a Leány és a Halál
Irta Maxim Gorkij
1
Hadból a cár jön a falun át.
Jön — szívében a harag viharja.
Bodzás mögül egy lány kacaját Gsilingelni hallja.
R ő t szemöldökét redőkbe húzza, Jó lovát a cár megsarkantyúzza, S zaboláját megcsördítve zordul, A leányhöz vágtat s rája mordul:
— Hé, t e lány ! — és hangja durván harsan — H o g y mersz fogat villogtatni rám ?
Az ellenség tönkrevert a harcban, Odapusztult legtöbb katonám,- Vissza már csak népem fele tért, Futok haza újabb seregért.
Cári-szívem keserűn sajog — Mire véljem bárgyú kacajod ? Összébb vonja ingét kebelén S a leány a cárnak így felel:
— Kedvesemmel beszélgetek én, Hordd, atyuska, magad innen el ! Aki szeret, fittyet hány a cárra, N e m ér az rá vele disputára.
Cifra oltár vékony gyertyaszála — Gyorsabban ég a szerelem nála.
Dúl-fúl a cár, hogy remeg bele, S int sunyító, vad kíséretének :
— Ezt a condrát börtönbe vigyétek, Vagy még jobb, ha végeztek vele ! Rusnya képét torz vigyorba rántva, A pribékek s talpnyalók csapatja Ördögökként ront reá m lányra S martalékul a Halálndk adja.
2
Halál a n y ó d é m o n o k n a k rabja,
H a n e m furcsa k e d v b e n telt m a napja : T a v a s z t ó l friss élet nedve pezsdül S f u t a v é n h e d t ereken keresztül.
N e m akar m a porló t e t e m e t , U n j a a^sok gyilkos kór csiráit, Unja, h o g y csak pusztít és t e m e t — Ő is egyszer lustálkodni áhít.
B i z t o s j ö t t e minden földi lénynek Oktalanul érzett borzalom.
B á n t j a ma, h o g y tőle mindig félnek, N i n c s ínyére kripta, sírhalom.
E világon, hol szenny s v é t e k érik, A reá rótt m u n k a mostoha,
B u z g ó n végzi, n e m henyél soha, D e az élők mindig rossznak érzik.
N é k i fáj a sok v á d ellene, S f e l d ü h ö d v e az emberi nyájra, A világból néha azt találja Elragadni, kit n e m kellene.
Mit t e g y e n m a ? Lucifert szeresse'?
Poklok bűzös mocsarát keresse ? V a g y szerelmi kínját panaszolja, Tüzesfürtü párjához omolva ?
3
B á t r a n néz á lány a v é n Halálra, Várja, h o g y lecsapjon rá kaszája.
D e az ü m m ö g , szánva néz reája.
— Fiatal v a g y , látom, m é g nagyon.
Miért förmedtél ú g y reá a cárra ? Ezért sujt m o s t csontkezem agyon.
— N e neheztelj -r- szólott a leány, — Haragudni nincs okod reám.
K e d v e s e m a bodzák sűrűjében Első csókját adta nekem éppen.
Sohse néztem, b á n t a m én a cárt.
H a d b ó l jövet, sajnos, arra járt.
É n a cárnak e n n y i t m o n d t a m p u s z t á n :
„Menj el innen mielőbb, a t y u s k á m . "
J ó t akartam, semmi egyebet, S látod, m i l y e n csúnya v é g e lett.
Balga, ki a Haláltól szalad,
D e ki halt már f é l b e h a g y o t t csókba ? K é r v e kérlek, bocsáss vissza, hadd Csókolódzzam még, Halál anyóka ! N a g y o t b á m u l t kérésén a Vén, Sohse hallott ilyen fura szót m é g : . Elgondolta : „ H o g y élnék m e g én, H a halandó egy se csókolódznék ?"
N a p tüzétől áthevült a csontja.
E g y viperát odaintve, m o n d t a :
— Jó, siess hát, csókold ki m a g a d m a , Tiéd az éj — meghalsz, ha lejár.
Letelepszik e g y n a g y kőre — vár.
Varkocsát a - k í g y ó nyalogatja!
Örömében felzokog a lány.
