MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

CZEGLÉDY KÁROLY

MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

II

MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI

TANULMÁNYOK

SERIES A jL 3

EDITORS: E. SCHÜTZ — É. APOR

ERRATUM

A kötet sorozatszáma helyesen:

Series number of volume correctly:

CZEGLÉDY KÁROLY

MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI

TANULMÁNYOK

K ö r ö s i C s o r n a S o c i e t y — L i b r a r y of t h e H u n g a r i a n A c a d e m y of S c i e n c e s

S z e r k e s z t e t t e : S c h ü t z Ödön

ISBN 963 7302 05 0

CZEGLÉDY KÁROLY TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGÁRÓL Czeglédy Károly egyetemi tanulmányait a debreceni egyetemen kezd- te meg. Külföldi és magyar ösztöndíjak révén lehetővé vált számára, hogy Belfastban ( 1 9 3 4 - 1 9 3 5 ) , Utrechtben ( 1 9 3 6 - Î 9 3 9 ) és Bécsben ( 1 9 4 0 - 1941) a régi sémi nyelvek (héber, arám, szír, asszír-babiloni, ugariti) és az összehasonlító sémi nyelvészet terén széles körű ismereteket szerezzen, s hogy elvégezhesse az arab szakot az utrechti egyetemen. Döntően hatott tudományos pályafutására, hogy egyetemi tanulmányait, most már a törökre és a perzsára is kiterjesztve, az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti egyetem bölcsészeti karán fejezze be.

Németh Gyula professzornak a turkológiai és magyar őstörténeti iskolájában fogalmazta meg távlati tudományos tervét, amelyet azóta is, évtizedek fáradságos munkájával igyekszik megvalósítani. A terv elsősor- ban az eurázsiai steppei övezet népei mongol kor előtti történetének ku- tatását, történeti földrajzuk, törzsi szervezetük és uralmi rendszerük vizs- gálatát foglalja magában. Forrásanyagát alkotják a steppe lakóinak saját írásos és feliratos emlékein kívül a steppével közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állt (bizánci, perzsa, arab, iráni, örmény, török) kultúrné- pek történeti és földrajzi feljegyzései, amelyeknek feldolgozásában Czeg- lédy a szövegkritikai alapon álló filológia sokoldalú módszereit alkal- mazza.

Már Németh Gyula 1930-ban kiadott nagyhatású őstörténeti műve:

A honfoglaló magyarság kialakulása megjelenésével világossá vált, hogy A magyar honfoglalás kútfői c. millenáris kiadvány után őstörténeti for-

rásainknak új kiadására lenne szükség, amely a magyarsággal korai törté- nete során érintkezésbe került népekre vonatkozó „marginális' forráso- kat is felölelné. Kmoskó Mihály, a kitűnő szirológus, a kérdéses arab és perzsa források szövegeit sok más szír, arab és perzsa szöveggel együtt összegyűjtötte, elkészítette ezek fordítását bő magyarázatokkal, munkája azonban 1931-ben bekövetkezett halálával hozzáférhetetlen maradt és teljes tartalma csak Czeglédynek 1954-ben közzétett beható, angol nyelvű ismertetésével vált közismertté.

Czeglédy Károlynak már 1943-ban, a Ligeti Lajos által szerkesztett útmutató jelentőségű munka, A magyarság őstörténete számára írt fejezetei:

A magyar őstörténet mohamedán forrásai, A magyarság Dél-Oroszország- ban és a Keleten maradt magyar töredékek máig is megőrizték alapvető

fontosságukat. Czeglédy tanulmányaiban szembekerült az írásos források

sarkalatos problémáival: a IX. századi magyar történelem két főforrásá-

nak, Bíborban-született Konstantinosz császár és Dzsajháni horászáni

emír magyar vonatkozású tudósításainak ellentéteivel. A válasz, melyet

modern magyar őstörténeti kutatás számára. A Dzsajháni-féle tudósítás többé-kevésbé egységes korszakot felölelő alapszövege 870 táján készült, karavánkereskedők szemtanú-beszámolóira megy vissza, a bizánci udvari archívum gyűjteményében követjelentésekből az évszázadok során ösz- szegyűlt anyag viszont különböző korok értesüléseit és politikai szem- pontjait tükrözi.

Egy évtized múlva (1955) Czeglédy Károly Hajdú Péterrel közösen szerkesztett egy hasonló című kiadványt: A magyar őstörténet kérdé-

berek hozzászólásai igen tanulságosan világítják meg őstörténészeink ál- lásfoglalását olyan kérdésekben, mint például az életföldrajzi módszer alkalmazásának korrektivumai.

Őstörténeti forráskutatásai során Czeglédy behatóan foglalkozott a belsőázsiai nomád törzsszövetségek elnevezéseivel (hun, avar, ogur, stb.), 1956-ban pedig a magyar népnév korai előfordulásait tanulmányozta.

Kutatásai során ismételten vizsgálta korai történetünk személyneveinek és méltóságneveinek (Álmos, Géza, Kündü) eredetét. 1966/67-ben tisz- tázta a magyar történet korai szakaszának uralmi rendszerét, a szakrális királyság intézményének mibenlétét, a magyarság körében betöltött sze- repét. E kérdéskomplexummal kapcsolatos az az 1974-ben publikált ta- nulmánya, melyben azt a nagy feltűnést keltő elméletet cáfolta, mely szerint a magyar honfoglalás eseményeiről szóló egyes ismereteink Ár- pád-házi magyar főemberek Bizáncban előadott félrevezető, a valóságot meghamisító tudósításaira mennek vissza.

Czeglédy 1954-ben új besenyő vonatkozású szír adatra (kangar) hívta fel a figyelmet és ismételten boncolta a bizánci és Dzsajháni-féle adatok elemzésének lehetőségeit. Az új kangar adat felkutatását az tette lehetővé Czeglédy számára, hogy időközben intenzív középperzsa, ör- mény nyelvi tanulmányokba fogott attól a felismeréstől vezettetve, hogy a középperzsa, örmény források mind a Kaukázuson át, mind a türkmén steppe felől Iránt támadó nomádokról igen fontos értesüléseket közöl- nek, az örmény források pedig az észak-örmény területekre költözött ma- gyar töredékekre vonatkozó, sokszor alapvető jelentőségű tudósításokat is tartalmaznak. Az örmény tanulmányok eredményének köszönhető Czeglédynek a szavárdokról szóló részletes elemzésű cikke (1959). Igen figyelemreméltóak a korai kazár történelem örmény forrásainak kritiká- jával foglalkozó tanulmányai is, melyekben Szebeosz krónikájának egyes

problémáit is meggyőzően világítja meg.

A középperzsa tanulmányok fontos eredménye, hogy nem egy eset-

ben sikerült bizonyítania egyes perzsiai nesztoriánus források nomád adatainak bizánci görög irodalmi eredetét. Az iráni-nomád szomszédság kutatásából az iráni határzónára vonatkozó eredményei komoly nem- zetközi visszhangot váltottak ki. Czeglédy ezirányú kutatásai, egyfelől a síita Mahdi-várás középázsiai focusának, a Rézváros (a török Baq'ír baíiq) kérdésének tisztázását eredményezték, világot derítettek a Mahdi kilétének Bahram CöbTn személyéhez való kapcsolódására, másfelől a szír Nagy Sándor legenda Góg és Magóg falán, a Kaukázuson inneni vo- natkozásait tárták fel.

Czeglédy egész pályafutása alatt megkülönböztetett figyelmet szen- telt a kazárok történetének és a kazár-magyar kapcsolatoknak. A felira- tos anyag és az elbeszélő források tárházának teljes birtokában a filoló- gia, nyelvészet, régészet és a többi segédtudomány komplex ismeretével felvértezve sikerült megközelítenie a kazár történet eddig ismeretlen, il- letve vitás kérdéseit. A 463 év körüli nagy népvándorlás történetéhez kapcsolódó egyik legnagyobb jelentőségű forrás, az 555-ből származó Ps.

Zacharias-féle nomád névjegyzék problematikájára is sikerült fokozatosan fényt derítenie. E névjegyzék, melyben az ogur-bolgár törzsek nevei mel- lett a kazár elnevezés is megtalálható, végeredményben akkor vált igazán tisztázhatóvá, mikor a már 1957-ben Mongóliában feltárt, de egészében csak 1980-ban publikált terhini ujgur rovásírásos felirat szövegében sike- rült a qasar nevet felfedeznie.

