Általános felvételi eljárás
a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
négy évfolyamos gimnáziumába
A középfokú iskolába történő
jelentkeztetést a tanulói általános iskolája folytatja le.
A szülő teendői: a 2021 januárjában kiosztásra kerülő
jelentkezési lap, az értékelő lap (ha írt központi felvételit) és a sajátos nevelési igényre vonatkozó szakvélemény (ha van) leadása az osztályfőnöknél 2021. február 8-ig.
A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium négy évfolyamos gimnáziumába jelentkező tanulóknak nem kell felvételi vizsgát tenniük.
A rangsorolás a tanulók 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi eredménye alapján történik. (Készségtárgyak nélkül, a matematika tantárgy háromszoros, a magyar nyelv és az idegen nyelv tantárgyak kétszeres súllyal kerülnek beszámításra)
Mire figyeljen a szülő?
A szülők januárban kapnak egy adatbegyűjtő lapot, melyet egy hét múlva kitöltve, mindkét szülő által aláírva visszahoznak.
Ezen az adatbegyűjtő lapon már be kell jelölni a választott iskolák és a tanulmányi területek sorrendjét és kódját! (Ez később még módosítható!)
Az adatbegyűjtő lap valamint az osztályfőnök által kitöltött tanulmányi eredmény lap alapján a titkársági munkatárs rögzíti az adatokat és a KIR rendszerből generálja a jelentkezési lapokat és a tanulói adatlapot.
Mire figyeljen a szülő?
A szülő a kapott jelentkezési lapot átnézi (ha kell javítja) majd aláírva visszahozza.
Ha a gyermek központi felvételit is írt, akkor annak az értékelő lapját is mellékeli. (Ezt abban az iskolában fogja megkapni, ahol a felvételit írta.)
Leadási határidő az osztályfőnöknél vagy a titkárságon: 2021. február 8.
A már leadott és rögzített jelentkezési lapon egyszer lehet még módosítani március végén.
Ekkor:
- változtatni lehet a sorrenden,
- új tanulmányi területet is fel lehet venni,
- DE: intézményt és tanulmányi területet törölni már nem lehet!