SZELLEM” VERSUS „JÓZAN ÉSZ”

(1)

SZELLEM” VERSUS „JÓZAN ÉSZ”

A SENSUS COMMUNIS FOGALMÁNAK PARASZTOSSÁ TÉTELE ÉS ELIDEGENÍTÉSE A MAGASKULTÚRÁTÓL A FILOZÓFIA

ÉS A NEMZETI KULTÚRA VISZONYÁRÓL FOLYTATOTT 19. SZÁZADI VITÁKBAN^∗

MESTER BÉLA

itka, hogy a filozófiáról alkotott képét, egyben bölcseleti programját valaki olyan tisztán a józan észről alkotott elképzelésekkel szemben, azoknak szinte ellentéteként fogalmazza meg, mint Erdélyi János A hazai bölcsészet jelenében:

Nagy örömemre szolgálna ezek után, ha kimagyaráztatnék; mi elsőbbséggel jár az, ha népnek, mint a magyar, mely annyiszor volt már hajlandó könnyelműségre, hogy bizony nem kell félteni, mintha meg találna szakadni a nagy gondolkodásban, ha népnek, mint a magyar, egyre az ajánltatik, mit tanulni nem kell, hanem csak tudni – a józan ész szerint? Édes józan eszem! beh felvitte Isten a dolgodat! De mindamellett nem terem-e meg igen könnyen a józan ésszel a babona, tudatlanság, tespedés, minden erkölcsi és anyagi rossz a döghalálig? Ellenben minden nagy dolgon, mely az

∗ E témáról két konferencia-előadást tartottam 2017 tavaszán: a Lábjegyzetek Platón- hoz. 16. Az idegen című konferencián, 2017. május 18-án, Szegeden Hogyan vált a józan ész (sensus communis, common sense) egykor otthonos fogalma idegenné a magyar filozófia számára? címmel; majd Egerben, a Nevelésfilozófiai paradig- mák. A filozófia lehetséges szerepei a neveléstudományban című rendezvényen, 2017. június 1-jén „Szellem” versus „józan ész”. Az emberi megismerésről, vala- mint a filozófiának a nemzeti kultúrában betöltött szerepéről alkotott két versengő koncepció a 19. század közepének Magyarországán címmel. A két előadás alapján írott tanulmány egy időben jelenik meg a konferenciákkal azonos című tanulmány- kötetekben. A témával kapcsolatos kutatásaimat Az értelmiség szerepe a kollektív identitások meg-teremtésében Lengyelországban és Magyarországon a 19. és 20.

században, illetve A kreatív város eszméje Közép-Európában: eszmetörténeti ví- ziók és empirikus mutatók című, a lengyel és a magyar, valamint a litván és a ma- gyar akadémiák együtt-működésében megvalósuló projektek tagjaként végeztem.

A jelen írás angol változata “Spirit” Versus “Common Sense”. Ruralisation of the (Urbane) Concept of Sensus Communis and Its Alienation from the Elite Culture in the 19th-century Hungarian Philosophical Controversies címmel kiadás előtt áll az Acta Universitatis Sapientia. European and Regional Studies című folyó- iratban.

R

(2)

emberiséget elővitte, a gondolkodás mély és komoly, nyugodt és fenséges nyomai látszanak.¹

Az eredetileg cikksorozatként napvilágot látott vitairat méltatásai, értelmezé- sei a 19. század közepétől lényegében máig megegyeznek;² ezt a munkát szokás a professzionálissá váló magyar filozófia fordulópontjának tekinteni, amely le- számolt a dilettáns nemzeti filozófia ábrándjával, és összhangba hozta a magyar filozófiai életet az európai trendekkel. Kétségtelen, hogy Erdélyi munkája fo- lyamatosan hivatkozási pont volt számos őt követő magyar szerző számára, akikben talán csak annyi a közös, hogy a szakfilozófiának az ő saját filozófiai felfogásukkal egybeeső pozícióját védték valamilyen más felfogással szemben.

Elég itt megemlíteni egyrészt Böhm Károly szerkesztői beköszöntőjét a Magyar Philosophiai Szemléhez, még a 19. századból, amelyben a bölcselet gyakorlathoz való viszonyáról beszél és azzal szembeni jogai mellett áll ki Erdélyi nevének említése nélkül, ám átvéve a Hetényiről és Szontaghról az Erdélyi föntebb idézett művében megfogalmazott kritikát:

A népeket conservativ hajlamaik a megszokotthoz vonzzák s ön- kénytelenül ellene szegülnek csekély ujításoknak is. Annál inkább fél- hetni tőle olyankor, ha egy oly felfogási formának, milyen a philosophiai gondolkodás, mely nálunk eddigelé igen mostoha bánásmódban részesült, nagyobb érvényt, mélyebbre ható befolyást igyekeznek ki- vívni az élet mezején többé-kevésbé uj emberek. Az ilyen vállalkozást indokolni, annak szükségességét igazolni mulhatatlan kötelesség.

Mert a gyakorlati élet kérdéseivel elfoglalt elme könnyen téved- het, mikor elvont tanok életrevalóságáról ítélni készül. Nálunk pedig Hetényi és Szontágh [sic!] nagyon is a gyakorlat malmára hajtották a vizet, mikor Hegel követőivel szemben az ilyen idealisti- kus „Zsófi-féle” ismeret impraktikus voltát hirdették. Közvetlenül gyakorlati, az igaz, a filozófia nem volt soha; nem tanított meg közvetlenül senkit vasutak, gőzhajók, távirók s egyéb új találmá- nyok megalkotására. Azonban az ilyen gyakorlati dolgok még nem teszik az egész gyakorlati életet. Mindezek csak eszközök egy sok- kal magasztosabb-gyakorlati cél elérésére, melyet az ember akara- ta tűz ki magának, s melynek megértésére az összes gyakorlati találmányok nem képesítenek. Az emberi életnek idealszerű be-

1 Erdélyi János: A hazai bölcsészet jelene. In. Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. Sajtó alá rendezte T. Erdélyi Ilona; a jegyzeteket írta T. Erdélyi Ilona és Horkay László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981. 43.

2 A mű I–VIII. fejezetei 1856-ban jelentek meg a Pesti Naplóban, majd az egész mű önálló kötetben 1857-ben, Sárospatakon.

