a
Irta Konsztantin Szimonov
Korisztantin Szimonov (1915) a fiatal szovjet nemzedék egyik leg- olvasottabb s igen tehetséges írója. A Volgavidéken született s csak egyetemi éveiben került a fővárosba. A második világháború előtt tűnt fel egyéni hangú szerelmi lírájával s később —már a háború alalt — eleven hangú haditudósításaival. Versbészedett szerelmes leveleit olvasta az egész szovjet fiatalság, verskötetét a frontra is magukkal vitték a katonák.
Egyik legnépszerűbb ilyen verse, a „ Várj reám /" című. Ezt Szimonov színdarabnak és mozifilmnek is jeldolgozta és háborús élményeit több más színdarabban is megörökítette, de ezek irodalmi ériékre nézve nem vehetik, jel á versenyt a sztálingrádi harcokról írt háborús regényével, amelynek címe „Tüzzel-vassal". Külföldön szerzett tapasztalatairól számol be Jugoszláviából, Bulgáriából, Csehszlovákiából küldött tudósításaiban és legutóbb Amerikáról írt cikkeiben.
A
MAGAS, fenyőerdő borította domb, amelyen az Isme- retlen K a t o n a s í r j a van, Belgrád m a j d n e m minden utcá- jából látható. Látcsővel tizenöt kilométernyi távolságból is észre lehet venni valami négyszögletes kiemelkedést a domb csúcsán. Ez az Ismeretlen K a t o n a sírja.H a az ember e l h a g y j a Belgrá- dot keleti irányban, a, pozsare-
váci úton halad, aztán m e g b a l r a fordul, a keskeny aszfal- tozott úton nemsokára elérkezik a domb aljához, megkerüli sza- bályosan kígyózva, aztán gyor- s a n emelkedni kezd a két sűrű,
évszázados fenyősor közepette, fel, a csúcs felé. A f á k tövét f a r -
• kasbogyóbokrok, p á f r á n y és földieper megsárgult h a j t á s a i f o n j á k körül.
Az út egy sima* aszfaltozott kis térre vezet. Tovább m á r nem m e g y az autó. Széles, d u r v á n fa- ragott; szürke gránitlépcsőn me- g y ü n k fel a szürke bronz kande-
láberek között, a m í g végre elér- jük a csúcsot.
Meglátjuk a korláttal szegélye- zett n a g y gránittömböt és kö- zepén m a g á t a sírt is — egy ne- héz,' szürke m á r v á n y l a p p a l borí- tott boltozatot, amelynek tete- jét kétoldalt, oszlopok helyett, nyolc meggörnyedt síró nőalak t a r t j a vállán, u g y a n a n n a k a szürke m á r v á n y n a k h a t a l m a s darabjaiból k i f a r a g v a .
Odalent, a boltozat alatt, meg- lepi az embert a s í r szigorú egy- szerűsége. A megszámlálhatatlan lábtól koptatott kőpadló koc- káiba n a g y réztábla v a n erősítve.
A táblán néhány szó áll', a leg- egyszerűbb, a m i t csak elképzelni lehet:
„Itt nyugszik az Ismeretlen Katona".
Es a d á t u m : „1912-1918".
A m á r v á n y f a l a k o n pedig jobb- ról és balról h e r v a d t koszorúk, megfakult szalagokkal, amelye- ket különböző időpontokban, szív-
' bői, v a g y színből helyeztek el negyven ország követei.
E n n y i az egész. Most pedig az ember kimegy a szabadba és a sír küszöbéről kipillant a világ mind a négy t á j a felé. T a l á n most,' m i n t ahogy ez g y a k r a n történik az életben, megint úgy érzi m a j d , hogy soha nem látott ennél szebbet és magasztosabbat.
Olyan kép t á r u l szeme elé, amelyet sokáig nem f o g elfelej- teni. Szabad kilátás nyílik öt- ven kilométerre, mind a négy é g t á j felé.
Keleten- m e g l á t j a a keskeny', kígyózó ösvényekkel pásztázott, végnélkiili erdőket és tisztásokat.