Czeglédy kutatásai kezdeti szakaszában természetesen a nyelvileg számára könnyebben hozzáférhető bizánci, szír, arab, perzsa forrásokat tette ismételt vizsgálat tárgyává, de fokozatosan, már korán eljutott a fel- ismeréshez, hogy a felhasznált források körét a vizsgált nomád terüle- tekhez közelebb eső népek történeti irodalmára is kiterjessze. így jutott el a kaukázusontúli elbeszélő források, főleg a gazdag örmény krónikák kiaknázásához. Mivel azonban jól tudta, hogy az első évezred népvándor- lásai mind Belső-Ázsiából, illetve Eurázsia távoli észak-keleti vidékéről indultak ki, így e népek kezdetben elsősorban a szomszédos hatalmas kínai birodalom látókörében voltak. Ezért térben visszafelé haladva gön- gyölítette fel a források összefüggéseit és jutott el nagy erőfeszítéssel a kínai források felhasználásához. Ez az eljárás lehetővé tette, hogy számos török, iráni vagy arab-perzsa földrajzi név, személynév, törzs- vagy méltó- ságnév elemzéséhez sikerült megtalálnia a kínai megfelelőt. Ezáltal új ada- tok sorával tudta bővíteni az eddig ismert anyagot, és ez nem egy esetben új történeti összefüggések felismerését is lehetővé tette Czeglédy számára.

Évtizedek munkájával tanulmányozta a hiung-nu-hun vándorlásokat,

azoknak jüe-csi, szaka és kusán vonatkozásait. Hosszú évek fáradhatat-

lan munkássága vezette el az avar-uar-hun vándorlás bonyolult esemény-

mának felbomlása után (463 körül) — amint ezt Czeglédynek sikerült ki- mutatnia — a kínaiaknál tie-lö néven is szereplő ogur-bolgárok érkeztek a Volgától nyugatra elterülő steppére. Az őket lakóhelyükről elűző szavirok hamarosan (503-ban) követték őket, azokat pedig a lavinát eredetileg el- indító avarok (558). Az 567-ben Európa területére érkező türkök fenn- hatósága alá került a kazárok területe is.

A V o l g a - D o n vidék történetét végigköveti Czeglédy egészen a kazár birodalom felbomlásának korszakáig. Mindennek a roppant távlatokat nyi- tó eseménysorozatnak rendkívül tömör, de sok új kutatási eredményt tar- talmazó összefoglalását adta Czeglédy Károly a Körösi Csorna Kiskönyvtár 8. kötetében „Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig" cím- mel. E műnek némi kiegészítésekkel ellátott angol nyelvű változata nem- régen jelent meg az Archívum Eurasiae Medii Aevi III. kötetében (1983).

Tudományos pályafutása alatt Czeglédy háromszor is foglalkozott a belső-ázsiai és kelet-európai nomád népek (ogurok, oguzok, ujgurok, és türkök) törzsi szervezetének kérdéseivel. E tanulmányai határainkon túl is széles körű, pozitív fogadtatásra találtak. Üjabb tanulmányaiban a kimák-kipcsak népek kialakulásának és vándorlásaiknak mindezideig alig ismert történetével foglalkozik.

Huzamos ideje munkában van vezetése alatt álló munkaközösség köz- reműködésével a magyar történelem keleti forrásainak hét kötetre terve- zett kiadása eredetiben és fordításban megfelelő bevezetésekkel.

Iszlám-vonatkozású cikkei közül a legfontosabbak közé tartoznak még az Árpád-kori Magyarország mohamedán lakosainak eredetéről, va- lamint a magyar kalandozó seregeknek a kordovai kalifátus területén, i.sz.

942-ben végrehajtott támadásáról szóló, új forrásanyagot is feltáró tanul- mányai.

Czeglédy Károly eddigi kutatásai új, szilárd eredményekkel gazdagí- tották nemcsak a magyar őstörténet kutatása szempontjából közvetlenül számba jövő Volga—Don térség, hanem az első évezredi egész eurázsiai steppezóna történetének ismeretét. Ezek az eredmények máris bevonul- tak a magyar őstörténeti és nemzetközi tudományos köztudat kincses- tárába.

Schütz Ödön

TARTALOM

Czeglédy Károly munkásságáról IV

Tartalom IX Magna Hungaria: Századok LXXVII (1943), 2 7 7 - 3 0 6 3

A IX. századi magyar történelem főbb kérdései: Magyar Nyelv XLI

(1945), 3 3 - 5 5 33 A magyar népnév legrégibb előfordulásai a forrásokban: Pais Dezső

Emlékkönyv (1956), 2 6 8 - 7 5 56 Géza nevünk eredete: Magyar Nyelv LII (1956), 325—33 64

A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV

(1959), 3 7 3 - 8 5 73 Oszmán apósa Anonymusnál?: Magyar Nyelv LV (1959), 519 86

Nyugati türk eredetű méltóságnevek (Termacu, barsbeg, Jebu, baya- tur): Névtudományi vizsgálatok, szerk. Mikesy S., (1960), 119—

25 87 Megjegyzések a honfoglalás előtti magyar királyság intézményéhez:

A magyar nyelv története és rendszere, szerk. Imre S., Szathmá-

ri I., (Nyelvtud. Ért., 58. sz„ 1967), 8 3 - 7 94 Az Árpád-kori mohamedánokról és neveikről (Névtudományi elő-

adások a II. Névtudományi Konferencián: Nyelvtud. Ért., 70.

sz., 1970), 2 5 4 - 5 9 99 Gardîzî „ t ö r ö k " fejezetének magyarázatához (Álmos nevének szár-

maztatásaihoz): Magyar Nyelv LXVIII (1972), 1 3 8 - 4 5 105 Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Em-

lékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 4 3 - 5 8 . 113 Ü j arab forrás a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásai-

ról: Magyar Nyelv LXXV (1979), 2 7 3 - 8 2 129 Még egyszer a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásáról: Ma-

gyar Ny elv LXXVII (1981), 4 1 9 - 2 3 139

Megjegyzések a 942. évi magyar kalandozás forrásaihoz: Magyar

Nyelv LXXVIII (1982), 4 5 6 - 5 7 144

A Terhin-i újgur rovásírásos felirat török és magyar történeti és nyel-

vészeti vonatkozásai: Magyar Nyelv LXXVII (1981), 4 6 1 - 6 2 . . . 146 Egy bolgár-török yiltavür méltóságnév: (A volgai bolgárok és szlávok

X. századi kapcsolatainak kérdéséhez): Magyar Nyelv XL

(1944), 1 7 9 - 8 6 148 Etimológia és filológia (bolgár-török jövevényszavaink átvételének

történeti hátteréről: Az etimológia elmélete és módszere (Nyelv-

tud. Ert., 89. sz., 1976), 8 2 - 9 156

Egy kazár méltóságnév: Magyar Nyelv XLIII (1947), 2 9 0 - 1 164

A kazár kil ~ kel eredete: Magyar Nyelv XLIX (1953), 1 7 4 - 8 174 Ogurok és türkök Kazáriában: Tanulmányok a bolgár-magyar kapcso-

latok köréből (1981), 5 3 - 7 178

Herakleios török szövetségesei: Magyar Nyelv XLIX (1953) 3 1 9 - 2 3 . 183

A korai kazár történelem forrásainak kritikájához: MTA I. Oszt.

Közi. XV (1959), 1 0 7 - 2 8 188

A szakrális királyság a steppei népeknél (a kazároknál és a magya-

roknál) : Magyar Nyelv LXX (1974), 11 - 7 210 A kunok eredetéről: Magyar Nyelv XLV (1949), 4 3 - 5 0 217

A karluk törzsek nevei -.Magyar Nyelv XLV (1949), 1 6 4 - 8 225 Üj adat a besenyők történetéhez: Magyar Nyelv XLVI (1950),

3 6 1 - 2 230 Üj adatok az onogurok történetéhez: Magyar Nyelv XLVII (1951),

2 6 6 - 6 7 232 Beg: Magyar Nyelv XLVII (1951), 272 234

Heftaliták, hunok, avarok, onogurok: IV—IX. századi népmozgalmak

a steppén (Nyelvtud. Társ. Kiadv., 84. sz.), 1 - 1 2 235

A kangarok (besenyők) A VI. századi szír forrásokban: IV—IX.

századi népmozgalmak a steppén (Nyelvtud. Társ. Kiadv., 84.

sz.), 1 2 - 4 5 246 Kaukázusi hunok, kaukázusi avarok: Antik Tanulmányok II (1955),

1 2 1 - 4 0 280 Kangarok és zavarok \ Magyar Nyelv LII (1956), 1 2 0 - 2 5 300

A török népek és nyelvek tagolódásának kérdéséhez: Magyar Nyelv

XLV (1949), 2 9 1 - 9 6 306 Üj adatok a steppe-népek és északi szomszédaik történetéhez: Magyar

Nyelv XLVII (1951), 64—7 312

Kâsğarî földrajzi neveihez: Bárczi Géza Emlékkönyv, szerk. Benkő L.,

{Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből: Ny elv tud. Ert.,

40. sz. 1963), 6 1 - 6 5 316 A régi török törzsszövetségek numerikus felosztásának kérdéséhez:

Magyar Nyelv LIX (1963), 456—61 321

A későókori Belső-Ázsia történeti földrajzához: Antik Tanulmányok

XI 0 9 6 4 ) , 1 2 3 - 2 6 327 Bahrâm Cöbln-.Antik Tanulmányok IV (1957), 3 0 1 - 2 331

Középperzsa eredetű szír tudósítások: Antik Tanulmányok V (1958),

2 5 1 - 3 333 A szír Nagy Sándor legenda: Horváth János Emlékkönyv: MTA I.

