Fedeles Tamás
„E földi hazát örök és mennyei palotával elcserélni”
1Szempontok a késő középkori főúri vallásosság vizsgálatához
“Exchanging this earthly homeland for a divine palace”. Viewpoints to the investigation of aristocratic religiosity during the Late Mediaeval Period
The study of religiosity in the late Middle Ages forms traditionally an essential segment connected to the international Medieval Studies. Through the competence of divergent fields of studies such as theology, comparative history of religion, sociology, history of literature, psychology, anthropology, archaeology, art history as well as the study of history, it can be considered to be a genuine interdisciplinary field of research. However, several analysis have made it explicit that the religiosity of the Medieval Period cannot be represented in itself, but the religious behaviour of certain people and certain social groups can be studied and described. In this present study, I survey and discuss the viewpoints which have been elaborated to the analysis of aristocratic devoutness in the Late Mediaeval Hungary.
„Meggondolván a halandó és csalárd világot, hogy nem sok ideig maradandó, de az ő követőivel egyetemben igen hamar, mint a folyó víz elmúlandó, mely világ gyakorta a tudatlanokat az ő hízelkedésével megcsalván nagy nyavalyás keserűsé- gekre szokta levetni. Meggondolván viszont az mennyei hazának gyönyörűséges nyugodalmát, mely vég nélkül megmaradandó, akarom azért a szentséges Úr teste vételével a rothadó testet az örökkévalóval és az elmúlandót vég nélkül valóval elváltoztatni, és e földi hazát örök és mennyei palotával elcserélni.” – olvashatjuk Csáki Benedek 1490-ben, Adorján várában kelt testamentumában.2 A földi élet múlandósága és az égi paradicsom elérésének reménye azonban nem csupán a sorsfordító pillanatokban foglalkoztatta a középkor emberét, hiszen a nyugati kul- túrkörben születésétől kezdve meghatározó volt számára a keresztény életszem- lélet. Az egyház intézményei révén stabilitást jelentett, a kápolnák, templomok, kolostorok, bazilikák fontos tájékozódási pontként szolgáltak a mindennapokban.
1 Csáky I/1. 471-472. – A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szoci- ális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
2 Csáky I/1. 471-472.
A vallásosságot alapvetően a családban tanult minták határozták meg, melyek ma- gától értetődően a família mindenkori társadalmi státuszához igazodtak.3
A középkori laikus (népi) vallásosság (popular piety) az utóbbi évtizedekben a medievisztika egyik fontos kutatási területévé vált Európa-szerte.4 A különböző tudományterületek, így a teológia, az összehasonlító vallástörténet, a szociológia, az irodalomtörténet, a pszichológia, a néprajz, a művészettörténet, a történettu- domány illetékessége révén egy valódi interdiszciplináris kutatási területnek te- kinthetjük. Noha a vonatkozó elemzések egyértelművé tették, hogy a vallásosság a maga valójában nem ragadható meg, azonban az egyes emberek, társadalmi csoportok vallásos magatartása vizsgálható, leírható.5 A témakörben Pásztor La- jos összefoglaló munkáját (1940)6 követően Magyarországon is több publikáció látott napvilágot,7 ám e munkák elsősorban a városi polgárság devócióját vet- ték górcső alá. A magyar nemesek és bárók személyes vallásossága mindeddig csak néhány esetben keltette fel a hazai kutatók érdeklődését,8 illetőleg mind- össze a kérdéskör bizonyos elemeit érintették (pl. zarándoklatok, síremlékek).9 Az eddigi részeredmények mindazonáltal egyértelműen jelzik, hogy a középkori magyar főnemesek vallásosságát célzó szisztematikus vizsgálódások új összefüg- gésekre irányíthatják a figyelmet, s a várható eredmények jelentős mértékben kiegészíthetik, módosíthatják korábbi felületes ismereteinket. Tanulmányomban a 15–16. századi magyar főúri devóció kutatásának szempontrendszerét tekin- tem át, mely kiindulópontként szolgál a téma majdani komplex bemutatásához.
Az egyes elemzési kategóriákat az általános jellemzők bemutatásán túl egy-egy konkrét példával is igyekszem megvilágítani.
Források
A téma elsődleges forrásbázisát természetszerűleg az írott kútfők alkotják, me- lyek közül a fennmaradt hazai okleveles anyag jelenti az origót. Tekintve, hogy
3 Schreiner 1992. 62-63.
4 Néhány példa a teljesség igényét nélkülözve: Vauchez 1993; Dinzelbacher–Bauer 1990;
Dinzelbacher 1990; Moeller 1991; Schreiner 1992; Swanson 1995; Swanson 2006; Hamm 2011. A téma népszerűségét mutatja az „Umsonst ist der Tod” címmel, 2013 őszén megnyílt tárlat, mely a reformációt közvetlen megelőző évtizedek mindennapi vallásosságát mutatja be Közép-Né- metországra koncentrálva. A 2015 februárjáig látható vándorkiállításhoz (Mülhausen, Lipcse, Mag- deburg) készült impozáns katalógus a vonatkozó kutatások legfrissebb eredményeibe nyújt bepillan- tást. Kühne–Bünz–Müller 2013.
5 Molitor 1976; Hamm 1977.
6 Pásztor 2000 (reprint).
7 Pl. Cevins 2003; Romhányi 2004; Majorossy 2005; Erdélyi 2012.
8 Pl. Kurcz 1988. 146-161; Szovák 1998; Cevins–Koszta 2000; Dvořáková 2009. 299-325.; Fe- deles 2011.
9 Pl. Csukovits 2003; Fedeles 2008; Lővei 2009.
a diplomák mindig egy-egy jogi tény rögzítése céljából keletkeztek, leginkább a különböző egyházi intézményeknek tett kegyes adományokról, a számukra biztosított kiváltságokról kiállított okiratok,valamint az írásba foglalt végaka- ratok foghatók vallatóra. A főúri vallásossággal kapcsolatban azonban nem olyan kedvezőek a forrásadottságok, mint a városi polgárság esetében, melyet leginkább a fennmaradt végrendeletek aránya szemléltet.10 Míg az 1526 előtti időszakból megközelítőleg 2000 polgári testamentum ismert, addig a nemesi végrendeletek arányaiban jóval elmaradnak ettől, mintegy 100-ra becsülhetők.11 A korunkra maradt főúri végrendeletek száma pedig még ennél is csekélyebb, melyet Kubinyi András vizsgálata jól tükröz. Az általa a Jagelló-korra össze- gyűjtött 50 főúri és nemesi testamentumból mindössze 13 (26%) köthető az arisztokráciához.12 A mennyiségi mutatók mellett az előnyös helyzet abban is megmutatkozik, hogy a polgárok végakaratait tartalmazó okiratok másolatait általában a városi kancellárián egy önálló kötetben (protocollum testamentorum) rögzítették, míg a főúri testamentumok tekintetében nem rendelkezünk hason- ló korpusszal. A szerzetesi közösségek, elsősorban a pálosok és a ferencesek elöljáróinak azon kiadványait is vizsgálnunk kell, melyekben a rend patrónusait támogatásukat viszonzandó, a közösség lelki javaiban részesítették, s felvették a rend konfraternitásába.13
Az említetteken túl a Vatikáni Titkos Levéltár, valamint az Archivio della Penitenzieria Apostolica dokumentumai is értékes adatokat tartalmaznak a vizsgált témakör vonatkozásában. Elsősorban a Szentszék illetékességi körébe tartozó különböző engedélyekért, kiváltságokért benyújtott folyamodványok (supplicationes) szisztematikus vizsgálata kecsegtethet eredményekkel, amint ezt Újlaki Miklós boszniai király 1475-ös római zarándoklatának elemzése is alátámasztotta.14 A búcsújárással kapcsolatban a velencei, a francia és a spa- nyol levéltárak anyagai is szolgáltathatnak információkat.15 A Velencei Köztár- saság egyik státuskönyvének bejegyzéséből értesülhetünk például arról, hogy Marcali Imre, Stiborci Stibor és Perényi János szentföldi peregrinációra indul- tak (1429).16
Az okleveles anyag mellett a hazai és külföldi elbeszélő források, valamint a liturgikus könyvek is hasznos adatokat tartalmazhatnak. A narratív munkák közül említhető – többek között – Konrad Sperfogel lőcsei városbíró diariuma, melyben Szapolyai István özvegyének, Tescheni Hedvig hercegnőnek gyász-
10 A végrendeletekre l. Solymosi 1974; Kubinyi 1999; Solymosi 1999; Majorossy–Szende 2010.
11 Majorossy–Szende 2010. 6.
12 Kubinyi 1999. 331. Eddigi kutatásaim során 30 arisztokrata végrendeletét gyűjtöttem össze az 1411 és az 1531 közötti időszakból.
