gyás, a változásban v a l ó h i t kifejezése, ugyanakkor megragadja az észrevétlen dolgok szomorúsága is. Ú j a b b verstípu- sa jelenik meg, a látomás Májusi vízió- ban. Szabad versben, a kérdések és mondatok áradó ritmusában fogalmazza meg a közösségi érzést Ujjongás az al- konyatban címmel. Művészete k o m m u - nista művészetté érik.
Ú g y tűnik, hogy legszebb és legmeg- rázóbb strófáját veti papírra 1936-ban.
A szerelem és a h i t együttes vállalása a t é m á j a akkor is, m i k o r közvetlenül kellett éreznie a torzulásokat és a sze- mélyi kultusz tévedéseit:
Mikor elvittek tőlem ólmos álom ült rajtam, jaj, el se búcsúzhattam;
félájultan köszöntem, hogy a kezem szorítod, szívem kínját csitítod.
1946-ban tért vissza Magyarországra.
Továbbra is tárgya m a r a d az elkötele- zettség, s 65 évesen, m á r „gyászfátyol- b a n " megénekli készülődését, kitárulko- zását a j ö v ő felé, s feloldja a z ellen- forradalom eseményei n y o m á n keletke- zett lelki válságát.
A kötet második ciklusa az 1964—65- ben keletkezett friss alkotásokat fogja egybe. Á l l a n d ó megújulásra, s józan felmérésre, ö n m a g á v a l v a l ó szembené- zésre vállalkoznak ezek a darabok. Oly- kor, az Elvonultan és a Korkép-részlet- ben kesernyés fintort v á g n a k az ötle- tek. Átszűrt bölcsességek, remények, m i n d e n n a p i boldog pillanatok nyernek rögzítést nyolc-tíz soros m ű v e i b e n — mindvégig közvetlenül, őszintén és egy- szerűen. Kétségeivel, r i a d a l m a i v a l , kér- déseivel, megbékélésével és hitével van
RONGYTÁNC ÉS Bede Anna:
Stetka Eva:
Rongyok szállnak, örvénylenek a z őszi szélben. Á g r a akadva leng az ifjúság fátyla, b á n a t o k és ö r ö m ö k kendői suhog- nak a levegőben. A kísérteties kavargást figyelve á l l az asszony. Siratót kántál, és az angyalt hívja, mely értelmet tudna adni a széthulló éveknek. A z t á n elindul az idegen házak felé.
Bede A n n a ú j kötetének első lapjai az elvesztés, a széthullás, az idegenség ké- peit idézik, akár szabadon zakatoló so-
jelen — legtöbbször személyesen — ezekben a versekben. S m í g t u d o m á s u l veszi a változás törvényeit, sajátos gon- dolkodás- és képalkotás-módjával m e g is szelídíti az e l m ú l á s t : t o v á b b g o n d o l j a az indulatokat, s így m i n d i g eljut a — sokszor é p p ezért megdöbbentő — meg- nyugvásig, m i n t a Mocsár, vagy a Hall- gass rám-ban. A fiatalkori, n é h a pro- vokatív, közvetlenül r á ü t ő r í m e k most gyakran távoli, szomorú összecsengéssé rendeződnek, ahogy a Megint az álom- ról befejező részében:
Talán a reményben meglelném végre az álom, titkát...
Csakhát akkorra
az életnek vége.
L á n y i Sarolta jelentős m ű f o r d í t ó i n k sorába is feliratkozott. A kötet h a r m a - dik egysége Álruhában címszó a l a t t tartalmazza a z érdeklődés sokirányúsá- gát jelképező átültetéseket. Ösi, roman- tikus és m o d e r n alkotásokkal, szarkasz- tikus, nyers Nyekraszov- és m í v e s Fét- versekkel t a l á l k o z u n k itt v á l t o z a t l a n vagy újracsiszolt f o r m á b a n .
J e l l e m z ő a k ö l t ő n ő igényességére és ö n m a g a értékelésére, hogy a Múlt és jelenidő c í m ű kötetből k i h a g y t a harsá- nyabb, direkt m ű v e i t . D e l e g a l á b b any- n y i r a jellemző rokonszenvesen szerény egyéniségére és alkotásai pártosságára, hogy epilógusként m ű v e i h e z a Szolgá- lat-ot illeszti; hogy az olvasóban a k ö n y v utolsó élményeként ez a sor él- hessen t o v á b b : „Szerettem v o l n a szeb- ben szolgálni." (Magvető Könyvkiadó 1966.)