(3)

rendezése, ez a gyakorlati cél; erre szolgálnak a gyakorlat változa- tos eszközei, s e célt megérteni, indokolni, öntudatosan kifejteni, erre csak a philosophia tanít.³

Másrészt a következő századból Kornis Gyula értékelését a „tiszta logizmus”

európai győzelméről az amerikai technikai civilizáció „dollárfilozófiája” felett:

[Erdélyi m]int vérbeli hegeliánus, szatirikus hévvel védi meg Szontaghék támadásával szemben a német idealizmust s ezzel a filozófia teoretikus jellegét. E polémiában tűnik elénk a magyar gondolkodás történetében a logizmus első tudatos támadása a pszichologizmus ellen, mely a magyar egyezményes rendszer egy- oldalúan gyakorlati, életrevaló jellegében, mai műszóval élve, a pragmatizmus formáját öltötte fel. Szontagh ugyanis egész világo- san megformulázza a pragmatizmus igazságelméletét […]. S mintha már megsejtette volna, hogy ez a pragmatista igazságteória fél- század múlva Amerikában fog megszületni: már ekkor a dollár- filozófia technikai hazáját állítja oda a magyarnak eszményképül.

[…] Sohasem gondolkoztak – fakad ki ennek hallatára Hegel magyar tanítványa – még oly alacsonyan nálunk a bölcsészet dolgában.⁴ Noha a felszínen többek között Kornis ellenében fogalmazódik meg, valójá- ban nem sokat változik a filozófiai múlt e korszakának az értékelése a magyar marxista filozófiatörténet-írásban sem:

[Szontagh filozófiája] reakciós, agnosztikus filozófia volt: a kantia- nizmus és a humeianizmus keveréke […] Szontagh az első magyar újkantianus […], a paulerek és kornisok őse.⁵

A filozófiatörténeti igényű reflexiókat most nem tisztem áttekinteni, terem és időm sem lenne rá, elég itt példaként utalni Kiss Endre értelmezésére, aki fölhívja a figyelmet arra, hogy Erdélyi józan ész-értelmezése szorosan kötődik a köznapi nyelvhasználat és az abban rejlő konzervativizmus feltárásához.⁶ Noha a nyelv elemzése Erdélyi filozófiájának talán a leggyümölcsözőbb sze- lete, amellyel más helyen magam is foglalkoztam, a jelen alkalommal nincs terem ennek a vizsgálatára.

3 Böhm Károly: Bevezetésül. Magyar Philosophiai Szemle, 1. 1882. 1. 1-2.

4 Kornis Gyula: A magyar filozófia fejlődése és az Akadémia. In. Kornis Gyula: Magyar filozófusok. 2. bővített kiadás. Franklin-társulat, Budapest, 1944. 35. Kornis Gyulának ez az írása először 1926-ban jelent meg.

5 Heller Ágnes: Erdélyi János. Filozófiai Évkönyv, 1. 1952. 411-412.

6 Kiss Endre: A magyar filozófia fő irányai a szabadságharc bukásától a kiegyezésig.

Magyar Filozófiai Szemle, 28. 1984. 1–2. 26-69.

(4)

A továbbiakban először ismertetem Erdélyinek a józan észre vonatkozó gondolatmenetét, majd fölteszem a kérdést, hogy a szakfilozófia igénybeje- lentése mellett van-e valami különös oka annak, hogy éppen a józan ész fogalmával szemben pozícionálja saját álláspontját. Ahhoz, hogy ezt megítél- hessük, szükség van annak az áttekintésére is, hogy mi volt a funkciója a józan ész fogalma kidolgozásának a modernitás filozófiája kommunikációs szerkezetváltásában, és ennek elméleti értelmezésében európai szinten álta- lában és különösen a magyar filozófiában. Végezetül azt próbálom fölvázolni, hogy mi következik a józan ész fogalmának háttérbe szorításából magának Erdélyinek, illetve az utókornak a részben tőle eredő, az általa teremtett hagyományra épülő gondolkodásában.

ERDÉLYI KRITIKÁJA KORA BÖLCSELETÉRŐL

Amint az ismert, Erdélyi kora hazai bölcseletében három leküzdendő elő- ítéletet azonosít, az életrevalóság, népszerű előadás és nemzetiség hamis követelményét, amelyet fő ellenfelei, Hetényi és Szontagh a józan észre sűrűn hivatkozva fogalmaznak meg a magyar filozófia számára. E három akadály leküzdése által nyílik meg az út a filozófia nagykorúvá válása, professzionali- zálódása felé hazánkban. Erdélyi gondolatmenetének már az elején kitűnik azonban, hogy valójában nem a szakfilozófia általában vett érdekeit, hanem egy bizonyos filozófiai felfogás pozícióit védi, amelyről majd írása végére válik világossá, hogy azonos Hegel általa értelmezett rendszerével. Először a filozófia ismeretelméleti alapozású kérdésfölvetését kérdőjelezi meg, kimon- datlanul is Kant észkritikájára utalva:

Legalább ide megy ki azok igyekezete, kik bölcselkedvén, örökké azon törik fejüket: mit lehet tudni, mit nem; s erőnek erejével ki akarnák jelölni, hogy meddig terjedjen a tudás határa.⁷

Majd ebből az alapállásból merész fordulattal a magyar filozófiai köz- beszéd egy toposzának bírálatát vezeti le:

már előre kimondatott, hogy a magyar elmének ez s ez bölcsészet való, s ennyit vagy annyit bír el és kell elbírnia műveléséből;

mintha mondatnék, hogy a kiszabott mértéken túl bölcselkedni aztán nemzet és józan ész elleni vétség.⁸

8 Ugyanott.

(5)

Ezek szerint a mit tudhatok, mint ember, és mit tudhatok, mint magyar kérdésének a középpontba állítása egyaránt helytelen. Erősen kötődik saját filozófiai álláspontjához a józan ész és a szellem, másutt az eszme egymáshoz viszonyítása. A józan ész nála azért elégtelen a filozófia műveléséhez, mert éppen a hegeli dialektika magasabb rendű rejtelmeihez nem lehet a segítsé- gével fölemelkedni:

Azonban az eszme éppen azért életrevaló, mert minden különös- ségek, ellentétek sőt ellenmondatok megvannak benne mint rejtve dúló és forró, állító és tagadó elemek, mert ez az útja a létesülés- nek. És e ponton igazán az elmélődés (speculatio) magasságain vesszük magunkat észre, hol minden csupa ellenmondás, vagyis ellenmondások egysége. E magasságra a pusztán csak különböz- tető, és különbözéseiben megfagyó gondolkodás soha de soha fel nem jut. Azért volt van és lesz, hogy a közrendű műveltség, az úgy- nevezett józan ész, miképp nálunk úgy másoknál is, rendesen

„inconsequentiákat” vesz észre legnagyobb embereiben; de a fel- sőbb egybefüggést nem is keresi; tudjuk: mi foganatos eljárás, minő szerencsés fölfedezés volt nálunk következetlenségen kapni valakit.