Délen Szerbia őszi dombjainak lágy, sárgászöld körvonalai tűn-, nek fel, -legelők zöld. foltjai, ve- tések s á r g a táblái, falusi cserép- tetők piros négyszögei és a dom- bokon legelésző n y á j a k szám- talan fekete pontocskája.
N y u g a t o n m e g p i l l a n t j a a bombázásoktól összerombolt, har- cokban megnyomorított és mégis g y ö n y ö r ű Belgrádot, a kertek és parkok fakó zöldje közt fehérlőn.
Északon szemébe ötlik a szilaj, .őszi D u n a hatalmas, szürke sza-
lagja, mögötte pedig a dús lege- lők, a V a j d a s á g n a k és Bánátnak, Jugoszlávia' éléstárának fekete földjei, amelyet a m u l t háború előtt az eíősebb jogán az osztrá- kok birtokoltak, ebben a háború- ban pedig, egészen a Dunáig, a németek odaadták a magyarok- nak.
E s csak amikor körülpillant innen a világ mind a négy t á j a felé, f o g j a megérteni, miért te- mették éppen ide az Ismeretlen
Katonát. Azért temették ide, m e r t innen szabad szemmel l á t n i a z egész gyönyörű szerb földet, amelyet ő a n n y i r a szeretett é s amelyért meghalt.
í g y fest az Ismeretlen K a t o n a sírja, amelyről azért mesélek, m e r t éppen ennek a t ö r t é n e t n e k a színhelye.
I g a z ugyan, azon a n a p o n , amelyről szó lesz, a két harcoló- felet a legkevésbbé sóm érdekelte e domb történelmi m ú l t j a .
A h á r o m német tüzér s z á m á r a , akiket az élvonalbeli felderítők h a g y t a k hátra, az Ismeretlen K a - tona sírja' csupán a légjobb m e g - figyelési pont volt a k ö r n y é k e n , a h o n n a n azonban m á r két ízben kértek engedélyt r á d i ó n a t á v o - zásra, de minden e r e d m é n y nél- kül. Az oroszok és a jugoszlávok u g y a n i s egyre jobban közeledtek a dombhoz.
Az oroszok is kitűnő m e g f i g y e - lési pontnak vélték a dombot, tetején a 'kis házzal, jelénlegr azonban az ellenség kezében v o l t és ennélfogva tűz a l á kellett venni. .''
— Miféle lakóház ez, ilyen f u r - csát életemben n e m l á t t a m — mondta az ü t e g p a r a n c s n o k , Nyikolájenko k a p i t á n y , ötödször is figyelmesen szemügyre v é v e messzelátóján az Ismeretlen K a - tona sírját.
— H a n e m h o g y a németek o d a befészkelték m a g u k a t , a n n y i szent. Minden kész a tűz m e g i n - dítására? • -•
— Igenis! — jelentette a k a p i - t á n y mellett • álló ó s z t a g p a r a n c s - nok, a f i a t a l P r u d n y i k o v h a d - hadnagy.
— Kezdd el a lövést.
G
Y O R S A N kilőttek h á r o m grá- nátot. Kettő h a t a l m a s töl- csért vágott közvetlenül a korlát alatt, és n y o m á b a n sugárbanszökött fel -a föld. A h a r m a d i k el- találta a korlátot. A távcsövön keresztül látni lehetett, ahogy felcsapnak a kődarabok.
— Ez aztán derék! — mondta N y i k o l á j enko. — Kezdd el a tü- zelést.
P r u d n y i k o v h a d n a g y azonban, aki i d á i g hosszasan - és feszült figyelemmel nézett távcsövén át, m i n t h a v a l a m i r e visszaemlékez- nék, egyszerre csak oldalzsákjába nyúlt, előhúzott onnan egy, a né- metektől zsákmányolt belgrádi térképet és u j j á v a l sietve keres- gélni kezdett r a j t a .
— Na, mi az? — kérdezte szi- g o r ú a n N y i k o l á j enko. — Nincs minek u t á n a nézni, tiszta dolog az egész.
