Váradi József

Váradi József

Proserved Cathedra Kiadó

Váradi József

PACSIRTA – TELEP

Proserved Cathedra Kiadó Sepsiszentgyörgy

2019

Korrektúra, lektorálás: Dr. Péter Sándor

©Váradi József, 2019

©Proserved Cathedra, 2019

Descrierea CIP a Bibliotecii Naționale a României Váradi, József

Pacsirta-telep / Váradi József – Sfântu Gheorghe, Proserved Cathedra, 2019.

ISBN: 978-973-8480-45-2 821.511.141

ISBN: 978-973-8480-45-2 Sepsiszentgyörgy,2019

Váradi József

PACSIRTA – TELEP

Proserved Cathedra Kiadó Sepsiszentgyörgy

2019

A borító a szerző munkája

(A felhasznált térkép egy marosvásárhelyi turisztikai tájékoztatóból való.

A hátsó borítón régi képeslapok láthatók Marosvásárhelyről, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és egy metszetlevonat a gelencei műemléktemplomról, illetve a kézdivásárhelyi köztemető bejáratáról.)

Köszönjük mindazoknak, akik a könyv megjelenését támogatták.

Sepsiszentgyörgy, 2019

AJÁNLÁS

Érdekes munkát tett asztalunkra Váradi József. Talán azt is írhat- nám, felette fura, meglepő cselekménnyel áll elő, s mielőtt az olvasó rádöbbenne, hogy ezek a kitalációnak tűnő történetek egy egységes eseménysornak a darabjai, máris belesétál írójuk kelepcéjébe. Úgy ada- gol dolgokat, hogy egyáltalán nem enged időt a lélegzetvételre, s ha az olvasásra szánt idő engedi, egy ültében át is böngészi az írásözönt. Mű- fajilag is szinte meghatározhatatlan szövegek kapcsolódnak egymáshoz és egymásba, úgy, hogy elfogadhatjuk regényként akár, de inkább no- vellafüzérnek, s ha még tovább aprózzuk, rövidebb és hosszabb hírösz- szeállításnak is tekinthetjük. Ugyanis minden lényeges, ami benne elő- fordul, a szakaszokra való bontás, a még kisebb egységekre történő szétszaggatás, a közbeékelt, aggályoskodó rövidke tanácsok, útbaigazí- tások kétségtelenül egyrészt izgalmassá teszik az olvasást, másrészt olyan fontos jelenségekre hívják fel figyelmünket, amelyek lényegtele- neknek tűnnek ugyan, de a mű egészének megértéséhez rendkívüli tám- pontoknak számítanak. El is várható egy matematikus-informatikus írótól, hogy pontosan adagolja, mikor mit kell kiemelni, hisz ő, a mate- matikus tudja, mi a végeredmény, de annak eléréséhez hosszabb- rövidebb utat meg kell tennie a megoldónak-olvasónak. Mint ahogy maga is elég kacskaringós ösvényen futott be a szépírás udvarába, igaz, e könyv előtt már előállt novellás kötetekkel is, s ha kellett, márpedig kellett, több számtanpélda-gyűjteménnyel is maga felé irányította a köz- figyelmet.

Korábbi írásainak egy része, töredéke fent van a világhálón is, s ha okoskodni akarnék, azt kellene mondanom, hogy azok voltak az ujjgya- korlatok a mostani jelentkezéshez. Aki ismeri a szerzőt, az könnyen

rájön, hogy önéletrajzi történetet olvas, de kitágítva olyannyira, hogy beleférjen egy város, a szülőföld, s az ott élő magyarság gondja-baja.

Áthallásos, nagyon erős jelképrendszere érzelmileg is megérinti nem csupán azokat, akik az író szülővárosának átváltozását megélték és megérték, hanem mindazokat, akik szülőföldjük sorsát aggódva figye- lik, s az újkori honfoglalás, kiszorítósdi hátrányaiból részesültek és ré- szesülnek. Ezért nem csupán azoknak jelent(het) izgalmas olvasmányt ez a mű, akik Váradi József szűkebb baráti és ismeretköréhez tartoznak, hanem mindazoknak, akik számára nem lehet közömbös az a terület, ahol ők és elődeik születtek, s amelyet sok esetben már mások tudnak magukénak.

Amolyan szociográfiai tanulmánygyűjteménynek is beillik a könyv, de annál drámaibbnak tűnik, mert a szépirodalom eszköztára sokkal megrázóbbá, tragikusabbá varázsolja a megtörténteket és a törté- neteket. Nyilván a munka nem lenne teljes, ha hiányoznának belőle az igen személyes utalások, a magányos, de önmagát fel nem adó tanár- ember vívódásai, az elismerés és elismertség utáni vágy, a meg nem értésből és meg nem értettségből gyakran felfakadó elkeseredettség, a szüntelen megújulásra való törekvéseire fel-felizzó ellenszenv, a hata- lom packázásai. A most megjelent alkotás azt is jelzi, hogy itt nem zá- rult még le a sok-sok mondanivaló és üzenet közvetítése, a nyugdíjba vonulás nem ütötte ki, nem üthette ki kezéből a tollat, s ha már az írás mellett ő maga szerkesztheti egybe több kötetet is kitevő kéziratait, kí- váncsian vár(hat)juk további jelentkezését.

Dr. Péter Sándor

* -

* – * – *

– * * - * * –

I.fejezet

melyben több félperces arról szól, hogy a szülőhely ebben a fiatal városrészben is talán egész életre meghatározza az emberek egyéni és kiterjedten közösségi viszonyát (ehhez szokták sietősen hozzáfűzni – vannak kivételek), mondom, kivételekkel együtt

Lakóhelyünk gyökere

A Bulgárkertnek tartott hely, amelynek 1610 óta van megnevezése, a remeteszegi Keményeschek keleti kertjétől a Benefalvi szeglet szántójának a réti mezsgyéjéig, onnan a Maros partig, egészen a mai egerszegi hídlábig, valamikor a közeli rév bejáratáig tartott. A Szabadnak, s azon túl Bándnak tartó út két oldalán voltak a lassan szaporodó mindenféle épületek a belső Vámig. Elágaztak a Malomig, Libáncs felé, később terültek a Gáztöltőig, neki a Csíki farmocskának, valamivel azután egészen a külső Vámig. Székelyfalun át csak Besébe érsz, azon túl a Mezőségre. Egyszerre csak arra ébredünk, hogy a kerteken túl mezők, ligetek s a dombokon erdők vannak. (A helyet itt Pacsirta – telepnek emlegetik.)

A város erre terjeszkedésének már réges – régen vége. A múlt század közepe végén a lakosok létszámának növekedésével a konyhakertészetek szaporodtak váratlan méretben, s a kertek mellé költöztek az ott dolgozó rétegek. Szép virágoskertek is elősomfordáltak titkos rekeszeikből. Az első telkesítés forrásom szerint 1861-ben, majd 1876-ban volt. Egyre-másra nyíltak a mezei és kertitermék-nevű utcák.

A Markcsov murkászok tagosító és telkesítő törekvésére gondolok. Ők nyitották a Búza utcát, benn a mezőben két tanyát 1855-ben építettek, ehhez tartott. Voltak nagyobb helyek a paradicsomos Keményeschek és

a paprikás Ivanoffék művelésében. Szemes mütyürökben Dósáék jeleskednek. Gyermekkoromban Korcseffék bérelik a művelhető földek több mint felét, s ellátnak mindenkit minden időszaki és eltehető konyhakerti növényféleséggel. Megszűnik az egyetlen vagy kétfajta termékes termesztés és feldolgozás. A tervszerű és következetes öntözéssel minőséget és többletet érnek el. Tért nyer az üvegházas termesztés is. Nem felejthető a nagy mennyiségű, télre sóba, szárítva, aszalva, ecetbe és másképp eltett töméntelen szecskált zöldség. A munkásaik még nem városi lakosok, a közeli falvakból kerékpároznak be. De már a környék sihedereit fogadják fel őrizni és szállítani. A környék lányainak a pucolásban és az eltevésekben jut munka. Ügyes kis jövedelmeket lehetett, csak sajnos rövid ideig, megvalósítani. A telekkönyvi határokat is tudtam, de mára már értelmetlen. A Pipacs, a Búza, a Sólyom és a Jegenye utcák szolgáltak az arrafelé menésre. A tagosítás hely híjával korán befejeződik. Később elvtelen prédájává válik a központi hatalomnak. A kollektív és az állami gazdaság felnyalja a földeket. A házak mögött féltett konyhakertekbe is többnyire beleharap. Lefejezték a Virág utcát, aztán a Zöld utcát is feltöltötték.

Nem engedték a Jegenye utca folytatását, a patakot pedig nekivezették a Benefalvi utcának. Mikor már nem maradt egyéb terjeszkedés, a bontások helyének felszántásától sem rettennek vissza. Csakhogy az ilyeneken csalánon kívül egyebet nem bírnak termelni. Látnád csak a Víztelep, a Kisgát és a Kerektó utcák végeinek környékét! (1906)

A Kerektó utcához tartozó fatelepet és műhelyegyüttest felparcellázzák 1893-ban. A patakon működtetett három malmot elköltöztetik, a patakmedret egyéb célra rendelik. A fűrészmalmot gőzfűrészre alakítják. Itt a művelhető földek igen jóknak számítottak.

Néhol mintagazdaságnak is nevezik.

A Víztelep mellett, a patak-kanyarban a sportbázist látogatók és a szurkolók átgázolnak a szépen munkált ágyásokon. Nem sok haszon van ebben.