Oszt. Közi, XIII, 3 - 2 0 336

A Rézváros: Antik Tanulmányok VII (1960), 2 1 1 - 1 6 354

Czeglédy Károly műveinek bibliográfiája 361

MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI

TANULMÁNYOK

277

MAGNA H U N G A R I A .

A Magna Hungaria-kérdés őstörténetünk egyik sarka- latos problémája. P r a y Györgytől napjainkig foglalkoztatta a magyar történetírást, s a különböző források beható meg- vitatása és az egyre tökéletesebb eszközökkel dolgozó nyelvé- szeti k u t a t á s sok vele kapcsolatos kérdést tisztázott m á r . Egy-egy új a d a t előkerülése és a hozzáfűződő vita jelzik az állomásokat a kérdés történetében. A k u t a t ó m u n k a az u t ó b b i évek alatt sem szünetelt. N e m lesz tehát felesleges, ha röviden á t t e k i n t j ü k a kérdés történetét, majd pedig a régi és ú j forrás- anyag vizsgálata után összefoglaljuk jelenlegi állását.

A Magna Hungaria-kérdést ma k é t élesen elkülönülő forráscsoport, a nyugati szerzetesek tudósításai és az a r a b geográfia a d a t a i alapján szokás tárgyalni. A nyugati k ú t f ő k , elsősorban R i c h a i d u s beszámolója, Pray György óta ismertek, az a r a b írók a d a t a i azonban voltaképen csak egy orosz tudós- n a k , Chvolsonnak pompás filológiai érzékkel és bámulatos akrihiával 1869-ben megírt t a n u l m á n y a

révén v á l t a k a k u t a t á s közkincsévé. A n y u g a t i források rövidre fogott lényege ez: egy magyar miss; ionárius, J u l i a n u s , előbb 1235- ben. majd 1237—38 ban a Volga vidékére utazott, az őshazá- ban maradt magyarok felkeresésére, akiket állítólag meg is talált. A t a t á r j á r á s után m á s nyugati utazók is j á r t a k Dél- kelet-Oroszországban s bár nem fordultak meg Nagy-Magyar- országban, ők is említést tesznek róla. J u l i a n u s és a többiek is Nagy-Magyarországnak nevezik a keleti magyarok volga- m e n t i országát, a Julianus u t á n i utazók azonban Paseatyrnak (a baskírok országának latin neve) is h í v j á k Nagy-Magyar- országot. Az a r a b adatok közül messze kiemelkedik egy neve- zetes földrajzíró, Bnlbi tudósítása, a k i a magyarokat baskírok- n a k hívja és k é t országukról t u d : az. egyik nagyjából a mai 1 askir területen van. a másik pedig a Fekete-tenger mellett.

Balbi adata 350 évvel régebbi állapotokra vonatkozik, m i n t a

1 Izvéstija o cbozarach, |jurta*ach, bolfrarnc-h, mnüjaraeh — slavjanaoh i russach Tbn Dasta, 18fiU.

nyugati kútfők; valamikor 8Mb és a honfoglalás közti időkben keletkezett.

A nyugati források tehát Nagy-Magyarországot Baskír földnek is hívják. Balhí pedig baskírnak nevezi a honfoglaló magyarságot. A baskir-probléma lényege mármost az, hogy a kutatók egvrészének véleménye szerint a két forráscsoport- nak sajátságos megegyezése azt jelenti, hogv a baskírok azo- nosak a magyarokkal. Mások viszont azt állítják, hogy Magna Hungaria. illetve lakóinak baskír elnevezése az araboknál és nyugaton csak földrajzi spekuláció eredménye. A baskír kérdés k u t a t ó i t tehát e források különböző felfogása állította szembe egymással.

Ami a nyugati forrásokat illeti, azoknak hitelességét a mult század végéig nem szokták kétségbevonni. Ekkor hosszabb polémia kezdődött: Vámbéry megtámadta Julianus hitelességét,

a pozitív álláspontot pedig a kitűnő Pauler védelmezte meg vele szemben.

Pauler felfogása Chvolsonéval egyezett, az a r a b és nyugati források alapján ő is a magyarok és régi baskírok teljes azonossága mellett tört l á n d z s á t *

Vámbéry nézete sem m a r a d t azonban követő nélkül. Az arab adatok vizsgálata során ugyanis a német Marquart — részben Vámbéry hatása alatt — a baskir-magyar azonosságot arab eredetű tudós teóriának nevezte, amely szerinte később nyu- gaton is elterjedt volna.

Magyarázatának lényege az volt, hogy az araboknál a baskír és a magyar név keveredett és ebből a keveredésből született meg az egész magvar-baskir teória. Pauler és Marquart tehát minelkét forráscsoport meg- ítélésében pontosan az ellenkező véleményen volt. Közben se>k kisebb jelentőségű részletvita is lezajlott. A baskir-magyar azonosság barátai és ellenzői különböző nyelvi és antropoló- giai tételeket v i í a t t a k meg. Mindezt lezárta Gombocz Zoltán- nak a magvar őshaza-hagyományról hatalmas erudícióval és kritikával megírt, azóta már a nemzeti történetírástól is el- fogadott fejtegetése.

Gombocz t a n u l m á n y á b a n krónikáink- nak Schythiára, vagyis az őshazára vonatkozó különböző földrajzi adatait gondos filológiai vizsgálatnak vetette alá és arra az eredményre j u t o t t , hogy azok nagyrészt a középkori geográfiai közhelyek sorába tartoznak, s így értékük a

1 A magyarok eroıleto, 1882. 487 kk.

1 A magyarnemzet története Szent Istvánig. 190O, 241 kk.

3 ('hvolson: i. h., 102.

4 Marquart: Osteuropáiselie und ostasiatisohe Streifzüge, 1903, tiS, â l â .

5 Nyelvtudományi Közlemények. XLV. (1917 1920) 129- 194;

XLVI. (1923). 1 33: XLVI. ( 1920). ItiS 193

277

történetíró számára csekély. Tanulmányának második feje- zetében tárgyalja Gonibocz az őshazakereső J u l i a n u s ú t j á t .

Először kritikai szövegkiadásban közli a nyugati a d a t o k a t , majd a keletiekről f e j t i ki nézetét. Gornbocz felfogása érdekes kettősséget m u t a t . A nyugati k ú t f ő k r e nézve Pauler pozitív álláspontjára helyezkedik. Az araboknál található baskir- magyar azonosítást azonban ő is pusztán a névkevercdésből származó teóriának tekinti. Míg t e h á t egyfelől hisz Julianus magyarjaiban, másfelől elutasítja a baskir-magyar azonosság gondolatát minden nyelvi és egyéb bizonyítékaival egyetem- ben. A baskir-kérdés utolsó nevezetes állomása Németh Gyula t a n u l m á n y a ,

a k i a Marquart-Gombocz-féle elmélettel szemben a források és a nyelvi anyag ú j a b b gondos megrostá- lása u t á n a modern filológia eszközeivel fejti ki n baskir- magyar szonosság bizonyítékait.

Mielőtt a nyugati adatok tárgyalásába fognánk, nézzük meg, milyen volt a X I I I . század második felében a földrajz- tudománynak Kelet-Európáról a l k o t o t t képe. Ez nagyban meg fogja könnyíteni a később felsorolandó (bár időrendben korábbi) adatok megértését. Ebből a szempontból a leghite- lesebb forrás a „doctor mirabilis"-nek. Roger Baconnak Opus maiusa

(pars quarta).

„Deinde ultra Ethiliam est tertius prinoipatus Tartarorum et destructae sulit gentes indigenae al> eis, et fuerunt Cumani Canglae, sicut prius.

E t durat ille prinoipatus a fluinino in orientem per iter quattuor mensium ex parte meridionali usque veniatur ad ter- rain principalem imperatoris. Sed ex parte aquilonari durat per iter duorum mensium, et. decern dierum. Ex quo patet quod Cumania fűit terrarum maxima. N a m a Danuhio usque ad ter- ram hanc, in qua imperátor residet, habitahant Cumani, qui uranes sunt destructi a Tartaris praeter eos qui fugerant ad reg- nuin Hungáriáé. E t hic prinoipatus habot ab aquilone primo maíorem Bulgáriám, a qua venerunt Bulgari qui sunt inter Con- stantinopolim, et Hungáriám et Selavoniam. N a m hare quae

1 M2ik: Beitrage zur historisehen Geographie, 1»29 c. műben, 92 kk.; A honfoglaló magyarság kialakulása (1980), ( = A Honf. Rial.), 299 kk.

* The 'Opus Mftius' of Roger Bacon, ed. J. A. Bridges, Oxford, 1897, I, 366 k. Az idézetet az 1733-as Jebb-féle kiadás alapján részben közli Tamás Lajos: Rómaiak, románok ós oláhok Dácia Trajánában,

1935, 96. A Bridges-fóle kiadás szövegébe felvett Dalchi-a.\nk még vizs- gálatra szorul. Ugyancsak Tamás Lajos (i- h „ 21. jogyz.) idézi Abü-I- Gázi mongolok és tatárok történetéről szóló művének egy adatát, amelyben az oroszok és baskírok mellett a magyarok is szerepelnek.

