VAGYON VERSUS TÖKE
DR. NYILAS ANDRÁS
A címben jelzett ellentétpár az utóbbi néhány év alatt nemcsak a közgazdászok ésa sta—
tisztikusok körében okozott olykor viharos vitákat, hanem bevonult a (gazdaság-) politika küzdőtéreire is. Ezt bizonyítják például a gazdasági reformkoncepciót kidolgozó munkabi- zottságok tézisei, a 2. sz. Gazdaságpolitikai Munkabizottság Gazdasági helyzetkép és gaz- dasági stratégia cimű anyaga, valamint a számos cikk, vitacikk, interjú, amelyek az utóbbi években a politikai napilapokban megjelentek, a ,,tudományos" vitából pedig töredékes fel—
sorolást tartalmaz tanulmányunk irodalomjegyzéke.
E jegyzékből ki szeretném emelni Árvay Jánosnak ,,A nemzeti vagyon fogalmi rendsze- réről" c. kiváló tanulmányát, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizott- ságának kibővített ülése 1989. március 2-án vitatott meg.1 E tanulmány célja egyfelől az, hogy kiemelje a vitára benyújtott előadás értékeit, másfelől viszont az, hogy egyes állításaival, főleg a címben jelzett ellentétpárral összefüggésben, vitába szálljon a szerzővel. Teszem ezt már csak azért is, mert Árvay János azok közé sorolja személyemet, akiknek a véleményét , . .alapvetően hibásnak és veszélyesnek tartja, mert elméleti törvényszerűségnek tünteti fel a közvagyon kritika és korlát nélküli elherdálását, ami nagy veszteségek forrása lehet, és sza—
bad teret enged a felelőtlen gazdálkodás továbblépésének." ((2) 496. old.)2
A Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságának hivatkozott vitájában megpróbáltam véleményemet ismételten kifejteni és azt bizonyítani, hogy Árvay János félre- érti, félremagyarázza álláspontomat. Egyébként több hozzászóló hangot adott annak, hogy nem fogadható el az, hogy a szerző ,, . . .csak egyetlen értékelési koncepciót tart jónak" (Szira Tamás); vagy például ,,. . .szükséges a jövedelmezőségből visszavezetett tőkeérték kiszámítá- sa" (Bársony Jenő, Juhász Jánosné).
Előadásában Árvay is elismerte a ,,vagyon" és a ,,tőke" bizonyos különbözőségét, de a vitára adott válaszában ismételten és hangsúlyozottan leszögezte, hogy ,,A tanulmányban bemutatott vagyonmérleg egyaránt alkalmas és értelmes eszköz bármilyen egyedi tulajdo- nosra és azoknak egyre magasabb szintre aggregált csoportjaira. Ez a mérleg ugyanis min—
den esetben félreérthetetlenül megmutatja a Vizsgált szférában levő reáleszközök értékét . . ."
((3) 525. old.).
A TÖKE FOGALMÁRÓL
Mindenekelőtt arra szeretnék utalni, hogy hivatkozott cikkemben (18) Árvay Jánostól eltérően a ,,...nemzeti vagyont legalább kétféle fogalomként..." értelmeztem: ]. tőke mint érték-, jövedelemtermelő eszköz; 2. vagyon mint a gazdagság, a jólét mércéje.
* Az előadás alapján írt tanulmányes a vitáról szóló beszámoló a Statisztikai Szemle 1989. évi 5 számában jelent meg.
? Ezt a véleményt Árvaylános azokra a fejtegetésekre alapozza amelyeket a (B)-ban fejtettem ki.
DR. NYILAS: VAGYON vansus TÓKE 1021
A tőkefogalom szűkebb értelmezése a nemzeti vagyonnak, inkább piaci-értéki megköze- lítése a témának, a gazdaságelemzés fő eszköze, a tőkehatékonyság, —igényesség mérésére le—
hetőséget nyújtó statisztikai fogalom.
A vagyonfogalom viszont jóval szélesebben, bővebben értelmezi a témát, beleértve a nem gazdálkodó (költségvetési) intézmények, szervezetek, nem profit érdekeltségű egységek és a lakosság vagyonát is.
Ez a kettősség már jó két évszázada végigvonul a szakirodalomban. Nevezetesen : a nem- zeti vagyon szűken és szélesen értelmezett definíciója. A vitát valójában Adam Smith indította el, mert fő művében, az 1776—ban megjelent A nemzetek gazdagságában a nemzeti vagyont két részre osztja : jövedelemtermelő tőkére és a fogyasztási célokat szolgáló jószág—
készletre. Ez utóbbi .,. . .sem jövedelmet, sem profitot nem hoz". Ide tartoznak például a ,,házberendezési tárgyak", valamint ,, . . .a csak lakás céljára szolgáló házak is. Amit a lakó- házakba fektettek, az abban a pillanatban megszűnik tőke gyanánt működni, illetve jövedel- met hozni, amikor a tulajdonos maga költözik a házba". ((20) 320—321. old.)
E fogalmi kettősség részletezésére, elmélettörténeti bemutatására itt nincs mód.3 Ezúttal csak Heller Farkasra szeretnék hivatkozni, azt feltételezve, hogy az általa kifejtett álláspont tükrözi a vonatkozó elmélet kétszáz éves fejlődését: ,,A nemzet vagyonát tehát állandóan rendelkezésre álló anyagi eszközei alkotják. Miként az egyéneknél, úgy a nemzetnél is kü- lönbséget kell tenni a közvetlenül szükséglet kielégítése számára rendelkezésre levő vagyon- tárgyak, vagyis a használati vagyon és a termelésnek szolgáló anyagi eszközök, azaz a termelő vagyon között. Az előbbiek nagyságától függ közvetlenül a nemzet életszinvonalának magas—
sága, míg az utóbbiak alkotják a nemzeti jövedelem egyik tényezőjét, tehát annak a jószág- gyarapodásnak egyik forrását, mely bizonyos időközökben a nemzetnek rendelkezésére kerül". ((II) 110. old.)
A fentiekhez még hozzá kell tenni azt, hogy Heller Farkas a továbbiakban hosszan és szemléletesen értelmezi és elemzi a termelő vagyon, a tőke fogalmát, szerepét, hatását, funk- cióját, kiemelve, hogy ,, . . .a tőkével való termelés mozgató elve már nem közvetlenül a ter- melékenység, hanem a jövedelmezőség". ((II) 118. old.)
