Gyógyszerészet - Gyógyszervizsgálat : mennyileges vizsgálatok

*

GYÓGYSZERÉSZET

E L S Ő K Ö T E T

GYÓQYSZERVIZSGÁLAT

MÁSODIK R É S Z

MENNYILEGES VIZSGÁLATOK

ÍRTA:

D Á V I D L A J O S dr.

E. M. TANÁR

A SZERZŐ SAJÁT KIADÁSA.

S Z T E E g y e t e m i Könyvtár

J 0 0 0 6 6 1 9 2 0

BEVEZETÉS.

A gyógyszerek pontos adagolása tulajdonképpen azok ható- anyagai megismerésével, illetve értékmeghatározásukkal vált lehetővé.

Az u. n. kemikáliák, kémiai készítmények értékmeghatározása az anorganikus, organikus kémia gyors fejlődésével az elemek és vegyü- letek tulajdonságai megismerésével párhuzamosan fejlődhetett, mig a növények, növényi készítmények értékmeghatározása már, az ismert okok miatt lassabban haladt előre. A növényi anyagok megisme- rése sokféleségük, eltérő tulajdonságuk, nehezen hozzáférhetőségük miatt felette nehéz volt. A tulajdonképpeni hatóanyagokat a kisérő mellékanyagoktól elválasztani, a hatóanyagokat tisztán előállítva vinni mérés alá még ma is úgy szólva megoldatlan probléma. Ez oknál fogva a módszerek többnyire hosszadalmasak, sokszor nagyon is komplikáltak, gyakorlati szempontból kevésbbé értékesek. A nehéz- ségek kiküszöbölésére, minél egyszerűbb módszerek kidolgozására irányuló törekvések, a probléma csábító szépsége és érdekessége, nagy számú analitikust állít az ügy szolgálatába s mondhatjuk szinte páratlan terjedelmű irodalmat hozott létre.

A probléma megoldása széleskörű vizsgálódásokra sarkalta a kutatókat, melynek eredménye az isoláló és mérő módszerek sok- félesége lett.

Az alkaloid, illetve növényi hatóanyagok mennyileges meg- határozása a gyógyszerészet egyik fontos tárgyát teszi. Éppen ezért e könyv szűkös keretén belül az idevágó készítmények mennyileges meghatározását, illetőleg a physikai és chemiai állandók meghatározá- sát, valamint a galenikus kémikaleák értékmeghatározásába gyógyszer- könyvre való tekintettel, csupán röviden ismertetem, fősúlyt a a növényi anyagok értékmeghatározására fektettem.

Az egyes anyagoknál az azok vizsgálatára, vagy az eljárások módosítására vonatkozó irodalmi adatokat azon célból adom, hogy akár a kutató, akár a tanuló munkáját megkönnyítsem.

Az alkaloidtartalmú drógok és készítmények csoportosítását a Jakabházy—Issekutz Gyógyszerismeret szerint végeztem.

V,

Általános rész.

A) Phy8ikai és chemiai állandók meghatározása.

A mennyileges vizsgálatok két nagy csoportra oszlanak.

1. Physikai—chemiai állandók, 2. hatóanyag meghatározásra. Mint már az I. kötet első részben említettem, az anyagok ismertető jelei, signaturái, külsők és belsők. Az anyagok külső szignaturáit szin, illat, iz, állomány, belső signaturáit a physikai és chemiai állan- dók teszik.

Physikai—chemiai állandók alatt tehát az anyagok belső sig- naturáit értjük, melyek a tiszta anyagokra jellemzők. Az anyagok értékmeghatározásakor a következő physikai és chemiai állandókat vesszük figyelembe: 1. hamutartalom, 2. szárazmaradék, illetve nedvesség-tartalom, 3. fajsúly, 4. olvadáspont, 5. forrpont, 6. fagy- pont, 7. fényforgató képesség, 8. fénytörő képesség, 9. savszám,

10. aetherszám, 11. szappanszám, 12. Reichert-Meissel szám, 13. Polenske szám, 14. Hehner szám, 15^ Jód-brom szám.

Hamutartalom meghatározás.

A vizsgálandó anyagból adott mennyiséget egy ismert súlyú (a tégelyt kiizzítás és exsiccatorban való lehűtés után mérve) ferdén állított tégelyben mérsékelt erősségű lánggal elhamvasztunk. Ha a szén nehezen ég el, az égést azáltal siettethetjük, hogy a lángot több ízben rövid időre eltávolítjuk, szaggatott izzitást végezünk.

Ha így sem érünk el teljes hamvasztást, úgy a szenet forró vízzel öntjük le s a tégely tartalmát ismert hamutartalmú szűrőre mossuk, majd a szenet még kevés vízzel kimossuk, majd szűrőpapírral együtt a tégelybe tesszük, óvatosan megszárítjuk s elhamvasztjuk.

Ilyen módon a szén rendszerint teljesen elég. Ha a tégely annyira lehűlt, a szüredéket quantitativ a tégelybe mossuk, vízfürdőn be- pároljuk s a maradékot rövid ideig enyhén hevítjük, majd kihűlés után mérjük. A nyert hamútartalomból természetesen a szürőpapi- rosnak megfelelő hamúrészt levonjuk.

A növényi anyagok elhamvasztását általában, ha nincs külö- nösebb módszer előírva, következő módon hajtjuk végre: Egy por- cellán tégelyt kb. Vs-jg tisztított homokkal megtöltünk, kiizzítjuk s kihűlés után mérjük. A vizsgálandó anyagból 0'5 gr. — 2 gr-nyi mennyiséget a tégelyben levő homokra rétegezünk s súlyát pontosan megállapítjuk. Ezután egy üveg vagy ezüst bottal összekeverjük az anyagokat s a bothoz tapadt anyagrészeket a tégelybe visszaszór- juk. A tégelyt azután vasháromszögre ferdén ráhelyezzük, majd a tégelyt kis lánggal izzítani kezdjük és pedig a tégely szélétől foko- zatosan a tégely alja felé haladva, miközben a lángot növeljük.

Ilyen módon az égés rendszerint simán és gyorsan végbemegy.

A hamvasztás befejeződését a homok színéről tudjuk meg.

Ha az előbbi módon nem sikerült a teljes hamvasztás, úgy a tégelyt kihűlni hagyjuk s a tégelyben levő anyagot, a tégely olda- lát ütögetve a dölt felőli oldalra tereljük s a szétterült anyagra 5—10 csepp füstölgő salétromsavat cseppintünk, a port ezután

5 ismét eredeti helyzetbe hozzuk, majd a tégelyt asbest hálóra téve kis lánggal melegítjük, hogy az anyag megszáradjon s azután köz- vetlen lánggal (a hálót vasháromszöggel kicseréljük) hevítjük. A hevítést abbahagyjuk s a kihűlt anyagot kevés oxalsavporral össze- keverjük s rövid ideig ismételten hevítjük, majd kihűlés után mérjük.

A nyert hamútartalom a mért mennyiségű anyagra vonatko- zik, melyből a °/o-ot az alábbi képlet segítségével számítjuk ki.

1. (th-t). 100 2. x_ ( t h - t - h , ) . 100 h Q l

a a ' th = tégely + hamú összsúlyával, = szűrőpapír hamutartalmával, t = üres tégely, vagy a homok + tégely súlyával, a = a hamvasz- tás végett lemért anyag súlyával, X = a hamútartalom %-ban.

Az első képletet akkor alkalmazzuk, mikor az eljárásnál nem használunk szűrőpapírt, ellenesetben a második képlet segítségével hajtjuk végre a számítást.

A hamvasztáshoz használt homokot házilag a következő mó- don állítjuk elő: V. sz. szitán átszitált száraz homokot sósavval digerálunk, vízzel jól kimossuk, megszárítjuk s végül kiizzítjuk.

Szárazmaradék, illetve nedvesség-tartalom meghatározás.

A száraz kivonat tartalom meghatározását olyan vékonyfalú, laposfenekű üvegedényben végezd, melynek magassága 2 5 , átmé- rője 5 centiméter és ráköszörűit üveglappal zárható el (szárító szelence). Mérj le a vizsgálandó kivonatból (anyagból) 2 grammot, a folyékony kivonatból (folyékony anyagból) 5 grammot ezen edénybe s egyenletes rétegben kiterítve szárítsd meg 100° hőmér- séken állandó súlyig.

A %-ot a következő képlettel számítjuk ki:

1. fö-SOJOO 2. x = 1 0 0 _ _ (S|—S,). 100

a a ' Sí = a szárító szelence + száraz anyag súlyával; S² = üres szárító szelence súlyával; a = szárításra lemért anyag súlyával. Az első képletben X a szárazmaradékot adja %-ban, a második képlet- ben X a nedvesség-tartalmat adja %-ban.

Fajsúly.

Folyadékok, oldatok fajsúlyának meghatározása végett táráld le a 100 ccm-es száraz mérölombikot, azután töltsd meg közelítőleg jeléig a kérdéses folyadékkal, állítsd 15 C° hömérsékű nagyobb vízfürdőbe, majd negyedóra multán pótolj a folyadékhoz, illetőleg végy el belőle annyit, hogy a folyadék-meniscus legalja éppen a körkörös jelig érjen. Azután állapítsd meg a folyadékkal így meg- töltött lombik súlyát legalább is 0 1 grammnyi pontossággal. Fel- téve, hogy a mérőlombikba 15°-on éppen 100 gr. víz fér, a vizs- gált folyadék grammokban mért súlyát 100-zal osztva, annak faj- súlyát (sűrűségét) kapod meg.

A csatolt eredeti fajsúly táblákban foglalt számadatok rész- ben + 4 C°-ú, részben + 1 5 C°-ú vízre vonatkoznak, aszerint, amint az adatok megállapitója alapúi a + 4 ° - , illetőleg a + 1 5 C°-ú vizet választotta. Ha a + 4 C°-ú vízre vonatkozó adatokat + 1 5 C°

vízre kívánod átszámítani, nagyobbítsd meg az adatokat egy ezred- résszel.

