"359
.szembeforduló jogi álláspontja, hogy ha az ingatlan fekvése helyének törvénye (a csehszlovák törvény) az elidegenítési és
•terhelési tilalmat feloldotta, és ezzel a vagyon dologi kötött- ségét megszüntette, ez esetben a feloldó intézkedésekkel a va- gyonra vagy a helyébe lépett értékre az alapító levélből folyó jogviszonyt továbbra is fennállónak tekinteni nem lehet. Prak- iice: a csehszlovák területen a hitbizományi kötelék alól felol- dott vagyon a csonkamagyarországi területen maradt hitbizo- mány részére végkép elveszett.1) Dr. Balla Ignác.
Tulajdonjog a követeléseken.
A magánjog színpadán fellépő személyek közül kettőnek van főszerepe: az egyik a tulajdonos, a másik a hitelező. Egé- szen rendkívüliek a köztük lévő különbségek. A tulajdonosnak minden tisztelet kijár, a jog a védő- és támadófegyverek min- den fajtáját rendelkezésére bocsájtja. Az egész jogintézményt szinte vallásos ideológián keresztül szemlélik, hiszen a francia forradalom egyenesen a tulajdonjog szentségét proklamálta.
Ezzel szemben a hitelező a magánjognak csak másodrendű polgára, a jogeszközei fogyatékosak, a követelések szentsége egyáltalán nincs elismerve, sőt éppen napjainkban politikai, gaz- dasági és igazságügyi jelszó lett az adósok védelme, ami a másik oldalon a hitelező sérelme.
A tulajdon elkobzása, vagy akár részleges megnyirbálása a felháborodás viharát szokta kiváltani. A követelés mennyi- ségének csökkentése, kamatrediikálással, áz effektivitás vagy az aranyklauzula hatályának felfüggesztésével), a különböző mo- ratóriumok azonban a közvélemény részéről rendszerint meg- értéssel találkoznak. Sőt ma már ott tartunk, hogy a fedezeti elvnek magánjogba való bevonulása következtében számolnunk kell az adósságok egy részének hallgatag, sőt esetleg majd nyilt törlésével is.
A modern magánjog művelőit — nem ugyan a most emlí- tett jogpolitikai, hanem inkább dogmatikai szempontokból — gondolkodóba ejtette a hitelezőnek viszonya követeléséhez. Az a nézet alakult ki, hogy a hitelezőt követelése felett tulajdonjog illeti meg, illetve a viszony a hitelező és követelése között — mutatis mutandis — ugyanaz, mint a tulajdonos és a dolog kö-
1) A kérdéshez hozzászóltak: dr. B. Á.: Magánjog tára X I I . k.
68, ez., még az 5024/1930. sz. ítélet kapcsán; dr. Lőw Lóránt: Magyar nemzetközi hitbizományi jog (Jogtudományi Közlöny könyvtára 25.
sz.), dr. Goldberger József: A hitbizományi vagyon kolliziós nor- m á j a (Jogtudományi Közlöny 1933. 16. sz.) a döntés hozatala előtt;
Exjudex: (iMagyar Hírlap '1933. június 21. sz.) a jogegységi döntés meghozatala után.
"360
zött. Különösen Leonhard német magánjogász állt ki bátran e tantétellel. A Leonhard-féle tulajdoni szemlélet azonban nem pusztán akadémikus, dogmatikus nézet, hanem — mint az aláb- biakban kimutatni igyekszünk — rendkívül praktikus jelentő- séggel is bir.
Nézzük a kérdést elsősorban a gyakorlati büntetőjog szem- üvegén. Napjainkban, amikor a követelések alatt eddig soha nem ismert intenzivitással reng a talaj, felvetődött a kérdés:
minő szankcióval jár, ha valaki a sajtóban vagy egy népes gyű- lésen azzal a megváltó eszmével állana elő, hogy adósságainkat, ne fizessük, hozzanak áldozatot a hitelezők is, eleget szipo- lyozták az adósaikat és így tovább.
