KIS SZEGEDI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
A belterületeken létesített városi nép- iskolák természetesen nem elégítették
•ki a város egész népességének művelő- dési igényeit. A XVIII. század végén a városhoz tartozó, a város birtokában
•levő pusztákon megszaporodtak a „szál- lások". (Ma tanyáknak nevezzük az ilyen, eredetileg időszaki, nyári, ké- sőbb állandósuló kerületi településeket.)
Adatok bizonyítják, hogy már az 1830-as évek végén, az 1840-es évek elején a tehetősebb, iskolákat végzett, pusztákra kitelepült gazdák maguk is szorgalmazták a külterületi, tanyai is- kolázás állandósítását.
Az ideiglenes, spontán kezdeménye- zésre létesült tanyai népiskolák állan- dósítását már az 1840-es évek elején tervbe vette a város, egyelőre azonban
•csak az akkor Szegedhez tartozó, már faluszefűen települt Röszkén sikerült állandó népiskolát létesíteni a dohány- és paprikakertész lakosság önkéntes anyagi hozzájárulásának segítségével.
Reizner János — Szeged jeles történet- írója — adatai szerint az 1848—49-es
szabadságharcig mintegy öt tanyai nép- iskola kezdte el működését.
Szeged kereskedő-, iparos- és paraszt- :polgárságának művelődési igényeit azon-
ban korántsem elégíthette ki az elemi oktatás, a minimális alapműveltséget adó intézmények szaporítása, hálózatuk kiterjesztése. Az 1—3, jobb esetben 4 osztályos népiskolákban tanult gyerme- kek továbbtaníttatása érdekében a sze-
•gedi Belvárosban már 1781-ben létre- hozták az elemi oktatást kiegészítő
„polgári iskola" első évfolyamát, amely 'azonban fokozatosan elnéptelenedett,
egy ideig szünetelt is, s csak 1791-ben indult újra. A központi kormányzat ren- delkezéseinek értelmében és a helyi cé- hek sürgetésére nemcsak állandósult, hanem hamarosan „művészi és iparrajz tanodával" egészült ki. A „polgári is- kola" színvonalának biztosítására a vá- ros tanácsa a piaristák rendfőnöké- hez fordult megfelelő oktatók szerződ- tetése ügyében, és 1799-től ez az akkor középfokúnak tekinthető iskolatípus is véglegesen meghonosult a városban. (A városi tanács el is rendelte, hogy a cé- hek — egészen kivételes esetektől el- tekintve — nem alkalmazhattak inas-
nak olyat, aki ezt az iskolát el nem vé- gezte; a jelentkező tanulókat ingyenes tanfelszereléssel is támogatta.)
A rohamosan polgárosuló mezőváros vezető rétege (halász és hajósgazdák,
„nagyfuvarosok", kereskedők, iparosok) igényt tartott arra, hogy gyermekeik — akár csak a családi szakma magasabb színvonalon való folytatása érdekében is — olyan szakismereteket sajátíthas- sanak el, amelynek közvetlen gyakorla- ti hasznát vehetik. Így a piaristák el- sősorban humán műveltséget nyújtó, te- kintélyes gimnáziumával párhuzamosan szükségesnek látszott egy „főreáliskola"
létesítése is, amelyben a szegedi diákok élő idegen nyelveken tanulhatnának, ahol iparviszonyokhoz alkalmazott népszerű tanításokat gyakorlati kí- sérletek egészítenék ki és a beszerzendő rajz-, minta- és árugyűjtemények is- mertetése útján" — idézi az iparos-ke- reskedő réteg előterjesztését Reizner Já- nos — a növendékek arról szerezhesse- nek meggyőződést, hogy a „műszorgál- mat s kereskedést áldás és siker csak úgy követendi, ha tudományos előké- szület s műveltség járul azokhoz".
A ,Jöreál iskola" létesítésére történt kísérlet azonban egyelőre kudarcot val- lott, s csak 1852-ben indult ilyen iskola Szegeden.
A város népének egyre fokozódó mű- velődési igényét reprezentálja az az ak- ció, amely már a Szegeden létesítendő felsőoktatási intézmény gondolatának realizálását célozta. A környező akkori megyék (Bács, Békés, Csanád, Csong- rád, Torontál) lelkes támogatásával a város 1827-ben kérést intézett az ural- kodóhoz, hogy engedélyezze egy felsőfo- kú jogtudományi iskola létesítését a vá- rosban. A szándékban jellegzetesen együttmutatkozik a megyék nemesi ér- telmiségének és a város polgár ságáriak reformkori „érdekegyesítése" a liberális polgárosodáseszmény valóra váltásának érdekében. A kérés beteljesedésére azonban Szegednek közel száz esztende- ig kellett várnia. (Nem mulaszthatjuk el itt megemlíteni, hogy a szegedi egyetem fennállásának fél évszázados évfordu-
lóját éppen ebben az esztendőben ün- nepeljük.)
N. J.
3 Tiszatáj 576
