MI A PÁLYA? 383
A PREKARIÁTUS KARRIERESÉLYEI
GONDOLATOK A TUDOMÁNYOS UTÁNPÓTLÁS HELYZETÉRÔL
IFKnow,2006. október 2.
A kultúratudományok virágkorát éljük, újabb és újabb kutatási kiindulópon- tok és módszerek, fordulatok (turns) és paradigmák élénkítik a tudomá- nyos vitákat és a tárcarovatokat. A kutatástámogatás is egyre több fi- gyelmet szentel s ennek megfelelôen egyre több pénzt juttat az interdisz- ciplináris tájékozódású kultúravizsgá- latoknak. Ennek ellenére rossz azok- nak a fiatal kutatóknak a helyzete, akik ezen a területen próbálnak tudo- mányos pályára lépni. Karrieresélyeik igencsak korlátozottak. Az elmúlt években hiába nôtt szemmel látható- an a kutatói ösztöndíjak száma és a kutatási pénzeszközök nagysága, a tudományos munkaerôpiaci helyzet egyre bizonytalanabbnak, aggasz- tóbbnak mutatkozik. A bolognai folya- mattal és a költségvetési megtakarítá- sokkal indokolt mélyreható egyetemi reformok csak tovább erôsítik a fiata- lokban azt az érzést, hogy egy elve- szett nemzedékhez (lost generation) tartoznak, amely aligha számíthat tar- tós állásra vagy töretlen pályafutásra.
Az egyetemeken kívüli kutatóintéze- tekben ráadásul kíméletlen a verseny, mivel ezek az intézetek többnyire kül- sô forrásokra vannak ráutalva, s ezért legjobb esetben sem kínálhatnak töb- bet, mint határidôs szerzôdéseket egy-egy kutatásban való részvételre.
S noha a kultúrakutatóknak a koráb- biaknál lényegesen több lehetôségük adódik arra, hogy valamilyen kutatás- ba bekapcsolódjanak vagy ösztöndí- jat nyerjenek saját kutatásukhoz, a tu- dás intézményeiben folytatható pá- lyák de facto bezárultak számos te- hetséges tudós elôtt. Mint ahogy be-
fellegzett a hosszabb távú szakmai ki- látásoknak is, amelyek megenged- nék, hogy a kutató is valóra váltsa a saját gyermekekre vonatkozó vágyát.
Egyre több fiatal bölcsész olyan tartós moratórium foglya, amelyben nem ta- lál sem eszmei perspektívákat, sem anyagi biztonságot.
A SZELLEMI DOLGOZÓ
MINT „HÁLÓZATI OPPORTUNISTA”
Persze a korszellemhez híven a krea- tivitást ösztönzônek és termékenynek is minôsíthetô ez a helyzet, mondván, hogy a tudományos utánpótlás túlkí- nálata a szabad állásokhoz képest az elit szelekciójának kiváló eszköze, a rugalmassá, dinamikusabbá s mind- inkább nemzetközivé váló munkaerô- piac növeli a kutatás és az egyetemek hatékonyságát, ráadásul a „puha tu- dományok” (soft sciences) jövôjének elbizonytalanítása már bevált mód- szer, ha több tehetséges embert kell átzsilipelni a mind foglalkoztatási, mind gazdasági szempontból von- zóbb természet- és mûszaki tudomá- nyokba. De nézhetjük ezt a helyzetet másképp is.
Luc Boltanski és Ève Chiapello francia szociológusok hívták fel a figyelmet arra, hogy a szellemi dolgozók mun- kaerôpiacainak rugalmassá, törede- zetté és bizonytalanná tétele az új ka- pitalizmusban egy új társadalmi típus kialakulását ösztönzi, amelyet hálóza- ti opportunistának nevezhetünk. A hálózati opportunista értelmiségiek legfôbb célja, hogy felhívják magukra a „figyelmet”. Azon hálózatok kap- csolati és tudáserôforrásait, amelyek- ben mozognak, arra használják, hogy mások rovására szimbolikus tôkét halmozzanak fel. A tudományos me- zô csekély szabályozottsága lehetô- séget ad mind a kívül rekedôk tudá- sának „lekoppintására”, mind pedig az idegen területeken végrehajtott orvvadászatokra. Így azután még a más diszciplínákba tett tökéletesen értelmetlen kalandozások is eredeti- ségnek számíthatnak, a gyors válto- gatás az elméleti divatok piacán már nem tûnik sem sekélyesnek, sem tar- talmatlannak, hanem épp ellenkezô- leg, az innovatív avantgardizmus je- gye. „Mozgékonyságával a hálózati opportunista elônyre tesz szert eset-
leges versenytársaival – vagyis igen gyakran a munkatársaival és barátai- val – szemben, amikor ôket megelôz- ve hoz nyilvánosságra valami újat (egy terméket, egy ötletet, egy szöveget), amit azután mindenki az ô nevéhez és személyéhez kapcsol. A hálózati op- portunista akkor mondhatja magát si- keresnek, ha egy projekt lezárásakor van valami, ami tôle származik, és nyilvánosan az ô nevéhez kötôdik.