Az elvesztette ügyét. Az egész nemzet prókátori műveltség volt.⁹ Az életrevalóság után a népszerű előadás követelménye, mint előítélet kerül terítékre:

Minden tudománynak vagy bármely célzatos emberi munkásság- nak, minő avagy csak a mesteremberek foglalkozása is, megadatik, hogy tanulni kell. Csak a bölcsészet e részben kivétel; mert mennél kevésbé tanultatik, annál jobban akar tudatni, és ezt valami szüle- tési jognál fogva követeli magának, mégpedig a józan ész nevében boldog, boldogtalan.¹⁰

Érvelése szerint a józan észre támaszkodó közérthetőségi igény egyenesen gátja a szaknyelv kimunkálásának. Odáig megy, hogy a józan észre támasz- kodó ellenfelei azért nem érzékelik a szaknyelv igényét, mert az ő színvonalu- kon ez még nem szükséges:

Különösen valami aggodalmas félelmet látok az idealizmustóli óvakodásokban nyelvre, józan észre nézve. A tudománytól féltik a nyelvet. Elhiszem, hogy azon fokáig a haladásnak, meddig a mi keletben levő bölcsészeink feljutottak, nincs szükség a gondolat

9 Ugyanott, 34.

10 Ugyanott, 35.

(6)

megjelölése végett szabatos nyelvre, s meg lehet elégedni a köz- beszéd szolgálatával.¹¹

A harmadik előítélet, a nemzetiségi elv bírálata is erősen kötődik saját hege- liánus meggyőződéséhez. Azért kötheti az irodalmat és a művészeteket mint az érzelmekkel összefüggő jelenségeket a nemzethez, eltekintve többek között a világirodalom fogalmától, a filozófiát pedig az egész emberiséghez, eltekintve például a nemzeti nyelvű publikálás okozta kommunikációs problémáktól, mert az ész és szellem hegeli fogalmait tartja helyesnek, valójában ezekről, és nem általában a filozófia fogalmairól mondja, hogy nem lehetnek sajátos nemzeti kifejeződéseik. Véleménye mögött ott van még a filozófiatörténet végének hegeli víziója is. Az ész, a szellem dolgai ugyan elméletben mindig is egyetemesek voltak, ám a filozófia egész története kellett hozzá, hogy ez tör- ténetileg is megmutatkozzon. Saját koráig, a filozófia hegeli beteljesüléséig rész szerinti, egyoldalú helyi filozófiai kultúrákként még létezhettek nemzeti filozófiák, ám ezeknek éppen az ő idejében szűnt meg a létjogosultsága:

elvirultak a váladékos (eklektikus) bölcsészet tavaszi napjai; szinte késői dolgok a nemzeti bölcsészet ferdén látott alakulásai: az angol vagy a skót közérzék, a francia felvilágosodás, a német alanyiság részszerintiségei. A tudomány épületén egy új emelet van készen;

ezt kell meglaknunk, megerősítnünk, hogy tovább léphessünk.¹² […] E részben a német szellemet illeti a dicsőség.¹³

Nemzedékének feladata tehát a helyi filozófiai partikularitások felszámo- lása annak érdekében, hogy minden civilizált nemzet gondolkodása elérhesse a hegeli végpontot.

A JÓZAN ÉSZ MINT PARASZTI ÉS MARADI JELENSÉG ERDÉLYI ELMÉLETÉBEN

Eddig azt láttuk, hogy Erdélyi kora szakfilozófiáját azonosítja Hegel rend- szerével, és e filozófia hazai kibontakozásának gátját látja a józan ész fogal- mán alapuló nézetekben:

mindez előítéletek a józan ész nevében tanítatnak [sic!], ápoltat- nak.¹⁴

11 Ugyanott, 36.

12 Ugyanott, 96.

13 Ugyanott, 95.

14 Ugyanott, 55.

(7)

A józan észre, mint a megismerő képesség alacsonyabb fokára való eddigi utalásokat követően joggal várjuk a józan észre vonatkozó saját elképzelésé- nek rendszerszerű kifejtését, aminek taglalását el is kezdi:

Mielőtt azonban tovább mennék, elő kell adni nézeteimet az annyiszor említett józan ész körül azon kérdés fölvetésével; megmarad- hatunk-e ezen vezető ige szövétnekénél minden isméreteink szer- zésében; elegendő-e a józan ész bölcselkedésre?¹⁵

Amint az már az első idézet józan ész versus gondolkodás ellentétpárjából sejthető volt, Erdélyi a józan észt a közgondolkodás tehetetlenségi erejével, minden újítással szembeni ellenállásával azonosítja:

Így a józan ész mindig a bevégzettet akarja, vitatja; újjá megered- ni, megújhodni már nincs módjában. Ellenben a szellem mind a mellett folytatja a maga útját, viszi elő a világot, mialatt a régi emberek kidőlnek és újabbak állanak helyökre. És mert a józan ész mindig a bevégzettet akarja, örömest ragaszkodik a kész igazsá- gokhoz, melyeket valamely bölcsészeti vagy politikai felekezet valaha elvekké tett, mintegy örökig tartó érvényességgel felruházott.¹⁶ Nem érdektelenek a közgondolkodáson áttörő újítás példái sem: az új tudományos igazságok felfedezése mellett a nemzetgazdaság kérdései és a nyelvújítás ugyanúgy a józan ész konzervativizmusa és a világot előrevivő szellem dichotómiájában helyezkednek el, és valószínűleg itt szerepelnének a politikai, társadalmi reformkoncepciók is, ha nem volna tanácsos ezekről cenzurális okokból hallgatnia:

Elvégre tehát miben látjuk szerepelni a józan észt? Az eszme törté- nete úgy tartja, hogy az újítók, akár Galilei, mint természetbúvár, akár Széchenyi, mint államgazdász, akár Kazinczy, mint nyelvész lett légyen az, rendszerint a józan észtől kapják az első ellen- mondást; legalább legelső követ mindig annak nevében és még hozzá, teljes jóakarással dobják az újítóra.¹⁷

