A mezőgazdasági haszonbérletekről szóló rendelet törvényessége és hatályossága

313

leg már puszta eszközévé és vazallusává sülyednek egyetlen hitelezőnek. Egyébként pedig az osztrák leg- felsőbb fórum is határozott .véleményt nyilvánított, Jiogy ezek a eessziók az elzálogosításnak vagy átruhá- zásnak a könyvekben való világos feltüntetése, az át- ruházás dátumának pontos megjelölése nélkül (Kund- barkeit) joghatállyal nem. bírnak. A német birodalmi törvény 1280. §-a még ezzel sem. éri. be, hanem a jog- hatályt ahhoz köti, hogy az elzálogosított követelés adósa erről megfelelően értesíttessék. Az értesítés tehát a német jog szerint, nem úgy mint nálunk'és Ausztriá- ban valamint Svájcban, érvényességi feltétele a cesszió- nak. Ugyanígy rendelkezik a francia code civil 2075-ik

§-a és-a code de commerce 91-ik cikkelye.

Azt hiszem sikerült bebizonyítanom, hogy a tör- vény helyes alkalmazása a eessziók kérdésében alkal- mas lesz arra, hogy a bitelvédelem útjából megint el- gördítsen egy akadályt, amely, akadály a · hitelezők egyenlő elbánásának elvét sértette és a közhiteit ásta alá és azt hiszem, hogy a törvény, helyes magyarázata véget fog vetni annak a visszaélésnek, amely többnyire nem produktív tőkéknek az üzletbe való invesztícióját célozza, hanem egyes szemfüles és erőszakos hitelezők- nek a többiek rovására való. jogtalan .kielégítését.: yagy aggályos időben való titkos biztosítását.

A mezőgazdasági haszonbérletekről szóló rendelet törvényessége és hatályossága·¹

Irta: dr. Eörsi István, budapesti ügyvéd. " :

Dr. Szilágyi Artúr Károly a· Polgári Jog júniusi sraniában _,,A-_haszonbér-valorizációs -- rendeleti törvé- nyessége és hatályossága" címmel nagyon , érdekes, mé- lyen járó és elméletileg is megalapozott' tanulmányt közölt, amely teljes határozottsággal azt· a végső kő-, vetkeztetést. vonja le, hogy a bírónak a 6140/1923. M.: E.

sz. rendelet·, törvénytelenségét-és hatálytalanságát, - t i jogállamban — meg kell állapítania. • ' · . · • ·'• ·.',.>>'

Miután meggyőződésein . nemcsak ,,végső konklú- ziójában, hanem egyes részmegállapításaiban is. homlok egyenest ellenkezik dr. Szilágyi Artúr Károly, .felfogá-.

sával, úgy vélem, ez.en ellenkező meggyőződésemnek, han- got kell adnom nemcsak az okból,.mert a 6140/1923. M. E.

sz. rendelet — következőkben: „Éendelet"-nek nevezve — a benne foglalt anyag fontossága miatt nagyjelentőségű,

hanem azért is, mert a Rendelet törvényességének kérdé- se most is élő és ezen rendelettel azonos törvényi felha- talmazásból^ származó rendeletek egész sorát érinti és mert felfogásomat — mintahogy ki fogom mutatni — jogéletünk e kérdésben eddig megnyilatkozó minden fak- tora osztotta, akikkel szemben dr. Szilágyi Artúr Ká- roly negáló felfogása egyedül áll.

Fejtegetéseimben dr. Szilágyi Artúr Károly rend- szerét követem és így elsősorban a Rendelet (ab origine) törvényességét, másodsorban hatályosságát vizsgálom, reflektálva az elhangzott érvekre és végül a befejező részben ismertetni fogom a jogirodalmunknak és jogsza- bálygyűjteményeinknek a Rendeletre vonatkozó állás- foglalását.

I. TÖRVÉNYES-E A RENDELET?

Dr. Szilágyi Artúr Károly e részbeni fejtegetéseit azzal kezdi, hogy „A rendeletet az 1923—1926-os évek- ben sűrűn alkalmazták. Tudtommal annak törvényessége vita tárgyává nem tétetett".

Ezen bevezetés oly színt ad a Rendelet törvényes- sége kérdésének, mintha a Rendelet alapján határozó bíróságok a Rendelet érvényességét nem is vizsgálták volna, mert e kérdés „vita tárgyává nem tétetett".

A rendeletet alkalmazó bíróság szempontjából az a körülmény, hogy a rendelet törvényességét a felek vita tárgyává nem tették, teljesen irreleváns, mert az alkal- mazni kívánt rendelet törvényességének vizsgálata ex o f f o tartozik a bírói jogkörbe és a bíróság az alkalmazni kívánt rendelet törvényességét köteles mindig önmaga előtt vitássá tenni és vizsgálni, akár hivatkoztak a felek a törvénytelenségre, akár nem.

Az 1869. IV. tc. 19. §-a szerint: „A rendeletek tör- vényessége felett egyes jogesetekben a bíró ítél"; az .1879:XL. tc. 10. §-a szerint pedig: „a miniszteri rendelet- nek vagy szabályrendeletnek egyes esetekre való alkal- mazásánál joga van a bíróságnak azok törvényessége fö- lött is határozni, de nem szabad azok szükségességét vagy célszerűségét bírálat alá venni".

Hogy a bírónak nemcsak joga, hanem kötelessége is a rendeletek törvényességének vizsgálata, következik a bírói hatalom természetéből és az 1869 :IV. tc. 19. §-ának azon rendelkezéséből, amelynek értelmében: „a bíró a tör- vények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett ren- deletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni

315

és ítélni". E kötelesség teljesítésének előfeltétele a ren- delet törvényességének hiteles megállapítása.

Egyébként e tekintetben hivatkozom magánjogi tu- dományunk nesztora, Grosschmid Béni fejtegetéseire,1· amelyek szerint azon kérdést, hogy egy rendelet csak- ugyan kútfői erővel bír-e, vagy sem, „a bíró önmagától is köteles maga előtt felvetni, minden oly rendelettel szemben, amelynek intézkedése az illető jogiigyben rele- váns jogi kérdésre vonatkozik" —; majd ugyanezen tárgykörre vonatkozóan:

„bírói hatalomban' a jog és kötelezettség egyik a má- siktól el nem választható".2

Ezek szerint az 1923—1926-os évek mindazon esetei- ben, amidőn a Rendelet bírói eljárás alapját képezte, az- zal, hogy a bíróságok a Rendelet alapján megalakultak, a Rendelet alapján határozatot hoztak, szóval: a rende- letet alkalmazták, a rendelet törvényességét minden egyes esetben megáMapítoiiák. A Rendelet a törvényes- ség bírói bélyegét minden egyes esetben megkapta, ami- dőn a Rendelet bírói alkalmazásra került.

Logikailag e tárgykörbe tartozik és ezért már most hivatkozom dr. Szilágyi Artúr Károly által cikke más részéhen (237. o.) felhozott C. VI. 1039/1930. számú 1930 június 27-én hozott kúriai ítéletre3, amelyben a kir. Kú- ria a rendes híróság előtt „haszonbér felemelése iránt"

indított pert hatáskör hiányában megszüntette, megálla- pítván, hogy a keresettel érvényesített igény a Rendelet 12. §-a alapján a Rendelet statuálta Vegyesbíróság hatás-

körébe tartozik.

Ezen 1930 június végén kelt kúriai ítéletnek a Ren- delet törvényességére, sőt hatályosságára kiható nagy fontosságát érezte dr. Szilágyi Artúr Károly is s az" eb- ben rejlő hatóanyagot a következő érveléssel igyekezett paralizálni:

" „Álláspontomat ezen jogeset nem "gyengíti, mert nem merült fel a perben az itt tárgyalt az a kérdés, törvé- nyes-e és hatályos-e a rendelet és így a Kúria csak más irányban foglalkozott a rendelettel".

Ez az érvelés — mely egyébként megerősíti a tör- vényesség vitássá tételével kapcsolatban e fejezet elején jelzett látszatot — teljesen téves, mert figyelmen kívül hagyja a bíróságnak a Rendelet törvényességét ex offo vizsgáló kötelességet. Akkor, midőn a kir. Kúria ítéle-

1 Grosschmid Béni: Magánjogi előadások. Jogszabály- tan "(1905) 158. oldal.

2 Grosschmid: Id. m. 168. o, 170. o.

3 Jogi Hírlap 1019., 1020. sz. esetek (1930. 268., 269. oldal).

tében kimondotta, hogy a Rendelet alkalmazandó, egész kétségtelenül megvizsgálta, mert meg kellett vizsgálnia, hogy a Rendelet, amelyre döntését alapította, törvényes és batályos-e, és azzal, hogy a Rendeletet mondotta ki alkalmazandónak, a Rendelet törvényességét és hatályos- ságát is megállapította. — Különösen áll ez a konkrét esetben, amidőn a kir. Kúria a rendes bíróság hatás- körét szállította le, és a pert a Rendelet statuálta Vegyes- bíróság hatáskörébe utalta, amely bíróság csak a Ren- delet törvényessége és hatályossága esetén alakulhat meg és működbetik. összeegyeztethető-e a kir. Kúria pro- videnciális ítélkezésével, hogy a Rendelet törvényességé- nek és hatályosságának vizsgálata nélkül saját hatás- körét leszállítsa és az ügyet oly bíróság elé utalja, amely az azt statuáló rendelet törvénytelensége vagy hatályta- lansága következtében nem is létezik és ennek folytán a jogát kereső fél még bírót se talált

Egész kétségtelen, hogy az ismertetett kúriai ítélet 1930. évben a Rendelet alkalmazásával megállapította a Rendelet törvényességét és hatályosságát, mint ahogy az 1923—1926. években hozott bírói határozatok a Rendelet minden egyes alkalmazási esetében implicite szintén ki- mondották, hogy a Rendelet törvényes és hatályos.

