réti információknak nemcsak a körét, de a jellegét, minőségét, sajátosságait is, aligha lehet kérdés azok számára, akik tartottak már kezükben ilyenféle „föld
rajzkönyveket", amelyek éppúgy nem hasonlítanak az általunk hagyományosan ismertekhez, mint gyermekeink természetrajz-tankönyvei azokhoz, amelyekből mi tanultunk. (Némi ízelítőt, de épp csak ízelítőt nyújthatnak ezekből az újdon
ságokból az immár magyarul is hozzáférhető számítógépes térföldrajzi kiadvá
nyok.) Ezt a témát azonban, földrajztudomány és helyismeret kapcsolatát, kívá
natos perspektíváit felvázolni azonban már semmiképp sem tartozhat a jelenlegi cikk keretei közé, annál is kevésbé, mivel ehhez Bényei ürügyül vett kötete már semmilyen indiciumot, okot nem kínál, nem is kínálhat. Tegyük el ezt a témát máskorra, másszorra.
Legeslegutolsó kitérő - folytatás nélkül
Ha ki nem mondtuk is, valamiképp centrális pozícióba kívántuk helyezni a helytörténeti-helyismereti munkát. Valahogy a mai problematika, problémaérzé
kenység és -kutatás fókuszába. Pontosabban nem mi kívántuk oda helyezni, azt akartuk, szerettük volna érzékeltetni, hogy - ha rajtunk kívül a kutya sem hiszi ezt el - az azért mégis ott van. Ami pedig ürügyül szolgált csapongó és hossza
dalmas csevegésünkhöz, Bényei Miklós könyve, azért (is) tűnik számunkra - és reméljük olvasóink számára is - olyan jelentősnek, mert - persze implicite - tar
talmazta mindazt, amit kapcsán/ürügyén elmondhattunk, sőt sokkal többet is, de e sokkal több kibányászásához, kibogarászásához nálunknál jobb, élesebb pillan
tású olvasókra van szükség. Bizonnyal nem vagyunk és még kevésbé leszünk szű
kében az ilyeneknek. Hála érte a könyveivel keresletet teremtő kínálónak, a Mi
niatűrök szerzőjének. (VK)
Egy névtár, amelynek sok olvasata lesz
A Könyvtári Figyelő tavalyi 10. (46.) évfolyama különös és különösen értékes különszámmal tisztelte meg előfizetőit, olvasóit, a hazai könyvtár- és tájékoztatás
ügy egészét. Az iménti minősítés a szám „belbecsének", a Kitüntetett könyvtáro
sok névtára c. összeállításnak (XIII, 154 p.) köszönhető, amely Gerő Gyula gyűj
téséből és szerkesztésében készült el.
A vele való foglalkozás „első köre" egy perc alatt abszolválható. Előszaván kívül a kitüntetett könyvtárosok számos alapadattal kiegészített névsorát tartal
mazza, amelyet három - földrajzi-intézményi, kitüntetések szerinti és időrendi - mutató követ.
A „második kör" teljesítése már szükségképpen több időt igényel. Nem utolsó
sorban azért, mivel - az „isten a részletekben lakozik" szállóige igazának bizo-
nyítékaként - itt fénylik fel a szerkesztés sokféle erénye. A láttatóbb előadhatóság végett hadd kezdjem munkámat hátulról előre haladva, azaz a mutatóknál.
Az időrendi mutató az 1954 és 2000 közötti intervallumban évenkénti bontás
ban, azon belül a kitüntetések „értékrangsora" szerint hozza a megtisztelt pálya
társak adatait, Lipták Pál 1954. évi Kossuth-díjával kezdve és Ramháb Mária 2000. évi MKE-emlékérmével befejezve ezt a „kitüntetési intenzitást" tükröző enumerációt.
A kitüntetések szerinti mutatók az állami-testületi megbecsülésnek huszonhá
rom válfaját tartalmazzák. Az „óvilágból" csak a Kossuth-, Állami- és SZOT-dí- jasok, a Kiváló Népművelő címmel és a Szabó Ervin-emlékéremmel kitüntettettek
szerepelnek benne, az „újvilágban", azaz 1990 óta viszont a teljességre való tö
rekvés jellemzi a gyűjtést. (Az előszóban e szűkített megoldást meggyőző érve
léssel és a volt miniszteri és állami kitüntetések számosságának felbecsülését is elvégezve fogadtatja el velünk a szerző.) Erről a mutatócsaládról még tudni kell, hogy „a kitüntetettek-díjazottak betűrendes névsorában [pontosabban mondva: az e mutatón belül kialakult névsorokban] található évszámok az adományozás ide
jét, a zárójelbe tett számok a kitüntetett-díjazott életkorát adják meg az elismerés időpontjában".
