A NŐ ÉS A G Y E R M E K
Miért rossz a
A templomban delet harangoztak.
Berregve szólalt meg az isko'a csengője.
Innen is, onnan is kicsapódik az iskola- szoba ajtaja és a csendes folyosó meg- telik zsibongó gyerekhaddal. Viháncol, hancúroz k apraja-nagyja. Tolongnak a kapu felé, ki a szabadba. De pompás dolog is a hosszú ülés után egy kicsit csúszkálni, hógolyózni!
— Mint a k arámból kiszabadult kis- csikók — csóválja a fejét egy édesanya, aki ott várakozik a IV. osztály előtt.
A tanítónénit várja a többi asszonnyal együtt. Legelői a Kovács Pista mamája.
Tegnap üzent a tanítónéni a gyerekkel:
küldd be édesanyádat, beszélni szeret- nék vele. Csak nem tett rossz fát a tűzre az a gyerek? Még csak az kellene!
A Varga Jancsi édesanyja hívás nélkül is eljön, minden hónapban egyszer, nincs-e valami panasz a fiúra? A Nyiry Jóska napymamája is itt van, mióta sze- gény anyja meghalt, ő neveli a fiút. Alig bír azzal a nagy kamasszal, úgy a fejére nőtt máns. Azért is várja a tanítónén't, adna valami jó tanácsot. Hisz négy éven át tanította, ismeri azt a makacs termé- szetét.
A többi édesanyának is mind van va- lami kérdezni, elpanaszolni valója. Isten tudja, mi van ma ezekkel a gyerekekkel, egyre nehezebb velük. Ilyenkor Miku- lás, Karácsonv felé még a szelídebbjére is rájön a bolondja. Mindig csak a játé- kon, ajándékon, haszontalanságon jár az eszük. Pedig igen jól vá't az eszük a csibészeknek, csak iparkodnának egy kicsit.
Fiatal, várandós menyecske húzódik meg leghátul, az ablakmélyedésben. Nem is volt olyan rég, mikor ő is idejárt az ismétlőbe, a tanítónéni akkor nagyon szerette, sokat foglalkozott vele. Azóta is eljár hozzá bújával, örömével. Arcán zavart, boldog mosoly ül. ő még csak most várja a kicsit, de már ezer gondja, kérdezni valója volna. Hová állítsa a baba bölcsőjét? A fal mellett meleg ugyan, de áthallatszik a műhelyből a gép kattogása. Jár-e neki a Stefániától vándorkelengye? Mit csináljon, ha el-
gyermekem ?
apad a teje, az anyjának se soká volt, amikor őt táplálta. Az ember annyi min- dent hall manapság, a fiatal anyákat sok új dologra tanítják a Stefánia-intézet- ben, meg a védőnők, ha ellátogatnak.
Mondja is az édesanyja: — Ugyan mire való ez a sok újmódi hókusz-pókusz?
Látod, én sem szaladgáltam fűhöz-fához tanácsért, mégis felneveltelek. Még meg se született, máris annyi komédiát csi- nálsz azzal a gyerekkel. — De mikor ő mindent a legjobban szeretne tudni, mire megérkezik a kis angyal, aki kará- csonyra készül leszállni hozzájuk!
— Tessék, tessék, jöjjenek beljebb, kedves mamák. Nem baj, ha egyszerre, igazán örülök, hogy ilyen sokan vannak
— jelenik meg a tanítónéni barátságos mosolygó arca az ajtóban. Mindig ilyen derűs, mosolygós, az Isten is áldja meg, még sohasem látta senki türelmetlennek, indulatosnak. Pedig otthon is épp elég munka várja, a férje, az a két gyönyörű gyereke. Még a takarítást se bízza másra! De olyan is az a három szoba, mint a cukorskatulya. Meg se látszik rajta, hogy fáradt volna. Hogy is bír ez a sze- líd kis asszonyka az osztályban ezzel a negyven rakoncátlan, lármás gyerekkel?