Ismert jogszabály, hogy bíró nem principaliter, ha- nem incidentaliter, nem inter omnes, hanem inter partes4

ítéli meg a rendelet törvényességét és hatályosságát, egy- szóval alkalmazandóságát és így teoretiee nincs kizárva, hogy egy oly rendelet törvényességét, amelyet a bíróság nyolc éven át alkalmazott és így törvényesnek talált, á kilencedik évben konkrét jogesetben meg nem állapítja.

Gyakorlatilag azonban máskép áll az· eset. — Azon kö- rülménynek, hogy egy rendeletet a bíróságok, felebbe- zési szakon : egy bíróság nyolc éven át alkalmazott, an- nak törvényességét nyolc éven át megállapította, még a praejudiciumon is túlterjedő elvi jelentősége van. A gya- korlatban — tudomásom szerint — még nem fordult elő és a magyar bíróságok alaposságának ismeretében el sem képzelhető, hogy egy oly rendelet törvénytelenségét az alkalmazásának kilencedik évében állapítsák meg, amelyet nyolc éven át mint törvényeset alkalmaztak.

Ha nem volnék meggyőződve a Rendelet ab origine törvényességének kellően megalapozott voltáról, hivat- koznék e ponton arra is, hogy a Rendeletnek nyolcévi egyértelmű alkalmazása önmagában is, mint szokásjog pótolná az esetleges hibákat és azt kútfői magaslatra emelné; és e tekintetben utalnék Grosschmidnek, a hit-

4 Grosschmid: Id. m. 159. o.

317

bizományi rendelettel kapcsolatos fejtegetéseire.5 Nézer tem szerint azonban — mintahogy ki fogom fejteni — a Rendelet törvényessége a jogelvek helyes alkalmazásá- val vitássá nem tehető és így nincs szükség a vélt szüle- tési hiba eltüntetési célját szolgáló törvényesítő szokás- jogra. ' V , • . . .

Mindezek előrebocsátása után a bírói gyakorlat je- . lentőségének helyes mérlegelésével a Rendelet törvé- nyességének kérdése most már a gyakorlati problémák színvonaláról az elméleti szférába emelkedik. —- Dr. Szi- lágyi Artúr Károly e részbeni fejtegetéseinek bárom etappja van:

a) a rendeletek viszonya a törvényhez, ;

b) az 1922:XVII. tc. 6. §-a törvényességének,

c) a 6140/1923. M. E. sz.· rendelet törvényességének kérdése. - · >

a) A Rendeletek viszonya a törvényhez.

Alkotmányjogunk egyik alapvető tétele, hogy az anyagi és alaki magánjog és büntetőjog, továbbá az. al- kotmányjog oly jogterületek, amelyek szabályozása á törvényhozás hatáskörébe tartozik és ezek terén „a kor- mány önjogán nem rendelkezhetik".6 . :

Ezen általánosan elismert jogélv — bővebb 'kifej1

tésre és jogforrás vagy jogalkalmazásbeli alátámasztás- ra nem szorul; annak általános érvénye tekintetében vé1

leménykülönbség nem merült fel..

Azon kérdésben azonban, hogy ezen alkotmányjogi tétel uralma ellenére kormányrendelet magánjogi jog- viszonyok szabályozását mely körben eszközölheti, mái- felfogásbeli differencia van az ismertetett cikk fejtege- tései és nézetem között. Lehet, hogy ez a különbség in- kább disztingválásbeli, amely a fogalmak rövidebb lélek- zetű kifejtéséből eredt, mint lényegi, de az ismertetett cikk a rendeleti jogszabályalkotást oly mérvben tereli ki- zárólag a szükségjog felé, hogy ez a beállítás a rendeleti ~ jogalkotás helyes megvilágítását nem eredményezheti,

Dr. Szilágyi Artúr Károly felfogása szerint ezen jogelv alól, hogy „a. magán jogi viszonyok szabályozása törvényhozásra tartozik", csak egy kivétel van: a szük- ség-, vagy hadijog, a jus eminens, jus necessitatis.

Ezen elnevezések, Verbőczy I. Rész 9. Címének feL hívása —·, amelyből a kontrarió szoktak következtetni a szükségjogra, mint kivételes hatalomra7 —, a kérdés

6 Dr. Molnár .Kálmán: Magyar közjog 1929. — 6641 o A

Grosschmid: Id. m. 175. o. ,

7 Kmety szerint helytelenül: Magyar Közjog (1926) 53. o.

egész tárgyalásmodora: mind arra engednek következ- tetni, hogy az ismertetett cikk a magánjogi viszonyokat szabályozó rendeletekben szükségrendeletet (jus emi- nens) lát; azokat a szükségrendetet fogalmába sorolja és ennek szuk alkotmányjogi ketrecéből vizsgálja: megálla- pításai nem lehetnek teljesek.

Ezen felfogással szemben reá kell mutatnom arra, hogy közjogunk kétféle — törvényhozási tárgykörű jog- viszonyokat szabályozó-rendeletet ismer:

a) szükségrendeletet,

b) törvényi felhatalmazással (iure delegato) kibo- csátott rendeletet.

Mindkét rendeletfaj megegyezik abban, hogy tör- vényhozási szabályozásra tartozó jogviszonyok tárgyá- ban rendelkezik, de jogosságuk tekintetében homlok- egyenest eltérnek egymástól.

A szükségrendelet a törvényben vagy az országos szokásjogban biztosított jogállapottal ellenkező kormány- rendelet, amely az állam létét fenyegető veszedelem elhá- rítása érdekében bocsáttatott ki; a szükségrendelet — ,/ogalap híján —- sohasem törvényes, legfeljebb végszük- séggel menthető. — Tipikus példái az 1931 július havá- ban kibocsátott 4000/1931. M. E. sz. és követő rendele- tek, amelyek minden törvényes alap nélkül nyúlnak bele a magánjogba a nagyobb baj elhárításának végszükségé- vel indokoltan és amelyek utólag nyerték el a törvénye- sítő felhatalmazást.

A felhatalmazásra kiadott rendelet törvényes meg- bízás vagy felhatalmazás alapján kibocsátott kormány- rendélet, amely a felhatalmazás kereteiben a kérdéses jogviszonyt a törvényhozás delegált hatalma folytán oly teljességgel szabályozhatja, mint maga a törvényhozás;

az ily rendelet kötelező erejének alapja a törvényi fel- hatalmazás.

A szükségrendelet jogalap nélküli; a felhatalmazá- sos rendélet törvényi alappál fedett; a szükségrendelet fenntartása csak a végszükség parancsolta időtartamra menthető, a felhatalmazásos rendelet a felhatalmazás korlátai között a jogrend konstans alkateleme marad.

Az elhatároló válaszfal a két rendéletfaj között a törvényi felhtalmazás; ha a rendelet törvényi felhatal- mazásra bocsáttatott ki, már nem bélyegezhetjük szük- ségrendeletnek még akkor sem, ha a meghatalmazás szö- vege szerint a rendelet csak bizonyos veszély, háború vagy szükség esetén bocsátható ki.

A két rendeletfaj közötti disztinkciót összes újabb

319

közjogászaink megteszik8, hangsúlyozva azon leszűrt el- vet, hogy törvényi felhatalmazásra kibocsátott rendelet szükségrendeletnek sohasem tekinthető.

A 6140,1923. M. E. sz. rendelet — kétségtelenül — törvényi felhatalmazás alapján bocsáttatott ki, ezen mi- nőségét az ismertetett cikk sem vonja kétségbe. így tehát a Rendelet nem a szükségrendelet, hanem a felhatalma- zásra kibocsátott kormányrendelet kategóriájába tarto- zik és törvényességének, tartalmi érvényének, időbeli ha- tályának kérdése a felhatalmazásra kibocsátott rendele- tekre vonatkozó jogelvek szerint és nem q szükségren- delet nézőpontjából vizsgálandó meg.

A törvényes felhatalmazásra kibocsátott rendelet kútfői erejét Grosschmid is elismerte:

„Megtörténik azonban, hogy a miniszter egyes jog- intézményeknek a szabályozására a törvényhozás részé- ről felhatalmazást kap, amikor is a felhatalmazás korlá- tain belül mozgó rendeletnek érvényessége önálló tekin- tet alá esik és miután az ily rendelet közvetve a törvény- hozás akaratát fejezi ki, annak kútfői hatálya nem is vonható kétségbe."