A tőkeelmélet irodalmát kiválóan foglalja össze Neubauer Gyula Tőke, vagyon, gazdaság című tanulmányában.( 16) Neubauer idézi például Rícardo't, aki szerint a gazdagságnak (wealth) csak egy része a tőke. Azaz ,,Capital is that part of the wealth. . ., while is employed a view to future production". Varga István szerint pedig a tőke ,,. . .nem használati vagy élvezeti, hanem kifejezetten termelési célra szánt vagyon". (23)
A nemzeti vagyon szűkebb vagy bővebb értelmezését talán jobban megértjük, ha a nem- zeti termeléssel kapcsolatos ,,örökzöld" vitára utalunk. Ezen belül is például a háztartási munkára. Ugyanis ha ezért hzetünk, vendéglőben étkezünk, akkor ez nemzeti jövedelem.
Ha mindezt otthon a család, a feleség csinálja: nem nemzeti jövedelem. Vagy vegyük Neu—
bauer példáját: ,,Tegyük fel, hogy valakinek van egy műgyűjteménye. Ez vagyon, de nem tőke." Ha azonban e gyűjteményt egy napon megnyitja a nyilvánosság számára, akkor az már tőke, mert ,,jövedelmet hoz". ((16) 332. old.) Hivatkozhatunk továbbá P. A. Samuelson és W. D. Nord/mus gondolataira, akik az 1987—ben megjelent Közgazdaságtan II. 30. fejezetében (Kamat, profit és tőke) tőkének azokat a javakat tekintik, amelyek hozadékot eredményez-
nek. ((19) 919—948. old.)
További részletezés helyett, mintegy a tőkefogalom tematikájának befejezéseként hadd utaljak a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete tőkegazdasági kutatóteamjének egyik tanulmányára (1), amelyben a szerző a következőket idézi: ,,Az álta- lában való tőke — írja Marx a ,,Grundrisse"—ben — a különös tőkéktől való különbségben megjelenik ugyan ! . csak mint elvonatkoztatás; nem önkényes elvonatkoztatás, hanem olyan
3 A témát külön fejezetben elemzem a ,,Nemzeti vagyon és tőkefelhalmozás Magyarországon" című tanulmányozn- ban (17).
1022 DR. NYILAS ANDRÁS
elvonatkoztatás, amely felfogja a tőke differentia specificáját a gazdaság valamennyi többi formájában való különbségben —- vagy a módoktól, amelyekben a termelés (társadalmi terme—
lés) fejlődik. Olyan meghatározások ezek, amelyek mindegyik tőkénél mint olyannál közö- sek. . . 2. de az általában való tőke a különös reális tőkéktől való különbségben maga is egy reális létezés. . . Az általános ezért egyrészt csak elgondolt differentia specifica, de egy szersmind egy különös reális forma is . . ."4 Ehhez a szerző a következőket teszi hozzá: ,,Úgy gondolom, ezek a marxi gondolatok önmagukért beszélnek."
Végül pedig a ,,tőkegazdaság" kutatásának végső következtetéseként a tőkének azt a felfogását lehet idézni, amely szerint a tőke olyan jövedelemtermelő szervező erő és a haté- konyság növelésére kényszerítő gazdasági kategória, amely - csakúgy, mint az áru, áruterme- lés, piac, csere, pénz, értéktörvény — nem rendszerspecifikus. A (termelő) tőkének ez a felfo—
gása, nevezetesen az, hogy a tőke jövedelemtermelő és a hatékonyság növelésére kényszerít, hézagos ismereteim szerint, csaknem két évszázada végigvonul a közgazdasági elmélet törté- netében, különösen pedig a modern közgazdaság—tudomány legújabb áramlataiban.
A fenti töredékes tőkeelméleti leírást, összefoglalást akár a közgazdaság—tudomány kihi- vásának is tekinthetjük, amelyre — véleményem szerint —- a statisztika tudománya nem vála—
szolhat úgy, hogy ,,a tőke, illetve a tőkeérték fogalma . . . nem illeszthető be" a nemzeti vagyon fogalmi rendszerébe. Más kérdés az, hogy a közgazdaság—tudomány mindmáig adós marad a tőke, a nemzeti vagyon olyan megfogalmazásával, amely alapjána statisztika egyér- telműen és dokumentálható módon pontosan számszerűsíthetné e fogalmakat. Azt azonban remélem, hogy fejtegetésemmel sikerült a közgazdaságtudomány ,,üzenetét" tolmácsolni, amely szerint a széles értelemben vett nemzeti vagyon fogalmán belül a statisztikánakis tudo- másul kell vennie a szűkebb értelemben vett tőkevagyon, tőkeérték vagy csakegyszerűen : a tó—
ke önálló kategóriáját. Erre ugyan Árvay János is utal tanulmányának egyik fejezetében (A saját vagyon tagolása) éspedig úgy, hogy szerinte ,,. . . el kell különíteni a nyereségre tö- rekvő vagyont a személyes fogyasztást, egyéni kényelmet és biztonságot szolgáló vagyon—
tól. . ." mert ,,Nyilvánvalóan óriási az a funkcióbeli és motivációs különbség, ami egy kór—
házban és egy könnyűipari vállalatban megtestesülő vagyon között fennáll". ((2) 492. old.) De a továbbiakban azt írja, hogy ezt majd csak akkor lehet, ,,. . .amikor a szocialista piac- gazdaság tulajdonviszonyai kialakulnak. . .". Ezért ismétli meg a szerző a vitára adott vá- laszában a már idézett következtetését, hogy a tőke nem illeszthető be a nemzeti vagyon általa javasolt fogalmi rendszerébe.
A TÖKE ÉRTÉKELÉSÉRÖL
Előre szeretném bocsátani, hogy a hivatkozott cikkem ,,A tőkevagyon értékelése" című alfejezetében 7 (hét) alapmódszert és több kiegészítő és ellenőrző alrendszert mutattam be.
Az ismertetésben hatodikként felsorolt módszert a következőkkel indítottam: ,,6. A közgaz- dászok számára legvonzóbb tőkeértékelési módszer a piaci érték". ((18) 1213. old.)
A szűkebb értelemben vett tőkevagyon, de még a szélesen értelmezett nemzeti vagyon ér—
tékelését tekintve is évszázados párhuzamosság, ellentétpár figyelhető meg. Az egyik a költ- ségek, a ráfordítások valamilyen és valamikori ,,értéke" alapján próbálja számszerűsíteni a tőkét és a nemzeti vagyont. A másik módszernek viszont az a lényege, hogy a gazdasági egységek, szervezetek, vállalatok vagyonát jövedelemtermelő képességük alapján próbálja értékelni. Az első módszert valamiféle input jellegű számbavételnek, a másodikat pedig output jellegűnek lehet tekinteni.