A büntethetőség kérdésében mutatkozik a legélesebben a különbség a tulajdoni és a kötelmi jogi szemléletek között. A Btk, 1-72. §,-a ugyan ilyenfajta esetben két irányban is nyújt védelmet, de közülük egyik sem alkalmazható a hitelezők ellen intézett támadásokra és izgatásokra. A 172. §. első bekezdése szerint b ü n t e t e n d ő az, a k i a törvény ellen engedetlenségre egyenes felhívást intéz, vagy terjeszt. Régóta vitás kérdés, hogy miféle törvényt ért a Btk. ebben a §>.-ban. Binding szerint min- den törvény idetartozik, amely kötelezettséget ír elő, tehát a magánjogi törvények is; Binding nézete szerint büntetendő, aki szerződésszegésre, bérösszeg nem fizetésére stb. egyenes felhi - vást intéz, vagy terjeszt, Bíndínggel szemben Liszt, Frank és Angyal azt a nézetet vallják, hogy a magánjogi törvények csak a feleknek egymás iránti viselkedésére í r n a k elő szabályt', ho- lott a Btk. olyan engedetlenségre gondol, mely egyenesen a törvénnyel szemben történik; más szóval közjogi, elsősorban bűntetőjogi, közigazgatási, adóügyi jellegű törvények azok, ame- lyek elleni engedetlenségre irányuló felhivás büntetendő. An- gyal Pál a Btk. miniszteri indokolását tartja döntő jelentősé- gűnek, mert az indokolás világosan csak ,,a közjogba tartozó, vagy az államot, illetőleg a közérdekeket érintő más törvénye- ket" említi, mint olyanokat, amelyek ellen engedetlenségre le- het felhívni.
De nem nyújt védelmet a Btk. 172. §. második bekezdésében foglalt jogszabály sem. E törvényhely ugyanis a magánjog nagyszámú jogintézménye közül az izgatásai szemben mindösz- sze kettőt helyez védpajzsa alá, a házasság és a tulajdon jog- intézményét. Az a hírlapíró vagy a kültelki agitátor tehát, aki a lakókat a bérfizetés megtagadására izgatja, e §. alapján büntetésben nem részesülhet.
Természetesen más a jogi helyzet, ha a Leonhard-féle szem- lélet alapján a hitelezőt követelése felett tulajdonosnak ismer- jük el, mert ebben az esetben a Btk. 172. §. második bekezdése alkalmazásának nem volna semmi akadálya.
De nemcsak a büntetőjogi, hanem a fentebb említett politi-
361
kai, gazdasági stb. szempontok is a tulajdonosi szemlélet mel- lett szólnak. Ha a hitelezőt u. i. tulajdonosnak tekintjük, úgy a velünk született, és belénk nevelt tulajdon iránti tisztelet igen erős lelki gátlásul fog szolgálni minden olyan kormányhatósági' intézkedésnél, mely végső eredményében a követelés megcsorbí- tásához, esetleg teljes elvesztéséhez vezet.
Dogmatikailag a tulajdonjogi szemléleletet elsősorban az:
teszi indokolttá, hogy nem mindig az a személy a .követelés tulajdonosa, aki hitelezőként jelentkezik. Nem a visszaélésekre, hanem azokra az esetekre gondolunk, midőn a tételes jog meg- engedő intézkedései következtében nemhitelező van hitelező- ként legitimálva. A bizományi, a szállítmányozási, a Treuhand ügyletekből származó követelések hitelezője a bizományos, a szállítmányozó stb. tulajdonosa azonban a megbízást adó sze- mély,. (Kt. 374. §., 392. §.) A jogosultságok eme kettősége rend- kívül nagy fontossággal bir a bizományos ellen vezetett végre- hajtás, vagy megindult kényszeregyességi eljárás esetén, mert ilyen esetekben a tulajdonos követelését igényper, vagy csődbeit visszakövetelés útján szerezheti vissza. Ezekben a perekben ép- pen a követelés feletti tulajdonjog a per főkérdése. Ismeretes a jogvita, mely a bizományi ügyletekből eredő követelésekre a csődnyitás előtt befolyt összegek kérdésében bíróságainkat ál- landóan foglalkoztatja. Dr, Weissberger Imre a tulajdonosi szemlélet alapján támadja a joggyakorlat azon irányát, mely a csőd előtt befolyt értékre nem ismeri el a megbízó tulajdon- jogát „A bizományi künnlevőségek tulajdonának a 374. §-ban foglalt abszolút elismerésével a törvényhozás eo ipso elismerte - - a bizományi árú eladásából eredő vételárra vonatkozó tulajdon- jogot is." (Polgári Jog 1932. 185.) A cikkíró tehát nemcsak a tulajdoni szemlélet alapján áll, hanem jogi álláspontját a preti- tium succedit in locum reí dologjogi tétellel is alátámasztja.