Mikor már eggyel is annyi baj van oda- haza.
— Üzentem magáért, kedves Kovács mama. Mi van mostanában a Pistával?
Folyton izeg-mozog, zavarja a tanítást.
Hátrafordul, nevetgél, piszkálja, ingerli az osztálytársait. Az írása se olyan, mint régen, a füzete maszatos. A szünetben alig bír az erejével, indulatával. Neki- megy a többieknek, birkózik, verekszik.
Ez még hagyján. De tegnap nekitámadt a Balog Vincének, tudják az a gyenge, balkezére béna gyerek. Gáncsot vetett neki, s mikor elvágódott, rátérdelt és jól elagyabugyálta. Pedig semmit se vé- tett neki. Ez már mégis csak több a sok- nál! Gondoltam, először beszélek magá- val, mi az oka, hogy ennyire megválto- zott a fiú?
— Hogy mit meg nem kell érnie egy édesanyának! Hát ezt érdemlem én attól a gyerektől? Hisz otthon egyebet sem te-
SZÜLŐK G Y E R M E K E I K R Ő L 9 5
szek, mint nevelem, korholom, noszoga- tom. Tetszik tudni, hogy most már na- gyobbacska, nem engedem ki délután az udvarra, a pajtásai közé. Ügyis csak rosz- szat tanul tőlük. Ott kell ülnie egész dél- után a könyv mellett. Magam kérdezem ki, nem is hagyom nyugton, amíg ele- jétől-végig hibátlanul nem fújja az egé- szet. Még külön írnivalót is adok neki egy füzetben, hadd gyakorolja. Aztán, ha hazajön az apja, ő is befogja még a munkába a ház körül. Ott még mukkanni se mer. Nem tagadom, nekem is gyorsan rájár a kezem, az apja meg, ha fáradt, indulatos, bizony néha úgy elveri, hogy magam is megsajnálom. De hát úgy jó, ha kiskorban megtörik a gyerek akarata.
Csak könnyebb lesz neki nagykorára, amikor még többen parancsolnak neki.
Eleinte bizony morgott, duzzogott, de most már mukkanás nélkül szótfogad.
Ki hitte volna, hogy az iskolában meg ilyen rossz.
— Talán éppen ezért ilyen rossz — komolyodott el a tanítónéni arca és máris odafordult a Varga Jancsi édes- anyjához.
— örülök, hogy megint látom. Nincs panasz a gyerekre. Nem mondom, az írása, számolása lehetne gondosabb is.
De hát nem lehet minden gyerek első tanuló. Egyébként sok örömöm van benne. A mult héten is azzal a kis re- pülőgéppel. Még motort is csinált neki gumicsúzliból. Csakúgy elállt a gyere- kek szeme-szája, amikor felrepítette vagy egy méter magasra az udvaron.
Mondta is az ötödik osztályos tanító úr:
ebből a fiúból mérnök lesz vagy feltaláló, akárki meglássa. — De úgy-e nem segí- tett neki senki?
— Már hogy is segítenénk! Hisz az egész háznép szidja, lökdösi, hogy min-
denütt útban van. Asztal, szekrény, még az ablakpárkány is tele van a szerszám- jaival. Már jóformán egy szék sincs a házban, ahová leülhessek. Hisz tetszik tudni, milyen szűken vagyunk. Nagyon megbántam, hogy kicsikorában úgy rá- hagytam mindent. Igaz, hogy akkor még elég volt neki a szobasarka, összeszedett az a ház körül aprófát, öreg lábast, gyufa- skatulyát, konzervdobozt, aztán abból épített. Rá se nézett az építőszekrényre, meg is bántódott a keresztanyja. Volt is bőgés, ha nagytakarításkor kihajigál- tam azt a sok haszontalan lim-lomot.
— Azt nem csodálom. Talán nem is volt az a sok lim-lom olyan haszonta- lan — mosolygott a tanítónéni titokza- tosan. — A kis madár is próbálgatja a szárnyait, mikor repülni tanul. Emlékez-
zék erre, kedves Varga mama, ha majd híres ember lesz a fiából.