Egyáltalán nem szükséges, hogy ez a valami oly szilárd és objektív legyen, mint egy mûalkotás. A hálózati oppor- tunistának – akár egy performance- mûvésznek – csupán az a fontos, hogy volt egy esemény (event),amely az ô kézjegyét viseli.”1
E diagnózis a kultúratudományokra (de nem csak rájuk) nézve egy rob- bantással ér fel, hiszen a tudományos munka rendszerint figyelembe sem vett politikai gazdaságtanára utal, amely egyáltalán nem külsôdleges, hanem egyik lényeges meghatározója e munka tartalmainak és minôségé- nek. Ha a kutatási, egyetemi és mun- kaerôpiaci politika mindinkább a tar- tósság nélküli termelést, az elmélyü- lés nélküli képesítést, az intézmény nélküli újítást és a szerzôdés nélkü- li kreativitást ösztönzi, s ezáltal a ma- gasan képzett fiatalok jelentôs részé- nek csak kétes elhelyezkedési kilátá- sokat kínál, azzal egy új, a tartós tu- dományos fejlôdés követelményeitôl idegen mentalitást támogat. A kalóz- kodó, opportunista és egomán szelle- miséget, mely fittyet hány a tudósok szabad köztársaságának szabályaira, sôt az egyéni elôbbre jutás elvévé avatja a szabályszegést.
A KARRIERORIENTÁLTSÁG ÁRA (HUMAN COSTS)
A hálózati opportunizmus és a min- denáron való érvényesülés a vállalko- zóvá torzult egyetemnek és az embe- ri költségekkel mit sem törôdô nomád kreativitás ideológiájának ultima ratió- ja, ami viszont nehezen illeszthetô össze az értékes kultúratudományos kutatás és oktatás kulturális és infra- strukturális elôfeltételeivel. A minôség ugyanis nem az élôsködô önjelöltség következménye, a kiválóság sem a fi- gyelemfokozó performatív stratégiák eredménye. Minôséget és kiválóságot
* ■Aproletariátus analógiájára képzett szó a bizonytalan munkaerôpiaci helyzetûek jelö- lésére.
1 ■Luc Boltanski, Eve Chiapello: Der neue Geist des Kapitalismus. UVK Verlagsge- sellschaft, Konstanz, 2003, 396. old. (Le nouvel esprit du capitalisme. Editions Galli- mard, 1999.)
csak a tisztességes verseny és a szakmai jövô okos és körültekintô egybekapcsolásával lehet elérni. A tu- dománytörténet meggyôzôen bizo- nyítja, hogy kiemelkedô teljesítmé- nyek mindenekelôtt olyan környezet- ben születnek, amely egyaránt kínál választási lehetôségeket és kötöttsé- geket – Ralph Dahrendorf szavaival:
opciókat és ligatúrákat –, megte- remtve egyéni kockázat és társadalmi biztonság racionális arányát. Ehhez járul még harmadik lényeges összete-
vôként az idôtényezô, tekintve, hogy nagyszerû tanulmányok, kitûnô köny- vek, jó egyetemi órák és kiváló nyilvá- nos teljesítmények (például múzeumi kiállítások) nem gombnyomásra, de még csak nem is mereven megsza- bott idôkorlátok között keletkeznek, hanem csak olyan környezetben jön- nek létre, amely idôt enged a tanulási folyamatokra, sôt a kitérôkre és a té- vedésekre is. Ez viszont a tudomány- politikára nézve annyit jelent, hogy a tudományos utánpótlásnak nem csak
rövid határidejû ösztöndíjakra, projek- tekre és díjakra van szüksége ahhoz, hogy tudományos sikereket érjen el.
Ha szakmailag már bizonyított, akkor mindenekelôtt tartós állásra van szük- sége, hogy létrehozhassa azt, amit minden illetékes imamalomként ismé- telget: a nemzetközi rangú és kima- gasló elismertségû tudományos telje- sítményeket.
■■■■■■■■■■■ LUTZ MUSNER Wessely Anna fordítása
BUKSZ 2006 384