Fajsúly meghatározására ellenőrzött areométereket, vagy West- phal-mérleget is használhatsz. A szesz fajsúlyának, illetőleg szesz- tartalmának meghatározására hiteles szeszmérőt használj.

Olvadáspont.

Olvadáspont meghatározást célszerűen az alábbi készülékkel hajtjuk végre. Egy 500 ccm-es Erlenmeyer lombikba egyfuratú dugót helyezünk s a furatba egy kémlőcsővet teszünk, hogy a kémlőcső vége 2—3 cm-rel a lombik feneke felett legyen. A kémlő- csőbe isrnét egyfuratú dugót teszünk s a furatba egy pár centimé- ter hosszú gummicsövet, melynek segítségével az Anschütz hőmérőt felfüggesztjük, úgy, hogy a hőmérő a kémlőcsőnek se az alját, se az oldalát ne érintse. Mindkét dugó oldalán csatornát vágunk, hogy a melegítés által a levegő és folyadék kitágulása következté- ben fellépő nyomás a lombikot, illetve kémlőcsövet szét ne repessze.

Fürdő gyanánt célszerűen színtelen, töm. kénsavat lehet alkalmazni.

A lombikot kb. feléig töltjük meg kénsavval. Hogy a melegítéskor a lombik elrepedése következtében esetleg 'előálló veszélytől meg- óvjuk a munkaasztalt és önmagunkat, egy nagy kőtálba állítsuk fel a készüléket, vasháromlábra, így, ha esetleg a lombik meg is reped, a kénsav a tálba ömlik.

A vizsgálandó anyagot porítjuk, 100°-on megszárítjuk, ha e hőmérséken megváltozna, úgy kénsav vagy chlorcalciumos exsicca- torban szárítjuk ki. Az így előkészített anyag porába azután egy vékonyfalú (1—2 mm. átmérőjű) egyik végén beforrasztott üveg- csövecskét nyomkodunk s a csőbe tolult port rázogatással a cső beforrasztott felébe hozzuk, annyit, hogy kb. 1 centiméter magasan álljon a csőben (célszerűen használhatjuk e célra az 1—2 ccm-es ampullák töltésekor levágott csövecskéket). A megtöltött csövecskét azután az Anschütz hőmérőhöz erősítjük, hajszáldróttal, úgy, hogy az anyaggal telt csőrész a higanygömb mellett legyen. Az Anschütz hőmérő sorozatból azt a hőmérőt alkalmazzuk, amelyiken a várható hőfok a középtájon fekszik, így azután ha az anyag szennyezés következtében alacsonyabb vagy magasabb hőfokon olvadna meg, leolvasható lesz az eltérő hőfok is. Az eredmény ellenőrzése végett két-három meghatározást kell végezni.

Forrpont.

Illó folyadékok forráspontjának meghatározását végezd vá- lasztólombikban, melyet tölts meg felényire a vizsgálandó folya- dékkal, azután erősíts a lombikba átfúrt dugóval thermometert úgy,

hogy a folyadék gőze ne csak a thermometer gombját, hanem az egész osztályozott csövet érje, anélkül, hogy a thermometer gombja a folyadékba merülne. Forrald azután a folyadékot kis lánggal és észleld időközönként a thermometer állását. A forráspont meg- határozását destillátióval kapcsolatosan végezheted, hogy a folya- dék megsűrűsödve kárba ne vesszen.

Zsiradékfélék fagypontja és olvadáspontja.

Tégy 100 ccm.-es hengerpohárba a megszűrt zsiradékból kb.

50 grammnyit és melegítsd amíg tökéletesen megolvadt. A folya- dékot kevergesd thermometerrel és figyeld meg gondosan, hogy a lassanként lehűlő folyadék mikor törik meg éppen; az ilyenkor észlelt hőmérsék a zsiradék fagyáspontja (kristályosodáspontja).

Azután melegítsd a zavaros folyadékot lassanként addig, amíg éppen újból átlátszóvá válott; az ilyenkor észlelt hőmérsék a zsiradék olvadáspontja (oldáspontja).

Fényforgató képesség meghatározása.

Némely anyag speciális sajátsága, hogy a polározott fény síkját egyenes irányból jobbra vagy balra kisebb-nagyobb szög alatt eltéríti. Az anyag ezen sajátságát fényforgató képességnek nevezzük. Mivel egy és ugyanazon tiszta anyagra az eltérítés iránya és nagysága jellemző lehet, az anyagok tisztasága, azonossága megállapítására, mint physikai állandót felhasználhatjuk.

A fényforgató anyagokat aktivoknak, a közömbösen viselkedő anyagokat inaktivoknak nevezzük.

Hogy az anyag aktiv, vagy inaktiv, az anyag elé írt betűvel jelöljük meg. így az inaktiv anyag neve elé kis i betűt teszünk, pl. i-hyoscyamin; a jobbra csavaró anyag elé a d (dextrorsum), a balra csavaró elé 1 (ad laevam) betűt írjuk.

Ha az aktiv anyagokat inaktiv, vagy ellentétes tulajdon- ságúakkal keverjük, azok fényforgatási foka megváltozik és pedig a szennyező anyag mennyisége és fényforgató képessége nagysága szerint lecsökken, inaktívvá, vagy ellentétes irányúvá válik.

A méréseket erre a célra szolgáló u. n. polariméterrel végezzük.

Valamely anyag forgatóképessége három tényezőtől függ.

1. az oldat töménységétől, 2. a cső hosszától, 3. és a hőfoktól.

Ennélfogva a forgató képesség nagyságát jelentő számok, ha külön hőfok nincsen feltüntetve mindig 20 C° mellett 1 %-os oldatra és

1 dcm. hosszú csőre vonatkoznak. Pl. valamely anyag specifikus forgató képessége [u]^D = 32.5°; vagy [a]^D = — 44,5<>. Ha speci- fikus forgatóképességet akarunk jelölni, úgy az a-t mindig zárójelbe tesszük. Ha nem 20°-nál történt a mérés, akkor a hőfokot a D felső vagy alsó része mellé írjuk pl. [a]p , vagy [a]g Az a a

8

forgatóképességet jelenti, a nagy D a spektrum D vonalát, azaz azt jelenti, hogy a mérés nátrium fény mellett történt. A + vagy

— a forgatás irányát, jobbra, illetve balra jelenti. A szám a le- olvasott tulajdonképpeni fok százszorosa. Minthogy a forgató- képesség a töménységgel egyenes arányban nő, az eltérítési fokból az oldat töménységét kiszámíthatjuk.

Pl. C %-os oldat 1 dcm. hosszú csőben a fokot mutat.

Minthogy az eltérítés fokát a leolvasott fok százszorosával jelöljük, az általános képlet lesz: [ a ]D= 100. ^ — ; o. legyen 0 3 2 5 , lesz tehát [ a ]D= 100. J ^ L = 3 2- 5 .

Ez egyenletből a C %-ot is kiszámíthatjuk, ha adva van az elté- rítés foka, a cső hossza.

Tegyük fel, hogy valamely anyag [aj^ je = 32'5°-kal.

Ismeretlen töménységű oldat 0T dcm. hosszú csőben 0*34° elté- rítést mutatott.

0 3 4

Lesz tehát: C = 32-50-1 = l ' ^ ö , azaz a kérdéses oldat 1-046 %-os.

Fénytörőképesség meghatározása.

Az anyagok fénytörése más és más, így az egyes anyagokra jellemző lehet, miért is mint physikai állandót az anyagok tisztasaga és azonossága megállapítására felhasználhatjuk. A fénytörés méré- seket az u. n. refraktometerrel végezzük. (Lásd bővebben Spergely : Gyak. gyógyszerészet és Thoms: Handbuch d. Pharmazie. II. k.)

Savszám, aetherszám, szappanszám.

Sav-, aether- és szappanszámát tulajdonképpen olyan anya- goknak szoktuk meghatározni, melyekben több, egymástól eltérő tulajdonságú és molekulasúlyú sav foglaltatik, s így az anyag savtartalmát térfogatos úton mérve, %-ban nem tudnók kifejezni.

Ilyen anyagok a zsiradékfélék, balzsamok, gyanták. Az anyagokban a savak reszben szabad, részben kötött állapotban vannak jelen.

Minthogy %-ban nem fejezhető ki a savtartalom, egyszerűen acidimetrikus titrálással azt állapítjuk meg, hogy valamely anyag egy bizonyos mennyiségében foglalt savak közömbösítésére mennyi szilárd lúg szükséges. Aszerint, hogy ez a szám szabadsavakra, kötöttsavakra, vagy szabad és kötött savakra vonatkozik, sav-, aether-, ester-, illetve szappanszámról beszélünk. Az aetherszám elnevezés onnan származik, hogy a kötött savak, mint esterek, illetve aetherek vannak jelen a zsiradékokban. A savak alkoholokhoz

9 vannak kötve, mely vegyületeket estereknek nevezzük. A sav-, aether-'és szappanszámokat szilárd kálium-hydroxyd mgr.-jaiban fejezzük ki 1 gr. zsiradékra vonatkoztatva.

Egy meghatározáshoz a vizsgálandó anyagból a kai. hydroxyd egyenértéksúlyának tizedrésznyi mennyiségét mérjük le, s n/10 lúggal titráljuk. Ennek értelmét az alábbi számítás világítja meg.

56 KOH megfelel 10.000 ccm. n/10 oldatnak 5-6 „ „ 1.000 „

0 0 0 5 6 „ „ 1 „

azaz 1 gr. n/10 zsírnak 0.0056 gr. szilárd kai. hydroxyd felel meg. Minthogy a kai. hydroxyd egyenértéksúlya 1/10 részének megfelelő gr. zsiradékot mérünk s n/10 oldattal titrálunk, az el- használt ccm. száma tehát mgr.-okban fejezi ki az 1 gr. zsira- dékban foglalt sav közömbösítésére szükséges szilárd kai. hydroxyd mennyiségét.

Fentiek alapján tehát savszám alatt értjük 1 gr. anyagban (zsiradék, balzsam, gyanta) foglalt szabad savak közömbösítésére szükséges szilárd kai. hydroxyd mgr.-nyi mennyiségét.