Még azok a darabok érnek valamit, amit a gazdasági iskolások gondoznak. Ezek a parcellák egyre nagyobbak lesznek a kiépített Víztelep környékén, el a befejezett Gátig. Azok néznek ki valahogy, gazdaszemmel. Főként a Majoros és a Vámház utcák mentén.

Az utak mellett keserűlapiból, labodából és csalánból a legnagyobb a növénysűrűség. Helyenként eperfa – ültetvény is tekereg. Egy másik példátlan gazemberség, modernségnek álcázva, hogy a lakóházak előtt levő virágos kiskerteket az út vagy a gyalogjáró szélesítése címén szokatlan ütemben kisajátították. Az utcák mentén szaladó vizes árkokat fokozatosan, 1897-ig a központban kötelességként, majd 1955-ig minden városrészben feltöltetik. Persze, van ahol majd csak 1964-ben fejezhetik be ezen a környéken. Van városrész, ahol alagcsöveznek, van, ahol nem. Elfelejtették, honnan kezdték, van hely, ahol a munka nem kerekedett a befejezéshez. (1976)

Bene remete

Itt az Isten se látta helyen, az utaktól messze volt egy kotorék. A pap Benedek helyének nevezte, az orvos Bene falvának mondta. De olvastam róla Bencfalvának emlegetve, szerintem az Udorfalva is erre emlékeztet. Postaállomás nélkül való tanya lehetett. A várhegyi Várláb pataka mellett valami negyven házikó nyúlt egymásba. A felénél betért a patak. A főutca éppen maga a patak volt. A mellékutcán is volt vagy harminc kulipintyó. Amolyan tanyasi település lehetett. Hol a patakban, hol a martján ment egy sehonnan tekergő keréknyom. A túlszer eresze alól előbukkant a keréknyom újból, de nem mondta soha, merre tartana.

Csendben kereste mindenki a kenyeret. A Vámos főút messze volt. Ha valaki bajos áruja miatt erre tért, akkor a lakók szerencsésebbje valami apróságban részesült. Napokig ünnepelték a nagy eseményt. Az ilyen szekér aztán a tutajos kikötő felé serénykedett. Egyébiránt itt semmi történésnek nem volt helye. Minden két nap olyan volt, mint a harmadik. Egy napon az esti dolgok végeztével a veres kakas felrepült az égre. Szinte egyszerre gyúlt fel a falu. Mire a vedrek s a kampók előkerültek, csak sírni és búsulni lehetett.

A fáradt szemű emberek fejében felébredt a félés. Hová legyenek?

Ugyan, nem halt meg szinte senki. Csakhogy a házhelyük sem maradt meg. Másnap a riadt embereket az intéző szólongatta. Jöjjenek már dolgozni, elvezetik a patak vizét. A házakat újra tehetik a martokon. S az elég vízzel tüzet is olthatnak, ha kell. A csatornával kettőt nyernek, a víz a Libáncs legelői malom felé tér. Az emberek nekifogtak. Eleinte

nagyon, mondhatni erejük felett dolgoztak. Aztán, hogy nem kaptak pénzt, mert a munka a házépítésbe is bele lett volna számolva, fogyott a kedv s az akarat. A pénzre viszont mindenki számított. Az emberek menedéket ezalatt már nyertek vagy Szentannán vagy Újudvarfalván, de vannak, akik már Várhegyen laktak. Ki amint valahol már megegyezett, már nem is búsulta a megépülni nem akaró telepet. Hamar rájöttek, csak a malomárok a fontos, szerre más dolog után mentek. A Csatorna is teljesen abbamaradt. (1843)

A kubikos gödröket a tavaszi áradások helyrepofozták, és újraszabták. Ekképpen aztán Benefalva soha nem épült vissza, a kormot és az égésnyomokat csak a szél gondozta, vagy az eső mosta. A megszenesedett gerendák s szürkén meredező omladékok gyermekkoromban is látszottak. Talán szándékkal tüzeltek a zsúp alá.

Az udvarháznak még az alapjait is kiásták, az építőanyagok mentésére.

A falu eredetileg neves helyen épült, egy Benedek nevű remete lakott erre egy összkomfortos tölgyfában. Ezt a fát a patak szinte körülkerülte. Amikor a csodaváró lakók ide megjöttek, Benedeket az égi főnök elszólította. A fáját sokáig ápolták, ha visszajönne, akkor legyen szállása. A tűz a régi fával is kibabrált. Jele sem maradt a mondott helyének. Csak az idő járkált, csattogtatott az elárvult település felett. Egyre nagyobb helyen nőtte be a gaz. Egyre kevesebb látszott belőle. Valamikor, valahol, valaki megparancsolta, hogy a szántó- egyengető traktorok lépésenként hódítsák meg a volt falut.

Ma, ha tudod is a helyet, semmi feltűnő jelét nem leled. Talán, ha leásol, omladékot, cserepet s mittudomén mit nem lelhetnél. Mivel falutábla a környéken nincs, de a falu még nem volt akkora, amit a térképek meglátnak, és megjegyeznek. Senki sem tudja soha, hol van ez a senki földje, amely sehol sincs, és soha nem születik újjá. Jószemű térképész nem kételkedne. Erősen felbontott, igényes térképen, figyelmesen lehetne rá következtetni. (1970)

Újsághír

Megtalálták a Rozs utca 8 szám alatti lakásban élő T. Jenőnét. Hat- gyermekes családjával példás egyetértésben éltek. A Milícia a nősze- mély korábbi eltűnése miatt folytatott nyomozást érte, tizenhat évvel

ezelőtt. Eredménytelen. A föld nyelte el. Előbb talán a Bokréta utcában lakott, ahol nyolc gyereket hagyott annak idején anya nélkül.

Tettére mentségül a szegénységet és az éhséget hozta fel. Az elha- gyott gyermekei nem akarnak találkozni vele. Pedig a távolság kétutcá- nyi. El sem merem gondolni, hogy ezalatt mit élhetett át az anyaszív.

Vagy soha ne nézett volna szomszédban lakó gyermekeire?

Annyira hihetetlennek tűnik, hogy már nem is kérdezek. Pedig ér- dekelne, a hites férjével sem találkozott, a rokonok és a korábbi szom- szédok felismerésétől sem tartott? Velük miért szakított? Megérte a szakítás a vele járó gyötrelmes lelki próbát? Lehetséges.

Megtalálták. Minek jó ez a szenzáció? Hogy most itt is van hat gye- reke, hadd szaporodjék az a nagylábúnak emlegetett nyomorúság.

Vagy még ezeket a gyermekeket is elhagyhatja egy napon? (1968)

Szovjet muszkák

Hát az igazsághoz tartozik, hogy a tájékozottságáról híres Simó Géza sem szovjeteknek nevezte őket. Ott a környéken muszkáknak s éppen oroszoknak mondták. Mindenki. Itt jártukra nem szívesen emlékeznek. Állítólag nem voltak valami udvarias népek. Sokat zaklatták az asszonyokat, mindent megettek, ami befalható és rágható volt, mindent megittak, ami folyt és csípett. Lelőtték a kakukkos órát vagy minden fehérebb bőrű embert, mert az magyar vagy német tiszt kellene legyen. Ellenség. Kapitalista. Amire kedvük szottyant.

Visszafelé vonuló megtértükben fogoly – elosztó tábort szerveztek. A gyengéket megölték, az erőseket bevagonozták. A nagy háborús áldozatért sok embert elhurcoltak, aztán évekig nekik dolgozhattak.

Málenkijrábot – s vidáman dörzsölték a tenyerüket. Ha megérték, még haza is jöhettek. Szerencsés, aki nem hallgatta a borzalomról szóló történeteiket. A németeket gyalázták. A gyalázatosok gázkamrákkal gyilkoltak. Az elvtársak kedvesek voltak, felmentettek. Ők nem gázkamrákban irtottak. De a német kivégzéseken azért egyes esetekben túltettek. Felhatalmazta őket a győzelem. Eltanulták a megalázást és a kizsákmányolást. Ők valami barátság nevében rúgtak a farunkba.

Vigyázz, mégis mit beszélsz? Még csak nem is emlegetheted a valós helyzetet. Megérted. Meg kell értened, meghódítottak.

Meg kellene tiltani a történelem eseményeinek kiszínezését és a tények átmagyarázását. A történelem végül magát írja. Az emberek ugyan benne vannak az események sodrásában, de nagyon keveset tudnak arról, ami körülöttük zajlik. Ami pedig távolabb van, arról csak vélekedni tudnak. Nagyhatalom marad a butaság, kérem. Idézet lezárva.

Zsákmánynak tekintenek. A kommunistákkal való együttélés megmutatta, hogy nem olyanok voltak, amilyeneknek az iskolában tanították. A muszkák pedig nyugatra vonultukban és keletre kelletlen vánszorgásukban mély nyomot hagytak a környék lakóiban.

Kitörölhetetlent. Van, akinek annyi év után is összeszorul a gyomra. Az okos királyt elcsapták, népi kormányt tettek a népek megtartására. Mikor igen, mikor nem sikerült nekik. Még maradt is belőle valami. Mostanában késett dolog a varjút fehéríteni. (1974)

Villantás

A terjeszkedést hosszas egyeztetés és vizsgálódás előzte meg. A parancsolat előrelátásból csak székelyeknek engedte meg telket szerez- ni. Székelyvásárhely szóban forgó leágazása a Maroson túli jobboldalon megerősödő telepesekkel a város XIX.század második felében mutatko- zott időszakos túlnépesedését vezette be.