— Csak egy pillanatra, kapi- t á n y elvtárs — m o r m o g t a P r u d - nyikov, szemét le sem véve a tér- képről.
Néhányszor gyorsan rápillan- tott a térképre, a dombra, m a j d megint a térképre és hirtelen, m i n t h a végre megtalált volna valamit, rábökött egy pontra, aztán felemelte tekintetét a ka- p i t á n y r a .
— T u d j a , mi ez, k a p i t á n y elv- társ?
— Mi?
— Az egész, a domb, meg az épület r a j t a ?
— Na?
— Az Ismeretlen K a t o n a sírja.
E g y r e csak néztem és töpreng- tem . . . Valamilyen könyvben- lát- t a m a képét. H á t persze. Itt áll a térképen is.
P r u d n y i k o v számára, aki vala- mikor a h á b o r ú előtt a moszkvai állami egyetem történelmi fa- kultásának h a l l g a t ó j a volt, ez a felfedezés rendkívül fontosnak látszott. Nyikolájenko k a p i t á n y azonban, P r u d n y i k o v meglepeté- sére, semmiféle megindultságot sem á r u l t el. Nyugodtan, sőt kissé g y a n a k v ó n felelt:
— Miféle Ismerdtlen K a t o n a ! Gyerünk, tüzelj!
— Engedelmet kérek, k a p i t á n y elvtárs! — szólt P r u d n y i k o v fel- állva és kérőn nézve Nyikolá- jenko szemébe.
— Na, m i az még?
— Megléhet, hogy n e m tudja...
Ez nem egyszerű sír. Ez, hogy ú g y mondjam, nemzeti emlékmű.
N o s . . . — P r u d n y i k o v megakadt, szavakat keresve. — Nóshát, ez a szimbóluma mindazoknak, akik elestek a Hazáért. E g y katonát, akit nem ismertek fel, itt temet- tek el, v a l a m e n n y i helyett, az ő tiszteletükre és most ez az egész
országnak emlékül szolgál.
— V á r j , ne h a d a r j — m o n d t a Nyikolájenko, összeráncolva hom- lokát és egy percig gondolkozott,
Faragatlanságal ellenére,. N y i - kolájenko csupa szív volt, az egész üteg kedvence és kitűnő tüzér. A h á b o r ú t azonban egy-
szerű közkatonaként! kezdte, m i n t tüzér, vérrel és vitézséggel érde- melte ki a k a p i t á n y i r a n g o t , harcban és f o r r a d a l m a k között és így nem volt ideje m e g t a n u l n i
sok mindent, a m i t egy tisztnek talán tudni illett. Gyenge lábon állott a történetemmel, hacsak nem a németekkel való közvetlen leszámolni valóról volt szó, és. a földrajzzal is, h a nem valami
helységről volt szó, a m i t be kel- lett venni. Ami pedig az Isme- retlen K a t o n a s í r j á t illeti, erről m o s t hallott először életében.
Azonban, h a nem is értett meg m i n d e n t P r u d n y i k o v sza- vaiból, katonalelkével megérezte, hogy P r u d n y i k o v bizonyára nem h i á b a ilyen izgatott és v a l a m i igazán szép és fontos dolog fo- r o g kockán.
— V á r j csak — ismételte és el- s i m u l t a k a ráncok homlokán. — Mondd m e g értelmesen, miféle k a t o n a ez, ki ellen harcolt, ezt mondd meg!
— Szerb katona, általában ju- goszláv k a t o n a — m o n d t a P r u d - nyikov. — A németek ellen har- colt az elmúlt tizeimégyes hábo- r ú b a n .
— Most m á r világos.
Nyikolájenko elégedetten érezte, h o g y most m á r valóban világos minden és helyes döntést hozhat ebben a kérdésben.
— Minden világos — ismételte.
— Világos, kicsoda és micsoda.
