A kontextuális elemzés

MÓDSZERTANI TANULMÁNYOK

A KONTEXTUÁLIS ELEMZÉS' MOKSONY FERENC

Az emipirikus társadalomkutatásbcn a megfigyelés egységét személyek, iskolai

osztályok. városrészek, régiók. országok stb. alkotják. Ezek az aggregáltság külön- böző fokozatait. úgy is mondhatjuk. az elemzés eltérő szintjeit képviselik. A ku- tatások hosszú ideig egyetlen ilyen szintre korlátozódtak. Kezdetben a vizsgálatok egyének kisebb—nagyobb, rendszerint térbelileg lehatárolt csoportjainak (például

országoknak vagy országrészeknek) (: megfigyelésére szorítkoztak, s nem terjedtek

ki a csoportokat alkotó egyes személyekre. E makroszintű megközelítés jellegzetes

formái a területi összehasonlító és az idősorelemzés voltak. Mindkettő elsősorban a hivatalos statisztikai nyilvántartásokból (például a népszámlálásokból) származó ún.

aggregált adatokra támaszkodott. Ezek az adatforrások idővel veszítettek jelentő-

ségükből; a kutatók mindinkább maguk gyűjtötték össze a szükséges információt.

A tudományos munka szervezeti kereteinek ez az átalakulása ellenkező egyoldalú—

sághoz vezetett: a megfigyelés az egyének tulajdonságaira szűkült le. figyelmen kívül hagwa azoknak a csoportoknak a sajátosságait. amelyeknek a vizsgált sze- mélyek tagjai voltak, s amelyek így cselekvésük környezetét alkották. E mikroszintű

megközelítés a véletlenszerűen kiválasztott egyének megkérdezésén alapuló adat- felvételben. a survey—ben teljesedett ki leginkább. (Az elemzés szintje és a kuta—

tás intézményi keretei közötti kapcsolatról bővebben lásd (63) 133—137. old. és (11).)

Az 1950—es években1 vetődött fel egy olyan új elemzésmód gondolata, amely összekapcsolja a társadalmi jelenségek korábban egymástól függetlenül vizsgált szintjeit és (! mikroszintű folyamatokat (az egyének magatartását) makroszintű té—

nyezők (a cselekvőket körülvevő, más személyekből álló környezet sajátosságai) révén magyarázza. Ezt az eljárást nevezték el kontextuális elemzésnek.

E módszer kialakulását a csoporthatós jelenségének felismerése ösztönözte.

1949—ben jelent meg ,.Az amerikai katona" (67), amely Stouffer és munkatársai nagyszabású vizsgálatának eredményeit tartalmazta. s amely kimutatta. hogy a má-

' Ez a dolgozat egy terjedelmesebb munka (.,A kontextuális elemzés". KSH Népességtudományi Ku- tató Intézet. Demográfiai Módszertani Füzetek 3. Budapest. 1986. 101 old.) rövidített és módosított változata.

A végleges szöveg megfogalmazósúban értékes segítséget nyújtottak számomra Andorka Rudolf és Csontos László észrevételei. kritikai megjegyzései, amelyeket ezúton is szeretnék megköszönni.

* A szakirodalom a kontextuális elemzés első megjelenését néha E. Durkhoim nevével kapcsolja össze, s ennek megfelelően a múlt század végére teszi. Kétségtelen: az öngyilkosságról irott művében (Az ön—

gyilkosság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1967. 397 old.) Durkheim kimutatja, hogy a férfiak körében a házasok védettsége az öngyilkossággal szemben annál kisebb, minél gyakoribb az adott környe—

letben (országban) a válás. Ez az összefüggés szép példája az interakciós környezeti hatásnak, vagyis annak a helyzetnek. amikor az egyéni tulajdonság (családi állapot) hatása a környezettől (a válás gyakoriságá- tál) függően más és más. Mégsem volna helyes Durkheim nevéhez kötni a kontextuális elemzés felfede- zését. (! felfedezésben ugyanis — mint Kuhn (46) írja — ... . .a megfigyelés és a fogalomalkotás. a tény és an—

nak beépítése az elméletbe elválaszthatatlanul összekapcsolódik." Márpedig Durkheimnél épp a megfigyelt tény elméleti—fogalmi feldolgozása hiányzott; erre csak az 1950-es években került sor.

30

sodik világháborúban részt vevő katonák viselkedését. illetve beállítottságát döntően befolyásolták azoknak a csoportoknak - fegyvernemeknek vagy százado—knak — a sajátosságai. amelyeknek ők maguk tagjai voltak. Mennél kisebb volt például az

előléptetettek aránya egy fegyvernemnél. annál kedvezőbben ítélték meg a hadse-

regen belüli előrejutási lehetőségeket az ott szolgáló katonák, függetlenül attól.

hogy őket magukat előléptették-e vagy sem. E látszólag meglepő összefüggés ma-

gyarázatát a kutatók abban látták. hogy ott, ahol rosszak voltak az előmeneteli esé—

lyek. az előléptetés nagyobb kiváltságot. hiánya viszont kisebb kudarcot jelentett. s a saját rendfokozatnak ez a relatív — az adott fegyvernem többi tagjához hasonlí- tott -— értéke tükröződött az előrejutási esélyek kedvező megitélésében. Az egyé-

nek tehát a környezetükben élőkhőz viszonyítva alkottak véleményt önnön helyze- tüikről ((67) 250—258. old.).

Egy évvel később. 1950-ben látott napvilágot az a tanulmánykötet. amelynek

szerzői ,,Az amerikai katoná"-ban felhalmozott kutatási eredményeket igyekeztek átfogóbb elméleti—módszertani keretbe ágyazni (52). Itt vetették fel — az emlí—

tett és más hasonló példák alapján - Kendall és Lazarsfeld. valamint Merton és Kitt az egyének és környezetük egyidejű vizsgálatának. vagyis a kontextuális elem- zésnek a gondolatát (például (43)). ..Miért ne használhatnónk csoportokra vonat-

kozó adatokat a csoportokban levő egyének jellemzésére? . . . Egy katona. aki ki—

maradt az előléptetésből, és olyan egységben szolgál, ahol szűkek az előrejutás

csatornái. másként érzi magát. mint az a hasonló sorsra jutott társa. akinek egy-

ségében mindenki mást előléptettek. . .. Éppen úgy, ahogyan az embereket osztá-

lyozhatjuk demográfiai változók és beállítottságuk szerint, osztályozhatjuk őket an—

nak a környezetnek a fajtája szerint is. amelyben élnek. Ez utóbbi esetben az egyé-

nek besorolásához csoportokat jellemző változókat használunk. A survey—elemzés ekkor egyidejűleg terjed ki egyénekre és csoportokra vonatkozó adatokra." ((43) 195-196. old.) Ez vált tényleges gyakorlattá azokban a kutatásokban, amelyeket

a Lazarsfeld köré csoportosult szociológusok folytattak az 1950—es években a New

York-i Columbia Egyetemen. Lipset és munkatársai (50) (: nyomdászok szakszer- vezetében. Lazarsfeld és Thielens (48) egyetemi oktatók körében vizsgálták. mi- ként befolyásolja a munkahelyi környezet az ott dolgozók magatartását. Az egyé-

nek tulajdonságain kívül a nagyobb szervezeti egységek — a nyomdaüzem vagy az egyetemi kar -— sajátosságaira is kiterjesztve a megfigyelést. ezek a kutatások eny- hítették a kérdőíves felmérések hagyományos egyoldalúságát, s a survey módszerét

alkalmassá tették a kontextuális elemzés céljára. (Erről bővebben lásd (4).)

A kontextuális elemzés az 1950-es években vált többé kevésbé kikristályosodott,

rendszerbe foglalt eljárássá. (Lásd például (8), (20), (58), (22).) A következő egy- másfél évtized pedig már az első monografikus — sőt tankönyvszerű — feldolgozá- sok megszületésének időszaka volt ((41). (13). (73)). Eközben az empirikus kut atás-

ban is polgárjogot nyert az elemzésnek ez az új formája: viszonylag kiterjedten al- kalmazzák a politikai szociológiában ((19). (56). (38). (40)), az oktatás—szociológiá—

ban ((24) IV. és VI. fejezete. (23). (76). (77)). továbbá — ha szűkebb körben is —

a deviáns magatartás vizsgálatában ((74). (61)) és a demográfiában (25).

