Hamer, G.: Az új nemzetközi nemzetgazdasági elszámolások alapvonásai

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

javakat és fogyasztási szolgáltatásokat nem ,,termelik", hanem fogyasztják. Jelentős szol—

gálatot tesznek a szovjet emberek szükségletei-

nek kielégítésében. _

A harmadik koncepció hívei (Koszjacsenko, Tureckz'j) a szolgáltatásokat az anyagi terme- lési szférában megtermelt anyagi termékekre és a nem termelő szférában előállított nem anyagiakra osztják fel. Tureckij professzor a szolgáltatási szférán belül háromféle szolgálta- tást különböztet meg:

1. az anyagi termelési szféra szolgáltatásai (a lakos—

sági megrendelésre végzett munkák);

2. a forgalmi szfera szolgáltatásai; ezt a csoportot a kereskedelmi tevékenység jellemzi (a háztartási gépek hazhoz szállítása, valamint a lakosság részére végzett szállítási és hírközlési szolgáltatások);

3. anem termelő szféra szolgáltatásai közé sorolja azokat a szolgáltatásokat, amely közvetlenül nem ter—

melnek mérhető értéket (a szociális-kulturális szolgal—

tatasok, testnevelés-sport, szanatóriumok, üdülők).

A jelen cikk szerzője a kereskedelmet és az üzemélelmezést mint anyagi javakat termelő ágazatot kiemeli a szolgáltatási szférából. A szovjet kereskedelem kettős funkciót végez: az árukat a kereskedelmi hálózatba és közvetlenül a lakossághoz juttatja el. Az üzemélelmezés egyrészt ételek előállításával, másrészt az el—

készített ételek értékesítésével foglalkozik. A nagykereskedelem bizonyos mértékű termelést és értékesítést egyesít s hálózati fejlettségétől függ az egyes népgazdasági ágak és ország- részek közti áruforgalom. A kereskedelem és az üzemélelmezés fenti funkciói a termelési folyamat szerves folytatásai a forgalmi szféra területén.

A szerző helyteleníti az ún. szolgáltató iparnak a szolgáltatási ágazatba való sorolá—

sát, mivel a lakosság egyéni megrendelésére készített termékek semmiben sem különböznek a. tömeggyártással előállított termékektől, ter- melési technológiától és a feldolgozandó nyers—

anyagtól. Ezért nem célszerű ezt az egyfajta tevékenységet kétfelé osztani.

Pratdz'n a szolgáltatási szférát tágabb érte—

lemben magyarázza. Szerinte a termelő ága- zathoz csak az ipar, az építőipar, amező-erdő- gazdaság, valamint a közlekedés és, hírközlés tartozik. Az összes többi népgazdasági ág nem anyagi terméket állít elő, hanem szolgáltatást végez és így a nem termelő szférához tartozik, amelyen belül háromféle szolgáltatást külön—

böztet meg: személyi, szociális és termelési rendeltetésűt. A személyi szolgáltatáson belül:

anyagi jellegű (lakás—kommunális ellátás, keres—

kedelem és üzemélelmezés) és nem anyagi jellegű szolgáltatást (népművelés, egészség—

védelem, szociális biztosítás, testnevelés-sport,

művészet). A szociális szolgáltatáshoz sorolja a vállalatok és oktatási szervezetek munkáját, a tudományos intézeteket, az államigazgatást, a társadalmi rend védelmét és a társadalmi szervezetek munkáját. A termelő szolgáltatás-olc—

lO"

483

hoz veszi az anyagi-műszaki ellátást végző szervezetek szolgáltatásait, valamint iparvál-

lalatokat kiszolgáló számítóközpontokat, a be—

rendezéseket felszerelő és javító vállalatok szolgáltatásait.

A cikk a lakossági szolgáltatási szférát két nagy csoportra osztja.

I. A nem lermelő szféra ágazatai: a lakosság részére végzett személyszállítás és hírközlés, lakás— és kommunális ellátás, egészségvédelem,

testnevelés, társadalombiztosítás, oktatás, kul- turális és művészeti intézmények.

II. Anyagi termelési ágazatok: az állami és fogyasztási szövetkezeti kereskedelem, üzem- élelmezés, kolhozkereskedelem. Az egyéb ter—

melő ágazatok közé sorolja: a lakosság részére végzett közlekedési eszközök javítását; búto- rok, ruházati cikkek, cipők, szőrmeáruk készítését és javítását; a kelmetisztítást, fes-

tést, mosást; a fodrász- és fényképésztevé- kenységet, továbbá az egyéni megrendelésre végzett lakásépítési és javítási munkákat.

