STATISZTIKAI HíRADÓ
SZEMÉLYI HiREK
Heinz Rauch (1914—1962). Repülőgép—
szerencsétlenség következtében 1962. de—
cember 19—én elhúnyt Heinz Rauch, a Német Demokratikus Köztársaság Mi- nisztertanácsának tagja, az Állami Köz- ponti Statisztikai Hivatal elnöke. Heinz Rauch egész életét a német nép szolgá-
latának, a szocializmus fáradhatatlan
építésének szentelte. Munkássága elisme—
réséül a ,,Vaterlándische Verdienstor—
den" ezüst fokozatával, a ,,Medaille für Kámpfer gegen den Faschismus" és a ,,Hans Beimler" éremmel tüntették ki.
Heinz Rauch emlékét a magyar statisz—
tikusok is gyászolják és kegyelettel meg—
őrzik.
SZERVEZETI HIREK __ KÖZLEMÉNYEK
Román statisztikusok Budapesten. A Román Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hi—
vatal háromtagú delegációja 1962. decem—
ber 3 és 16—a között Budapesten tartózko—
dott. A tanulmányút célja az ágazati kap- csolatok mérlege összeállításával kapcsola—
tos tapasztalatok szerzése volt. A delegáció tagjai F. Busch osztályvezető (a delegáció vezetője), M. Hlevka és A. Trandafir, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai voltak.
Az Európai Statisztikusok Értekezlete építőipari munkacsoportjának ülése. Genf—
ben 1962. november 19 és 27 között ülést tartott az Európai Statisztikusok Értekez—
lete és az EGB Lakásügyi Bizottságának statisztikai munkacsoportja. A Központi Statisztikai Hivatalt az ülésen dr. Szabady Egon főosztályvezető, Tar József osztály—
vezető és dr. Kenessey Zoltán önálló osz—
tályvezető képviselte.
Az ülésen egyebek között megtárgya- lásra kerültek Lukács Ottó rapportőri je—
lentése az építőipari indexekről, az építő- anyagok statisztikájának a kérdései, a la—
kásstatisztika problémái és a reprezenta—
tív módszer alkalmazása a lakásstatiszti—
ka területén. Utóbbi témánál Magyar—
ország képviselői beszámoltak az 1960. évi népszámlálás lakásadatainak reprezentativ feldolgozásáról és az 1963. január 'l-i mikrocenzus lakásstatisztikai vonatkozá—
sairól.
Az ülés határozatot hozott a reprezenta—
tiv módszer lakásstatisztikai alkalmazásá—
val foglalkozó, Franciaország, Magyaror—
szág, a Német Szövetségi Köztársaság és Belgium képviselőiből álló szűkebb rap- portőri csoport létesítéséről. A rapportőri csoport vezetője G. Calot (Franciaország), magyar rapportőrök dr. Szabedy Egon és dr. Kenessey Zoltán lettek.
Dr. Frantisek Fajtr jubileuma. A Sta—
tistika a Kontrola, a Csehszlovák Szocia- lista Köztársaság Központi Állami Ellen—
őrzési és Statisztikai Hivatalának folyó—
irata (1962. évi 8. száma) hírt ad arról, hogy dr. Frantísek Fajfr, a volt Állami Statisztikai Hivatal elnöke, az Állami Népesedési Bizottság elnöke, az Európai Statisztikusok: Értekezletének (volt al—
elnöke 1962 augusztusában töltötte be életének 70. évét. Dr. Fajfr 1922—ben lépett az Állami Statisztikai Hivatal szolgálatába, és közel négy évtizedes munkássága során gazdaságstatisztikával, szövetkezeti statisztikával, pénzügyi sta—
tisztikával és demográfiával foglalkozott, 1945—től 1961-ig (nyugdíjba vonulásáig) pe—
dig a Hivatal elnöki tisztét töltötte be.
Munkássága elismeréséül a Február 25
Érdemrenddel és a Köztársaság Érdem-—
renddel tüntették ki.
Statisztika—történeti szakcsoport alakult a Magyar Közgazdasági Társaság Statisz—
tikai Szakosztálya keretében. A szakcso- port első ülését 1963. február 8—án (pén- teken) du. 3 órai kezdettel tartja a Kos- suth Klubban (VIII., Múzeum u. 7. sz.), amelyen a szakcsoport munkája iránt ér—
deklődőket szívesen látnak. Az ülésen megvitatásra kerül a szakcsoport 1963.
évi munkaterve.