A polgári város lakói összetételét szerette volna megtartani. A kör- nyező falvakban már volt rá tapasztalat, hogy a gazda elmarta a székely munkásait, és helyettük más nemzetek fiait vette fel. A Lázárok például Remeteszegen megvették az ott lakó székelyek házait, és az addig Szé- kelyfalunak nevezett helységben egyetlen székelyt sem tartottak meg. A főutcán felfelé a lengyelek első tíz – tizenkét házát is megvették, ugyan- ilyen céllal. A lengyelek lakásai közül néhányat, de telkeiket is sok he- lyen nem a szomszédokat kereső székelyek vették meg. Románokat és szlovákokat rendeltek oda, ahol akadozott a vásár. A rendelkezés szerint egy év alatt beszerzett épületanyagból a másik évben felépítik a házat, ezt megelőzően három évig művelik a telek kertjét. A tavaszi esőzések- től megáradt Maros a főtérre szaladt be, kiöntötte a cigányszentgyörgyi románokat, és eláztatta a régeni szászokat is. Egy gondolatnyi csend után, kedvezményesen vehettek az újan parcellázott telkek közül, ha a meglevő szomszéd nem emelt kifogást az új szomszéd ellen. A város

költöző lakói, akik a Malomréven túli telkesítésből akartak földet sze- rezni, csaltak. Hát kérem, beindult a csalfa gépezet. Szinte mindenki vehetett telket. Többen nemcsak egyet. Az egyik ági nagyszülőim a Kör utcából, de a Nyár utcából is, valamint a másik nagyszülőim a Rózsa- csillag – közből telekfoglalással keveredtek ide. Az ONCSA házépítés- ben a háromnál több gyermekes családokat részesítette előnyben.

A Csíki utca kertek közötti átjáróként létezett, a Búza utcán ki lehe- tett menni a Zsidók útjára, a Sólyom utcán hamarabb lehet Várhegy felé térni, a benefalvi maradványokon át. (Az itt lakók utcáit 1914-től hitele- sítik). Ide írom, hogy ne menjen feledésbe, az Odorfalvát kitelepítő úr neve Rozsnay József volt. A falu helyét már felvette a gaz, de még ás- kálnak kubikos gödröket ennek a környékére. A Libáncs nevű partré- szen ma már nem lakik senki. Ez a tutajos kikötő feletti partrész.

Székelyvásárhely lakói az utak milyenségével voltak a legkevésbé elfoglalva. Szélesen és rendetlenül tántorogtak a szárazabb földpaszo- mányok között. Székelyvásárhely városatyái 1862 tavaszán döntöttek a Maros jobb szárnyának beépítéséről. Előbb telekkönyvi adatként szere- peltették, aztán 1881-ben, majd 1894-től pedig az utcákat megszámoz- ták, rendelettel szabályozták a telek kerítését, az előtte levő árok tiszta- ságát és a lakós egyéb feladatát. 1895 tavaszán bevezették az utcai gondnokság intézményét. Akik itt laktak, gondozták is magukat, vala- mint a környezetüket. Az időszak legnehezebb próbatétele, hogy egyet- len tervezett intézkedés sem szolgálta a városnegyed fejlődését és ter- jeszkedését. Majd 1920 után a telepi utcák nevet kapnak. (1971)

A pünkösdi király

A székelyfalvi vagy a bulgárszegi pünkösdi király régente még nagyobb legény volt. Valóban, ma is igen nagyfiú. Szóval király.

Csakhogy most nincsenek érvényben az összes királyi előjogai és szokott, köteles feladatai. A Pünkösd érthetetlen csúsztatással éppen ötven napra esik húsvét mögött, de ezt csak mondják, mert az én számolásaim mindig másképp estek. Ez csak a királyné udvarának kedvezett, s a hölgyei dolgának. Más szóval maradjunk abban, hogy inkább én nem tudnék számolni ötvenig. Sokkal inkább érvényes ez a főméltóságos uralkodói udvar fenntartására, akik arra az esztendőre,

amikor a számolás némi türelmetlenséggel, mindig ugyanakkor, még a farsang alatt elkezdődött. Majáliskor tetőzött.

A jelölési vagy a kiválasztási szempontokat nem volt alkalmam kielégítően megismerni, mert éppen túl kiskorú lévén, csak a kész tényeket vagy azok örvényét és utóhatását tudatták, vagy érzékelhettem.

Sőt többnyire csak ezt emlegették. A kiválasztó próba izgatott a legjobban, erről tudtam meg talán a legkevesebbet. A környék fiataljai, az utcafelelősök és a lendületesebb öregek kutatták fel a kiszámítható félkirályt. A félkirályokat pedig elég sokféle próbának és megpróbáltatásnak vetették alá a farsang három utolsó estéjétől kezdve.

A nyertes félkirályt aztán a végleges beavatásra hosszan és igényesen készítették. A háború után a koronázás elmaradt. A király akkor is az volt, ha titokban tartották az állami politikai közvetítők érthetetlen követelései és habogásai miatt. Aki megérte, azt be is avatták. Három napig a leghatalmasabb úr volt, a mindenkori ügyelővel a legviccesebb dolgokat művelhette, kacagás és tapsolás terhe mellett. Negyednaptól jövő ilyenkorig szinte a környék s a falu bolondjának tartották, mert akármilyen lehetetlen és a legváltozatosabb helyzetben fordultak hozzá, sokszor minden értelem nélkül. Ezzel együtt komoly felelősséggel kellett élnie. Számtalan felmerült dolgot és bonyodalmat állami szervek léte mellett is a király és ügyelője ötlete alapján oldották meg. Ráadásul kötelezően ki kellett vágnia magát, mert a valódi hatalma már lejáróban, csak képletesen létezett.

Az alattvalók fogadásától nem zárkózhatott el. A titokzatosság által övezett királyt rendjén tiszteletben tartották egész évben. Bárhol megjelent, tisztességesen megvendégelték. Emiatt sok gondja esett egyik-másik királynak. A vendégelést nem utasította vissza, azért illett tartózkodóan viselkednie. Ha a következő év előtt nem tévedett valami nagyot, akkor kíméletlen megverték a kabátját, s kidobolták a király elhajtását. Gondolható, hogy ebből időnként magyarázható sportot űztek. Nem hibátlan, mégis sok embernek jó dolog. Egy pohár bor mellett szívesen anekdótáztak a korábbi királyokról. A leváltott királyt is néha felemlegették, vagy viselt dolgai vagy megvalósulatlan tervei miatt. A múlt dolgairól mindig, két bajusz pödrés között legalább említés eshetett. A királyozás attól volt élő, mert tiltották vagy tiltólag

kezelték. Nekem ettől inkább erősebbé izmosodott. Az idén még volt királyváltás. Félkirályok is vannak még tartaléklángon.

A szolgálatos milicek nem értik ezt a játékot. Nekik ez nem is tűnik játéknak. Pedig a királyozás még a majálisra való utalás szokását is tiszteli. A tiltók vajon miért nem viselkednek ugyanígy? Mert csak a pirostáblás és piroszászlós majálist értik. Mekkora emberi kincs van mellette, amit az emberek nem zászlón, hanem a szívükben visznek a mulatságra. Ott van, míg mulatság van. (1970)

…nekem van, ami kijár…

Ami jól esnék, attól mindig elvonnak. Erőszakkal, ha kell. Már most. Vége a locsogásnak. Most, amikor a világra még alig csodálkoz- tam az első szabadabb terű úszás után, megragadtak. Kiemeltek a víz- ből, és durván szinte letörölték rólam a bőrt. Reggel felé lehetett. Aztán ugyanaz a valaki szorosan belepólyált egy nagy törlőbe. Akkor valami fényes helyiségbe vittek, néhány felnőtt ember körvonalát láttam. Na- gyon elkeserített a fényesség, s a legerősebb hangomon bőgni kezdtem.

Egyáltalán nem ezt képzeltem az innen való világi fogadtatásomról.

Későbbi pontosítás szerint édesapám kalapot nyomott a fejembe, hogy csendesebben, férfihoz illőn viselkedhessem. Ettől valóban le is csende- sedtem. Mintha. A nézők nagy hangon szellemeskedtek. Ki-ki esze sze- rint. Koccintottak. Később nagyapám a lovaknak mutatott meg. A mé- nek férfias egykedvűséggel fogadtak. Eggyel több, aki a hátukra fog mászkálni. S az oldalukba rúg. Szerencse, hogy nem tudnak köpni. Még egy szorító láb, kantárcsavaró kéz. Nem fogja rángatni a zablát. Remé- lik. Talán még ugratni is eszébe jut. Gondolták, s rágták az illatos füvet.

Pislogtak hozzá. Akkorra megjött a körorvos. Kutyaszagú volt.

Megírták az első passzusom. Katona, tanuló s ember lehetek. Az orvos füzetétől máris három helyen szerepeltem. Be voltam sorolva.

Megint koccintottak. Kimondhatatlan vágyat éreztem, hogy édesanyám- hoz bújjak. Hangosan kiköveteltem.

Édesapám délután a dalkörben, nagyapám az öregek parki padján költötte híremet. Estére már nagyon sokan ismertek. Egy építővel több lesz, valami tízen – húsz év múlva. Hány testvérem lesz, mert az őseim sok gyermek testvérei – többeknek világos, tiszta kérdésnek tűnt.