A cikk befejezőben hangsúlyozza, hogy a szolgáltatási szféra szerkezetének és terje- delmének helyes megállapítása hozzájárul az állandóan növekvő anyagi és kulturális szük—

ségletek kielégítésével kapcsolatos sok gyakorlati kérdés eredményes megoldásához.

(Ism.: Lencsés Ferenc)

HAMER, G.:

AZ ú.: NEMZETKÖZI NEMZETGAZDASÁGI ELSZÁMOLÁSOK ALAPVONÁSAI

(Grundzűge der neuen internationalen Standard—

systeme Volkswirtschaftlicher Gesamtrechnungen.) — Allgemeine; Statístisches Archiv. 1969. 2. sz. 125 —164. p.

A szerző bevezetőben általános áttekintést ad a Közös Piac országaiban korábban (1952 —- 1968 között) alkalmazott nemzetgazdasági rendszerről. Ezek az országok egyidejűleg két rendszernek megíelelően állították össze az adatokat: egyfelől a Közös Piac országainak elszámolási rendszere szerint (A Standardised System of National Accounts, 1952), másfelől az ENSZ által ajánlott rendszer szerint (System of National Accounts and Supporting Tables, 1953. — röviden SNA). A két rendszernek megfelelően külön adatszolgáltatást telje—

sítettek a Közös Piac Statisztikai Hivatalának, illetve az ENSZ Statisztikai Hivatalának.

Mindkét rendszer magva a bruttó nemzeti termék termelése, elosztása és felhasználása, továbbá a termelők, az állam és a magánház- tartások bevételeinek és kiadásainak vizsgá- lata. Ezeket a folyamatokat egészítik ki az egyes szektorok vagyonképzésével, valamint a külföldi gazdasági kapcsolatok bemutatásával.

Habár egyik módszer sem tartalmaz változat—

lan áras ajánlást, a gyakorlatban minden or—

szág kimutatta a bruttó nemzeti termék ter- melését és elosztását válatozatlan árakon is.

(2)

484

így a nemzetgazdasági elszámolások fontos információkat adtak az ország gazdasági és vagyoni helyzetéről.

Már néhány évvel az új elszámolási rendszer bevezetése után kiderült, hogy az elemzések—

hez és a gazdaságpolitikához, különösen azonban az előrejelzésekhez részletesebb nemzet—

gazdasági elszámolásra van szükség. Több or- ' szágban input-output táblákat szerkesztettek a gazdasági folyamatok mélyebb megismerésé-

hez. Kutatóintézetek, állami hivatalok és köz—

ponti bankok további beható vizsgálatokat folytattak a hitel szerepéről és módszereket alakítottak ki a vagyonképzés és annak finan- szírozásának vizsgálatára, amelyben különösen a követelések és tartozások különböző típusá- nak és változásaiknak elemzése kapott szerepet.

A részletesebb elemzésre irányuló igény a jövedelemelosztás, újraelosztás, -felhaszná- lás területére is kiterjedt. Mindez szükségessé tette, hogy az ajánlott nemzetgazdasági el-

számolásokat mind a szektorok, mind a tranz-

akciók tekintetében mélyebben tagolják.

(Mindkét rendszerben 1958-ban, majd 1964—

ben kisebb módosításokat hajtottak végre, ezek azonban az alapvető koncepciót nem

érintették.)

A SNA bővítésének igénye már az ötvenes évek végén felmerült, a gyakorlati munka azonban csak 1964—ben kezdődött el. Az ENSZ Statisztikai Hivatalát munkájában kislétszá—

mú szakértő-bizottság támogatta, amelynek vezetője Stone professzor (Cambridge) volt.

Bekapcsolódtak a munkába az ENSZ területi szervezetei is: különösen a genfi Európai Statisztikusok Értekezlete végzett különböző területeken értékes előtanulmányokat. A tár—

gyalások 1968 februárjában fejeződtek "be, az ENSZ Statisztikai Bizottságának 15. üléssza—

kán elfogadták az új SNA—t.

Az ENSZ tagállamain és területi szervezetein belül számos nemzetközi intézet dolgozott az SNA felülvizsgálatán és bővítésén, így például az Európai Gazdasági Közösség Statisztikai Hivatala (SAEG) is. A SAEG-ben a hatvanas évek elején vita kezdődött egy saját tagorszá- gaira vonatkozó új elszámolási rendszer kidol- gozásáról. Ennek egyik eredménye az volt, hogy 1959-re és l960-ra az országok összehan- golt séma alapján input-output elszámo- lást készítettek. Ezek az input-output táblák azonban csak lazán függtek össze a nemzet- gazdasági elszámolások alaprendszerével. Elő- relépést csak az SNA felülvizsgálata és bővítése terén megindult munka jelentett, a további tanácskozások már azzal párhuzamosan futot' tak. A közös munka eredményeként a gazda—

sági közösség országainak Statisztikai Hivatala kialakította az ún. ,,európai nemzetgazdasági elszámolások rendszerét". Ez néhány vo- natkozásban különbözik az új SNA-től, azonban levezethető abhól. Ily módon ezek az

országok ezután is kétféle módszer szerint, állítják össze és szolgáltatják az adatokat.