Kmety Károly szerint10 „azon rendeletekben, ame- lyeket a miniszterek törvényi megbízás vagy meghatal- mazás alapján adnak ki, a törvényhozás delegált hatal- ma nyilvánul. Az illető ügyet az így megszorítás nélkül megbízott' miniszter olv hatalomteljességgel szabályoz- hatja, mint maga a törvényhozás".

Beksics Gusztáv egyenesen azt vallja, hogy ily ren- deletek „valóságos törvények", amelyek csak keletkezé- sükben különböznek a formaszerinti törvénytől, nem pe- dig hatályukban. „A legislativa: per procura hozza azo- kat. Gyökerük nem a végrehajtó hatalomban, hanem a törvényhozásban van".11

. Ha a jogszabályokat keletkeztető források differen- ciálásának alapj án ezen- rendeletek ily magas minősíté- sét helyesnek nem is tarthatjuk, összes közjogászaink vé-

8 L. Nagy Ernő: Magyarország Közjoga (1905) 21. és 355. o. — Ferdinándy Géza: A Magyar Alkotmányjog tan- könyve, (1911) 32., 288. o. —Kmety Károly: Magyar Közjog (1926) 49—58. o. — Faluhelyi Ferenc: Magyarország Közjoga (1927) 23—25. o. — Molnár Kálmán: Magyar Közjog (1929) 667—686 .o.

9 Grosschmid: Id. m. 134. o.

19 Kmety: Id. m. 358. o.

11 Magyar Jogászgyűlés Évkönyve (IX. 2. 167. 1.).

..Leményére támaszkodva meg kell állapítanunk, hogy a törvényi felhatalmazásra kibocsátott rendéletek a fel- hatalmazás tárgyát a felhatalmazás keretei között anya- gilag törvényi erővel szabályozzák.

Az ily rendeletek törvényessége a törvényi felhatal- mazással áll vagy bukik, ez lévén alapja, de egyetlen kri- rériuma is.

Az a probléma — amit az ismertetett cikk a törvé- nyesség kérdésével kapcsolatban fejteget, és ami miatt szükségesnek látta a háború esetére szóló kivételes intéz- kedések fejlődését levezetni, — hogy a rendelet alkotásra szóló törvényi felhatalmazás mely szabályozási tárgyak- ra vonatkozhatik, már nem a rendelet törvényességének, hanem a felhatalmazás alkotmányjogi helyességének a.

kérdése. Ez a kérdés nem a felhatalmazásra kiadott ren- deletre, hanem az ezt megelőző felhatalmazásra tartozik.

A felhatalmazás megadásának kérdése a rendelet törvényességén túleső alkotmányjogi probléma, amely a törvényességgel összefüggésbe nem hozható és ame- lyet a bíróság a törvényesség megítélése alkalmával nem is mérlegelhet.

Afölött lehet vitatkozni, hogy pld. az adásvétel ú j jogi szabályozását kormányrendeleti útra utaló törvé- nyi felhatalmazás alkotmányjogilag nem helyes és ag- gályos, de azt nem lehet vitatni, hogy ezen felhatalma- zás alapján kiadott rendelet nem törvényes azért, mert a felhatalmazás alkotmányjogot sért.

Molnár Kálmán írja: „A törvényhozás az állam szuverén szerve. Hatáskörét maga állapítja m e g . . . jo- gilag semmi sem áll útjában, hogy más szervre hízza azon feladat elvégzését, amelyet az. alkotmány értelmé- ben ő volna hivatva elvégezni. E tekintetben a törvény- hozást nem feszélyezhetik jogi korlátok. Csak célsze1

rűségi, politikai szempontok irányíthatják, melyeket azonban szuveréne. mérlegel. Az kétségtelenül igaz, hogy az alkotmányosság szelleme megköveteli, hogy bizonyos nagyfontosságú — különösen a szorosan vett alkotmányjog körébe tartozó — kérdések . . . a tör- vényhozás által oldassanak meg s ezért azt a törvényt, amely ilyen kérdések megoldásával a kormányt bízná meg, méltán lehetne alkotmány rontó törvénynek nevez- ni. De az ilyen törvényt csak helyteleníteni lehet, annak jogérvényességét kétségbevonni nem lehet."12

A felhatalmazás megadásának célszerűségi értéke-

12 Molnár: Id. m. 667. o..

321

lése az alkotmányjog körébe vág, amely a rendelet tör- vényességének kérdésén kivül áll.13

Nem tagadható, hogy a háború utáni törvény- hozás a klasszikus alkotmányjogunk elvein túlmenően osztogatja a rendeleti felhatalmazásokat és jogrend- szerünk minden ágában a végrehajtási utasítások szé- leskörű terjedelmében, de önállóan is bőven találunk oly tárgyú rendeleti szabályozást, amely tárgy feletti

rendelkezés alkotmányjogunk1 elvei szerint törvényho- zási útra tartoznék. A rendeleti jogalkotás e rendszeré- nek elterjedése — amely egyébként európai jelenség — objektíve megállapíthatóan legnagyobb részében a há- ború utáni viszonyok sajátos alakulásaiban,'gyors vál- tozóképességében és nem a kormányok önkényuralomra törésében leli indokát.

A szabályozásra váró életviszonyok megállapodott- ságának hiánya és ennek folytán kaleidoszkopszerű változása, a mi korunkat, sajnos, teljesen elkülöníti azon elmúlt jobb időktől, amelyek magánjogi kérdései- nek szabályozására vonatkozóan a szokásjog kialaku- lását jelezve Grosschmid még ezeket írhatta:

„ . . . a magánjogi kérdések igen nagy részben olyanok, amelyeket, hogy úgy mondjam, merengéssel is be lehet tölteni és amelyeknek nagy része a leggondo- sabb codificatio mellett is merengéssel töltendő be."14

Mai életjelenségeink gyors üteme mellett a meren- gés nyomán kialakuló szokásjog fejlődésére idő nem marad és így gyorsan változó életviszonyok szabályozá- sának hézagait a könnyebben mozgó és alkalmazkodni

képes kormányzati szervek szabályalkotó tevékenysé- gének kell kitöltenie!5

A törvényi felhatalmazás kellő biztosítéka az al- kotmányjogi követelményeknek, emellett kellő gátja a rendeletek elburjánzásának, de egyben — mintahogy már kiemeltük--—-törvényességének egyediili kritériuma

Akkor tehát, midőn egy — törvényhozási tárgykörű

— rendelet ab origine törvényességének megítéléséről

13 Ezért mondja Grosschmid: Arról azután, v á j j o n az ország alkotmányos érdekei szempontjától az ily felhatal- mazások osztogatása kívánatos-e és mennyiben, én nekem azon tárgynál fogva, amelynek előadásával foglalkozom, nem szükséges sokat beszélnem. (Id. m. 134. o.)

14 Grosschmid: Id. m. 185. o-

15 A mai angol jogban a rendeleti jogszabályalkotás bi- zonyos ügyeknek a rendes bíróságtól való elvonását is je- lenti, innen a nagy reakció. (L·. Mendelenyi cikke: Az ú j kény- uralom. Jogtud. közi. 7—9. 1931.)

van szó, egyedül és kizárólag azon kérdés vizsgálandó, hogy rendelet kibocsátásának törvényi alapja felhatal- mazás vagy más formában megvan-e.

Azon kérdések, hogy a rendelet kibocsátását a vég- szükség vagy háború okozta, kivételes helyzet indokol- ta-e, forogtak-e fenn oly speciális körülmények, ame- lyek a rendes jogszabályalkotás módjaitól való eltérést megokolják, általában nem a rendelet törvényességének megítélési kérdéséhez, hanem a felhatalmazás alkot- mányjogi értékeléséhez tartoznak.

A Rendelet törvényességét sem az 1912. évi L X I I I . sem az 1914. L., sem az 1920. VI. t.-c., hanem az 1922.

VII. t.-c. 6. %-ából deriválja, ennélfogva törvényességé- nek kérdése ezen törvényhely, mint speciális felhatal- mazás alapján ítélendő meg.16

b) Az 1922. VII. t.-c. 6. §-ának törvényessége.

A Rendelet speciális törvényi alapja: az 1922. VII.

t.-c. 6. §-ának 1., 2., 4. bekezdése így rendelkezik:

„Felhatalmaztatik a kormány, hogy a kivételes ha- talom alapján kibocsátott azon rendelkezéseket, amelyek még hatályon kívül nem helyeztettek, a közszabadsá- goknak, valamint a gazdasági élet teljes szabadságának visszaállítására irányuló átmenet időtartama alatt ide- iglenesen hatályban tarthassa és a szükséghez képest módosíthassa vagy kiegészíthesse. Köteles azonban a kormány azokat a rendelkezéseket, amelyek fenntartá- sának szükségessége időközben megszűnik, azonnal ha- tályon kívül helyezni. Köteles továbbá a kormány a ki- vételes hatalom alapján kibocsátott mindazokra a ren- delkezésekre vonatkozólag, amelyeket ideiglenesen ha- tályban tartott, amennyiben fenntartásuk a jelen §-ban megszabott hat hónapi határidőn túl is szükséges, a je- len törvény életbelépésétől számított négy hónapon be- lül azokban szabályozott viszonyok törvényes rende- zése végett törvényjavaslatokat terjeszteni a nemzetgyű- lés elé.