Nagy-Magyarország nevének, történetének és a baskir-magyar kér- désnek szempontjából igen fontos volna a mongol forrásra visszavezet-

hető adatok rendszeres vizsgálata.

in E u i o p a est minor Bulgaria, h a b e n s linguam illorum Bulgaro- rum qui sunt in maiori Bulgaria, q u a e est in Asia. E t isti Bulgari de maiori Bulgaria sunt pessimi Saraceni. E t hoc est mirabile, quoniam ilia terra distat a porta ferrea seu a portis Caspiis tri- ginta diebus et plus per transversum solitudinis; et est in f i n e aquilonis; undo mirum est v a l d e quod ad eos tarn distantes a Saracenis pervenit secta Mahometi. Et de hac Bulgaria venit Etbilia, de qua dictum est. Post earn ad orientem est terra Pnscatyr quae est magna Ilungaria, a q u a exiverunt H u n i , qui postea Hungri, modo dicuntur Hungari; qui colligentes secum Bulgaros et alias nationes aquilonares ruperunt, sicut dicit Isidorus, clau- stra Alexandra E t solvebatur eis tributum usque in A e g y p t u m , et destruxerunt terras omnes usque in Franciam; unde maioris potentiae fuerunt, quam adhuc sunt Tartari; et magna pars eorum resedit in terra quae nunc vocatur Hungaria ultra B o h e - miam ct Austriam, quae est m o d o apud Latinos regnum H u n - gáriáé. E t juxta terram P a s c a t y r sunt Balchi (var. 1. Blaci) de Balchia maiore, a quo venerunt Balchi in terra Assani inter Constantinopolim, et Bulgáriám et Hungáriám minorem. N a m populus ille dicitur nunc a Tartaris Ilac, quod idem est q u o d Blac. Sed Tartari nesciunt sorıare b literam. A parte vero meri- diei istius solitudinis Tartarorum est mare Caspium. Et deinde montes Caucasi usque in orientem."

Ez a részlet Baconnak a Tatárországról szóló leírásából való Látszik a fogalmazáson is, de Bacon m a g a is m o n d j a , hogy elsősorban R u b r u c k r a k , a nagy fcrencrendi utazónak leírásából merített. Jellemző Bacon rendkívüli érdeklődésére és éleslátására, hogy Rubruck ú t j á n a k jelentőségét világosan látta. Amint m o n d j a is, R u b r u c k útleírása nagymértékban bővítette korának földrajzi látókörét.

Rubruck adatára még visszatérünk.

Bicon idézett soraiban szó van egy keleti Nagy-Magyar- országról, Nagy-Bulgáriáról és Nagy-Oláhországról. Nagy- Ma gyarors/ágról szóló adata, amely most bennünket közelről érdekel, Rubrucknak 1253-as útjáról készített jelentéséből való.

Nyugaton azonban már régen Rubruck előtt emlegetnek egy Vet us Hungáriát. Viterbói Gottfried

( X I I . sz. vége) a h ú n - magyar azonosítás alapján beszél a magyar őshazáról, amely szerinte keleten v a n ,,in confinio Asie et E u r o p e iuxta Meo- tidas paludes". A mcóliszi mocsarak emlegetése mellett tehát a magyar őshazának egy ú j neve jelenik meg nála: antiqua

ír B?auvais-i Vincent is

( X I I I . sz. első fele), h a t a l m a s Speculum triplexének egy Orosiusból vett idézete kapcsán:

1 E d . Bridges, I, 305, 356.

2 Gombocz: i. h., 1.

• Gumbocz: i. h., 3.

277

„Pannónia Europae est provincia, quae ab Hunnis quondam occupata a b eodem populo Hungaria vulgar iter est appellata.

Quae duplex est secundum Orosium. Maior sc. et Minor.

Maior quidem est in ulteriore Syria ultra Meotidas paludes constituta . . . "

A magyarországi Magna Hungaria-hagyomány első fel- jegyzései Julianus u t a z á s a után kés? ültek. Úgy látszik azon- ban, hogy m á r a régi m a g y a r krónikákban szó lehetett Nagy- Magyarországról. Ezt a Julianus első útjáról szóló Richardus- féle jelentés

világosan meg is m o n d j a : „ I n v e n t u m fűit in Gestis Ungarorum christiar.orum, quod esset alia Ungaria maior, de qua septem duces cum populis suis egressi fucrant, ut h a b i t a n d i quererent sibi locum, eo quod terra ipsorum multitudincm inhabitant ium sustinere non posset . . ." Ezek- hez a szavakhoz Gomtocz Zoltán a következő megjegyzést fűzi:

„Már Szabó K á r o l y észrevette, hogy az idézett rész egyes kifejezései élénken emlékeztetnek A r o n y m u s r a . De aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy a Mrgna H u r g n i a - hagyomány ébrentartásához a m r g y a i o k k a l azonosított h ú r o k őshazájának emlegetése külföldi forrásokban szintén hozzá- j á r u l t " . Felmerül ezzel kapcsolatban a kérdés, hogy a Magna

(Vetns, Antiqua) Hungaria kifejezés a J u l i a r u s ú t j á t meg-

előző előbb említett n j ' u g a t i f o r i á s o k b a n magyar forrásból s- ár- mazik-e? A kérdésre nem könnyű válaszolni. A Nagy-Ma-

jük, azokban pedig a magna-szó t ö b b esetben k i m u t a t h a t ó a n a keletről nyugatra vándorolt népek eredeti h a z á j á t jelöli (ezért állhat a magna helyett rrtus. illetőleg antiqua). vagyis mögötte valamilyen őshazaelmélet rejlik. Igen szép példákat találunk erre Roger Bacon előbb idézett leírásában :

„ E t hic principatus habét ab aquilone primo inaiorem Bul- gáriám, a qua venerunt Bulgari qui sunt inter Constantinopolim, et Hungáriám, et Sclavoniam. N a m haee quae in Európa est minor Bulgaria, habens linguam illorum Bulgurorum qui sunt in maiore Bulgaria, quae est in Asia." Ugyanígy: „ E t juxta terram Pascatyr sunt Balchi (var. 1. Blaei) de Balchi maiore.

1 Richardus jelentésének régebbi kiadásait ismerteti és szövegét kivonatosan közli Gomboez: i. h., 4—7. Újabb kiadása (használ- ható fakszimilékkel) B e n d e f y Lászlótól: Fr. Julianus utazásának kéziratos kútfői. (Pontes authentici itinera Fr. Iuliani illustrantes, 1937.) B ő v í t e t t különlenyomat az Archívum Europae Centio-orienta- lis III. (1937.) évf. 1—3. számából, 21—34 és Tab. I — X I V . — V. ö.

Bromberg ismertetését: Finnisch-Ugriscl e Forsehungen, Anzeiger.

X X V I , 1940, 60—73 ; továbbá Deér József: Scriptores Rerun.

Hungaricarum, ed. Szent pC t cry. İL 138. 631 542.

» I. h., 4.

a quo venerunt Balchi in terra Assani inter < o n s t a n t mopolim, et Bulgáriám et Hungáriám minorem."1

Ahhoz, hogy Bacon Blachia Maiorja mögött valamilyen őshaza-elmélet rejlik, nem fér kétség, hiszen az oláhok nem voltak soha Baskiria vidékén. B á r elképzelhető az is, hogy a nyugati k r ó n i k á s o k a Nagy (Régi)-Magyarország kifejezést is maguk kovácsolták, helyesebb feltenni, hogy valamilyen magyar forrásból merítettek.

Magyar forrásaik azonban a puszta névnél és valamilyen őshazaelméletnél aligha tartal- maztak többet, hiszen a magyar dominikánusok sem találtak semmiféle konkrét adatot a keleti magyarokra vonatkozólag.

Pedig Julianus és társai bizonyára a dominikánusokat jel- lemző tudományos elmélyedéssel igyekeztek megtalálni a krónikákban a keleten maradt magyarok emlékét, annál is inkább, mert nem a k a r t a k elindulni v a k t á b a n missziós terü- letükre. Érdekes a jelentés elején közölt középkori őshaza- elmélet, amslv az őshaza túlnépesedését tekinti a kivándorlás okának.

Hogy mit t u d t a k meg a dominikánusok az őshazáról, l á t h a t j u k Richardus jelentésének bevezető soraiból és a magyar krónikák Scvthiáról szóló közhelyeiből. Világosan lát- ható ez a jelentés következő mondataiból is, melyekben arról van szó, hogy még Julianus előtt, 1230 t á j á n , négy domini- kánus barát indult el, hogy felkeresse a keleten maradt, pogány magyarokat. Ezek a barátok

..seiebant [»T scripta antiquorum. quod ad orient ein essent; ubi essent. peyi.ituh igyiorabant". A négy barát közül azonban egy- nek, Ottónak, sikerült hírt hoznia a keleti magyarokról: ,,in quodam regno puganorum quosdam de lingua illa invenit, per quos certus offieiebatur, ad quas partes manerent; set itlorum provinciám non intravit; y m m o in Ungariam est reversus pro fratribus plurihus assumendis, qui cum ipso redeuntes fidem illis catholieam predicarent. Sed multis fraetus laboribus post octa- vum reditus sui diem cum omnetn ri.am illón querendi exposuisset migravit ad Christum '.