Aether, illetve ester szám alatt értjük 1 gr. anyagban foglalt kötött savak közömbösítésére szükséges szilárd kai. hydroxyd mgr.-nyi mennyiségét.

Szappanszám alatt értjük 1 gr. anyagban foglalt szabad és kötött savak közömbösítésére szükséges szilárd kai. hydroxyd mgr.-nyi mennyiségét.

így pl. valamely anyag savszáma 1, esterszáma 13, akkor szappanszáma a kettő összege, azaz 14, azt jelenti, hogy 1 gr.

anyagban foglalt szabad savak közömbösítésére 1 mgr. szilárd kai. hydroxyd, a kötött savak közömbösítésére 13 mgr. szilárd kai.

hydroxyd szükséges.

A meghatározás keresztülvitelére 5'6 gr.-ot centigrammnyi pontossággal lemérünk s az anyag természetének megfelelően semlegesített legtöményebb szeszben, avagy legtöményebb szesz és xylol egyenlő mennyiségű keverékében oldjuk s phenolphtalein indikátor jelenlétében n/10 nátronlúggal állandó vörös színig titráljuk. Ha a savszámot akarjuk meghatározni, akkor a titrálást hidegen hajíjuk végre. Szilárdabb zsiradékok titrálásakor enyhe meleget kell alkalmazni, különben a szabad zsírsavak lúggal nem tudnak reaktióba lépni. Megjegyzendő, hogy hosszabb és erősebb melegítést alkalmazni nem szabad. Az elhasznált ccm.-ek száma a savszámot adja.

Az ester és szappanszámok meghatározásakor az oldott anyagot a lúggal 1 óra hosszáig melegíteni kell, hogy az ester- bontás megtörténjék. Minthogy töményebb lúggal gyorsabban megy végbe az elszappanosodás s mert egy meghatározáshoz legalább 300 ccm.-nyi n/10 oldatra volna szükség, mely nagymennyiségű vizes folyadék az alkoholos oldatból kicsapná az anyagot s így az elszappanosodás is csak tökéletlenül menne végbe, célszerűség végett 30 ccm. norm. nátronlúgot alkalmazunk e célra.

10

Amikor valamely anyag esterszámát is meg akarjuk határozni, egyidejűleg előbb savszámát határozzuk meg. Evégből 5 6 gr.

anyagot egy Erlenmeyer lombikban legtöményebb semlegesített szesz és xylol egyenlő 'keverékében (aa. 50 ccm.) feloldunk.

Gyógyszerkönyvünk amylalkoholt és legtöményebb szeszt ír elő, ami főképpen a viaszok jó oldószere, azonban az amylalkohol helyett, amely kellemetlen fojtó szagú, célszerűbb xylolt alkalmazni.

Ezután phenolphtalein indikátor jelenlétében normál nátronlúggal állandó vörös színig titráljuk. Az e mérésre elhasznált normál oldat ccm.-ei számát tízzel szorozva, kapjuk a savszámot. Minthogy a fentiek szerint a sav-, ester-, szappanszámokat a n/10 mérőoldat ccm.-ei száma adja, abban az esetben, ha normál oldattal titrálunk, tízzel szorozni kell az eredményt, azaz n/10 oldatra át kell számítani, hogy a tulajdonképpeni számot megkapjuk.

Miután a savszámot meghatároztuk, ugyanazon oldathoz pontosan még 20 ccm. normál nátronlúgot adunk s a lombikot visszafolyó Liebig hűtővel, vagy amint gyógyszerkönyvünk előírja, ennek pótlására 1 m. hosszú 1 cm. átmérőjű üvegcsővel ellátjuk s egy óra hosszáig forró vízfürdőn élénken forraljuk. Ezután a még meleg vörös színű folyadékot normál savval elszíntelenedésig titráljuk. A retitrálásra elhasznált sav ccm.-ei számát kivonjuk a normál nátronlúg 20 ccm.-ből s a különbséget tízzel szorozva megkapjuk az esterszámot. A sav és esterszámok együtt az illető anyag szappanszámát adják. Ha a szappanszámot akarjuk egye- nesen meghatározni, úgy az oldott anyaghoz 30 ccm. normál nátronlúgot és phenolphtalein indikátort adva úgy járunk el, mint az ester számnál.

A nyert eredmény egyenesen a szappanszámot adja.

Reichert-Meissel és Polenske szám.

A Reichert-Meissel és Polenske szám meghatározást együttesen egy és ugyanazon zsiradékkal végezzük. Reichert-Meissel szám alatt értjük 5 gr. zsiradékban foglalt átpárolható (illó), vízben oldodó zsírsavak közömbösítésére szükséges n./10 lúg ccm.-ei számát.

Polenske szám az előbbihez hasonlóan az illó, de vízben oldhatatlan zsírsavakra vonatkozik.

A meghatározást e célra szolgáló speciális készüjékkel hajtjuk végre. (Lásd Marcusson : Untersuchung d. Fette u. Öle. 46. old.) Öt gr. zsiradékot a lepárlókészülék lombikjában 20 gr. glyce- rin és 2 gr. 50%-os natronlúggal szabad lánggal melegítve a lom- bikot, elszappanosítunk s a szappant 90 ccm. kifőzött (C02 mentes) vízben oldjuk, 50°-ra felmelegítjük, majd 50 ccm-nyi hígított kén- savat keverünk hozzá (25 ccm. kénsav ca. 1 liter vízben), durva habkőport szórunk a lombikba (folyadék túlhevülése következtében beálló lökés lecsökkentése végett) s a hűtővel azonnal összekötjük s lepároljuk. A folyadék átpárlását úgy kell szabályozni, hogy 110 ccm-nyi párlat 19—21 perc alatt menjen át. A hűtést úgy kell

11 szabályozni, hogy a hűtőből kifolyó víz 2 0 — 2 3e- o s legyen. Ha a 110 cctn. párlat átdestillált, akkor még külön egy mérőhengerbe 25 ccm-nyi párlatot felfogunk. A párlat felfogására speciális mérő- lombikot használunk, amelynek 100 ccm-es és 110 ccm-es beosz- tása van.

A mérőlombikot azután 15°-os vízfürdőbe állítjuk 10 percig.

A folyadék felszínére gyűlt szilárd zsírsavakat a lombik üres nyak- falára igyekszünk rázogatni, majd a nivót a külön felfogott párlat- tal pontosan beállítjuk 110 ccm-re. Ezután a lombikot elzárjuk, enyhén összerázzuk, majd 8 cm. átmérőjű szűrőn megszűrjük.

A tiszta szüredékből 100 ccm-t phenolphtalein indikátor jelen- létében n/10 natronlúggal megtitráljuk.

Minthogy a Reichert-Meissel szám 5 gr. zsiradékra vonatko- zik s mert a párlatból csak 100 ccm-t titrálunk meg, az eredményt

Pl-del meg kell szorozni s az így nyert eredmény adja a helyes számot.

Ezután a lombikban, hűtő csövében visszamaradt, valamint a szűrőn levő szilárd zsírsavat vízzel kimossuk (a vízben oldódó zsírsavak eltávolítása végett), majd 3 x 1 5 ccm. 90%-os szesszel quantitativ egy lombikba mossuk s titráljuk. Az elhasznált n/10 oldat ccm-ei száma a Polenske számot adja.

Hehner szám.

A Hehner szám valamely zsiradékban foglalt, vízben oldha- tatlan zsírsavak %-ban kifejezett mennyisége. E physikai állandót nem annyira a zsiradékok, mint inkább a szappanok valódisága, jósága megítélésére használjuk. Gyógyszerkönyvünk a szappanok jósága megítélésére olyan módszert ír elő, melynek segítségével a szappan összzsírsavtartalmát határozzuk meg. A módszerek gravi-

metrikus mérést alkalmaznak. Tudnunk kell azonban, hogy a telí- tetlen zsírsavak a levegőből oxygent vesznek fel, tehát állandó súlyig való mérést nem eszközölhetünk, miért is az eredmények csak megközelítő értéket adnak, akár egyik, akár a másik módszer szerint járunk el. Minthogy a szappanok zsírsavtartalmát grammok- ban kell kifejezni, titrálást nem alkalmazhatunk. A nyert zsírsavak mérését tehát célszerűbb dugóval elzárható lombikban végezni s elegendő, ha egyízben kiszárítottuk és mértük.

A Hehner szám meghatározáshoz egy 200 ccm-es Erlenmeyer- lombikba lemérünk 3—4 gr. zsírt s kb. 2 x normál alkoholos kali- lúggal elszappanosítjuk, majd az alkoholt elűzzük. A szappant

100—150 ccm. vízben feloldjuk és hígított kénsavval gyengén meg- savanyítjuk. Ezután addig melegítjük, míg a kiválott zsírsavak a folyadék felszínén összegyűlnek, majd egy 11 cm. átmérőjű tömöt- tebb papirosból való redős szűrőn megszűrjük. Célszerű a szűrőt a zsírsavak rátöltése előtt forróvízzel átmosni. Ha a víz lecsepegett, a szűrőn maradt zsírsavakat forróvízzel addig kell mosni, míg a lecsepegő víz a kék lakmuszt már nem vörösíti meg. Ezután a kimosott zsírsavat aetherrel vagy forró alkohollal egy ismert súlyú

12

üvegdugós Erlenmeyer lombikba mossuk quantitativ, az oldószert vízfürdőn elüzzük, a lombikot anyaggal együtt 80°-on 1 óra hosz- száig szárítjuk s miután exsiccatorban kihűlt, lemérjük. A mérési eredményt 100 gr. zsiradékra átszámítva, a Hehner számot nyerjük.

Ha valamely szappan Hehner számát akarjuk meghatározni, úgy lemérünk 5 gr. szappant, 150 ccm. vízben oldjuk, hígított kén- savval gyengén megsavanyítjuk s tovább úgy járunk el, mint előbb leírtam.

Szappanok összzsírsavtartalom meghatározása.