Azok a rendelkezések, amelyeknek tárgyában a kormány a jelen törvény életbelépésétől számított négy hónap alatt törvényjavaslatot nem terjeszt a nemzet-

10 Az ismertetett cikk e vonatkozású fejtegetéseihez csu- pán azt jegyzem meg, hogy a kivételes hatalom a l a p j á n ki- bocsátott rendeleteknek érvényét 1922 július 26. és augusztus 11. közötti időljen az 1920:VI. t.-c. 2. a l a p j á n megjelent 5230 1922. M. E. sz. rendelet biztosította; a v a c u u m r a való hi- vatkozás tehát téves.

323

gyűlés elé, a jelen törvény életbelépésétől számított hat hónap elteltével hatályukat vesztik.

A jelen §. alapján hatályában fenntartott, vala- mint az annak alapján kibocsátott minden rendeletről azonnal jelentést kell tenni a nemeztgyűlésnek."

Ezen törvényhelyre vonatkozólag az ismertetett cikk azt állítja, hogy maga sem törvényes.

A szabályszerűen meghozott, szentesített és kihirde- tett törvény nem lehet „nem törvényes". Lehet alkot- mányjogi elveinkbe ütköző, de törvénytelen soha.

' Tisza István gróf mondotta: „Nem vagyok képes belátni, hogy törvényalkotás .utján hogyan lehessen al- kotmánysérelmet elkövetni. Amint a nemzeti képviselet a törvényhozás utján tesz, az lehet célszerű, vagy cél- szerűtlen, de semmiesetre sem alkotmányellenes, nem alkotmánysértő dolog."17

E törvényhelyet az okból, mert a kivételes hatalom alapján hozott rendeletek hatályban tartására ad meg- hatalmazást, mert a hatályban tartani kívánt rendele- tek kiválasztását a kormányra bízza, „háborútól függet- len" ius necessitatist statuál, törvénytelennek bélyegez- ni nem lehet. Elvégre a törvényhozás szuverén és tör- vénysértést fogalmilag nem követhet el.

A széleskörű felhatalmazás ellen szóló közjogi ag- gályok — amelyeket dr. Szilágyi Arthur Károly ortho- dox közjogunk alapján mélyenható boncoló erővel és tudományos megalapozottsággal támaszt — nem érint- hetik a törvény törvényességének és ennek folytán tel- jes erejű felhatalmazási jellegének intaktságát, mert mindazon kellékek, amelyek a bíróra nézve az alkalma- zandóság kritériumát teszik, fennforognak.

E törvény törvényességének kérdésével — úgy vé- lem — nem kell bővebben foglalkoznom, — s áttérhetek a törvényben foglalt felhatalmazás elemzésére.

. Az 1922. XVII. t.-c. 6. §-ána.k biankó felhatalmazást adott a kormánynak arra, hogy a kivételes hatalom alapján kibocsátott és még hatályon kívül nem helyezett rendelkezéseket ideiglenesen hatályban tarthassa és a szükséghez képest módosíthassa vagy kiegészíthesse.

Ezen törvényhely-rendelkezésénél fogva — a fenn- tartott rendeletek meghatalmazási alapjává vált, — aminek megfelelően a m. kir. Minisztérium 1922. augusz- tus 21-én kibocsátotta a 6976/1922. M. E. sz. rendele- tet18, amely szerint „az 1922. XVII. t.-c. 6. §-ában fog-

17 Képviselőház 1911 febr. 1-iki ülés. Idézve dr. Molnár id. m. 91. o.

18 Igazságügyi Közlöny 8. sz. 457. o.

lalt felhatalmazás alapján ideiglenesen hatályban tártjai azokat a rendelkezéseket, amelyek jelen rendelethez csa- tolt jegyzékben vannak felsorolva."

E jegyzék összesen 464 rendeletet sorol fel, amelyek a fentiek szerint az 1922. XVII. t.-c. 6. §-ában ú j törvé- nyi alapot nyertek, — olyként, mintha eredetileg is ezen törvényhely alapján bocsáttattak volna ki.

Azon hatályban tartott rendeletek tekintetében — amelyek fenntartása a törvényszakaszban megszabott hat hónapos határidőn túl is szükséges — a szükséges- ség a kormány megítélésétől · függ — a hivatkozott tör- vényszakasz a kormányra azon kötelességet rójja, hogy a törvény életbeléptetésétől számított négy hónapon be- lül az azokban szabályozott viszonyok törvényes rende- zése végett törvényjavaslatokat terjesszen a nemzet- gyűlés elé.

A hat hónapon túl hatályban tartani kívánt rende- tekre vonatkozóan tehát a törvényi meghatalmazás egy korláttal, — mondhatjuk alkotmányjogi biztosítékkal — minősült, ami a fenntartott rendeletek sorát két részre osztotta. Azok a rendeletek, amelyek tárgyában törvény- javaslatok 1922. december 11-ig be nem terjesztettek, 1923. február 11-én automatikusan hatályukat vesztet- ték, azon rendeletek pedig, amelyek tárgyában a m e g - szabott határidőben törvényjavaslat benyujtatott, 1923.

február 11-én túl i,s hatályban maradtak.

A kormány ezen 'szétválasztásnak kellő módon való közhírré tétele céljából 1922. február 11-én külön ren- deletet bocsátott ki (960/1923.) M. 1.) amelynek mellékle- tében felsorolja az 1923. február 11-e után hatályban, nem maradó rendeleteket:f "'·'•'·.· - ••

A törvényjavaslat benyújtásának kötelezettsége a kormánynak adott széleskörű' — mondhatnók biankó — meghatalmazás, korlátjául szolgáló alkotmányjogi biz- tosíték., amely az összes rendeletekre előírt jelentéstételi' kötelezettség mellett — arra volt hivatva, hogy esetleg valamely rendeletet törvénnyel pótolja, de minden eset- ben a kormány kivételes jogkörét napirenden tartsa és az azzal való intézményes foglalkozást lehetővé tegye,

Ki kell emelnünk, hogy a törvény — szövege és ér- telme szerint — egyedül a törvényjavaslat beterjeszté- sének tényéhez és nem annak letúr gyalusához fűzi a ren- deletek hat hónapon túli hatályban maradásának jog- hatását. és így kizárólag a törvényjavaslat kellő időben történt benyújtását kell hatályosító kellékként felfog-.

nunk, amely aktus a javaslat letárgyalásának elmara- dása ellenére is önmagában megadja és konzerválja a

3 2 5

hat hónapon túli érvényességet.

Miután a törvény" csak a javaslattal alá nean tá- masztott rendeletek tekintetéhen mondja ki, hogy azok a törvény életbeléptetésétől számított hat hónap eltelté- vel hatályukat vesztik, kétségtelen, hogy a kellő időben beterjesztett javaslattal hatályosított rendelet, amely ily módon 1923 február 11-ikét meghaladóan hatályban maradt, az 1922:XYII. t.-c. alapján hatályát többé már nem vesztheti el, még akkor sem, ha a javaslatot az or- szággyűlés elé újból nem terjesztették, mert a javaslat az előírt időben beterjesztetett és ennek folytán a Ren- delet hatálya már a meghatározott napon túl a törvény- nél fogva meghosszabbíttatott.

Mendelényi Lászlónak, aki különben szintén köz- jogi és nem egy rendelet törvényessége szempontjából foglalkozott a kérdéssel, — az ismertetett cikk által is helyeselt és idézett azon felfogása, hogy az 1922. évi XVII. t.-c. csonka, mert azt azzal kellett volna kiegé- szíteni, hogy „amennyiben pedig a nemzetgyűlés azokat további két hónap alatt el nem fogadja, a kivételes ren- delkezések hatályukat vesztik"19 — helyes lenne, ha a törvényhozó ezt a szándékot akarta volna, kifejezni.

Ily szankció nem rívott volna ki a szakasz modorából, ha.ez lett volna a törvényhozó akarata. De nem ez volt.

Amit nemcsak azon elvből következtetek, hogy a tör- vény nem tévedhet és így szándékának integráns lrif e-.

jezőit nem hagyhatja ki szövegéből, hanem abból is, hogy a törvény egyenesen a közszabadságoknak, vala-.

mint a gazdasági élet teljes szabadságának visszaállítá- sára irányuló átmeinet időtartamára adta meg a felha- talmazását és a kormány kötelességévé tette a szükségte- lenné vált rendeletek hatályonkívülhelyezését. E rendel- kezésekből felfogásom szerint kétségtelen, hogy akkor, midőn a rendeleti felhatalmazás hosszabb időre szól — a" törvényjavaslat benyújtásánaknem feltétlen célja az, hogy a rendeletet törvénnyel helyettesítsék, hanem az ,

— annak alkotmányjogi biztosíték jellege mellett —, hogy a kivételes rendeleti jogkörrel szabályozott jog- viszonyokkal való foglalkozás lehetősége adott legyen.