A józan ész Erdélyi által felrajzolt képén először az tűnik föl, hogy mennyi- re nem kommunikatív. Nem arról van szó, hogy társadalmi kommunikáció folyik, és ez előre vagy hátramozdítja a közértelmességet, hanem arról, hogy iskolázatlan embereknek előre kész véleményeik, előítéleteik vannak a civili-

15 Ugyanott.

16 Ugyanott, 57.

17 Ugyanott.

(8)

zációt előremozdító személyek, intézmények kezdeményezéseivel szemben, a józan ész nevében:

De mindamellett nem terem-e meg igen könnyen a józan ésszel a babona, tudatlanság, tespedés, minden erkölcsi és anyagi rossz a döghalálig? Ellenben minden nagy dolgon, mely az emberiséget elővitte, a gondolkodás mély és komoly, nyugodt és fenséges nyomai látszanak.¹⁸

A civilizációs intézményrendszer és a maradi józan ész szembenállásának talán legtisztább példája a parasztasszony, aki azért nem engedi iskolába a lányát, hogy nehogy levelet tudjon majd írni a szeretőjének:

Még nem régen is több gond volt nálunk a dologra, mint a szemé- lyekre; juh, marhanemesítés hamarább lett közteendővé, mint az ember nemesítése és mondatott, hogy a nevelt ember csak jobban fogná érezni bajait. A falusi asszony pedig azért nem hagyá írásra taníttatni leányát, hogy levelet fog küldeni szeretőjének.¹⁹

A szövegben egyébként is sorjáznak a népi, paraszti példák, föltehetően nem csupán a szerző etnográfiai érdeklődése és tájékozottsága okán, hanem azért is, mert a városias közértelmesség példái nem lennének elég hasznosak abban az érvelésben, amelynek célja éppen a józan észre alapozó koncepciók eltakarítása az útból. Feltűnő ellenpontja beállításának, hogy ellenfeleinél, a joggal a józan ész filozófusaiként tárgyalt magyar egyezményeseknél nyoma sincs a józan ész rurális természetének. Szontaghgal szemben megfogalma- zódik ugyan az általa szorgalmazott tárgyiasság azonosítása a falusi környe- zettel, de ennek nagyobb része alacsony szintű személyeskedés (Szontagh utolsó éveiben Pécelen lakott), másrészt, amikor ő kritikusan szól a nagy- városi környezetről, annak az ellenpontja sohasem a falu, hanem az ember nélküli természet. Hetényi pedig ritka következetes hirdetője az urbánus kultúrának, akadémiai tagságát is a magyar városoknak a nemzeti műve- lődésben betöltött szerepéről szóló értekezésének köszönheti, amelyben leszögezi, hogy

a városokból kell kimenni a nemzeti miveltségnek, mint Sionból a törvénynek.²⁰

18 Ugyanott, 43.

19 Ugyanott, 56.

20 Hetényi János: Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejtődésére és csinos- bulására. Budán, Magyar Kir. Egyetem, 1841. 239.

(9)

A közelmúltban Kovács Gábor érdekes kérdést vetett föl egy szakmai vitán, továbbgondolva Huizinga holland nemzetkarakterológiájának általa elvégzett elemzését.²¹ A holland gondolkodó, nem meglepő módon, tudato- san és büszkén a polgári tulajdonságokat azonosítja a holland nemzeti sajá- tosságokkal. Kovács fölvetése ebből kiindulva: mi lehet az eszmetörténeti oka annak, hogy magyarul bevett fordulattal „józan paraszti észt” mondunk, míg másutt a fogalommal kapcsolatos diskurzus jellemzően az urbánus kultúrá- hoz kötődik; végső soron polgári észről van szó, a közértelmességgel össze- függésben, e kifejezések minden jelentésárnyalatával. Úgy látom mostani vizsgálódásaim eredményeképpen, hogy a józan ész paraszti észként való felfogásának magyar sajátsága éppen ide, a 19. század közepére, Erdélyi munkásságáig nyúlik vissza. A lényeg a parasztiként értelmezett józan ész szembeállítása a város jelképezte civilizációs intézményrendszerrel; a kettő közötti értékválasztás később szerzőről szerzőre változhat, és majd változik is; Erdélyinél a paraszti józan ész még negatív módon tűnik föl, a 20. századi, modernitáskritikával összekapcsolt nemzetkarakterológiában azonban már pozitív jelenség is lehet.

A SENSUS COMMUNIS-HAGYOMÁNY FILOZÓFIATÖRTÉNETI ÉRTÉKELÉSE ERDÉLYINÉL

Erdélyi eddigi okfejtéséből azt gondolhatnánk, hogy a józan ész fogalmát nem is tekinti filozófiai terminusnak, az e fogalomra hivatkozókat pedig éppen ezen az alapon gondolja dilettánsoknak. Álláspontja azonban ennél összetettebb; szerinte éppen az a baj a józan ésszel, hogy filozófiai terminust alkottak belőle:

Hanem a józan ész elméletét elrontották a bölcsészek, midőn többet csináltak belőle, mint ami; többet fogtak rá, mint amennyi tőle telik.²² Ezen a ponton az is szükségessé válik, hogy tisztázza a common sense- hagyomány filozófiatörténeti szerepéről alkotott véleményét. Ezt a skót felvilágosodás common sense-iskolájára redukálja, a 17. századi elődök és az antik források mellőzésével, mondván, hogy

21 Kovács Gábor: A volgai lovas esete az orosz medvével, a gall kakassal és az angol buldoggal. Nemzetkarakterológia és modernitás. Liget, 28. 2015. 8. 95-109.

22 Erdélyi János: A hazai bölcsészet jelene. In. Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. Sajtó alá rendezte T. Erdélyi Ilona; a jegyzeteket írta T. Erdélyi Ilona és Horkay László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981. 55.