A gyereknek most kalap kell. A gyereknek aztán nyereg kell. Csak a lovak hümmögtek bölcsen. Meglátjuk, ha élünk. Tudtak is valamit. A cserebogár mintha egyébből jönne elő... (1985)

Háziállatok

A Bulgárszeg hosszú időn keresztül inkább falura, mint városra emlékeztetett. Az utcák szabásmintája szerint minden telken az út felől volt egy kisebb, de hátul is esett egy nagyobb kert. Az első inkább virá- goknak, esetleg valami saláta zöldségnek volt alkalmas. A hátsóban zöldséget vagy éppen gyümölcsöt is termeszthettek. Soknak, nem éppen sokat, de eleget. A nem túl terjedelmes, udvaros családi házak szinte egymástól lesték el a mintát. Minden lakó hozott valamit otthonról, már ahonnan jött, és ragasztott valamit, amit útközben látott meg vagy ép- pen itt a szomszédoknál tapasztalt. A legtöbben a kutyát az udvar belse- jében vagy a kertben tartották. Műhely, gazdasági épület vagy szerszá- mos – fás fészer mellé, mikor a majorságólhoz pompásan talált a kutya- lak. A házban vagy a ház körül sokan macskát is tartottak. A gyermekes házaknál a szőrözés miatt elővigyázatosan, ezek az állatok nem juthat- tak főszerephez. A szobák küszöbét át nem léphették.

Hasznosabb állatkákat is tenyésztettek. Így nem is emlékszem olyan szomszédunkra, aki ne tartott volna tyúkot vagy rucát, illetve li- bát. Volt, akinek lova, tehene vagy kecskéje, báránya volt. Tartottak sokfelé galambot, apró tyúkot, nyulat, nutriát. Volt, aki egzotikus álla- tokkal mulatta magát. Volt, ahol énekes madarat tartottak. Másutt dísz- halakat neveltek. Ezeket nagyon sajnáltuk, mert minket arra neveltek, hogy a fogságokat kifogásoljuk. Lehetett látni nem egy udvarban gyöngytyúkot. Mások a pulykára esküdtek. Már akkor is láthattuk ezek hasznosságát.

Nekem a legnagyobb meglepetést a páva okozta. Valami galambfé- lének gondoltam, hogy felrepült a vármegye házára. Mikor megláttam a szép kiterített legyezőjével és az öles testével, rögtön tudtam, hogy a dalköltő bizony megbukott állattanból. Alig vergődtek fel az udvari dió – vagy almafa alsóbb ágára. Oda is szégyenkezve, csak naplementekor, hogy kevesen lássák. A pulykák foglalkoztattak még. Ebből is voltak többfélék. A libalegelőre ügyelettel vagy szabadon kikerültek nemegy-

szer. Ott láttam egy páva és egy pulyka közötti csatát. A páva köteke- dett a pulykával. Egy darabig nem vette figyelembe. Később megelégel- te a dolgot, és egy szabályos ökölvívó meccsre emlékeztető verekedés és csipkelődés folyt le. A pávát szabályosan leterítette a kisebb termetű pulyka. Kiütéses győzelmet aratott. Ettől aztán visszavágóra lehetett tippelni.

A szántókra kifutó utcák végén mindig maradt egy kisebb rétecske, ahol szálazni megsétáltattak egy-egy ketrecére unott állatot. Majdnem minden házban neveltek disznót. Az volt az utálatos, hogy egyesek disznók mocskát nem a szokott helyekre vitték, hanem az ilyen kisrétek szélére lopták oda. Vagy az éj leple alatt, vagy éppen a termesztett nö- vény tövére vagy sora közé. Ocsmány dolog, bár nem rendszeres. Min- denképp az ilyen illetőnek nem volt gyereke, csak disznója. Maga a disznó volt, a disznó maga. (1966)

Remény van

Vaszi, gyere haza, vettem földet s az örökséggel több mint 50 hektár, csak két dolgos kéz kell,

semmi más, anyósod nem áll többet közénk

nagyon várlak Mimid

Más szóval egyéb állt közétek, ez sem ma történt.

Szép megkeresés egy lapban. (1996)

Palackposta

Innen az északi szélesség 46-dik és a keleti hosszúság 28.fokától pár percre, egy ütött – kopott petróleumkút árnyékából üzenem, a jelen körülmények távolról sem olyan mesések, mint azt az útikalauzokban habzsolva olvastam, neves moldován kalandorok hantáiból gyűjtöttem.

Ameddig a szem ellát, sivárabbnál sivárabb a sivatag, a Hortobágy fülledt nyáron vizet se vihet neki. Alkalmi munka vagy alkalmi utazás a lehetetlenség határán semmi, az emberek önteltek, szinkronban se for- díthatók, s nálunk száz évvel butábbak, mindamellett jól vagyok, mely-

hez hasonlókat. Ha mégis ráérnétek, velem törődnétek, valaki jöjjön utánam, s vigyen haza, szívesen elfelejteném az utolsó ötven év kínjait, gondjait.

Ha ragaszkodik, esetleg feltételesen egyes részleteket megbocsátok a franciáknak, elfelejtek még valami kizsigerelt harminc évet, de aján- dékoznék az akadémiájuknak egy Magyar Enciklopédiát.

Ha nem kapnátok meg levelem, üzenjetek, más menekülési módot kereshessek.

Levadásztam az Internetről, olvasottságom külföldön 10995, Ma- gyarországon 217, Romániában 13, jegyzet és visszajelzés: WHO CALLED ME?(49) tartalommal. Aztán olyan vastagbőrű bunkóságokat, hogy küldj pénzt, s akkor jövünk.

Tudtam én. Csak kérdem én, melyik pénzzel? Szerencse, hogy ví- rusküldeménnyel még nem láttak el. Ezek, akik valami FORTRAN – ócskát tanultak, máris két pár tökűnek képzelik magukat.

Ezzel a dolog távolról sincs megoldva. (1975)

Siker I.

A kérdésedre, mértékletesség nélküli alapfokúsággal kitűzött egye- nesen semmiképp nem válaszolnék. Ilyen cikkes – cakkos fordulatra csak kerülőkkel és újraértékelt helyzet – magyarázatokkal lehet vála- szolni. Itt pedig már két, sőt három emberöltőt is át kellene tekinteni. A történelem és gyatra megélői alig, a szűkebb és tágabb társadalmi elvá- rások vagy négyszer is megváltoztak. A tömeg pedig egykönnyen nem engedi magát átnevelni. Az átélt történelmét pedig alig érti. Sokkal in- kább azt hiszi, amit arról mondanak neki. A tévé nézettsége is döntőbb.

Akkor is, ha ki van kapcsolva. Az áramszolgáltatás szünetelése miatt.

Mert még erről sem szoktunk le, az egymással való törődés nevében.

Amíg nyakig benne voltam, néha keseregtem. Volt okom. Sok gonddal és bajjal fűszerezett dolgunk volt. Ment a nagy állami támoga- tású csinnadratta. A francnak nem kellett. Mert csak a felszínnel foglal- kozott. Egy meghittebb iskolai vagy szülői közösségi ünnepélyre voltak vevők. Inkább. Egy kis nyújtott estre, ahol a fejre jutó művészi élményt megtoldották az egy főre eső, mintegy szórakoztató, akármilyen operet- tes – kispolgári – félproletárias kikapcsolódás lehetőségével. Néha egy-

szerre éppen három – öt statisztikai mutatópontot is kipipáltak. Mert az elmaradhatatlan statisztikai felmutatás idejét nem felejthetem.

Diákfesztiválokon vagy falusi kiszállásokon sokszor annyian eljöt- tek megnézni, mintha nagy színház lettünk volna. Az előadás végén a nehezebb időkben is előkerült az illő vendégmarasztaló kosár. A disz- nótoros készület vagy a nézők között egyezett étkek, sütemények, ami az érdem és a szokás alapján került. Friss házi kenyérrel. Jellegzetes italkínálat is került. Étel előtt és után. Egyaránt. Ám ezen nem múlott sem több, sem kevesebb. Nem, távolról sem voltunk a színház ellenlá- basai, de pótlékai sem. A felkínálás önkéntessége kényeztetett és el- zsibbasztott.

A mi mozgalmunk a játszott események s a játék fenntartását célzó rendezvények kisebb rokonai voltak. Az embereknek nagyon kell a já- ték. Kortól és neveltetéstől független. Akármilyen szinten. Téved az az állam s az a nép nevében hivalkodó rendszer, amely a játékos hagyo- mányosság tiszteletében ellenséget lát. Láttuk, s onnan tudjuk. Mi tanúk vagyunk. Játszani kell mindenkinek, mindenkiért és mindenkor.

A hivatalos népirtás soros elemeként elfogadottan szerepel a népi hagyomány akármiféle üzenetének megszüntetése. A helyefogyott hata- lomnak elkerülhetetlen ütközése van ezzel a dologgal. Mert részleges értelmében semmi magyarázat nem társul ehhez a látható hiányhoz. Az áprilisi tézisek sem értelmezik. Tehát a nagyokos hatodik LENIN sem tudott róla. Ez pedig nem tegnapi igazság.

Az ember lelkében minden szenvedés és megtorlás ellenére marad egy kis szűzi játékosság. Vagy csak a megszokott játék igénye. (1985)

A büszkeség határtalan

A környék lakói minden lépésük hosszas fontolgatás, mérlegelés nélkül nem tették meg. Elhamarkodott lépéseket így nem tehettek. A városszél lakói nem kockáztatnak. Eszük így jár. Átmenet a falusi és a belső városi értékek és ítéletek között. Keményen tanulták egymás ta- pasztalatait. Sok újítás és ésszerűsítés dicséri kezüket. Fejüket. Számba vehető a műszaki emberek száma. Van olyan dolog is, hogy a gazdasági érdekek szolgálnak az ötletnek. Van, amikor az olcsóság miatt kell va- lamit megoldani. A megoldás esetleg újabb takarékot eredményezhet.