' Nagy-Bolgárország nevével már Theophanesnél és Xikepho- rosnál is találkozunk: ^ irodaid BouXYapla gtTÓXt). mégpedig itt is e g y öshazahagyománnval kapcsolatban. Mint ahogyan a retus a magna mellett, úgy áll itt is a iraXatd a pexáXn mellett. Valószínűleg bizánci forrásból származik az arab bulgár al- a'ram ( = Nagy-Bulgária) kifejezés is, amely a dunai vagy a volgai bolgár birodalomra vonat- kozik (v. ö. utoljára: Minorsky: Gibb Memorial N e w Series, X I , 1937, 439, il. 2). Moravcsik Gyula szerint t a l á n a bolgároktól ered ez a kife- jezés (v. ö. Moravcsik: Az onogurok történetéhez, A Magy. N y e l v t . Társ. Kiadványai. 27. sz., 1930. 19 k.; ugvanö Bvzantinoturcica,

II, 23).

* V. o. Hóman. A Szent László-kori Gesta Ungarorum, 1925.

33 kk.

2*3 Ettől kezdve válik Magna Hungaria valóságos földrajzi fogalommá. Julianus, legalábbis nagyjából, már t u d t a , hogy merre kell keresnie a m a g y a r o k a t .

1235-ben indult el három társával együtt Julianus.

Bulgárián át K o n s t a n t i n á p o l y b a j u t o t t a k , m a j d onnan 33 napi hajózás után Matrica ( = T a m a n ) városába. ,,Inde progressi . . . per desertum ubi nec doinos, nec homines invcnerunt, diebus tresdecim transiverunt; ibique venerunt in terrain, que Alania dicitur". Ez a részlet nem teljesen világos. Gom- bocz szerint ^ l á m á n a k a K a u k á z u s északi lejtőjén levő részéről van szó. Egy másik m a g y a r á z a t szerint azonban,

mivel Julianus idejében Alánia az Azovi-tenger mellett messze északra k i t e r j e d t , a b a r á t o k Matricából keletre for- d u l t a k , a Matricából, vagv Tanából keletre és a Perzsiából a Volga felé vezető ú t a k kereszteződésének irányába. Innen már senki sem merte őket t o v á b b kísérni, mert állítólag közel voltak a t a t á r o k , úgyhogy félesztendeig i t t vesztegeltek.

A sok szenvedés m i a t t J u l i a n u s három útitársa közül k e t t ő visszafordult, ő pedig másodmagával nekivágott a pusztának;

m a j d „transito a u t e m deserto sine omni via et sémita, trice- simo septimo die venerunt in terrain Sarracenorum, que vocatur Vela, in civilatem B u n d á m " . A két utóbbi név máig megfejtetlen.

Miután beteg ú t i t á r s a meghalt.

„Julianus, qui solus remanserat ııesciens qualiter posset habere proeessum, factus est scrviens unius Sarraceni saoerdotis et uxoris ipsius, qui fuit in M a g n a m Bulgáriám profecturns, quo et pariter pervenerunt . . . I n una magna eiusdem provincie eivitate, de qua dicuntur egredi quinquaginta milia pugnatorum, frater unam Ungaricain mulierem invenit, quo de terra, quam querebat, ad partes illas t r a d i t a fuit viro. Ula docuit fratrem vias, per quas esset iturus, asserens quod ad duas diotas ipsos posset ungaros, quos querebat, procul dubio invenire; quod et factum est. Invenit enim eoa iuxta flumen magnum Ethyl; qui eo viso, et quod esset Ungarus christianus, intellecto, in a d v e n t u ipsius non modicum sunt gavisi, circumducentes cum per d o m o s et villas, et de rege et regno Ungarorum christianorum fratrum ipsorum fideliter perquirentes, e t quecumque volebat. tarn de fide, quam de aliis cis proponere, diligentissirne audio bant, quia omnino habent Ungaricum y d i o m a , et intelligebant eum, et ipse eos. Pagani sunt, nullám Dei habentes notitiam; set nec vdola venerantur; set si nut b e s t i e vivunt; terras non colunt, car-

1 Bromberg:Finnisch-Ugrische Forschiingon, A n z e i g e r , X X V I , Ö 8 .

* Bromlterg a kéziratok Veda, illetve Bundáz olvasatát fogadja el es ezen az alapon Bundaz-t. a Szura melletti Penzával, a Vodát pedig a Vjada-folyó n e v é v e l azonosítja. I g a z , hogy Penzát csak a X V I I . században alapították hivatalosan, tie talán ezt megelőzőleg is volt település a város helyén.

nes equinas, lupinas et huiusmodi comedunt; lac equinum et sangninem bibunt. In equis et armis habundant, et strenuissimi sunt in bellis. Sciunt enim per relatione» antiquorum, quod isti ungari ab ipsis descenderant; set ubi essent ignorabant."

Ebben a leírásban feltűnő, hogy a keleti magyarok Julianus szerint t u d t a k n y u g a t i testvéreikről, ami aligha volna elképzelhető, ha az őshazában m a r a d t magyarok- ról van szó. Kérdés azonban, hogy ennek az állításnak szabad-e történeti fontosságot t u l a j d o n í t a n u n k . A leírás egyébként még legjobban egy lovas r o m á d népre illik, mint a jelentés következő sorai is, ahol a keleti magyarok és tatárok harcairól esik említés.

Miután Julianus értékes információkat szerzett a közelgő tat árve szedek mről, haza indulásra szánta el magát,

„duplici ratione, una quia si regnum paganorum et terraRuthino rum, que sunt media inter Ungaros christianos et illos, audirent quod illi ad fidem catholicam invitarentur, dolerent, et vias omnes forsitan de cetero observarent, timenfces, quod si illos istis contingeret christianitate eoniungi, omnia regna intermedia subiugarent; alia ratione, quoniam cogitabat, quod si eum in brevi mori aut infirmari contingeret, frustatus esset labor suus . . ." 1236 júniusában indult vissza és miután „transivit in fluvio regnum Morduanorum quindecim diebus,"

Oroszországon és Lengyelországon át u g y a n a n n a k az évnek utolsó napjaiban hazaérkezett.

Tudományos irodalmunkban elterjedt Pauler Gyulának az a m r g y a r á z a t a ,

hogy a flumen magnum Ethyl, amely mellett Julianus a m a g y a r o k a t megtalálta, nem a Volga, hanem a Bjelája. E m a g j a r á z a t mögött a baskir-magyar azonosítás áll. Pauler azért találja meg a B j e l á j á b a n az E t h v l t , mert a m a i baskírok a Bjelája vidékén laknak.

Bizonyítékai vízrajzi természetűek, íőképen arra v a n n a k ala- pozva, hogy a baskírok a B j e l á j á t még a mult század közepén is Ak-Ideínek nevezték (Idei = Ethyl). Hivatkozik arra is, hogy szerinte az arabok a K á m á t és B j e l á j á t t a r t o t t á k a Volga felső folyásának. Mindez azonban ellentétben áll Julianus és a t ö b b i utazók szóhasználatával. Benedictus Polonus világosan megmondja: ,,magnum flumen Ethvl, que m Rusci vocant Volga".

De Julianus később t á r g j a- landó levele szerint is az E t h y l „in fir.ibus Ruscie" folyik.

A Volgára vonatkozik a „transivit in fluvio regnum Mordua- n o r u m " kifejezés is Richardusnál.

1 Budapesti Szemle, CIII, 1900, 342; Gombocz: i. h. 25.

* Van den Wyngaert: Sinica Frnnciscana, I. 1929, 136.

3 Brornberg: i. h., 69, n. I.

277

Richardus jelentése egy térítői útról készült beszámoló, n e m pedig t ö r t é n e t i vagy földrajzi feljegyzés. T a r t a l m a is eszerint ítélendő meg. Sablcnos kifejezés k is v a n r a k benne u g y a n , d3 az nem t e k i n t h e t ő koholmánynak, hogy J u l i a n u s valóban találkozott magyarokkal. Mivel a jelentésben szó van a közelgő tatárveszedelemről is, igen valéiszínűnek látsz ik, hogy J u l i a n u s ú t j á n a k egyik fő célja a t a t á r o k r ó l való hírszerzés

volt. Világosan kifejezésre j u t ez a b b a n a levélben, amelyet Julianus m a g a írt a perugiai püspöknek második útjáról.

Másodszorra (1237—38-ban) már nem sikerült J u l i a n u s n a k e i jutnia Nagy-Magyarországba.

„Cura secundum mihi iniunctam obedienciam ire deberem ad magnam Ungariam cum fratribus mihi adiunctis, iniunctum nobis iter perficere cupientes, cum ad ultimos fines Bruscie (var.

1. Brussie, Prucye) devenissemus rei subscripts veritatem didici- mu8. Oy res miseranda et omnibus stupenda! Ungari pagani et Bulgari e t regna plurima a Tartaris sunt destructa."