Az alaki jog tételes intézkedései között is találunk olya- nokat, amelyekkel a tulajdoni szemlélet igazolható, Jelesül per- rendtartásunk kifejezetten elismeri azokat a pereket, amelyek- nek tárgya éppen a követelés feletti tulajdonjog kérdése: ezek a Pp. 82. §.-a alapján indítható főbeavatkozási és a Pp. 92. §.
értelmében a perbehivott és a felperes között folytatódó perek.
Ezen eljárásokban — az ú. n. „Prätendenten Streit" — a bírónak egyenesen afelett kell dönteni: kit illet a követelés, ki a köve- telés tulajdonosa?
Viszont jövendő anyagi magánjogunk nem ismeri el a kö- veteléseken való tulajdonjogot. A M T J . 433. §.-a u. i. lakoniku- san annyit mond:
„Tulajdón tárgyai a dolgok.
Dolog minden testi tárgy."
Minthogy pedig a követelések nem testi tárgyak, mert csak in idea léteznek, nem tekinthetők dolognak és így a javaslat
2
"362
szerint nem lehetnek a tulajdon tárgyai sem. (Az értékpapírok- ban, mint testi tárgyakban inkorporált követelések tulajdoná- nak vizsgálatát kikapcsoltuk.) A dolgok osztályozását azonban a Javaslat — véleményünk szerint — nem viszi következetesen keresztül. A 434. §-.-ban u. i. a dolgokat ingatlanokra és ingókra osztja fel, kimondván, hogy ingatlanok a telkek, egyben kate- gorikusan hozzáfűzi, hogy „minden más dolog ingó". Megfeled- kezik azonban a javaslat arról, hogy az 508. §.-ban az ingatlan és ingóvagyon megkülönböztetése szempontjából vélelmet állít fel, jelesül ingatlanvagyonhoz tartozónak tekint különböző jo- gokat, közöttük azokat a követeléseket is, amelyek ingatlan tu- lajdonának átruházására, vagy korlátolt dologi jogok megala- pítására, átruházására, vagy megszüntetésére irányulnak.
Bizonyos dogmatikai következetlenséget látunk abban, hogy ezek az ingatlannal szoros vonatkozásban álló követelések in- gatlanvagyonnak tekintendők, azonban önállóan tulajdonjog tár- gyai még sem lehetnek.
De nemcsak a tulajdonjog megállapítása szempontjából, hanem minden más olyan esetben is, midőn a törvény, vagy a felek intézkedései különbségeket tesznek ingatlanok és ingók között, érezni fogjuk a javaslat hiányosságát, mert a fentebb említett kategorizálása alapján nem lesz eldönthető, hogy a követelések ingóknak tekinthetők-e. A francia Code ebben a kérdésben sokkal gyakorlatibb, mert az 529.' és 533. §§. értel- mében, úgy a követelések (les dettes actives), mint azok a kere- setek, melyeknek tárgya valamely behajtandó összeg, vagy in- góság, a törvény világos intézkedése folytán ingóknak tekinten- dők. Praktikusabb az Optk. is, mely a 292. §-ban ismeri a testi
•és testetlen dolgokat (unkörperliche Sachen). Ez alá tartoznak a jogok is; felettük tehát létezik tulajdonjog.
A Leonhard-féle tulajdoni szemlélettel szemben egyébként két kifogást hoznak fel. Gyöngébb érv az, mely jog-történeti alapon arra hivatkozik, hogy a követelések feletti tulajdonjogot a római jog sem ismerte. A római jognak ezen hiánya azonban nem jelenti a Leonhard-féle szemlélet helytelenségét. Sokkal megfontolandóbb ellenvetés az, hogy a tulajdonjog szabályai nem
•alkalmazhatók a követelésekre, lévén ezek eszmei javak.
