkal szemben nagymértékben alkalmazkodnak a munkaügyi kapcsola­

tok helyi szabályozásához és hagyományaihoz (pl. ILO) International Labour Organization - Nemzetközi Mun­

kaszervezet/1989). Vizsgálati eredményeink megfelel­

nek ennek a véleménynek. A vizsgálat során nem talál­

tunk különbséget a külföldi és a hazai vállalatfelvásárlás között a munkaügyi kapcsolatok tekintetében. Az oszt­

rák felvásárló vállalatok például ugyanolyan gyakran újratárgyalták a szociális juttatásokról szóló üzemi szin­

tű megállapodásokat. Ugyanez mondható el a mun­

kásképviselők elismeréséről is, amiből arra következtet­

hetünk, hogy a passzív internacionalizálódás nem gya­

korol nyomást az üzemi munkaügyi kapcsolatok eljárási kérdéseire. A külföldi tulajdonú vállalatok szívesen al­

kalmazzák az együttműködés hagyományos módszerét az érdekek szabályozásában. Az érdemi kérdésekre vo­

natkozó tárgyalásokat azonban korlátozza a helyi válla­

latvezetés szűkös mozgástere, valamint a vállalat más részegységeivel folytatott verseny.

Milyen fontosabb tendenciák figyelhetők meg Auszt­

riában a szervezeti változás terén? A felmérések és az esettanulmányok eredményei különböző tendenciákra engednek következtetni, amelyek összhangban vannak a nemzetközi tendenciákkal: minőségirányítás, a források kívülről történő beszerzése, az automatizálás, a funkcio­

nális rugalmasság. A termelési tevékenység megszerve­

zésének egyik fontos szempontja a szakképzett munká­

sok alkalmazása. Az osztrák oktatási rendszer, amely hasonló a némethez, összekapcsolja az iskolai szakkép­

zést a vállalati képzéssel, a gyakornoki rendszer alkal­

m azásával. A m unkaerőnek viszonylag nagy része szakképzett. Ez a körülmény teremti meg a funkcionális rugalmasság alapját, ugyanakkor van egy olyan irányzat is, hogy szakképzett dolgozókat alkalmaznak a gépek üzemeltetésére, illetve az összeszerelési feladatokra, ami elősegíti a közvetett (pl. javítási-karbantartási) fela­

datok beépítését munkaköri szerepükbe. A szakképzett­

ség a németországinál alacsonyabb bérekkel együtt fon­

tos szerepet játszik a nemzetközi cégek beruházási dön­

téseiben. Megállapíthatjuk, hogy a vállalatok azokat a termelőtevékenységeket telepítik Ausztriába, amelyek nagyfokú rugalmasságot igényelnek, amit a fent említett eset is jól mutat. Az együttműködésen alapuló üzemi munkaügyi kapcsolatok, valamint a korszerűsítéshez, különösképpen pedig a termelékenység fokozásához po­

zitív módon viszonyuló szakszervezetek segítenek le­

bontani a rugalmasság és az innováció útjában álló po­

tenciális korlátokat.

A gyáriparban a szervezeti változtatás másik fontos tényezője a középvezetőség szerepe. Sok cég megvál­

toztatja a művezető szerepét, és tanfolyamokat szervez ennek elősegítésére. Ez a szervezeti innováció döntő je­

lentőségű a tőkeigényes termelésben, sok új munkaszer­

vezési forma bevezetésében. Az olyan funkcionális ru­

galmasságot biztosító módszerekkel szemben mint a dolgozók részvétele a döntésekben és a döntés delegálá­

sa a dolgozókhoz nem talál tanulságosan kedvező talaj­

ra Ausztriában. A tekintélyelvű társadalmi kapcsolatok a termelésben nagyobb akadályt jelentenek a „karcsúsí­

tott“ munkaszervezet elérésében, mint a fizikai dolgo­

zók szervezeti elkülönülése, illetve a rugalmas alkalma­

zásuk útjában álló más akadályok. A „külföldi“ vezetési módszerek alkalmazása ezért elősegíti azoknak a lehe­

tőségeknek a kihasználását, amelyek a munkaerőben már jelen vannak.

T a n u ls á g o k : in té z m é n y i h á tté r és h a ta lm i v iszo n y o k

A tanulm ány első részében ism ertetett anyagból kitűnik, hogy a munkaszervezetek konvergenciája és divergenciája még mindig erősen vitatott kérdés. A vélemények nagymértékben megoszlanak az egyetemes

szervezeti form ák elterjedésének lehetőségéről és mértékéről. Smith és Elger (1993) a terjedés háromféle megközelítését így összegzi:

- A k u ltú ra eg y e d ü lá lló sze re p é t h an g sú ly o zó elméletek szerint egyik ország sajátosságai sem teszik lehetővé az „átadást“ és az „utánzást“,

- Az u n iv e rz a litá s e lm é le te sz e rin t azo k n ak a társadalmaknak, amelyeknek ugyanolyan gazdasági rendszerük van, a modernizáció általános mintáit kell alkalmazniuk,

- Az intézményi megoldások modelljének szellemében, a nemzeti sajátosságokat a tőke és a munka közötti társadalm i-gazdasági m egoldások hozzák létre. A terjedést és az utánzást m egakadályozza, hogy az exportálandó „term ék“ voltaképpen az állam -tőke- munka közötti kapcsolatok b onyolult intézm ényi hálózata, nem pedig a gyári ren d szerre je lle m z ő sajátosság, (ibid. 3. p.)