13 Pl. DL 9912, 16869, 37898, 39172, DF 288304.
14 Fedeles 2008.
15 E középkori magyar zarándokokra vonatkozó forrásokra l. Csukovits 2003. 12-22.
16 Wenzel 1854. 474.
szertartásáról (is) tudósított,17 vagy Jacopo Poggio firenzei humanista Ozorai Pipóról készített biográfiája, melyben a szerző a Zsigmond-kori főúr vallá- sosságáról is részletesen megemlékezett.18 Gyöngyösi Gergely pálos generális rendtörténeti munkája ugyancsak megkerülhetetlen, ugyanis – amint jól ismert – az egyes kolostorokról készített összeállításában a patrónusokat és adománya- ikat is felsorolta, mely információk sok esetben mára már elpusztult kútfőkből származnak.19 A szakrális rendeltetésű munkák közül ehelyütt kettőt emelek ki.
Időrendben az első Kinizsi Pál özvegye, Magyar Benigna imádságos könyvei, melyet a Kinizsi alapította nagyvázsonyi pálos kolostorban másoltak számára a szerzetesek 1494 előtt.20 Batthyány Boldizsár misekönyve pedig a 15–16. szá- zad fordulóján keletkezett, amely a főúr által mondatott-hallgatott magánmisék szövegét tartalmazza.21
A téma összetettségéből adódóan az írott források mellett a képi ábrázolá- sok, a tárgyi és az építészeti emlékek vizsgálata sem hagyható figyelmen kívül.
A templomokban elhelyezett táblaképek és a falfreskók, a különböző liturgikus kegyszerek, a síremlékek, a vallásos meggyőződésén túl reprezentációs célokat is szolgálhattak.22 Tari Lőrinc compostelai (1411–1412) és esetleges szentföldi útjá- nak emlékét őrzi a névadó birtokon általa bővíttetett Szent Mihály-templom. A templomhajó déli kapuzatán az épületkutatás során in situ felszínre került tim- panonkő címerfaragványokat tartalmaz. A báró saját és felesége címere mellett a zarándoklata során elnyert világi lovagrendek jelvényeit is megjelenítették, je- lesül a kasztíliai Pikkely és a ciprusi Kard rendeket, de ezeken túl természetesen a Luxembugi Zsigmond iránti lojalitását kifejező Societas Draconis emblémája is látható.23 Ernuszt János bán, kincstartó készíttette a mosóci plébániatemplom gótikus szárnyas oltárának Szentháromságot ábrázoló táblaképét (1471). Az első ismert, világi személy megrendelésére festett alkotás központi képén, egy bal- dachinos trónuson látható az Atyaisten ülő alakja, amint kezében a megfeszített Krisztus keresztjét tartja. Krisztus dicsfény övezte feje fölött a Szentlelket szim- bolizáló fehér galamb, míg a kép alján, a trón két oldalán a donátor címere került ábrázolásra. Az oltárkép a főúr vallásos lelkülete mellett a kegyúri gondoskodást is kifejezi, ugyanis a település Blatnica vár uradalmához tartozott, melyet a báró Turóc megye ispáni hivatalához kapcsolódóan irányított.24
17 ETE I. n. 29.
18 Poggio 1987. 20-21.
19 Gyöngyösi 1988.
20 Festetics 1494. 1513-ban ugyancsak az említett kolostorban állítottak össze Benigna számára egy hasonló imádságos könyvet. Czech 1513.
21 Radó 1941.
22 Kurcz 1988. 253-254.
23 Cabello 1987. I. 289, 294-295.; Cabello 1993. 45-46. és 84. kép. A zarándoklat, reprezentáció és információáramlás összefüggéseire részletesen l. Fedeles 2014a.
24 Radocsay 1955. 99-100.; Török 2008. 421-422.; Wehli 2012. 143.
1. kép. GH mester: Szentháromság
(1471, Magyar Nemzeti Galéria, Török 2008. 422, 10.9.a nyomán)
A kutatást a bárói méltóságot viselt személyekre, valamint családtagjaikra, elsősorban leszármazottaikra, hátrahagyott özvegyeikre terjesztem ki. Ami az elemzés időintervallumát illeti, döntően a 15. századtól az 1526-ig ívelő peri- ódusra koncentrálok, ám a téma jellegéből adódóan a korszakhatárok nem jelentenek szigorú cezúrát. A szocializációs folyamat részeként értelmezhető vallásos attitűd kialakítása, elsajátítása ugyanis eleve feltételezi az egyes nemze- dékek között kimutatható „devocionális kontinuitást”, a hagyományok ápolását.
Mindezt az Újlaki família öt generáción át, a 14. század derekától egészen a csa- lád 1524-es kihalásáig, vizsgálható vallásossága kellően szemlélteti.25 Hasonló- képpen érzékelteti mindezt a Héderváriak nádori ága utolsó tagjának, Ferenc nándorfehérvári bánnak a példája. A 15. század végén született báró ugyanis túlélte Mohácsot, s 1531 decemberében tett végrendeletet.26 Természetesen e ke- gyes alapítványokról is rendelkező testamentum nem maradhat ki a vizsgálatból
25 Fedeles 2011.
26 Héderváry II, n. 32.
mindössze azért, mivel a politikatörténeti szempontból korszakhatárként elfo- gadott 1526-os csatavesztést követően foglalták írásba.
Ami a téma megközelítését, ebből következőleg pedig az elemzés szempont- rendszerének kialakítását illeti, elöljáróban két megállapítást tehetünk. Magától értetődően egy-egy kérdés kutathatóságát alapvetően a rendelkezésre álló forrá- sok mennyisége és minősége együttesen határozza meg. Az előzőekben felvázolt forrásadottságok azt sugallhatják, hogy e szempontból meglehetősen kedvező a helyzet, hiszen nagyon széles a vizsgálható kútfők spektruma. A látszólag igen változatos, különböző típusú korabeli emlékanyag azonban – eddigi tapaszta- lataim alapján – csak nagyon kevés alkalommal teszi lehetővé egy-egy személy, család vallásosságának minden szegmensét felölelő bemutatását. Az üdítő kivé- telek közé tartoznak a már többször említett Újlakiak,27 a Marcaliak,28 a Gara- iak,29 valamint a firenzei származású Ozorai Pipó és családja.30 Mindazonáltal a felsorolt famíliák egyik tagja kapcsán sem nyílik mód olyan nagy ívű össze- foglalás elkészítésére, mint Nicolas Rolin burgund kancellár (†1462) esetében láthatjuk.31 Ennek hátterében döntően a korabeli hazai forrásanyag pusztulása áll, melyet a Jagelló-kor vallásos életének monográfusa, Pásztor Lajos a követke- zőképpen fogalmazott meg: „A normális, a semmi rendkívüli eseményt fel nem mutató mindennapi élet igazi folyását azonban alig lehet megismerni. Nehezen hozzáférhető s többnyire más vonatkozású idegen anyagból kell az idetartozó szálakat kifejteni. Az elmúlt századok életének nem a teljes képe, csak a kép egyes vonásai rögzítődtek meg irodalmi és művészeti emlékekben, s ezeknek is csak csekély hányada maradt ránk”.32
A másik előzetes megjegyzés a téma megismerési lehetőségire, pontosabban annak korlátaira vonatkozik. Személyes jellegéből adódóan a vallásosság sok részlete eleve rejtve marad, annak ellenére, hogy a végrendeletek, valamint a kegyes adományokról kiállított oklevelek gyakran a testálók, donátorok moti- vációira is utalnak. Az említett diplomák arengája, narrációja „hosszabb vagy rövidebb elmélkedésben foglalkozott a földi élet mulandóságával és a túlvilá- gi boldogulással. Ez a bölcselkedő rész az egyház tanításának és a hívő ember felfogásának megfelelően a földi életet a túlvilági boldogsággal szembesítette.”33 Mégis óvatosan kell közelítenünk e textusokhoz, mivel az esetenként sztereotí- piává merevedett, szabatosan megfogalmazott gondolatok elsősorban az okle- veleket megfogalmazó klerikusok teológiai felkészültségét, az egyház hívőkkel
27 Fedeles 2011.
28 Csukovits 2003. 190-191. A család devóciójának részletes feldolgozását a közeljövőben tervezem elvégezni.
29 L. Árvai Tünde tanulmányát e kötetben.
30 Fedeles–Prajda 2014.
31 Kamp 1993.
32 Pásztor 2000. 4-5.
33 Solymosi 1999. 205.
szemben támasztott elvárásait tükrözték. Az írásba foglalt ideológiával termé- szetesen a korszak embere teljes mértékben azonosult, mindössze arra kívántam rámutatni, hogy ezt helyette az egyháziak fogalmazták meg. Ennek szemléletes példáját nyújtja Frangepán Miklós misealapítványa (1426), melynek bevezető részében a mise gyümölcseiről szóló rövid összefoglalás található.34 Kevéssé va- lószínű ugyanis, hogy a feltehetőleg Aquinói Szent Tamás teológiai kéziköny- ve alapján leírt fejtegetést a vegliai comes kifejezett kérésére készítette volna a zenggi káptalan jegyzője, noha az alapító nyilvánvalóan jelentős kegyelemszerző hatásokat tulajdonított a szentmisének.