AZ EGYÉNI MAGATARTÁS KONTEXTUÁLIS MODELUE

A kontextuális elemzés kiindulópontját egy mikroszintű, azaz egyéneket jel—

lemző tulajdonságok kapcsolatát kifejező modell2 alkotja. Az egyének magatartá-

' E részfejezet megirásakor nagymértékben támaszkodtam Hermann (36), Boyd és Iverson (13), valamint Mason és munkatársai (51) gondolatmenetére.

A KonrexruAus ELEMZES

261

sában érvényesülő szabályszerűségeket e modell paraméterei -- például regresz- sziós együtthatók — tükrözik. Ha a survey-kutatás szokásos útját követnénk. ezeket a paramétereket —- s velük a viselkedés szabályszerűségeit —- a környezettől füg-

getlennek, vagyis környezetről környezetre állandónak tekintenénk. A kontextuális elemzés során ezzel szemben azt feltételezzük. hogy eltérő cselekvési helyzetekben

az emberek másként viselkednek, ezért a magatartásukat leíró modell paraméterei környezetről környezetre változnak. Feltételezzük továbbá, hogy ezek a változások

visszavezethetők a környezet meghatározott sajátosságaira, azaz kifejezhetők e sajátosságok függvényeként. A kontextuális modell tehát két részből áll: egy mik—

roszintű összetevőből, amely az egyéni cselekvés szabályszerűségeit írja le, és egy makroszintű összetevőből, amely ezeknek a szabályszerűségeknek a környezetek közötti eltéréseit magyarázza. A környezet szerepére vonatkozó feltevéseinket az

utóbbi, makroszintű rész tartalmazza.

Tegyük fel -— az egyszerűség kedvéért —, hogy a mikroszintű modell mind- össze egy magyarázó tényezőt tartalmaz. ennek hatása lineáris, és a regresszió—

elemzés alkalmazható. Ekkor a modell a következő alakot ölti:

Yik : dor: 4- 411: Xn: 4- elk, /1/

ahol yik és Xík a k-adik környezethez (például városrészhez vagy iskolai osztályhoz) tartozó i-eclik személy tulajdonságai, d0k és dik regressziós állandók. erk pedig a

hibatényező. Ennek a modellnek az együtthatói -- feltevésünk szerint — a környezet bizonyos sajátosságainak függvényében városrészről városrészre vagy osztályról osztályra változnak. Tekintsük azt a legegyszerűbb esetet, amikor csupán egy ilyen

sajátosság létezik, s ennek hatása lineáris:

' dok : ha 4- 52 Rk 4- 601: [20/

du: : bt 4- bs Rk 4— e1k ' l2b/

ahol Rk a k—adik környezet valamilyen ismérve, bo. bj, bg és bg regressziós állan- dók. eok és elk pedig hibatényezők. Ez a két egyenlet alkotja a kontextuális mo—

dell makroszintű részét.

Egy példa

Jelölje y;k a k—adi—k városrész i-ecli—k lakójának félelmét a bűnözéstől (mo—nd- juk. egy hétfokozatú skálán). Xik pedig ugyanennek a személynek az élet—

korát. Az l1/ egyenlet paramétereit ekkor a következőképpen értelmezhetjük: dok adja meg a félelemnek azt a szintjét. ami a k-adik városrész egészét — életkorától függetlenül valamennyi lakóját — jellemzi. Ehhez járul azután az a ,,többletféle—

lem". amely az életkor számlájára írható. s amelynek egy évre jutó mértékét dlk mutatja.

Legyen Rk a 10 000 főre jutó ismertté vált bűncselekmények száma a k—adik vá-

rosrészben. A [20] egyenletről ekkor azt olvashatjuk le, hogy a félelemnek az a

szintje. amely a k-adik körzet idősebb és fiatalabb lakóinál egyformán megfigyel- hető, részint a város egész területén érvényesülő — azaz városrészről városrészre ál—

landó —— hatások eredménye (ezt jelzi a bo paraméter), részint azonban attól függ.

milyen gyakori a bűnelkövetés magában a k-adik kerületben (a környezetnek ezt a hatását a bz együttható fejezi ki). Kontextuális elemzésünk első következtetése ezúttal tehát így hangzik: a lakóhely közbiztonságának romlásával párhuzamosan

minden életkorban egyformán nő az ott élő egyének félelme.

A I2b/ egyenlet pedig azt mutatja. hogy az idősek valamennyi körzetben — bármennyi is ott a bűncselekmény — jobban félnek, mint a fiatalok (az életkornak

ezt a városrészenként azonos hatá—sát tükrözi a bi paraméter), ez az eltérés az

egyes korcsoportok között azonban a bűnözés mértékének emelkedésével fokozó—

dik (a környezetnek erre a szerepére o bg együttható utal). Ez a fokozódás eredhet

például abból, hogy az idősek — mozgásterük korlátozottsága folytán —- kiszolgál- tatottabbak közvetlen lakóhelyüknek, s így érzékenyebben reagálnak környékük köz-

biztonságának alakulására. Megfogalmazhatjuk tehát kontextuális elemzésünk má-

sodik következtetését: a bűncselekmények elszaporodásával párhuzamosan erősö-

dik az életkornaik a félelemre gyakorolt hatása. illetve —- ami ugyanannak a dolog-

nak a másik oldala — a lakóhelyi közbiztonság hatása a félelemre az egyének

életkora szerint változik.

A környezeti hatás típusai

A kontextuólis modellben —o példa is mutatta —— a környezetnek kétféle hatá- sával tavlállkozu-n'k. A bz paraméter Rk-nak azt a hatását tükrözi, amelyik hozzáadó—

dirk az egyéni tulajdonság bi-gyel jelölt hatásához. amely tehát xikéntéktől függet-

lenül módosítja a vizsgált személyek magatartását. Azokat a modelleket, amelyek—

ben a környezet szerepe ilyen formában érvényesül. additív modelleknek nevezik.

A bg paraméter ezzel szemben azt a helyzetet mutatja. amikor az egyéni és a környezeti sajátosságok hatása kereszteződik, vagyis amikor a két tényező egy- mással kölcsönhatásban alakítja az egyének viselkedését. A környezet hatása ilyen- kor az egyéni tulajdon—ság értékétől függően más és más ; ezt hívják a környezet- tel szembeni differenciális — Xík szerint változó —- érzékenységsnek. És megfordítva:

az egyéni tulajdonság hatása nem egyforma a különböző környezetekben; erre alkalmazza a szakirodalom a feltételes — a környezetnek mint feltételnek megfe- lelően módosuló - egyén-i különbségek megjelölést. Azokat a modelleket pedig.

amelyekben a környezet szerepe ebben a formában érvényesül. interaktiv model- leknek nevezik.

A környezeti hatás e két fajtájának elhatárolásából kiindulva foglalták rend—

szerbe Davis és munkatársai (20), majd később Boyd és lversen ((13) 38—54. old.) az egyéni és a környezeti sajátosságok hatásának ösiszekapcsolódáss—i formáit.

A modell kiterjesztése

A kontextuális modell bemutatása során — :: kifejtés egyszerűsítése érdeké—

ben — néhány. részint kimondott. részint hallgatólagos megszorítást tettünk. Eze-

ket feloldva modellünk rugalmasabbá, valóságközelíbbé válik, alkalmazási köre je—

lentősen kiszélesedik.

A környezetet mind ez ideig egynemű egésznek tekintettük. elemzésünk így mindössze két szintre: az egyénre és a belsőleg differenciárlatlían környezetre kor—

látozódott. Adott esetben indokolt lehet szakítani ezzel a felfogással. és rétegezett—

nek. több szintből állónak tekinteni magát a környezetet. Ezek a szintek egymásba

ágyazódhatnok (például számlálókörzet, kerület. város, országrész). vagy ótfedhe- tik egymást (például munkahelyi és lakóhelyi környezet). Az előbbi esetben a kör—

nyezet alacsonyabb szintje egyetlen magasabb szinthez tartozik, míg az utóbbiban több különböző magasabb szintű környezet határát is átlépi. (Minderről bőveb-

ben lásd (13) 109—120. old., (7) 308—322. old.. valamint (6).)

Egy másik megszorítást jelentett a modell leszűkítése a környezeti sajátosság lineáris hatására. Feltételeztük, hogy Rk-nak a magatartás szabályszerűségeire

!