Ezen felfogásnak azonban ellene mond ama tendencia, mely az eszmei javak minél nagyobb körén igyekszik a tulajdonjogot elismerni. Hazánkban már az Ideigl. Törvk. Szabályok adtak kifejezést e gondolatnak; a 23. §. u. i. kimondotta, hogy az ész szüleményei is olyan tulajdont képeznek, mely a törvény ótalma alatt áll.
Az kétségtelen, hogy a tulajdonjog szabályai a követelé- sekre változatlanul nem alkalmazhatók, de ebből még nem kö- vetkezik, hogy azokat a normákat, amelyek megfelelően alkal- mazhatók volnának, pusztán dogmatikai okokból elejtsük. Hí-
"363
•szén a követelések vagyonúnknak épp úgy alkatrészei, mint a tárgyak, logikus tehát, hogy felettük tulajdonjogunk lehessen.
A tulajdonból folyó legfontosabb jogosultság, a birtoklás a követeléseken természetesen nem gyakorolható. Jövendő ma- gánjogunk is a dolog birtokára vonatkozó szabályokat csak olyan jog birtokára terejszti ki, amely jog mindenkivel szemben hatályos. (M. J. T. 470. §.) A követelés, mint tiszta kötelmi igény azonban nem mindenkivel szemben, hanem csak az adós- sal szemben lévén hatályos, felette birtok sem létezhetik.
A harmadik személyektől eredő sérelmeknek azonban a hi- telező még sincs teljesen védtelenül kiszolgáltatva. A hitelező védelmének kiépítése a Beck-féle kötelem valósulási elmélet legszebb gondolata, egyben annak egyik legfontosabb problémája.
Beck rámutat arra, hogy a Nptk.-nek a tilos cselekményeket szabályozó vezér §-a, a 823., kártérítési kötelezettséget állapít ugyan meg az esetben is, ha valakinek életét, testét stb. a tulaj- donát, vagy egyéb jogát sértik meg, de a német jogirodalom és gyakorlat az egyéb jogok fogalmából a kötelmi jogot egysze- rűen kirekeszti. Sőt egyik legkiválóbb német magánjogász, Oertmann egyenesen tagadásba veszi, még annak lehetőségét is, .hogy harmadik személy egyáltalán megsérthetné az adós és hi-
telező között fennálló kötelmet, lévén ez utóbbi tisztára elvont, eszmei fogalom. Ezzel szemben Beck, mint a jogfejlődés egyik fontos eredményét említi, hogy a M. T. J. Í7091. §.-a nem a jogot, hanem a jogvédte érdeket helyezi védpajzsa alá, egyben i d é z i az i n d o k o l á s b ó l , hogy „jogvédte érdek" fogalmi körébe a kötelmi jog is beletartozik, amennyiben a sértés., harmadik.
•1személytől éred. Beck meglátásának helyességét mi sem igazolja jobban, mint éppen a német judikatura, mely, ha bizonyos ese- tekben sújtani akarja a harmadik jogsértőt, úgy kénytelen ke- rülő uton: jogalap nélküli gazdagodás, jóerkölcsökbe ütköző magatartás, tisztességtelen verseny stb. címén a harmadik fele- lősséget megállapítani.
Az M. T. J. 1757. §.-a szerint is az a harmadik személy, aki valamely vagyontárgyról jogosulatlanul rendelkezett, vagy mást megillető szolgáltatást fogadott el, a jogalap nélküli gaz- dagodás szabályai szerint köteles kiadni azt, amihez rendelke- zés alapján jutott, illetve elfogadott.
De az M. T. J. a kötelem valósulási tendenciájában még
"tovább megy; az 1734. §.-ban megállapítja a kártérítési köteléT;
zettséget, ha harmadik személy az adóst fennálló kötelességének megszegésére szándékosan reá bírja, vagy tudva oly szolgálta- tást köt ki mástól magának, amellyel ez a hitelező irányában fennálló kötelességét megszegi. pí v V»v
Teljes mértékben osztjuk Beck azon felfogását is/VÉógyYaz, üzletátvevő, a megajándékozott felelőssége ugyancsakYa-'köte^
lemvalósulás megsértésének gondolatából ered. A magúnk ré- 2*v. /;
"364
széről még hozzáfűzzük, hogy a hitelező kijátszását célzó ügy- letek csődbeli és csődönkívüli megtámadása, szóval az egész actio Pauliana és a hitelsértési törvény ugyancsak ezt a gon- dolatot szolgálják.