Mindemellett azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a rendelke- zésre álló kútfők a korábbiaktól eltérő interpretációja jelentős új eredményeket hozhat a középkori devóció vonatkozásában, amint ezt a közelmúlt kutatásai igazolták.35
A vizsgálat szempontjai
A kutatás előkészítése során az egyik legfontosabb feladat azon főbb kritériu- mok meghatározása volt, melyek alapján a tervezett nagyobb lélegzetű elemzés megvalósítható. A szempontrendszer kialakításában döntően az Újlakiak val- lásosságáról készített tanulmányomban alkalmazott metodológiára támaszkod- tam, melyet tovább finomítva állítottam fel a vizsgálati kategóriákat. Amint a kútfőkkel kapcsolatban röviden utaltam rá, a meglehetősen heterogén, egyenet- len eloszlású forrásanyag nem teszi lehetővé valamennyi meghatározott ismérv egyidejű elemzését a kiválasztott családok esetében. Ennek ellenére mégis úgy vélem, hogy e módszertant alapul véve elkészíthető a késő középkori magyar főúri réteg vallásosságának többrétű analízise. A következőkben tehát az egyes szempontokat tekintem át, egy-egy példával illusztrálva.
Lélekváltság adományok, misealapítványok
Korszakunkban általánosan elterjedt gyakorlatnak számított, hogy az elkövetett vétkekért anyagi javakat ajánlottak fel az egyház számára a hívek. Ezek az ado- mányok, melyeket összefoglalóan lélekváltságnak (pro remedio anime, pro salute anime, pro refrigerio anime) nevezünk,36 az érdemszerző cselekedetek közé so- rolhatók, melyekkel a lélek purgatóriumbeli szenvedésének idejét kívánták csök- kenteni. A hívek, köztük a mágnások ugyanis az egyház közvetítésével szerették volna biztosítani saját és családtagjaik számára az üdvösséghez vezető utat (via
34 Fejér X/6. 847.
35 Menache 1990; Faulstich 1996; Media 2011; Fedeles 2014a.
36 Murarik 1937; Jaritz 2010.
salutis). Éppen ezért – a közismert do ut des-elv alapján – az előkelők jelentős tőkeinvesztícióval egyházi intézményeket alapítottak vagy támogattak, cserébe pedig elvárták, hogy klerikusok miséket mutassanak be értük és családtagjai- kért, mindezzel saját emlékezetüket, valamint lelki üdvösségüket biztosítandó.
Minthogy a szentmisének különösen nagy érdemszerző hatást tulajdonítottak, a magyar főurak között is megfigyelhetjük a misealapítványok népszerűségének késő középkori növekedését.37 Ezek közül kiemelkedik az egyháziakkal szemben támasztott elvárásokat részletesen szabályozó Szapolyai alapítvány (1510).38
Néhai Szapolyai István nádor (†1499) özvegye, valamint fiai a család temet- kezőhelyén, a szepeshelyi Szent Márton-templomban, a főúr létesítette Szent Kereszt-kápolnának juttatott gazdag birtokadományok fejében a következőket írták elő. A kápolnaigazgatónak hat káplánjával és négy iskolással naponta el kel- lett énekelnie a Placebo requiemet és a halotti vecsernyét Szapolyai Imre és István nádorok sírjainál. A klerikusok vasárnap a Szentháromság tiszteletére, hétfőn az elhunytakért, kedden Szent Imrének, szerdán a bűnökért, csütörtökön Krisztus teste, pénteken Krisztus szenvedésére, szombaton pedig Szűz Mária tiszteleté- re celebráltak misét. A rektornak és a káplánoknak e meghatározott szándékú napi miséken felül a hét minden napján gyászmisét kellett mondaniuk. A kápol- naigazgató kötelességei közé tartozott e helyiség felszereléséről (gyertyák, bor, könyvek, kelyhek, ornátusok) való gondoskodás, valamint az épület állagának megőrzése. Káplánjaival vasár- és más ünnepnapokon, továbbá a keresztjáró napokon (diebus Rogationum) nyilvános körmenetet tartottak (processionibus publici interesse debebit). Ünnepnapokon a káplánok az első és második vecser- nyén körmenetben vonultak a kápolnából a templom szentélyébe. Ezen kívül a káplánok naponta elénekelték a Mária-zsolozsmát és a matutinumot három olvasmánnyal, valamint a Placebo antifónát.
Szerzetesrendek
A családi hagyományokat is tükröző monostor- és kolostoralapítások, a külön- böző szerzetesrendek támogatása ugyancsak a főúri vallásosság központi részét alkotta. Az úgynevezett „sajátmonostorok” a legfontosabb családi kultuszköz- pontok közé tartoztak, hiszen a szerzetesi közösségek a família élő és elhunyt tagjaiért imádkoztak szüntelenül.39 Ugyanakkor a saját alapítású szerzetesház sok esetben a család temetkezőhelyéül is szolgált, ami vallásos és reprezentatív szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségűnek tekinthető. E kategória vizs- gálata kapcsán felmerülő kérdések közé tartoznak egyebek mellett a következők:
37 A misealapítványokra összefoglalóan l. Fedeles 2014b.
38 Szapolyai n. 347.
39 Fügedi 1991.
mely szerzetesrendeket preferálták a bárói családok? A famíliák tradíciói mellett a korszak trendje (például az uralkodói alapítások mintaszerepe, a különböző társadalmi rétegeknél megfigyelhető tendenciák hatása) mennyire befolyásolta az egyes szerzetesi közösségekhez fűződő kapcsolatokat? Vajon a kései közép- korban már kevéssé populáris rendek, mint például a bencések, premontreiek támogatói között kimutathatók-e mágnások?
E helyütt a firenzei eredetű Scolari család példáját emelem ki,40 amely azért is érdekes, mivel egyrészt idegen, másrészt polgári származású famíliáról van szó. E két tényező alapján pedig vélelmezhető, hogy mind az itáliai hagyomá- nyok, mind pedig a polgári gyökerek meghatározóak lehettek a család szerze- tesi közösségekhez fűződő viszonyában. A Magyarországon Ozorai Pipóként ismert pénzügyi szakember, tehetséges katona és ügyes diplomata a 15. század első évtizedeiben a magyar bárói elit meghatározó tagja volt. Névadó, Tolna me- gyei birtokán, Ozorán több egyházi intézményt létesített és támogatott, köztük a Szűz Mária tiszteletére szentelt obszerváns ferences kolostort (1418). A rend szigorúbb ágával már a magyar király szolgálatában kerülhetett szorosabb kap- csolatba, ugyanis temesi ispáni hivatala révén működési területét elsősorban az ország déli területei képezték, ahol az első obszerváns szerzetesházak keletkez- tek. Ugyanakkor a ferencesek szigorúbb ága a korabeli magyar főurak között is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, melyet a 14. század végétől megfi- gyelhető kolostoralapításai jeleznek. Ozorai alapítása tehát jól illeszkedik a ko- rabeli trendekhez. A család és a ferencesek szoros kapcsolatát mutatja továbbá, hogy Pipó öccse, a kereskedőként Magyarországon is érdekeltséggel bíró Matteo a Firenze közelében lévő obszerváns templomban kívánt temetkezni. A família ferencesekre irányuló megkülönböztetett figyelmében valószínűleg Sienai Szent Bernardin prédikációnak is szerepe lehetett, hiszen a kiváló szónok prédikációi Észak- és Közép-Itáliában nagy hatást gyakoroltak a vallási életre.