(10)

[b]ölcsészetben a józan ész rövid, de hatékony szerepléssel mutatkozott a skótoknál ezelőtt száz esztendővel.²³

Ez elegendő a Szontaghgal való vitához, aki szintén rájuk hivatkozik, ugyanakkor elősegíti azt a stratégiát is, hogy jelentéktelen, lokális és törté- netileg meghaladott irányként állítsa be a common sense-re támaszkodó hagyományt, így zárva le filozófiatörténeti áttekintését:

A közös érzelem vagy közrendű értelem bölcsészete amint hamar felkapott, úgy hamar is letűnt, s Hume óta, ki a tapasztalást meg- kétlette, s ezáltal lényeges mozzanatot hoza elő a bölcsészeti hala- dásban, angol bölcsészetről, tudománytörténeti szempontból, mai nap már nem lehet beszélni. […] Mind a skótok, mint Kant Hume után és ellen keltek föl, de a skótok bölcselkedése helyszerű maradt, míg a kanti észjárás elfoglalta a világot.²⁴

Ugyanakkor persze maga is tisztában van a bírált hagyomány jelentős kulturális kisugárzásával a kontinentális gondolkodásban is, amelynek egyes megnyilvánulásait lehet ugyan felszínesnek, sekélyesnek tekinteni, ám biztos, hogy éppen azokhoz a rurális jelenségekhez nincsen semmi közük, amelyek- kel az előző fejezetekben oly hosszan példálódzott ugyanennek a fogalomnak a kapcsán:

A skót bölcsészetben […] belső forrása isméreteinknek […] jótéko- nyan, szépen dolgoztatott fel morálra leginkább ugyan magok a skótok, de franciák s németek által is. Az a sok illendőségtan mind itt veszi gyökerét, s befutá a világot, mint valami folyondár nö- vény. Bölcsészek dolgozák az „etiqette, convenance” rejtelmeit, világba lépő ifjak, leányok számára ilyforma címek alatt: a nyájas, vidám társalgó stb. Ezt aztán előkelő szeretettel mondák a szó szo- ros értelmében gyakorlatnak, életszépítő mesterségnek, az iskolát az élet elejének, a könyvet útlevelének.²⁵

A józan ész filozófiai fogalmán alapuló nagy hagyományú nevelési, művelő- dési és társadalmi program egészét utasítja itt ki a filozófiából, azt a progra- mot, amelynek magyar változatára Hetényi is utal idézett munkája címében:

a nemzet kifejtődése és csinosbulása.²⁶ Az életszépítő mesterség kifejezéssel

23 Ugyanott, 57.

24 Ugyanott, 59-60.

25 Ugyanott, 59.

26 Hetényi János: Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejtődésére és csinosbulá- sára. Budán, Magyar Kir. Egyetem, 1841.

(11)

is Hetényi filozófiájának műszavára, a kalobiotizmusra utal itt Erdélyi, halott vitapartnere filozófiáját ezen a módon is betagozva egy a szakfilozófiától ép- pen most, általa elkülönített művelődési programba. Feltűnő viszont, hogy az Erdélyi által emlegetett divatos művelődési, nevelési program, amely az ő értékelése szerint is a józan ész filozófiáján alapul, mindenképpen urbánus és reformer jellegű, így a róla adott leírás nehezen feleltethető meg a józan ész paraszti és maradi jelenségként való, föntebb tárgyalt leírásával. A legfeltűnőbb talán az írásos érintkezéshez való viszony leírása. Erdélyi leírásában a paraszti- ként ábrázolt józan ész alapján tiltja el a parasztasszony a lányát az iskola- látogatástól, nehogy levelet tudjon majd írni a szeretőjének, az ugyanezen a józan észen alapuló urbánus nevelési programnak viszont éppen a kulturált, az alkalomhoz és az adott emberi viszonyokhoz illő, rendszeres, adott esetben több nyelven folytatott levelezésre való felkészítés az egyik legfontosabb műveltségeleme.

Erdélyi végül bukott próbálkozásként írja le a common sense-filozófiát:

Úgy látszott, hogy az egységesnek hitt közös érzelmen alapuló böl- csészet összeforrasztja ismét azt a sebet, mely a skepticizmus által üttetett a tudományon. Az élet s bölcsészet kibékülése váraték tőle; s voltak is követői. Benne valami realitás mutatkozott volna az empírizmus számára; tehát tisztult és növekedett volna a tartalom; mindamellett a bölcsészeti fejlődés átugrá a közös érzelem vagy józan ész tanát, mert ez csupa bizonytalanság.²⁷

Ezeken az oldalakon végigvonul az idegenkedés az emberi képességek skót felfogásával szemben, láthatóan zavarja az emberi megismerésnek az a képe, amelyben morális és esztétikai ítéletek, érzelmek keverten jelennek meg olyan gondolkodási folyamatokkal, amelyeknek ő inkább a tiszta racionalitás valamely külön szféráját tartaná fönn, és ráadásul a megismerés egész folya- mata beágyazódik az emberi praxisba. Ahogyan a gondolkodás gyakorlatba ágyazottságát válaszcikkében Szontagh saját álláspontjaként megfogalmazza:

a bölcselkedő nem gondolkodik pusztán hogy gondolkodjék, sőt inkább az ember gondolkodik és keresi az igazságot, hogy helye- sen cselekedhessék.²⁸

28 Szontagh Gusztáv: Magyar Philosophia. Viszonzás Erdélyi János Munkájára: „A hazai bölcsészet jelene”. Új Magyar Muzeum, 7. folyam. 1857. 1. kötet. 1857. 4-5.

füzet. 217.

(12)

Erdélyi idegenkedése érthető, hiszen a sensus communison alapuló ismeret- elméletnek és antropológiának akár csak feltételes és időleges elfogadása is mindjárt fölborítaná azt a szép dichotómiát, amit a korábbi fejezetekben egyfelől a józan ész, másfelől gondolkodás, szellem, eszme, ész fogalmai kö- zött fölállított. A kettő merev elválasztása ugyanis csak úgy tartható fönn, ha minden emocionális tartalom és kontextus-függőség a józan észhez kapcsoló- dik, míg a gondolkodás (szellem, eszme, ész) megmarad a kontextus-függet- len, érzelemmentes tiszta racionalitás szférájában. Erre a dichotómiára ala- pozva sorolhatta Erdélyi korábban, amikor a nemzetiségi elvnek a filozófiá- ban való megjelenése ellen érvelt az egyezményesekkel szemben, a művésze- teket és az irodalmat a nemzeti kultúra hatókörébe, a bölcseletet pedig megtartva az egyetemes emberiség ügyének.