Nem vitás,hogya statisztikusok számára sokkal inkább vonzó az input jellegű vagyon- értékelés, mert -— mint ahogy ezt Árvay János meggyőzően bizonyítja — ez a módszer doku—
' Karl Marx és Friedrich Engels Művei 46/1. köt. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalaí. Kossuth Könyv- kiadó. Budapest. 1972. 335—336. old.
VAGYON vansus TÓKE 1023
mentálható legjobban statisztikai bizonylatokkal, és — ami Árvay szerint a legfontosabb — a nemzeti vagyon ezzel a módszerrel integrálható a nemzeti számlák rendszerébe. Ezt a törek—
vést magam is messzemenően méltányolom. Ennek a lényege az, hogy a nemzeti termelés (GDP, GNP, NNT, nemzeti jövedelem) mérlegének felhasználási oldalán jelentkező felhal—
mozási összeg ,,mérlegszerűen" azonos legyen a nemzeti vagyon (a felhalmozott eszközök) adott évi növekményével, hiszen a nemzeti vagyon felfogható úgy is, mint a beruházások—fel- halmozások kumulált összege. Ezt a nézetet némileg problematikussá teszi a nemzeti vagyon vázolt ,,fogalmi rendszere", amely ,,a háztartások tartós készleteit" és a ,,természeti kincse- ket", valamint a ,,környezeti tényezők" számbavételét is javasolja. A nemzeti termelés külön—
böző mérlegei ugyanis ezeket a tételeket nem tartalmazzák. Itt ezekre a témakörökre nem té- rek ki, mert alighanem elvesznének a témákkal kapcsolatos fogalmi meghatározások és elha- tárolások, valamint a számbavételi és értékelési gondok és problémák tengerében. Vizsgálódá- sunkat — mint ahogy Árvay János is tette — főleg a felhalmozott eszközökre, ezen belül is az ún. profitábílis, nyereségérdekeltségű gazdálkodó szervezetek: a vállalatok (és szövetkezetek) tőkevagyonának értékelésére koncentráljuk.
Teljesen egyetértek azzal az állásponttal, amely szerint a Vállalati vagyon könyv szerinti beszerzéskori értéke közgazdaságilag nem értelmezhető. Ezt a megállapítást jól fél évszázad vonatkozó szakirodalma újra és újra leszögezi. Árvay János szerint ,, . . . a gondos gazdálko- dáshoz az eszközállomány értékét folyamatosan karban kell tartani, azokat rendszeresen újra kell értékelni a mindenkori áraknak és az elhasználódásnak megfelelően." ((2) 494. old.) A vállalati tőkevagyon így számba vett értékét a szakirodalom ,,újrabeszerzési", ,,pótlási"
értéknek, vagy ,,újratermelési" költségnek (replacement cost) tekinti.
A vállalati vagyon beszerzéskori és újratermelési értékének azonban közismerten van egy közös problémája. Nevezetesen az, hogy mindkét módszer a vállalati vagyont ráfordítási alapokon, input jelleggel értékeli. Az egyik úgy, hogy a vállalati vagyontárgyak mennyibe kerültek akkor, amikor azokat beszerezték; a másik pedig úgy, hogy mennyibe kerülnének, ha azokat most kellene beszerezni, beruházni. Bármennyire igazolható, jogos és törvényes akár az egyik, akár a másik értékelési eljárás, mindkettőnek közös hibája a ráfordítási költsé- geken alapuló értékelési szemlélet. Ma már -— merem remélni -— eljutottunk odáig, hogy a How- jellegű kategóriákat, a nemzeti termelés különböző értéki mutatóit nem elsősorban a ,,ráfor- dításarányos" árak, hanem a piacon kialakult értékviszonyok, az output árak alapján vesszük számításba, éspedig úgy, hogy az mennyit ér a fogyasztónak, annak, aki a terméket meg—
vásárolja.
Erőltetett ugyan a párhuzam, de mégis meg merem kockáztatni, hogy -— véleményem szerint — a Stock—kategóriák, az állomány, a készlet, a tőkevagyon értékelése esetében sem a ráfordításokat, az inputokat kellene alapul venni, hanem azt, hogy az a vállalati vagyon mennyit ér, mennyi jövedelmet, profitot hoz végső soron a népgazdaságnak, közvetlenül pe- dig a ,,tulajdonosoknak". Ezt a szemléletet tekintem output jellegű értékelési módszernek, amely a ráfordításokkal, az inputtal szemben a hozamot, az outputot helyezi előtérbe.
Álláspontomat azzal a sokak által hangoztatott véleménnyel is alátámasztom, amely szerint a vállalati vagyonmérlegben kimutatott vagyonérték az esetek többségében lényegesen eltér a vállalati vagyon tőkeértékétől. Először Varga Istvánt idézhetem, aki szerint ,, . . . a köny—
veléstechnika primitív álláspontja" az, hogy a (vállalati) tőkevagyon a vállalat vagyontárgyai értékének Összege: ,,A vállalat, mint egység, a határhaszon terminológiája szerint, a terme—
lési tényezőknek, materiális és immateriális javaknak egy komplementáris csoportjából áll, melynek csupán együttes értéke állapítható meg, a tiszta pénz hozadékának tőkésítése révén."
((23) 566. old.) A már ugyancsak idézett Samuelson és Nordhaus pedig a tőkejavak jelenlegi értékét (present value) a tőkejószág jövőbeni hozadéka alapján javasolják megállapítani, és- pedig a reálkamattal való tőkésítés segítségével. Ugyanígy érvel Varga István is : ,,A vállalatok értéke tehát nem egyéb, mint a nyereségének a szokásos kamatláb szerint tőkésített összege,
1024 DR. NYILAS ANDRÁS
mely a jövőbeni rentabilitási kilátások anticipált értékével korrigáltatott. A vállalatok igazi értékét a piac ítéli meg helyesen." ((23) 565. old.)
Az előbbi fejtegetések csaknem teljességgel azonosak a beruházások gazdaságosságának megitélését célzó, az Egyesült Nemzetek Szervezete és számos vonatkozó nemzetközi és hazai szakirodalom által javasolt ún. present value (jelenérték-) módszerrel. Ennek a lényege az, hogy a beruházási értéket és a várható tiszta jövedelmet visszadiszkontálja a beruházás kez—
dési időpontjára, és igy állapítja meg a tőke értékesülését. Ennek a módszernek az alkalma—
zását írták elő nálunk a nagyberuházásokra vonatkozóan l968/1969—től. Az akkori ,,D" mu- tató nem a ,,devizahozamra" utalt, mint ahogyan azt sokan vélték, hanem a diszkontált jelenértékre. Kár, hogy a nemzetközi árviszonyokra épülő gazdaságossági, tőkeértékesülési mutatónak — mint ahogy ez kiderült — alig volt szerepe a beruházási döntésekben. (A jelen- érték fogalmával és számítási módszerével Samuelson és Nordhaus is foglalkozik. ((19) 943—945. old.))