Magyar gyógyszerkönyvi módszer: oldj 5 gr. káliszappant (vagy nátronszappant) 150 ccm. gyógyszeres palackban melegítve 45 gr. vízben. Tégy az oldathoz rázogatás közben előbb 5 ccm.

hígított sósavat, azután Í5 gr. konyhasót. Helyezd a palackot forró vízbe s ha a kiválott zsírsavak a folyadék felszínén tiszta és átlát- szó rétegben összegyülemlettek, tedd a palackot félre. Mérj a kihűlt folyadékhoz 2 x 2 5 ccm. aethert (hasas pipettával), zárd el a palac- kot és néhányszor rázd fel. Tíz perc múlva mérj az aetheres oldat- ból 25 ccm-t megmért üvegcsészébe (helyesebb üvegdugós lombi- kot alkalmazni), az aethert párologtasd el enyhe melegen s a maradékot szárítsd vízfürdő hömérsékén állandó súlyig. Az ered- mény 40-el szorozva a százalékot adja.

E módszernél a konyhasót azért alkalmazzuk, hogy részben a vízben oldódó zsírsavak kiválását biztosítsuk, részben az aether- nek vízben való oldódását lefokozzuk.

A gyógyszerkönyvi módszer nem ad kielégítő eredményt, helyette célszerűbb következő módszerrel dolgozni :

2 5 gr. káliszappant 150 gr-os gyógyszeres üvegben 50 gr.

forró vízben feloldunk. A még meleg oldathoz 5 ccm. hígított kén- savat, majd 18 gr. konyhasóport adunk és vízfürdőn addig mele- gítjük, míg a kiváló zsírsavak a vizes folyadékon tiszta és átlátszó rétegben összegyülemlettek. A lehütött folyadékhoz 10 ccm. pentánt adunk s óvatosan körkörösen forgatjuk, míg a zsírsavak a pentan- ban feloldódtak. Azután az összes folyadékot választótölcsérbe töltjük, a gyógyszeres üveget először 10, majd 5 ccm pentánnál addig mossuk, míg a zsírsavakat teljesen átmostuk a rázótölcsérbe.

A választótölcsérben egyesített folyadékot most erősen összerázzuk.

A folyadékok elkülönülése után a vizes réteget lehetőleg teljesen lebocsájtjuk. Ezután a visszamaradt pentános oldatot 25 ccm. vízzel erélyesen összerázzuk s miután a vizes réteg elkülönült, teljesen lebocsájtjuk. A visszamaradt pentános oldatot 1-5 gr. vízmentes kénsavas natriummal erélyesen összerázzuk s Vs óráig állani hagy- juk. A víztelenné vált pentánt kis tölcséren (vattapamaton át) egy ismert súlyú lombikba szűrjük s a rázótölcsért pentánnál több ízben utánna mossuk. Az egyesített pentán-oldatot enyhe hőnél vízfürdőn ledestilláljuk s a maradékot 75 fokot meg nem haladó hőnél szárítjuk. A szárazmaradék súlyát 40-nel szorozva a %-ot kapjuk.

Í3

Zsiradék elszappanosíthatatlan része meghatározása.

Vizsgálandó zsiradékból 100 gr-ot egy Erlenmeyer lombikba 5 gr. KÖH és 50 ccm. szesszel (90%-os) elszappanosítunk, a szappant 60 ccm. vízben feloldjuk s háromízben 30 ccm. petrol- aetherrel kirázzuk. A petrolaetheres rázadékokat egy rázótölcsérbe gyüjtjük, majd vízzel kimossuk. A kimosott petrolaethert ezután szárazra pároljuk s a maradékot szeszes kálilúggal ismét elszappa- nosítjuk, oldjuk s petrolaetherrel ismét kirázzuk. Az egyesített petrol- aetheres rázadékokat most calciumsulfát-oldattal rázzuk ki, hogy az esetleges szappannyomokat eltávolítsuk s majd ismert súlyú lombikba szárazra pároljuk, a maradékot szárítjuk és mérjük. A ma- radék 10 gr. zsiradék elszappanosíthatatlan részét adja, mit ha tízzel megszorzunk, a °/°-ot nyerjük. (VI. Német gyszkv.)

A petrolaetheres kirázást óvatosan végezzük, erős rázás következtében emulsióssá válik a keverék s több nap múlva is nehezen válik el a két folyadék réteg. Az emulgálódott keverék szétválását siettethetjük, ha térfogatának megfelelő nagyságú hengerüvegbe töltjük s a folyadék felszínére vastagabb réteg víz-

mentes natr. sulfátot szórunk. A szétválás hamarosan megindul.

Veszteség kikerülése végett a natr. sulfátot petrolaetherrel néhány- szor ki kell rázni. A másodszori elszappanosításkor már jóval kevesebb lúg és alkohol kell. Elég 1—2 gr. KOH és 10—15 ccm.

alkoholból készült oldat. Azonban a másodszori elszappanosítás utáni petrolaetheres kirázást hasonló mennyiségű és részlet petrol- aetherrel kell végezni, mint előbb, mert a kirázandó, el nem szap- panosodott részek mennyisége ugyanannyi, mint az első esetben volt.

A petrolaetheres rázadékból a feloldódott szappant vízzel való kirázással teljesen nem lehet eltávolítani. Azért másodszor már calcium sulfát oldattal rázzuk ki a petrólaethert, mikor is a káli- szappan calciumszappanná alakul, mely utóbbi petrolaetherben teljesen oldhatatlan, hasonlóképpen a keletkező kálium sulfát is.

Ilyenkor meg kell szűrni a petrolaetheres rázadékot. A meghatá- rozáshoz alacsony forrpontú petrolaethert használjunk, mivel a magas forrpontú petrolaether részecskék az elszappanosíthatatlan részek közé záródnak, súlyszaporulatot okoznak s mint el nem szappanosítható anyagot mérjük.

A zsiradékok viscositása megállapítása.

A zsiradékok viscositása alatt (synonimák: kenhetőség, szí- vósság, tapadósság) ez anyagok sajátos erejét értjük, mit az anyag részecskék bensőbb súrlódása idéz elő, minek következménye, hogy az anyagrészecskék ellentétesen elmozdúlhatnak s ezáltal az anyag alakját is megváltoztathatja. A zsiradékok viscositása mérésére különböző mérőeszközök állanak rendelkezésre. Ezek közül egy- szerűségénél fogva legalkalmasabb a Kissling-féle viscosiméter.

E készülék következő részekből áll: egy 50 gr. súlyú 300 mm.

hosszú és 9 mm. átmérőjű alumínium rúdból. E rúd felső vége körlapba végződik, mely lapnak alsó oldalán egy 10 mm. hosszú

Í4

lecsapott hegyű szeg van. A felső oldalán pontosan középen egy 40 mm. hosszú szeg van, melybe a megterhelésre szükséges súlyo- kat állítjuk (25, 50, 100 és 200 gr-os súlyok). A rúd alsó vége

hegybe végződik. A rúd alkalmas állványra erősített fémgyűrűbe le és felmozgathatóan állítható be. A vizsgálandó zsiradék befoga- dására megfelelő nagyságú üvegpohár szolgál. E pohárba úgy kell betölteni a zsiradékot, hogy levegő buborékok, üregek ne legyenek az anyag közé záródva. A zsiradékból annyit töltünk a pohárba, hogy pontosan 125 mm. magas oszlopot alkosson.

A szilárd, illetve nem folyékony zsiradékokat megolvasztva töltjük a pohárba, vigyázva, hogy levegő buborékok ne kerüljenek a zsiradék közé. A bezáródott buborékokat úgy távolíthatjuk el, hogy a poharat vízfürdőre állítva enyhén melegítjük. Lehűlés után az oszlopmagasságot pontosan beállítjuk s azután az alumínium rúdat hegyével éppen a zsiradék felületére állítjuk s elengedjük.

A rúd a zsiradék, állománya szerint gyorsabb vagy lassabb tem- póban lesülyed. Úgy kell a rúd terhelését megválasztani, hogy a rúd lesülyedéséhez szükséges időtartam 20 másodpercnél ne legyen kevesebb, de 100 másodpercnél ne legyen több. A lesülyedés idejét másodpercekre pontosan beosztott stoppórával állapítjuk meg.

Kissling ilyen módon vizsgálva a zsiradékokat 9 viscositási osztályt különböztet meg.

Kissling-féle viscositási táblázat.

Osztály I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX.

A rúd súlya

gr-ban 50 50 50 50 50 50 50 50 50

Pótsúly

gr-ban 25 50 100 150 200 250 300 350

összes súly

(P) 50 75 100 150 200 250 300 350 400 b - f 25 38 50 75 100 125 150 175 200 Divisor (d)

értéke 20 10 ₅v 4 3 2 1-5 1 1

Viscositási

szám 3

alatt 3 - 5 4 - 7 7 - 1 0 1 0 - 1 3 1 3 - 1 7 1 7 - 2 2 2 2 - 2 8 28 felett

A meghatározást úgy hajtjuk végre, hogy a kérdéses zsiradé- kot a pohárba töltjük, majd az alumínium rúd hegyét a zsiradék felszínére helyezzük, elengedjük s mikor a rúd nyugalmi állásba került, a másodperc órát azonnal stoppoljuk. A leolvasott másod- percekből, valamint a rúd súlyából (ha pótsúlyt is alkalmaztunk, ezt a rúd súlyához adjuk) a Viscositás számot (V) következő egyen- lettel kiszámítjuk. .