— Az már színigaz, hogy sok csodát megér az ember ezekkel a gyerekekkel
— szólt most bele kedves, mély hangján a Nyiry Jóska nagymamája. — Hát még ha így megöregszik, s annyi gyereket nevelt, mint én. Az egyik, aki kiskorá- ban játékos, rakoncátlan kölyök, mire felnő, megkomolyodik, derék, kötelesség- tudó ember lesz belőle. A másik meg, akinek szavát se hallotta az ember, semmi vizet sem zavart, nagykorára iz- gága, összeférhetetlen ember lett, akinek hamarosan kiáll a rúdja mindenünnen.
— Akárcsak az én alamuszi Pista fiam- nak itt az iskolában — sóhajtott kese- rűen Kovács mama.
— Bizony öregfejjel az ember gon- dolkozni kezd, jól csinált-e mindent a gyerekek körül, most, hogy szegény me- nyem meghalt, s reám maradt ez a fiú.
Tudja, tanítónéni, az ilyen árvagyerek még közelebb áll az ember szívéhez.
Sokszor elgondolkozom, helyesen bá- nok-e vele. Valahogy egészen más a ter- mészete, mint az apjáé volt. Az egy jó szóra mindent megtett. Ennek, érzem, keményebb kéz kellene. Meg aztán ezek a mai fiatalok! Bizony néha csak eláll a szemem-szám, milyen okosakat kérdez az apjától, ha vasárnap, amikor nincs hivatal, elbeszélget vele. Aztán még ő akar mindent jobban tudni. Mertük volna ezt mi a mi korunkban? Gondo- lom, csak elpanaszolok mindent a tanító- néninek, csak jobban ért hozzá, ha fia- tal is.
— Nagyon szívesen segítek. De miért búsult el, Baginé? — fordult most a tanítónéni a fiatal menyecskéhez. Csak- ugyan az előbb még boldogságtól, büsz- keségtől ragyogó szép fiatal arcra gond és bánat ült. Mint mikor felhőfüggöny borul a napsugaras égre.
— Kedves, jó tanítónéni, egészen össze szorult a szívem, ahogy itt az édesanyák panaszait hallgatom. Eddig olyan boldog, büszke voltam az én jövendő kisbabám- mal. Hát érdemes akkor gyereket hozni a világra, ha ennyi gondot, bánatot okoz? Hisz mi úgy várjuk ezt a gyere- ket a jó urammal, mintha egy kis angyal jönne hozzánk az égből.
— Igazuk is van, kedves Baginé. An- gyal a kisgyermek, akit az Ég küld le a szülők örömére. Csak a szülőkön múlik, hogy ne váljék belőle rossz kis ördög.
Bizony, nehéz dolog a nevelés... De tudják mit? — nézett az órájára a tanító- néni. — Jöjjenek be holnap délután. A szomszéd mamáknak is szólhatnak. De
9 6 BALOGHY MÁRIA
hogy biztosan eljöjjenek!... Megsúgom:
meglepetést tartogatok a maguk számára.
Hisz ilyenkor decemberben már úgyis angyaljárás van.
•
Barátságos, meleg szobával várta a tanítónéni a mamákat másnap délután.
Egymásután érkeztek. Egy kicsit zavar- tan nevetgéltek, amikor be kellett ülniök az iskolapadokba.
— Talán bizony még felelnünk is mu- száj?
— Csak ha akarnak, kedves mamák.
De kérdezni annál többet kérdezzenek.
Hiszen ezért gyűltünk ma össze. így szokás ez a szülök iskolájában. De hát előbb hadd lássuk a meglepetést.
Mindenki az asztalra pillantott. Fehér abrosszal volt letakarva. Vájjon mi le- het alatta?