A vagyonérték és a tőkeérték ellentétpár problémáival Árvay János is részletesen foglal—
kozik tanulmányának Az üzleti hírnév, a piaci érték és az újrabeszerzési érték című fejezeté- ben. ((2) 495. old.) Fejtegetésének végkövetkeztetése azonban az, hogy a Vállalatok vagyonát teljes értéken, azaz újrabeszerzési árakon célszerű számba venni a vállalati vagyonmérlegben, mert ez az érték rendelkezik valóságos, objektív közgazdasági alappal.
Az előbbiekben Árvay János álláspontját polgári közgazdászok véleményével próbáltam cáfolni. A következőkben az irodalomjegyzékben töredékesen felsorolt néhány ,,kortárs"
magyar szerző, szakíró, kutató véleményét idézem. Itt a bőség zavarával küszködöm, mert hosszú oldalakat tudnék idézetekkel megtölteni. Meg kell azonban elégedni néhány Ötlet- szerűen kiragadott állásponttal.
,,Mivel a vállalat tényleges vagyona nem azonos a könyv szerinti vagyonértékkel (beletarto- zik az ott dolgozók tudása, szervezettsége, alkotókészsége és -képessége), a tőke tényleges (piaci) értéke csak a tőke jövedelemtermelő képességével fejezhető ki." ((14) 74. old.)
,,Vállalati saját tőkének tehát kétféle értéke van: a mérlegben szereplő könyv szerinti érték, valamint a hozam, pontosabban a várható hozam alapján több évre számított (tőkésített) érték.
Ez utóbbi alapján lehet valójában megállapítani, vajon sikerült-e a vállalatnak megőriznie és gya—
rapítania a társadalmi tulajdon értékének rábízott részét." ((24) 122. old.)
,,. . .a tőzsdei intézmény lényege az egyes vállalatok és más kibocsátók értékpapírjainak megítélése a vállalkozások leghitelesebb értékmérője, amely befolyásolja a befektetések jövőbeni szerkezetét." (6)
,,. . . a vagyon mint számviteli kategória csupán a reáljavak és értékpapírok könyv szerinti értékét tükrözt." ,.Különbséget kell tehát tenni a számvitelileg kimutatható vagyonérték és a tőke—
érték mint piaci érték között." (5)
,,A részvénytőzsde'n jegyzett vállalati érték, azaz piaci érték azt jelenti: mennyi a részvények számának és árának szorzata, vagyis mennyire értékeli a tőkepiac a vállalatot. A mérleg szerinti vagyon ezzel szemben a mérlegben szereplő aktívák és passzívák egyenlege. A kettő között nagy- ságrendi különbség van." (15)
,,A tulajdon értékelésekor nagyon fontos a vagyonérték és a tőkeérték fogalmi megkülön—
böztetése. Mind a vagyon, mind a tőke vállalkozási kategória. A vállalkozáshoz többnyire va- gyonra, eszközökre van szükség: a vagyon vállalkozás révén (ennek keretében) válhat, válik tőkévé (az emberi tőkével párosulva tartós jövedelemhozó képességgé). Az ésszerűen vezetett vállalkozá- sok minél kisebb vagyon lekötésével minél nagyobb tőkeérték, minél magasabb jövedelem elérésére törekszenek. Mind a vagyonértéknek, mind a tőkeértéknek csak a vállalkozáson belül van értelme.
Egy vagyontárgy értéke a vállalkozás tartalma alatt, ami g ehhez szükség van rá, a pótlási értéknek felel meg; amint szükségtelenné válik, a leszerelési (eladási) értékre zuhan. A vállalat tőkeérte'ke pedig, amely a részvények árfolyamában vagy a Vállalat eladásakor, társulásakor, bérbe vagy vál- lalkozásba adásakor nyilvánul meg, a vállalkozás várható perspektíváitól fü gg." (4)
Végezetül ide kívánkozik Földes Károly tőkekutatási összefoglalójából ]. M. Keynes tőke- elméletének (13) összefoglalása, amely további fejtegetésünknek kiinduló pontja lesz: ,,A részvény- árfolyamban kifejeződő tőkeérték más, mint a reáleszközök újratermelési értéke, amely viszont eltér a teljes vállalatoknak a good-will és a szellemi kapacitás hozadékát is beszámító értékétől."
,,. . .a lényeg éppen a (valóságos) tőzsdei és az újratermelési értékelés egymáshoz való viszonya, amely általános szabályozója a beruházási piacnak is." ((8) 28. old.)
VAGYON VERSUS TÖKE 1025
Az utóbbi idézet (is) joggal veti fel a kérdést : miért jobb iránytű a beruházási piac, a fej- lesztés, a tőkeáramlás számára a Keynes által javasolt tőke/vagyon koefficiens, mint a proűt- ráta? A profitráta számítási módszere nyilvánvalóan az, hogy a nyereséget a könyv szerinti (eredeti beszerzési értéken vagy újratermelési áron számított) vagyonmérlegértékhez viszo—
nyitjuk. Tőkevagyon alapján nem volna értelme profitrátát számítani, mert az eredmény vala—
hol a reálkamatláb körül mozogna, hiszen a tőkevagyon éppen az anticipált profit valamilyen kamatlábbal tőkésített értéke. Ezt éppen a részvények tőzsdei, tőkepiaci árfolyama bizonyitja, mert a részvények árfolyama nagyjából éppen a várható nyereség (osztalék) tőkésítését jelzi.
Más szavakkal: az éves nyereség és az ez alapján a vagyonmérleghez viszonyított proütráta az esetek jelentős részében nem tükrözi helyesen a Vállalat gazdálkodásának eredményességét.
Kopácsy Sándor idézett könyvében fel is teszi a kérdést: ,,Milyen összefüggés van az éves vállalati eredmény és a vállalat piaci értéke között?" A válasz: ,,A magyar közhiedelem, de a reformközgazdászok is, túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak az éves eredménynek mint a vállalati munka értékmérőjének." Ezt a hiedelmet a piaci értékítélet még Nyugaton sem igazolja. Idézett könyve példák tucatjával igazolja, hogy a vállalatok rangsora a nyereség és a piaci érték alapján rendkívül eltérő lehet. Csak egy példa: a tőzsdén a piaci érték alapján legértékesebbnek ítélt európai vállalat 1985—ben a Daimler—Benz volt. Éves eredménye alap- ján azonban a rangsorban csak a 23. helyet foglalta el. ((15) 64—66. old.) Ugyanerre a követ- keztetésre jut néhány példa alapján lényegében Barta Imre is, aki szerint ,,. . . a tőkeérték—
nek a vagyonérték fölé kerülése alapvető fontosságú". ((S) 23. old.)