15

b = a rúd és az esetleg alkalmazott pótsúly összegének fele;

t — a rúd lesülyedéséhez szükséges idő másodpercekben ;

d = értékéül a táblázatból azt a számot vesszük, amely az alkal- mazott rúd, illetve rúd és pótsúly összegének megfelelő rovatba van irva. Pl. Tegyük fel, hogy egy zsiradék vizsgálatakor az alumí- nium rúd, meiyet 50 gr. súllyal terheltünk, 30 mp. alatt stilyedt le. Az értéket behelyettesítve lesz:

p t 100 30

V - b + s 2 ' d = 2 5 5 0 + 6

10 10 10 10

tehát a kérdéses zsiradék Viscositás száma 5"6. Meg kell jegyezni, hogy a rúdat úgy kell beállítani, hogy a felső végén levő körlap alsó oldalán kiálló szeg és a rúdat tartó gyűrű között 100 mm.

esési magasság legyen. A rúdnak nyugalmi helyzete az a pont, amikor a szeg a gyűrűhöz ér s ezáltal a rúd tovább nem sülyed- het. A súlyokat aszerint alkalmazzuk, hogy a rúd ezt a 100 mm-es utat 20—100 másodperc alatt tegye meg. Tehát minél nagyobb a zsiradék tapadóssága, annál nagyobb súllyal kell terhelni a rúdat.

Minthogy a hivatalos zsiradékok és kenőcsök Kissling-féle visco- sitás száma nincsen adva, valamely zsiradék vagy kenőcs vizsgála- takor, annak viscositás számát ismert tisztaságú és összetételű ugyanolyan zsiradék, illetve kenőcsével kell összehasonlítani.

Növényi részek illóolajtartalom meghatározása.

VI. Német gyógyszerkönyvi módszer: 10 gr. növényi port (IV) egy literes kerek aljú lombikban 300 ccm. vízzel Ieöntünk s néhány gránátszemet szórunk a lombikba. A gránátszemeket elő- zőleg nyers sósavval tisztítani kell s azután vízzel jól kimosni.

A lombikot kb. 30 cm. hosszú, kétszer derékszögben meghajlított csővel látjuk el, melynek egyik szára a lombik dugója alá ér be, másik végét egy függőlegesen állított rövid hűtővel (kb. 55 cm.

hosszú belső cső, 22 cm. hosszú hűtőköppennyel) kötünk össze.

A lombikot dróthálón keresztül erős Bunsenlánggal hevítve meg- kezdjük a lepárlást. Szedő gyanánt egy 300 ccm-es lombikot vagy rázótölcsért alkalmazunk, mely 150 ccm. és 200 ccm. űrtartalom- nak megfelelő jelzéssel van ellátva. Lepároláskor előbb 150 ccm.

párlatot felfogunk, a hevítést átmenetileg megszakítjuk s anélkül, hogy a készüléket szétszednők s a hűtő nyílásától a szedőedényt elvennők, a lepárlólombikot körkörösen mozgatjuk, hogy a lombik falára tapadt növényi részek ismét a folyadékba kerüljenek. A lepár- lást azután tovább folytatjuk s még 50 ccm-nyit felfogunk, úgy, hogy összesen 200 ccm. párlat legyen a rázótölcsérben. Olyan ese- tekben, mikor az aetherikus olaj kiválása zavarossá teszi a párlatot, illetve a hűtőcsövére tapad, a hűtővízáramlást rövid időre beszün-

16

tétjük s ha a párlat feltisztult, illetve a hűtőcsövére tapadt részek feloldódtak, ismét megindítjuk a vízáramlást. Vigyázni kell, hogy a hűtőcsöve a szedőedényben összegyűlt párlatba ne érjen bele.

A 200 ccm. párlatot rázótölcsérbe töltjük, ha pedig rázótöl- csért alkalmaztunk szedő gyanánt, akkor minden további nélkül 60 gr. natr. chlorid port adunk a párlathoz s az oldatot három- ízben 20—20 ccm. pentánnal kirázzuk. Az egyesített rázadékot néhány percig állani hagyjuk, majd egy ismert súlyú, hosszúnyakú

100 ccm-es lombikba töltjük, vigyázva, hogy a konyhasós oldatból ne kerüljön semmi a lombikba. A pentánt azután mérsékelt hőmér- sékű vízfürdőn elűzzük. A pentán utolsó nyomait melegítés nélkül, száraz levegő áramot fújva a lombikba űzzük el. A lombi- kot végül Vs óráig exsiccatorban tartjuk s a súlyát megállapítjuk.

Ezután ismét V* órára exsiccatorba tesszük, ismét lemérjük. A má- sodszori méréskor csak minimális milligrammnyi súlyveszteség mutatkozzék, ellenesetben addig kell a V« óránkénti szárítást és mérést végezni, míg két V* órás szárítás között csak 0 002 gr.

mérési különbség adódik. A nyert súly 10 gr. dróg aetherikus olajtartalmát adja, mit ha tízzel szorzunk a °/°-ot nyerjük.

Az irodalomban találunk pontosabb eredményt szolgáltató módszereket is, melyek kevesebb hibaforrással dolgoznak. Azonban e módszer egyszerű, könnyen keresztülvihető s mert eléggé meg- bízható eredményeket ad, gyakorlat céljára megfelelő.

Minden bizonnyal vigyázni kell arra, hogy az illóolajban dús növényi részekből csak 5 gr-ot vigyünk lepárlás alá, továbbá kel- lően porított növényi részeket vigyünk lepárlás alá, különben nagy veszteséggel dolgoznánk. A leveleket, virágokat elég ha késsel fel- daraboljuk, a gyümölcsöket mozsárban törjük szét, a gyökereket, kérgeket malomban, vagy mozsárban porítjuk. Azért választunk nagy űrtartalmú lombikot lepárlásra, hogy a felhabzás következté- ben a folyadék át ne szaladhasson a szedőbe. Minthogy a fel- habzás következtében a lombik falához tapadt növényi részek makacsul visszatartják az illóolaj részeket, szükséges, hogy a növényi részeket ismét a folyadékba juttassuk.

A hűtő csöve ne érjen a szedőedényben összegyűlt párlatba, mert egy részt, amikor a lángot félrevesszük, légritkulás keletkezik a lombikban s a külső légnyomás a csőbe szorítja fel a párlatot, másrészt a cső külső falához tapadnak olajrészecskék s ezáltal veszteség áll be.

A konyhasót azért alkalmazzuk, hogy az illóolaj részek a víz- ből kiváljanak, könnyebben kirázhatók legyenek. A pentán legal- kalmasabb kirázószer, mert alacsony hőfokon forr (32°) s mert vizet egyáltalán nem vesz fel, tehát a pentán elűzése után elegendő exsiccatorban szárítani a maradékot. A bepárlást azért végezzük hosszúnyakú lombikban és nem nyitott csészében, mert bár alacsony hőmérséken történik az oldószer elpároiása, mégis illóolaj veszte- ség állana elő, mivel az oldószer elpárolgásakor az illanó, de az edény szélén leváló illóolajrészek az edény külső oldalára jutnának, ami hosszúnyakú lombikkal nem történhetik meg.

Jód-bromszám.

Jódbromszám alatt 100 gr. zsiradékban foglalt telítetlen zsírsavak telítésére szükséges brom, illetve egyenértéksúlynyi jód grammokban kifejezett mennyiségét értjük. Azért mondjuk jódbrom számnak, mivel a telítést tulajdonképpen brommal végezzük, azonban jódot titrálunk és a számot jódban fejezzük ki.

A zsiradékok több-kevesebb telítetlen zsírsavat is tartal- maznak, melyeknek mennyisége valamely zsiradékra nézve állandó s így a zsiradékok tisztasága, valódisága megállapítására mint chemiai állandót felhasználjuk.

A meghatározást a Winkler-féle (gyógyszerkönyvi) eljárással _ végezzük.

I

— kb. annyit, amennyit a készítmény leírásánál megszabva találsz.

Önts ezután palackba 20 ccm. széntetrachloridot, majd a zsiradék oldódása után tégy még a palackba 100 ccm. OT normál kaliumbromat-oldatot és még 2 gramm porrá tört kaliumbromidot, továbbá 20 ccm. hígított sósavat. Az azonnal bedugaszolt palack tartalmat rázd össze hevesen több ízben, azután tedd a palackot sötét helyre. Fél óra multán szórj a palackba 2 gramm kalium- jodidot, rázd össze a palack tartalmát ismételten, végül pedig csurgass a folyadékba rázogatás közben s lassanként OT normál natriumthiosulfát-oldatból annyit, hogy e volumetriás-oldat utolsó cseppjétől a színes folyadék éppen elszíntelenedjék.

Jelzőül keményítő-oldatot csak akkor használj, ha nem nappal titrálsz, vagy ha a végreaktiot nem figyelheted meg különben a kellő pontossággal.

Számítsd ki as adatok alapján a készítmény jódszámát, vagyis azt, hogy száz súlyrész készítménytől megkötött brom- mennyiség, hány súlyrész jódnak felel meg.

Ha pl. mandulaolajból 0.652 gr.-ot lemértél és a jódszám meghatározást végezve, a visszamérésre 51.9 ccm. 0.1 normál natriumthiosulfát-oldat kellett, akkor a vizsgált olaj 48.1 ccm.

(100.0—51.9=48.1) 0.1 normál oldatnak megfelelő mennyiségű bromot kötött meg. A jód miligramm-egyenértéksúlyának tized- részét, vagyis 0.0127 gr.-ot az elhasznált 0.1 normaloldat ccm.-einek számával szorozva, a megkötött brom mennyiségét kapod egyenértékű mennyiségű jódban kifejezve: 0 . 0 1 2 7 X 4 8 . 1 = 0.61087 gramm. Tehát ha 0.652 gramm mandulaolaj 0.61087 gramm jóddal egyenértékű mennyiségű bromot kötött meg, akkor az 100 súlyrész olajra számítva 1 Q Q^ f ' '0 8 7 = 93.7 súlyrész jód, ennél fogva a vizsgált olaj jódszáma 93.7.

Érzékenyebb mérleg hiján mérd az olaj előírt mennyiségének ötszörösét 100 ccm.-es mérőlombikba és oldjad annyi szénterach- loridban, hogy az oldat 100 ccm. legyen. A jódszám meghatáro-

18

zásához az oldatból 20 ccm.-t használj. A szilárd zsiradék előírt mennyiségének lemérésére kézi mérleget használhatsz.