A tanítónéni egy szép karácsonyi tör- ténetet mesélt el egy nagyon szegény édesanyáról, akinek egy fillérje se volt karácsonyfára. Szomorúan gubbasztottak a gyerekek a kuckóban. És estére mégis csoda történt: a szoba közepén ragyogó karácsonyfa állott. „Ugyan miből vará- zsoltad ezt elő, jó anyánk?" „Sárból, rongyból — és szeretetből." Az édes anyaszív mindenféle ócskaságból mégis ünnepi ragyogást tudott teremteni. Igaz, ezüstgolyók helyett fényes papírba csa- vart krumplik lógtak a fán, az arany-, ezüstcsillagok köleskásától, rizskásától csillogtak olyan nagyon. S az angyalka, Mikulás bácsi teste a liszteszacskóból ké- szült. De a gyerekek ujjongása nem látta meg a gyarlóságokat és mindent csodaszépnek talált.
— De jó volna tudni, hogyan csinálta
— kiáltottak körben az édesanyák.
A tanítónéni kedves hókusz-pókusszal emelte le a fehér abroszt. Egy halom papírzacskó, olló, fényes, színes papiros, eoy bögre keményítőből főzött ragasztó, egy pár tojás, egy tálkában köleskása, pattogatott kukorica állott rajta.
Pár perc múlva halk zsibongás töltötte meg a termet. Az édesanyák, nagy- mamák lázas buzgalommal dolgoztak.
Nini, kész a Mikulás! Ezentúl nem do- bom el a tojás héját! Hogy csillog ez a rizskása-csillag — hallatszott minden ol- dalról a boldog felkiáltás.
— Remélem, ha hazamennek, meg- tanítják minderre a gyermekeket is.
Lássák, tegnap délelőtt egy csomó pa- naszt hallottam, hogy milyen neveletle- nek, rosszak a gyerekek. A szigorú
Kovács-házaspár folyton nógatja, kor- holja a Pista gyereket. Az meg ott ül egész nap durcásan a könyv mellett. Az iskolában aztán kijön belőle a sok foj- tott düh, indulat. Nem jobb volna, ha egy kicsit ugrálhatna, birkózhatnék sza- badon a játszótéren? A szorgalmi irka helyett inkább hadd készítsen egypár ilyen szép karácsonyfadíszt. Hisz gyerek az még, kell neki a j á t é k . . . A kis Varga Jancsi is azért olyan ügyes, leleményes, mert kiskorában engedték játszani, épí- teni. Persze, sokszor útban van. De hát sok jó ember elfér szűk helyen. Én a Kovács mama helyében kiüríteném a kis kamrából a lomot, hadd rendezzen be magának a fiú egy kis műhelyt. A Nyiry nagymama is jobban tenné, ha nem mindig csak ő foglalkoznék azzal a nagy fiúval. Kell neki más időtöltés is, jó könyvek, barátok, meg hogy elmehes- sen a cserkészek vagy leventék közé.
Mindjárt könnyebb dolga lesz a nagy- mamának is.
— Igaz, igaz — bólogattak a szülők.
— Kell a gyereknek a szabadidő, a já- ték. Hisz mi is csak ilyenek voltunk.
Igaz, hogy rég volt, majd elfelejtettük.
— De hát ha szabadjára engedem, csak hanyag lesz. Eljátssza az időt, össze- csapja a leckét. A társaitól egy csomó rossz szokást, illetlenséget, csúnya szót hoz h a z a . . . Ha nem tartom szigorúan, már egyáltalában nem akar szótfogadni...
Ha rászólok, nyelvel, felesel... Ezt mind ráhagyjuk a gyerekre?
— Dehogy! Az engedetlenség, dac, rendetlenség, tiszteletlenség csupa olyan hiba, amiről a maga idejében le kell szoktatni a gyereket. Ha megy, jó szó- val, ha nem, szigorúsággal. De mindent a maga módján és idejében.
— Én bizony nem fogom engedni, hogy rákapjon ezekre! — mondotta a fiatal Baginé.