G É Z A F E R E N C
CSENGÖKERT
Fölösleges virágok (Magvető K . 1966);
Fehértől feketéig (Magvető K . 1966).
rokban, a k á r klasszikus m é r t é k ű verssza- kokban nyilatkozik m e g a költő. A ver- sek biográfiai egymásutánisága megtett ú t r ó l t a n ú s k o d i k : a Sirató szerelemvesz- tett szaggatottságától a Mellettem ülsz megnyugodva szárnyaló gondolatáig. A Fölösleges virágok költője a szerelmes
§s az a n y a p i l l a n t á s á v a l néz k ö r ü l a vi- lágban, p r ó b á l j a az e m b e r n é l végtelen aebb f á j d a l m a t (Szomorú kutya), szomo- rúságot l á t (Az utolsó szomorúság), „ész- 956
revétlen pillanatok"-at láttat. Büszkén vállalt asszonyisága költészetté fedezi fel a líra fehér foltjait:
Ahol a mámor végetért
s csak sejtett ritmusok dobognak, mondom mondattan énekét minden teremtett asszonyoknak.
(Ének) Ezelc m á r a m a g á r a találás-eszmélés sorai. Bede A n n a a n n a k a költészetnek méltó folytatója, melyet K a f f k a M a r g i t neve is fémjelez. V á l l a l j a a fölösleges virágokat, s z i m b ó l u m a i t a n ő i i n d i v i d u u m sokáig lenézett, ösztönszerű megérzései- nek. Asszonyiságának egyik alapvető jel- legzetessége, hogy anya. Kavics c í m ű verse a legeklatánsabb p é l d á j a annak, hogy m i l y e n anyai szeretettel veszi kéz- be a természet legapróbb megnyilvánu- lásait is („ . . . eredj vissza Duna bölcsőd- be j Szállj mélyre, kis kavics..."). Ez az anyaiság mégis a természeti és társadal- m i törvények ellentétének t r a g i k u m á v a l teljes (Kisfiamhoz), vergődés az idő kö- nyörtelen tükrében meglátott anyasors (A hetvenedik év) és az elvesztett gye- rekkor visszahozhatatlansága között:
Ó de jó volna odafutni hozzá, mint kicsiny lánykát az ölébe vonna, s én megenyhülten, bizakodva sírnék mígnem elalszom.
(Folyosón) A szeretet u t á n i vágyódás, a m a g á n y falának áttörése, de mindenekelőtt az emberi szerelem megtalálásáért és elfo- gadtatásáért vívott asszonyi és m ű v é s z i harc gazdagítja az ú j kötettel teljesebbé való költészetet. Menedék ez a szerelem az álom szörnyű képeitől (Fulladás), az ér- telmetlenség és elidegenedés feldarabolt világától (Szobámban) menekülőnek, leg- forróbb pillanatai a Léda-versek A d y j á t idézik („Most a legviharzóbb a nap / most a legveszejtőbb a nád / most leg- hullóbb a pillanat..."), türelmetlen vá- rakozása kisugárzik a végtelenbe (Hol- nap délután) — és mégsem feloldás:
Veled akarok élni.
Pedig veled is félek.
Zörög a jég alattunk.
Törnek a repedések.
(Veled akarok élni) A szerelem csak a természet szabad törvényei között v á l i k szabadulássá (Er- dő mélyén), ahogy Bede A n n a egész köl- tészete. A Hegylakó ú j kötetének konk- rétságában is szimbolikus önmaga-hőse, a hegy megpróbáltatásokat is rejtegető magasságában v á l i k a város, a világ szi-
gorú őrzőjévé, aki bokrok, fák, szárny- csapások észrevétlen pillanatait figyelve egyre messzebbre lát.
