zük a részletesebb elemzés helyett in- kább általános vonatkozásait. A Bécs, 1934 ismételten tanúsítja, hogy a d r á - maíró Déry művészetének rendkívüli erénye a tudatosság és a mesterség fogásainak tökéletes ismerete. Ebben a színműben érezzük a leginkább, az író milyen gondosan kiszámított minden mozzanatot; csakhogy ezzel egyúttal ki is szárította a drámát, lehetetlenné tet- te a fehéren izzó és magasra csapó lánggal föllobogó helyzetek kialakulá- sát. Fordulatos a cselekmény, érdekes a hősök lélektani fejlődése, de a szen- vedélyek ábrázolása túlságosan vissza- fogott, a gondolatok szinte embertele- nül logikusak, s így vérbő hősök he- lyett lombikban kikevert gondolatszí- nek megtestesítői lépnek elénk.
Déry drámáinak általában több ré- tege van. Szereti nevetségessé tenni a képmutatás különböző formáit, gyűlöli ' azt a torzulást, amit a vagyon, a pénz-
éhség okoz az emberek tudatában, és világosan látja kora társadalmi problé- máinak legfontosabb vonásait. Legtöbb színpadi műve a „tenni vagy nem ten- ni" drámai kérdésére épül, s Déry az óvatos szemlélődéssel szemben egyér- telműen a cselekvő részvétel mellett száll síkra. Hőseinek többnyire törté- nelmi feladatok követelményeivel kell megküzdeniük; sorsuk attól függ, mennyire tudják megérteni az idők szavát, s hogyan tudnak elszakadni pol- gári környezetük hagyományos szoká- saitól, eszményeitől. Konfliktusuk lé- nyege az a gondolat, hogy nehéz a megszokottból kitörni, s az ú j megva- lósításának kényelmetlenségeit, áldo- zatait vállalni; a régihez való ragasz- kodás azonban előbb-utóbb bűnrészessé teszi az embert.
Mentegetőzésképpen az időre, a kor- ra hivatkozik Déry Tibor k u r t a elő- szavában; és igaza van. Aligha kétsé- ges, hogy kedvezőbb körülmények kö- zött másként alakul drámaírói pálya- futása. Csak találgathatjuk, milyen irányban lépett volna tovább Az óriás- csecsemő, vagy később A tanúk sikere után; de hát első műve nem is k e - rült színpadra és szinte teljesen isme- retlen m a r a d t a legutolsó időkig; az utóbbi bemutatója pedig sajnálatosan kedvezőtlen fogadtatásban részesült — .s így Déry törekvései kétszer is meg-
rekedtek — a magyar dráma törté- netének pótolhatatlan veszteségére. Más m ű f a j o k b a n Déry Tibor írói r a n g j á t értékesebb művek fémjelzik ugyan, de ez a drámai kötet is van olyan jelen- tős alkotás, amelyre figyelni kell és érdemes.
Végezetül említsük meg, hogy B.
Solti Marianne szép, világos tipográfiai m u n k á j a és Sebestyén Lajos elegáns borítója magát a könyvet is értékeink közé sorolja; azaz sorolná, ha a hibás tartalomjegyzék és n é h á n y fölvágatlan lap n e m r o n t a n á le örömünket. (Mag- vető Könyvkiadó 1967.)
T A X N E R ERNŐ
T A M Á S I Á R O N : V A D R Ó Z S A Á G A
A nemrégiben megjelent, példás sze- retettel gondozott Tamási-sorozat u t á n itt az író utolsó, f é l b e m a r a d t m ű v e : önéletrajzi tárgyú írása. így csonkán, befejezetlenül is életművet záró alko- tás a Vadrózsa ága. A tragikusan m e g - szakadt, betegen, m á r - m á r hősies erő- feszítésekkel ú j r a k e z d e t t vallomás a szerző halálával kivételes jelentőségű- vé válik, s ha n e m is mérhető, m i n t
a kiadó (a fülszövegben) állítja, az élet- m ű csúcsteljesítményeivel (egyáltalán:
l á t h a t j u k - e m á r eléggé az író valódi csúcsteljesítményeit?), mégis t ö b b . v a - lamivel a korábbi Tamási-köteteknél.
Elsősorban azzal, hogy az író i n d u l á - sának, m a j d legtermékenyebb korsza- kának, sőt, valamelyest egész életmű- vének igazibb megértéséhez vezet. A cím, amely ezúttal (vagy i n k á b b ez- úttal sem?) n e m csupán- a játékos írói fantázia terméke, h a n e m találó jelké- pe Tamási Aron emberi-művészi k ü l - detésének. Mint Illés Endrének a k ö - tethez írt bevezetője közli, egy 1940- ben „elejtett" címet keresett ú j r a elő, hogy a „tiszta forrás"-nak, Kriza Vad- rózsák c. gyűjteményének is leróva tisz- teletét, tömören meghatározza s a j á t életműve lényegét, akárcsak A r a n y P e - tőfihez írt versében tette.
Mennyi értetlenség vette k ö r ü l ezt a novellában, s m a j d a regény m ű f a j á - b a n is kész írói fegyverzettel induló kiváló írót, s hiába később Babits lel- kes méltatása, Németh László m á s o - dik, találó jellemzése, a 30-as évek ele- jén József Attila rokonszenve, m a j d Schöpflin értő, felfedező k r i t i k á j a ; az ellenszenv, m i n t h a a felszabadulás u t á n ismét megerősödne (Bóka László érvei- r e gondolunk), így Tamási utolsó köny- vében a csak rá jellemző szerénységgel, de jó önismerettel kénytelen perelni az
„álom és valóság nászán" f o g a n t m ű - veinek megértéséért. Sokan még m a sem értik, hogy Ábel-trilógiája n e m a 284
'enyvesek közé rejtett idill, nem is a lépmesék kalandjaira emlékeztető tör- é n e t csupán, hanem mint legtöbb írá- la: a tiszta lelkiismeret fohásza egy obb, igazságosabb, emberibb életért;
:gy háborúval, súlyos történelmi tra- gédiákkal terhelt „csúf világ"-ban.