T e meg m i t zagyválsz itt össze mindent — hogy ismeretlen, még h o g y ismeretlen. H o g y lenne is- meretlen, a m i k o r szerb és abban
a h á b o r ú b a n a németek ellen har- colt! Tüzet szűntess! H í v j á t o k ide hozzám Fjedotovot két kato- n á v a l .
Öt pere m ú l v a Nyikolájenko előtt jelentkezett Fjedotov őr- mester, egy szűkszavú, medve-
mozdulatú, széles, himlőhelyes, rendíthetetlen n y u g a l m ú koszt- romai legény. Vele jött még két felderítő, szintén teljesen fel- szerelve és h a r c r a készen.
Nyikolájenko röviden meg- m a g y a r á z t a Fjedotovnak a fél-
adatot — felkúszik a d o m b r a és minden z a j nélkül leszedi a né- met megfigyelőket. A z t á n n é m i sajnálkozással pillantott a F j e - dotov övén csüngő kézigráná- tokra és így szólt:
— Az a ház, ott a hegyen, va- lami történelmi mult, í g y hát bent ne dobálózzál a g r á n á t o k - kal, így is megpiszkáltuk m á r . H a máshogy nem megy, gép- pisztollyal szedd le a németet és punktum. Megértetted?
— Megértettem — m o n d t a F j e - dotov és megindult a dombon felfelé, a két felderítőtől k í - sérve.
EZ E N a napon az öreg szerb, az Ismeretlen K a t o n a . sír- j á n a k őre, reggel óta nem t a l á l t a a helyét.
Az első két napon, a m i k o r a németek megjelentek a sírnál és m a g u k k a l hozták a sztereoszkó- pot, a rádiókészüléket, m e g a gépfegyvert, az öreg megszokás- ból feltotyogott a boltozat alá, sepergette a kőkockákat és b o t r a kötött tollseprővel p o r o l g a t t a a koszorúkat.
N a g y o n öreg volt, a németek pedig nagyon el voltak f o g l a l v a a m a g u k dolgával és ü g y e t - s e m vetettek rá. Csak m á s o d n a p este botlott bele az egyik az öregbe, csodálkozva nézett rá, v á l l á n á l fogva m e g f o r d í t o t t a : „Lódulj"
és térdével kissé megtaszította.
Az öreg botladozva n é h á n y lé- pést tett, h o g y el n e veszítse egyensúlyát, lement a lépcsőn és többé már n e m m e n t fel a sírhoz.
N a g y o n öreg volt és az első háborúban elvesztette m i n d a
n é g y fiát. Tulajdonképpen ezért i s k a p t a "meg ezt az őri állást és e z é r t ; volt olyan különös, min- denki előtt gondosan titkolt kapcsolata az Ismeretlen K a t o n a s í r j á v a l . Valahol á lelke mélyén ú g y t ű n t neki, hogy ebben á sír- b a n az egyik f i a van eltemetve.
Ez a gondolat eleinte csak n a g y r i t k á n ötlött fel benne, de
m i u t á n a n n y i évet töltött m á r itt egyfolytában, ez a különös gon- dolat szinte bizonyossággá vált benne. Soha senkinek sem beszélt róla, mivel tudta, hogy kinevet- nék, azonban egyre jobban bele- élte m a g á t ebbe a gondolatba és mihelyt egyedül maradt, csak azon töprengett: melyik a négy közül?
' M i u t á n a németek elkergették a sírtól, az éjszaka rosszul aludt, h a j n a l óta n e m talált m a g á n a k helyet és lent bolyongott, a kor- lát körül.
A m i k o r felhangzottak az első ágyúlövések, ' nyugodtan leült, h á t á v a l nekitámaszkodott a kor- l á t n a k és v á r n i kezdett — vala- minek kellett történni.
Noha öreg volt és ezen az el- h a g y a t o t t helyen élt, tudta, hogy
az oroszok ostromolják Belgrá- dot és ennélfogva előbb-utóbb ide is eljutnak. N é h á n y rob- banás u t á n minden elcsendese- dett, két teljes órára, csak a né- metek z a j o n g t a k odafenn, han- gosan kiabáltak valamit és ká- romkodtak.