A Komsxrums ELEMZES 263

gyakorolt hatása független magának Rk-nak az értékétől. Elképzelhető azonban.

hogy ez a hatás a környezet tulajdonságának értéke szerint változik; ilyenkor a

tanulmányozott összefüggés egy nemlineáris modellel fejezhető ki legjobban.

Huckfeldt (39) vizsgálatában például egy bizonyos pontig az egyének — csökkenő

erősséggel ugyan, mégis — asszimilációval válaszoltak a környezetükben jelenlevő.

más társadalmi réteghez tartozó személyek arányának növekedésére, amint azon- ban ez az arány túllépett egy meghatározott szintet, a válasz már nem beillesz- kedés volt, hanem egyre fokozódó szembenállás a mindinkább többségbe kerülő

idegenekkel. (A nemlineáris modellekről lásd még (13) 95—102. old. és (27).)

Végül kontextuálís modellünket mindössze egyetlen egyenlet alkotta, amelyben csupán egy függő változó szerepelt. Ennek megfelelően a környezeti sajátosság—

nak csak az ún. közvetlen hatását tudtuk megragadni; hatásának az a része. ami

esetleg más magyarázó változókon keresztül érvényesült — az ún. közvetett hatás

—. homályban maradt..Ahhoz. hogy ez utóbbi összetevőt is figyelembe vegyük. át

kell térnünk a többegyenletes modellekre, amelyek egynél több függő változót tar-

talmaznak, köztük a környezeti sajátosság által befolyásolt magyarázó tényezőket

is. (Az ilyen irányú kiterjesztésről lásd (24) V. fejezet és (12) 27., 185. old.)

MODELLVALTOZATOK

A környezetet jellemző ismérvek fajtája és a környezeti hatás mechanizmusa

szerint — tehát részben formai, részben tartalmi szempontok alapján —- a bemuta—

tott kontextuálís modellnek néhányxjellegzetes változata különböztethető meg.

Csoportösszetétel—modell

Ebben a széles körben elterjedt modellben az egyének magatartását a kör—

nyezetüket alkotó népesség összetétele befolyásolja, a környezeti sajátosság pe- dig rendszerint egy ezt az összetételt tükröző átlagérték, xk (például átlagéletkor, átlagjövedelem, a munkások aránya. ha a foglalkozás kétértékű változó). Külön—

böző okok miatt3 általában az az egyéni tulajdonság (x,-k) is szerepel a modell-

ben. amelyből magát a_csoportismérvetxszármaztattak (életkor, jövedelem stb.). En- nek megfelelően a modell a következő alakot ölti:

Yik : bo * b1xík 4- b2;k 4— ba !!;ch 4- zik ül

A vizsgált jelenségtől függően a környezet kétféle - additív és interaktív ——

hatása közül az egyik természetesen el is hagyható.

Milyen tényleges társadalmi folyamatok ábrázolhatók a csoportösszetétel-mo- dellel? A szakirodalomból két szélsőséges álláspont rajzolódik ki: egyfelől az em- pirikus vizsgálatok túlnyomó többségében ezt a modellt alkalmazzák. tekintet nél—

kül arra. hogy annak formai sajátosságai összhangban vannak-e a kutatónak a

környezeti hatásra vonatkozó tartalmi feltevéseivel. Másfelől Erbring és Young (26)

— kimutatva, hogy a csoportösszetétel-modell sokszor valóban hibás specifikációja (: környezet vélt befolyásának — megkérdőjelezik-e a modell használhatóságát.

Magam támogatom Erbring és Young törekvését a formai és tartalmi szempontok

3 Az egyik ilyen ok: (: kontextuálís elemzés kialakulása sok szállal kapcsolódott a megfigyelés és a következtetés szintjének eltéréséből fakadó statisztikai tévkövetkeztetések problémaköréhez (e problémakörről olvashatunk a Szociológia 1980. évi 3—4. számának Tájékozódás c. rovatában). A másik ok: a kontextuálís elemzést sokan (például Blau (B)) annak igazolására igyekeztek felhasználni. hogy a társadalom mint egész sajátosságainak az egyének önnön tulajdonságaitól független, azok figyelembevétele után is érvé- nyesülő hatásuk van.

szorosabb összekapcsolására, ugyanakkor azonban úgy gondolom, léteznek olyan társadalmi folyamatok. amelyek jól leírhatók a csoportösszetétel-modellel.

E folyamatok egyik típusában a környezet a viselkedést szabályozó érték— és normarendszerként működik. Blau (8) vizsgálatában például. amely egy amerikai

közsegéilyező hivatalban folyt. azok a dolgozók. akik egyetértettek a szegényeknek

juttatott összeg növelésével. tevékenységük során fokozottan törődtek a rájuk bí-

zott egyének személyes gondjaival. Ugyanakkor azoknak a munkacsoportoknak a

tagjai. amelyekben a többség támogatta a segélyezési keret felemelését, saját ál—

láspontjuktól függetlenül nagy súlyt helyeztek a szegények személyes problémái—

nak megoldására. A munkahelyi környezetnek ezt a hatását Blau azzal magyaráz- za. hogy . . a szegények segélyezését pártoló értékrendjük a csoporttagokat nem

csupán arra ösztönzi, hogy a maguk ügyfeleinek a nehézségeit igyekezzenek eny- hiteni, hanem arra is, hogy helyeseljék azoknak a kollégáiknak a viselkedését.

akik törődnek a segélyezettekkel, és helytelenítsék azokét, akik nem. Válaszként ezekre a szan'kciókrahaz egyének, módosítják az ügyfeleikkel szembeni magatar-

tásukat." ((8) 182. old.) Minél nagyobb egy munkacsoportban a költségvetés bő—

vítését szorgalmazók aránya, annál elterjedtebbek és hatékonyabbak att azok az értékek. normák. amelyek — a fent leírt módon — kikényszerítik a kívánatosnak tartott viselkedést. (További példaként lásd (7) BOD—304. old.)

Egy másik, szintén a csoportösszetétel-modelle! leírható folyamat esetében a környezet támogató kapcsolatrendszerként működik. Tauber vizsgálata (70) pél—

dául erős negatív összefüggést talált a cigányság Magyarország megyéinek lakos—

ságában képviselt aránya és a cigánybűnözés megyénkénti gyakorisága között. En- nek hátterében — a szerző szerint — az áll, hogy ott. ahol a cigányok csak ele-

nyésző töredékét alkotják a népességnek, hiányzik az a saját csoport tagjaitól kapott támogatás, ami segítene az egyénnek megbirkózni a korábban zárt cigány kultúra felbomilásából fakadó nehézségekkel, s ami nélkül — problémájukkal ma- gukra maradva — a cigányok a deviáns viselkedés irányába sodródnak.

A népesség összetételének támogató rendszereként játszott szerepére mutat rá Farber ((28) 76—78. old.) is: az az egyén —- véli —-, aki gyermekkorában lelki

sérülést szenvedett. s akit emiatt az önbizalom alacsony szintje, a másoktól való függés jellemez, nem csupán saját maga hajlamos az önpusztításra, de fokozza a környezetében levő többiek öngyilkosságának kockázatát is. Önmagát inkompe- tensnek érezve s maga, is inkább segítségre szorulva, ez az egyén ugyanis aligha képes arra, hogy érzelmi—szociális támaszt nyújtson a nehézségeikkel hozzá for- dulóknak. Minél nagyobb egy környezetben az ilyen egyének aránya, annál gyé- rebbek ott a támogató kapcsolatok, s annál gyakoribb az öngyilkosság.

Szétteriedésí modell

Ebben a modellváltozatban az egyén cselekvését az befolyásolja. hogy környe—

zetében a többiek milyen arányban vagy mekkora intenzitással végzik már ugyan—

ezt a cselekvést. Ennek megfelelően a környezetet a függő változó átlagával Ök)

jellemezzük.4

Számos társadalmi jelenség értelmezhető e modell segítségével: a tanulók iskolai teljesítménye (26). a járókelők beavatkozási készsége utcai baleset vagy bűncselekmény láttán (vö. (2) 65—70. old.), a vállalatok re'klámhadjáratai (14), a

(; átlagból tulajdonképpen ki kellene vonni a vizsgált egyén saját y értékét. Ha azonban a kör—

nyezetben nagy számú egyén él, egy-egy érték hozzájárulása az átlaghoz viszonyiag csekély, így a kiiga- zítást mellőzhetjük.