Azzal pedig, hogy a törvényhozás a javaslatok egyi- két-másikát letárgyalta, törvénnyé emelte és e vonatko- zású rendeleti jogkört megszüntette, míg egyéb tárgyú javaslattal — köztük a Rendelet anyagával — nem fog- lalkozott, — nézetem szerint hallgatólagosan kifejezte, hogy ezen utóbbi rendeletek anyagát mostani szabályo-

19 Jogtudományi Közlöny 7—9,1931. évi számok: Az ú j

kényuralom. - ·

zási körükből egyelőre elvonni nem kívánja, mert az — változékony alkatelemei miatt — törvényi szabályozásra még nem érett meg és az életviszony változásaihoz ru- galmasabban és gyorsabban simuló kormányzati körben megfelelőbb szabályozást nyerhet.

Ez a felfogás különösen áll a Rendelet anyagában felölelt és hozzá hasonló jogviszonyokra, amelyek tár- gyában beterjesztett törvényjavaslat újabb törvényi fel- hatalmazást tartalmazott a jogviszony kormány hatás- körű szabályozására, élénk bizonyságául annak, hogy ezen jogviszony szabályozását egyelőre kormánykézből kivenni nem kívánták.

Az, hogy a Rendelet ügykörét felölelő kellő módon benyújtott javaslatnak mi részleteiben a tartalma, ér- demileg mily intézkedéseket foglal magában, a törvény- javaslat e jellegén és azon mit sem változtat, hogy a kormány a szabályszerű javaslat benyújtásával eleget tett a „törvényes" szabályozásra irányuló törvényi kö- telességének.

Még csak megemlítem, hogy a törvényhely négy és hat hónap időtartam közötti időkülönbség-tűzése —, amelyet az ismertetett cikk tárgyalási időnek vél — né- zetem szerint praktikussági intézkedés, amely azt cé- lozza, hogy a hat hónap leteltével hatályukat vesztő rendeletek, már két hónappal korábban egyedileg meg- jelöltessenek és így az átmeneti intézkedések megtéte- lére kellő idő maradjon. Ezen két hónapi időkülönbség tűzésből a javaslatok ezen időn belül letárgyalási kö- telezettségére — az ellenkező törvényi rendelkezésekkel szembeni — jogszerűen következtetni nem lehet.

Mindezek szerint megállapíthatjuk — ami a Ren- delet törvényessége szempontjából leglényegesebb —, hogy az 1922:XVII. t.-c. 6. §-ában statuálva van a Ren- delet törvényi alapja; ez a törvény nem törvénytelen, e törvényben — a Rendelet hatálybantartása céljából elő- írt követelményt a kormány a megszabott időben tel- jesítette s így a Rendelet törvényességének előfeltételei megvannak.

Az ismertetett cikknek e ponton is visszatérő aggályai, amelyek a ius eminens nézőszögből latol- gatják a kérdést — ismét csak a meghatalmazás közjogi értétkelésére vonatkoznak, amelynek mikéntje azonban a törvényesség kérdését nem tangálhatja.

c) A rendélet törvényessége.

Az ab origine törvényesség problémájának harma- dik szakasza a Rendelet viszonyítása a törvényi felha-

3 2 7

talmazáshoz, — ainnak vizsgálata, vájjon a Rendelet a törvényszabta fel hatalmazás körén belül maradt-e és

„nem csapong-e túl" annak korlátain.

Az ismertetett cikk nagyon érdekesen fejtegeti a haszonbérletek tárgyában 1919—1922. években kibocsá- tott rendeletek — mint a Rendelet elődei — fejlődését, egymáshoz való viszonyát, bepillantást engedve annak felismerésébe is, hogy az egymásután következő rendel- kezések oly irányban és mérvben terjeszkedtek, amily irányú és mérvű szabályozást a változó viszonyok igé- nyeltek. Az 1914—1918-as évi szabályozás elmaradásá- nak okát nem abban látom, hogy a kormányok az 1912.

évi LXIII. t.-c.-t nem tartották igénybevehetőnek ily kérdés rendeleti szabályozására, ennek feltételezésére semmi alap nincs, hanem abban, hogy a háború alatti kötött gazdálkodás idején az eltolódás nem volt oly jelentős és nem volt észrevehető, mert az értékeltolódás felismerése késett és nem vált tudatossá.

A rendeletek ismertetése azon okból is hasznos és tanulságos, mert a Rendelet alapját képező törvényi fel- hatalmazás ép ezen rendeletek fenntartására, módosítá- sára, kiegészítésére és így ezen rendeletekben szabályo- zott joganyag rendeleti szabályozására szól.

Nem taglalom egyenként e rendeleteket, mert fejte- getéseim szempontjából arra szükség nincsen; az ismer- tetett cikk megállapításait e vonatkozásban csupán két irányban helyesbíteni. Az 5776/1922. M. E. sz. rendeletet, kiegészítette a 62401922. M. E. sz. rendelet, amelynek 2. §-a szerint az 5776/1922. M. E. sz. rendelet 5. §-a — amelyet régi szövegében (229. o.) a cikk idéz — olyként . módosul, hogy 1921. évi (és nem 1920. évi) dec. 31. nap-

ja után kötött haszonbérleti szerződésekben megállapí- tott haszonbérnek újabb megállapítását kérni nem lehet.

A másik helyesbítendő körülmény, ami teljesen formai:

a cikk^ megállapításával szemben a Rendelet egyedül az:

1922:XYII. t.-c. 6. §-ára hivatkozik,' mint felhatalma- zási alapra — és nem az 1920. évi VI. t.-c.-re —, aminek leszögezése fentebbi fejtegetéseim helyessége szempont- jából szükséges.

Ami mármost a rendeletekben szabályozott anyagot

— mint felhatalmazási kört — illeti, megállapíthatjuk, hogy a rendeletek felölelték:

a) a haszonbér újbóli megállapítását, mint a leg- fontosabb anyagot,

b) a természetbeni' mellékszolgáltatások pénzbeli egyenértékének kérdését,

c) a haszonbérmegállapítás eljárási jogát,

d) a haszonbér újbóli megállapításával kapcsola- tos haszonbérlet megszüntetési jogosultságot,

e) összekötő és magyarázó joganyagot, a külön el- járási költség szabályozásával.

A felhatalmazás e joganyagra vonatkozott, s így most az vizsgálandó, hogy a Rendelet e joganyagra szorítkozik-e, megjegyezve, hogy a felhatalmazási kö- rön való túlcsapongás nem az egész rendeletet, hanem egyedül a túlcsapongó rendelkezést teszi törvénytelenné.

Dr. Szilágyi Arthur Károly a joganyag tekinteté- ben maga sem állítja, hogy a Rendelet más matériát foglalna magában, mint a fenntartott eredeti rendeletek, csupán azt kifogásolja és a törvényesség e vonatkozású negálásának az képezi bázisát, hogy a Rendelet ugyan- azon matéria szabályozásának mikéntje tekintetében gyökeresen eltér az elődtől és így nem annak módosítá- saként, hanem teljesen ú j rendeletként jelentkezik, emel- lett szélesebb mezőt von szabályozási körébe — ami el- lentétes a felhatalmazási törvény: batálybantartás, mó- dosítás, kiegészítés rendelkezéseivel.

Azon kérdés, hogy egy joganyag rendeleti szabá- lyozására adott törvényi felhatalmazás alapján kibocsá- tott rendelet később módosítható-e, ha a módosítást a törvényi felhatalmazás nem tartalmazta, vita tárgyát

képezte és képezi közjogászaink között.

E kérdéssel már a IX. és X. Magyar Jogászgyűlés is foglalkozott, amelyen többek között Nagy Ernő, Con- cha Győző véleménye odakonkludált, hogy a felhatal- mazási rendelet módosítására — a kormány — külön ezirányri felhatalmazás nélkül is feljogosítottnak te- kintetik, mert a felhatalmazással nem egy rendelet meg- alkotására, de az átutalt matéria rendeleti szabályozá- sára nyert felhatalmazást.

Dr. Molnár Kálmán —• közjogunk egyik legkivá- lóbb művelője — szerint: „Jogforrási rendszerünknek logikája azt diktálja, hogy a törvényi felhatalmazás alapján kiadott rendeletek minden további felhatalma- zás nélkül változtathatók, módosíthatók. Amikor a tör- vényhozás felhatalmazást ad valamely tárgy rendeleti szabályozására, akkor a rendelet megjelölése alatt csak azt a fogalmat értheti, amit a magyar közjog ért alatta, vagyis olyan államakaratot, amelynek jogi természeté- hez tartozik, hogy a végrehajtó hatalom szerve alkotja, módosíthatja, változtathatja".'"'0

Ha ez áll oly körű rendeleti felhatalmazásra, amely módosítást, kiegészítést, expressis verbis nem tartalmaz,

20 Dr. Molnár: Id. m. 100- old.

3 2 9

még inkább áll oly felhatalmazásra, amely kifejezetten magában foglalja a rendelet módosítási és kiegészítési jogosítványát. Ez a felhatalmazás részletezett tartalmá- val megerősítetten az átutalt joganyag teljeserejű ren- deleti szabályozására vonatkozó megbízást tartalmaz, minden korlátozás nélkül atekintetben, hogy egy vagy több rendelettel, a kibocsátott rendelet mily módosítá- sával vagy mily rendeleti helyettesítésével eszközli azt.