Aztán hirtelen tüzelni kezdtek lefelé a gépfegyverből. E s lent szintén lőtt valaki gépfegyver- rel, közvetlenül a korlát alatt, hangos robbanás hallatszott, m a j d osend állt be. E g y perc
múlva pedig egy német u g r o t t le a korlátról, alig tíz lépésnyire az öregtől, elesett, m a j d gyorsan felugrott és f u t n i kezdett lefelé, az erdőbe.
Az öreg ez alkalommal nem hallott lövést, csak a n n y i t látott, hogy a német alig p á r lépés- nyire az első fáktól hirtelen fel- szökött, m a j d a r c r a esett.
Az öreg nem figyelte tovább a németet és hallgatózott. Odafent, a sírnál, valakinek súlyos léptei hallatszottak. Az öreg felkelt és a korlát mentén megindult a lépcsőhöz. E pillanatban Fjedo- tov őrmester — az öreg u g y a n i s az ő lépteit hallotta — megbizo- nyosodva róla, hogy a három halotton kívül nincs m á r több.
német itt, megállt a sírnál, liogy b e v á r j a két felderítőjét, akik könnyebben megsebesültek a tűzharc a l a t t és most még fel- felé kapaszkodtak.
Fjedotov megkerülte a sírt, be- felé fordult és nézegetni kezdte a falon lógó koszorúkat. .
A koszorúk sírkoszorúk vol- tak. F j e d o t o v r á j ö t t , hogy ez sír és a m á r v á n y f a l a k a t és szobro- kat nézegetve, azon gondolko- zott, kié is lehet ez a díszes sír.
E k k o r talált r á az öreg, aki a boltozat t túlsó oldala felől köze- ledett.
Fjedotov nyomban kitalálta, hogy az öreg a s í r őrzője, három lépést tett előre, szabad kezével megveregette az öreg vállát és azt a n é h á n y m e g n y u g t a t ó szót mondta, a m i t hasonló esetben m i n d i g mondani szokott:
— Nincs semmi baj, öregapám.
Minden rendbejön!
A Z Ö R E G nem értette, m i t je- lent ez, de e szavaknál olyan kedves mosoly fénylett az orosz széles, himlőhelyes arcán, hogy az öreg válaszként önkénytele- nül szintén elmosolyodott.
— A m i kicsit pedig megpisz- káltuk — f o l y t a t t a Fjedotov, cseppet sem törődve azzal, érti-e az öreg, v a g y nem, — n e m n a g y dolog az egész, k i j a v í t a n i gye- rekjáték. A k é z i g r á n á t sem n a g y eset, nélküle sehogy sem tud- t a m volna elkapni őket, — m a - gyarázta, m i n t h a n e m az öreg őr," hanem m a g a N y i k o l á j e n k o k a p i t á n y állna előtte. — H á t í g y áll á dolog — fejezte be, — érted?- • . ^
Az öreg bólogatott. Alig ér- tett belőle valamit, a m i t F j e - dotov mondott, de az orosz sza- vainak értelme, ú g y érezte, - ép- olyan megnyugtató volt, m i n t széles, kedves mosolya, és az öreg szeretett volna válaszul va- lami szépet és érdemeset mon- dani.
— Az én f i a m van i t t eltemetve
— szólt hirtelen, ö n m a g á n a k is váratlanul, életében most először ünnepélyesen. — Az én fiam. — az öreg előbb a mellére m u t a - tott, aztán meg á bronztáblára.
K i m o n d t a és r e j t e t t félelem- mel nézett az oroszra — n e m f o g j a elhinni és ki f o g j a nevetni.
Fjedotov azonban nem lepő- dött meg. Szovjet ember volt és nem csodálkozott azon, hogy eiinek a szegényesen öltözött öregnek a f i a ilyen sírban n y u g - szik.
í g y h á t az a p j a — gondolta Fjedotov. — A f i ú nyilván híres
ember volt, t a l á n tábornok.