Mivel a térítői útról le kellett mondania Julianusnak, most m á r csak a hírszerzést t e k i n t e t t e fontosnak: „quod a u t e m sint T a r t a r i c u j u s v e secte, sicut petistis discrete, vobis tenore presentium e n a r r a b o " . A m i az ,,ad ultimos fines Bruscie"

kifejezést illeti, Gombocz a Bruscie olvasat helyet a Rusciet, illetve Russiet a j á n l j a ,

m e r t a szöveg az első sorok u t á n á t t é r a mongol veszedelem keletkezésének leírására, m a j d nyilván- való utalással a levél elejére így f o l y t a t j a :

,,Nunc autem, cum in finibus Ruscie maneremus prope rei sensiraus veritatem, quod t o t u s exercitus ad partes vonions occi- dentis, in quatuor partibus esset divisus. Una pars a fluvio Ethil in finibus Ruscie a plaga orientali ad Sudal applieuit."

Ü j a b b a n sajátságosan magyarázza e helyet Bromberg,

aki egy magyar publikáció ismertetése kapcsán így ír : ,,Im berichte über die zweite reise Julians identifiziert hg. gleich a m anfang d a s land Bruscia (IV) Brussia (V) — P r u c y a (VI), in dessen ultimis finibus J u l i a n die beângstigende nachricht von der mongoleneroberung Wolgaungarns u n d Wolga-- bulgariens e r f u h r , mit Russland. Es ware aber seitens Julians unfolgerichtig gewesen, gleich zu anfang von an den áussersten grenzen Russlands erkundigtem zu sprechen, u m erst viel spáter davon zu erzáhlen, was er in finibus Ruscie erfuhr. —

1 A régebbi kiadásokat ismerteti és belőlük választókot közöl Gombocz: i. h., 7—11; legújabb kiadása Bendefy Lászlónak itt a 281 1.

1. jegyzetében idézett művében, 35—47 és Tab. X V — X X I I I .

* I. h., 8., 4. jegyz.

» I. h., 70.

nach Russland über Preuaaen n a h m " . Eltekintve azonban attól, hogy a Julianus-féle levél egyébként is tele van követ- kezetlenségekkel, az ,,in f i r i b u s Ruscie m a n e r e m u s " kifejezés csak a levél elejére v o n a t k o z h a t i k . Nincs okunk t e h á t a r r a . hogy Bromberg exégézisét előnyben iészesítsük Gomboczéval szemben.

A mongol veszedelem keletkeztéről szóló elbeszélés Julianus levelében igen zavaros. Gombocz Zoltán m u t a t o t t rá a r r a ,

hogy az itt szereplő mondai elemek más nyugati forrásokban is megtalálhatók. A levélben a legfontosabb az a részlet, ahol a három felvonuló t a t á r hadsereg elhelyezke- déséről v a n szó. Amit a levél a n a g y m a g y a r o k és t a t á r o k háborújáról elmond, máig sem világos. A t a t á r o k által meg- hódított országok közül csak Bulgária nevének olvasata bizonyos. Sascia valószínűleg Saksynnal azonos.

A nagymagyarok földjének elpusztulását a levél így mondja el: . . . a mongolok hadserege Perzsiából

,,a<l terrain Cümanorum aecedens ipsos Cumanos superavit terram sibi subiugans eorum. I n d e reversi ad magnam Ungariam de q u a nostri Ungari originem habuerunt, et expugnaverunt eos quattuordecim annis et quintodecimo anno obtinuerunt eos, sicut ipsi pagani Ungari v i v a voce retulerunt. Illis o b t e n t i s reversi versus Occidents rn spacio unius anni uel parum amplius quinque regna paganorum m a x i m a obtinuerunt; F a s e h i a m (v. I. Sasciam) Meroviam, regnum expugnarunt Bulgarum . .

Máskép mondja el az eseményeket Piano Carpini:

(a magyarországi 1242-es h a d j á r a t r ó l volt szó)

. . .,inde revertentes venerunt in terram Morduanorum. qui sunt pagani et eos bello vicerunt. Inde proeedentes contra Bilİe- ros, id est Bulgáriám magnam et ipsain destruxerunt omnino.

Inde proeedentes ad aquilonem ad hue contra Basehart, id est Hungáriám magnam, et eos e t i a m devicerunt. Inde egredientes iverunt amplius ad aquilonem, veneruntque ad Parossitas . . . Inde proeedentes venerunt ad Samogedos . . ."

H a azonban az események lefolyását nem l á t j u k is tisztán, az valószínű, hogy a n a g y m a g y a r o k földje a t a t á r - járásban teljesen elpusztult, lakossága pedig legnagyobbrészt szétszóródott. ígv lehet az, hogvegy magyar barát, J o h a n c a .

1 1. h., 12 k.

2 Gombocz: i. ii.. 10., 1. jegyz.; Broinberg is, i. h., 70 k; erről a városról v . ö. Riseh: Piano Carpini, 1930, 312—324 és Zeki Validi:

Abhandungen fiir die K u n d é des Morgenlandes, X X I V . 3. 1939.

203 kk.-

3 Sinice Francise. I. 72 k; Gombocz: i. h., 16.

2*7

80 évvel Julianus után megfordult Baskiriáhan. de a magva rokról már nem t u d semmit. J o h a n c a elmondja beszámoló- j á b a n ,

hogy a t a t á r o k közt j á r t térítői úton s így j u t o t t el B i s k i r i á b a . ahol h a t évig m ű k ö d ö t t . Egész beszámolója a térítői munkára vonatkozik. A magyarokról nem szól semmit, pedig ha csak hírüket hallotta volna is. bizonyára megemlí- t e t t e volna őket. Baskírnak, illetve Baskiiiának nevezi Nagy- Magvarországot és lakóit Piano Carpini. Benedictus Polonust és f t u b r u c k

is

Bár a baskiriai magyarok földje a t a t á r j á r á s b a n elpusz- t u l t , még a X I I I . században, sőt a XIV. század elején is hallunk keleti magyarokról. IV. Ince pápa 1253-ban és IV.

Miklós pápa 1288-ban kelt hittérítői meghatalmazása a keleti országok között egy bizonyos Ungaria Maiort is felsorol.

Azt azonban, hogy ez a megjelölés a baskiriai magyarok maradványára, v a g y más valamilyen keletre sodródott

„tatároknál fogoly keresztyének" földjére vonatkozik-e.

nem t u d j u k . Ugyanez érvényes X X I I . J á n o s 1329-ben kelt levelére is.

amelyben az ázsiai magyarokról v a n szó. Az Un-

sodródott magyarok földjére.

A Mögna Hungáriával kapcsolatos földrajzi kérdések közül legfontosabb az, hogy hol találta meg Julianus a keleti magyarokat. Richardus jelentése szeiint J u l i a n u s kétnapi járóföldre Nagy-Bulgária egy városától ..invenit . . eos juxta flumen magnum E t h v l " . Amint már l á t t u k . Pauler az itt említett Ethylt a Bjelájával azonosította, abból kiindulva, hogy a magyarok és baskírok azonosak, a mai baskirok pedig a Bjelája vidékén laknak. Magyarázatával szemben Bromberg így érvel:

„In wirklichkeit reiste wohl Julian von Penza (Br. szerint = Bundáz) immer nach nordosten und hat d a s magnum flumen Ethil — die Wolga — zum ersten male erst in Grossungarn erblickt. Der ort is wohl weit a b w á r t s von der K a m a m ü n d u n g zu suchen Es gibt g r r keínen positiven grund anzunehmen. Julian habe jemals auch das linke Wolgaufer bereist". Bromberg Richardus

1 Először ismertette C. A. Motile: Archívum Franciscamım Historieum, 17, Quarocchi, 1924, 65—70. Közli Bendefy is: i. m.

47—50 és Tab. X X I V — X X V .

* Gombocz: i. h., 15 kk. Legjobb kiadásuk bö irodalommal : vau den Wyngaert: Sinica Franciscana, I, Itinera et relatione» frat- rum minörüm saeculi X I I I et X I V , 1929; a Baskiria-Magna Hunga- ria azonosítás a 73. 89, 111, 138, 181 és 218. lapon.

' A pápai levelekre nézve v. ö. Gombocz: i. h. 23 k.

4 I. h„ 70.

jelentésére alapozza megállapítását, de nem említi meg azt, hogy a Julianus-féle Magna Hungaria helyének meghatáro- zása szempontjából fontos a d a t o k a t találunk magának J u l i a n u s n a k levelében is, valamint a későbbi nyugati utazók- nál, akik értesüléseiket a m a g y a r dominikánusoktól vették.

Ebből a szempontból legfontosabb J u l i a n u s levelének már idézett részlete a t a t á r o k h a d j á r a t a i r ó l . A kúnok legyőzése u t á n a t a t á r o k „reversi ad m a g n a m Ungariam . . . obtinue- r u n t eos, sicut ipsi pagani Ungari viva voce r e t u l e r u n t . Hl is obtentis reversi versus occidentem . . . regnum expugnarunt B u l g a r u m " . Nagy-Magyarországból t e h á t nyugati irányban kellett menni Nagy-Bulgáriába. Ez azt m u t a t j a , hogy már J u l i a n u s is a baskír területet é r t e t t e Nagy-Magyarországon.