Akiket ez nem hevít, azok a kaland ösvényére lépnek. Akik nem a közvetlen kenyér keresetére pályáznak, azok megtanulják a világ föld- rajzát. Tudomásom szerint a környéknek nincs Nobel-díjasa. Az Oscar- díjas körökben vannak ugyan zenész, díszletező és képíró elszármazot- tak. Pontosabb adatom nincs róluk. De vannak, édesanyám bólint, em- lékszünk, valaki mondta, aki valakinek inasa Hollywoodban. A patakon túl lakott Varga Mór, francia festő vált belőle. A Zongor – csajok is külföldön művészkednek. Balázsy Elza táncos talán Kanadában. Kádár Laci Kokinkínában csirkét tenyésztett, jócska vagyont szedett össze.

Csege Bálint Argentínában valami juhfélékkel üzletelget. Azt kérdezte a múltkor, nálunk mire lehetne pénzt költeni. Moga Rudi évekig edzett Alaszkában, aztán megmászta az Everestet. Indiában él, de chilei csú- csokra fog ezután mászni. Csepán Győzi lehet, megfagyott a Déli Sar- kon. Nemess Lala hajóskapitány lett, több trópusi betegséggel gazdago- dott. Kovács Amy Afrika szegényeinek védnöke lett, az ENSZ-ben. A kicsi Balázs Évike színésznő lett.

A lista még távolról sem bevégezett. Vagyunk szakmai téren sokfé- lék, és lakunk bizony sok helyen. Maros vagy más megyében, városon és falun, országon kívül s Európán is túl. Fontosnak tartott dolgunk, hogy megbecsüljük magunk. Tévedésünk vagy hibánk csakis a magunk nevében kövessük el. Ne kellene Marosvásárhelynek szégyenkeznie miattunk. A dolog nem is olyan nehéz. Folytathatónak tűnik.

Ma százötven – százhetvennél többen nem lakhatunk ezen a nagy- községnyi helyen. Pedig itt születtünk, csak nem térhettünk haza a szakmai gyakorlatunk után. Ezt osztották ki ránk. (1975-83)

Telepesek

A tavaszi olvadások ebben az esztendőben (1802) hirtelen jöttek.

Március első hetében esett az eső. A második héten naponta szállingó- zott valamennyi hó. Tizennegyedikén kisütött a nap, és nyári meleg kezdett úrrá lenni. A Maros mentén mindenhol megrokkant a hó.

A Libáncs és Tófalva lakói tizenhatodikán éjjel azzal maradtak, ami rajtuk volt, amikor kifutogattak a recsegő – ropogó és leomló háza- ikból. A két falunak alig maradt felismerhető nyoma. A lakókat más- naptól két táncházban szállásolták el. Két hétre rá alkalmas telket és

építési támogatást kaptak. A tófalviak a Poklos patak Koronka felé eső hídja mellett, a libáncsiak a székelyfalusi Kis utca környékén, Hídvég felé nyerték meg. 1811-ig kötelezték őket a kapott telekre házat építeni.

A házat 25 évig pedig nem adhatják el.

Mindkét faluban maradt valami húsz telektulajdonos, akik nem kí- vánták, és nem is hagyták el a falut. Ezeknek a helyüket 1807-ig visz- szamérték, de lakni Nagyernye és Marosszentgyörgy községekbe köl- töztek. A sors egyformaságára mutat, hogy mindkét faluban ugyanannyi család (19 – 20) halt meg a hideg víz miatt. Mindkét faluból közel ötven (51 – 48) család költözött a jelzett helyekre. A Libáncs utcaiak a székelyfalusiaktól piachelyet kértek. A Lázár – uradalom déli szélén, a Kis utca és a Libáncs utca találkozásánál piacot nyitottak. A vegyes piac szombaton zárva volt.

Ha ez az áradás a központi piactérre is beért, akkor nem kérdezhet- nénk meg: – A Maros itt a régen elhagyott medrét kereste fel? Vagy a folyók, mikor, ha tehetik, nem térnek – e vissza régen elhagyott medre- ikhez? (1967)

Becsüld magad

Egy erdélyi szakember (iparos, vállalkozó, gazdász, szolgáltató) mindig megengedhetett magának egy szoba – konyhás, szerény udvaros magánlakást. Ha az udvarán át tudott köpni, akkor egy gyümölcsfát is ültetett, majorságot is tartott. Fel tudott nevelni öt – kilenc gyermeket.

Feleségének cseléd vagy bejárónő segített. A kapuja előtt nem más sep- regetett. Hetente egyszer vendéglőbe ebédeltette a családját, ő maga legalább kétszer eljutott a kávéházba. Évente egyszer Karlsbadba vagy legalább Herkulesfürdőre mentek. Esetenként Borszékkel is beérték vagy épp ott ráfejeltek. Egy kis pihenés már rég nem luxus. A pénteki és a vasárnapi cipőjét nem téveszthette össze. . . (Néhány betegesen francia mániákus intézkedett róla, hogy ezt a mesét még elmondhassam erdélyiül, de ne élhessem meg erdélyiesen.). . .Nincs ebben semmi ki- vetni való, és határozottan semmi köze a valamelyesleg majmolt mo- dernséghez. Ránk vetve a pányva, azt kell tennünk, amit a rabszolgatar- táshoz szokott hatalmak helyesnek tartanak. A politikusok meséi ma már a kisgyermekek altatására sem alkalmasak.

Kinevezett és okleveles szakemberi lakásom egy hétemeletes, szo- cialista beton – kaptárban van. A levegőben lebegő százötven köbméte- res betonkocka gyanánt az életem netovábbja. Kocsit nagy nehezen egyszer vettem egyet, de kikopott alólam örökre. Hiába lenne igényem vagy érdemem valami többre, ha nem nyerek, vagy nem lopok, többre nem vihetem. A magam tiszteletére szorultam, mert mástól származó becsülésre nincs példa. Vagy olyan ritka, mint a péntek 13-án. (1991)

A Mindenható dolga I.

Minden, de minden azzal kezdődött, amire emlékezetünk támasz- kodik, de az több rendben és fokozatosan sorban folytatódik:

1. A Mindenható Tanácsosaival elemezte a Teremtő eddigi kísérleti munkásságát.

2. A Mindenható elégedetten rendelte el a Teremtő kísérleteinek folyta- tását.

3. A Mindenható a Teremtőtől a Szeretet és a Tudás egyes kérdéseire még választ vár. (1968)

Má-sokk hatalma I.

Hosszadalmas dolog, még emlegetjük:

Van az egész dolognak egy rettenetesen kiábrándító vetülete. A tör- ténelem alkotói és haszonélvezői sajnos minden szólam ellenére sem a nép. A buta és avatatlan tömegeknek többnyire semmi fogalmuk sincs, hogy a történések miért és mi módon mennek végbe. Velük vagy nélkü- lük. De mindenkor körülöttük. Többnyire nem értik. Inkább egy kisebb hatalmi csoport érdekében. Mert itt van a kommunizmus hazai kérdése.

Erdélyben volt liberális és antiimperialista gondolkodás, éppen a terüle- ti csatolás és az ezzel járó gazdasági és szellemi veszteségek miatt.

Felmerült a gondolat, hogy a másság talaján csak a szakítás ötlete bur- jánzik. Csak óvatosan ezzel a felével. Havaselvén ezt lehetett a Cristea- perrel – résnyi hiányt – foltozni . Még a szirénarángatót is hőssé lehetett nyilvánítani. Nem tudta megmondani, hogy társaitól való félelmében vagy a rendőrség értesítésére fogott bele őrült tettébe. Moldovában már sokkal több költői közreműködésre volt szükség. Azt pedig senki nem

gondolta volna, hogy a hazai dicsőséges kommunizmust építő, helyileg új csapatok szemét pont egy elvakult aktivista tanár nyitja ki.

Amikor a múltat dicsőítő tanulmányra serkentette a kis csapatot, akkor azt remélte, hogy a kor álmainak megfelelően beássák magukat az emberi éber álom legszebb korszakának erényei gyűjtésébe. Sajnos a gyenge ideológiai megalapozás miatt éppen olyan sokk – nyomozat alakult ki. Ez, amit a végső felfedezhetetlen kifejlet miatt gyorsan meg kellett fojtania. Hazánkban a szocializmus egy szűk rohamcsapat idénymunkája volt a hatalom megkaparintására. Ehhez pedig igen ko- moly, néha véres, néha zsákutcába torkolló, máskor lehetetlen nehéz bevezető munkára volt szükség. Mindenkivel azt szerették volna tuda- tosítani, hogy ezt az utat a széles néptömegek választották. A széles néptömegek pedig csodálkoztak, nem emlékeztek. Csak a kampány ment tovább. Ártatlan. Könyökét hegyezve. (1971)

Hídvég felől

Ezt a térképet Tomival és Andrissal rajzoltuk. Nagy igyekezettel, hogy mentől pontosabb lenne. Hídvég van rajta. Látszik a Szabadi főút a mai Augusztus 23 hídtól (1964) a Csíki utcáig. Ott van balra a Hídvég útja. A régi révcsutak s a lezárttá lett ösvények és végek. Új gondolatra serkent utcák. A Híd azért lett itt e rév felett, mert ez a parti nép túlnőtte a kompozást és a csónakázást. A Malomba pedig nemcsak a mezőségi szekereket várták. A Malomárok levezetőjének hídja sohasem volt.