A KONTEXTUÁLIS ELEMZES 265

részvétel egy közös cél elérését szolgáló tevékenységben (55) vagy egy utcai za—

vargásban (33). Mindezek közös vonása, hogy az egyének saját magatartásukat mások hasonló viselkedéséhez igazítják. Amint azt a példák is érzékeltetik. ez a modell egyaránt alkalmas a szétterjedés bekövetkeztének és elmaradásának ma—

gyarázatára: versenytársaikat követve a vállalatok egyre többet költhetnek reklám

céljára, egy bűncselekmény szemtanúi viszont épp a többi jelenlevő tétlensége

miatt állhatnak el a közbelépéstől.

A szétterjedési modellben fontos szerep jut az időnek: a vizsgált személy je-

lenbeli cselekvését a többiek korábbi viselkedése befolyásolja. Ennek a hatás—

mechanizmusnak a tanulmányozására ezért leginkább az egy adott környezetben

élőket hosszabb időn át nyomon követő longitudinális (panel) elemzés alkalmas.

Ennek segítségével ragadhatók meg empirikusan azok az esetek, amikor saját múlt-

beli cselekvése az egyensúly. a társak korábbi magatartása ellenben épp a szél-

sőségek irányába tereli az egyén viselkedését ((16) 445. old.). idősoros adatok hiányában azonban a kutató kénytelen beérni több különböző környezet egyidejű keresztmetszeti összehasonlításával. (: környezeti sajátosság (yk) jelenbeli értékét

használva a múltbeli érték közelítő mutatójaként. Ennek az eljárásnak a jogossága

yk időbeli stabilitásától függ ((ő) 363. old. és (7) 305. old.). Ha nincsenek szél—

sőséges ingadozások a környezeti tulajdonság értékében. akkor - az idő dimen-

zióját figyelmen kívül hagyva — a szétterjedés folyamatát például az alábbi reg- ressziós egyenlettel fejezhetjük ki:

yik : ha 't- bi Xik "t 527: t 53 Xik;k Jr zik /4/

Érdekessége és — valószínűleg —- jelentősége dacára a szétterjedési modellt

ma még meglehetősen ritkán alkalmazzák a kontextuális elemzésben; az empirikus vizsgálatok zömében a csoportösszetétel-modellel találkozunk. Amint arra Erbring és Young (26) rámutat. a kutatók gyakran akkor is az utóbbi modellvázlatot szere—

peltetik, amikor pedig az előbbi használata volna indokolt. Feltételezhető például, hogy a tanulók iskolai teljesítményét —— saját képességük mellett — nem annyira

a többi diák átlagos képessége befolyásolja (hacsak nem egymás, leckéjét írják

meg). hanem inkább az osztály átlagos teljesítményszintje.

Összehasonlítási modell

Ez a modellváltozat arra a felismerésre épül. hogy az egyén magatartását

gyakran a környezetében tlevőkhöz viszonyított helyzete befolyásolja. A dolgozat be- vezetőjében láttunk már erre példát: Stouffer és munkatársai vizsgálatában a ko- tonák elégedettségét saját előmenetelük relatív — a velük együtt szolgálókéhoz hasonlított -— értéke határozta meg. Effajta összehasonlításna épül Mertonnak Durk—

heim gondolataiból merítő anómia-elmélete is: az egyént eszerint az ösztönzi de-

viáns viselkedésre. hogy — lehetőségeinek korlátozottsága folytán —- képtelen el-

érni azokat a célokat, amelyeket környezetének számára példaképül szolgáló tagjai sikerrel követnek. A mércét itt is a többiek —- a sikeresek — jelentik; az egyén hoz—

zájuk képest érzi hátrányban önmagát. Amikor -— miként a fenti példákban - a környezet egyfajta viszonyítási pontként működik, a csoportösszetétel hatása gyak- ran más, mint amikor a környezet a viselkedést szabályzó érték— és normarendszer—

ként szolgál ((31) 47. old.). Egy zömmel magasabb társadalmi réteghez tartozók által lakott városrészben például az előbbi esetben valószínűleg növekszik az al—

sóbb osztályok ott élő tagjainak körében a lemaradás, a relatív depriváció érzete, ezáltal pedig —- az anómia-elmélet értelmében — a deviáns magatartás valószinű—

sége. Az utóbbi esetben viszont — a társadalmi helyzet és a normasértést elítélő értékrend pozitív kapcsolatát feltételezve — inkább arra számíthatunk, hogy az al?

kalmazkodás a többségi kultúra elvárásaihoz fékezi a deviáns viselkedést ebben a rétegben (45).

Az egyén és környezete közötti összehasonlítás többféleképpen is megjelenít- hető a kontextuális modellben. Az ehhez használt új változó általában az egyéni sajátosság és a belőle származtatott csoportismérv val—amilyen kombinációja. Gyak-

ran alkalmazzák például a két tényező. xik és xk egyszerű különbségét: ez akkor

célszerű, ha a környezettől való eltérés irányának is szerepet tulajdonítunk. Ellen- kező esetben a különbség négyzetével vagy abszolút értékével érdemes számolni;

az előbbi nagyobb súlyt ad a jelentősebb mértékű eltéréseknek. mig az

utóbbi egyformán fontosnak tekinti a kisebb és a nagyobb különbségeket ((7) 297. old.). Képezhetjük természetesen xik és Xk hányadosát is, illetve az így kapott

mennyiséget százzal szorozva, az egyéni tulajdonság értékét kifejezhetjük a cso- portismérv százalékában. Kategoriális vagy azzá tett változók esetében pedig az egyéni és a környezeti sajátosság kategóriáit keresztezve típusokat hozhatunk lét- _

re. s ezeket kétértékű ismérvek sorozataként szerepeltethetjük a regressziós egyen- letben (a változók közötti interakció típusalkotós útján történő kifejezéséről lásd

(66) 45—46. old.).

Egyéb modellek

Az előzőkben kizárólag olyan modellekről esett szó, amelyekben a környezet sajátosságát az egyes egyéneknek a tulajdonságaiból származtattak: az átlagélet—

kort az egyes személyek életkorából, a munkások arányát az adott környezetben élők foglalkozásából (mint kétértékű változőból) nyertük stb. Ráadásul figyelmün-

ket ezeknek az ismérveknek is csupán egyik fajtájára: az átlag típusú mutatókra

terjesztettük ki.

Tartalmilag azonban indokolt lehet egyéb ismérvek. szintén az egyes egyé—*

nek tulajdonságaiból képzett környezeti sajátosságok bevonása is az elemzésbe:

a szóródás mérőszámai például a környezet homogenitásának — a magatartás be—

folyásolása szempontjából aligha közömbös —- mértékéről tájékoztatnak, de jel—

lemezhetjük a környezetet bizonyos változók -— például a jövedelem és a faji ho- vatartozás —— korrelációjának erősségével is.5

Még tovább bővítve a környezeti sajátosságok körét. modellünkben szerepel-

tethetünk olyan ismérveket is, amelyeket már nem is az egyes személyek tulajdon-

ságai alapján, hanem a környezet mint egész közvetlen megfigyelése révén ké- peztük.6 llyen ismérv például az egészségügyi hálózat fejlettsége, a közlekedés színvonala vagy az ipari munkahelyek kínálata. Az effajta mutatók elsősorban olyan

modellekben kaphatnak helyet. amelyek a környezetnek a cselekvés lehetőségét.

esélyét behatároló szerepét hangsúlyozzák: az ipari üzemek száma például befo-

lyásolhatja a fiatalok pályaváulaisztáxsát, a foglalkozási mobilitást. A környezet hatá—

sának ezt a vetületét két okból is indokolt figyelembe venni: egyrész—t viszonylag

könnyen hozzáférhető a társadalmi tervezés és beavatkozás számá—na, vagyis változ-

tatható (72). másrészt olyan jelenségek előidézője lehet. amelyeket hajlamosak vagyunk más, elsősorban a környezet érték- és normarendszerével összefüggő fo—

5 Blau (9) a társadalmi rétegződés különféle dimenziói (jövedelem. faj stb.) közötti átfedés (korre—

láció) mértékének a csoportközi kapcsolatok gyakoriságára kifejtett hatását hangsúlyozza.

" Lazarsteld és Menzel (47) terminológiáját követve. ezeket általában ..globális" ismérveknek nevezik.

megkiilönböztetve őket az egyének tulajdonságaiból származtatott ,.onalítikus", illetve ,.strukturólis" ismér- vektő .