A most érintett jogszabályok azonban a kötelem pozitív megsértésének következményeit szabályozzák, a jogtudomány- ban azonban találkozunk olyan nézetekkel, melyek a tulajdon- jog mintájára már a kötelem veszélyeztetése esetén megadják a hitelezőnek a preventív segítséget-: az actió negatóriát. Becknek is az a nézete, hogy az abbanhagyási per a kötelemvalósulás meghiúsulását akarja távol tartani. Beck tételét nem kisebb te- kintélyű jogtudós támogatja, mint Hellwig, aki szerint a valódi hitelező nemcsak a fentebb érintett prátendens pert veheti igénybe, hanem per útján kérheti, hogy a bíróság tiltsa el a falsus creditort a követelés feletti rendelkezéstől: az átruházás- tól, elzálogosítástól, vagy egyéb megterheléstől.
Ez a kérelem pedig pontosan megfelel a tulajdonos által- indítható actió negatória petitumának.
Ezen abbanhagyási keresettől természetesen élesen megkü- lönböztetendő az a negatória, melyet a kötelmi jogviszony alap- ján birtokos, bérlő, haszonbérlő, letéteményes indíthat harmadik személyekkel szemben. A védelem u. i. ez utóbbiakat nem, mint hitelezőket, hanem, mint birtokosokat illeti meg.
A követeléseken egyébként szerezhető idegen dologbeli jog is (zálog, haszonélvezet, stb.) mely esetekben a hitelező sze- mélye az idegen dologbeli jogosulttal szemben világosan és éle- sen mint a követelés tulajdonosa jelentkezik.
A követelés keletkezésének természetesen egészen más sza- bályai vannak, mint a tulajdonjog megszületésének, de a már létrejött követeléseken harmadik személyek további tulajdon- szerzése rendkívül sok analógiát mutat az ingó tárgyakon végbe- menő tulajdonjog szerzéssel. Találással vegyítéssel, elbirtoklás- sal magától értődve nem lehet- valamely követelés tulajdonát' megszerezni, de a legfontosabb és legtipikusabb szerzésmód: az átruházás mindkét fajtánál azonos. A rendelkezés szabályozása feletti Almási—Meszlényi-féle jogászegyleti vitában Meszlényi kifejtette, hogy a követelések átruházása nem más, mint a kö- vetelések feletti rendelkezés. Szerinte a rendelkezés szabályo- zása a dologi jog élére való, mert a rendelkezés dologjogí té- tel. Ebből a felismerésből pedig logikusan az következik, hogy- ha a követelés valamely dologi jogosultságnak (a rendelkezés- nek) tárgya lehet, úgy lehessen tárgya a legmagasabb rendű- dologi jognak, a tulajdonnak is.
A testi tárgyak és követelések átruházása között persze dogmatikus különbségek is vannak, amelyek azonban nem a dol- gok lényegéből rejlők és így nem szükségszerűek. Az ingó tu- laj donátruházásánál ugyanis érvényességi kellék a birtok átru-
"365
házása is, viszont a követelés tulajdonának átruházásánál, az
»engedménynél elegendő a puszta megegyezés. Már pedig elkép- zelhető az ingótulajdon átruházásának olyan szabályozása,
amely nem kívánja meg egyúttal a birtok átruházását is, mint pl a francia magánjogban (Code 1138., 1606« §§.), amely jogrend- szerben tehát úgy a testi tárgy, mint a követelés átruházása, vagyis a kettő feletti tulajdonszerzés, teljesen azonos szabályok .szerint megy végbe.
Ezen meggondolást szem előtt tartva, nem tartjuk helyes- nek és igazságosnak, hogy az M. T. J . a kétszeri átruházás kö- vetkezményeit nem szabályozza egységesen és következetesen.
Ha u. i, az ingó dolgot a tulajdonos másodszor is ártuházza, a jóhiszemű szerző tulajdont szerez (563. §.), viszont ha a hite- lező a már átruházott követelést újból másnak engedményezi, a későbbi engedményes, még ha jóhiszemű is, az alaptalan gaz- rdagodás visszatérítésének szabályai szerint köteles az adóstól
kapott szolgáltatást a korábbi engedményesnek kiadni. (1225. §.) Indokolatlannak tartjuk, hogy a javaslat a jóhiszemet az ingó tárgyak átruházásánál erősebben védi, ment a követeléseknél.