— Nagyon helyes! A gyereket már az első naptól kezdve szoktatni, nevelni kell. Nehogy a kis angyalból ördög vál- jék. N o de majd mindenről beszélgetni fogunk, szép sorjában. Remélem, más- kor is eljönnek és a többi mamát is el- hozzák.
— El bizony! — állták körül az édes- anyák a tanítónéni asztalát. Mint valami drága kincset, szorongatták a kezükben a csillogó karácsonyfadíszeket. Hogy fognak otthon csodálkozni, mit tanultak ők a szülők iskolájában.'
Búcsúzóul a tanítónéni a fiókjába nyúlt és kivett onnan egy vastag, kockás könyvet.
K A R Á C S O N Y F A D Í S Z E K 87
— Talán bizony osztályzatot is ka-' punk?
De a tanítónéni csak mosolygott. Szép kerek betűkkel ráírta a címlapjára: Édes- anyák aranykönyve. Az első oldalra pe- dig a ma tanult aranyszabályt:
„A jó anya is holtig tanul."
Hogyan készültek a karácsonyfadíszek?
Arany- és ezüst dísz tojásból.
A tojások két végén gyufaszálvastag- ságú nyílást ütünk és azokon keresztül óvatosan kifújjuk a tojások belsejét. Az
üres tojás héját arany- vagy ezüstfesték- kel befestjük, a nyílásokon keresztül fo- nalat húzunk és ezzel akasztjuk a fára.
„Aranycsillag" köleskásából, „ezüst- csillag" rizskásából.
Doboz fedeléből, vagy egyéb kemény kartonból csillagot vágunk ki. A csillag
mindkét oldalát meleg, sűrű enywel be- kenjük, majd köleskásával vagy rizs- kásával sűrűn telehintjük.
Házacska gyufaskatulyából.
A gyufaskatulyának azt a részét, ame- lyen a gyufát meggyujtjuk, óvatosan
szétfeszítjük. Vigyázzunk, hogy azt az oldalát bontsuk fel, ahol dupla. A fel- bontott kettős oldal adja a háztetőt. Ez után bevonjuk a gyufaskatulya többi ol- dalát színes papírral és fekete papírból ajtót, ablakot ragasztunk rá. A tetejét enywel bekenjük, sóval meghintjük. Ez lesz a csillogó hó rajta.
Lánc pattogatott kukoricából.
A pattogatott kukoricát hegyes tű se- gítségével átszúrjuk és erős cérnára fel- fűzzük.
Fenyőtobozt, makkot, diót beezüstözve vagy aranyozva akasztha- tunk a fára, az egyik végükre kis sze-
get, rajzszeget verünk és arra kötjük a fonalat.
V 7
9 8 BALOGHY MÁBIA
Mikulás papírzacskóból.
Szükséges hozzávaló: egy darab csú- csos (negyedkilós) papírzacskó, piros, fehér, arany fényes papír, kevés vatta.
1. A zacskó nyílását úgy vágjuk kö- rül, hogy a zacskót felállíthassuk.
szen vett préselt képet, mikulásfejet ra- gasztunk, arcnak, vagy szemet, szájat, orrot rajzolunk. Ha ez megvan, vattából bajuszt, szakállt, hajat ragasztunk.
5. A zacskó alsó részét teljesen be- ragasztjuk piros papirossal.
6. A középső részét, a Mikulás subá-
2. A zacskót ceruzával három egyenlő távolságban megjelöljük és a felső jel- nél két, egy centiméter széles nyílást vá- gunk be egymással szemben a Mikulás karja számára.
3. A nyílásokon keresztül hengeralakra sodort piros papírt dugunk.
4. A karok fölé, a zacskó csúcsába ké-
ját elől gombbal díszítjük. Kis köröket vágunk ki piros- vagy aranypapírból és ezeket ragasztjuk fel gombnak.
7. A karnyílásba kézfejet, a kézbe aranypapírral bevont drót pásztorbotot, a fejre püspöksüveget teszünk.
(Undi Rózsa tervei szerint.)
Baloghy Mária