A KONTEXTUALIS ELEMZES 267

lyamatok eredményének tulajdonítani.7 Vannak ugyanakkor ((26) 404. old.), akik

az ilyen közvetlenül a környezetet mint egészet jellemző ismérvek hatásmechaniz-

musából hiányolják az egyes személyek - illetve azok tulajdonságai - közötti köl-

csönhatást. s mivel ez utóbbit tekintik a környezeti hatás lényegének, vitatják a kontextuális elemzés fogalmának kiterjesztését az ilyen ismérveket tartalmazó mo—

dellekre.

A KONTEXTUÁLlS ELEMZES ÉS AZ EMPIRIKUS KUTATÁS

Az előző két fejezet a kontextuális modell felépítését s néhány fontosabb vál—

tozatát mutatta be; a dolgozatnak ebben a részében arra fordítjuk figyelmünket.

miként ültethető át e modell az empirikus kutatás gyakorlatába.

A környezet és a környezeti hatás mérése

A kontextuális elemzést a gyakorlatban alkalmazók nemegyszer tapasztalják.

hogy a környezet különféle statisztikai mérőszámokkal kifejezett hatása meglehe- tősen csekély. E lehangoló élménynek többféle forrása lehet; az egyik alighanem az átgondoltságnak, kifinomultságnak az az alacsony szintje, ami a környezet és a környezeti hatás mérését jellemzi. Valóban. ha elméleti feltevéseinket pongyola

módon fordítjuk le az adatok nyelvére. egy esetleg helyes elmélet birtokában is

könnyen negatív eredményhez juthatunk.

Az emipirikus vizsgálatok jelentős részében a környezetet különféle adminiszt-

ratív—közigazgatási egységek (például számlálókörzetek) alkotják. Ennek fő oka.

hogy a környezet jellemzésére használt aggregált adatok forrásai általában a hi- vatalos statisztikai nyilvántartások; viszonylag ritka, amikor a mesterségesen létre—

hozott egységek alkalmazását szakmai érvek indokolják. A kérdés éppen az, hogy

az adminisztratív—közigazgatási megfontolások alapján lehatárolt környezeteknek

van-e valódi társadalmi tartalmuk a tanulmányozott jelenség szempontjából. A ró-

lasz alighanem esetről esetre változik. s függ a környezeti hatás jellegétől: ha pél-

dául az egészségügyi hálózat fejlettségének a betegségek kimenetelére vagy a lakóhely társadalmi összetételének a rendőrök fiatalokkal szembeni fellépésére gya- korolt befolyását vizsgáljuk, elfogadhatónak tűnik az aclminisztratív—közigazgatási egységek használata, hiszen ezek határai vélhetőleg nagyjából egybeesnek az egészségügy, illetve a rendőrség ..vonzáskörzetével". Ha viszont például arra va-

gyunk kiváncsiak. miként formálódik az egyének politikai véleménye, beállítottsága

a környezet hatására. a számlálókörzetek vagy más hasonló egységek valószínű—

leg csupán durva közelítései a tényleges személyközi kapcsolatrendszernek. (A te- rületi egységek és a kapcsolatrendszerek közti megfelelésről lásd (57) 34—40. old.

és (19); az adminisztratív—közigazgatási egységek felhasználási lehetőségeiről

lásd (71) 35—36. old. és (72) 61—62. old.)

A kontextuális elemzésben a környezet sajátosságai rendszerint egyetlen dif- ferenciálatlan ismérvként -— többnyire átlagként— szerepelnek, vagyis az adott kör- nyezethez tartozó valamennyi személyhez ugyanazt a csoportismérvet (például_;k-t) rendeljük hozzá. Az egyének tulajdonságaiból származtatott csoportváltozók eseté- ben e gyakorlat megítélésekor abból célszerű kiindulni. hogy adott személy szá-

7 Az emberölés sűrű előfordulását az Egyesült Államok déli államaiban például sokan az erőszak alkalmazását elfogadó "regionális szubkultúra" létezésével magyarázzák. Doerner (21) vizsgálata azonban annak lehetőségére mutat rá, hogy a jelenség mögött egyszerűen a déli országrészre jellemző alacsony színlvonalú egészségügyi ellátás áll, ez ugyanis csökkenti a megtámadott személyek életben maradásának esé yét.

mára a környezetében levő többiek tulajdonságainak súlya. jelentősége nyilván- valóan az ezekkel a többiekkel fennálló — tényleges vagy szimbolikus — kapcso- lrataitól, azok meglététől, illetve erősségétől függ. Ennek megfelelően az egyetlen differenciálatlan csoportismérv alkalmazása akkor indokolt, ha a környezetet al- kotó személyek közötti kapcsolatok rendszere eleget tesz bizonyos követelmények- nek. Konkrétan akkor, ha a többiekhez fűződő kapcsolatait — azok meglétét, illetve mértékét —— tekintve a környezet valamennyi tagjának a helyzete azonos. Ekkor

ugyanis — amennyiben a környezethez tartozó egyének száma elég nagy ahhoz.

hogy egy—egy személy ismérveinek hatása az ismérvek összességére viszonylag cse- kély legyen -—- a többieket jellemző tulajdonságok eloszlása minden egyes személy- nél nagyjából egyforma. Következésképpen ez az eloszlás valóban helyettesíthető

egyetlen közös. mindenkihez egységesen hozzárendelt csoportváltozóval ((41) 140.

old.). Ellenkező esetben —- vagyis ha a környezet tagjainak .,szociometriai" helyi-

ze'ce eltérő — helyesebbnek látszik a csoportismérvet ,.személyre szab'otton". az egyéni tulajdonságoknak a megfelelő személyek közötti — tényleges vagy szim- bolikus -— kapcsolatok meglétével. illetve mértékével súlyozott összegeként előál- lítani ((26) 409. old.).

Vagyis péiáaú'íík helyett a

"k

2 Wü Kik

j———1

mutatót alkalmazni, ahol w,-,- az i-edik és j-edixk személy közötti kapcsolatot kifejező

súly: nk pedig a k-adik környezet tagjainak száma. E mutató értéke — a Wii sú—

lyok és nknagysága függvényében —- minden " egyénre más és más. ellentétben

Xk —val, amely egyénről egyénre állandó.

A csoportváltozó hasonló finomítására nyílik mód akkor is, ha a környezetet

közvetlenül mint egységes egészet jellemezzük: az egészségügyi hálózatnak a túl- élési esélyekre gyakorolt hatását vizsgálva például a kórházak vonzáskörzetét ala- pul véve indokolt lehet ugyan adminisztratív—közigazgatási egységek — mondjuk

megyék —— alkalmazása. az azonban már vitatható, helyes-e ugyanazt a mutatót

(például a 10000 főre jutó kórházi ágyak számát) hozzárendelni egy-egy megye valamennyi lakójához. Az egészségügyi intézmények hozzáférhetőségében megyén belül meglevő nyilvánvaló egyenlőtlenségek fényében célszerűbb talán az ellá—

tottság mértékét személyenként külön—külön, a közvetlen lakóhely és az adott intéz-

mény közötti időtávolság figyelembevétel'ével meghatározni. A kapcsolatra, hozzá-

férhetőségre. stb. utaló súlyoknak ez (: beépítése a csoportismérvbe kidomborítja

a környezeti sajátosság Stinchcombe által (66) hangsúlyozott kettős szerkezetét:

azt, hogy e sajátosság egyszerre jellemzi magát a környezetet és az egyén viszo-

nyát ehhez a környezethez.

Az egyéni tulajdonságokból származtatott csoportváltozókat a kutatók túlnyo- mó többsége az egyes személyek külön—külön megfigyelése s e megfigyelések ösz- szesítése, illetve átlagolása révén hozza létre. Ez az eljárás az egyéneket egymás—

tól elszigetelten kezel—i, nem számol a közöttük fennálló társas kapcsolatoknak a

vizsgált tulajdonság értékét esetleg módosító hatásával. Ez az ..atomisztikus" meg-

közelítés néha valóban indokolt (például nem változtatható egyéni ismérvek ese—

tében vagy akkor. ha a környezet mérete valószínűtlenné teszi a hozzá tartozó sze—

mélyek összességének egyidejű jelenlétét); máskor azonban (például egy galeri

tagjainak viselkedését tanulmányozva) helyénvalóbb lehet az egyének együttes

megfigyelése. (E kétféle megközelítésről bővebben lásd (73) 74—80. és 84—88. old.:

A KONTEXTUALIS ELEMZES 269

lásd még a ,.populációs" és a ,,syntalis" csoportváltozók Cattell (15) általi meg—

különböztetését.)