A rendeleti szabályozásra vonatkozó felhatalmasás magában foglalja az új rendeletet épúgy, mint a módo- sító vagy kiegészítő rendeletet, mert a rendeleti szabá- lyozást, mint fogalmat öleli fel.

Ez okból tartom irrelevánsnak annak vizsgálatát, hogy a Rendelet csak módosítása-e a megelőző rende- letnek, vagy pedig egészen ú j rendelkezés, — annál is inkább tehetem ezt, mert módosítás,· kiegészítés fogal- maktól az új szabályozás fogálma el nem választható, hiányozván e disztinkciói körülhatároló abszolút ismér- vek. Ezek nélkül pedig a két fogalom" egybefolyik —•

különbségükre semmiféle alapos megállapítás nyugod- tan nem építhető.

A rendelet beosztásában, konstrukciójában a 6270/1921. M. E. sz. rendelet másaként jelentkezik: mind- kettő a módosító, kiegészítő rendelkezések egész sora után a tájékozódás megkönnyítése céljából az egész anyagot felölelő szabályozásként jelentkezik, megismé- telve azt is, ami a korábbi rendeletekben bent foglalta·1

tott és ú j anyagként felvéve azt, ami a korábbi rende- letek módosítását jelentette.

Ez a rendszeres megjelenési forma még nem avatta ú j rendeletté; de ha ú j rendeletté tette is volna, ez a mi- nősége sem jelentette a felhatalmazási kör túllépését.

Mert azt nem az eltérő szabályozási mód, hanem egye- dül a felhatalmazás tárgyát képező anyagnak önkényes kibővítése-eredményezheti. -

. I felhatalmazás tárgya és a Rendelettel szabályo- zott anyag mennyisége között egyes lényegtelen magya- rázati szabályok kivételével eltérés nincs. A Rendelet ugyanazt a matériát öleli fel, amelyet a korábbi rende- letek szabályoztak és ha végigmegyünk a Rendelet egyes szabályain — mindegyikben tárgya,zott anyagot megtaláljuk a korábbi rendeletek szakaszaiban, úgy, hogy a felhatalmazási matéria önkényes kibővítését megállapítani nem lehet.

Amit dr. Szilágyi Arthur Károly kifogásol és e rész- beni okfejtése alapján tesz, nem a matéria változtatása, hanem ugyanazon matéria szabályozásának részbeni mó-·

dosítása. •

Elvégre azon tények, hogy a Rendelet kötelezővé írta elő a haszonbérnek terményben való megállapítá- sát, míg az előző rendelet fakultatív, hogy a Rendelet a szerződés egész hátralévő tartamára engedte a haszon- bér megállapítását, míg az előző csupán 1—2 évre, hogy a Rendelet a termény pénzbeli egyenértékét az előzőtől lényegesen eltérően szabályozza, hogy a Rendelet egye- düli fellebbezési fórumot statuál az előző több fórum helyett, hogy a Rendelet mindkét félnek felmondási jogot ad, míg az előző csak a haszonbérbeadónak adott felmondási jogot, a haszonbérlőnek elállási (!) jogot, hogy a korábbi rendelet szerint 1920, — módosítva 1921

— december hó 31. ntán kötött haszonbérleti szerződés- ben megállapított haszonbér újabb megállapítását kérni nem lehetett, míg a Rendelet szerint — egész világosan

— és dr. Szilágyi Arthur Károly által vélt minden za- vartól mentesen — amire még egyébként visszatérünk

— a Rendelet életbelépése után létrejött szerződésben stipulait haszonbér újabb megállapítását is lehet kérni:

nem a felhatalmazási matéria kibővítését, hanem a matéria eltérő szabályozását jelentik, amire kétségtele- nül megvolt a kormány törvényi felhatalmazása.

Hogy ez a forrás a rendeleti szabályozás petrifiká- lását, perpetuálását jelenti — lehetséges, de mindez a törvényhozás akaratával történt, addig, míg a törvény- hozó így parancsolja; a. Rendelet a törvényhozástól kapta létét, megszűnte is ottani erőktől várható.

Hozzávetőlegesen háromszáz — törvényességét ugyanezen forrásból származtató — rendelet osztozik a Rendelet jogi sorsában, amelyek között nem egy — így a kereskedelmi és ipari vállalatok tisztviselőinek és ke- reskedősegédeinek szolgálati viszonyait szabályozó 1910/

1920. M. E, sz. rendelet, — a mindennapi alkalmazás tárgya és amelyeket nem lehet törvényteleneknek mi- nősíteni csak az okból, mert rendelet létükre magán- jogot szabályoznak.

Dr. Szilágyi Arthur Károly még megemlíti, hogy az 1922 :XVII. t.-c. életbelépte után meghozott 8100/922.

M. E. sz. rendelet után törvény kellett; ehelyett jött egy újabb rendelet, a 6140/1923. M. E. sz. rendelet, de azóta (8 év!) semmi. A semminél több jött: egy újabb rende- let; 1925 május 15-ikén megjelent a 3000/1925. M. E. sz.

rendelet a mezőgazdasági haszonbérletekről szóló 6140—•

1923. M. E. sz. rendelet módosítása, ill. kiegészítése tár- gyában, amely bizonyos vonatkozásban megerősíti és kiegészíti a Rendeletet és amelynek ismertetésével lesz alkalmam még foglalkozni.

A Rendelet ab origine törvényessségére vonatkozó

3 3 1

fejtegetéseim végére érkezve- összefoglalásképpen meg kell állapítanom, hogy dr. Szilágyi Arthur Károly az orthodox közjog nemes alapján állva a magánjognak a törvényhozás kizárólagos szabályozási körébe tarto- zandóságát tette fejtegetései bázisává, törvénytelennek és csak a sziikségjoggal menthetőnek minősítve minden oly kivételes intézkedést, amely a háború-szükségen kí- vül magánjogi viszony rendezését rendeleti útra utalja.

Mélyenjáró fejtegetései közjogi vonatkozásúak, értékes dokumentumai annak, hogy a rendeleti felhatalmazások mostani rendszere közjogunk alapelveibe ütközik; poli- tikai meggondolások a jövő törvényhozás munkája felé az orthodox közjogi felfogás uralmának visszahódítása érdekében. Ezen meggondolások azonban nem tartoznak a tárgyalt probléma de lege lata praktikus megoldásá- hoz, mert a Rendelet törvényessége nem a felhatalmazás közjogi értékelésétől, hanem egy·· formális és egy, anyagi kritériumtól függ.

A formális kritérium: megvan-e a Rendelet kibocsá- tás át megalapozó kellően meghozott és kihirdetett tör-

v é ny ;

az anyagi kritérium: a törvényi felhatalmazás .kere- teit a Rendelet nem lépi-e túl.

A 6140/1923. M. E. sz. rendelet mindkét kritérium- mal hiánytalanul rendelkezik, tehát ab origine törvé- nyessége jogszerűen nem tagadható meg.

Dr. Szilágyi Arthur Károly közjogi érveinek lelkes alapján azzal végzi fejtegetéseit, hogy a bírónak jog- államiban a Rendelet törvénytelenségét meg kell állapí- tania.

Ezzel szemben saját következtetésem helyett ismét Grosschmidet idézem, aki ép a bíróságra vonatkozóan fejtegeti:

„Nem vehető kétségbe a Rendelet kötelező ereje, ha a Rendelet _ . _ . _ a törvényhozás, által.annak kibocsá- tására — mint mondottam — ad hoc adott felhatalma- záson alapszik..."

A bíróság a Rendelet kötelező erejét nem is vette kétségbe.

II. HATÁLYOS-E A RENDELET?

Dr. Szilágyi Arthur Károly tanulmányának máso- dik részéhen azt igyekszik kimutatni, hogy a Rendelet

— ha törvényes is — hatályát vesztette.

Ezirányú okfejtésének állomásai a következők:

a) a Rendelet a haszonbérben az ingadozó pénzérté- ket fix értékmérővel kívánta felcserélni;

b) a Rendelet valorizálni akart;

c) miután a pengőértékben megbízható értékmérő statuáltatott, megszűnt a Rendelet létesítésének indoka, amivel megszűnt maga a Rendelet is.

Ezen okfejtéssel szemben elsősorban azt fogom kimutatni, hogy

a) valamely törvényes rendelkezés indokának meg- szűntével a törvényes rendelkezés maga nem szűnik meg; másodsorban azt, hogy

b) a Rendelet célja nem a közfelfogás szerinti valo- rizáció és hogy a termény, ha nem is fixebb, de a haszon- bérlet ügyleti természetéhez a pénzértéknél inkább si- muló és így alkalmasabb béranyag, mint a pénz és vé- gül azt, ami a kérdés eminensen gyakorlati oldala, hogy

a pengő s más fix pénzértékben kikötött, és a Rende- let életbelépte után kötött szerződésben stipulált pénz- beli haszonbér bírói megállapítását lehet kérni.