Csak úgy bele, férfiasan. Vagy mezítlábason. Ami mocsok csak lefoly- hatott a Malom hátából eddig. Ez itt a lezárt utca, ami a régi révhez ve- zetett volna, de hát nyoma sem maradt a telkesítés után. Szemétdomb lett. Aztán elkaparták. Az mellé később vas – és papírhulladék – felvá- sárlót nyitottak. Csak a kiásott bombákat nem vették meg. Ide lehetett eladni a nemesi leveleket és a telkek tulajdonát igazoló okmányokat. Ez idő szerint ezek már veszélyesen terhes dolgoknak mutatkoztak. Itt a Hídfőnél jobbra nem volt utca, sem ösvény, a Vámház mögött léptethe- tek a kertészetek földjére. Készen előttem, Bulgária.

A közeli Mintagazdaság megszervezése után ezt a Maros utcát az erőgépek miatt nyitották. Farmot építettek a derekában. A Gazdis ma- jorházig. Megszokottá lett. Itt ez a Vízimalom volt. A környék ipari

lelke. Mára elég romos. A színeket a szekeresek beállónak használják.

Most már csak a gőzmalom megy. Azt is nemsokára lecserélik. Olajtü- zelésű motor fogja hajtani az új malmot. Azaz csak a motor lesz az új.

Minden egyéb maradt a régiben. Még kemény sort kell állni, hogy zsá- kod felönthesd. Egymásra halmozzák a szemetet, mert hát úgyis nem- sokára tovább lépnek. Van azért, aki a morzsácskát nem hagyja hátra.

Nemcsak kenyérrel és kaláccsal él az ember. A malom miatt kovács, lakatos és asztalos műhelyek nyílnak. De kerül egyéb is, szétnézés dol- ga a többi. Itt ez a Gőzmalom. Szép, új, erős és nagy. A lendület hite s bizonyítéka. Mintha a letűnt idők romjára emelkedett volna csillogásá- val. De a hamis csillogása múlandó. Hallani lehet, hogy itt nemsokára gyár lesz. A Vámház felé tartó utcácskát megszüntetik. Nem értem a fogalom tartalmát, csak így hallottam. Megszüntethetik az Őrlő utcát is.

Nem tudom biztosra, de valami huzalos, iparilag gyártott termékre lehet számítani. A malmoknak ezzel befellegzett. Lebontják vagy átépítik. A vizes árkaikat betemetik, s a nagy csarnokaikban a baglyok és a denevé- rek fognak fogócskázni. Ebbe az egy darab gyárba több ember fog be- járni, mint a környék lakossága. Munkáslakásokat is terveznek a kertbe.

Itt a reformátusok templomával szemben megy be öröktől fogva az utca a Víztelepre. Itt még létezik a gátőr háza. Meg lehet tekinteni a gyűjtő- tavat. Innen folyik a malomkerék lapátjára az erő. Már ami maradt, ezekből. Hiszen most már a romvárhoz nem is szabad járni. Nincs.

Itt világít a mészárszék. Az üzlet tisztára fehér csempével van ki- rakva. Minden nap lehet marhahúst venni. Időnként egy – egy disznót is szétvágnak. Rendelésre juh – és kecskehúst is lehet igényelni.

Szemben a Posta. Egyetlen dolog izgat. Kell-e még sokat várni a te- lefonszámra. Vagy elég a szerencse. Mert telefonunk van, de moder- nebb, számtárcsás kellene.

Helyesbítek. A gátőr házának felében szabóság nyílott. Végül is nem szemben van, hanem a szemben mellett. A gyűjtőtavat közben tü- relmesen lecsapolták. A malom felé csak esőzéskor folydogál valami.

Ez sem szemben, hanem mögötte. A többi elszivárog, még mielőtt oda- érne. A gát zsilipjét nyikorogva eszi a rozsda. Ezen a felén megállt a világ élete. Nincs a mozgásnak tanújele. Valami csak elnyeli idővel. Ki mondta, hogy a tó vize jó ideje a kenéz vára alá folyik?

A nádasban békák pislognak rád. Az esővíz egyre ritkábban elég a csatornák megnedvesítésére. Nem is úgy gondozzák, mint azt a bulgár- kertészek tették. Itt csak az enyészet egységes.

Talán csak a képzelet játszik velünk. Kérdezhetek? Mindebből semmi sem létezett? Áh, mi alkottuk magunknak az egészet. Senkinek sem hagytunk belőle haszonélvezetet? (1971)

Töprengésnek kevés Itt vagyok, Csak állok.

De látlak.

Hát nézlek.

Egyebet nem Tehetek.

Hát nézlek.

Nem látlak.

Nem nézlek, Hát látlak.

Minek álljak? (1975)

Családapa

Az ember olyan gyatra. Tehetetlen. Mikor a kezében az erő, s az agyában a hatalom. Illetlen és elégedetlen. Minek most megrészegedni?

Megbátorodni, és nagy hegyes vagy hegyezetlen igazságokat mondo- gatni. Mérlegeket készíteni. Mindenről, ami csak eszedbe juthat. Az Isten kegyesen meghallgatott, lányomra fiam legyen, megadta örömül.

Hála neked, Uram. Nagy dolgokat sem illő ígérni. Vigyázni, s megtar- tani. Szabályok és parancsok korlátozzák életünk. Bevett szokásaink, megtartom. Akinek eddig jó volt, én újat helyette nem kívánhatok.

Semmi helyett egyebet nem adhatok. A régit akkor minek vetném el? A csapat most már szépen kerekebb.

Szeretném, ha jobb dolguk lenne. Soruk gördülékenyebb, lehetősé- geik gazdagabbak lennének. Nálam többre vihetnék. Elégedettebben élhetnének. Mit tegyenek ennek érdekében, velük együtt felderítem. Adj

Uram elég egészséget nekünk, ehhez! Hadd mondhassuk, mindez nem volt hiába!

Ennyivel indulhatunk! (1986)

Bolt hátán bolt

Szabadi út 51. és 53.szám alatt volt a Hirsch-féle ikerudvar. A homlokzaton szaküzletek nézték az utca népét. Az 53.szám elején kissé másféle bolt volt. Többajtós. Hátul lakott a zsidó, aki a háborúban nem szenvedett ki. Valahogy megmenekült. Családján a családjával segített.

Nekik bejárónőjük is volt. Rendszerint mindent, még építőanyagot is árult. Péntek naplementekor imádkozott, akkor nem illett megzavarni.

Neki láttam viseletként először hálósipkát és hálóköntöst. Éjjel abban ment ki a raktárba, mikor egyszer fájdalomcsillapítóért felkopogtuk.

Volt ugyan éjjeli boltsegédje is, aki csak gyógyszert nem adott ki.

Tojást, fekete retket és savanyú káposztát néha egyéb áruért átvett.

Üvegpalackokat keresett, naponta. Ha az állami élelmiszerjegyeket segítettem felcsirizelni egy ívlapra, akkor szabadon fehér kenyeret, de kristálycukrot is kaphattam. Ha tíz lejre vásároltam, egy darab tört üvegcukrot vagy süvegcukor – töretet is kérhettem. Tőle vettük a varrógépünket, természetesen részletre. Ötvennyolcban elengedték, hogy menjen a keleten gyülekező rokonai közé. Ezzel elvették a lakását és a boltját is. Az egyik félfelében kenyérboltot rendeztek be, a másik félfele férfi fodrászat lett. A lakásába és a két raktárba három sokgyermekes család költözött. Az összes bolthelyiségben péntekenként a padlót locsogásig felolajozták. Nagyon érdekes szagot árasztott, ha a frissen sült kenyérhéj, vagy az arcszesz, vagy éppen a kimérős ecetes uborka szagával elegyedett. Ezt az illatot talán soha, semmi politika nem tudja szétbontani. Máig ott lóg a levegőben. Az 51.szám alatti épület egy kissé ingatagabb. Elviselne egy jó nagy felújítást. Ha érdek lenne, az omlását is megnézhetnénk. (1967)

Parancsok nélkül semmi se lesz 1.

Maga pedig Greben, vegyen magához hét fegyverest, menyenek a Szentgywrgy kövihez. Vágjon ki annyi fát, ami a tizenhat ligetesfalusi menekült házának valóslag elég leszen. Az utászok addig nem mehet- nek családjokhoz, amég ezek a kőfundamentumú házak fedél alatt nem lesznek. Innen átalmennek ötven emberekkel a Rókapatak küsdég szige- téhez, az ott lakó minden népeket, valami két tucat család, a Kereszturja falujába vezényelik. Ellenkezésre számítva a fegyveröket tartsák kéz- ügybe, de halált ne kezdenének. Elégnek gondoljuk a lövés ijedelmét, vagy seb ejtését szükségből. A szigeten megbúvó lélek nem maradhat, egy hónapon belül vízzel árasszuk el, mert arra réáfolyik a Körutczai sokká dagadt Maras folyamata.