Piano Carpini az előbb idézett helyen a következő sorrend- ben említi Kelet-Európa népeit: a mordvinok u t á n a bolgárok, azoktól északra a baskirok, azoktól északra a permiek, azoktól északra a szamojédok. R u b r u c k szerint

Pascatur keletre van Nagy-Bulgáriától:

„ P o s t q u a m iveramus xij diebus a b Etilia, invenimus mag- n u m f l u m e n , quod vocant J a g a t ( = Jagac, = J a j y k , az Ural- f o l y ó neva), et venit ab aquilone de terra Pascatur, descendens in predictum maré, Ideoma Pascatur et U n g a r o i u m idem est, et sunt pastores sine civitate aliqua, et contiguatur Maiori Bulga- rie ab occidente."

Julianus levele megegyezik R u b r u c k jelentésével abban, hogy mind a k e t t ő Nagy-Bulgái iától keletre helyezi Nagy- Magyarországot. Piano Carpini ugyan északról beszél, de mivel ő is minden valószínűség szeiint a magyar misszioná- riusoktól vette értesüléseit, nála alighanem csak önkényes változtatásról v a n szó. ' R u b r u c k világosan meg is nevezi forrását:

„Hoc quod dixi de t e r r a Pascatur, scio per frates predicatores, qui iverunt illuc a n t e a d v e n t u m T a r t a r o r u m . "

J u l i a n u s ugyan nem használja levelében a P a s c a t u r nevet, de nyilvánvaló, hogy a Magna Hungaria nála u g y a n a z t a területet jelenti, m i n t Pascatur Rubrucknél és P i a n o Carpi- ninél. A két nagy ferencrendi u t a z ó t e h á t joggal azonosította Magna Hungáriát Paseaturral.

Hogyan egyeztethető azonban össze mindez Richardus levelének előbb említett a d a t á v a l , amely szerint Julianus egy n a g y bolgár várostól k é t n a p i járóföldre a Volga mellett találta meg a nagymagyarokat? Továbbá, ha a nagymagyarok valóban a Volga vidékén l a k t a k , hogyan magyarázzuk meg

1 E d . van den W y n g a e r t , 2 1 8 k.

1 Gombocz: i. h., 20; ed. v a n d e n Wyngaert, 220.

277

J u l i a n u s levelét, amely szerint Nagy-Magyarország keletre v a n Nagy-Bulgáriától? Pedig Richardusnál a flumen magnum E t h y l , amint m á r láttuk, sem a K á m á t , sem pedig a Bjeláját, nem jelenti.

Bár J u l i a n u s levelének és a ferencrendi utazók jelen- téseinek egyezése eldönti a z t a kérdést, hogy Richardus jelentését, v a g y Julianus levelét kell-e hitelesebbnek tekin- t e n ü n k , nem lesz felesleges, ha i t t még egyszer hangsúlyozzuk a z t , hogy R i c h a r d u s jelentése beszámoló egy missziós útról, úgyhogy aligha volna helyes pontos földrajzi a d a t o k a t kei esnünk benne. Lehet azonban az is, hogy Richardus a d a t a is hiteles. De ebben az esetben fel kell t e n n ü n k , hogy nagy- magyarok Bulgáriában is v o l t a k , s ezekkel találkozott Julia- nus a Volga mellett. Ettől függetlenül igaz lehet az is, hogy a n a g y m a g y a r o k zöme Baskiriában lakott. A baskirokról egyébként t u d j u k , hogy régebben n y u g a t o n egész a Volgáig é r t a területük. Ennek nemrég egy később t á r g y a l a n d ó bizonyítéka k e r ü l t elő.

Nagy-Magyarország népi összetételének cs nyelvének kérdésében a nyugati források, sajnos, igen szűkszavúak.

Azt, hogy a magyarok és baskirok azonosak, egyik sem m o n d j a ki világosan, a Baskiria = Nagy-Magyarország azono- sítás pedig ebben a kérdésben nem lehet döntő. J u l i a n u s egy szóval sem említi, hogy Baskiriában törökök is lettek volna, J o h a n c a viszont, igaz, hogy 80 évvel később, semmit sem mond arról, hogy Baskiriában mpgyarok is volnának.

Nyelvükről J u l i a n u s („omnino habent Ungaricum ydioma") és R u b i u c k („Ideoma P a s c a t u r et U r g a r o r u m idem e s t " ) azt m o n d j á k , hogy azonos a n y u g a t i magyarokéval. Hogyan egyez- t e t h e t ő k össze azonban ezek az adatok azzal a ténnyel, hogy bizonyos t u d o m á s u n k szerint már Julianus korában Baskiriá- b a n élt az a török nép, amely ma a baskír nevet viseli ? H a csak arról volna szó, hogy a baskírok ugyan ma törökök, de Julianus idején még lehettek magyarok is, úgy a kérdés egyszerű volna. A változást könnyen megmagyarázhatnók azzal, hogy a t a t á r j á r á s b a n az eredeti magyar baskirság elpusztult és á t a d t a nevét az odatelepedett törökségnek.

Mivel azonban t u d j u k , hogy Baskiriában Julianus előtt m á r évszázadokkal éltek törökök, a t a t á r j á r á s okozta poli- tikai változásokkal csak a n n y i t magyarázhatunk meg, hogy a magyarság erről a vidékről eltűnt, a két baskiriai népelem eredeti viszonyának kérdésében azonban más forrásokat

1 V. ö. alább a 302 kk. I.

kell keresnünk, ha világosabban akarunk látni. Ilyenek első- sorban az arab geogiáfusok a d a t a i .

A magyar-baskir kapcsolat szempontjából a legfontosabb arab a d a t Balhí (megh. 934) két átdolgozójának, i ş t a h ı L i a k és Ibn Hauqainak művében m a r a d t fenn:

,,A basgiriokról.

Ez két f a j t a van. Az egyik f a j t a a ğüzok földjének szélén lakik, a bolgárok mögött. Azt m o n d j a k , hogy számuk vagy kétezer. Erdőik védelmében élnek, senki sem b í r h a t j a le őket. A bolgárok alattvalói. A másik basgirtok (Ibn H a u q a l : a basgirtok legnagyobb része) a besenyőkkel határosak.

Mind ők, mind a besenyők törökök és határosak a rómaiak- kal." Konstantinos Porphyrogennetos művéből t u d j u k ,

hogy a gúzok a kazárokkal szövetkezve 889-ben űzték el a besenyő- ket az Ural- és a Volga-folyók közötti hazájukból. Ez a leírás tehát a 889. esztendő utáni állapotokra vonatkozik,

amikor Baskiriának már délkeletről a gúzok . n y u g a t r ó l pedig a volgai bolgárok voltak szomszédaik, keletkezésének ante quem-je pedig csak a honfoglalás lehet, mert a magyarok még a Fekete-tengertől északra v a n n a k . Egy másik helyen is megemlíti Balhí a baskirokat, a Káspi-tó körüli utak leírásá- val kapcsolatban. Azt mondja, hogy a besenyőktől a „belső"

baskírokig tíznapi út, a „belső" baskíroktól pedig Bulgárig huszonötnapi út van.

Ez az itmerárium nem teljesen világos, mert s t m azt nem m o n d j a meg, hogy melyik Bulgáriáról van szó,

sem az nem tűnik ki szövegéből, hogy a „belső", baskír megjelölés a feketetengeri, vagx' a baskiriai magya- rokra vonatkozik-e. H a a távolságot vesszük figyelembe, akkor a volgai Bulgáriára, illetve a feketetengeri magyarokra gondolhatunk. P á r h u z a m b a lehet állítani a „belső b a s k í r "

kifejezést a „belső (ill. külső) bolgárral" is, ez utóbbinak jelentése azonban szintén vitatott.® A kérdés most nem érdekel bennünket, csak arra m u t a t h a t u n k rá, hogy a „belső"

megjelölés nem név, hanem egy arab földrajzi műszó, amely

1 Istahrí, ed. de Goeje, 1870, 225; Ibn Hauqal,ed. Kramers, 1939, 396; = MHK, 240.

» D e adm. imp., e. 37, M H K , 115.

' Németh: A Honf. Kial. 302.

* Istalııî, ed. de Goeje, 227; Ibn Hauqal, ed. Kramers, 398;

- MHK," 24*1 kk.

1 V. ö. mindenekelőtt C'hvolson: i. h., 82 kk, továbbá Marquart-.

Streifzüge, 517 kk és Macartney: The magyars in the ninth century, 1930, 35 kk.

• Chvolson, i. h.. Minorsky, Gibb Memorial New Series, X I , 1937, 319, n. 3.

277

már az első nevezetes a r a b geográfus, H u w á r i z m i művében is előfordul.

A korábbi a r a b a d a t o k közül fontos még Ibn F r d ' á n útleírása, aki 922-ben u t a z o t t á t a baskírok országán. Áz ő úti jelentése

és Mas' üdinak egy a d a t a (X. század)

később fog foglalkoztatni b e r n ü n k e t .