Az utóbb e m líte tt m e g k ö zelítés az egyes társadalm akban fen n álló hatalm i v iszo n y o k at és osztályellentéteket jelzi, amelyeket az összehasonlító vizsgálatokban a „kulturalista“ szubjektivitás miatt m ellőzni szo k tak . Jap án m u n k a szerv ezeten és vezetésen, valamint japán technikán alapuló üzemeket létesítettek nagy munkanélküliségű körzetekben. Ez lehetővé tette, hogy a vállalatok rendkívül óvatosan válasszák ki a személyzetet. A telepített japán vállalatok gyakorlata jelzi, hogy a munkaerő kiválasztása fontos szerepet játszik a vállalati kultúra kialakulásában. Nem a munkával kapcsolatos ismeretek, hanem a dolgozók magatartása és személyisége a fő kritérium, amelyen a kiválasztási eljárások alapulnak. (Townley 1991) Az elkötelezett munkaerő megteremtésére szolgáló más vezetési m ódszerek ellenére ez azt jelen ti, hogy a vállalati kultúra tudatos megtervezése a munkaerőpiaci felételektől, és ennek folytán a tőke és a munka közötti erőviszonyoktól függ.

A témával foglalkozó szakirodalom szerint a japán vezetési módszereket a technikailag sikeresebb szerve­

zetek többnyire problémamentesen átveszik:

„Japán gazdasági sikere, és a nyugati vállalatok m ásolásával és fe lü lm ú lá sá v a l e lé rt h ih e te tle n fellendülés azt jelzi, hogy a jövőben ezt a gyakorlatot még szélesebb körben fogják alkalmazni.“ (Enderwick) (Barber 1992:254)

A kritikus megjegyzések a munkaügyi kapcsolatokra vonatkoznak, és - különösen a műszaki hatékonyság sem legessége ellenében - a hatalom és ellenőrzés fontosságát hangsúlyozták. A válsággal küszködő Észak-Kelet-Angliában működő Nissan gyárról szóló tanulmányukban politikai szem pontból ism ertetik a japán vezetés sajátosságait:

„Számunkra a ,Nissan módszer4 sajátossága abban rejlik, hogy a vállalat arculatában intézményesült külső politikai irányítás és a belső konfliktus részletes szabá­

lyozása összekapcsolódik. Ennek az új alárendeltségi

40

1995.4-5. szám

rend szern ek a részét k épező .N issan m ódszer' a minőség általi irányításon, a rugalmasság útján történő üzemeltetésen és a teammunka útján történő felügye­

leten a l a p u l (139. p.)

Ezekből a beszámolókból világosan kitűnik, hogy a konvergencia/divergencia vitát gazdagítani kell a hatalmi viszonyok elem zésével. A munkavállalók relatív alku-pozíciója, amely a munkapiaci feltételeken és a szakszervezet szervezetén alapul, meghatározza, hogy az új vezetési módszereket milyen mértékben és milyen formában alkalmazzák egy adott országban. Ez a nézet részben a svéd munkaszervezettel kapcsolatos kutatásokból merít, amely a csoportmunka fejlődését a munkapiaci szűkösséggel (munkaerőhiánnyal) kapcsolja össze. (Berggren 1991.) A japán, az amerikai és a német gépjárműiparban dolgozó munkacsoportok típusai és hatásai közötti különbségek is kiem elik a hatalmi viszonyok szerepét. A munkafeltételeket, meghatározó kulcsfontosságú tényezők, így a létszám nagysága, a munkaerő kiválasztás, az „egyenrangúak nyomása“ és más hasonlók az osztályviszonyokon alapuló társadalmi háttér különböző szempontjaitól függenek.

Összefoglalásképpen leszögezhetjük, hogy: A gaz­

dasági tevékenység intézményi szempontjairól folyó vitában az eddigieknél nagyobb figyelmet kell szentelni a társad alm i cso p o rto k k ö zö tti erő v iszo n y o k ra.

Ahelyett, hogy a nemzeti intézményekről azt gondol­

nánk, hogy azok valamely kultúrában gyökereznek, az intézményeket a társadalmi csoportok közötti érdekek és konfliktusmegoldás „lecsapódásának“ kell tekinteni.