A következetlenséget csak a szabály enyhíti, hogy a jóhiszemű későbbi engedményes sem köteles a szolgáltatást visszatéríteni, ha a gazdagodást a kereset kézbesítése előtt elvesztette.
(1758. §.)
További jogi analógia, hogy végrehajtás esetén a végrehaj- tást szenvedő követelését árverésen épp úgy el lehet adni (Vt.
129.), mint egyéb ingóságait. A követelésen és ingótárgyakon
"tehát egyaránt lehet árverési vétel jogcímén tulajdont sze- rezni.
A tulajdoni szemlélet az aktiv egyetemlegesség szempontjá- ból is gyakorlati fontossággal bir. Az aktiv egyetemlegesség u i. lényegében nem más, mint tulajdonközösség a követelése-
ken. A javaslat alapján azonban ugyancsak nem lehet eldön- teni, hogy a hitelezőtársak egymás közti jogviszonyára a tulaj- donközösség, vagy a jogközösség szabályai az irányadók. A-jog- közösség szabályai csak nehezen lesznek alkalmazhatók, mert a javaslat szövegéből kétségtelen, hogy a szerkesztők a közös tárgy feletti jogközösséget tartották szem előtt. A tizenharma- dik cím első fejezetének úgyszólván minden §-a a közös tárgy- ról beszél. (A szöveg egyszer említi a közös követelést egy egész részletkérdésben: közös követelést csak addig szabad el- adni, amig le nem járt. [1656. §.] Ebből a részletszabályból le- het csak visszakövetkeztetni, hogy a jogközösségnek esetleg követelés is lehet a tárgya.)
A kifejtettek alapján indokoltnak tartjuk a Javaslattal szemben azt a követelményt, hogy a követelések feletti tulaj- donjogot elvi szempontból, tudatosan és rendszeresen szabá- lyozza.
36.
Rendkívüli gyakorlati jelentősége van a tulajdonjogi szem- léletnek az ügyvéd perköltségei szempontjából is. Az ügyvédi társadalomban szinte közóhaj, hogy a perköltség az ügyvédet tulajdonjogilag illesse meg.
Tudvalevőleg az ügyvédnek a perköltséget illetőleg hármas, joga van és pedig hogy a költség az ő kezéhez fizetendő, hogy a behajtott összeg a félnek való kiadás helyett letétbe helyez- hető, végül harmadik személyekkel szemben az ú. n. elsőbbségL j°g-
A törvény tehát nem adja meg az ügyvédnek a tulajdon- jogot, de nem ismeri el azt a bírói gyakorlat sem, bár két- ségtelenül bizonyos irányban kiterjeszti a törvény nyújtotta elő- nyöket.
A 39. számú J. D.-nek az ügyvédségre oly sérelmes intéz- kedése önmagától elesne, ha az ügyvédet a perköltségeken nem zálog, vagy elsőbbségi, hanem kizárólagos tulajdonjog illetné- meg.
Mivel volna indokolható az ügyvéd tulajdonjogszerzése? A legújabb kutatások eredménye szerint a perköltség viselését ré- gebben büntetésnek, illetve kártérítésnek fogták fel, vagy pedig' adminisztratív intézkedésnek tekintették az alaptalan perleke- dések megakadályozása céljából. Csak az újabb perjogi elmé- letben lett uralkodó az ú. n. objektív perköltségviselési elv.
Ezen elv lényege: a pervesztes felet magáért a pervesztés té- nyéért kell marasztalni a költségekben. (Dr. Markó Jenő: A.
perköltség viselésének kérdése stb. M. J. Szemle 1931. 10.) A Pp. nem helyezkedett az objektív perköltségviselési elv álláspontjára, mert a 425. §. szerint a vesztes fél csak az eset- ben marasztalandó a költségekben, ha azokat a bíróság a jog célirányos érvényesítésére, vagy a védelemre szükségesnek ítéli.