D ö r m ö g a Vén : — Lódulj szaporán ! 4
Az örök nap szikrázott felette.
N y ű t t kapcáját a Hálál letette, A kőre dőlt s elaludt legott.
Szegény Halál — rosszat álmodott.
A z t álmodta, h o g y szülője, K á i n S Iskáriot, a dédunoka
N y ö g v e kúszik fel e g y hegy lankáin, Mint ha k í g y ó k gyűrűznek tova.
— Isten ! — jajdul K á i n szava mordul, Míg h o m á l y o s szeme égnek f o r d u l ;
— Isten ! — hördül Júdás, a setét, Földre szegve v a d tekintetét.
F e n n pirosló felhőtakaróba' • Ül az Isten k ö n y v é r e hajoltan, Csillagokkal v a n az teleróva
S a Tejút benn — a legszebbik oldal.
A n g y a l áll ott, mint a hegynek' őre, Villámkévét fog fehér kezébe.
Mogorván szól a k é t érkezőre :
— El ! Az Urnák nem juttok elébe !
— Mihály ! — nyögi K á i n — a dicső lét, T u d o m , m a is sínyli szörnyű t e t t e m ! ' É n szültem az élet megölő j ét,
A gaz, o c s m á n y Halál apja lettem.
— Tudom, Mihály, — szól Júdás, az álnok, — Káinnál is bűnösebb v a g y o k ,
É n a d t a m át a cudar Halálnak
A szent Szívet, m e l y m i n t nap ragyog.
K e t t e n e g y ü t t szólnak azután :
— Mihály, Mihály ! Szánja meg elestünk S m o n d j o n Isten egy jó szót csupán — Bocsánatért mi már nem is esdünk ! Csöndesen így válaszol az a n g y a l :
— Háromszor is m o n d t a m hangos hanggal, N e m szólt első, nem szólt másodízben, B ó l i n t v a szólt harmadszorra Isten :
„Míg elevent gyilkol a Halál, K á i n s J ú d á s n y u g t o t n e m talál.
Bocsásson m e g nekik, aki hősi Erejével a H a l á l t legyőzi."
I t t a- gyilkos és az áruló
Torkán feltört gyötrelmük keserve S le a lejtőn a feltáruló
Mélybe hulltak, e g y m á s t átölelve.
Ott a kénes sárban hulltuk láttán Tombol, ujjong vámpír, démon, sátán.
S kék tüzét, m e l y forró s ördögi, Káinra és Judásra köpi.
5 Mire á l m á t a Halál lerázta,
Délre járt — s a lány seholse még.
Álmos, dörmög : — Lám, á kis parázna ! N e m v o l t -neki az e g y éj elég. —
Napraforgót t é p a zöld sövényről, Szagolgatja s nézi, a nap fénylő T ü z e sárga tallért h e v e n y é n H o g y a p fest a nyírfa levelén.
Feltekint a napba és rekedt Dün'nyögéssel kezd e g y é n e k e t :
— Nincs a földnek zuga, hol
N e m öl e m b e r t ö n t e s t v é r e , E l t e m e t i s í g y d a l o l :
„ L e g y e n , örök b é k e véle !"
N e m é r t e m az é n e k e t ! K i c s a k á t o k v o l t n e k i k , Z s a r n o k u k , h a m e g g e b e d t , . U g y a n e z z e l t e m e t i k !
H o g y h a szent v o l t , h o g y h a c e n k , A zsolozsma b ú s z e n é j e
M i n d e n h o l t é r t sírva z e n g :
„ L e g y e n ö r ö k b é k e véle !"
C s o n t k e z e m t ő l p o r b a hull Céda, golyhó, b á r m i f é l e , D e a g y á s z d a l m a k a c s u l Zengi v á l t i g : „ B é k e véle !"
6 • • É n e k é n e k vége — s d ü h e nő, O d a e g y n a p , a l á n y mégse jő.
H í r e - h a m v a sincsen — s z e d t e - v e t t e , B á a V é n t így m é g senkise szedte.
E g y r e j o b b a n feldühödve*, b ő s z e n P a p u c s o t vesz s k a p c á t a H a l á l , S alighogy á h o l d a s éj beáll,
Ú t r a kél, m i n t o r k á n t á m a d ősszel.
