Lachovius András
A kolozsvári házsongárdi temetőben állott sírkövét 1885-ben e sírkert rendezése alkalmával az unitárius egyházközség lehozatta, s ma a templom előcsarnokában van felállítva.1
Anyaga: mészkő; alakja: ereszes hasáb; állapota: egészen ép; kidolgo- zása: meglehetősen jó kezekre vall.2
Előlapjának leírása:
Mélyített négyzetben: alant és fent gyűrűvel lerögzített olaszkoszorú- ban pántos könyv mint papi jelvény. A négyzet két oldalán megosztva:
A N — D О 1 6 — 9 1
alatta : HIC SEPVLTA JACENT MEMBRA VIRI PIETATE ас ERVDITIONE CLARI REVERENDI ac DOCTISSIMI DN:
ANDREAE LACHOVII ECCLESIAE POLONICAE CLAVDIOPOLI OB VERITATEM EXULANTIS PASTORIS DISERTISSIMI · QVI IN DOMINO PLA CIDE OBDORMIVIT ANNO VT SVPRA DIE VI AVGVSTI AETATIS VERO SVAE LXIV
E sírkő tehát Lachovius Andrásnak, a kolozsvári lengyel unitáriusok papjának emlékét őrzi. A latinos formájú Lachovius névnek anyanyelvükön
1 Lachovius András síremléke (Keresztény Magvető 1885: 382—383.); Gál Kele- men: A kolozsvári unitárius kollégium története. Kolozsvár, 1935. II. 528.; Ladislao Lászloczky: Andrea Lachowski di Moskorzów (1627—1691). Nota biografica. (Studia nad arinaizmem. Pod red. L. Chmaja. Warszawa 1959. 203—212.)
a A sírkő méretei: teljes magassága eresszel együtt 113, eresz nélkül 104,5, szé- lessége 48, vastagsága eresszel együtt 25,5, eresz nélkül 22 centiméter.
nevezett eredeti alakja: Lakovszky is ismeretes, sőt még ennél teljesebb nevére is van adatunk. Ugyanis Sawicki János kolozsvári lakos lengyel ifjú 1666. július 29-én szőcsapróddá való szegődtetését kérve, tisztességes szár- mazását bizonyító okiratát három menekült társa írta alá, közöttük az el- sőnek neve : Lachovi Moscorow Andrásnak hangzott.3
E derék férfiúról tudjuk, hogy 1666. január 19-től kezdődőleg a kolozs- vári unitárius iskola lektora, majd az 1668. esztendő közepétől számítható- lag a Lengyelországból 1660-ban menekült unitáriusok lelkipásztora. Való- színű, hogy hazájából már mint teológiát végzett, kész pap kelt híveivel vándorútra, hiszen ekkorra már harmincharmadik évét töltötte; de hogy mégis csak 1666-ban tudott segédtanári székhez jutni, illetőleg 1668-ban templomi szószéket elfoglalni, ennek oka az lehetett, hogy a menekültek között több papi férfiú is volt, akik nála korban idősebbek lehettek.
A sírkő felirata szerint nagyon ékes beszédű (disertissimus), kegyes életű és jeles tudományú (pietate ac eruditione clarus) lelkipásztor volt.
A kolozsvári szabócéh számadáskönyvébe a temetésekből befolyt jöve- delmek közé jegyezték fel: „1691. 3 Augusti Tiszteletes Lachovius Ur[am]
teme(tésétől) per(cipiáltunk) fio. 2."4, mígnem az unitárius kollégium sze- niorainak jegyzőkönyve szerint: augusztus 1-én „Tiszt. Lacovius ur .. . nagy kegyességű férfi meghal; prédikált a tiszt, püspök (Kövendi Nagy Mihály) úr, szónoklatot tartott Claris. Dombai (Osvát János lektor) úr."5
Sírköve augusztus 6-át nevezi meg halálozási idejéül. Ezek az egymástól eltérő napok azt bizonyítják, hogy még az egykorúaknái is előfordul a téve- dés. Leginkább elfogadhatónak látszik a seniori bejegyzés időpontja, mint- hogy a szabócéh könyve augusztus 3-át nevezi meg a temetés napjául.