A jog célirányos érvényesítése vagy védelme, mint törvényes kritériumok —- szerintünk — arra mutatnak, hogy a törvény az ügyvéd munkáját, illetve munkaeredményét akarta a marasz- talt, fél által honoráltatni. A perköltségviselés tehát sem a bün- tetési, sem a .kártérítési, vagy az adminisztratív elv folyomá- nya, hanem lényegében munkajogi gondolat. Véleményünk sze-' rint azonban az a kérdés, hogy kié legyen a perköltség, mint egy"
végzett munkának díjazása, túlnő a magánjog keretein és már csak szociálpolitikai alapon oldható meg.
A perköltség a dogmatikus jog szerint a főkövetelés járuléka, és mint munkaeredmény a megrendelőt, tehát a megbízó ügy- felet illeti meg. (709. sz. elvi hat.) Ez a jogtétel a kapitalista jogrendszer szemlélete, mely nem ismeri a munkásnak jogát a munkaeredményre. Alapvető szabály, hogy a munkást megilleti a kikötött bér, a munka eredményében azonban nem osztozkod- hatik, mert az a munkaadóé. Menger ,,Das Recht auf den vollen Arbeitsertrag" c. művében azt állítja, hogy a mai hatalmi vi-
"367
szonyokon alapuló vagyonjogi rendszer a teljes munkaered- ményre való jogát sohasem fogja elismerni. Menger ezen nézetét azzal indokolja, hogy a munkás nem tud termelni a szükséges termelési eszközök és anyagok nélkül, ezeket a tőkés bocsátja rendelkezésére. Viszont a munkaeszközök és anyagok révén akar és tud a munkaadó (tőkés) munkanélküli jövedelemhez jutni. Amely termelési, illetve gazdasági rendben munkanélküli jövedelem lehetséges, ott elvileg ki van zárva a jog a' teljes munkaeredményre. A teljes munkaeredményre való jog — sze- rinte — csak a jövő szöciálista jogrendszerébe lészen beiktat- ható.
Bár feltétlenül elismerjük Menger tudományos nagyságát, ebben a kérdésben nem érthetünk vele egyet, amennyiben téte- lét az ügyvéd munkájára vonatkoztatjuk. Az ügyvéd ugyanis a perben kizárólag szellemi munkát végez és a megbízó közgaz- daságtani értelemben véve semmiféle termelési eszközt, vagy anyagot nem bocsát az ügyvéd rendelkezésére. Az ügyvédi munkadíj kérdésében tehát könnyen elképzelhető egy kompro- misszum a kapitalista és a szöciálista jogrendszerek között. Ez a kompromisszum abban állana, hogy a magánjog, illetve á per- rendtartás az ügyvédnek a perköltségekre, mint munkájának teljes eredményére való jogát feltétlenül elismerné. Az ügyvéd tehát a Leonhard-féle tantétel értelmében munkájával kiérde- melt perköltségköveielés felett kizárólagos tulajdonjogot sze- rezne. '-
A magyar jogtudomány egyik kiválósága' a tulajdonnak tisztára római jogi szemlélete alapján még azt tanította:
„Helytelen beszélni arról is, hogy követelésen, vagy jogon
„tulajdonjogunk" van. A követelés, vagy más jog az „enyém", ez annyit tesz, hogy én a jog alanya vagyok, de nem, hogy tulajdonomban van — ez helytelen szóhasználat, mely hamis következtetésekre vezet' stb." (Szászy-Schwartz: Parerga 103.) A fentiekben igyekeztünk kimutatni, hogy a tulajdonjogi szemlélet nem vezet hamis következtetésekre, sőt a kötelem- valósulás gondolatáriak hatalmás előbbrevivője. A kötelem- valósulás pedig az általános jogeszme megvalósulásának egyik legfontosabb része, tehát oly nagyértékü gondolat, hogy annak érdekében még a régi és tisztelt katedrai tantételeket is fel kell á l d o z n u n k . I f j . dr. Nagy Dezső.
Néhány szó a Jelzálogtörvény 3. §-ához. Vannak olyan jogvi- szonyok, melyek — legalább is primár stádiumukban — nem adnak módot arra, hogy a hitelező a kötelezett személye ellen fordulhasson, hanem csak arra adnak jogot, hogy az adós tu-