A földrajzi (települések szerinti) és intézményi mutatórendszer a Könyvtári Mi
nerva 1996 (OSZK-KMK, 1997) beosztásához igazodik, s mint ilyennek két része van. Első része a kitüntetettek révén érdekelt könyvtárügyi intézményeket és bu
dapesti könyvtárakat, a második - megyék szerinti tagolásban - a vidékieket so
rolja fel. A budapesti rész további strukturáltsága meglehetősen mély (felőle a mutatók elöljáró megjegyzéseiben kapunk tájékoztatást), a vidéki részé csak te
lepülési betűrend szerinti. Az ily módon besorolt könyvtárnevek égisze alatt kerül feltüntetésre a dekorált munkatársak neve, mindegyik a neki juttatott kitüntetés válfajával és adományozási évével.
Az eddig elmondottakat követően érkezünk el a fő komponenshez, a névtárhoz, amelynek egy-egy tétele a következő elemekből áll: vezeték- és keresztnév (eseten
ként névváltozat is); ha van, a doktori cím; (asszony- vagy ellenkezőleg: leánykori név); születési hely és teljes dátum, az elhunytaknál: halálozási hely és ugyancsak teljes dátum; a kitüntetés idején viselt „rang"; a kitüntetés válfaja; az adományozás éve. Ha időközben valaki állásváltoztatás vagy nyugdíjba menetel után kapott ki
tüntetést, akkor ez az új „rang" is szerepel a tételben az ilyen minőségben juttatott kitüntetés megnevezésével.
A „második kör" teljesítése közben a recenzens megfigyelhette-tapasztalhatta az abszolút pontosságról, hiánytalanságról és könyvtárosi korrektségről tanúskodó közlést (alig van benne felderítetlen adatelem, a névváltozatokról utalók szolgálnak a közlési névalakra, következetes az intézményi névváltozatok megjelenítése, a posztumusz adományozás feltüntetése, gáncstalan a rövidítés- és eligazításjegyzé
kek szerepeltetése). Nagyon kellemesen „olvasható" az összes felsorolás, ami a mű
szaki szerkesztő, Nagy László mesterségbeli tudását dicséri. Ügyes és hasznos ötlet, hogy az egyes oldalak alján, mindenütt, ahol szükség van rá, a kiegészítések számá
ra négy sornyi hely áll mindazok rendelkezésére, akik figyelni és feljegyezni kíván
ják a névanyagban óhatatlanul bekövetkező változásokat. (E tekintetben a szerkesz
tő mindjárt példát is mutatott, amikor egy szomorú, de már az adattár kinyomtatása utáni változást ragasztott be az adattár megfelelő helyére.)
Azt hiszem, nem nagyon kell indokolnom, hogy ennek az ismertetésnek a címé
be miért iktattam be a sokféle olvasat lehetőségét. Az adattár és az összes mutató ui.
úgy van megszerkesztve, hogy szinte „tálcán kínálja" az efféle „nekibuzdulások
hoz" a nyersanyagot. Ezek csak úgy, „játszásiból" is érdekesnek ígérkeznek, ám könyvtárügyi és könyvtáros-egyesületi vezetők-tisztségviselők, könyvtárigazga
tók és könyvtárfenntartók számára- igenis - kötelességszerűek.
Az a 410 név, amely az adattárban „közszem" elé került, mindenképpen a szak
ma egyfajta (időben változó, fogyó-növekvő) elitjével ismertet meg bennünket, egy olyan ténylegesen volt és „van" elittel, amelybe a kitüntetésre felterjesztő il
letékesek esetenként „hibás ügyvitele", „ügyviteli zavara" miatt nem odavalók is bele-belekerültek/belekerülnek, s ugyanemiatt többen hiányzanak is soraiból vagy nem a számukra igazán adekvát csoportba kerültek.
Gerő Gyula mindenesetre nem „rühellé a prófétaságot", s ha már többszöri újra
kezdéssel ilyen sokszólamú adatbázis birtokába jutott ernyedetlen szorgalma foly
tán, előszó helyett „Az összeállító-szerkesztő élőbeszédje (három tételben)" címen elsőként a maga olvasatáról, a minden bizonnyal „szűzolvasatról" és annak tanulsá
gairól számol be. És ebből az olvasatból adódik a recenzens számára a feladat elvég
zésének „harmadik köre", amelyről - mi tagadás - a lehető legnagyobb szakmai élvezettel igyekszik az alábbiakban beszámolni.