Feleségét: „a lengyel papné asszony"-t ugyancsak a szabócéh temette el már 1675-ben.6 Ügy látszik azonban, hogy másodszor is megházasodott, minthogy 1680-ban említett feleségének neve Gutzi Sára volt. Leszárma- zottai, a ma is élő Lászlóczkiak, Sinczkiek, Késmárkiak7 már a XVIII. szá- zad folyamán egészen magyarokká lettek, s azok is maradtak mai napig- lan is.
A lengyel Lachovius Andrással kapcsolatosan egészen röviden meg kell emlékeznünk a lengyel unitáriusok sorsáról is.
Hiába mondotta ki az 1556. esztendei lengyel országgyűlés, hogy min- den nemesember olyan hitet követhet, mint amely lelkiismeretével meg- egyezik, csàkhogy a szentíráson alapuljon, s 1573-ban hiába határozott úgy, hogy minden vallás törvény szerint egyenlő jogú, a közel száz esztendő múltával, az 1658. évi országgyűlés a protestáns svédekkel folytatott háború visszahatásaképpen már kimondotta, hogy a türelmi törvény érvényét meg- vonja a Krisztus-tagadóktól, s ezért a sociniánusok vagy lengyel testvérek részére utolsó határnapul 1660. július 10-ét határozták meg, ameddig vagy áttérnek a katolikus vallásra, vagy pedig javaikat eladva, örökre elhagyják hazájukat, pedig — hát — az unitáriusoknak éppen semmi közük nem volt az evangélikus svédekhez, minthogy sem a lutheránusok, sem a kálvinisták
3 Jakab Elek: Kolozsvár története. II, 783—784.
4 A szabócéh számvevőinek ratiója. (Az E N M levéltárában volt.)
5 Benczédi Gergely: Unitárius halottak és temetések. (Ker. Magvető 1887: 120.)
6 Rajka Géza: A kolozsvári szabó céh története. 207.
7 Ker. Magvető. 1885: 383.
különösen éppen a sociniánusokat nem tartották igazi keresztyéneknek, vagyis Krisztus istenségét vallóknak.
Ekkor több száz család választotta a vándorbotot. Nagy részük nyugat felé tartott, de mintegy 380 főből összeverődött csoport Erdélynek vette útját. A határon azonban német császári katonák megtámadták őket, s min- denükből kifosztották. Ez az esemény, valamint Erdély akkori belső válsá- gos helyzete többeket visszatérésre ösztönzött, 30—40 teljesen nincstelenné vált család azonban tovább folytatta útját, s itt Kolozsvárt, Bethlenben, Bánffyhunyadon, Árkoson és Ádámoson, mindenütt, ahol valamelyes párt- fogásra találtak, telepedtek le. Sok nyomorúságukhoz járult, hogy nagyon leolvadt számukat még az ekkor dühöngött pestis is megtizedelte.8 Sőt ké- sőbb is, többek között az 1678. évben eltemetett unitárius halottak között mindegyre feljegyezve találjuk, hogy „egi lengiel aszoninak" vagy „egi lengielnek", vagy pedig „egi lengiel giermekenek" húzták meg a nagypiaci unitárius nagytemplom harangjait.9
Az új hazába telepedett lengyel testvéreknek a már erősen megfogyat- kozott számú és vagyonú magyar unitáriusok siettek segítségére. így azután itt csakhamar meggyökeresedve, békés polgári életet folytattak. Lassanként megindult a magyarság felszívó életereje is, míg végtére a XVIII. század végéig fennállott kolozsvári és betleni különálló gyülekezetük is megszűnt, minthogy híveik már egészen magyarrá váltak.
Kolozsvárt a Belsőmonostor utca 13. számú épülete volt a lengyel eklé- zsia háza.10 Itt tartották istentiszteletüket, s itt lakott a lelkipásztoruk is.
Az imaházba vezető, ma is meglevő, egyszerű faragású reneszánsz ajtókeret szemöldökkövének felirata: STA FORIS PAVSA, NON INTRABIS SINE CA VSA.11 Vagyis állj meg künn egy pillanatra, ok nélkül nem fogsz be- lépni rajta. E házat, ha jól emlékszem, 1923-ban dr. Janovics Jenő magyar színigazgató vásárolta meg, s e szemöldökkövet az Erdélyi Nemzeti Mú- zeum régiségtárának ajándékozta; az elhozatalát és a múzeumba való be- szállíttatását még magam intéztem.