A széntetrachlorid használata azért célszerű, mivel úgy a zsiradékokat, mint a jódot jól oldja, viszont fajsúlyánál fogva mindig a vizes réteg alatt foglal helyet. így azután zsiradék és brom egy és ugyanazon közegben közvetlen érintkeznek, a bromozás quantitativ végbemehet. Minthogy a brom illékony, veszteség nélkül nem titrálható, ezért jóddá alakítjuk s így veszteség nélkül titrálhatunk.

A tincturák és borok alkoholtartalom meghatározása.

25 gr. festvényt egy 200 ccm.-es fraktios lombikban kever- jünk össze 75 gr. vízzel s adjunk hozzá kb. 1 gr.-nyi csersavat.

A lombikot kössük össze Liebig hűtővel s kezdetben óvatosan melegítve a lombikot, ²A-át pároljuk át gondos hűtés mellett.

A párlatot ismert súlyú 100 ccm. mérő lombikban fogjuk fel, majd a párlatot vízzel egészítsük ki 100 ccm.-re, s állítsuk 15o-os hőmérsékü vízbe. V« óra múlva, ha szükséges a folyadékot vízzel pótoljuk ki, hogy a meniscus alsó része pontosan egy síkban legyen a körjelzéssel. Ezután a lombikot gondosan töröljük szárazra, s mérjük vissza. A 100 ccm. párlat súlyát osszuk el 100-zal, megkapjuk a fajsúlyt. A fajsúlynak megfelelő alkohol- tartalmat az adott táblázatból leolvassuk. Az így nyert alkohol tartalmat néggyel szorozva, a festvény alkoholtartalmát %-ban kapjuk.

A borok alkoholtartalom meghatározását a III. Magyar gyógy- szerkönyv szerint következő módon hajtjuk végre.

Mérj 100 ccm. bort kb. 200 ccm.-es lombikba, a lombikot kösd össze Liebig hűtővel s párologtasd a bor 2A-ad részét óvatosan ismert súlyú 100 ccm.-es mérőlombikba. Elegyítsd a párladékot óvatosan annyi lepárolt vízzel, hogy a folyadék felszíne a lombik nyakát érje, azután tedd a lombikot 15° hőmérséken tartott vízbe.

Vs óra múlva egészítsd ki a folyadékot pontosan 100 ccm.-re, s miután a lombik nyakát belül szürőpapírossal megszárítottad, kívülről pedig a lombikot gondosan megtörülted, mérd meg a lombik súlyát. Számítsd ki a párladék 15° C-ra vonatkoztatott fajsúlyát s keresd ki az adott táblából a megfelelő szesztartalmat.

6. sz. táblázat.

A bor fajsúlya, kivonatanyagtartalma, szabad sav és invert cukor tartalma meghatározását 1. a függelékben.

A bor szeszezésére vonatkozó számítást lásd I. k. 1. részben.

Mérő és isoláló módszerek.

A physikai és chemiai állandók megállapítását a hatóanyag tartalom mérése, vagy amint mondani szoktuk az anyag mennyi- leges meghatározása követi. Értékmeghatározás alatt tulajdonképpen az anyagok teljes qualitativ és quantitativ-vizsgálatát értjük.

19 A mennyileges meghatározások közül részletesebben csak az alkaloidákra, glykosidákra vonatkozó vizsgáló módszerekkel foglal- kozom, a galenikus chemikáleák mennyileges módszereit az egyes anyagoknál csupán csak ismertetem.

A galenikus kemikáleák értékmeghatározását gravimetrikusan, vagy titrimetrikusan hajtjuk végre. A gravimetriával rendszerint a hatóanyag fémes alkatrészeit mérjük, fém, fémoxyd, vagy valamilyen fémsóalakjában s számítjuk ki az ennek megfelelő hatóanyagot, majd ebből a százalékot. A gravimetrikus méréseknél a mérendő anyagot állandó súlyig szárítjuk és mérjük. Ez alatt azt értjük, hogy a mérőedényt ugyanolyan hőfokon és módon szárítjuk és mérjük mindaddig, míg legalább két mérés egyenlő lesz. Ezt a súlyt nevezzük állandónak. A szárítás, ha külön hőfok nincsen feltüntetve, 100° C-on 1 óra hosszáig tartson, majd chlorcalcium exsiccatorban Vi óráig tartva lehűlni hagyjuk s azután késedelem nélkül mérjük. Ez eljárást addig ismételjük, míg állandó súlyhoz nem jutunk. Ugyanígy járunk el az anyagot tartalmazó edény mérésekor is.

Az alkaloid meghatározó módszerekről általában.

Az alkaloid meghatározó módszerek tulajdonképpen az alkaloidák következő tulajdonságain épültek fel. Az alkaloidsók vízben, szeszben, többé-kevésbbé jól, egyéb szerves oldószerekben nem, vagy csak kevéssé oldódnak. Az alkaloidbázisok vízben egy- általában nem, vagy csak kevéssé oldódnak, míg szerves oldó- szerekben már többé-kevésbbé jól oldódnak. Az alkaloidsók erősebb lúgokkal elbonthatok s a lúgos vizes közegből szerves oldószerekkel, melyek vízzel nem, vagy csak csekély mennyiségben keverednek, kirázhatók, isolálhatók. Ha e tulajdonságok alapján quantitativ járunk el, képesek vagyunk valamely növényből, készítményből az alkaloidát quantitativ isolálni, s ha az így nyert alkaloidát valami módon megmérjük, az anyag alkaloid tartalmához jutunk. Minden módszer tehát két fázisból áll, u. m. az alkaloid isolálásából és az isolált alkaloid méréséből.

A fentiek szerint eljárva, tegyük fel, hogy lemértünk (matéria) m gr. finoman porított anyagot, (fólia, radix, extractum stb.) s azt egy megfelelő nagyságú üvegben szükség szerint kevés vízzel feloldottuk, avagy átnedvesítettük. Ezután hozzámérünk e (excussio = kirázás) gr. kirázószert, majd szükséges ccm.-nyi lúgot. Az üvéget elzárva, azután bizonyos ideig erősen és folyto- nosan rázzuk (10, 15, 30 percig), majd állani hagyjuk, hogy a folyadékok elkülönüljenek s a kirázószer megtisztúljon. Ezután a megtisztúlt kirázószerből lemérünk s (solutio) gr.-ot egy meg- felelő lombikba, majd az oldatban levő alkaloidát alkalmas módon megmérjük. A fentiek szerint tehát a vizsgálat alá vitt anyagnak csak egy bizonyos mennyiségét, illetve az abban foglalt mennyiségű alkaloidát visszük mérés alá. Hogy a %-ot kiszámíthassuk tudnunk kell, hogy a nyert alkaloid hány gr. anyagban foglaltatik. A fenti

20

általános adatokból X értékét következő módon számítjuk ki.

Minthogy m gr. anyagot e gr. kirázószerrel kezeltük s az így nyert oldatból s gr.-ot mértünk le, e gr. kirázószernek megfelel m gr. anyag, s gr. rázadéknak (oldat) x gr.anyag felel meg.

Lesz tehát e : m = s : X. X = ^s' ^m

A módszer első fázisát követi a második fázis az isolált e alkaloid mérése. Minthogy a mérőmódszerekkel külön fejezetben foglalkozom, e helyen csupán a két leggyakoribb mérési mód- szerrel nyert alkaloid tartalom számítást adom általános képletben kifejezve.

A méréseket gravimetrikusan közvetlen méréssel, vagy titri- metrikusan közvetlen avagy közvetett méréssel végezhetjük.

Első esetben az s gr.-nyi rázadékot ismert súlyú lombikba mérjük, az oldószert elűzzük s a maradékot (tiszta alkaloid bázis) állandó súlyig szárítjuk és mérjük. Tegyük fel, hogy a lombik súlya 1 (lagoena) gr. A lombik és szárazmaradék súlya együtt Ír (Lagoena, reliquium maradék) gr. A mért alkaloid mennyiségét megkapjuk, ha az üres lombik súlyát a lombik 4- maradék súlyából kivonjuk : Ír — 1 = a. Tehát — gr. anyagban a gr. s m alkaloid van, akkor 100 gr. anyagban X gr. alkaloid foglaltatik. e Lesz tehát

a. 100 : a = 100 : X, X — s. m

e e

s ni

Az egyszerűség kedvéért — - — jelöljük m^-gyel, akkor a vizsgált anyag alkaloid % tartalmát a megfelelő adatok behelyettesítésével X = 3á l t a l á n o s képlet segítségével számíthatjuk ki, hol n ^ a vizsgált anyagnak mérés alá vitt mennyiségét jelenti, a gr. az m j gr. anyagban talált alkaloid gr. mennyiségét jelenti, X a vizsgált anyag 100 gr.-jában foglalt alkaloid mennyiségét jelenti gr.-ban kifejezve.

Ha az alkaloid mérését közvetlen titrálással, tehát alkali- metrikusan hajtjuk végre, akkor a számítás következő lesz.

A titrálás történhetik n/10, n/20, n/50, n/100 síb. oldatokkal.

Bármilyen higitású normál oldattal titráltunk is, a titrálásra el- használt oldat ccm.-ei számát előbb meg kell szorozni az alkal- mazott normális oldatnak megfelelő faktorral, mikoris megkapjuk hogy az gr. azaz a titrálás alá vitt vizsgált anyag m^gn-jának s m hány gr. alkaloid felel meg. Tegyük fel, hogy a titrálásra elfogyott ac (acidus) ccm. mérő oldat, továbbá, hogy a kérdéses alkaloid faktora f. A fentiek értelmében tehát ac. f = a. Ezt a gravimetrikus

21 mérés általános képletébe helyettesítve a vizsgált anyag % tartalmát nyerjük. Lesz tehát

ac f 100

X = — , hol ac. a titrálásra elhasznált sav mérőoldat m, ccm.-ei számát, f a kérdéses alkaloid faktorát jelenti.

