Tiszta szellővé válunk
A „díszlet" levegős lesz.
Arcod az enyémhez dörzsölöd,
Végigcsúszol a vitorlákon: „Gyerünk!"
Lebegés közben: „Aludj csak, aludj!"
Akár egy csónak, rámnevetsz a felhők mögül.
A nagy zuhanások, vonzások és taszítások, A Lebegések éjszakája után
Maszkot cserélünk,
Belesikoltunk a magányos cédrusba.
A mandulafa virágait homok borítja be.
Vitorla támolyog be lassan, ezüstben.
Üszközs lábú madarak csüngnek rajta.
Űt a kozmikus művészet felé — a második kötet egyik darabja
Útban Délnek
Fehérnek lenni
8