ERDÉLYI JÓZAN ÉSZ-KRITIKÁJÁNAK FORRÁSAI HEGELNÉL

Az Erdélyinek a józan ész megismerési szerepéről és a common sense- hagyomány (csekély) filozófiatörténeti jelentőségéről vallott nézeteiről eddig elmondottakból is kitűnt, hogy hegeli gondolatokra támaszkodik, átörökítve a fél évszázaddal azelőtti német vitaszituációt is, ennek alapján megítélve magyar vitapartnereit. Hegel már A filozófia fichtei és schellingi rendszeré- nek különbsége című, 1802-ben írott ifjúkori munkájában szembeállítja az elméleti reflexiót a józan ésszel, és erre építi a spekuláció létjogosultsága mellett kifejtett érvelését A spekuláció viszonya a józan emberi értelemhez című fejezetben.²⁹ Hegel vitapartnere Reinhold, akinek az álláspontját egy platformra hozza az előző századból átöröklött német populárfilozófiáéval, amely a skót common sense-hagyományt adaptálva valóban nagy mértékben támaszkodott a józan ész fogalmára. (Hegel terminusai e munkájában a józan észre: gesunde Menschenverstand, gemeine Menschenverstand, illetve, ahol egyértelmű a szövegösszefüggésből, hogy mire gondol, a jelzőtlen Menschen- verstand. A magyar fordításban ezek a kifejezések így jelennek meg: józan emberi értelem, közönséges emberi értelem, illetve emberi értelem.) Már itt egyértelmű a spekuláció és a józan ész szigorú hierarchiája, ugyanakkor kibékíthetetlen ellentéte:

a spekuláció megérti ugyan a józan emberi értelmet, de a józan emberi értelem nem érti meg a spekuláció tettét. […] Ám a józan emberi értelem nemcsak megérteni nem képes a spekulációt,

29 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: A filozófia fichtei és schellingi rendszerének különb- sége (Részlet). In. Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: Ifjúkori írások. Válogatás.

Fordította Révai Gábor. Budapest, Gondolat Kiadó, 1982. 169-174.

(13)

egyenesen gyűlölnie kell, ha a spekuláció kioktatja, és utálnia és üldöznie kell, hacsak a bizonyosság nem ruházza fel teljes közöm- bösséggel.³⁰

Az Erdélyi által is részletesen taglalt hierarchia mellett a józan ész kon- zervativizmusának és elméletellenességének az imént Erdélyinél megfigyelt gondolatát is megtaláljuk Hegel írásában:

De különösen a közönséges emberi értelem az, amely szükségkép- pen csak pusztítást lát azokban a filozófiai rendszerekben, amelyek a tudatos azonosság követelményének a kettéosztottság ily módon történő megszüntetésével tesznek eleget, s ennek során a szembeállítottak egyikét, különösen ha a kor műveltsége egyéb- ként is rögzítette, az abszolúlum rangjára emelik, a másikat pedig megsemmisítik.³¹ […] A józan emberi értelem konoksága, hogy háborítatlanul megtartsa magát restsége teljében, hogy megtartsa a tudattalant a maga eredendő tehetetlenségében és a tudattal való szembeállítottságában, hogy biztosan megtartsa az anyagot a differenciával szemben, amely csak azért visz fényt az anyagba, hogy egy magasabb potencia fokán ismét szintézisre hozza.³²

Az 1807-ben megjelent korai fő mű, A szellem fenomenológiájának elő- szavában az öntudatos szellem Hegel korabeli történeti állapotának leírása kapcsán, az épületesség korabeli értéke és fogalma elleni érvelésben állítja szembe egymással a belátást, mint az elméleti gondolkodás eredményét és az épületesség igényével fellépő érzelmi megközelítést, amelyet részben a romantika elméleti műveiben, részint a populárfilozófiában, részint kora vallási rajongóiban lát megtestesülni:

Azon a fokon […], amelyen jelenleg áll az öntudatos szellem, […]

nem annyira annak tudását kívánja a filozófiától, hogy maga micsoda, mint inkább azt, hogy előbb újra a lét ama szubsztancia- litásának és biztosságának helyreállításához jusson el általa. E szükségletnek megfelelően ne annyira a szubsztancia elzártságát tárja fel, ne emelje öntudatra a szubsztanciát; ne annyira a kaoti- kus tudatot a gondolat rendjéhez és a fogalom egyszerűségéhez vigye vissza, mint inkább hozza össze azt, amit a gondolat elkülö- nített, fojtsa el a megkülönböztető fogalmat és állítsa helyre a lé-

30 Ugyanott, 169-170.

31 Ugyanott, 171.

32 Ugyanott, 173.

(14)

nyeg érzését; ne annyira belátást, mint épülést nyújtson. A szép, a szent, az örök, a vallás és szeretet az a csalétek, amelyet követel- nek, hogy kedvet csináljanak a harapáshoz; ne a fogalom, hanem az extázis, ne a dolognak hidegen lépkedő szükségszerűsége, hanem a forrongó lelkesedés legyen a szubsztancia gazdagságának tartója és továbbterjesztője.³³

Hegel e szöveghelyen megnyilvánuló szemléletének hatása Erdélyi kijelen- téseire a józan ész egyoldalúságáról, az elmélettel való szembenállásáról, érzelmi kötöttségéről elég valószínűnek látszik, annak dacára, hogy Erdélyi általában nem hivatkozik Hegelre. Valószínűleg éppen azért nem teszi ezt, mert a német filozófust nem pusztán az egyik filozófiai szerzőnek tekinti, hanem a filozófiai gondolkodás éppen elért csúcspontjának; így mindenki szá- mára elfogadandó, általános igazságokként hivatkozik Hegel nézeteire, és csak nagy általánosságban, az egyes művekre való utalást mellőzve jegyzi meg, hogy a hegeli filozófiából indul ki.

A mű kifejtése során Hegel részleteiben is érinti a józan ész szerepkörét, jellemzőit, például A törvényhozó ész című alfejezetben azt fejti ki, hogy az erkölcsi törvények megformulázása esetében a józan ész önellentmondásba kerül.³⁴ Ugyanolyan a viszonya ebben a speciális esetben is a teoretikus gondolkodáshoz, mint azt korábban általánosságban már bemutatta. Ezzel a hegeli szöveghellyel összhangban állnak azok a fejtegetések, amelyek Erdélyi- nél olvashatók a józan ész erkölcsi ítélkezésre való hajlamáról és ennek gondolati elégtelenségéről.

Később, filozófiatörténeti előadásai bevezetőjében, A filozófia elválasztása a populáris filozófiától című alfejezetben,³⁵ kiterjeszti a populáris filozófia fogalmát a német eszmetörténeti félmúlt irányzatának nevéről Cicerótól Pascalon keresztül a vallási rajongókig és misztikusokig. Ami összeköti ezeket a korban, kifejezésmódban és tematikában igen különböző irányzatokat, és egyben kizárja őket a valódi filozófia fogalmából, az éppen a sensus communis egyfajta, a moral sense-el összefüggő, Hegel által a következőképpen leírt megjelenése:

Ennek a filozófiának azonban van még egy fogyatékossága a filo- zófia tekintetében. A végső mozzanat, amelyre apellál (mint újabb időkben is) az, hogy ezt a természet ültette az emberbe. Ezzel Cicero nagyon bőkezű. Most morális ösztönről beszélnek, de ezt

33 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: A szellem fenomenológiája. Fordította Szemere Samu. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961. 12.