Egyértelműen szülővárosukkal, valamint a családi tradíciókkal magyarázhat- juk azonban a Scolarik és a Kárpát-medencében csak a 17. század végén megte- lepedett41 kamalduliak kapcsolatát. A bencés regulát követő szerzet egyik fontos itáliai monostora a firenzei Santa Maria degli Angeli templom mellett épült. Mind Matteo, mind pedig unokaöccse, a váradi püspöki széket Pipó közreműködésével elnyerő Andrea egy-egy kamalduli szerzetesházat tervezett emelni Toszkánában.
Templomok, kápolnák
Magától értetődően a szekuláris egyházi intézmények is fontos szerepet játszot- tak egy-egy bárói família mindennapjaiban. A támogatásban részesülő egyházi
40 A família vallásosságának átfogó elemzésére l. Fedeles–Prajda 2014.
41 Puskely 1998. I. 589.
intézmények között székesegyházakat, plébániatemplomokat, kápolnákat egy- aránt találunk. Amint fentebb példákkal illusztrálva említettem, sok esetben együtt nyert kifejezést a vallásosság, a kegyúri kötelességtudat, valamint a ha- talmi reprezentáció igénye. A főurak az uradalmaikban élők lelki gondozásának folyamatosságát biztosítandó, templomokat, kápolnákat alapítottak, a meglévő- ket újjáépítették, bővítették, kiváltságokat biztosítottak számukra, gondoskod- tak felszerelésükről és a klerikusok ellátásáról, amint ezt a Maróti család példája is szemlélteti.
Maróti János Zsigmond regnálása alatt négy ízben töltötte be a macsói báni méltóságot, az uralkodó megbízható híveként szolgálataiért számos birtokkal gyarapíthatta a családi vagyont. Atyán és Gyulán ferences kolostorokat létesített,42 Valkó megyei birtokközpontjában, Maróton pedig a Szűz Mária tiszteletére emelt plébániatemplom számára szentszéki kiváltságokat biztosított.43 A pápa Maróti elé terjesztett kérését teljesítve, a pécsi egyházmegyében fekvő intézményt pré- postság rangjára emelte, s a környék, különösen a Száva és Boszna folyók közti területen működő templomok, kápolnák igazgatóit a prépost joghatósága alá rendelte (1414). Erre a főúr indoklása szerint azért volt szükség, mivel az ott élők többsége eretnek (maior tamen pars habitatorum eorundem patarenorum), akik nem engedelmeskednek a püspöknek, így tizedet sem fizetnek. A família kegyurasága alatt álló templom (cuius ipse Johannes es sui fratres veri patroni existunt) prépostja a pogányok falvait látogatva, az ott működő klerikusok tevé- kenységét folyamatosan figyelemmel kísérheti – érvelt Maróti –, elősegítve ezzel a keresztény hitélet gyakorlását. A pápai bulla értelmében a területről a pécsi püspöknek járó dézsma harmad része, mely évente 40 forintot tett ki, a prépos- tot illette.44 Három hónappal később pedig a prépostság exemptiót kapott, így közvetlenül a Szentszék joghatósága alá került.45 Tíz esztendő múlva az említett kiváltságokat V. Márton pápával is megerősítette.46 Noha felmerült annak lehe- tősége is, hogy a báró a dézsmát saját maga számára kívánta volna kisajátítatni,47 nézetem szerint ez esetben biztosan nem erről van szó. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a szóban forgó prépostság a család kihalását (1476) követően továbbra is működött, s majd csak a század végén (1496), ugyancsak pápai engedéllyel
42 Karácsonyi 1922–1924. II. 9-10, 70-71.; Romhányi 2008.
43 Karácsonyi 1889. 25.
44 Koller III. 319-322.; Regesztája: Lukcsics I. n. 244, ZsO IV, n. 1937.
45 Koller III. 322-324.
46 Lukcsics I. n. 727.
47 Rokay 1975. A gondolatmenet nem problémamentes, ugyanis egy olyan forrásra támaszkodva ér- velt a szerző, mely nem is említette (!) a maróti prépostságot. Janus Pannonius 1466-os kiadványáról van jelesül szó, melyben a pécsi püspök dézsmaszedőit utasította a beszedés módjáról. Az oklevélből mindössze azt tudjuk meg, hogy Maróti a király és az esztergomi érsek utasítására mondott le a pécsi püspököt régtől fogva megillető tized beszedéséről. Elegendő cáfolatként arra utalni, hogy pápai engedély folytán vált az említett plébánia exempt prépostsággá, és kapta meg a tizedszedési jogot, melyet bullák garantáltak.
egyesítette Ernuszt Zsigmond a püspökség javaival.48 Mindazonáltal a família vallásos mentalitását kellően alátámasztják a fentebb érintett kolostoralapítások, valamint a magánáhítat kapcsán alább tárgyalásra kerülő várkápolnák.
Karitatív tevékenység
A középkori vallásosság fontos megnyilvánulási formái közé sorolható a kari- tatív tevékenységek gyakorlása is, melyek intézményesült formában különösen az ispotályok alapításában öltött testet. A templomokhoz, kápolnákhoz csatolt ápoldák a betegek gondozása mellett szállást nyújtottak az utazóknak, s befogad- ták az aggokat. nincsteleneket is.49 A 14–15. században a világi társadalom egyes rétegei, így a bárók körében is megfigyelhető, hogy közülük többen szegényhá- zakat hoztak létre, így például Ozorai Pipó Lippán,50 Szapolyai Imre Késmár- kon.51 Az Újlakiak e tekintetben kiemelkednek társaik közül, ugyanis a família összesen három ispotályt létesített (Galgócon egyet, Újlakon kettőt.)52
A lengyel eredetű erdélyi vajda, Stiborici Stibor (†1414), később pedig azo- nos nevű fia egyaránt fontosnak tartották az elesettek, rászorulók támogatását, ezért mindketten egy-egy szegényházat fundáltak. Idősebb Stibor Szent Erzsé- bet tiszteletére építtetett ispotályt Szakolcán, ahol 12 szegénynek (duodecim in numero personis pauperibus videlicet hominibus) biztosított lakhatást és ellátást.
A szám jelentése magától értetődő, hiszen az apostolokra, ezáltal pedig az Evan- gélium egyik központi gondolatára, a felebaráti szeretetre utal. A védőszent kiválasztása ugyancsak szimbolikus, hiszen Árpád-házi Szent Erzsébet a sze- gények, elesettek patrónusa. Az ispotály anyagi biztonságát ifjabb Stibor is igye- kezett biztosítani, ezért további birtokadománnyal látta el az intézményt, vala- mint meghagyta a város elöljáróinak, hogy a kórház élére alkalmas személyeket (vitricos, gubernatores, consules hospitalis) válasszanak. Az előírás értelmében egy jámbor (devotus) papot (presbyter) kellett szolgálatba fogadniuk, aki a sze- gényház lakóinak az istentiszteleteket celebrálta (divina officia peragat).53 Ifjabb Stibor 1431-ben végrendeletében rendelte el egy ápolda alapítását Beckón, sa- ját, valamint rokonai lelki üdvéért (salutare remedium animarum). A Szentlé- lek tiszteletére szentelt létesítmény felépítésére 300 dukátot biztosított, továbbá egy örökös kápláni állást létesített, hogy biztosítsa a nyomorult, beteg szegény emberek (defectuose miserabiles et infirme pauperum persone) lelki gondozását.
48 Koller IV. 500–505.
49 A középkori magyar ispotályokra és szegénygondozásra l. Somogyi 1941; Majorossy–Szende 2008.
50 Fedeles–Prajda 2014.
51 Szapolyai n. 96, 101.
52 Fedeles 2011. 394-395.
53 DL 12413. Említi: Dvořáková 2009. 322.
Az ispotályt a mindenkori beckói plébános felügyelete alá rendelte.54
A karitász megnyilvánu- lásának gyakoribb módja le- hetett az egyszerű alamizsna- adás, a rászorulók közvetlen támogatása. Hédervári Kata- lin testamentumában (1519) találunk erre példát, melyben úgy rendelkezett, hogy rubint- vörös ruháját, adják nemes lányoknak és szegényeknek (alicui nobili puelle et pauperi dent), s ezért imádkozzanak érette.55 Ez esetben bizonyosan a ruha eladásából származó összeg szétosztásáról volt szó.
Zarándoklat, búcsú A szentek tisztelete, majd pedig a szentkultuszból ki- fejlődő peregrinatio a korai időszaktól kezdve fontos ele- me a keresztény hitéletnek.