Az első tétel - már-már lírai hangvétellel és önközpontúsággal - arról szól, hogy mi minden motiválta Gerő Gyula „kitüntetésügyi" munkálatokba való belekóstolá
sát és belefeledkezését. A második tétel - Gyorsmérleg a Kiváló népművelő és a Szabó Ervin-emlékérem kitüntetésekről 1961-1985 -címen tulajdonképpen kelet
kezésének idején egy keveseknek megküldött szamizdat, amely feltárja (többféle keresztmetszeti elemzéssel) az akkori kitüntetési gyakorlat netánságait. A harmadik tételben - ennek címe: A második számú szamizdat (helyett) - végzi el a szerző az adattárban nem szerepeltetett volt minisztériumi és állami kitüntetésekről azokat a beméréseket, amelyekről korábban említést tettünk.
Ha már a szerző tételekben vezette elő a kitüntetési gyakorlattal kapcsolatos mondanivalóját, hadd éljünk mi is zenei műszóval. A Gerő Gyula tételeit követő kódában a következők olvashatók arról, hogy valójában ki kaphatott-kaphat a szak
mában kitüntetést. Nevezetesen: „aki
1. kitartóan forgott (forog) a placcon, s akit
2. jó(hi)szemű, jószívű vagy jól számító főnöke javasol, továbbá 3. fenntartója, felettese fel is terjeszt, végül akit
4. a nagyhatalmú kitüntetésosztó kegyesen elfogad."
Úgy látszik, ettől a nagyon keserű summázattól mintha maga Gerő Gyula is megborzadt volna, s ezért - utolsó mondatként - hozzáteszi: „Szerencsére a le
hetséges kanyarok, sallangok, cifrázások, elfogultságok ellenére is gyakran talál- kozott-találkozik az érdem az elismeréssel, a hivatalos ítélet a köz vélekedésével."
Egyetértek vele, ám azért: igencsak ideje érdemibbé tenni ezt a gyakorlatot. Gerő Gyulának hála: most már a javításhoz szükséges eszközzel is rendelkezünk.
Futala Tibor
„Esély? Egyenlőség?
Iskolai könyvtárügy 2000."
2000. november 27-én tartotta a Könyvtárostanárok Egyesülete őszi szakmai napját a budapesti Városmajori Gimnázium dísztermében, ahol az iskolai könyv
tárügy esélyeiről, feladatairól tanácskoztak az érintettek.
Más szemszögből ugyan, de ugyanez a téma szerepelt két hónappal korábban is - 2000. szeptember 20-án - , amikor az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága tartotta kihelyezett ülését a gimnáziumban.
A novemberi szakmai nap már a könyvtárostanároknak szólt, hogy az oktatási bizottsági ülés támogatását magunk mellett tudva feltárjuk a megoldandó problé
mákat, előkészítsük a változás-változtatás stratégiáját.
A szakmai nap méltó megnyitásaként Szebedy Tas, az iskola igazgatója mél
tatta intézménye könyvtárának értékeit és könyvtárostanárának munkáját, ügysze
retetét.
Az első előadást a Köznevelés c. pedagógiai folyóirat jogi munkatársa (dr. Fe- rencz Győző) tartotta a könyvtárostanárok munkajogi helyzetéről. Válaszolt a kér
désekre, melyek vonatkoztak munkaidőre, megőrzési felelősségre, túlóradíjra, he
lyettesítésre, továbbtanulási kedvezményekre, iskolaösszevonásokkal kapcsolatos témákra. A válaszokból leszűrhető volt, hogy sok a megoldatlan kérdés az iskolai könyvtárakkal kapcsolatban, tehát célszerű lenne ezekről az Oktatási Minisztérium
nak és a Könyvtárostanárok Egyesületének szakmai állásfoglalását közzétenni.
Ezt követően Téglási Ágnes, az Oktatási Minisztérium munkatársa vázolta a közoktatás és a felsőoktatás könyvtári feladatait. Nagyon fontosnak tartotta az elő
adó a könyvtárhasználói ismeretek tudatos, tervezett, egymásra épülő rendszerének kiépítését. A könyvtári munkában a segítő asszisztenciától az eligazító orientáción át az ismeretátadás folyamata valósul meg. így érhető el, hogy „az információ dzsungelében iránytű szerepet töltsön be a könyvtár, ugyanakkor széles spektrumú gyűjtésével alapvetően demokratikus intézményként funkcionáljon." A „jólinfor- máltság" igénye mellett a könyvtáraknak az információs kultúra kiépítését, hagyo- mányozását kell szolgálni: megtanítani tanulni, tudást szerezni, az információk kö
zött válogatni, azokat értékelni. Az előadó azt hangsúlyozta, hogy az információt kommunikálható formába öntött tudássá a könyvtárnak kell szerveznie, feldolgoz
nia, mások által hasznosíthatóvá tennie.