Azt hiszem, hogy most már csak arra kell választ adnom, hogy miért problematikus
— véleményem szerint — a mérleg szerinti vagyonérték mindenáron való növelése és a vállalati gazdálkodás megítélése annak alapján, hogy ez a vagyon milyen mértékben emelkedett. Erre csak az lehet a válasz, hogy nézzük meg néhány (jó néhány) vállalatunk, különösen egyné- mely nagyvállalat mérleg szerinti vagyonának óriási növekedését és azt, hogy milyen ma a nemzetközi piacokon való megméretésük. Nem is beszélve arról, ha ezeknek a vállalatoknak beszerzéskori vagyonát a mostani újratermelési költségek alapján kell majd átértékelni, akkor mennyi lesz ,,saját vagyonuk" és ez alapján mennyi amortizáció maradhat náluk, konzervá- landó létüket, termelésük és exportjuk szerkezetét és (import-) anyagigényességüket. Ezt az átértékelési-újraértékelési leckét Árvay János a Pénzügyminisztériumnak címezi. Nem vélet—
len azonban, hogy a pénzügyi illetékesek —— enyhén szólva — ódzkodnak egy ilyen átértékelés- től. Nem is elsősorban ,,az l968—as átértékelés máig is vitatható eredményei" miatt. Sokkal inkább azért, mert a növekvő és állandósuló inüácíó miatt, a mai újratermelési érték alapján megállapított amortizáció jelentősen csökkentené a nyereséget, így a nyereségadót is, és nem- kívánatos irányban és mértékben felerősítené a beruházási tevékenységet. A további, sajnos valós érvelés szerint gazdaságunk állóeszközeit, tőkéjét nem fel, hanem jövedelemtermelő képességük alapján le kellene értékelnünk. Ez utóbbi pedig előbb-utóbb óhatatlanul megtör- ténik, hiszen az átalakulás, a társulások, a vegyes vállalatok nyomán, valamint a növekvő szanálások és felszámolások során úgy is át (le) kell értékelni a gazdálkodó egységek tőke- vagyonát.
Mindemellett azonban Árvay Jánossal messzemenően egyetértve jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy az állóeszközök újraértékelése elkerülhetetlenül fontos. Az újra—
termelési költségen — árakon —— való átértékelés tárgyalási alapot nyújthat a tökevagyon jöve- delemtermelő képességének megítéléséhez is. Igaz ugyan, hogy a tőkevagyon piaci értékelésé- nek módszerei és feltételei közel sincsenek úgy kidolgozva és nincsenek úgy kialakítva, mint a felhalmozott eszközök pótlási értékének módszerei. A tőkevagyon piaci értékelésére vonat—
kozó fejtegetéseket Fellner Frigyes 1893-ban megjelent tanulmányának nyomán végső követ- keztetésével fejezem be: ,,Ezért a magyar nemzeti vagyon becslésének megkísérlése jobb időre halasztandó, ha majd megfelelőbb adatok fognak a tudomány rendelkezésére állni." (7) Éppúgy, mint ahogy ez Fellnernek néhány év múlva, először 1901-ben sikerült is, én is re—
1026
DR, NYILAS ANDRÁSménykedem abban, hogy a tőkevagyon modern értékeléséhez előbb—utóbb rendelkezésre fognak állni azok a megfelelő adatok és módszerek, amelyek alapján a magyar statisztika is megbecsülheti a jövedelemtermelő tőkevagyon értékét.
*
Tanulmányom azt próbálta bizonyítani, hogy a jelenlegi könyvviteli mérleg közgazda- ságilag értelmezhetetlen, az újraelőallítási értéken alapuló vagyonmérleg az adózás alapját képezheti és a kereskedelmi vagy publikus mérleg, amely nem az egyes vagyontárgyakat veszi leltárba, hanem az egész vállalat jövedelmező, jövedelemtermelő képességét értékeli, csak az lehet a közgazdaságilag értelmezhető mérleg, amit eikkemben tőkemérlegnek, tőkevagyonnak vagy egyszerűen: tőkének neveztem.
Tanulmányom írásának befejezésekor a Minisztertanács 1989. április 27-én határozatot hozott a vagyon értékeléséről. A határozat kimondja, hogy a Pénzügyminisztérium a vagyon- értékelésre vonatkozó elveket és módszereket tegye közzé azzal, hogy az átalakulási törvény alapján alakuló társaságok vagyonértékelésénél ezeket az értékelési szabályokat és irány- elveket vegyék figyelembe. A pénzügyminiszter vonatkozó előterjesztésének indoklása a vál-
lalati vagyon értékelésére három módszert (elvet) ismertet :5
— a jelenlegi könyvviteli mérleget. amely az állóeszközöket a beszerzési, bekerülési értékük alapján tartia nyilván (bruttó érték) és az előirt amortizációs kulcsok szerint .,elhasználódott" ér- téken (nettó érték):
— az olyan vagyonmérleget. amely az egyes vagyontárgyak újrabesyerzósi (gépek és beren- dezések). illetve úiraelőz'illítási (épületek és építmények) értékén (költségén. árán. ráfordításán) alapul (:adómc'rleg);
— végül az ..úgynevezett kereskedelmi vagy publikus mérleget a tulajdonosok. a részvényesek, a befektetők és a hitelezők részére. amelyek a társaság valós vagyonú/ml: meghatározására törek—
szenek". (Kiemelés tőlem: Ny. A.)
A vonatkozó Minisztertanácsi Határozatf illetve annak indoklása a statisztikusok szá- mára azért is elgondolkodtató, mert kitér a következőkre: ,,. . . kérdéses továbbá az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a nemzeti vagyonmérleget melyik mérleg (a könyvviteli vagy a vagyonmérleg) alapján állítja Össze. Jelenleg ugyanis a nemzeti vagyon számbavételé- nek a könyvviteli mérleg az alapja." E felvetésből kiolvasható a pénzügyminiszter álláspontja is, amely szerint a vagyonmérleg reálisabban tükrözi a vállalati és a nemzeti vagyon értékét.