Fejtegetéseim sorrendje tehát megfordított, amely eljárás azzal indokolható, hogy a felvetett problémában tulajdonképpen két kérdés rejlik: a Rendelet abszolút hatálytalanságának és a Rendelet relatív hatálytalansá- gának kérdése, utóbbi alatt a Rendelet alkalmazhatat- lanságát értve a szerződések azon típusainak, azon problémáira, — fenti b) pont alatt említVe, — amelyek gyakorlati jelentőségüknél fogva bennünket a legjobban érdekelnek.

a) A Rendélet hatályának megszűnése.

(Cessante ratione ipsa lex non cessat.)

A Rendelet törvényerejű jogszabály lévén, megszű- nésére a törvények megszűnése tekintetében érvényes jogelveket kell alkalmaznunk —· mégis a rendeleti megszüntetés kivételével.

1. Ezen jogelvek szerint: a Rendelet hatálya első- sorban megszűnik, ha azt későbbi törvény megszünteti;

a megszüntetés lehet kifejezett hatályon kívül helyezés (abrogatio), vagy a Rendelet tárgyát felölelő javaslat törvényerőre emelkedésében megnyilvánuló konkludens tény (derogatio).

2. A Rendeletet másodsorban a kormány szüntet- heti meg. Ez az a megszüntetési mód, amely törvénnyel szemben nem foghatna helyt és amely az 1922:XVII. t.-c.

6. §-án alapuló rendeletek sajátos, originális megszünte- tési eljárása elkülönítve ezen rendeleteket más ad hoc felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletektől.

Valamely jogviszonynak rendeleti szabályozására adott törvényi meghatalmazás nemcsak jogot, hanem kő-

333

telezettséget is ró a kormányra oly irányban, hogy a szabályozásra utalt anyagot rendelettel szabályozza is és szabályozva taxája is. Ily iure delegato rendelet létesí- tése telxát a kormány törvéiiyből folyó kötelessége — és annak megszüntetése rendszerint nem történhetik suo motn rendelet útján.

Az 1922:XVÍI. t.-c. 6. §-a alapján fenntartott ren- deletek és így a Rendelet tekintetében ezzel szemben a törvényhozó olyként rendelkezett, hogy köteles a kor- mány „azokat a rendelkezéseket, amelyek fenntartásának szükségessége időközben megszűnik, azonnal hatályon kívül helyezni".

Ezen törvényi parancs a Rendelet egész speciális megszüntetési módját statuálta, amelynél a kormány ítéli meg a fenntartás szükségességét és amely — mint- hogy a szükségtelenné vált rendeletek megszüntetése pa- rancsszerűen van előírva — a Rendeletnek — a törvény mellett — úgyszólván egyedüli megszüntetési módja.

Addig, míg a kormány a megszüntetés iránt nem intéz- kedett, e negatívummal kifejezte, hogy a Rendelet fenn- taiáását szükségesnek tartja és miután a fenntartás szükségességének megítélése a kormányra bízatott, ezen kötelező megítéléssel szemben egyéb megszüntetési módok nem hatályosulliatnak. A felhatalmazási törvény- hely két megszűnési intézkedést foglal magában; az egyik az, hogy a javaslattal alá nem támasztott rendele- tek a törvény életbelépésétől számított hat hónap eltel- tével hatályukat vesztik, a másik pedig a fent ismerte- tett, amely szerint a hat hónapon túl érvényben maradó rendeleteket szükségességük megszűntével a kormány köteles megszüntetni. Ily módon intézkedés történt mindkét kategóriájú rendelet megszüntetéséről és ezért tekinthető a rendeleti megszüntetés a Rendelet originá- lis, úgyszólván kizárólagos megszüntetési módjának.

3. A teljesség kedvéért meg kell említenem még a törvény rontó szokást, amely mint elméleti lehetőség szerepelhet a Rendeletet megszüntető faktorok között és amelyről akkor beszélhetnénk, ha a Rendelettel szemben mint a nemzet jogi meggyőződése egy ellenkező jogsza- bály alakulna M és kerülne általános alkalmazásra.

A Rendelettel szemben ily törvényrontó szokás nem alakult ki, erről az ismertetett cikk sem tesz említést — csupán az elavulást említi—, ami a törvényrontó szokás- tól eltér és amire alant külön térünk vissza.21

Ezen — felsorolt — ú. n. külső megszüntető okokon

21 V. ö. dr. R a f f a y Ferenc: Magyar Magánjog kézi- könyve (1909) 33. o. 1. jegyzet.

kívül a jogszabály hatályának megszűntét belső meg- szűnési okok is előidézhetik, amelyek közül két eset álta- lánosan tárgyaltatni szokott.

1. Határozott időre szóló jogszabály megszűnik, ha a^ jogszabályban kitűzött idő letelt. A Rendelet saját létét illető időhatározást nem tartalmaz és így ezen meg- szűnési ok a Rendelet tekintetében alkalmazásra nem kerülhet.

A Rendelet fenntartására vonatkozó törvényi fel- hatalmazás „a közszabadságoknak, valamint a gazdasági élet teljes ^szabadságának visszállítására irányuló át- menet" időtartamára szól ugyan, de ez a jogszabályon kívül álló időhatározás csak közvetve és nem automati- kusan és nem incidentaliter megállapíthatóan hathat ki a Rendelet hatályosságára. Egyébként is egész kétségte- len, hogy a törvényben megjelölt átmenet —· sajnos —·

még most is tart, amit di·. Szilágyi Arthur Károly sem tesz vitássá. Akkor, midőn az erőszakos békediktatumok minden kényszerrendszabálya változatlan erővel érezteti hatását, és az önkényesen csinált mesterséges közületek még változatlan formában élik létüket egész Európát gazdasági kaoszba döntve és egyik éjjelről a másikra a háború legerősebb gazdasági kényszer rendszabályai- val vetekedő intézkedésre kényszerítik az államokat, akkor midőn létezésünk alapfeltételét jelentő gondolatok nemzetközi viszonylatban még csak ki sem fejtbetők és idebent a gyülekezés, az egyesülés szabadsága korláto- zott, esküdtszéki intézményünk rendelettel letiltott, az átmeneti időtartam elteltéről nem beszélhetünk.

^ 2. A másik belső megszűnési ok: a jogszabály tár- gyának megszűnte: az elavulás, a. desuetudo.

Dr. Szilágyi Arthur Károly fejtegetéseinek egyik lényeges tévedése ezen ponthoz fűződik, — mert azon az állásponton áll és abból vonja le végkövetkeztetését, hogy egy jogszabály indokának megszűnte, elavulása, a jogszabály megszűntét vonja maga után. Ezen állásfog- lalás teljesen téves.

A jogszabály elavulás folytán csak akkor szűnik meg, ha a tárgya elesett, vagy miként Zlinszky mondja:

tárgya nem létezik többé. — A szabályozás tárgyának a jogrendszerből való kiesése vezet a jogszabály elavulá- sára.

A jogszabály indokának megszűnése a szabályozási tárat/ létezése mellett a jogszabály megszűnését vem vonhatja maga után, mert a törvényhozó kifejezett aka- rata a szabályozás indokaitól független létet nyert, utób- biak csak a kifejezett akarat mag'yarázó tényezői lehet- nek, ott, ahol a kifejezés nem világos, de nem a kötelező

335

érőt befolyásoló körülmények.

Ezen álláspontom helyességének igazolására első- sorban idézem Szászy-Schwarz Gusztáv következő so- rait: ~~

„Ha a törvényhozó maga nem is tűzött végidőt: a jogszabály hatálya megszűnik, mihelyt bizonyos, hogy az a tényállás, amelyet a jogszabály szabályoz, ezentúl elő nem fordulhat. í g y pl. a királyi szubszidiumokra vo- natkozó régi törvényeink ma hatálytalanok, mert a szub- szidium intézménye megszűnt. A boszorkányokra vonat- kozó törvényeink hatálya mégszűnt, amióta belátták, hogy boszorkányok nincsenek. Ám csupán azért, mert az indító okok szűntek meg, amelyek egy jogszabályt életbe hívtak, a jogszabály maga még nem szűnik meg. Nem áll tehát az a tétel, hogy: cessante ratione legis cessat lex ipsa, hanem helyes az ellenkezője: cessante ratione legis non cessat lex ipsa. Régibb törvényeink pl. különb- séget tesznek a nemesek -és nem nemesek házassági va- gyonjoga tekintetében. A társadalmi és gazdasági indo- kok, amelyeken a különbségtétel alapult, a régi magyar élet változásával megszűntek; a hitvestársi vagyonjog régi szabályai mindazáltal ma is fennállanak."

Másodsorban hivatkozom dr. RaffcCy Ferencre, aki ezt fejtegeti:23

„Cessante legis ratione cessat lex ipsa tantétel nem áll, mert az indító ok megszűnése nem helyezheti a jog- szabályt hatályon kívül, amelynek egyedüli alapja a jog- alkotó tényező akarata, a kötelező erejére nézve minden más körülmény mellékes. Y. ö. Frank u. o. 62. 1."

Végül utalok a Pandektajog· és a német magánjog nagy mestere: Dernburg Heinrich következő fejtegető-

' " 24

sere:

„Das Gesetz verliert seine K r a f t ferner, wenn das Verhältnis, welchem es bestimmt war, dauernd besei- tigt ist; ja selbst dann, -wenn man nachträglich er- kennt, dass dieses Verhältnis nicht vorkommen kann.