Eszébe j u t o t t V a t u t y i n temetése, . amelyen ott volt Kievben, a ko-
porsó mögött haladó egyszerű, parasztosan öltözött öreg szülők és a körül álló tízezres tömeg.
— E r t e m — m o n d t a és részvét- tel nézett az öregre. — É r t e m . Díszes s í r . . .
É s az öreg megértette, hogy a z orosz nemcsak hisz neki, de m e g sem lepődött szavainak szokat- l a n s á g á n és a hálál érzése töltötte el csordultig -a szívét az orosz k a t o n a iránt.
Sietve m e g t a p o g a t t a zsebében a kulcsot, kinyitotta a sír f a l á b a épített szekrényke a j t a j á t és ki- vette o n n a n a bőrkötésű kö.ny-.
vet, amelybe a díszvendégek szokták beírni a nevüket, m e g egy töltőtollat.
— í r j a d — m o n d t a Fjedotov- n a k és á t n y ú j t o t t a a tollat.
Fjedotov a falhoz állította géppisztolyát, az egyik kezével m e g f o g t a a töltőtollat, a m á s i k - . kai m e g lapozott egyet a k ö n y v - ben.
A könyv az előtte ismeretlen k i r á l y i személyek, miniszterek, követek "és- t á b o r n o k o k díszes kézjegyeitől és k a c s k a r i n g ó s cir- kalmaitól tarkállott, s i m a pa- p í r j a fénylett, - m i n t az atlasz és egymásra boruló l a p j a i egyet- len ragyogó aranyszegélyben egyesültek.
F j e d o t o v n y u g o d t a n f o r d í t o t t egyet az utolsó, teleírt lapon.
A h o g y az. előbb sem lepődött m e g azon, hogy az öreg f i a nyug- szik itt, u g y a n í g y m o s t sem le- pődött meg r a j t a , h o g y ebbe az aranyszegélyű könyvbe kell be-
í r n i a nevét. Fellapozott egy ü r e s oldalt és s a j á t méltóságá- n a k teljes tudatában, amely ér- zés sosem h a g y t a el, m i n d e n sietség nélkül, nagy, gyerekes betűivel kirajzolta nevét az egész l a p r a : „Fjedotov", m a j d becsukta a könyvet és á t a d t a a töltőtollat az öregnek.
— Fjedotov! —' hallatszott kí- v ü l r ő l az egyik k a t o n a h a n g j a , a k i végre felkapaszkodott a hegyre.
— I t t vagyok! — m o n d t a F j e - dotov és kiment a boltozat alól a szabadba.
Szabad kilátás nyílott előtte ötven kilométerre, mind a négy é g t á j felé.
Keleten végnélküli erdők te- rültek el.
Délen Szerbia őszi dombjai sárgállottak.
Északon szürke szalagként kí- gyózott a szilaj Duna.
N y u g a t o n feküdt az erdők és parkok hervadó zöldje közt fe- hérlő Belgrád, amely még nem szabadult fel és fölötte az első- lövések f ü s t j e gomolygott.
A tölgyfaállványon, az Isme- retlen K a t o n a s í r j á n a k bolto- zata a l a t t pedig ott feküdt a díszvendégek könyve, amelyben utolsónak ott állott Fjedotov szovjet k a t o n a erős kézzel írott neve, aki Kosztromában szüle- tett, a Volgáig vonult vissza és most innen néz lefelé, Bel- g r á d r a , ahová háromezer versz- tet tett meg, hogy felszabadítsa.
Fordította Gellért György
•
Érzelmes sírleiirat Berda József verse
Egyetlen ember nyugszik csak itt, ki csúnyaságában is a szépség hitvese volt.
Mindenkit szeretett s meg is bántott olykor, mert úgy született ő is, mint a többi gyarló, földi teremtmény, hogy végül meghalni legyen kénytelen, bizonyságot léve arról, mint
végezte cl a maga dolgát, mikor még Itíbogott benne a milliógyökerü élet, mely a legyőzhetetlen halálból fogan.