A Fölösleges virágok szerzője a ma- gánytól j u t el a szerelemig, költőtársa, a debreceni Stetka É v a a szerelemből hull vissza a magánosságba. Fehértől fe-
ketéig c í m ű kötetének versei a valóságos és tudatalatti világ h u l l á m a i n a k össze- csapását visszhangozzák olykor megren- dítő f á j d a l o m m a l . Kérdés, válasz és vá- laszvárás nélkül, vallomás a beteljesül- hetetlenség tudatában, monológ ez a ver- seskönyv, szürrealista képek („Táj másik táj mellett elterül / Fölnevet, hátára an- gyal ül") asszociatív láncolatát szaggató felkiáltások végeérhetetlen „rákmenete".
A versek m o n d v a és m o n d a t t a n idézik a mestereket: Rimbaud-t, Eluard-t, Radnó- tit („S a hold nagyon kerek"), József A t t i l á t — sőt Csokonait, de k ö l t ő j ü k m á r rég ö n á l l ó egyéniség, aki mélyen emberi m o n d a n i v a l ó j á n a k kifejezéséhez állandó- an keresi az ú j formákat. T a l á n ezért lehetséges, hogy ugyanazok az élmények és gondolatok képileg, szerkezetileg és kifejezéseikben is szinte egybeeső ver- sekben fejeződnek ki. A Betegség, a De- rűsen-nyugodtan, Milyen jó stb. négyes strófái ugyanúgy idézik a magánélet és a társadalom kérdéseit, a balladai honiá- lyosságú nyolcsoros strófákban zengő dalok (Neked-nyílott virágom, Vasárnap reggelén, Mikor a rét kinyílik, Almaág) a világ ugyanazon nagy és kis kérdései- nek impresszionista vetületei. Ilyen a szabad versek (Rimbaud, Elsuhanó emlé- kek, Nem ér el) egy részének azonos ismétlési törvényekkel kapcsolódó cso-
portja is. A látszólagos f o r m á i gazdagság így sokszor egy valóságos formai szegény- séget takar, amelynek oka a gondolati- ság felületes értelmezése. A z asszociációk sorozata ezen a ponton esetlegességekbe téved („Akár egy kútban / vödrök forog- nak / Akár egy kútban / Lopnak..."), a szónoki kérdések romantikus patetikus- sága banalitásba torkollik. A z erőltetett- ség főleg a közéleti p r o b l é m á k a t fesze- gető versekben jelentkezik, ahol még bántóbb a sorok üresjárata (Amiben sorsunk benne él, Erősnek lenni).
Legjobb versei, láthatóan, akkor szü- letnek, a m i k o r a József Attila-i „légy fegyelmezett" szellemében alkot. Egy ilyen pillanat szülötte a Betegség, mely- nek megrendítő líraisága őszinte fájda- lommal, a lényeg fölvillantásával idézi meg egy szerelem végső akkordját. A Z á r t ablak az idő könyörtelenségének szimbóluma hideg képeibe belefagyott szomorúságával.
957
Kiteljesedő költészetének m á s i k jelleg- zetessége a dal térhódítása és győzelme.
N e m a színeket sziporkáztató szabad ver- sekben, h a n e m a dal látszólagosan kötött m ű f a j á b a n j u t el a lét végső, felszabadult kifejezéséig. „A Csengőkert kinyílott..."
— í r j a Neked-nyílott virágom c. versé- ben a léleknek arról a nyugodt és kamé- liákkal csendes tartományáról, ahol aranymellű f á c á n sétálgat párosan, a h o l 'maga a természet azonosul a tudatalatti-
val. Ez a rózsakert, a h o n n a n Évát a lá- zadás űzi tűzbe. B ű n és bűnhődésnek a biblikusságot is m é g őrző életes problé- m á j a így lényegül megdalolt filozófiává:
Aki ismer s tud, az isten, Mi vagyunk az Akarat, Tükrözés, mely egyszer, ingyen Lényegéből kiszakadt.
(Mély a széna) Ez a tükrözés vetíti a v i l á g b a az örö- kös és m i n d i g m e g ú j u l ó halált, a lélek megtalálásának-elvesztésének végeérhe- tetlen panteikus p i l l a n a t á t :
Arcodra húzva alszik el a föld, De zöld, de zöld, de zöld Egy ág a sír felett.