A felsőoktatási könyvtárak számítanak az attitűdfejlesztést, megatartási szoká
sokat, képességeket, készségeket kialakító közoktatásra, annak eredményeire, és ez egyre gyakrabban jelenik meg a könyvtári továbbképzésekben is.
A két előadással lezárult a nap szakmai része, következett a tisztújító közgyűlés.
* * *
2000. október 20-án Hock Zsuzsa, a KTE elnöke egészségi állapota miatt le
mondott. Az elnökség úgy döntött, hogy valamennyien megválnak tisztségüktől, hogy a tagoknak legyen módja az elnökség megújítására.
A lemondást Hock Zsuzsa e rendezvényen megerősítette, majd kiegészítette írásos elnöki beszámolóját. Az írott beszámolót a KTE Hírlevél 2000. októberi számában valamennyi tag megkapta. A személyes köszönetnyilvánítások után a beszámolót a tagság elfogadta.
Az előzetes és a helyszíni jelölések után lebonyolított szavazás eredményeként a KTE elnöke Varga Zsuzsanna (Székesfehérvár), a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet szakkönyvtárvezetője.
Elnökségi tagok:
Emmer Gáborné (Veszprém), a Megyei Pedagógiai Intézet könyvtárvezetője;
Horváthné Szandi Ágnes (Szombathely), a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtárostanára;
Kovácsné Garamszegi Marianna (Budapest), a Kispesti Pedagógiai Szolgál
tató Intézet könyvtárvezetője;
Szakmári Klára (Budapest), a Budai Nagy Antal Gimnázium könyv
tárostanára;
Tóth Józsefné (Kecskemét), a Bolyai János Gimnázium könyvtárostanára;
Tóth Viktória (Budapest), a Szent-Györgyi Albert 12 évfolyamos Iskola könyvtárostanára;
Melykóné Tőzsér Judit (Hatvan), a Kodály Zoltán Általános Iskola könyv
tárostanára.
Lukács Zsuzsanna, az Ellenőrző Bizottság elnöke beszámolt az egyesület gaz
dálkodását érintő vizsgálatról. Dicséretes rendet és pontosságot tapasztalt a meg
bízott könyvelő, Jakócs Tamás, valamint a gazdasági vezető, Szakmári Klára mun
kájában.
Az Ellenőrző Bizottság is megújult, elnöke Gérnyi Ferencné (Budapest), a Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Központ könyvtárvezetője.
Tagjai:
Dr. Horpácsi Andrásné (Szeged);
Fazekasné Sín Gyöngyi (Székesfehérvár);
Kisari Ottilia (Kunszentmiklós).
A 148 tagot számláló egyesület 84 tagja adta le szavazatát, tehát a közgyűlés határozatképes volt, és érvényes döntést hozott. Az elnökség megtartotta első ülé
sét annak reményében, hogy a jó hagyományokat megőrizve új fejezet nyílik az egyesület életében.
Emmer Gáborné
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
„AZ ÉV FIATAL KÖNYVTÁROSA"
elismerő cím elnyerésére
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség a pályakezdő könyvtárosok kiemelkedő szakmai
teljesítményének jutalmazására
„Az év fiatal könyvtárosa" elismerő címet alapított.
Az elismerést minden évben egy harminchárom év alatti (az idén az 1968-ban vagy később született),
felsőfokú végzettséggel rendelkező gyakorló könyvtáros kapja meg, egyéni pályázatok alapján.
A pályázatok benyújtásának határideje:
2001. április 30.,
helye: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elnöksége (Budapest, Hold u. 6. 1054)
A pályamunka tartalmazza a jelölt szakterületének gyakorlatából származó valamely téma írásbeli, még nem publikált
kidolgozását, a szakmai önéletrajzot és három támogató írásbeli ajánlását.
Az elismerő cím odaítéléséről
az IKSZ és az MKE elnöksége által megbízott kuratórium dönt 2001. május 31-éig.
Az elismerés ünnepélyes átadására az MKE vándorgyűlésének plenáris ülésén kerül sor.
A címmel jár: elismerő oklevél, ötvenezer forint jutalom, a vándorgyűlésen vagy az MKE és az IKSZ valamely szakmai
rendezvényén bemutatkozó előadás lehetősége, a kuratórium ajánlása a szaklapoknak
a dolgozat közzétételére.
A cím birtokosai előnyt élveznek a külföldi tanulmányutakra benyújtott pályázatok elbírálásánál.
MKE elnöke IKSZ elnöke