Az átgondoltság, kifinomultság említett alacsony szintje talán sehol sem oly

szembeszökő. mint a környezetet jellemző ismérv kiválasztásánál. Valóban, a to—

nulmányozott témák és a feltételezett hatásmechanizmusok viszonylagos sokfélesé- gével a csoporttulajdonságok meglehetősen szűk köre áll szemben. A legtöbb ku-

tató szinte gépiesen xk-t használja vizsgálatában. nem sok gondot fordítva dönté-

sének indoklására, annak megvilágítására, miként kapcsolódik e mutató a vele mérni kívánt fogalomhoz. Ez a gyakorlat két okból sem egészséges. Egyrészt a mé- rés túlzott közvetettsége megnehezíti az esetleges valódi környezeti hatás feltá-

rását ((7) 291. old.), illetve annak eldöntését, hogy egy elméletünknek ellentmondó

tapasztalati eredmény csakugyan ezt az elméletet kérdőjelezi-e meg. Másrészt.

mint rövidesen látni fogjuk. xk alkalmazása olyan módszertani nehézségek forrá- sa lehet. amelyek másfajta csoportváltozók esetében nem bukkannak fel. E nehéz- ségek kiküszöbölésének egyik útja éppen xk helyettesítése a környezeti hatás va—

lamely közvetlenebb mutatójával (53). Tartalmi és technikai szempontok tehát egy- aránt arra ösztönöznek. hogy növeljük a megfelelés mértékét az elemzésben sze- replő csoportváltozók és a tényleges hatásmechanizmus között.

Másodelemzés

A'környezet és a környezeti hatás mérésének finomításáról az imént mondottak egyértelműen a kontextuális elemzés sajátos nézőpontját érvényesíő, elsődleges adafelvétel irányába mutatnak. Ám - ahogy L. Kish ((44) 68. old.) mondja — ,.a tökéletes a jó ellensége", a törekvés a kifinomultságra gátja lehet kevésbé árnyalt.

de továbbgondolásra ösztönző ismeretek megszerzésének. llyen ismereteket kínál a hagyományos kérdőíves vizsgálatok újraelemzése a környezeti hatás szempont—

jából.

Az effajta másodlagos feldolgozásnak alapvetően három formája van.

- Az egyik az eredeti kérdőíven található környezeti ismérvek felhasználása (például (32)). E megközelítés komoly hátránya a szóba jöhető csoportváltozók általában igen szűk köre; ez) többnyire nem terjed túl a lakóhely néhány durva mutatóján (például település- nagysag .

-- A második lehetőség kétféle adatforrás, a kérdőív és a hivatalos statisztikai nyilván—

tartás összekapcsolása: lakóhelyük ismeretében a megkérdezett egyéneket meghatározott környezetekhez (például településekhez) rendelhetjük, ezeket a környezeteket pedig a nép—

számlálásokból vagy más összeírásból származó aggregált adatokkal jellemezhetjük. (Erről bővebben lásd (71) és (42) 45—53. old.) Ezzel az eljárással a környezeti sajátosságok igen tág köre vonható be az elemzésbe.

— Végül a harmadik módszer több különböző környezetben végrehajtott kérdőíves adat- felvétel egyidejű feldolgozása (11). Alkalmazásának előfeltétele természetesen az egyes survey-k összehasonlíthatósága; eltérő kérdések vagy kérdezési technika esetén például az észlelt különbségek nem tulajdoníthatók biztonsággal a környezet hatásának. Hasonlóan a másodikként említett megközelítéshez, a csoportváltozók itt is a hivatalos statisztikai nyil- vánartásból származnak.

Alternatív magyarázatok

A kontextuális elemzés a vizsgált jelenség környezetek közötti eltéréseit a kör-

nyezet meghatározott sajátosságaira vezeti vissza; úgy tekinti őket. mint amiket

e sajátosságok hoztak létre. Az eltéréseknek azonban más forrásai is lehetnek. A

kutató egyik fontos feladata az alternatív magyarázatok ellenőrzése.

A környezetek közötti különbségek lehetnek a szelektív vándorlás. más néven a függő változó értéke szerinti szelekció eredményei ((35). (34). (72) és (13) 194—

195. old.). Elképzelhető például, hogy a ,.jobb" iskolákban nem azért magasabb

a tanulók igényszintje. mert -— amint azt a kontextuális elemzést végző kutató gon—

dolná — a környezet (például a fokozott követelmények. a szinvonalasabb oktatás) ..húzó hatással" van rájuk, hanem mert az igényesebb diákok — saját vagy szü-

leik elhatározása, esetleg a felvételt megelőző ,,szűrés" nyomán —— eleve a ,.jobb"

iskolákba kerülnek. Ez a kiválogatódási folyamat ugyanúgy pozitív kapcsolatot te-

remthet az iskola minősége és a tanulók igényszintje között, mint a valódi környe—

zeti hatás: pusztán ennek az összefüggésnek az ismeretében tehát nem választ-

hatunk a kétféle hatásmechanizmus között. Nem segít ezúttal az igényszintet meg—

határazó egyéni tulajdonságok hatásának fokozott kiszűrése sem; döntésünket csu—

pán a korábbi -— az iskolába kerülést megelőző — igényszint ismerete könnyítené meg. Az effajta longitudinális megfigyel-és azonban ma még ritka a kantextuális elemzésben (77). ennek hiányában jobb—rosszabb becslést adó helyettesítő meg—

oldásokkal próbálkoznak a kutatók.8

Fakadhatnak a különbségek az egyes környezetek népességének eltérő ösz—

szetételléből is. A látszólagos kontextuá'lils hatás mögött tehát alkalmasint a figyel- men kívül hagyott vagy nem megfelelően kontrollált egyéni tulajdonságok hatása húzódik meg: ezt a hatást irjuk — tévesen — a csoportváltozó számlájára ((35) és

(72))9

Előfordulhat például, hogy a .,jobb" iskoláik diákjainak magasabb igényszintje pusztán e diákok kedvezőbb származás szerinti összetételének az eredménye, a

szülőknek a társadalmi ranglétrán elfoglalt helye ugyanis vélhetőleg hatással van

gyermekük törekvésére. Ha ebben a helyzetben nem vonjuk be a vizsgálatba a származás valamilyen mutatóját, vagy csupán igen durva mutatót alkalmazunk —- például a jövedelem folytonos változójának értékeit kis számú kategóriába vonjuk

össze (69) -—, akkor az igényszint iskolák közötti különbségei —— amelyekért valójá- ban a diákság eltérő összetétele a felelős —— a környezet hatásárnatk tűnnek.

Ellentétben a függő változó szerinti szelekcióval. ezúttal — amikor az egyének

a magyarázó változó (például származás) értéke alapján kerülnek egyik vagy má-

sik környezetbe —— a vizsgált jelenséget (például az igényszintet) meghatározó egyé-

ni tulajdonságok statisztikai eszközökkel történő kontrollálása segítséget nyújt a valódi környezeti hatás és a puszta összetételhatás megkülönböztetéséhez. Am

amennyire kézenfekvő ez a megoldás, annyira vitatott a szakirodalomban. miként

kell értelmezni a kontrollálás eredményét a környezet jelentősége szempontjából.

Ha ugyanis az egyéni ismérvek bevonása az elemzésbe lényegesen csökkenti a

kapcsolat erősségét a vizsgált jelenség és a környezeti sajátosság között —- vagy akár meg is szünteti azt —, két eset lehetséges:

— amennyiben az egyéni tulajdonság időben (okságilwag) megelőzi a csoportváltozát, a korábbi kapcsolat látszólagosnak bizonyul;

3 A deviáns viselkedéssel — ezen belül az elmebetegséggel —- foglalkozó kutatók például az idős és a fiatal. illetve az első ízben és a már régebben kezelt betegek környezetek (területi egységek) közötti eloszlásának összehasonlitása révén igyekeztek megragadni a szelektiv vándorlás ]elensegét (75), (49).

Effajta vándorlás esetén az idős vagy a már régóta kezelt betegek vélhetőleg nagyobb mértékben koncentrá- lódnak az ún. ,,dezorganizálódott" környezetekben (területeken), mint fiatalabb, illetve első ízben kezelt társaik.