34 Ugyanott, 215–218.

35 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a filozófia történetéről. Fordította Szemere Samu. Budapest, Akadémiai Kiadó, I. kötet. 1958. 86-87.

(15)

érzésnek nevezik. […] Először az érzést veszik igénybe, azután jönnek az érvek, okoskodások róla; ezek azonban maguk is csak valami közvetlenre apellálhatnak. Önálló gondolkodást persze megkövetelnek itt, a tartalmat is az énből merítik, de nekünk ezt a módot szintén ki kell zárnunk a filozófiából.³⁶

Amint azt föntebb láttuk, Erdélyi utóbb ezeknek a gondolatoknak a nyo- mán haladva értékelte a józan ész szerepét általában, és az ezzel a fogalommal operáló filozófiai áramlat szerepét a filozófia történetében.

Erdélyinek a tudomány épületéről szóló metaforája is Hegel szövegeiben gyökerezik. Hegel még így fogalmaz A szellem fenomenológiájában:

Egyébként nem nehéz látni, hogy a mi időnk a születésnek és egy új korszakra való átmenetnek ideje. A szellem szakított létezésé- nek és elképzelésének eddigi világával, épp azon van, hogy mind- ezt a múlt mélyére süllyessze, s átalakulásának munkájával van elfoglalva. […] előző világának épületében felbontja az egyik részecs- két a másik után […] Ahogyan még nem kész egy épület, ha megve- tették alapját, úgy az egésznek elért fogalma nem maga az egész.³⁷ Alig pár évtizeddel később, a hegeli filozófia részletes kifejtésének megtör- ténte után Erdélyi már a beteljesedését, végét véli látni az idézett szövegben emlegetett megújulási folyamatnak, és így fűzi tovább az épülő ház metaforáját:

a tudomány épületén egy új emelet van készen; ezt kell meglaknunk, megerősítnünk, hogy tovább léphessünk.³⁸

Összességében elmondható, hogy Erdélyi úgy támaszkodik a józan ész fogalmának és filozófiatörténeti szerepének értelmezésében Hegelre, hogy közben észrevétlenül átemeli a több évtizeddel azelőtti német diskurzus kon- textusának egyes elemeit anélkül, hogy reflektálna erre. Pedig Hegel egykori ellenfelei közül a romantika teoretikus szerzői, a vallási misztika képviselői vagy Kant és Fichte követői az 1850-es évek magyar kultúrájában aligha foglalhattak el olyan jelentős szerepet, mint annak idején a német közegben.

Egyedül a populáris filozófia tekinthető a magyar és a német esetben a hege- lianizmus opponensei közös elemének, de ehhez is erőszakoltan azonosítani

36 Ugyanott, 87.

37 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: A szellem fenomenológiája. Fordította: Szemere Samu. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961. 14.

38 Erdélyi János: A hazai bölcsészet jelene. In. Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. Sajtó alá rendezte T. Erdélyi Ilona; a jegyzeteket írta T. Erdélyi Ilona és Horkay László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981. 96.

(16)

kell Hetényi és Szontagh egymással sem mindig összhangban lévő gondol- kodását az előző század német populárfilozófiai áramlatával. Nem beszélve arról, hogy a többi ellenfél, a romantika és a vallási misztika ugyanúgy ellen- fele volt Szontaghnak is, sőt utóbbi még élesebben és kifejtettebb formában hadakozott e jelenségek ellen.

A két különböző korban kibontakozó német és magyar diskurzus feltűnő különbözőségei ellenére azonban Erdélyi tekintélye elfogadtatta vélekedését a hegeli filozófia, mint az egyetlen lehetséges szakfilozófia és a common sense- hagyomány mint nem teljesen professzionális filozófiai elképzelés ellentétéről, és hihetővé tette, hogy Hegel egykori, egészen más vitaszituációban kifejtett érvelése alkalmazható az 1850-es évek magyar szellemi életében is. A későbbi értelmezők körében nem vált különösebben problémává az a körülmény sem, hogy Erdélyi hegeliánus nézeteit miért nem az 1830-as, 1840-es évek hegeli pörében fejtette ki, amikor Hegel filozófiája valóban a magyar filozófiai élet központjában állt, és hogy milyen jeleit láthatta Hegel világméretű győzelmé- nek 1857-ben, pont akkor, amikor hosszú időre úgy tűnt Európában, hogy Hegel eltűnik a filozófia kulturális emlékezetéből. A fáziseltolódásnak olyan következményeivel is számolnunk kell, mint hogy Erdélyi sohasem vitatko- zott közvetlenül egyik legfőbb ellenfelével, Hetényivel, mivel utóbbi már meg- halt, mire Erdélyi színre lépett a közelmúlt és a jelen magyar filozófiájának értékelésével; Szontaghgal való vitája pedig éppen csak hogy elkezdődött, majd mindjárt le is zárult, szintén a vitapartner halála következtében.

Kettejük nézeteltérésének olyannyira nincsenek korábbról előzményei, hogy Szontagh 1851-ben befejezett emlékirataiban Erdélyi neve egyetlen egyszer fordul elő egy pataki anekdota forrásaként;³⁹ holott ugyanannak a csekély létszámú filozófiai osztálynak voltak a tagjai az akadémián.

A JÓZAN ÉSZ FOGALMÁNAK SZEREPE A NYILVÁNOS FILOZÓFIA ÚJKORI PROGRAMJÁBAN

A sensus communis fogalmának azonban az eddig tárgyaltak mellett más, lényeges szerepe is van a kor filozófiájában, azoknak a teoretikus reflexiók- nak a megalapozásában, amelyek a filozófia nyilvánosságterének megváltozá- sával kapcsolatos önértelmezési kísérletekben, a filozófia szerepének újra- fogalmazásaiban öltöttek testet. Erdélyinek a józan észről adott értelmezése ezért nagy hatással van annak az önképnek az utólagos filozófiatörténeti át- értelmezésére is, amit a modernitás filozófiája ugyan nem kizárólag a józan

39 Szontagh Gusztáv: Emlékezések életemből. Szerkesztette Mester Béla. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Filozófiai Intézet – Gondolat Kiadó, 2017.