A két új elszámolási rendszer fogalmai .és csoportosítása között nincs alapvető különb- ség. Az SNA —— mint eddig is volt — ajánlás.

Az ENSZ ezzel az ajánlással segítséget kíván adni az államoknak nemzetgazdasági elszámo—

lásuk továbbfejlesztéséhez. Ugyanakkor célja, hogy az ENSZ részére történő adatszolgálta—

tást világméretekben egységesitse, hogy ezt * által a nemzetközi összehasonlitásokat meg— , javítsa. A SAEG célkitűzése ezen túlmegy: az * Európai Közösség tagállamai számára az európai rendszer alkalmazása kötelező, egy ,,lépcsőzetes" terv szerint — l973-ig —- nem—

zetgazdasági elszámolásaikat az ESVG alapján kell összeállítaniok. Jelenleg ezt az elszámolást

—— próbaképpen —— az 1965. évre kell össze—

állítani, majd l968-tól kezdve évenként kell kidolgozni; jelenleg csak folyó áron, de leg- később l973—ig változatlan áron is.

A tanulmány foglalkozik az SNA és az ESVG mellett az anyagi termelés koncepció—

ján alapuló MPS rendszerrel is (Material Pro- duct System). Ezt a módszert a KGST-tag—

országok alkalmazzák. Ez idő szerint folyik a KGST-ben anép gazdasági mérlegek felülvizs- gálata és bővítése és ebben az évben kerül az ENSZ Statisztikai Hivatala elé. Az új MPS rendszer a hagyományos központi elszámolá- sokon kivül — amely a nemzeti jövedelem termelését e's elosztását öleli fel —- input—output táblákat is tartalmaz, továbbá az eddiginél bővebben vizsgálja az újraelosztási folyamatokat, amihez a ,,nem anyagi termelés ágai"-nak részletesebb bemutatása is kapcsolódik. Az

alapvető különbségek a ,,nyugati" és ,,keleti"

elszámolások koncepciója között azonban to-

vábbra is megmaradnak, bár mindkét fél részéről megvolt és megvan az igyekezet,hogy a fogalmakat, elhatárolásokat, osztályozáso—

kat amennyire lehet közelítsék. így lehetővé válik akét elszámolási rendszer közötti átmenet létesítése. Az Európai Statisztikusok Értekez- lete a két elszámolási rendszer közötti különb- ségeket bemutató tanulmányt készített. Ebben egyúttal ajánlást tett lényeges kiemelt muta—

tókra, amelyeket az államok mindkét mód—

szer szerint számítanának.

Továbbiakban a szerző részletesen ismerteti az SNA-t, behatóan megvilágítja a rendszer

felépítését, a koncepciókat, meghatározásokat, elhatárolásokat, osztályozásokat, számlákat és táblákat, foglalkozik az input-output elszá- molásokkal a változatlan áras számításokkal.

A nemzetgazdasági elszámolások rendszere három alapszámlára épül:

—— belföldi termelés és felhasználás,

—— összefoglaló jövedelemszámla (amely a jövedel—

mek elosztását, újraelosztását és felhasználását öleli fel),

—— a vagyonképzés és annak finanszírozása (a va- gyonváltozási számla két részből áll: részint a dologi és tiszta vagyon változását, részint a tartozások és követe—

lések változását mutatja).

(3)

485

Ezekhez kapcsolódik a külföldi gazdasági kapcsolatok számlája, amely a folyó— és va—

gyontranzakciókat elkülönítve mutatja be.

Továbbiakban a szerző részletezi az új fogalmakat, néhány elszámolásbeli változást (mint például a bankok tevékenységének elszámolása az input-output táblákban, az állami és magán intézmények nem termelő épületei értékcsök-

kenésének elszámolása, valamint a telkek, találmányok és szabadalmak tranzakcióinak

elszámolása).

A felhasználási kategóriák főbb csoportjai (termelő felhasználás, végső felhasználás, beru- házás stb.) tekintetében részletesebb tagolás vált szükségessé. Például a beruházási javak—

nak tárgy szerinti részletezése, a magánháztar—

tások jövedelmi és fogyasztási vizsgálatához szükséges a fogyasztási javak csoportosítása tartósság és felhasználási célok szerint is.