Ha a titrálást közvetve végezzük, azaz acidimetrikusan, akkor az általános képlet következő lesz. Ilyen esetben az alkaloidát feles ccm.-nyi savmérőoldattal kezeljük, s azután a változatlan maradt savat megfelelő titerü lúggal visszatitráljuk. Tehát a sav és lúg ccm.-ei különbségét kell a faktorral szorozni, miért is a = (ac—1) x f, tehát X = [ (a c~ 0 x f.) x 100^ h o, j (I i x i v a e) ü|a b b

ml

ismeretlen a visszatitrálásra elhasznált lúg mérőoldat ccm.-ei számát jelenti.

A) Isoláló módszerek.

1. Az anyag előkészítése.

Már előbb láttuk, hogy a növények, növényi készítmények alkaloid tartalmát quantitativ meghatározhatjuk, s hogy a módszerek lényegében az alkaloidák közös tulajdonságain épültek fel s hogy két főfázisból állanak u. m. isoláló és mérőfázisból.

Az alkaloidák a növényekben minden bizonnyal, mint sók vannak jelen. Kivonhatók, lúgokkal elbonthatók, azonban a gya- korlatban az alkaloid isolálása nem megy egészen simán s csaknem esetenként más-más nehézségekkel találkozunk, melyek az isolálás quantitását többé-kevésbbé hátrányosan befolyásolják. Az isolálás quantitása következő tényezőktől függ: 1. a vizsgálandó anyag finom elosztottságától, 2. a növényben, növényi készítményekben előforduló isolálást gátló mellékanyagok kiküszöbölésétől, 3. a lúgok és kirázószerek helyes megválasztásától. A kioldódás sebessége arányos az érintkezési felület nagyságával, miért is a vizsgálandó anyagot minél finomabb poralakban kell alkalmazni. Minél több sejtet nyitunk meg, annál nagyobb felületet nyerünk, a kirázószer annál közvetlenebbül érintkezik az alkaloiddal. Még így is leküzd- hetetlen akadályként megmarad a sejtek adsorptiv hatása, az alkaloid bázis vízben, lúgokban való, bár többnyire minimális- oldódása, miért is absolut kivonás nem érhető el.

Hogy valamely növény tényleges alkaloidtartalmáról minél megközelítőbb értéket nyerhessünk s hogy valamilyen módszer megbízhatóságát ellenőrizhessük, egy igen fontos kelléke ennek, a hatóanyagnak minél tökéletesebb kivonása. Evégből célszerű a finoman porított növényi anyagot percolálásnak alávetni. A perco- lálást ebben az esetben quantitativ végezzük s a besűrített kivonat anyagból az alkaloidát többszöri kirázással isoláljuk. Egyszerű úton hasonló célt érünk el, amikoris a kellően porított növényi anyagot adott mennyiségű kivonó szerrel hidegen vagy melegen maceráljuk,

22

az elpárolgott kivonószert pótolva, egyenletesen elkeverjük, kisaj- toljuk, szűrjük s a tiszta szüredékből egy meghatározott mennyi- séget isolálás alá viszünk. Ebben az esetben ugyanis a kivonó folyadék úgy a növényben, mint növényen kívül egyenlő koncen- tráltságúvá válik, miért is ez úton is a kérdéses anyag alkaloid- tartalmáról tiszta képet nyerünk.

2. A lúgok megválasztása.

Az előbbieken kívül a praktikus jó értéket adó módszerek fontos kritériumát teszi az alkaloid leválasztására használandó lúg helyes megválasztása is. Az analytikusnak ismernie kell a kérdéses alkaloidnak lúgokkal szemben tanúsított viselkedését is, hogy jó eredményt adó módszert dolgozhasson ki. Módszere kidolgozásánál előbb a megfelelő tiszta alkaloiddal vizsgálatokat kell végeznie, hogyan viselkedik az a különböző lúgokkal szemben. E vizsgálódás a következőkre kell kiterjedjen. Az alkaloidsó úgy, amint a növényben jelen van, melyik lúggal bontható el legkönnyebben.

Az így felszabadított bázis, amorph, vagy kristály alakban válik le;

lúggal vegyületet alkol, vagy nem; esetleg lúgban nem oldik-e, végül lúg hatására a levált bázis felbomlik, avagy nem, a felbomlás azonnal, vagy hosszabb rövidebb idő alatt megy végbe.

Az alkaloidák leválasztására következő lúgokat szoktuk alkalmazni: kálium hydricum, natr. hydricum, kai. carbonicum, natr. carbonicum, ammónia, calc. hydroxyd, ritkábban magn.

hydroxyd és baryum hydroxyd. Előfordul, hogy e lúgokat kombi- nálva írja elő némely módszer, máskor a lúg nagy feleslegét távol igyekszik tartani, mit egy nehezen oldódó gyenge bázis és egy ammónia só combinátiójával igyekszik elérni. Vagy amint azt pl.

Debourdeaux-féle morphin meghatározó módszernél látjuk, hogy a morphin idő előtti leválását megakadályozza a mellékelkaloidák, főkép a narcotin leválasztását calc. hydroxyddal végzi, mely lúgból tudjuk adott mennyiségű folyadékban, adott hőmérséken egy bizonyos mennyiség oldik, s a tiszta oldathoz azután ammónium chloridot ad, melyből az oldott calc. hydroxydnak megfelelő egyen- értéksúlyú ammónia fejlődik s mely elegendő ahhoz, hogy a morphin leváljon. Dietrich vizsgálatai szerint ugyanis a morphint a kai. hydroxyd, natr. hydroxyd, baryum hydroxyd jól oldják, az ammónia kevésbbé oldja. Ezért fontos, hogy az ammóniából nagy felesleg ne legyen az alkaloid oldatban, mit az előbbi combinált eljárással el is érünk. A china bázisok leválasztására egyaránt alkalmazhatók a gyengébb és erősebb lúgok, mivel a china alkaloidákra nem hatnak. Azonban már Schacht kimutatta, hogy célszerűbb natr. hydroxydot alkalmazni, mivel ez kevésbbé oldja a chinint, mint a kai. hydroxyd. Az ammóniát inkább a sósavas sóvá alakított chinabázisoknál alkalmazhatjuk célszerűen, azonban Fromme szerint az ammónia oly erős kristályok alakjában választja le a chinabázisokat, hogy a kirázószer csak nagyon nehezen oldja fel. Ezért ilyen esetekben előbb a kirázószert kell a növényi

23 anyaghoz adni s azután a lúgot s a kirázást haladéktalanúl meg kell kezdeni. Ilyen módon a kristályosodást meggátolhatjuk.

Az ammónia használata másfelől kényes, azért, mert a chinint oldja. Duncan szerint a chinin oldékonysága az ammónia tartalom növekedésével arányosan csökken. Azonban az ammóniának álta- lában az a hibája, hogy ha valamilyen erősebben negativ jellegű savat tartalmazó alkaloidsónál alkalmazzuk, akkor a keletkező ammoniasó, mivel könnyen dissociál, savmaradeka az alkaloiddal oldódó sót alkot, nem lehet isolálni, s így veszteség áll elő.

A solanacea alkaloidáknál (atropin, hyoscyamin stb.) erősebb lúgot nem használhatunk, mivel ez alkaloidák könnyen bomlanak. Kraut és Lossen kimutatták, hogy pl. az atropin tropasavra és tropinra esik szét. Hasonlóan bomlik a hyoscyamin is, a belladonnin atropinsavra és tropinra esik szét; a scopolia fajokban előforduló scopolamin atropasavra és scopolinra bomlik. Ammóniával e bomlás csak hosszabb állás után következik be, s ha a vizsgálatot hamarosan végrehajtjuk, hogy az alkaloidák a lúggal minél rövidebb ideig érintkezzenek, a bomlás minden bizonnyal egészen mini- málisra csökken le.

Dietrich az előbbi alkaloidákat tartalmazó drogokkal calc.

hydroxyd, baryum hydroxyd és ammóniával végzett vizsgálatokat, mikor is megállapította, hogy a calc. hydroxyd nagyon lassan bontja el az alkaloidsókat, azonban a színes anyagokat jól megköti, s így kevesebb szennyezés jut az aetheres rázadékba, mint ha ammóniát alkalmazna. Ezért ő az ammóniát calc. hydroxyddal kombinálva ajánlja a solanacea alkaloidák leválasztására.

Lúgok hatására az előbbieknél is könnyebben bomlanak az erythroxylaceak alkaloidái. Szerzők ezen oknál fogva csakis gyengébb lúgokkal dolgoztak.

így magn. hydroxydot is alkalmaztak e célra, azonban kiderült, hogy ez a lúg nagyon lassan választja le az alkaloidákat.

Minthogy a cocáin igen könnyen bomlik, tulajdonképpen gyenge lúgok alkalmazása sem egészen célravezető. Fromme szerint, ha ammóniát használunk a coca alkaloidák leválasztására, a keveréket jég között kell hűteni mindaddig, míg az aetheres oldat szűrésre kerül.

Az ipecacuanha alkaloida quantitativ leválasztására sem közömbös a lúg minősége. Paul és Cownley kimutatták, hogy a nátronlúg az emetint leválasztja, a caephaelint nem, illetve az utóbbi natronlúgban oldik, míg ammóniában nem. Hasonló ered- ményhez jutott Fromme is, ki a IV. kiad. német gyógyszerkönyv nátronlúgos módszerét a Keller ammoniás módszerrel össze- hasonlította. A gyógyszerkönyv módszerével jóval alacsonyabb értékeket kapott, mint az ammoniás módszerrel. Szerző azt tapasz- talta (1. adatok az ipecacuanha gyökér forrázat stb. Gyógyszerészek Lapja 1924. 3, 4, 6 sz.), hogy az ipecacuanha alkaloidák ammónia hatására elbomlanak. A bomlás mindenesetre lassabban megy végbe, ezért fontos, hogy ne sok lúgot alkalmazzunk a leválasztásra s kellő gyorsasággal hajtsuk végre a módszert.