(Éva és a n y á r ) V E R E S S M I K L Ó S
MEZEI ANDRÁS: LEGENDÁK SZÜLETŐBEN
Az a szép a költészetünknek i m m á r derékhadát képező nemzedék tevékeny- ségében, hogy az olykor oly ellentétes t e m p e r a m e n t u m ú költők versei is mint- egy egymásnak felelnek, egyazon gon- dolatot v i l l a n t j á k fel, gondolják t o v á b b : vagyis egyöntetűen valamilyen közös forrásból táplálkoznak. E z n e m azt jelen- ti, hogy v a l a m i f é l e sematizmus lenne úrrá, vagy hogy kevés v o l n a a költői eredetiség: ennek éppen az ellenkezője igaz, hisz a z utóbbi években sok tartal- mas, szép kötet jelent meg a legkülön- bözőbb hangvételű költőktől.
Mezei A n d r á s ú j könyvének c í m a d ó verse is olyan témát, p r o b l é m á t érint, m e l y gyakran jelent m e g a hatvanas éveik elejének költészetében: a forrada- lom, a tettek i r á n t i nosztalgiát, bámula- tot. Lehetetlen n e m gondolni L a d á n y i n a k 1962-ben írt Tűnődő-jére, ha ezeket a sorokat olvassuk:
A Sierrára gondolok én, hol a húszéves had-istenek éltek, a legendák seregét álmodom újra meg újra, a szakállas
[Castrót, s körülötte kavargó eposzokat látom:
a forradalom madarát, gyűjtögetek még eleven, megcsalatatlan mítoszokat a sziklák homlokcsontjairól
De m í g L a d á n y i n á l K u b a r o m a n t i k u s elvágyódás tárgya volt, filiszterinek hitt h é t k ö z n a p j a i n k n a k megálmodott ellen- pontja, a d d i g Mezeinél egy lépcsőfok a vers lendületében, világtörténelmi össze- függésekbe ágyazott példa.
S ez az egész kötetre jellemző: a költő világtörténelmi, sőt tudományos-kozmi- kus összefüggésekben gondolkodik. De
nem, úgy, hogy eltévessze szeme elől a földet. A kötet legelvontabb versei is (a Legendák születőben c. ciklus darab- jai), h a n e m k o n k r é t képekben, utalá- sokban, a k k o r d i n a m i k á j u k b a n , hőfokuk- ban t ü k r ö z i k k o r u n k a t , életünket, éle- t ü n k ritmusát. A Ne mondd... vagy a Szikrázó árvaságunk a mindenséggel szembenéző e m b e r reménykedését-szo- rongását érzékeltetik szárnyaló, szikrázó képekben, az Emlékezem pedig a teljes m ú l t átélését fejezi ki. E vers a h a s o n l ó t é m á j ú régebbi alkotásokkal szemben (pl.
azokkal szemben, melyek a f a s i z m u s bor- z a l m a i t idézik) szintézist jelent, v a l a m i teljeset, befejezettet, s u g y a n a k k o r ko- r u n k emberére mélységesen j e l l e m z ő t r a g a d m e g („Már minden gonoszságo- kat / látott, de él még a szemem. / Én más semmit se képzelek: / emlékezem, emlékezem.").
• E magas f o k ú gondolatiság és képiség
•megmarad a következő ciklus (Utazás) d a r a b j a i b a n is. N é h á n y kivételtől elte- k i n t v e (pl. Velence) az u t a z á s é l m é n y e n e m impresszionista f u t a m o k r a a d alkal- m a t a költőnek, h a n e m m é l y e m b e r i ta- pasztalatot s értékes gondolati anyagot biztosít s z á m á r a (Michelangelo: Mózes, Michelangelo: Dávid, Jákob, Kisváros Itáliában, Csoda).
A következő h á r o m ciklusban (Egy ré- gi dal, Rejtett szobor, Por, hamu, por)
oldottabb, néhol az impresszionizmus h a t á r á t súroló versek következnek, de van k ö z t ü k néhány, m e l y n e k egyben sze- rencsésen k o n k r é t a b b a k ö l t ő i a n y a g a , s így a bevezető d a r a b o k n á l közvetlenebb képet n y ú j t a m á r ó l (Privát, Bontott út, Hosszú út. Se itt, se ott).
E versek konkrétsága jelenti azt is, 958