Gyakorlati okok miatt ezt a esoportosítást — mindkét módszer szerint — a háztartások belföldi vásárlása alapján, nem pedig a belföldi háztartások vásárlása alapján számítják. Új szempontok szerint dolgozták ki a költségve- tési kiadásokat is, valamint módszertani Vál—

toztatásokat eszközöltek a lakossági fogyasz- tás kategóriában, ami többek között meg- könnyíti a KGST-országokkal való összehason- lítást is.

DEMOGRÁFIA

A BONYOLULT TÁRSADALMI JELENSÉGEK TIPOLÓGIÁJA

(Tipologia szlozsnüh szocial'nüh javlenij.) —— Vo—

m'oazü Filoszofii. 1969. 7. sz. 53—64. p

A klasszifikació, a megismerés által feltárt jelenségeknek és folyamatoknak a belső sajá—

tosságaik, különbözőségeik alapján történő osztályozása a társadalom életének feltárásá—

ban központi szerepet játszik. A szociológiában azonban ez komoly nehézségekkel jár, mivel a társadalmi jelenségek többségét a sajátossá—

gok, a tulajdonságok sokfélesége jellemzi.

A társadalmi élet jelenségeinek típológíaja rendszerint azt jelenti, hogy a jelenségek vég- telen sokféleségóből homogén csoportokat kó:

peznek. _

A társadalom normális működése szempont—

jából elengedhetetlen azoknak a folyamatoknak az optimalizálása, amelyek hatással van nak a szabadidő bővítésének lehetőségeire.

Ugyanakkor a fenti folyamatok irányítása nem mehet végbe a szabadidőfelhasználás főbb típusainak kialakítása nélkül. A társadalmi élet más területeihez hasonlóan a tipológia módszertani kérdései, a valóságos folyamatok megismerésének és irányításának lényeges ele-

meivé, mondhatni előfeltételeivé válnak. '

A jelenségek meghatározott típusainak vizs—

gálatát általában két különböző megközelítés-

A jövedelemfolyamatokat mind az SNA, mind az ESVG rendszerében a következő in- tézményi egységek alapján esoportosítják:

1. profitra dolgozó termelő Vállalatok (nem pénzügyi intézmények),

2, pénzügyi vállalatok (bankok, biztosítók, nyugdíj- alapot kezelő intézmények, egyéb),

3. közigazgatási szervek (központi kormányzat, helyi kormanyzat, tarsadalombiztosltás, allami nem profitra törekedő intézmények),

4. háztartásokat kiszolgáló magán—, nem profitra törekedő intézmények,

5. háztartások.

Az SNA felülvizsgálata során részben újon' nan szabályozták a követelések és tartozások elhatárolását az egyéb folyamatoktól. Vitákat folytattak a folyó— és vagyonfolyamatok össze- vonása tekintetében, valamint a nyugdíjintóv zetek elszámolásaival kapcsolatban.

Szerző továbbiakban részletezi a két nemzet- gazdasági elszámolási módszer azonosságait és különbözőségeit, és hangsúlyozza, hogy ez a kettősség külön feladatot ró az adatszolgáltató országokra, ajánlatos lenne tehát a fogalmak egységesítése, a kettősség megszüntetése.

Függelékként részletesen bemutatja az SNA nemzetgazdasági elszámolási számláit és mat- rixát.

(Ism.: Puky Erzsébet)

— TÁRSADALOMSTATISZTI KA

ben végezhetjük el. Az egyik megoldás, ame- lyet a priori tipológiának is lehetne nevezni az, hogy a kutató először kialakítja a jelenségek csoportosítására vonatkozó elképzeléseit, majd ezeket veti össze magukkal a vizsgált jelensé- gekkel.

A második megközelítési mód abban áll, hogy a jelenségek ,,természetes" csoporto—

sulását, csoportjait vizsgálják, következéskép—

pen ezt az eljárást ,,természetes tipológiának"

nevezik.

Az a priori tipológia módszerének alkalma—

zása a jelenségek többé-kevésbé ösztönös meg- figyelésén alapul, lliSZBll' a tipusok, csoportok (kialakítása is ennek eredményeként történik.

A konkrét szociológiai kutatások során azonban igen gyakran olyan ,,nyersanyaggal" dol—

goznak, amelyek a kutatások által eddig még fel nem tárt területekről származnak, ezert az

a priori tipológia módszerének alkalmazasa.

ezen aterületen komoly szubjektív jellegű tor- zítasi veszéllyel jár. Ezekben az esetekben in- dokolt a természetes tipológia módszerének a felhasználása.

Ez a megoldás ugyanakkor éppen ezekben az esetekben jár különös nehézségekkel.

A problémák megoldásának egyik lehetősé—

gét az a sokoldalú elemzési módszer alkotja, amelynek értelmében a társadalmi jelensége-