A harmadik héten legyenek készen, hogy a libáncsi elvándorlókat fegyveres felügyelet alatt vigyék Székelyfaluba, s ott a megtelepedésü- ket szemmel tartsák. Ha szükség merül fel, azt a bíró vegye regestrum- ba. Maguk az alázattal törődjenek. Minden más fegyveres, vezér vagy katana, azon munkálkodjék, fenyegetéssel is, hogy a Körutczai gáthoz kubikusok, fuvarosok, mesteremberek és mások elég fődet, kővet és ágot hordjanak. Ezeket maga magának parancsolja össze. Veheti még száz katana segedelmét es. Szentmihály napig a Maras a Körutczán kí- vül folyhat csak, a városba többet be nem jöhet. Eztet parancsolatnak bé tarcsák. Így akarjuk. (1970-ben silabizáltam ki)

A vályogház dolga

Nem tudom, valóban az egész dolgot a polgármester vagy a hiva- talnokai tették? Vagy talán a napi sors adta akképp? A Bulgárkertek környékén a törvényesen és féltörvényesen kalyibalakó emberek között, a vámházon túl kétféle hivatalnok és csaló tanácsnokoskodott. Az egyik az ONCSA tervhez csatlakozást, a másik a tulajdonos azonnali terület – kisajátítását hirdette. Nagy zajjal járt mindkettő. Voltak, akik a gyors lakásépítést szorgalmazták. Nagyanyám serény asszony lévén a maga nemében, s a gyermekeiről való gondoskodást még álmában sem hagyta figyelmen kívül, rendre három telket is lefizetett és bekerített. Felirat- kozott még vagy három más alkalommal is, amelyből még egyet meg- osztva valakivel meg is kapott. Azután osztoztak. Pénze ugyan volt va-

lamicske, de nem palotára, csak a szokás szerint való szoba – nappalis – konyhás – kamrás vályogházra. Merthogy vályogházakat építettek.

Mindenütt.

Valamilyen vastagabb fát fektettek a sarkokat jelentő kövekre, a sarkokon az oszlopokat kikötötték egymáshoz, mire aztán lehetett a tetőszerkezetet is rábordázni. A közt fonott venyigével töltötték ki, és bőven szalmás sárral sikárolták. A sikálás nem egyenértékű munkafo- lyamat volt, ha a falakra tették, vagy az anyaföldet tapaszosították. Csak vizes agyag és két erős kéz kellett hozzá. Nem állítom teljes biztonság- gal, de van egy megalapozott emlékgyanúm. A vályogba marhalepényt s törött szalmát is kevertek. Feltételezhetően nem az alapanyag szaporí- tása miatt. Az ajtók és ablakok ki- és befelé nyíló kettős táblájúak vol- tak. Kívül még volt egy zsalus borító, hogy este a külső nézők ne lássa- nak be, vagy nyáron a nagy meleg ellen engedték le. A tető változatos kivitelben készült, ha kifogyott a zsebbeli, akkor szalmával vagy a ker- tekből elhordott szárított kóróval történt. Ha volt még a bukszában erő s szusz, akkor palával s jóféle cseréppel lehetett fedni.

Kitérővel mondom, hogy kilencszázegytől tizenkettőig volt rend- szeres ajánlattevője nagyanyámnak, aki épületanyagot és építőmunká- sokat ajánlgatott a családalapítvány háza tájáról. Jó karbantartással a becsmérelt házikó hatvanegyig bírta. Közben ötvenhatban villanyt kö- töttünk be, és ötvenhétben földgázokat vezettünk. Vizet az udvari kút- ból merítve, majd pumpálva és csapolva használtuk. Közszolgálati víz- vezeték akkor még nem volt ezen a tájon. Megjegyzem, ötvenkilencben betonozott alapra és betonlépcsőre számító egyszobás lakást kezdtünk a régi mellé építeni. A távolabbi tervben az öregházat bekebelezve több- szobásra gondoltuk ki. Végül be is fejeztük. Sikerült.

Nagyapám ezeket a nagyanyám szerzeményeit hurubáknak nevezte, s arról álmodott, hogy majd egyszer hazaköltözünk a régi, havasaljai házainkba. Ezek a házak a vidék szokásai szerint vagy rakott kőfalas udvarházak, vagy boronafából fogazott majorházak voltak. A nyári le- geltetések menedékházait nem lakásra rendezték be, de ott is lehetett találni mindent, ami bizonyos idő eltöltéséhez eszközöket adott. A re- mény felébresztése már magában nagy dolog. Hát még a fenntartása? A családunk régen szokott, eleven körülményei közé kerülhet ismét, s

nem fogunk városiasdit játszani életünk végéig. Ebben a hitben tért vissza Teremtőjéhez. Nem a havashoz, hogy közel legyen a temető.

Vajon ki veszi gondjába ezeket? Vajon képesítőm lesz a hagyo- mány támogatására, vagy csak a róla papolásnál rekedek?

Ki ma tulajdonosa vagy haszonélvezője ősi jussa javának? Vagy er- ről is csak programbeszédek dolgaként lehet emlékezni? (1971) Elsővé lett a vadmacska

Gyermekkoromban a legtöbb gondot okozta, semmire nem voltam annyira figyelmes, nem törődtem vele annyit, mint a Piszúka – esettel.

Az is lehet, hogy aránytalanul sokat töprengtem az eseten. Túl sok ké- telyt ébresztett bennem. Piszúka egyike volt Ilon néni városszerte híres, bengáli tigrisre emlékeztető macskáinak. Azelőtt és azután is állatbarát voltam s vagyok. Csak akkor, mintha megtántorodtam volna. Érdekte- len.

Lajcsi a nevezetes napon valami megbeszélni való lecke ügyében járt nálunk. Mire túlbeszélgettük az igazolt tanulási szünetünket, elvtár- si búcsút vettünk. Reméltük, hogy a beszélgetés nagykorunkban hasz- nunkra lesz, mint akkori olvasmányaink szovjet hős gyermekeinek. Be- jegyeztük a Pionír – tett naplónkba, hogy egymásnak segítettünk a napi lecke elkészítésében. A mellette elfolyt dumapartit pedig azonnal a fe- ledés sötét homályába süllyesztettük. Vagyis dehogy, csak nem kíván- kozott az osztag érdeklődési körébe. Még valaki elgondolkozott volna a gyermekek jelenkori lelki világán.

Lajcsi a szokott módon haza ereszkedett nálunk, a kert végén a há- lós kerítésbe tágított nyíláson, Gyula báék diófája alatt hat lépés, s már lendülhetett a hazai pályára. Vakon is el lehetne találni. Este, ha sötét- ben léptem át valamiért, mindig felfedezőnek képzeltem magam, amint megjegyzi a lényegesen feltérképezni való új elemeket. A diófánál azonban barátomat megállította a legnagyobbat villámló ötlet. A diófán pihent Piszúka, Lajcsi legádázabb ügyfele, mióta egyszer kideríthetetlen okokból karmolást, nyakfogást, prüszkölést és bőgést cseréltek. Vissza- jött hát. Megfogni!!!

A délután nem akart telni. Végig avval voltam elfoglalva, hogy mekkora bűnt követtem el.

Nem engedtem meg a macskának a menekülés esélyét. Ha megful- lad a zsákban, jóvá se tehetem.

A szorongás kezdett az agyamra menni. (1968)

A Pacsirta-telep

Ezt a térképet Tomival és Andrissal rajzoltuk. A Pacsirta – telep van rajta. Méreteiben elfogadható kicsinyítéssel, a Csíki utcától a szentannai dűlőnél őrködő pléhjézusig terjed, s a remeteszegi kereszttől a patakmellékig tart. Látszanak a medergondozások, hogy minél több vizet vehessenek ki öntözésre. Azok a nagy pirosas foltok a játszóhe- lyek. Grundok. Amíg nem építették be egyik – másikat, nagy játékos világban volt részünk. A Szabadi utca az a széles. A Pacsirta – telep egyesek szerint csak az út bal felén volt. Mások az út mindkét oldalára osztották. Az eladásra mért területeket Sebesshy – Erőss, valamint Pongrácz eladósodott földjeiből mérték ki. Mindenki annyi telket vett, amennyit kibírt fizetni. Nem lehetett drágítani, ezért üzérkedéstől men- tesen zajlott a területfoglalás. Egy Rácz nevezetű megpróbálta, de aztán csak átkozta a szerencséjét. A szomszédokat a sors tette egymás mellé.

Az első házakat vagy kalyibákat nyolcszázkilencvenegyben húzták fel.

Először a Székely falu felől indultak. Azóta nincsen év, hogy bárki a környéken valamit ne építene. Először vályogházakat húztak. Később valami furcsa előzmény nélkül favázas házakat kezdtek építeni. Később a kő- és téglaházak láza ülte meg a környéket. A hetvenes árvíz előtt mindenki újmódi, téglás és cserepes házban lakott. Akinek lábon is ma- radt a laka, abba a doh beleült. A falak megszárítása és a szokott bútor- állomány helyreállítása bizony éveket vesz majd fel. Innen tudom, hogy égi próbatétel volt ez a környék lakóinak. Nem mind találtak benne ta- nulságot. Még juthatnak más próbára is? Isten őrizzen! (1975)

* -

* – * – *

– * * - * * –

II.fejezet

melyben a hozzátartozók és a környék lakói egymásra is hatnak az alany növekedésekor, szomszédaink szeretete és kegyhelyeink tisztelete becsülhetetlen hamubasültet jelent mindenkinek

Ameddig a szem ellát

Marosvásárhelyen vagyunk. A szűkebb hely, amit végigjárnék, a Maros jobb vagy északi partján levő lakóterület. Ez a hely érdekel, elsősorban. Bizonyos, hogy baloldalt is van érdekesség. Nem kizárt, hogy az emlékek útja másfelé is elcsángál, de maradjunk a célunk közelében. Nevezetességei és emberei. Gazdasága és múltja. Hite és jövője. Szeretetünkkel megbecsüljük – e elégségesen? Itt vannak, akiket ismerünk, és az ismeretség szerint megnevezhetők. Most arra gondolok, ha egyes neveket itt elemlegetek, akkor sértő lehet azokra, akik kimaradtak valami felsorolásból? Nem hihetem.