Ebben az összefüggésben a globalizációt kétféleképpen kell k ezeln i. E g yrészt az egyre szorosabbá váló nemzetközi kapcsolatok hatást gyakorolnak egy adott (nemzeti) társadalmon belüli relatív alkupozíciókra. Ez viszont társadalm i változást idéz elő. M ásrészt a munkaszervezetek és vezetési rendszerek terjedése, s következésképpen konvergenciája attól függ, hogy elterjesztőik nemzeti szinten mennyire tudják alkal­

mazni az új módszereket az ilyen változással érintett más csoportok érdekeivel szemben. Az összehasonlító szervezeti tanulmányok fő institucionalísta áramlata a nemzeti intézmények statikus koncepcióját alkalmazza.

A hatalmi viszonyok hangsúlyozása dinamikusabb koncepcióhoz vezet, am ely alkalm as arra, hogy a globális tényezőket és a konvergenciára nehezedő nyomást analitikusan egyesítse.

A jelen tanulmányban kifejtett elméleti megfonto­

lásokból és empirikus megállapításokból kitűnik, hogy a helyi és a globális, valamint a konvergencia és a divergencia közötti kapcsolat sokkal bonyolultabb, mint általában gondolják. A fokozódó nemzetközi verseny által okozott növekvő divergencia azt jelenti, hogy a nemzeti intézményi háttérre jellemző versenyelőnyök önálló jellegűek, s belső ellentmondásoktól mentesek.

Az osztrák szervezeti változásról szóló beszámolónk azt jelzi, hogy a potenciális nemzeti előnyöket a konkrét

társadalm i kapcsolatok akadályozhatják, am elyek szintén a valam ely országra jellem ző intézm ényi rendszerben gyökereznek. így például az ország sajátos képzési és foglalkoztatási rendszeréből adódik, hogy fokozottan kihasználják a dolgozók ism ereteit és képességeit, amit csak tovább erősít az új részvételen alapuló vezetési rendszerek átvétele. Ez utóbbiak ellen tétesek a tip ik u s hatalm ú s tru k tú rá k k a l, és megingatják a középvezetők hagyományos szerepéi. Az intézményi háttérre vonatkozó egységes nézet a kultura- lizmus öröksége. A konfliktus és az ellentm ondás fogalmának figyelembevétele mindenképpen hozzásegít bennünket ahhoz, hogy jo b b an m egértsük az internacionalizálódott gazdaságban és társadalomban bekövetkező szervezeti változásokat.

Hivatkozások

A x t m a n n , R. (1 9 9 2 ): „ S o c ie t y “ , G lo b a liza tio n , and the Comparative Method, Paper Presented at the 1992 BSA Conference in Cantenbury

B eer, E. u.a. (1991): Wem gehört Österreichs W irtschaft wirklich? Wien: Orac

B erg g re n , C h. (1991): Von Ford zu V o lv o . A u to m o b il­

herstellung in Schweden. Berlin: Springer

Dicken, P. (1992): Global shift. The internationalization of economic activity. London

E n d erw ic k, P - B a r b e r , K. (1 9 9 2 ): International Human Resource Management in the 1990s

In: Y ou n g, S t.-H a m ill, J. (E d s .) E urope and the Multinationals. Aldershot: Elgar

Flecker, J.-K ren n , M .-W allace, T.-Thom pson, P. (1993): A legaue of their own? Markets, management and production in the European c o m m ercia l v e h ic le s secto r. Paper Presented at the 11th Annual Labour Process Conference F le c k e r , J .- S c h ie n s lo c k , G . (1 9 9 3 ): G lo b a lisie r u n g ,

K onzernstru kcuren und K o n v e rg e n z der A r b e its ­ organisation

In: B eck en b a ch , N .-T reeck , W . v. (H g .) U m b rü ch e g e se llsc h a ftlic h e r A rbeit. S o z ia le W elt Son derb and (forthcoming)

F le c k e r , J .-T h o m p s o n , P .-W a lla c e , T. (1 9 9 3 ): Back to Convergence? Globalisation and Societal Effects on Work Organisation. International Journal o f Sociology, Winter

1993/94 (forthcoming)

F o r s g r e n , M .-H o lm , U .- J o h a n s o n , J. (1 9 9 2 ):

Internationalization of the second degree: The emergence of European-based centres in Swedish firms

In: Y ou n g, S t.-H a m ill, J. (E d s .) E urope and the Multinationals. Aldershot: Elgar

G arrahan, P h .-S tew a rd , P. (1992): The N issan Enigm a.

Flexibility at work in a local economy. London: Mansell G rünw ald, O .-L a cin a , F. (1970): Auslandskapital in der

österreichischen Wirtschaft. Wien: Europa Verlag Hedlund, S. (1986): The hypermodern MNC - a heterarchy?

Human Resource Management 25/1.

Hirst, P.Thonipson, G. (1992): The problem oPglobalization':

international eco n o m ic rela tio n s, national e co n o m ic management and the formation o f trading blocs

Economy and Society Vol 21/4.

H o fs te d e , G . (1 9 8 0 ): M o tiv a tio n , L ea d ersh ip , and