24

Erősebb lúgok alkalmazását kerülni kell a zsíros olajat artalmazó növényi anyagok alkaloidmeghatározásánál. Ugyanis pl.

a natronlúggal a szabad zsírsavak szappant alkotnak, mely a zsíros olajat emulgálja, s mert az olajat az aether-chloroform részben oldják, igen erős emulsio lép fel a keletkezett szappan emulgáló hatására. így pl. a nux vomicánál nem azért alkalmazunk ammóniát, mintha az erősebb lúg bontólag hatna az alkaloidákra, hanem mert az ammónia szappanosító hatása kisebb, az ammónia szappan kevésbbé állandó s így az emulgálódás kisebb fokú lesz.

Meg kell jegyezzük, hogy ha ammóniával dolgozunk, az pyridin mentes legyen, különben főképpen titrálásos méréskor, mint alkaloidot mérnők, mivel a szerves oldószerbe átmegy.

A fenti adatokból láthatjuk tehát, hogy a lúgok helyes meg- választása felette fontos kritériuma jó értéket adó módszereknek.

3. A kirázó szerek alkalmazásáról.

Az isoláló módszerek még egy igen fontos kellékét a kirázó- szerek teszik.

Az alkaloidák nem egyformán viselkednek a szerves oldó- szerekkel szemben. Éppen ezért pontos eredményt adó módszer kidolgozásakor figyelembe kell venni a kérdéses alkaloida oldódási viszonyait is az egyes kirázószerekkel szemben. Az oldószerek megválasztásánál az analitikusnak általában következőkre kell figyelni. A kirázószer könnyen oldja az alkaloidát. Ha több alkaloida van együtt a növényben, növényi készítményben, melyek részben ebben, részben amabban a kirázószerben oldódnak, úgy a megfelelő kirázószerek keverékét kell alkalmazni. A kirázószerek megválasztásánál arra is figyelemmel kell lenni, hogy azok vízzel ne keveredjenek, azaz ne oldódjék vízben, illetve a vizet ne oldja.

Ez azért hátrányos, mivel ilyenkor azután sok szennyezés jut a rázadékba, valamint lúg is, ami pedig a mérésnél okoz differenciát.

De hibaforrásul szolgál az is, ha a kirázószer mennyisége, térfogata megváltozik. E bajt rendszerint azáltal igyekszünk kiküszöbölni, hogy a vizes anyagot valamilyen szervetlen sóval (natr. chlorid, ammónium sulfát) túltelítjük, miáltal az oldószerek oldódását kiküszöböljük.

Az oldószer továbbá vízfürdőn könnyen elpárolható legyen, nehezen elpárolható részeket ne tartalmazzon (magas forrpontú petrolaether), hő hatására ne bomoljék (chloroform), ne legyen kellemetlen szaga (amylalkohol). így pl. a hydrastin meghatáro- zásnál, hol az alkaloidát gravimetrikusan mérjük, a magas forrpontú petrolaether, amint azt szerző kimutatta (I. Über Bestimmung des Hydrastingehaltes stb. Pharm. Post 1915) nem alkalmazható, mivel a kristályok közé szárításkor el nem illanó részek záródnak be, mi azután súlykülönbözetet okoz.

E. Schmidt kimutatta, hogy ha az alkaloidák chloroformos oldatát vízfürdőn bepároljuk, chloridtartalmúvá válnak. Igen fontos tehát, hogy a kirázószerek ne legyenek savtartalmuak. Gyógyszer-

könyvünkben is hivatalos Dieierich-Helfenbergi morphin meg- határozó módszernek egyik nagy hibaforrása, hogy ecetaethert ír elő a mellékalkaloidák oldatban tartására. Az ecetaeíher mindig szennyezve van ecetsavval s így a leváló morphin, bár kis részben, ecetsavas sóvá alakul, s oldatban marad. Az említett okból, ha a kirázást chloroformmal végeztük, a szűrt rázadékot lehetőleg ne pároljuk be, hanem magát a szerves oldószeres oldatot vigyük íitrálás alá.

Ez általános szemponton kívül még sok speciális eset van, miket adott esetekben figyelembe kell venni. Minden bizonnyal az oldószerek megválasztásakor tartsuk szem előtt, hogy jó oldószert akkor választottunk, ha abban az alkaloida könnyen, egyéb mellékanyagok nehezen oldódnak. Főképpen gravimetriás-módsze- reknél igen fontos, hogy minél tisztábban nyerjük ki az alkaloidát, amit csupán a jól választott szerves oldószerrel még nem érhetünk el, de mindenesetre nagy mértékben hozzájárul a tiszta alkaloid nyeréséhez.

Kirázószerül leggyakrabban az aethert, chloroformot, vagy e kettő keverékét, ritkábban petrolaethert, benzolt, amylalkoholt, acetont, ecetaethert, stb. szoktunk alkalmazni. Végül meg kell jegyezni azt is, hogy a kirázószerek lehetőleg víztelenek legyenek.

A vizes kirázószerek még könnyebben vesznek fel lúgot, gravi- metrikus méréskor az alkaloidák vizessé, nehezebben száradóvá válnak. De bizonyos esetekben sokat tesz, hogy absolut vízmentes, szerves oldószerrel dolgoztunk, vagy nem. Ugyanis míg absolut, vízmentes kirázó szerben pl. valamely alkaloid keverékből egyik alkaloid oldik, másik oldhatatlan, addig vizes kirázószerben esetleg mindkettő könnyebben, avagy nehezebben oldik. Erre főképpen olyan esetekben kell figyelemmel lenni, mikor a már isolált alkaloid keverékből egyszerű szerves oldószeres kezeléssel akarjuk az alkaloidákat egymástól elválasztani.

Tisztító módszerek.

Az isoláló módszer legyen még olyan jó is a quantitás illetőleg, sok esetben a nyert alkaloidát nem lehet mérés alá vinni.

Bár mint azt írtam is, a lúg és kirázószer helyes megválasztásával a mellékanyagok egy részét visszatarthatjuk, sok esetben mégis az alkaloidákat a sokszor makacsul kísérő szennyezésektől egy közbe- vetett eljárással kell megtisztítani, hogy mérhetővé tegyük s akkor is vajmi ritkán tudjuk az absolut tisztaságot megközelíteni. Erre főképpen akkor van szükség, mikor az alkaloidát graviinetrikusan mérjük, azonban némelykor a térfogatos mérésekhez is meg kell tisztítani az alkaloidát a színes anyagoktól, különben az indikátor színváltozása megfigyelését nehezítik meg.

Azokat az eljárásokat, melyeket az isoláló.és mérő módszerek közé azon célból iktattunk, hogy általuk a nyert alkaloidát tisztábbá, szennyező anyagoktól mentesekké tegyük, tisztító eljárá- soknak nevezzük.

26

Az isolált alkaloid tisztítása sokféle lehet, s többnyire az adott esetek szerint változik. Legáltalánosabb eljárás, mikor a szerves rázadékot gyenge savval quantitativ kirázzuk, majd a savas oldatból meglugosítás után az alkaloidát ismételten isoláljuk, (megfelelő szerves oldószerrel) s azután visszük mérés alá. Ezzel az eljárással főképpen a színanyagokat távolítjuk el. Egyes ese- tekben n/10, vagy n/100 savval végezzük a kirázást quantitativ, majd a sav feleslegét megfelelő normális lúggal titráljuk.

Speciális eset pl. mikor a növény kivonatát valamilyen anyaggal azon célból kezeljük, hogy a mellékalkaloidát (hydrastisnál a berberint) vagy mellékanyagokat lecsapjuk, szűréssel eltávolítjuk, miáltal az alkaloid kirázásakor kevesebb szennyező anyag jut az oldószerbe.

Máskor valamilyen erősebb lúg meiiett calcium vagy mag- nesium hydroxydot is alkalmazunk az alkaloidák leválasztására.

A két utóbbi lúg ugyanis bizonyos anyagokat megköt, s így kirázáskor nem jutnak az oldószerbe.

Avagy az alkaloidát a növény vagy növényi készítmény vizes vagy savanyú oldatából valamilyen kémlőszerrel lecsapjuk s a nyert csapadékot visszük kirázás alá, kellő lugosítás után. Ilyen kémlőszerek pl. silicowolframsav, phosphorwolframsav, pikrinsav stb. E kémlőszerek többnyire nemcsak az alkaloidákat csapják le, hanem bizonyos mellékanyagokat is, azonban lúgosításkor nem minden anyag csapadéka bomlik el, miáltal a szennyező anyagok egy része oldhatatlan csapadék alakjában visszamarad, nem jutnak a kirázószerbe. Pl. a Ferencz-Dávid silicowolframsavas extr. bel- ladonna értékmeghatározó módszernél a Chlorophyll aetherben oldhatatlanná válik silicowolframsav hatására s ilyen módon tiszta aetheres rázadékot nyerünk s a rázadék minden további tisztítás nélkül titrálható. Sokszor tehát az isoláló eljárás az alkaloid tisztítását is szolgálja.

Van rá eset, mikor az alkaloid avagy glykosid rázadékát bepárolva a nyers anyagot kevés oldószerrel felvesszük s azt olyan szerves oldószerrel keverjük össze, melyben a mérendő anyag nem oldik, ellenben a szennyező anyagok oldódnak, avagy megfordítva.

Ilyenkor egyszerűen azonnali szűréssel távolítjuk el a szennyező anyagokat, illetve nyerjük a tisztított hatóanyagot, mely a szűrőn marad vissza vagy fordított esetben a szüredékben foglaltatik.

Ritkább esetek közé tartozik, mikor a növényi anyagot előbb zsírtalanítjuk s csak azután visszük isolálás alá. A növény ezen előzetes tisztítását rendszerint olyan oldószerrel kell végezni, melyben az alkaloidsó nem, ellenben a zsíros olaj könnyen oldik.

Van rá eset, mikor az alkaloid bizonyos ferment anyagok, amin- bázisok hatására szabaddá válik s akkor a zsírtalanítás hatóanyag veszteség nélkül nem vihető keresztül, ilyen esetekben a növény porát előzetesen az aminbázisokat megkötő vegyszer oldatával kezeljük s csak azután vonjuk ki abból a zsíros olajat. A zsíros olaj kivonását rendszerint perkolátorral vagy Soxleth apparatussal hajtjuk végre.