Bizonyos, hogy a vagyonértékelés hivatkozott dokumentumai meglehetősen hosszú vajú- dás után születtek meg. Ezt jelzi az is, hogy a dokumentumokban bizonyos ellentmondások is fellelhetők. Nem célom itt vitába szállni a vagyonértékelésre vonatkozó közzétett elvekkel és módszerekkel. Már csak azért sem, mert azokat jelentős előrelépésnek tartom a jelenlegi módszerekkel szemben, és nem utolsósorban azért sem, mert a vállalati és a nemzeti vagyon értékelésének hasonló irányú továbbfejlesztése érdekében magam is jó néhányszor állást fog- laltam. Mindamellett azonban néhány problémát szeretnék röviden megemlíteni.
Először: a vagyonértékelés—átértékelés miért csak az átalakulási törvény alapján alaku—
ló társaságok vagyonára vonatkozik és miért nem a teljes nyereségérdekeltségű, profit-orien- tált vállalati szférára. Ez ugyanis újabb kettősséget, bonyodalmakat fog okozni nemcsak
' Tanulmányomhoz a következő dokumentumokat használtam fel: Előterjesztés a Minisztertanács részére a vagyon- értékelésről. Budapest, 1989. március. 14 old. 1. sz. melléklet: Ertékelési elvek (összehasonlító tábla): 2. sz. melléklet:
A vagyonértékelés általános elvei és módszerei; 3. sz. melléklet: Tervezet a számviteli és könyvvizsgálói tevékenységrőlszóló rendeletről. (Kézirat); A pénzügyminiszter 30/1989. (VII. 1.) PM rendelete a gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról szóló törvényhez kapcsolódó vagyonmérleg készítéséről. Alagyar Közlöny. 1989. évi 44. sz. (június l.);
Melléklet a 30/1989. (Vili !) PM rendelethez: Irányelvek az átalakuló szervezetek vagyona értékének megállapításához.
Magyar Közlöny. l989. évi 44. sz. (június 1.) 788—790. old.
* Az MIT-határozat egyik melléklete részletezi a vagyonértékelés általános elvi és módszertani útmutatását, állásfogla- lását is. Ezt teljes terjedelmében a Számvitel és Ugyviteltechnika 1989. évi májusi száma tartalmazza, amely közli a vagyon—
értékelésről azt az interjút, amelyet dr. Nagy Jánossal, a Pénzügyminisztérium Számviteli főosztályának vezetőjével készi- tettek (MS—150. old.).
VAGYON VERSUS TÖKE
1027
a népgazdasági összesítésekben, hanem vállalati szinten is, a vállalatok egymás közötti kap- csolataiban is. Erre tekintettel problematikusnak tartom azt a felvetést, hogy mi legyen a nemzeti vagyon felmérésének alapja. Ha elfogadjuk az átalakuló társaságok újraértékelt vagyonmérlegét, akkor a nemzeti vagyon ,,árszínvonala" még követhetetlenebb lesz.
Másodszor: nem egészen világos, hogy a dokumentumok miért fogalmaznak olyan rész- letesen és meggyőző érvekkel, képlettel alátámasztva azzal, hogy a saját vagyon reális (piaci) értékét hogyan kell a jövőbeni hozadék, a tőkésített, várható, anticipált nyereség, a jelenérték (present value) alapján megállapítani, amikor a pénzügyminiszter indoklása szerint ,,Fejletlen piaci viszonyaink között ez az eljárás jelenleg nem adhat megbízható eredményt a vagyonér- tékeléshez". Ugyanakkor a Pénzügyminisztérium útmutatása is két módszert javasol: a va- gyonleltárt és a hozadéki értéket. A hozadéki érték módszerének ismertetése után azonban kimondja, hogy ,,A vagyonértékelés alapja a vagyonleltár".
Harmadszor: az útmutatás szerint induláskor a könyvviteli (adó-) mérlegnek és a va—
gyonmérlegnek azonosnak kell lennie, vagy legalábbis fokozatosan közelíteni kell egymás—
hoz(?). Az induló azonossággal messzemenően egyet lehet érteni. Azzal azonban már nem, hogy ezt követően a két mérleg az infláció ütemének arányában elválik egymástól, ,,. . .mert a vagyontárgyak folyamatos értékelése és értékhelyesbítése jelenleg még nem jöhet számi- tásba". Ez az álláspont szinte agyoncsapja a vagyonértékelés egész előrehaladását. ilyen for- mán egy—két év alatt pontosan oda jutunk, ahol ma vagyunk : a könyvviteli mérleg az inüáció—
val arányosan elveszti közgazdasági tartalmát, reális értékét. Úgy gondolom, hogy ez az álláspont abból a véleményből adódik, hogy a vagyonértékelés piaci feltételei nálunk ma még hiányoznak. A vagyontárgyak, a vagyonleltár folyamatos értékelése azonban nem a piac függvénye, mert mint például a készletet, az állóeszközöket is ,,aktuális" értéküknek meg- felelően folyamatosan át lehetne értékelni. Erre részletesen kidolgozott módszerek vannak a fejlett ipari országokban (intiation accounting), amelyekről már a magyar szaksajtó is több- ször beszámolt. Szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy az ,,inllációs kiigazítás" nem jelenti a vállalat piaci megméretését, tőkéjének piaci, tőzsdei értékelését, hanem egyszerűen az infláció átvezetését az állóeszközszámlákon. Ehhez a Központi Statisztikai Hivatal részletes árindexekkel tud szolgálni.
Negyedszer: a nettó vagyon értékének a megállapítása az útmutatás talán leghomályo- sabb része. E szerint : ,,A várható eladási vagy vételi ár lehet a gép nettó értéke". Továbbá:
a reális nettó érték megállapítását a vállalkozó saját maga határozza meg, az amortizációs kulcsokat, a tényleges elhasználódást és a műszaki—erkölcsi avulást figyelembe véve. Szerin—
tem ez fogja a legtöbb bonyodalmat okozni. A bármilyen pontos újraelőállítási áron megál—
lapított bruttó értéknek csak az amortizáció kiszámításánál van jelentősége. A tőkevagyon, a saját vagyon, az apport vagyon mindenképpen valamiféle nettó érték. Ezt viszik a társaság- ba, ezt adhatják el, ez lehet az alku tárgya. És ha ezt az útmutatás ilyen — enyhén szólva — ,,pongyolán" fogalmazza meg, akkor a vagyon újraértékelése elvesztette eredeti szerepét:
a tőkevagyon hasznosságának, jövedelemtermelő képességének minősítését, értékelését. Itt kell visszautalnunk arra, hogy ha ma még nehéz és sok bizonytalansággal is jár, a vállalati tőkevagyon értékének megállapításához nem elsősorban az egyes vagyontárgyak ilyen vagy olyan értéke a mérvadó, hanem sokkal inkább a vállalat egészének jövedelemtermelő ké- pessége.