Magától értetődő tehát, hogy a tehetős családok tagjai kö- rében a közeli és távoli kegy-
helyek felkeresése korszakunkban is a devóció általánosan megszokott formái közé tartozott.56 A hitbéli megerősödés, áhítatgyakorlat, búcsúnyerés, valamint a családi tradíció mellett a zarándoklat kiváló lehetőséget biztosított az informá- ciószerzésre, lovagi tettek végrehajtására, valamint a reprezentációra is, melyet a mágnások igyekeztek kihasználni. Különösen a keresztény kultuszközpontokba, Rómába, a Szentföldre és Santiago de Compostelába irányuló főúri búcsújárások alkalmával figyelhető meg a vallásos és a világi attitűd együttes jelenléte, kon-
54 DL 88061. Fordítása: Dvořáková 2009. 322.
55 Héderváry I. n. 390.
56 A középkori magyar zarándokokra l. Csukovits 2003.
2. kép. Szent Erzsébet betegeket gondoz (A kassai dóm főoltárának részlete, 1474/1477,
Majorossy–Szende 2008. 282. nyomán)
taminálódása.57 Mindez szépen kirajzolódik Újlaki Miklós római zarándoklata alkalmával.
A boszniai királyi címet viselő főúr azonos nevet viselő dédapja, Kont Mik- lós 1350-ben kereste fel az Örök Várost Nagy Lajos király kíséretének tagjaként.
Dédunokája 100 évvel később tervezte először az apostolfejedelmek küszö- bének felkeresését, melyről supplicatiója tanúskodik. A családi hagyományra visszavezethető jámbor utazás azonban végül csak 25 évvel később, az 1475-ös jubileumi szentév alkalmával valósulhatott meg. Újlaki 110 fős kíséretével először a loretói kegytemplomot látogatta meg, a húsvétot azonban már az Urbsban ün- nepelte. A buzgó áhítatgyakorlatok elvégzésén túl benyújtott kérvényei, is vallá- sos mentalitásáról tanúskodnak, hiszen – egyebek mellett – maga és családtagjai részére szabad gyóntatóválasztásért, kegyurasága alatt álló templomok, kápolnák számára búcsúengedélyért folyamodott. IV. Sixtus pápa audiencián is fogadta, mely jelenetet egy freskón is megörökítették az Ospedale di Santo Spirito nagyter- mének falán, ami mindmáig látható. A személyes devóció megélése mellett bizo- nyosan diplomáciai-politikai megbeszélésekre is sor került mind Rómában, mind pedig a hazaút során Ferrarában és Velencében. Az Esték városában megcsodálta az újonnan elkészült reneszánsz palotákat, kerteket, sőt arra is vannak adataink, hogy építőmestereket és kertészeket fogadott szolgálatába.58
Olyan esetek is ismertek, amikor egy zarándoklatról mindössze közvetett forrásokkal rendelkezünk, amint Drágfi János országbíró oltáralapítási szán- déka (1524) példázza. Az általa létesíteni kívánt csehi kápolnával kapcsolatban meghagyta, hogy „a nagyoltár legyen Rokonady boldogasszony és Szent Farkas nevén”.59 A kissé romlott névalak mögött könnyen felismerhető a franciaországi Rocamadour városka neve,60 mely csodatévő Mária szobra révén Nyugat-Európa kedvelt kegyhelyei közé tartozott. A Santiago de Compostelába vezető egyik fő zarándokút, a Via Podensis mellékvonalán61 elhelyezkedő búcsújáróhely említése vélhetőleg egy compostelai zarándoklathoz kapcsolódik.
A búcsújárással kapcsolatban a hazai kegyhelyeket is vizsgálnunk kell, hiszen a korábbi kutatások rámutattak arra, hogy a kegyurak lehetőségeikhez mérten igyekeztek egy-egy birtokközpontjuk templomát pápai, főpapi búcsúengedé- lyek segítségével lokális-regionális kegyhellyé tenni. Ezen eseteknél ismételten a szakrális és profán szféra egymást erősítő hatásának lehetünk tanúi, hiszen a kiválasztott egyházakat meglátogató hívek az üdvösségszerző ájtatos cselekmé- nyek mellett vásárolhattak a település sokadalmán, elkölthették pénzüket a helyi borkimérőben-fogadóban, ezáltal gazdasági hasznot hoztak a település lakóinak,
57 A vallásos és profán elemek együttes megjelenésére, az információáramlás és zarándoklat össze- függéseire l. Fedeles 2014a.
58 Fedeles 2008.
59 Mészöly 1917. 121-124.; Levelek 94-96.
60 Pásztor 2000. 132.
61 Czellár 2000. 92-95.
közvetve pedig földesurának. E törekvések mind Ozorai Pipó, mind pedig Újlaki Miklós esetében kimutathatók. Mindketten névadó birtokaikat, előbbi a tolnai Ozorát, utóbbi a szerémségi Újlakot kívánta kegyhellyé fejleszteni.62 Újlaki törek- véseit annak ellenére siker koronázta, hogy a településen nyugvó Kapisztránói János általa szorgalmazott szentté avatási eljárása (egészen 1690-ig) eredmény- telen maradt. Mindazonáltal a nándorfehérvári diadal itáliai hősének sírja a 15.
század végétől az egyik legkedveltebb hazai búcsújáróhelyek egyike lett.63
Egyház és politika
E vizsgálati szempont látszólag távol áll a korabeli vallásososság elemzésétől, azonban nézetem szerint mégsem hagyható (teljesen) figyelmen kívül. Ennek roppant egyszerű a magyarázata, ugyanis egyrészt – amint jól ismert – a kö- zépkorban a prelátusok vezető szerepet játszottak a királyi udvarban diplomáci- ai, katonai- és politikai téren egyaránt. Másrészről pedig az egyházi kézen lévő stratégiai fontosságú várak és városok, valamint a tizedbevételekből származó jövedelmek miatt az egyházi intézmények a bárók érdeklődését is felkeltették. A főúri családok tagjai, familiárisai kisebb-nagyobb egyházi méltóságokba kerül- vén a rokonság hatalmi ambícióinak hatékony támogatóivá válhattak. Az egyhá- zi intézmények feletti ellenőrzés biztosításának szintén alapvető módja a kegyúri jog megszerzése volt. A patronátus birtokában ugyanis lehetőség kínálkozott az adott intézmény megfelelő személlyel történő betöltésére, ezáltal pedig a szóban forgó egyház birtokaira támaszkodva a kegyúr területi hatalmának növelésére.
Mindebből következik, hogy egy-egy mágnás politikai – hatalmi– anyagi érde- kek motiválta ambícióin túlmenően, devócionális nézőpont is érvényre juttatha- tott e téren, melyek szintén fontos adalékul szolgálhatnak a vallásos mentalitás vizsgálata során. Mindennek személetes példáját nyújtja az Ernuszt család.
A feltehetőleg bécsi zsidó gyökerű, kikeresztelkedett családfő, János Mátyás király szolgálatába állva futott be szép karriert, s élete alkonyán a bárói rétegbe emelkedett. Idősebb fiát, Zsigmondot egyházi pályára szánva, Itáliában taníttatta, és fiatal kora dacára, kieszközölte számára a pécsi püspöki méltóságot (1473).
János a pécsi egyházra vonatkozó kegyúri jogot is elnyerte az uralkodótól, így tu- lajdonképpen teljes ellenőrzést szerzett az ország egyik leggazdagabb egyházme- gyéje fölött. Kérdés, hogy jelentős befolyását csupán az – elvitathatatlan – evilági haszonszerzésre használta-e fel? Minderre végrendelete adja meg a választ. Testa- mentumában a budai Nagyboldogasszony templom melletti temetőben kápolnát alapított, melyet gondosan felszerelt, és örökös misealapítványt létesített. Az emlí- tettek mellett pedig kifejezetten kérte (rogo) fiát, hogy mielőbb szenteltesse fel ma-
62 Sümegi 2007; Sümegi 2009; Fedeles–Prajda 2014.; Fedeles 2011.
63 Fügedi 1981; Andrić 2009; Fedeles 2011.
gát (quantocius promoveatur ad [sacr]os clericorum ordines et faciat se consecrari in episcopum), valamint – egy gondos patrónushoz illően – meghagyta neki, hogy az elődei hanyagsága folytán romos (destructa) bazilikát építesse újjá.64 Nem tudjuk, hogy végül Zsig- mond felvette-e az egyházi rendeket, azonban egyház- megyéje nem szenvedett e téren sem hiányt, ugyanis Antal megarai címzetes püs- pök személyében helyettest vett maga mellé, aki a főpapi teendőket (pl. szentelések, bérmálás) ellátta. Főpászto- ri gondoskodását mutatja, hogy egyházmegyéje számá- ra nyomtatott misekönyvet készítetett Bázelben (1487), melyet néhány esztendő múlva Velencében is kiadtak (1499). Apja másik kérésé- nek is eleget tett, ugyanis nevéhez köthetjük a pécsi székesegyház késő gótikus átépíttetését, a püspökvár erődítésének modernizálását egyaránt.