Wissowati András
Kolozsvárt a házsongárdi temetőben az ún. református temetőhöz ve- zető ösvény és a második keresztút alkotta délnyugati szög csúcsában 1925 októberében találtam az alább leírandó ormós kőkoporsót.1
Anyaga: homokkő, amely erősen máladozott és sérült állapotban van.
A déli lap faragása — a címert kivéve — nagyon kopott. Kissé nehézkesen képzett, de jó kidolgozású, enyhén barokkos alkotás.
3 Gál Kelemen i. m. I, 125—131.
9 Verner Mihály és Makai Imre számadáskönyve az unitárius eklézsia levéltárá- ban. (Használatát Kelemen Lajos főigazgatónak és Urmösy Károly esperesnek köszön- hetem.)
г о A z Unió és a Kötő utca északnyugati sarkán álló egyemeletes épület. Vö. Szabó T. Attila: Kolozsvár települése а X I X . század végéig. Kolozsvár, 1946. 77.
1 1 Balogh Jolán: Pákei Lajos rajzai Kolozsvár építészeti emlékeiről. X X V I I . ké- pestábla e) kép.
1 II. osztály, C. tábla, 20. sz. sír.
A déli lap leírása:
Olaj falevél-csomókból képzett, fent és alant összefoglalt ovális koszo- rúban karcsú oszlop, amelynek láb ját felfelé, fejét pedig lefelé fordított csonka kúp alkotja, az oszloptörzs pedig nagy szög alatt keskenyedő csonka kúp. Az oszlop lábán 2 fél s 1 egész akanthuslevél lefelé, az oszlopfőn pedig ugyanaz felfelé van kialakítva. A koszorú belső síkjában az oszlop körvo- nalai bemélyítettek. E mögé a következő latin nyelven írott vers van ki- vésve:
1 7 3 5 XBRI(s) SOLIBUS EXANGVIS JACEO VITALIBUS ORB(us)
PRAEPROPERUM MORTIS DISCE VIATOR (iter) AEMULA COELORUM VITIATUR SPONTE COL(umna)
TEMPUS ET IN CINERES NOBILE MARMOR AGI(t)
STEMMATA NEC RABIEM MORTIS REMORAN (tur avorum) MUSA SED INJ UNCTUM : JUS NECIS IPSA (fugit)
INTEGRITA(s vita)E : PIETASQUE ET NESCIA M(ortis) HAEC UBI (sunt,) PARCHAE NIL IBI JURIS HA(bent) SANGVINE QUO (fue)RIM CRETUS CANIT ECC(e colossus)
LABITUR AT VITA(e) FIRMA COLUMNA (meae.) Az északi lap leírása :
(en) WISSOWAT(hius fue)RAM DE SANGVINE AVORUM ANDREAS DIVAE VIVA COLUMNA DOMUS ·
(Pruss)IA ME GENULTQ SED CLAUDIA MATER ADULTUM (f)OVIT ET AETERNO CINXIT HONORE CAPUT ·
(nam)QUE IBI PERSONU(i) DUODENIS IMPIGER ANN(is) MYSTICA S ARM ATICO VERBA NOTATA (sono)
(me) PRIUS AT DOCUIT GERMANA AC BE(lgica Pal)LAS INSCIA SOLIUS FRANGERE TELA NECIS ·
(lus)TRA NOVEM CHRISTO VIXI CUM QUATUOR (annis) MENS MANET ANGELIS JAM SOCIATA CH(oris.)
A felirat mögötti téren élére állított téglalap-formában csukott könyv felső töredéke sarokpánttal. E könyv különben aládolgozással képezte- tett ki.
A fenti felirat nagy hiányait Jakab Elek közleményéből egészítettem ki, ő azonban hihetőleg nem magáról a sírkőről másolta le a feliratot, ha- nem rendelkezésére állhatott az eredeti kézirat. Ezt az a körülmény bizo- nyítja, hogy a legutolsó sort a Jakab Elek közlése — a síremlék feliratától eltérőleg — MENS MANET ANGELICIS ASSOCIATA CHORIS szöveggel őrizte meg. De ő még azt is tudja, hogy a versszerző Bencze Pál kollégiumi senior volt,2 aki — úgy látszik — nem volt minden tehetség nélküli költő.