9 A népesség összetételének ez a fajta hatása nem azonos azzal a fajta hatással, amelyről a csoport- összetétel-modell tárgyalásakor szó volt. Míg az utóbbi esetben az összetétel a környezet ismérveként be—

folyásolja az egyének magatartását. addig az előbbi esetben az összetétel az egyének tulajdonságaként játszik szerepet a vizsgált jelenség adott környezetben megfigyelhető ,.összmennyiségének" alakulásában.

anélkül. hogy magát az egyének viselkedését módosítaná. A népességösszetétel e kétféle hatásúnak elkü- lönítését megkönnyítheti az a konkrét példa, amelyet egy korábbi dolgozatombun fejtettem ki részletesen

(53). ,

A KONTEXTUALIS EL-EMZES 271

- amennyiben viszont követi azt, a kapcsolat nem látszólagos. csupán közvetett (a kör- nyezeti sajátosság az egyéni ismérven keresztül befolyásolja a vizsgalt jelenseget).

Vannak, akik (például (35)) mindkét esetet a környezet szerepének megkérdő-

jelezéseként értelmezik, s csak a csoportváltozó közvetlen hatását tekintik a kör—

nyezet jelentőségét bizonyító eredményeknek. Mások (például (24)) viszont -— ve-

lem együtt —- úgy vélekednek, a második eset, vagyis a közvetett hatás is a kör—

nyezet oksági szerepére mutat. s csupán a látszólagos kapcsolat jelzi a környezet hatásának teljes hiányát. A közvetett hatás megragadására ugyanakkor nem al—

kalmas a regresszió-elemzésnek fentebb tárgyalt egyegyenletes formája. ehhez át kell térni a környezet hatását közvetítő egyéni tulajdonságot is függő változóként kezelő többegyenletes modellekre (ezekről a későbbiekben lesz szó bővebben).

Mindeddig azokról a helyzetekről volt szó. amikor az alternatív magyarázatok figyelmen kívül hagyása a környezeti hatás látszatát teremti meg. Olykor azonban

a környezet valóban befolyásolja a benne élők magatartását. ám ez nem az álta- lunk vizsgált, hanem egy másik csoportváltozónok tulajdonítható ((24) és (29) 564—565. old., (30) 390, old.. valamint lásd a 7. lábjegyzetben foglaltakat). A külön-

böző csoportismérvek önálló szerepének megállapítását gyakran megnehezíti a

köztük fennálló erős korreláció; ilyenkor — amennyiben az egymással összefonódó változók egyetlen elméleti fogalom mutatóinak tekinthetők, vagy mögöttük valami-

lyen közös ok sejthető — az egyes ismérvek hordozta információt faktorelemzéssel egy összetett változóba sűríthetjük (erről bővebben lásd (64) és (72)).

Végül elképzelhető, hogy a környezeti hatás is valódi. az azt előidéző csoport- ismérvet is sikerült megtalálnunk. csak éppen a környezet szintjét választottuk meg hibásan ((30). (24)). A kontextuális modell kiterjesztéséről szólva utaltunk már a környezet rétegzettségére. egymásba ágyazódó vagy egymást átfedő szintjeire. Ezek a szintek gyakran nem függetlenek egymástól: egy fokozott követelményeket tá- masztó. magas színvonalú oktatást nyújtó iskolában például szorgalmat, önképzést pozitívan értékelő osztálylégkör alakulhat ki. Ha ilyenkor a megfigyelést egyetlen

szintre (például az iskolára) korlátozzuk, fennáll a veszély. hogy ennek a szintnek

tulajdonítunk olyan következményeket (például a tanulók kiemelkedő teljesítmé—

nyét). amelyek forrása valójában egy másik ag—gregáltsági szinten (például az osz- tályban) keresendő.

Az adatelemzés formái

A környezeti hatás modelljét a regresszió-elemzés módszerére támaszkodva

mutattuk be. E módszer megjelenése azonban viszonylag késői fejlemény a kontex—

tuális elemzés történetében; korábban más, technikailag talán kevésbé kifinomult eljárásokat alkalmaztak a kutatók. Ezekkel az eljárásokkal ma is gyakran találko- zunk, így célszerű röviden áttekinteni őket, kibővítve sorukat az adatelemzés né-

hány egyéb fajtájával. (A módszerek kritikai értékeléséhez lásd (24) II. és V. fe—

jezet; (13) I. fejezet.)

1. Kategoriális — vagy azzá tett —- egyéni és környezeti ismérvek vizsgál—atára

szolgál a kereszttáblázás, amelynek meghonosítása főként Blau (8) nevéhez fűződik,

Ennek használata során lényegében az egyéni tulajdonságok — a vizsgált jelenség

és valamely azt meghatározó tényező — kapcsolatát rétegezzük (: környezeti sajá- tosság kategóriái szerint; annyi kétdimenziós, az egyéni ismérvek értékeinek kü-

lönböző kombinációit tartalmazó táblázatot készítünk tehát. ahány változata, osz-

tálya van a környezeti tulajdonságnak. Az egyes táblázatok belsejében (cellóiban) a vizsgált jelenség relatív gyakoriságai szerepelnek; a környezet hatását ezeknek

a gyakoriságoknak a táblázatok közötti. illetve azokon belüli összehasonlitása ré- vén állapítjuk meg.

Az egyszerűség kedvéért korlátozzuk az elmondottak szemléltetését kétértékű

(dichotóm) egyéni és környezeti ismérvekre (többértézkű változók esetén csupán a táblázatok száma és nagysága nő). Adatainkat ekkor az ábrán feltüntetett módon

rendezzük:

Rk : ; Rk sa —— [empty/i Armin!

x,y! x,,(zo tű,—J irl—pa —— fgyebI/smépr

,: p p __ fú'pyí irá/fuzi f'!/J//V

77 w ** , , **

gaton/saw

a! p00

' Kétértékű változóról lévén szó. elegendő csupán az egyik ismérv értéket feltüntetni.

Az ábrából könnyen felismerhetők a környezeti hatás különböző formái. Addi—

tív. vagyis az egyéni tulajdonság befolyásával összegződő hatás esetén a saját ismérveíiket tekintve egyforma, ám más-más környezetben levő személyek eltérő mó- don viselkednek, tehát pu ; pm. illetve pw % p00;a környezetnek ez a szerepe

ugyanakkor független az egyén saját jellemzőjétől. azaz: pij—pm : pm— poo.Ami—

kor pedig a környezet hatása kereszteződik az egyén tulajdonságával (interakció), akkor a környezet nem azonos. mértékben befolyásolja a saját ismérveik szempont-

jából különböző személyek magatartását. vagyis: pu — pm % pm — pw; illetve - ami

ugyanannak a dolognak a másik oldala -- az egyéni tulajdonság szerepe a kör—

nyezeti sajátosság függvényében változik. tehát: pu -— pm ; pm — pm.

A kétféle hatástípus felismerésének ez a módja összhangban van azzal. aho—

gyon korábban (: regresszió-elemzés segítségével vizsgáltuk a környezet hatását ((12) 186. old.). Kétértékű változók esetében ugyanis a regressziós egyenes magas- ságának a 0 ismérvértékhez tartozó relatív gyakoriság. dok—nak tehát pm, illetve Doo felel meg, az egyenes meredeksége, dm pedig nem más, mint a két ismérv-

értékhez tartozó relatív gyakoriság különbsége, vagyis: pu — pm, illetve Po; -— poo .

Márpedig fentebb az egyéni magatartás kontextuális modelljében az egyéni tulaj—

donságok kapcsolatát kifejező regressziós egyenes magasságának, illetve mere- de'kségének a környezeti sajátosság értékének függvényében történő változása utalt

a környezet összegződő. illetve kereszteződő hatására, míg most pm és poo, illet—

ve pu —— pm és po, — p00 különbségek jelezték ugyanez—t.

2. A kereszttáblázás megjelenésével nagyjából egy időben dolgozták ki Davis és munkatársai (20) a grafikus ábrázolás módszerét.10

Hasonlóan az adatelemzés imént bemutatott fajtájához, az egyéni tulajdon—

ságok ezúttal is kategoriáilis változók. de a környezet ismérve már magasabb

mérési szintet képvisel. Az eljárás lényege egy derékszögű koordináta—rendszer

megrajzolása. amelynek vizszintes tengelyére a osoportváltozó. mig függőleges ten—

gelyére a vizsgált jelenség értékeit mérjük fel. az ez utóbbit befolyásoló egyéni

tulajdonság kategóriáinak pedig a két tengely közti területen külön-külön görbék felelnek meg. A környezet hatására e görbék egymáshoz és a vizszintes tengely—

hez valló viszonyából következtetünk.