Ifjabb János apja példája nyomán ugyancsak gondos kegyúrnak bizonyult.
Amint fentebb láthattuk, apja a mosóci plébániatemplom számára készíttetett oltárképet, ő pedig a család birtokközpontjában, a muraközi Csáktornyán álló templomot modernizáltatta, valamint ő rendelte meg a Nedelice-i templom szá- mára az erdélyi stíluselemekkel bíró, késő gótikus szentségházat.65
Magánáhítat
Egy-egy társadalmi csoport vallásos mentalitásának vizsgálata során a legna- gyobb problémát a devóció személyes jellegének kitapintása jelenti, amint erre
64 Zala II. n. 320.
65 Kubinyi 2001; Fedeles 2009; Papp 2010; Wehli 2012.
3. kép. A pécsi székesegyház késő gótikus hajójának és szentélyének rekonstrukciója
(Készítette: Szőke Balázs, Buzás 2009. 180, 183.
képek nyomán)
a fentiekben utaltam. A vallásosság szó kapcsán önkéntelenül is általában olyan asszociációk keletkeznek, melyek a hit megélésének hétköznapi aspektusaira, így például a szentségek vételére, az imádkozásra, a böjtre, összefoglalóan a ma- gánáhítatra vonatkoznak. Forrásaink tüzetesebb szemrevételével a hitélet e szeg- mensei is – noha töredékesen, de – felvillanthatók.
A hívők mindennapjainak elválaszthatatlan részét képezte a szentmisehall- gatás és a szentáldozáshoz járulás. Mivel a bárók hivatali teendőik, diplomá- ciai küldetéseik miatt gyakran voltak úton, valamint a hadjáratok során sem nyílott lehetőségük templomokba, kápolnákba betérve misén részt venni, így hordozható oltár (altare portatile) készíttetésére kértek szentszéki felhatalma- zást. A 15. század során az egyháziak és a köznemesség körében is általánossá váló gyakorlat mindenképpen a korszak vallásos mentalitását tükrözi.66 A for- mulává merevedett pápai engedélyek szerint a felhatalmazást nyerők számára a mobil oltárnál saját papjuk vagy más alkalmas presbiter (per proprium vel alium sacerdotem idoneum), az arra illő és megfelelő helyen (in locis ad hoc congruentibus et honestis) szentmisét (missa) celebráljon vagy más liturgikus cselekményt (alia divina officia) végezzen.67 1459. április 3-án több kormány- tag, így Guti Ország Mihály nádor, Györgyi Bodó Gáspár asztalnok-, Györgyi Bodó Gergely tárnokmester, Laki Tuz János kincstartó, továbbá Dombai Pál somogyi ispán, Alsólendvai Szécsi Miklós, Bajmóci Albert királyi kamarások és Geszti Mihály kamarásmester egyazon pápai bullában kaptak hordozható oltár tartására felhatalmazást. Kérelmüket a közeli időben elvégzendő fontos feladataikkal (cum qualitas negotiorum pro tempore ingruentium id exegerit) indokolták.68 A Mátyás trónra lépését követő, belpolitikai és külpolitikai szem- pontból egyaránt bizonytalan és veszélyes időszakban69 is fontosnak tartották tehát ezek az előkelők, hogy szentmisét hallgassanak, következésképpen kö- zösen benyújtott supplicatiójukat elhamarkodottság lenne a korabeli „divat”
számlájára írni.
A misék, liturgikus cselekmények, magánimák kapcsán nem hagyhatjuk fi- gyelmen kívül a várkápolnákat sem. Amellett, hogy e szakrális terek elsősorban a várbirtokos és szűk környezete számára a liturgikus cselekmények, személyes áhítat-gyakorlatok helyszínéül szolgáltak, reprezentációs szerepet is betöltöt- tek a középkor alkonyán. E kápolnák spirituális jelentőségére Horváth Richárd mutatott rá a Maróti família kapcsán.70 A fentebb említett János fia, László két
66 A magyarok számára kiadott II. Pál pápa korából származó engedélyekre l. Czaich 1899. 256- 272.
67 Pl. Theiner II. n. 494, 497.
68 Theiner II. n. 497.
69 Elég ehelyütt csak arra utalni, hogy 1459. február 7-én a magyar pártütők egy csoportja III. Fri- gyest választotta királlyá, majd pedig április 7-én a királyi sereg vereséget szenvedett Körmendnél a lázadóktól. Veszprémy 2008; Pálosfalvi 2013.
70 Horváth 2009. 84-89.
várkápolnát is alapított. Az egyiket Békés megyei rezidenciáján, Gyulán, ahova vélhetőleg idős korában visszavonult (†1448), s melyet 1445-ben szentelt fel az Apostolfejedelmek tiszteletére és részesített búcsúkiváltságokban Miklós egri segédpüspök.71 A család Dráván túli centrumában, Valpó várában pedig valószí- nűleg ezt megelőzően létesített Szent László tiszteletére egy liturgikus helyiséget.
Ez utóbbi kapcsán a báró özvegye és két fia a helyi ordináriushoz fordult, s enge- délyt kértek, hogy a kápolna rektora a szentséget kiszolgáltathassa a vár lakóinak (inhabitatores dicti castri), valamint a kápolnában őrizhesse az oltáriszentséget (sacramentum ewkaristie) és a betegek olaját (oleum infirmorum). András pécsi püspök ehhez hozzájárult a keresztség szentségének kivételével, azzal a kikötés- sel, hogy a Marótiaknak a valpói plébános számára kárpótlást kellett fizetniük az elnyert privilégium okozta esetleges anyagi veszteségekért. A kérés indoklásában a leglényegesebb momentum, miszerint mindezt azért tartották szükségesnek, mivel a bizonytalan idők és a plébániától való távolság miatt sok esetben nem jutnak a várbéliek a szakramentumokhoz. Az említett szerző teljes joggal ve- tette fel, hogy a várkápolnának biztosított plébániai jogok egyértelműen a lelki szükségletekkel, ilyetén pedig a mély vallásos meggyőződéssel, nem pedig a rep- rezentációs igénnyel, hovatovább a korabeli divattal hozhatók összefüggésbe.72 Mindezt még azzal egészítem ki, hogy a család utolsó férfi tagjának, Mátyásnak az özvegye 1480-ban a valpói várkápolna privilégiumlevelét átíratta és megerő- síttette Zsigmond pécsi püspökkel.73
A magánimádságokra vonatkozóan elsősorban a Magyar Benigna számára készített két imakönyv említhető. Az 1494 előtt keletkezett impozáns kiállítá- sú, gazdagon díszített Festetics-, valamint a két évtizeddel későbbi Czeh-kódex egyaránt tartalmazzák néhai (első) férje, a híres hadvezér Kinizsi Pál betegsége idejére utaló, felgyógyulásáért könyörgő imát.74 Ugyancsak a gyakori imádko- zásra utalnak az elsősorban a nemesasszonyok végrendeletében felbukkanó olvasók (legibulum). Ez nyilván a Rózsafüzér-imádságok 15. század második felében történő elterjedésével áll összefüggésben. Gersei Pető Miklós özvegye (1503) összesen három, míg Hédervári Katalin (1519) két olvasóról emléke- zett meg, s az ezekhez kapcsolódó intézkedésük a középkori népi vallásosság egy további részletére is felhívja. Tudniillik a templomoknak juttatott láncokkal kapcsolatban mindketten úgy rendelkeznek, hogy azokat Szűz Mária, illetve Krisztus szobrának nyakába (ad collum) akasszák, tehát a barokk korban nagy népszerűségnek örvendő, öltöztetős Mária szobrok korai megjelenésének lehe- tünk tanúi.75
71 Békés n. 24.; Feld 2000. 261, 274.
72 DL 14703; Horváth 2009. 87.
73 DL 14703.
74 Festetics-kódex; Czeh-kódex.
75 Kelényi 2011.
Gyászszertartás
Végezetül az elmúláshoz kapcsolódó mozzanatokban (előkészületek, temetési ceremónia, emlékezet) kitapintható vallásosságot érintem röviden. A gyászszer- tartások, melyek talán a leglátványosabb elemei voltak a középkori vallásosság- nak és önmegjelenítésnek, kiváltképp alkalmasak voltak arra, hogy az érzelme- ket végletekig, sok esetben eltúlozva, látványosságként jelenítsék meg. „A gyász kulturális értéke az, hogy a fájdalomnak formát és harmóniát ad. […] Minél nemesebb az elhunyt és az életben maradott, a gyász annál heroikusabb mére- teket ölt.”76 A betegségben szenvedők, a bizonytalan kimenetelű esemény (távoli utazás, hadi vállalkozás) előtt állók, de elsősorban a haláluk közeledtét érzők gondosan előkészítették az e világból történő eltávozásukat. A végrendeletekben ugyanis általában megnevezték választott temetkezőhelyüket, esetenként utaltak a szertartás egyes elemeire, kellékeire, valamint – ahogy fentebb bemutattam – posztmortális szolgálatokat rendeltek különböző egyházi intézményeknél üd- vösségük előmozdítása érdekében.