Jakab különben e vers magyar fordítását is közölte.
A sírkő elkopott és részben lemorzsolódott betűiből, valamint a beszélő címerből megállapítható, hogy itt az ősi lengyel COLUMNA-házhól szár-
2 Jakab Elek: Magyar—lengyel unitárius érintkezések. (Századok. 1392: 389.)
mázott Wissowatius András nyugoszik, aki ugyan — mint menekült len- gyel szülők gyermeke — Poroszországban született, nevelkedése azonban Kolozsvárt történt. Minthogy pedig halálakor a negyvenkilencedik évét töl- tötte (lustra novem Christo vixi cum quatuor annis), ilyeténképpen az 1686.
vagy 87. évben kellett világra jönnie; Erdélybe történt beszármazása pedig a lengyelországi unitáriusoknak 1660. évben történt kiűzetése után évtize- dek múltával valósult meg. A feliratból az is megállapítható, hogy itthoni tanulásának befejezése után tudásának öregbítése végett a németországi és belgiumi egyetemek látogatására külsőországokba bújdosott. tJtbaindulása 1712-ben" történt, s tíz esztendeig tartott távolléte után 1722. január 23-án tért ismét vissza.3 Itthon a kolozsvári lengyel unitáriusok papjokul válasz- tották, s felavattatott 1724. január 17-én az árkosi zsinaton. Tisztségében a Belmonostor utcai imaházban — külföldre történt távozása előtt — mint tógás diák két évig, hazatérése után pedig mint rendes prédikátor tizenkét esztendeig teljesítette szolgálatát, emellé egyúttal a kollégium lektorául is kirendeltetett.
1724. január 25-én megnősült, feleségül véve a kolozsvári szász patrí- ciuscsaládból származott Ádám, másképpen Rázmán Krisztinát,4 s ezzel véglegesen Kolozsvár törzslakosságához tartozóvá vált.
Wissowati élete nem terjedt hosszú időre. A kolozsvári szabócéh exak- torainak számadáskönyvében 1735-ben nap- és hónapmegjelölés nélkül je- gyeztetett fel, hogy T(isztele)tes Tudós Visovatius András uramat te(met- tü)fc, Flo 02 fizettek az elhantolásáért.5 A halálozás napja csak következte- tés útján állapítható meg, minthogy a sírkőre kifaragott számjegyeknek — töredezettségük miatt — csak a lábuk maradt meg, éppen ezért december hónapnak akár 11-e, akár 14-e, akár pedig 17-e is lehetne, ellenben az uni- tárius kollégium seniorának számadáskönyve a temetés napjául 17-ét ne- vezte meg,® ezért nagyon valószínű, hogy eltemetése a halálozást követő harmad- avagy negyednapon történvén, ilyenformán elhunytául 1735. de- cember 14-e jelölhető meg, jóllehet eltávozása idejéül Jakab Elek az év vé- gét határozta meg.
Vele, illetőleg családjával kapcsolatosan már csak egyetlen írásos bi- zonyíték fordul elő. Ugyanis hozzátartozója, valószínűleg fia lehetett a vele egyező nevű Vissovatius András ötvöslegény, aki 1748. március 23-án fel- hagyva mesterségével, továbbtanulásra szánta reá magát, minthogy ötvös- apródul történt szegődtetésekor is már tógás diák volt.7 Leányági utódai a Gyergyai családban még a mai napig is élnek.
Wissowati a kolozsvári lengyel unitáriusoknak időrendben kilencedik papja, utána még csak néhányan következtek, minthogy e kicsiny gyüleke- zet a XVIII. század második felére egészen beleolvadt a magyarságba.
3 Gál Kelemen: A kolozsvári unitárius kollégium története. II., 537.
* I. h.
5 A szabó céh Ratioja. (Az E N M levéltárában használtam.)
6 Gál Kelemen. II., 538.
7 Jakab Elek: Kolozsvár története. III., 267.