Korlátozzuk a módszer szemléltetését ismét dichotóm egyéni ismérvekre, s ezen

belül is tekintsük csupán azt az esetet, amikor a környezeti sajátosság hatása line—

áris. A környezet hatásának kétféle — összegződő és kereszteződő — formáját ek—

kor a következőképpen ábrázolhatju'k (y a vizsgált jelenség előfordulási valószí-

40 Az adatelemzésnek ez a formája már korábban felbukkant a kutatási gyakorlatban (50), az eljárás módszeres kidolgozása azonban Davis és munkatársai érdeme (20).

A KONTEXTUALIS ELEMZES

273

nűségét, R a környezet ismérvét. xi és xo pedig az egyéni tulajdonság két értékét jelöli):

árszagzűa'ő Karesz/525027" Ússzagafa'í is

tanari/52070"

A baloldali rajzon az egyéni ismérven túl —— amelynek hatását a két görbe közti

távolság érzékelteti -— a környezet is befolyásolja a vizsgált jelenség alakulását.

erre utal a görbék R értékének változását követő emelkedése. A környezetnek ez a szerepe ugyanakkor additív jellegű, azaz független x értékétől. Ezt a két görbe

emelkedésének egyforma mértéke, vagyis a görbék párhuzamossága jelzi. A kő—

zépső rajzon csak az egyik görbe emelkedik, amint R értéke nő; ennek megfele—

lően a görbék közti távolság nem állandó a vízszintes tengely minden pontján.

Mindez azt mutatja, hogy a környezet szerepe csupán az egyéni tulajdonságok—

kal összekapcsolódva érvényesül (interakció), mindenkit egyformán — saját ismér-

vétől függetlenül — érintő hatása nincsen. Végül a jobb oldali rajz a kétféle ha- tástípus egyidejű jelenlétét szemlélteti: amint az a görbék eltérő meredekségéből látható. a környezet hatása itt is más és más a különböző egyéni ismérvvel ren—

delkező személyek esetében; a környezet hatásának azonban van egy additív, x

értékétől független része is, aminek nagyságát az xo—hoz tartozó görbe emelkedé- sének mértéke fejezi ki (xi esetében pedig az xo görbével párhuzamos szaggatott vonal; e vonal és a tényleges xi görbe távolsága érzékelteti az interakció ,.többlet—

hatását").

3. Míg a grafikus ábrázolás az egyéni tulajdonságokat kategoriális változóként.

a környezet ismérvét pedig mennyiségi változó'ként kezeli, a kovariancia-elemzés épp fordítva: a környezetet jellemzi minőségi. az egyes személyeket pedig metrikus változóval.

Az eljárás lényegében a hagyományos regresszió-elemzés általánosítása. kiter-

jesztése nem számszerűsíthető csoportzismérvekre.il Ezeket az ismérveket dichotóm

változókként, illetve azok sorozataként szerepeltetjük a regressziós egyenletben: a

változók száma mindíg eggyel kisebb, mint a csoportísmérv kategóriáinak a száma.

máskülönben a változók közötti tökéletes lineáris függőség lehetetlenné tenné a paraméterek meghatározását. A környezet szerepét az egyes kategóriákhoz (vál—

tozókhoz) tartozó regressziós együtthatók tükrözik, amelyeket egyszerű különbsé-

gekként, éspedig az adott kategória és az egyetlen hiányzó, ún. alapkategória kö—

zött a vizsgált jelenség értékében -— interakciós hatás esetén az egyéni tulajdon- ság erre gyakorolt hatásában — mutatkozó különbségként értelmezünk.

E módszer szemléltetését arra a helyzetre korlátozzuk, amikor a környezeti is-

mérvnek mindössze két kategóriája van, amikor tehát ezt az ismérvet egyetlen di—

chotóm változó képviseli a regressziós egyenletben. Additív környezeti hatás ese-

tén az egyenlet az /5/ szerinti alakot ölti (az egyszerűsítés érdekében elhagytuk a híbatényezőt. így a függő változó helyén annak becsült értéke szerepel).

11 A variancía-elemzéshez hasonlóan :: kovariancia-elemzés bemutatásának is van egy "hagyományo- sabb",magam nemis a módszera regresszió—elemzésselleírásának ezt avaló..hagyományosabb"rokonságot kidomborítóútját választottam.formája ((és) 407—423. old.). Korábban

4 Statisztikai Szemle

§

Ez az egyenlet:

;ik : bo % b1xik 'l- bz Rk [5/

ahol — mint korábban —- y a vizsgált jelenséget. x az ezt befolyásoló egyéni tulaj-

4 donságot. R pedig a környezet ismérvét jelöli. Ez utóbbi értéke 1, ha az adott sze-

mély (megfigyelés) az egyik környezethez tartozik. 0, ha másikhoz. Ennek megfe-

lelően az [5/ egyenletnek az első környezetre vonatkozó alakja a következő:

kik : bo *!— b1 Xn: 4- bz(1) : bo 4— 51 xík 4- bz : (bo * bzl 4- bt Xn: [ól

A másik környezetre vonatkozó alak pedig:

;ik : bo 4- bt xik * bzlol : bo 'l- b1xik /7/

A ló/ és a /7/ egyenlet bz-ben tér el egymástól. ez az együttható fejezi ki a

környezet hatását, ami nem más. mint a kétféle környezetben élők y-nal jelzett

magatartása közötti — saját egyéni tulajdonságuktól független — átlagos különb- ség. A korábbi példához visszatérve: ha y a bűnözéstől való félelem mértéke, x az életkor, R pedig ezúttal a településtípus (1. ha város. 0, ha község), akkor a félelemnek az életkortól független mértéke községben be (a kétértékű környezeti

sajátosság kihagyott alapkategóriáját tehát a regressziós egyenes magasságát

megadó paraméter képviseli), városban ezzel szemben (bo—Hm).

Az eltérés a két környezet között éppen bg — vagyis ez az e ltérés tulajdonítható (feltéve, hogy modellünket helyesen specifikáltuk) a településjellegnek. Az életkor

hatása (: félelemre ugyanakkor falun és városban egyforma (bj); a környezet ha—

tása tehát valóban additív. nem kereszteződik az egyéni tulajdonságával.

lnterakciós környezeti hatás esetén az [5/ egyenlet a következőképp módosul:

)?ík : bo * b1xik * ba Xik Rk [8/

Rk értéke továbbra is 1, ha az adott személy (megfigyelés) az egyik környezethez tartozik. 0. ha a másikhoz. A /8/ egyenletnek így most is két különböző alakját

írhatjuk fel a két környezetre:

;ik : bo 4— b1 Xn: * ba Xikl1) : bo * b1xik 4- ba Xik : bo *- (b1 4- 53) Xik l9/

illetve

;": : bo * b1xik 4- bs Xiklol : bo 4— MW [10/

A /9/ és a /10/ egyenlet ezúttal nem a regressziós egyenes magasságában.

hanem annak meredekségében tér el egymástól: az egyéni tulajdonság hatása a

vizsgált jelenségre az egyik környezetben bi. a másikban (bj—l—bg). A hatás mérté-

kének ez a környezetek közötti különbsége (ami bg-mal egyenlő) jelzi a környezet hatását. Korábbi példánkkal élve: a fiatalokhoz viszonyítva az idősek félelme a bűnözéstől a városban nagyobb. mint falun.

A kovariancia-elemzés lényegében egyetlen ponton. a csoportvóltozó mérési

szintjében tér el a hagyományos regresszió-elemzéstől (a kétféle módszer össze-

hasonlításóhoz lásd (1) és (30)). Míg az utóbbi eljárás során a környezet ható—

sát egy vagy több meghatározott tulajdonságra vezetjük vissza, a kovariancia- elemzésben — pontosabb elképzelések vagy szükséges adatok hiányában — volta- képpen az egyes környezetek puszta neveit szerepeltetjük (ezek alkotják a környe-

zeti sajátosság kategóriáit). Az e nevek (kategóriák) között a vizsgált jelenség ér-