A bárói famíliák igyekeztek olyan családi temetkezőhelyeket kialakítani, amely a generációk összetartozását, másrészt pedig társadalmi presztízsét jelení- tette meg. Ez utóbbiból következőleg sokan közülük, különösen az újonnan fel- emelkedettek arra törekedtek, hogy rangjukhoz illő, reprezentatív egyházi intéz- ményeket válasszanak e célra.77 E tekintetben kétségkívül a fehérvári koronázó bazilika, az ország egyik legfontosabb szakrális központja áll az első helyen, ahol Szent István és Imre mellett középkori királyaink többsége nyugodott. A bárók közül többen, így például idősebb Stiborici Stibor, Marcali Miklós, Ozorai Pipó, Rozgonyi István, Buzlai László abban a kiváltságban részesültek, hogy itt létesít- hettek maguk és családjuk számára méltó temetkezőhelyet.78 Természetesen vol- tak olyanok is, akik szerényebb nyughellyel is beérték, mint Ákosházi Sárkány Ambrus, aki az érdi Szent György plébánia-templomot jelölte ki.79
A temetés egyes kellékeiről, kivételes esetekben pedig magáról ceremóniáról is részletesen tudósítanak forrásaink. Ernuszt János utasítása szerint holttestét vi- lági papoknak és szerzeteseknek kellett a választott temetőkápolnához kísérniük, továbbá egy fekete selyemmel vagy vászonnal letakart lovat volt szükséges áldoz- niuk (offeruntur equi serico nigro cooperti vel panno), amint ezt egy báróért szokás az országban (uti debet fieri et consuetum est pro uno barone regni).80 Ez esetben a temetésben a holttest előtt vezetett lóról van természetesen szó, amely – ahogy az
76 Huizinga 1996. 40,
77 Fügedi 1970. 77-78.
78 Engel 1987.
79 Füssy 1901. A középkori magyar temetkezésekre l. Solymosi 1987; Kubinyi 2005.
80 Zala II. n. 320.
oklevél is fogalmazott – általánosan elterjedt szokás volt a középkorban.81 Ugyan- csak meghagyta, hogy címerével ellátott márvány sírkövét készítessék el (lapis marmoreus, qui in cimiterio iacet debet dicta pecunia sculpi cum armis meis).82
Tescheni Hedvig hercegnő, Szapolyai István özvegye temetését fiai rangjához illően körültekintően előkészítették. 1521. április 29-én kelt levelükben hívták Kassa polgárainak képviselőit, a május 12-ére, vasárnapra kitűzött szepesi gyász- szertartásra és temetésre (celebrationem sepulture et exequiarum).83 A lőcsei vá- rosi krónikából további részleteket is megtudunk. Eszerint az úrnő április 16- án adta vissza lelkét teremtőjének Lőcsén. Május elsején a holttestet nyolc nagy fekete ló vitte, melyet Szapolyai György egy fehér lovon ülve 30 lovassal és 15 szekérrel követett, először a városba, majd onnét Szepeshelyre, férje nyughelyére szállították. Utánuk a halottas menet haladt: a lőcsei magisztrátus, a polgárság és a papok. A halottaskocsin négyen ültek, s folyamatosan zsoltárokat olvastak.
A kocsi mellett mindkét oldalon öt gyalogos ment, kezükben égő fáklyákkal. Az elhunytat összesen 60 lovas, közöttük a megboldogult aulikusai kísérték, végül a sort 30 huszár, 15 szekéren ülve sirató asszonyok és leányok sokasága zárta. A gyászmisét a nyitrai püspök, valamint 400 pap és szerzetes koncelebrálta.84
A ceremóniát a sírba helyezés zárta le, melyet a szociális állást tükröző kü- lönböző típusba sorolható síremlékek (sírfedlap, tumba, epitáfium) jeleztek. A 14. század vége óta közkeletűvé váló vörös márvány sírlapokon az előkelő férfiak egész alakos, páncélba öltözött alakját jelenítették meg általában, címerével és to- vábbi, presztízsnövelő rendjelekkel. A reprezentáción túl az emlékezet fenntartá- sát is szolgálták természetesen e síremlékek. Korszakunkra a funerális emlékek vonatkozásában az eredendően liturgikus jelentésű memoria mindinkább az el- hunyt dicsőségét hívatott kifejezni, s ezáltal egyfajta hangsúlyeltolódás figyelhető meg a szakrális emlékezet kárára. Ezt mind a feliratok, mind pedig a síremléke- ken, liturgikus épületeken megjelenített képi ábrázolások alátámasztják.85 Ennek
81 Erre kimerítő szakirodalommal és számos forrással l. Szarka 2001.
82 Zala II. n. 320.
83 Szapolyai n. 532.
84 „Anno MDXXI die XVI Aprilis obiit Hedvigis ducissa Teschinensis, vidua Stephani Zapolya.
Die I Maii corpus exsangue, quod octo magni nigri vehebant equi, et Georgius Zapolya, filius eiusdem, equitans sequebatur, cum 30 equitibus suis ac 15 curribus, pluente coelo, adductum est Leutschoviam in suburbium; inde capitulum, ad latus mariti sui humandum. Processit magistratus Leutschoviensis cum civibus obviam et sacerdotibus, quibus Georgius, filius ducissem per suos ministros dedit florenos quatuor et monachis quatuor florenos, scholastico unum florenorum, et cantori unum florenorum. Observa: in curru, quo funus ducebatur, sedebant quatuor, continue psalterium legentes. Filius Georgius ducisse moestus equitabat in equo albo. Post processionem equitabant tres consiliarii defuncte, videlicet de Rosen, Laurentius et Heiko, nobiles viri ex utraque parte currus erant quinque pedites, portantes faces ardentes. Insimul 60 equites comitabantur funus, omnes aulici eius, cum agmen claudentibus 30 huszaris, plures femine et virgines, 15 curribus insidentes, flere vise sunt. Die XII Maii sepulta est. Interfuit funeri episcopus Nitriensis et presbyteri ac monachi fere 400, et unicuique celebranti missam dabuntur, una cum facula.” ETE I. n. 29.
85 Lővei 2009. I. 129.
talán legismertebb példája a Szapolyai István síremlékén elhelyezett vers, mely a következőket hirdette büszkén az utókornak: „Ez a sír István szepesi ispánt ta- karja / aki a haza díszére ezernyi győzelmet aratott / aki méltó volt királyi törzs- ből származó feleségre / aki az országlakók szemében megérdemelten lett ná- dor. Együtt volt az ország üdve, az erény védelmezése és becsülete / melynek híre örökké fenn fog maradni. / Aki becstelenül éli dicstelen életét / az halálát súlyos dologként fogja megélni. / De én, aki a kalendáriumot hatalmas cselekedetekkel töltöttem meg / és aki a nádorság magasságában lettem híres / örülök annak, ha a végzet magasba emeli az erényekre büszke lelkeket / és a dolgok rendje szerint a bátor férfiak elmennek. / Mert bár a márvány alatt itt nyugszik István vitézsége / mégis fényesen él tovább a magyar ég alatt.”86
4. kép. Szapolyai István síremléke (1499, Magyar Nemzeti Múzeum)
86 Köblös 2008.
Rövidítések Források
Békés Békés megyei oklevéltár. Szerk. Haán Lajos, Zsilinszky Mihály.
Bp., 1899.
Czaich 1899 Czaich Ágoston Gilbert: Regesták a római Dataria-levéltárnak Magyarországra vonatkozó bulláiból II. Pál és IV. Sixtus pápák idejéből. In: Történelmi Tár 22 (1899) 1-17.
Czeh 1513 Czech-kódex. 1513. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata.