Ötödször: a szellemi termékeket és vagyonértékű jogokat — az utasítás szerint — célszerű felmérni és felvenni a vagyonleltárba. Hogy ez mennyire problematikus, azt nem is kell rész- letezni. De mi legyen az ún. tág értelemben vett good-will értékével? Erre az utasítás nem is tér ki, holott egy jónevű, nagy piaccal rendelkező márkacég good—willjének az értéke, ,,piaci ára" olykor jóval meg is haladhatja vagyonleltárát. Ezen is csak a tőkepiaci értékelés segíthet, amikor a vállalat egészének a tevékenységét, tevékenységének eredményességét, hozadékát értékeli a piac.
1028 DR. NYILAS ANDRÁS
Hatodszor: a dokumentumok szerint a vállalati vagyon jelentős felértékelése, a növekvő amortizáció miatt újabb inflációs nyomás jelenik meg a gazdaságban. Ez így csak akkor igaz, ha az árakat a ,,ráfordítások", köztük az amortizáció határozza meg és nem a piac. Ha viszont a piac lesz az árak meghatározásának fő tényezője, akkor a ráfordítások, ezen belül az amor- tizáció növekedése nem lesz inflációs jelenség. Csakúgy, mint például az sem inflációs nyo- más, ha egy vállalat tőkeértéke a piacon, a tőzsdén ugrásszerűen emelkedik.
Végül: a Minisztertanács a vagyonértékeléssel összefüggésben külön rendeletet hozott a számviteli és könyvvizsgálói tevékenységről. Ennek a lényege az, hogy a társasági mérleget csak akkor lehet elfogadni, ha azt könyvvizsgáló aláírta. Tulajdonképpen a könyvvizsgálói tevékenységet részletezi a rendelet. Az auditálás rendszerének bevezetése ugyancsak jelentős előrelépés a jelenlegi szokásokhoz képest, amikor is a mérleg készítője és a vállalat vezetője írja alá a saját tevékenységük eredményességét igazoló jelentést. A vonatkozó rendelet hosz- szasan részletezi a könyvvizsgálók jogait és kötelezettségeit. Felelősségükről azonban a ren—
deletben nem esik szó. Az auditálónak ugyanis —- szerintem — nem elsősorban arra kell ügyel- nie, hogy a mérleg az adózási feltételeknek megfelel-e, hanem sokkal inkább arra, hogy a vál- lalkozás, a társaság kötelezően publikus tőkevagyona hűen tükrözze a vállalat jövedelem—
termelő képességét, hogy ez alapján a befektetők eldönthessék mibe invesztálják pénzüket.
Ilyen formán óriási felelősség hárul a könyvvizsgálókra. Egy bármilyen ok miatt hibás mérleg auditálása Nyugaton jelentős anyagi és erkölcsi veszteséget okoz az aláíró könyvvizsgálónak.
Meggondolandó, hogy e felelősséget nálunk hogyan lehetne érvényesíteni.
A fentiek után úgy gondolom, joggal mondhatom, hogy az ,,egyik szemem sír, a másik nevet". őszintén örülök ugyanis annak, hogy a hivatkozott dokumentumok lényegében alá- támasztják hosszú ideje hangoztatott álláspontomat a vagyon és a tőke, az adómét'leg és a publikus (töke-) mc'rlrg témájában. Az MT—határozat és a Pénzügyminisztérium elvi és módszertani útmutatása a vagyonértékelésről jelentős előrelépés a piacgazdálkodás mecha- nizmusainak hazai kialakitására. Mindamellett azonban az a véleményem, hogy ez az előre- lépés meglehetősen határozatlan és olykor bizonytalan is, és a vagyonértékelés ,,új" módszere elsődlegesen nem a piac igényeihez, hanem az adózás feltételeihez igazodik. Ezt az álláspon—
tot mint statisztikus helyeselni tudom, mert az újraértékelés — legalábbis elvben — sokol- dalúan dokumentálható. Mint közgazdász azonban sajnálkozom, hogy a sokszor hangozta- tott reális vagyonértékelésben csak idáig sikerült eljutni.
Időközben a Magyar Közlöny 1989. évi 44. száma közzétette a pénzügyminiszter 30/l989.
(VII. 1.) PM számú rendeletét ,,A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalaku—
lásáról szóló törvényhez kapcsolódó vagyonmérleg készítéséről" (788—791. old.), amely 1989.
július l—jével már életbe is lépett. A Magyar Közlöny idézett száma közli mellékletként azokat az irányelveket is, amelyek felhasználhatók az értékelési eljárások során. (Az irányelvekben foglaltak alkalmazása nem kötelező, a melléklet több esetben fogalmaz úgy, hogy a leírt módszer ,,ajánlott", .,célszerű", ,,figyelembe vehető" stb. Azaz a vagyonértékelés során az ár—
értékelés csak egy ,,lehetőség . . . a működő vagyon reális, piaci értékének megállapí—
tására") Az irányelvek szerint a vagyontárgyaknak (tehát nem a Vállalat egész tőkevagyoná—
nak !) háromféle értéke lehet :
a) beszerzési (beruházási) érték (ez szerepel az adózás alapjául szolgáló mérlegben);
b) újrabeszerzési (pótlási) érték;
0.) eladási (felszámolási) érték, amennyiért a vagyontárgy adott állapotában, az adott idő—
pontban (leszerelten) eladható.
Ha a gazdálkodó szervezet az Irányelvek szerint vagyontárgyait átértékeli, akkor a hi- vatkozott rendelet 2. §ának (2) bekezdése szerint ,,. . . a vagyonmérlegben kimutatott eszkö- zök és a vagyon értéke megegyezik a könyvviteli zárómérleg eszköz— és forrás adatainak, valamint az eszközök és a vagyon átértékelési különbözetének az együttes összegével".
VAGYON VERSUS TÓKE 1029
Az Irányelvek a vagyontárgyak háromféle értékelése után azonban valójában egy negye—
dik értékelésre is útmutatást nyújt. Ezt a bekezdést teljes terjedelmében idézzük azért, mert korábbi részletes fejtegetéseinket és a hivatkozott dokumentumok megfelelő álláspontját ismételten alátámasztja. ,,Ha az átalakuló szervezet a piacra kerülő részvények induló árfo- lyamának megállapításáról van szó, akkor alapvetően nem az egyes vagyontárgyak értéke, hanem az új társaság tőkeértéke, jövedelemtermelő képessége meghatározó, ahol az értékkel nyilvántartott vagyontárgyak mellett az emberi tényezők (például a vezetési és szervezési színvonal, a foglalkoztatott munkaerő képzettsége és szakképesítése, a szellemi potenciál és az innovációs készség, a kutatási és szállítói háttér, a bevált vevőkör, a piaci helyzet és a perspektíva, a good-will) is szerepet játszanak. Ilyen esetben a társaság tőkeértéke a várható hozadék tőkésítésével határozható meg és kiegészítő információként hasznosítható."