Menjünk a Maroson átívelő egyetlen alkalmatosságtól. A híd lábánál Polgár Zsókáékat vagy Katona Olgiékat, a szinte szabadi térülőnél Ghiaccomuzi Hildáéket nevezzem meg? Vagy keresztül, Németh Imiéktől Terit, a szélek felé Domokos Manyit, Csizmadia Erzsikét vagy Simon Józsitól Arankát, Szilágyi Ilut, Lupu Icukát, Varró Manyit, Bárczi Julit a remeteszegi harántcsíkon, Görög Iláékat és Magos Éviéket vegyem számba, el egészen Andrássy Jucikáig és Graur Amyig? A benefalvi harántcsíkon Böjthe Babáéktól, a régi malomhely árkán túl s Grexáéktól ki Dósa Pistáknál Klárit, vagy még tovább Orbán Dezsőékig Micikét. Átszöktem Málókát és Irényt.

Ne nevessetek, hiszen az embernek a lánynevek könnyebben eszébe férnek. Aztán a fiúk nevének emlegetésére elég lassan

kerekedtem. Még nem szántam el teljesen magam, hátha valakiket nem emlegetek, méltán vagy egyáltalán. Kálmán Ferci, Nagy Lajika, Török Lacika, Neuhardt Andris, György Csabi, Körtesi Pétör, Szabó Zoli, Török Feri, Ikrek, Chisu Kosztika, Vészi Palika, Bíró Lacka, Totóka, Gál Isti mint Csubesz, Barátosi Ziloka, Csepán Sunyi, Pop Stefi és Csíki Lajika egyrészt. A képből esélytelen Köcsi, Baferi és Csibike és Piúka, Bütű és Ficike, Lajócs és Bánbell kinnmaradása. Lám, emlékszem még egynéhányukra. Pedig igazán nem is kívántam a fiús ragasztott neveket felemlegetni. (1988)

A Mindenható dolga II.

1. A Mindenható elégedetten rendelte el a Teremtő kísérleteinek folyta- tását.

2. A Mindenható a Teremtőtől a Szeretet és a Tudás kérdéseire vár még választ.

3. A Mindenható elrendelte a szükséges keretek kiutalását. (1968)

Én, apám és nagyapám

Én 1950-ben születtem, kétkezi munkássá lett szülők gyermeke- ként. Láttam az utolsó grund – futballistákat, az örmény áttelepedést, az első lemezjátszós rádiót, kenyérjegyet és olajsort, a zsidók és szászok kivándorlását, a szlovákok és lengyelek költöztetését, az első televíziót magánházban, kis kerítéssel körülvéve, hogy az emberkék ki ne essenek belőle.

Tapasztaltam, hogyan lehet ezerlejes jövedelemből héttagú családot tartani, ráadásul öröklakást építeni államkölcsönnel. Ha rágondolsz, lassul az építkezés. Bebörtönzés fenyegető árnyával a nyakadban, kuk- solsz. Az irigy szomszédok azt gondolják, az anyagot elemelted.

Ennek ellenére állami állásra készültem, kis fizetésemből nadrág- szíjra se jut. Mit húzzak be még jobban? A mi házunk nem oktalan bon- tották le. Helyette kacsalábon forgó palotát emeltek. Lakói nem perel- nek. Ők elégedettek. Nekik előtte zöldséges kertjük sem volt. Most rajta laknak. Beszédjüket nem érted. Idegenek. Csodálkoznak, nem értik, mitől van villany, folyóvíz a lakásban és gáz fűteni a kályhákban. Ilyen lakásuk álmukban sem volt. Az egy főre eső cipőfogyasztásom két pár.

Amiből napokig elbírom lyukas talppal is. Váltásban. A vágyaim ke- nyér – és cukorjegy tartotta méltó mederben.

Apám 1970-ben született, a párt, a kormány, az állam útmutató be- leegyezésével, feleségem akaratából és az Isten segedelmével. Nem otthon, hanem kötelezően kórházban. Egészségesen jött a világra. Űrha- jósnak szántam azonnal. Hevesen ellenkezik, még ma is. Nem szándék- szik belátni, hogy itt minden csakis az ő érdekeit szolgálja.

Látta az ipari és gazdasági fellendülésnek nevezett összevont öt- éves terveket, úgy véli, eléggé sikerültek. Már ami a hozzájuk kapcsolt magyarázatot illeti. Pótlékokkal együtt. Nem szédül a magasban.

Tapasztalta a relatív fizetésemeléseket, hatalmas lelkesedéssel töl- tötte el, hogy a negyvenes években mégsem ment nyugatra. Tanulmá- nyozza ma is a harmincas évek végét és a negyvenes évek elejét, hogy megérthesse, mitől ragadt ennyire ehhez a földhöz. Ennek ellenére min- den apai tilalom, szülőföld-szeretet és illendőség ellenére ma már szíve- sen kivándorolna. Ha útlevelet kapna. Állítólag megunta a harmadfél vajakat, az esti áramszüneteket, s a kétórás tévéválogatásokat. Véletlen- szerű behullámzásokkal. Bejelentetlen kikapcsolásokkal. Tart a hivatal- tól, amely a rejtett gondolatát lesi. Egyetlen álma, hogy nagykorúsítása után felvegyék a pártba. Van azonban egy, esélyét csökkentő káros szenvedélye.

Végül nagyapám, aki 1990-ben született, tanácsomra apámmal in- formatikust nevelünk belőle. Látta a bányászjárásokat, és az iskolában tanultak már a sáskajárásokról. Tudja az erdélyi kommunisták import- jának elméletét is.

Tapasztalta irodalomból a világ lustái versenydolgozati témát, és naponta bemutatásra kerül a kivagyakén – többségi és kivagyte – ki- sebbségi bűvészmutatvány. Az áramszünet mára már bocsánatos bűn.

Az áramlopás ugyanúgy. Ennek ellenére kiváló eredményeket ér el piavéi hírmondásokkal, sokat tud a tanácsköztársaságról s a nagy ame- rikai útról. Annak, amelynek a széléről igen hamar hazajött. Ne törülje bele senki a lábát. Ráadásul, az csak mese, hogy ott van szólás – és mozgásszabadság. Két szóért három hónap felfüggesztettet kapott. Egy intő mozdulatért pedig hatezer dollárt kellett fizetnie. Amíg ezt kifizet- te, kiderült, hogy van egy letöltetlen büntetése. Arra még dolgozott egy

hónapot keményen. Hiába mondom napestig, fiam, hallgass a jó tanács- ra, mert nem bánod meg. Hajh, ezek a mai fiatalok! Nagyapámnak is, az ő szava legyen az utolsó. Nem tudom elképzelni, mire viszik majd? Ha nem leszünk mellettük vénségükre. A lábtörlés, az csak afféle kedvenc szólás, de kizárhatatlan tizennyolc óta.

Méghogy a nemzedékek csatároznak, netalán nem férnek össze!

Ma is, mi még csak itt tartunk. Ennyit tudunk a világról. Mi jól meg (nem) férünk egymás … mellett, alatt, felett, mögött, előtt … Pedig, amint elmondtam, ez a legtökéletesebb ellenpélda a mindenkor is taga- dott alapvitákra. Aztán itt nem működik, hogy a hippi csak megtér, nyakkendőt köt, és gondos családapává lesz. Mert ennek a képnek az indítékait tőlem is meg a fiaimtól is gondosan elzárták. A mesebeszé- dekből pedig tanulni nem lehet. Értjük ugye?

Mind a hármunknak más – más nyakkendő szorongatja a torkát.

Biztosra tudni, hogy a nyakkendő, ha kötésben a nyakat körülveszi, akkor a látás korlátozásához vezet. Ráér. Mindenki csak tegye a soron levő feladatát. Gondoljon arra, hogy a szorítást túl kell élni. (1993)

Pacsirta-telepi utcaszemlén

Nagy ünnep van. Törvényesen betöltöttem a tizennegyedik évem.

Nagyapám elővezette a drótszamarat. Kerékpár volt az ugyan, a javá- ból. Fényezett részekre is futotta. Lámpa elöl s hátul, csuklós fékkel elöl. Máskülönben sötétzöld alapon fehér és piros csíkocskák futkostak rajta. Megtartotta a kötelező forgalmi szabályos ismertetőt. Megeske- tett, hogy figyelmes leszek. Aztán kitolta a kapu elé, hogy megtanítson kerekezni. Jaj, elfelejtettem mondani szegénynek, hogy ez nem mai dolog, mert amint lendületet vehettem, ott maradt, s addig tátogott, míg újból meg nem látott.

A útvonal tervezetlen, de nagyon sikeres volt. Minden utcát körül- jártam, s a gépemnek kölcsönösen bemutattam, egyiket a másiknak. Itt vigyázz a gödrökre, ott tiszta sima, emitt fékezni kell, amott hajtani illik. És minden efféle. Vidámak voltunk, új barátságot kötöttünk, az ismeretségnek sokáig örvendeztünk. A Kerektó után a Jegenye, abból a Sólyomba, át a Benefalviba, innen két út állt előttem, vagy Botáék kert- jén át vagy Szőcsmarciéknál térek a Bokor utcába, Schilleréknél kinn