Gesetze z. B. gegen Hexen wurden gegenstandslos, als man einsah, dass Hexerei unmöglich ist. Dagegen hört die Wirkungskraft eines Gesetzes dadurch allein nicht auf, dass sich die Umstände, welche es veranlassten, geändert haben. Man drückt dies nicht selten so aus: cessante ra- tione legis non cessat lex ipsa."

22 Szászy—Schwarcz Gusztáv: P a r e r g a (1912). A jogsza- bály Tana. 50. o.

23 R a f f a y : Id. m. 43 o. 3. j.

24 H. Dernburg: Pandecten, Berlin 1896. 67. o. és 3. j.

Ezen vélemények teljes határozottsággal eldöntik a problémát. A boszorkány-példa, — amelyet Szá*zy- Sch warz és Dernburg is említ — nagyon plasztikusan világítja meg a kérdés mibenlétét. Ezen jogelv alapján elavulás útján a Rendelet megszűnése akkor következ- nék be, ha a haszonbérlet mint intézmény teljesen el- tűnnék gazdasági rendünkből, mint elavult és túlhaladott gazdálkodási mód.

H a azonban a szabályozás tárgyát képező jogviszony

— haszonbérlet — létezik, a reá vonatkozó jogszabályt megszűntnek elavulás címén nem lehet tekinteni azon okból, mert a szabályozás indoka: a haszonbér valorizá- ciójára törekvés, létalapját vesztette. (Hogy nem ez volt az indok és nem vesztette létalapját, arról később szó- lok.) Elvégre az érvényesen létrejött jogszabályok ál- talános indoka és rendeltetése az, hogy jogviszonyokat szabályozzanak és így állandóan ható rendező parancsaik mellett az esetenként igénybevehető segítő szabályaik is a jogrend rendelkezésére álljanak mindaddig, míg a sza- bályozás tárgyát képező jogviszony létezik és mindazon esetekben, amelyek a jogszabályban kifejezett akarat szerint ezen esetenként ható segítő eszközök igénybevéte- lét megengedik. Ezen általános szabályozó rendéltetés mellett az egyes segítő eszközök alkalmazásának jogsza- bályban ki nem fejezett indokai teljesen alárendelt jelen- tőségűek, amelyektől a jogszabály léte nem függhet, an- nál kevésbé, mert míg a jogviszony él, azonos tényállá- sok visszatérése soha sincs kizárva.

Dr. Szilágyi Arthur Károly a Kendelet hatálytalan- ságát a „cessante ratione ipsa lex cessat" tételre ala- pítja.25

E tétel — fentiek szerint — nem áll meg és így e tétel megdőltével a Rendelet vitatott hatálytalanságának bázisa esett el.

Minthogy ezek szerint nincs oly külső megszünte-

23 Nem érdektelen a , csssante ratione ipsa lex cessat"

tétel eredete és helyes alkalmazási módja. R a f f a y említi (Id. m- 43), hogy a jogszabály megszünhetik, ha „alapelve"

esik el. Ezen alapelv alatt azonban egész jogrendszereket átfogó vezérelvet kell érteni, aminek illusztrálására idézi e példát: „megszűntek a hűtlenség jogi követkzményeit szabá- lyozó törvények, mert a dologjog alapelvei mások, mint az adományrendszer idejében voltak". I t t tehát a társadalmi rend, a jogrendszer kardinális elveiről és nem arról van szó, hogy egy jogszabály létesítésére mily speciális indok szol- gált.

337

tési, vagy belső megszűnési ok, amely a Rendelet meg- szűnését involválná, annak hatályosságát a jogelvek he- lyes alkalmazásával meg kell állapítanunk.

Itt újólag reámutatok dr. Szilágyi Arthur Károly által említett P. VI. 1039/1930. sz. kúriai ítéletre, amely 1930 június 27-én szállította le a rendes bíróság hatás- körét azon indokolással, hogy a kereseti igénv elbírálása a 6140; 1923. M. E. sz. rendelet által fenntartott vegyes bíróság hatáskörébe tartozik. Dr. Szilágyi Arthur Ká- roly cikkében két helyen is említi, hogy ezen ítélet nem bír relevanciával a Rendelet érvényessége és hatályos- sága tekintetében, mert nem e kérdés volt a per tárgya.

Az alkalmazandó jogszabály érvényességének kérdése minden per tárgya; és akkor, midőn egy ítélet valamely jogszabályt alkalmaz, a jogszabály érvényességét is meg- állapítja.

Tehát amidőn a kir. Kúria 1930 június 27-én kimon- dotta, hogy az előtte fekvő ügy tekintetében a 6140/1923.

M. E. sz. rendelet rendelkezései alkalmazandók, a Rende- let törvényességét és hatályosságát kétséget kizáróan megállapította.

Fejtegetéseink helyessége ezzel a legmértékadóbb helyről nyert igazolást.

b) A Rendelet célja; alkalmazhatósága pengő-haszon- bérre.

Miután az elmondottakban a Rendelet törvényessé- gét és hatályosságát igazoltam, értekezésem tulajdonkép- pen már befejeződött.

De mégsem tekinthetem befejezettnek. Annak eldön- tésével ugyanis, hogy a Rendelet hatályban van, az mint az élőjog része hat és rendelkezésre áll, még nem dőlt el az a kérdés is, amelynek elsősorban vannak gyakorlati vonatkozásai, vájjon a Rendelet biztosította haszonbér- megállapítás csak a valorizáció célját szolgálja-e vagy a pengő ill. aranyértékben megállapított és a Rendelet hatályba lépte után kötött szerződésekben kikötött ha- szonbér átváltoztatására is igénybe vehető.

Az abszolút hatályosság megállapítása mellett tehát a felvetett esetekre vonatkozó relatív hatályosság dön-

tendő el, mert fogalmilag elképzelhető, hogy az abszolút hatályosság mellett a Rendelet speciális kikötései a szer- ződések említett kategóriáit a haszonbér újabb megálla- pításának lehetőségéből kizárták.

Dr. Szilágyi Arthur Károly — ha nem is ily lriilön- választottan — fejtegetései jelentős részén ezen relatív

hatályossági esetek felé tendál; cikkének bevezető sorai, felépítése, argumentációja, mind arra utalnak, hogy a Rendelet abszolút hatálytalanságán keresztül e gyakor- lati eseteket kívánja kizárni a Rendelet biztosította jog- A'édelmi eszközök hatóköréből.

Elhagyva a Rendelet kisebb jelentőségű szabályait, egyedül a haszonbér bírói megállapításának lehetőségét vizsgálom a felvetett két gyakorlati kérdéssel kapcsolat- ban és itt térek ki a rendelet indokaira is, igazolni kí- vánva azt, hogy a Rendelet indokai sem dőltek meg és így még a „cessante ratione lex ipsa cessat" elv vélt he- lyessége esetén sem lenne a Rendelet hatálytalansága megállapítható.

Dr. Szilágyi Arthur Károly azon felfogásból indul ki, hogy a Rendelet létesiilésének oka a pénzromlás, cél- ja a haszonbér valorizációja, vagyis a korona értékrom- lása folytán összezsugorodott haszonbérnek a szerződés megkötésekor szándékolt nívóra való felemelése. Egy- irányú mozgás: haszonbért emelő tendencia a haszon- bérbeadó érdekében.

Ezen álláspont alátámasztására ismerteti a rendele- tek fejlődését. Az 1381/1919. és a 820/1920. M. E. sz. két- ségtelenül alkalmasak is ezen vitatott tendencia bizo- nyítására, mert e rendelkezések csak a pénzben „megálla- pított haszonbér esetére vonatkoznak és csak a haszon- bér felemelését teszik lehetővé". (231. o.) E rendeletek szövege önmaga kifejezi azt a tényt, hogy azok egyedül a haszonbér felemelésének céljából vehetők igénybe, te- hát a haszonbér valorizálásának célját szolgálják.

Ezen kizárólagos tendencia azonban már megtörött a 6270/1921. és az 5776/1922. M. E. sz. rendeletek koncep- cióján. E rendeletek ugyanis már úgy a terményben, mint a pénzben megállapított haszonbér eseteire vonat- koznak és úgy a haszonbér felemelését, mint a haszon- bér leszállítását lehetővé teszik. Akkor, midőn e rendele- tek a terményhaszonbér megváltoztatását is lehetővé tet- ték, a létesülési indokaik közül a pénzromlást önmaguk vetették ki; akkor pedig, amidőn a haszonbérlőnek a ha- szonbér leszállítására adtak eszközt, a haszonbérvalori- zációt mint egyedül megvalósítandó célt küszöbölték ki célmotívumaik sorából.

A két első rendelet ismertetésénél még mondhatta dr. Szilágyi Arthur Károly, hogy e rendeletek kizáró- lagos célja a valorizáció, de a kél utóbbi rendeletben már meg kellett találnia a valorizáción tűlmenő tenden- ciát, azt az elvet, amelyet a 6140,1923. M. E. sz. rende-