Úgy gondolom, hogy e ,,kiegészítéseket" vitapartnerem, vitapartnereim nem minden te—
kintetben fogadják el ,,döntő" érvelésnek. Valószínűsíthető álláspontjuk az lehet, hogy egy tudományos igényű vitában nem lehet bizonyító erejű az MT—, PM-rendeletekre való hivat ko—
zás. Az idézetekkel nem is akarok pontot tenni a vita végére. Csupán a tanulmányomban fog- lalt fejtegetéseket, érveket és álláspontomat szándékoztam kiegészíteni. Hangsúlyozom : a vita nem zárult le. Sőt! A megjelent rendelet és Irányelvek — érzésem szerint —- újabb hullámokat és viharokat fognak kavarni. Véleményem szerint ezekben a vitákban a statisztikusoknak és a gazdaságkutatóknak olyan módszereket kell kialakítaniuk, amelyek a nemzeti vagyon statisztikai volumenének és a tőkevagyon jövedelemtermelő képességének alakulását külön—
külön is helyesen, reálisan mutatják.
lRODALOM
(1)Andó György: Az árutermelés történeti meghatározása. Megjelent: A tőke mint gazdasági hatótényező komparatív elemzélse. Verseny, monopólium, állam. Kutatási eredmények. MTA Közgazdaságtudományi Intézet. Budapest. 1989.
173 0 d.
(2) Árvay János: A nemzeti vagyon fogalmi rendszere. Statisztikai Szemle. 1989. évi 5. sz. 482—501. oldr
(3) Arvay János: Az MTA Statisztikai Bizottságának kibővített ülése. Statisztikai Szemle. 1989. évi 5. sz. 522—
525. old.
(4) Bársony Jenő: Hol tarta tulajdonreform ügye? Közgazdasági Szemle. 1989. évi 5. sz. 585—596. old, (5) Dr. Barta Imre: Tőke versus vagyonérdekeltse'g. Pénzügyi Szemle. 1989. évi 1. sz. 21—30. old.
(6) Dr. Faluvégi Lajos: A tőkepiac kiépítése a pénzügyi politika nézőpontjából. Pénzügyi Szemle. 1989. évi 1. sz.
340 old.
(7) Fellner Frigyes: A nemzeti vagyon becslése. Pesti Könyvnyomda — Részvény—Társaság. Budapest, 1893. 63 old.
(8) Földes Károly: Tőkegazdasag. Megjelent: A tőke mint a gazdasági ható tényező komparatív elemzése. I—ll. köt.
Kutatási eredmények. MTA Közgazdaságtudományi intézet. Budapest. 1988. 206-t-215 old.
(9) Gazdasági helyzetkép és gazdasági stratégia. 2. sz. Gazdaságpolitikai Bizottság. Yarsadalmi Szemle. 2. különszám.
1989. évi 4. sz. 75 old.
(10) Goldperger István—Kotz László: Vagyoni értékrend és vagyonérdekeltség. Tervgazdasági Fórum. 1985. évi 1. sz.
83—91. old.
(11)Heller Farkas: Közgazdaságtan, l—ll. köt. Egyetemi Nyomda. Budapest. 1945. 168—i— 333 old.
(12) Html Antónia: A vagyon az nem a könyv szerinti érték. Tervgazdaságí Fórum. 1985. évi 2. sz. 85—89. old.
(13) Keynes, John M.: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Budapest. 1965. 173 old.
(14) Kónya Lajos: Az egyéni jövedelmek és a vagyonérdekeltség összefüggései. Megjelent : Vagyone'rdekeltse'g—reform.
Szerk.: Szabó Kálmán. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1987. 64—89. old.
(15) Kopátsy Sándor—Győri István: A vállalati teljesítmény mérésének problémái. OKKFT TS—1/4. Mikrogazdasági Kutatások 2. 1987. 430 old.
(lő) Neubauer Gyula: Tőke, vagyon, gazdaság. Közgazdasági Szemle. 1928. évi 4. sz. 313—333. old.
(17) Nyilas András: Nemzeti vagyon és tőkefelhalmozás Magyarországon 1855—1945. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet. Budapest. 1987. 218—t 15 old. függelék.
(18) Nyilas András: Gondolatok a nemzeti vagyonról. Statisztikai Szemle. 1987. évi 12. sz. 1204-1222. old.
(19) Samuelson, P. A.—Nordhaus, W. D.: Közgazdaságtan. Il. köt. Mikroökonómia. Közgazdasági és Jogi Könyv- kiadó. Budapest. 1987, 538—948. old.
(20) Smith,A.: A nemzetek gazdagsága,a gazdagság természetének és okainak vizsgálata. Akadémiai Kiadó. Buda- pest. 1959. 413 old.
(21) Tardos Márton: A tulajdon. Közgazdasági Szemle. 1988. évi 12. sz. 1405—1422. old.
(22) Vagyonérdekeltse'g—reform. Szerk.:Szabó Kálmán. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1987. 241 old.
(23) Varga István: Tőke és inüáció. Közgazdasági Szemle. 1926. évi 5. sz. 562—588. old.
(24) Zala Júlia: Elszámolás a társadalmi vagyonnal. Megjelent: Vagyonérdekeltse'g—ret'orm. Szerk.: Szabó Kálmán.
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1987. 64—89. old.
(25) A vagyonértékelésről. Interjú dr. Nagy Jánossal, a Pénzüg minisztérium Számviteli főosztályának vezetőjével, valamint A vagyonértékelés általános elvei és módszerei. Számvitel és őgyviteltechnika. 1989. évi 5. sz. 145—150. old.
TÁRGYSZÓ: Nemzeti vagyon.
1030 DR. NYILAS: VAGYON VERSUS TÓKB
PE310ME
Ain—op paccxawnaer caoe MHenne no nonony mami ((Cucrema nonsmtü naunonanbnoro 60—
rarcmat) anropa n-pa Emma Aman, onyömmonannoü B xypaane ((Cramcmtiecme Oöoapenxen (1989. M 5. 482—501 cm.). On nonemmupyer c mm no conepxcanmo Tepwmon öoraTcma n Katm—
Tana npn Y'ICTC uauuonanbnoro Semmi—Ba.
SUMMARY
The article deals with the contributions of the author to the study of János Árvay entitled ,,Conceptual system of national wealth" (published in No. 5. 1989 of the Statistical Review, 1). 482—501.) The author argues the conceptual content of wealth and capital in the accounting of the national wealth.
