MI VAN A FIÓKBAN?
— Milyen eredetű név az Ilia?
— Az Ilia az Illés régies alakjának rövidüléses becéző alakja. (Erről egyik kedves tanárom, Rácz Endre írt tanulmányt.) A Képes krónika ú j ki- adásának 137. lapján olvashatunk az első Iliáról, aki a XI. században Sala- mon király uralkodása alatt nem ép- pen dicsőséges szerepet játszott Géza és László hercegekkel szemben: „Mi- dőn ugyanis a kincsen osztozának, Vid, Frank püspök, Bogár fia Radován és V i d v e j e I l i a tanácsára a király azt négy részre osztotta, egy negyed- részt . . . szánt a hercegnek, . . . a másik Vidé, a harmadik Iliáé legyen; ezért a herceg nagyon megneheztelt." Űgyany- nyira — ezt már én teszem hozzá —, hogy amikor Géza, majd László lett az uralkodó, az Iliáknak befellegzett, azó- ta is csak jobbágyok voltak.
— Így tehát a szülőfaludbéliek, a tá- paiak már azok lehettek. Tápé, az „ős- falu" jelkép, mítosz lett a modern ma- gyar irodalomban, Ady, Juhász, Rad- nóti és mások műveiben. Mi ennek a mítosznak az igazi tartalma, s mit je- lent neked?
— Igen. Tápén születtem 1934. szep- tember 29-én. A paraszti múlt, „az ősi- ségbe rekedt falu" (Juhász Gyula sza- vai) elindító és meghatározó élmények bölcsőhelye volt nekem. Tápé „etnográ- fiai városállam". Ez nem túlzás: a nép- hagyományban, ö-zésben aligha van archaikusabb magyar falu Tápénál.
Tápé nem Szeged — közelségük elle- 966
nére mély etnikai különbség van közöt- tük. Tápé „nemes falu", soha sem tud- ta elfelejteni, hogy egykor Szeged is a birtokába tartozott, s végül mégis a vá- ros jobbágyfaluja lett. De múltjára ma is büszke: a gencsmadár, a falu címere ma is ott a tanácsháza ormán. Bennem nemcsak visszazeng a tápai származás, hanem odatartozónak tudom magam.
— Tanulmányaid és munkád viszont már rég Szegedhez kötnek; irodalom- történeti kutatásaid a város múltjához, szerkesztőségi feladataid a mai szege- di irodalomhoz.
— A szegediséget is vállalom, ez per- sze soha nem jelentette a szemlélet ki- zárólagosan Szegedre szűkülését. A szegedi egyetemen tanultam, ma ugyan- itt adjunktus vagyok. Hallgatókorom- ban Juhász Gyuláért rajongtam, róla ír- tam szakdolgozatomat, és ma is hűsé- ges propagálója vagyok a kritikai ki- adás munkájában. A Holnap mozgalom történetéből doktoráltam, érdeklődé- sem tehát elsősorban a XX. századi ma- gyar irodalomra terjed. Eddig csinál- tam filológiát, verselemzést, folyóirat- történetet, néprajzi és népnyelvi tanul- mányt, lassan tíz éve lesz, hogy kriti- kákat írok — mindez némi szétszórt- ságra vall. A figyelem és erő összpon- tosításának ideje most jött el, s ez a Nyugat c. folyóirattal kapcsolatos.
„A magyar irodalmi hagyomány a Nyu- gatban" c. nagyobb tanulmányon dol- gozom minden erőmmel.
— A mai irodalom iránti kritikai ér- deklődés szerencsésen összeesik a Ti- szatáj szerkesztőségében végzett mun- káddal. Mi van a versrovat vezetőjé- nek fiókjában?
— A Tisza táj: egy szenvedély kiélése:
az élő irodalommal való foglalkozás bennem mindig meglevő igényének legnagyobb lehetősége. Hat éve vagyok a folyóirat munkatársa, most a vers- és dokumentumrovatokat vezetem.
A fiók bizony tele van: havonta több száz levél és vers érkezik a versrovat- hoz. Ezek közül nagy számban közlünk fiatalokat. Büszke vagyok rá, hogy aki- ket néhány évvel ezelőtt mi indítottunk el, azóta kötettel, kötetekkel jelentkez- tek. A környező népek magyar irodal- mának költői is hasábjainkon jelennek meg legnagyobb számban. A Dokumen- tum-örökség rovat — melyet egykor a sikeres „Szocialista örökségünk" rovat- tal kezdtünk — sajnos, egyre többször marad ki a lapból, hiszem, hogy méltat- lanul, sok érdekes és értékes kézirat kárára.
( - )