(17)

ész fogalmára építve dolgozott ki, ám amelyben a common sense-hagyomány adta az egyik alapszólamot. Arról a fordulatról van szó, amelynek során a filozófiai gondolkodás a latin helyett élő nyelveken szólal meg, és ezzel pár- huzamosan a filozófiai viták a nyilvánosságnak az iskola falain kívüli új teré- ben jelennek meg, főként a periodikus szaksajtóban. A filozófiai nyilvánosság szerkezetváltása egyszerre jelenti az olvasóközönség kiszélesedését és töredezetté válását a legnagyobb európai nyelvek esetében is. (A filozófiai nyilvánosság szerkezetváltását és az arra adott válaszokat az európai és ezen belül a magyar filozófiatörténetben bővebben elemzem legutóbbi két, egymáshoz kapcsolódó témájú írásomban.)⁴⁰

A filozófiát anyanyelven olvasó művelt, laikus nagyközönség körének gyors ütemű bővülése mellett fölerősödik annak a veszélye, hogy ezek a dis- kurzusok helyi jellegűek, más nyelvű olvasóközönség számára ismeretlenek maradnak. Ennek az új helyzetnek az értelmezésére több elmélet jelentke- zett, különböző ismeretelméleti háttérrel. Ide sorolhatók Kant fogalompárjai is az iskolafilozófia és a világpolgári szemszögből művelt filozófia, illetve az ész nyilvános és magánhasználatának megkülönböztetésére – legalábbis Kant gondolatai vagy Herder törekvései a közönség (publikum) fogalmának történeti elemzésére nehezen lennének értelmezhetők a nyilvánosság terének megváltozása nélkül. (Erdélyi műve egyébként ezektől is elhatárolódik.

Kanttól az észkritika miatt, Herdertől – bár más tekintetben jelentős hatással van rá – azért, mert az általa hangsúlyozott nemzeti sajátságokat a filozófia alatti szintre helyezi.) Az új, nyilvános filozófiát és közönségét leírni kívánó elméletek közül azonban az első és leghosszabb hatású a sensus communis arisztotelészi eredetű, ám sztoikus értelmezésben elterjedt elméletének újra- felfedezése volt a 17. századtól, Shaftesburytől kezdve a skót felvilágosodáson belüli common sense-hagyományig, majd ennek kontinentális kisugárzásáig, legerősebben talán a német populárfilozófiában. A sensus communis sztoi- kus fogalma alkalmasnak bizonyult az új kommunikációs helyzet leírására, hiszen a belátás minden ember számára azonos alapjaként lehetett rá hivat- kozni. Ugyanakkor kezdettől hozzákapcsolódott e velünk született képesség folyamatos fejlesztésének, kiművelésének az igénye is, amelynek a terepe immár nem az iskola, hanem a szabad és kulturált emberi érintkezés, az élénk társasági élet, és mindezek filozófiai formája, a különféle szalonokban, társaságokban, illetve a nyilvánosság új, nyomtatott tereiben folytatott teoretikus vitákban való részvétel, akár pusztán hallgatóságként is. A filozó- fiának ettől a fajta önértelmezésétől sohasem volt idegen önmaga társadalmi

40 A jelen tanulmány kéziratának leadásáig ezek közül a következő jelent meg: Mester, Béla: Emergence of Public Philosophy in the East-Central European Urban(e) Cultures: a Hungarian Case. Filosofija. Sociologija, 29. 2018. 1. 52-60.

(18)

szerepének tudatosítása, legalább egy látens művelődési program erejéig, amely a skótoknál az érintkezési viszonyok fokozatos civilizálódásában, egyfajta összecsiszolódásban, német követőiknél pedig az urbanitás hangsúlyo- zásában fogalmazódik meg, mindkettejüknél összefüggésben a közértelmes- ség fokozatos, aktív fejlesztésével. Magyarul ezt neveztük a nemzet csinoso- dásának. A magyar esetben ráadásul az említett kommunikációs fordulat gyorsabban, drasztikusabban és erősebben ható következményekkel zajlott le nagyjából a Kant-vita végére, így a következő, a reformkor elején föllépő nemzedék számára az új helyzet értelmezésére irányuló teoretikus reflexiók is inkább a diskurzus középpontjában állnak, mint másutt, amit elősegített a Magyar Tudós Társaságnak a vitákat katalizáló, és az erről szóló egyébként is erős diskurzust határozott irányba terelő tudományszervező és tudomány- támogató tevékenysége.

ÖSSZEGZÉS, KÖVETKEZTETÉSEK

A filozófiai tevékenységnek egy új nyilvánosságtérben való elhelyezéséről volt itt szó, a magyar esetben azonban nem csupán a magyar nyelven művelt filozófiát illesztik be az akkor születő nemzeti tudományok rendszerébe, hanem ugyanezt a folyamatot teoretikusan értelmezni, sőt, alakítani is kíván- ják. Más szóval, a nemzeti filozófia, mint az újkori nyilvános filozófiák sajátos kelet-közép-európai változata nem csupán maga kívánt alkalmaz- kodni az akkoriban kiépülő modern nemzeti kultúra rendszeréhez, hanem a nemzet filozófiai értelmezését, egyben ennek az új típusú modern politikai közösségnek a megtervezését is meg kívánta valósítani. E gondolkodásmód szerint az ország kulturális, politikai és gazdasági erőfeszítéseiből a nyilvá- nosság előtt folyó, a közértelmességet fejlesztő elméleti reflexió képezhet csak nemzeti közösséget és nemzeti kultúrát. A tudomány és a filozófia nyíl- vános, közéleti összefüggésű felfogásának legradikálisabb megnyilvánulása az 1848 márciusában kelt akadémiai határozat arról, hogy a testület falragaszo- kon mond köszönetet a pesti népnek a sajtószabadság, mint minden tudomá- nyos tevékenység alapfeltételének a kivívásáért.

Világos után ez a közvélemény és a népakarat uralmához is utat adó koncepció már nehezen volt fenntartható. Ekkor, ebben a helyzetben jelenik meg Erdélyi kritikája, amely, miközben a nemzeti filozófia fogalmát veszi célba, a nemzet filozófiai fogalmára való törekvés alól húzza ki a szőnyeget, idegenné téve a magyar gondolkodásban a közösségről való filozófiai elmél- kedés egykor otthonos szokását.