[A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának K 42 jelzetű kódexéről készült.] Jegyzetekkel közzéteszi és a jegyze- teket írta: N. Abaffy Csilla, a bevezetést írta: N. Abaffy Csilla, Csapodi Csaba. Bp., 1990. (Régi Magyar Kódexek 4.)
Csáky A Kőrösszegi és Adorjáni gróf Csáky család története. Oklevéltár I-II. Bp., 1919.
DF Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (=MNL OL), Dip- lomatikai Fényképgyűjtemény
DL MNL OL, Diplomatikai Levéltár
ETE Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából, I-V.
Szerk. Bunyitai Vince, Rapaics Rajmund, Karácsonyi János, Kollányi Ferenc, Lukcsics József. Bp., 1902–1912.
Fejér Codex diplomaticus Regni Hungariae ecclesiasticus ac civilis.
I-XI. Ed. Fejér, Georgius, Budae, 1828–1844.
Festetics 1494 Festetics-kódex, 1494 előtt. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta: N. Abaffy Csilla Bp., 1996. (Régi Magyar Kóde- xek 20.)
Füssy 1901 Füssy Tamás: Ákosházi Sárkány Ambrus végrendelete 1522. év- ből. In: Történelmi Tár 24 (1901) 137-146.
Gyöngyösi 1988 Gyöngyösi, Gregorius: Vitae fratrum eremitarum ordinis Sancti Pauli Primi Eremitae. Ed. Franciscus L. Hervay. Bp., 1988.
(Bibliothca scriptorum medii recentisque aevorum, SN XI.) Héderváry A Héderváry család oklevéltára I–II. Közli: Radvánszky Béla–
Závodszky Levente. Bp., 1909–1922.
Koller Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I–
VII. Posonii, Pesthini, 1782–1812.
Levelek Hegedűs András–Papp Lajos: Középkori leveleink (1541-ig).
Bp., 1991.
Lukcsics Lukcsics Pál: XV. századi pápák oklevelei I-II. Bp., 1931–1938.
(Olaszországi Magyar Oklevéltár I–II.)
Mészöly 1917 Mészöly Gedeon: Drágffy János 1524-iki végrendelete. In: Ma- gyar Nyelv 13 (1917) 121-124.
Poggio 1987 Filippo Scolari, ragadványnevén Spano úrnak, firenzei polgárnak az élete. Írta és összeszerkesztette Jacopo, Poggio úr fia latinról firenzeire fordította Bastiano Fortini. Ford. Vígh István. In: Ozrai Pipo emlékezete. Szerk. Vadas Ferenc. Szekszárd, 1987. 13-23.
Szapolyai A Szapolyai család Oklevéltára /Documenta Szapolyaiana I. Le- velek és oklevelek/Epistulae et litterae (1458–1526). Közreadja/ad edendum praeparavit: Neumann Tibor. Bp., 2012. (Monumenta Hungariae Historica, Diplomataria)
Theiner Theiner, Augustinus: Vetera monumenta historica Hungariam illustrantia. I–II, Romae, 1859–1860.
Wenzel 1854 Wenzel Gusztáv: Jeruzsálemi magyar alapítványok és zarándok- latok. In: Új Magyar Múzeum 4 (1854) 471-474.
Zala Zala vármegye története. Oklevéltár II. Szerk. Nagy Imre, Vég- helyi Dezső, Nagy Gyula. Bp., 1890.
ZsO Zsigmond-kori oklevéltár. I-XIII. Összeállította: Mályusz Elemér, Borsa Iván, C. Tóth Norbert, Neumann Tibor, La- katos Bálint. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II.
Forráskiadványok 1, 3-4, 22, 25, 27, 32, 37, 39, 41, 43 és 49.) Bp., 1951–2013.
Irodalom
Andrić 2009 Andrić, Stanko: Kapisztrán Szent János csodái. Bp., 2009.
Cabello 1987 Cabello, Juan: A tari Szent Mihály templom építéstörténete.
In: Művészet Zsigmond király korában, I-II. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Bp., 1987. 283-296.
Cabello 1993 Cabello, Juan: A tari Szent Mihály templom és udvarház. Bp., 1993. (Művészettörténeti füzetek 22.)
Cevins 2003 Cevins, Marie-Madeleine: Az egyház a késő-középkori magyar városokban. Bp., 2003.
Cevins–Koszta Cevins, Marie-Madeleine de–Koszta, László: Noblesse et ordres 2000 religieux en Hongrie sous les rois Angevins (v. 1323–1382).
In: La noblesse dans les territoires angevins à la fin du Moyen Age. Actes du colloque international organisé par l’Université d’Angers (Angers–Saumur, 3–6 juin 1998). Dir.: Noël Coulet, Jean-Michel Matz. Rome, 2000. (Collection de l’École Française de Rome 275.) 585–606.
Czellár 2000 Czellár Katalin: A Szent Jakab út. Santiago de Compostela za- rándokútjai. H.n. 2000.
Csukovits 2003 Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok. Bp., 2003.
(História Könyvtár – Monográfiák 20.)
Dinzelbacher 1990 Dinzelbacher, Peter: Mittelalterliche Religiosität. In: Fröm- migkeitsstile im Mittelalter. Hg. v. Wolfgang Haubrichs. Göttin- gen, 1990. (=Zeitschrift für Literaturwissenschaft und Linguistik 20 /1990/ Heft 80.) 14-34.
Dinzelbacher– Dinzelbacher, Peter – Bauer, Dieter R. (Hg.): Volksreligion im Bauer 1990 hohen und späten Mittelalter. Paderborn–München–Wien–Zü-
rich, 1990.
Dvořáková 2009 Dvořáková, Daniela: A lovag és királya. Stiborici Stibor és Lu- xemburgi Zsigmond. Pozsony, 2009.
Engel 1987 Engel Pál: Temetkezések a középkori székesfehérvári bazilikában. In: Századok 121 (1987) 613-637.
Erdélyi 2012 Erdélyi, Gabriella: The Consumption of the Sacred: Popular Piety in a Late Medieval Hungarian Town. In: Journal of Ecclesiastical History 63 (2012) 31-60.
Faulstich 1996 Faulstich, Werner: Medien und Öffentlichkeiten im Mittelalter 800–1400. Göttingen 1996. (Die Geschichte der Medien, Bd. 2.) Fedeles 2008 Fedeles Tamás: Bosniae…Rex…Apostolorum limina visit”. Újlaki
Miklós 1475-ös római zarándoklata. In: Történelmi Szemle 50 (2008) 461-478.
Fedeles 2009 Fedeles Tamás: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1473–1505).
Pályavázlat. In: Fedeles Tamás–Török József–Pohánka Éva:
Missale secundum morem Alme Ecclesie Quinqueeclesiensis.
Venetiis, 1499. Fakszimile kiadás kísérő tanulmányai. [Szek- szárd] 2009. I–XXXI.
Fedeles 2011 Fedeles Tamás: Egy középkori főúri család vallásossága. Az Új- lakiak példája. In: Századok, 145 (2011) 377-418.
Fedeles 2014a Fedeles Tamás: Mennyei és földi kommunikáció. A késő közép- kori főúri-nemesi devóció, mint az információáramlás csatorná- ja. In: Világtörténet 36 (2014) 67-102
Fedeles 2014b Fedeles Tamás: Medicina contra peccata mundana”. Késő középkori főúri misealapítványok. In: Századok 148 (2014) 443- Fedeles– Fedeles 469. Tamás–Prajda Katalin: „Ő olyan vallásosan, szokásai- Prajda 2014 ban és életmódjában olyan mértéktartóan élt”. Adalékok Filippo
Scolari és családja vallásosságához. In: Történelmi Szemle 56 (2014) (sajtó alatt)
Fügedi 1970 Fügedi Erik: A 15. századi arisztokrácia mobilitása. Bp., 1970.
Fügedi 1981 Fügedi Erik: Kapisztránói János csodái. A jegyzőkönyvek tár- sadalomtörténeti tanulsága. In: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp., 1981. 7-56.
Fügedi 1991 Fügedi Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor. In: Századok 125 (1991) 35-67.
Hamm 1977 Hamm, Berndt: Frömmigkeit als Gegenstand theologiege- schichtlicher Forschung. Methodisch-historische Überlegungen am Beispiel von Spätmittelalter und Reformation. In: Zeitschrift für Theologie und Kirche 74 (1977) 464-497.
Hamm 2011 Hamm, Berndt: Religiosität im späten Mittelalter. Spannungspole, Neuaufbrüche, Normierungen. Tübingen, 2011. (Spätmittelalter, Humanismus, Reformation; 54)