A Vadrózsa ága több értelemben n e m ílőzmény nélküli írás, ezért sem köny- lyen érthetünk egyet azokkal, akik egy teljesen ú j („más"), ismeretlen Tamási á r o n t vélnek felfedezni ebben a kötet- ben. Az állítólag most felfedezett iró- niának, az öniróniának itt keresve is alig találjuk nyomát, nem illenék ez az emlékező Tamásihoz, míg a Címe- resek, a Magyari rózsafa vagy az író több novellája gyakran él az irónia, olykor az önirónia stíluseszközeivel.
A Szülőföldem, az Ábel harmadik kötete, s főleg a Bölcső és bagoly, jól- lehet nem azonos módon, előzményei a Vadrózsa ágának. A Bölcső és ba- gollyal három kötetre tervezett önélet- rajzot ígér, s m á r az ajánlásból, de ta- lán az Ábel-kötetekből is sejteni le- het, hogy a költői próza megszelídítésé- vel régóta dédelgetett feladatra vállal- kozik. Az amerikai Ábel beszélget „Tol- di"-val, s a r r a a tanácsára, hogy „ezt a te életedet is érdemes volna megír- ni", különös forróságot érez, m e r t az a „titkos gondolat" jut eszébe, hátha csakugyan megírná egyszer a maga életét. Ez m á r kétségkívül tényközlőbb önvallomás, amely a Bölcső és bagoly, illetve a Vadrózsa ága eredetéhez ve- zet: „De nem mondtam ki ezt a gon- dolatot, (ti. az életrajz tervét), h a - nem sőt igyekeztem legjobban elrej- teni, s még takarót is vetni reá." Utol- só könyve viszont sajnos nem harma- dik, csupán második kötete egy n a - gyobb terjedelmű önéletrajznak. Az író ilyen természetű utalása nyilvánva- lóan téves elírásnak tekinthető. Míg a Bölcső és bagoly a gyermekkori él- mények hatására könnyen válhatott regényes életrajzzá, a Vadrózsa ága stílusában inkább a Szülőföldem c.
könyvével tart közelebbi rokonságot, jobban ragaszkodik a valósághoz, s amennyire sikerül, megszűkíti a „köl- tői indulat szárnyalását". Ahol viszont ez a szándék „nem jár sikerrel", ott
„beszámoló", önéletrajz helyett derűs kitérőkkel, napsütötte élmények vidé- kére vezeti az olvasót.
Elmondja, milyen magányos küzde- l e m révén jelenhettek meg első köny- vei — különösen az Ábel első kötete —, hazatérése után hogyan szerveződik az erdélyi magyar írók tábora (az Erdé- lyi Helikon), példaképei közül kivel
szakít (Nyírő József), kit tekint később is kedves mesterének (Benedek Elek hatása); magyarságszemlélete, világ- szemlélete hogyan fejlődik m á r a 30-as évek elején, mint József Attila írja róla, „az ellenforradalom sorvasztó szellemétől érintetlenül" aktív, demok- ratikus-humanista szemléletté. Nem ki- zárólag az irodalomtörténet, hanem az igényesebb olvasó számára is fontos, amit egy-egy könyvének forrásvidéké- ről, az alkotás körülményeiről, az „iro- dalmi építkezés" tudatosságáról mond el az élőbeszéd közelségével, olykor ki- egészítve a tényközlő adatokat a leg- bensőbb helyen tartalékolt élmény- anyaggal. Miközben pl. a Szülőföldem c. könyve megírásának körülményeit idézi, a hazautazás élményeire ráfeled- kezve, akár ú j r a is írhatná a meghitt családi hangulatra emlékeztető derűs történeteket. Valóságlátásának, realiz- musfelfogásának lényegét is megfogal- mazza, legalábbis kiegészítve a kritika, az irodalomtörténet elmarasztaló érté- keléséit. A „Tamási Áron: Mítosz és valóság" képletben a szerző talán ép- pen e kötete címéhez fellebbezve fejti ki, hogy a mítosznak az emberi léte- zésre kiterjedő valóságtartalmat t u l a j - donít, s elsősorban a Jégtörő Mátyás védelme ürügyén tiltakozik az életmű feldarabolása ellen.
A halállal is perelve, utolsó könyvé- nek lapjain egy ú j irodalomtörténet, s még inkább egy megírandó Tamási- monográfia feladatait mindenképpen megkönnyítette, akárcsak a Szülőföl- dem-ben megfogalmazott egyik szép gondolatával: „Igen, vallottam és foly- tatom a tiszta szolgálatot, mely nem velem kezdődött, és nem velem fog véget érni, mert a közösségi testben ez a lélek, s nélküle nincs emberinek ne- vezhető élet."
A székelység követe, Mikes Kelemen késői utóda tehát régen túlnőtt Erdély határain, s a Vadrózsa ága m á r csak emlékeztet arra, hogy onnan indult, egy sokkal nagyobb közösség, a n e m - zetek közötti békés egyetértés szolgá- latát is vállalva.
FAZEKAS ISTVÁN
285