Ó r a m u l t á n egy t i s z t á s r a lép, H a r m a t g y ö n g y ö s i f j ú f ű z t ö v é b e n , H o l d s ü t ö t t e r é t b á r s o n y f ü v é b e n Ü l a l á n y o t t , m i n t t e m p l o m i k é p . K e b l e csupasz, m i n t h a a közelgő T a v a s z t v á r j a a föld k e b l e p ő r é n , J á t s z v a hull szét milliárd enyelgő Csillag c s ó k j a selymes h a m v ú b ő r é n . K é t b i m b ó j a k é t p a r á n y i csillag, S szelíden száll csillagszeme f é n y e F e l az égre, hol a T e j ú t csillog, A k é k h a j ú é j s z a k a ösvénye.
Szeme a l a t t lila á r n y szitál,
M i n t piros seb, o l y a n n e d v e s a j k a . F e j é t f á r a d t g i m k é n t o d a h a j t v a , Ölében egy legény s z u n d i k á l . .
A Halál néz s üreges fejében Lassan h ú n y a harag t ü z e el.
— Isten elől bújva Éva-képen T e is bokrok m ö g é rejtezel ? Holdas t e s t é t a Halál elébe Kedvesének pajzsul odatéve, A leányzó bátran így f e l e l :
— Csitt, ne zsémbelj, maradj csendesen, N e riaszd fel a l v ó kedvesem.
N e zörögjön ú g y kaszádnak éle ! Sírba f e k s z e m rögtön szívesen, Őt h a g y d csak, h o g y életét leélje.
Az én bűnöm, h o g y vissza nem tértem.
T u d t a m , úgyis eljössz hamar értem.
Jobb, ha addig párom ölelem.
Neki is oly édes é n v e l e m !
A z u t á n m e g szép is — láthatod, Csodálatos jeleket h a g y o t t Arcomon és mellemen az ajka, Tűzpipacsok nyílnak tőle rajta.
R á n e v e t a Halál hamiskásan :
— Mintha a nap lett volna a párod.
N o d e én n e m e g y dologba' járok. — Élők ezrét kell, h o g y hullni lássam ! H ű cselédje v a g y o k az Időnek, A t e e n d ő k v é n n y a k a m r a nőnek, Minden percem a munkára szánom.
I t t az idő, készülj fel, leányom ! D e a lány :
— H a csókol kedvesem, Az eget s a földet elfelejtem.
Túlvilági erő fűti lelkem, S túlvilági f é n y é t élvezem.
Mindegy a k k o r : Isten, emberek, Merni a sors ellen is merek, A szerelem minden gyönyöröm, S önmagának örül az öröm.
A Halál áll s töpreng a dalon.
Ilyen erőt n e m g y ő z ö t t le m é g ő.
Nincs a napnál szentebb hatalom S tűz csodásabb, m i n t a szívben égő.
7
Áll a Halál szótlanul — a vázban Irigy láng gyúl a leány szavára.
H á n y k o l ó d v a szörnyű fagyban, lázban, Talál-e szót szíve valahára ?
Asszony ő is, bár nem anya s benne Az ész m ö g ö t t v á g y a k is megbújnak.
Zord szívében helye h o g y n e lenne Szánalomnak, vonzalomnak, búnak ? "
H a jót akar híveivel tenni,
H o g y ne fúljon lelkük gyötrelembe, Mély nyugalma öröméről m e n n y i Szeretettel s u t t o g éjjelente 1
— Jól van, legyen részed a csodában
— Szól a Halál. — Élj, megengedem.
D e m i n d e n ü t t n y o m o d b a n lesz lábam, S e g y ü t t leszünk: én s a Szerelem.
Ú t j á t Halál s Szerelem azóta
Mint két nővér, mindig e g y ü t t rója, É s ahol csak jár a Szerelem,
Kaszás nénje n y o m b a n ott terem.
Jár húgával, elbűvölve tőle, Temetésre, torra, esküvőre, S lankadatlan építi a lét
Boldogságát, üdvét, örömét. '
Fordította Gáspár Endre
•