A későbbi geográfusok

közül Gardízi is megemlékezik a baskírokról. Egy sajátságos történetet mond el, a m e l y b e n a baskírok a kazárok és kimekek szomszédságában szerepel- nek. Gardízi a d a t a ugyan régi (XI. század), de nem teljesen világos és a jelen probléma szempontjából nem is lényeges.

Idrísí (XII. század) meghatározása is a mai Baskiiiára illik nagyjából. (5 egy régebbi a d a t o t is közöl a baskírokról, amely Sallám tolmácsnak a Góg és Mágóg falához t e t t állítólagos útjáról (IX. század közepe) szóló tőle is közölt jelentésben olvasható. E z t az a d a t o t azonban aligha s o r o z h a t j u k a többiek közé. A még későbbi geográfusok az előbbieket kivonatolják, t e k i n t e t nékül arra, hogy a régi a d a t o k még megfelelnek-e a valóságnak. í g y a XIV. századbeli Alü-1-Fidâ részben az előző századbeli I b n Sa'idot k i v o n a t o l j a , részben azonban Bslhi régi t u d ó s í t á s á t . Hasonló a helyzet Dim: éqi és Qazwinx esetében is. Ü j ezekben a forrásokban B a l l í h o z képest csak a n n y i , hogy m á r a dunai magyarokról is t u d n a k . Megvan még náluk a Ball i-féle basgirt név, de már hunkár-

ról is t u d közülük, akad olyan is, aki a keleti baskírokat a németekkel gondolja h a t á r o s n a k . Mindez természetesen a régi források és a d u n a i Magyarországról szerzett igen homályos értesülések keveréke: földrajzi spekuláció. A magya- r o k a t BalM u t á n nevezik baskírnak, amint, ez t a r t a l m u k b ó l , sőt például Abü-l-Firíá-nál a s/övegből is látszik. A r r a a kérdésre, hogy a magyarok baskír neve az arab geográfiai irodalomban Balhi-tól származik-e, vagy már ő is v e t t e valakitől, nem t u d u n k bizonyos választ adni. Ez az azonosítás azonban, úgy látszik, e l t e r j e d t lehetett, mert a mongol korról szóló tudósításokban is megvan.

1 Ed. Miik, 1926, 37, N o . 538, „JáRÜR városa, a belső", 66.

No. 967, ,,a külső nyugati tenger" stb.

* V. ö. alább, a 302. 1.

» V. ö. alább, a 300. 1.

4 Chvolson: i. h., 105—111; Németh: A H >nf. Kial. 303—306.

4 Németh, A Honi. Kial. 305, 3. jegyz. — A mongol hadjáratok perzsa forrásaiban található baskír—magyar azonosítással kapcso- latban d'Oh'Sin elsőnek felveti azt az iszmét, hogv az azonosítás a két nép nevének ősizecs 'réléséböl származik (d'Ohsson. Hisloire des Mongols, II. 1852, 620, jegyz.)

A fentiek értelmében Balhi tudósítása a későbbi geográfiai kompendiumok adataitól különválasztandó. Ehhez fogható, magyarokra vonatkozó a d a t , Gaiháni később t á r g y a l a r d ó nevezetes tudósításán kívül az egész m o h a m m d á n geográ- fiai i r o d á k m b a n n i r c s e n . Ügy látszik azonban, hogy már Ball inál is jelentkezik a földrajzi spekuláció. Ball i ugyanis baskírnak nevezi a feketetengeri m a g y a r o k a t is. Pedig a hon- foglaló magyarságnak aligha lehetett ez a valódi neve. H a a magyarok v a g y a k á r csak egy törzsük 889. után ezt a nevet viselték volna, akkor érthetetlen, hogy miért nem maradt a baskír névnek sem a régi magyar névadásban, sem a hely- nevekben, sem az egész m a g y a r régiségben, semmi nyoma.

Természetesen, kérdés, hogy miért használta Ball i a Fekete- tenger vidéki magyarokkal kapcsolatban a baskír nevet.

Azért-e, mert t u d t a , hogy — bár a m a g y a r o k a t nem hívják baskirnak — a két nép összetartozik, vagy pedig valami más okból. Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, egy másik problémát kell szemügyre vennünk.

A magyarok baskiriai h a z á j á n a k M a r q u a r t egy elterjedt feltevése

szerint egy másik a r a b forráscsoportban is megvan az emléke. E csoportnak képviselői 1. I b n R u s t a , az arab lexikográfus (a I X . század legvégén, vagy a X. század leg- elején írt), akinek nagy művéből egy kötetre való maradt meg, 2. a perzsa Gardízí (művét 1050—52-ben írta.) és 3. a spanyolországi a r a b B a k i i (megh. 1094). E három író egyéb- k é n t más korokról és témáról szóló művének van egy egyező részlete, amely az Iszlám területeitől északra lakó népek (besenyők, kazárok, burtaszok, volgai bolgárok, magyarok, szlávok, oroszok, kaukázusi népek) leírását tartalmazza. Az egyező részlet k b . tizenöt lapnyi t e r j e d e l m ű . A három író közös tudósításának közvetlen forrása minden valószínűség szerint Gaihâî i elveszett m u n k á j a (900. előtt pár évvel készül- hetett),

aki a I X . századi klasszikus a r a b geográfus Ibn H u r r a d â d l i h művére támaszkodott erősen.

Ez utóbbi ugyan megmaradt, de ma ismert szövegváltozatában éppen a kér- déses északi tudósítás hiányzik. Mivel Ibn H u r r a c á d l i h művének a bizánci birodalomról szóló részében egy bizonyos Muslim b. ati-Muslim al-Garmi nevű szerzőnek egyébként elveszett művére hivatkozik. szokásos feltenni, hogy a régi arab

1 1. h., 515 k.

* A magyarság őstörténete, »/.erk. Ligeti Lajos, 1943, 240—2..

3 tíarthold: Gibh Memorial New Series, V, 1928, 12 kk; XI.

1937, 23 kk.

277

geográfusok egész sora. a k i k az északi területeket leírják, ebből a m u n k á b ó l vette értesüléseit.

Ez a fi ltc vés azonban, amint az elmondottakból is l á t h a t ó , egészen k é t e s értékű. Egyszerűség kedvéért a fent említett három író közös eredetű tudósítását ,,a Gaih&ni-féle tudósítás"-nak n e v e z h e t j ü k . E tudósításból problémánk szempontjából a következő mondatok fontosak:

I b n R u s t a Bakri G a r d i z i

„ A b e s e n y ő k országa és „ A m a g y a r o k r ó l . Ezek „A b o l g á r o k országa és az '«ki-bolgárok országa kö- a besenyők országa és az az 'sfcí-ek k ö z ö t t , akik zött a m a g y a r o k h a t á r a i '«Ací-bolgárok között l a k - szintén b o l g á r o k , van a közül az első v a u " . . . n a k " . . . m a g y a r o k o r s z á g a . . .

..Országuk n a g y , egyik " O r s z á g u k e g y i k h a t á r a „ O r s z á g u k a Fekete-ten- h a t á r a eléri a Fekete-ten- e l é r i a rómaiak h a t á r á t gert éri, a m e l y b e két n a g y g e r t ( l e h e t s é g e s ez a for- ( V a g y azzal p á r h u z a - folyó ömlik . . . "

d í t á s is: e g y i k h a t á r a a mos) . • . "

F e k e t e - t e n g e r p a r t v o n a l á - val e g y ü t t h a l a d ) , amelybe két f o l y ó ö m l i k . . ' . "

Gardı, î szövegében, amint az I b n Rusta és B a k i i alapján megállapítható, az első szó (,,a b u l g á r o k " ) elírás ,,a b e s e n y ő k "

helyett. A m i az itt említett 'a&Z-bolgárokat illeti, róluk a öaiháni-féle tudósítás a z t mondja, hogy ők alkották a három volgai bolgár törzs közül a másodikat.

A (j-aihánéól leírt földrajzi helyzet nem teljesen világos.

Tudósítása szerint a besenyők

a Volga-torkolat vidékén és a Káspi-tó északnyugati partvidékén lakó kazároktól észak keletre (így Gardizi, B a k i i szerint északra) laknak; a kazá- roktól északra, a Volga mentén a burtászok földje,

attól északra volgai bolgárok országa v a n .

A három voigamenti ország: Kazária, a burtászok földje és Bulgária elválasztja a keleti besenyőket a nyugati szlávoktól és magyaroktól.

Ezt a k é p e t azonban erősen z a v a r j a a tudósításnak az az állítása, hogy a besenyők nyugatról a szlávokkal határosak.

1 Marquart, i. h., 28.

1 A tudósítás teljes szövegének szinopszisa itt a 292. 1. 2. jegy- zetében idézett mű 106—9 lapjain olvasható. Régebbi fordítás:

MHK, 160—196.

3 M H K , 163.

4 M H K , 150.

4 M H K , 158.

« M H K , 163.

' M H K , 174. Ez az adat kétszer is előfordul Gaiháni tudósí- tásában: egyszer a besenyők határainak leírásában Gardizinél (MHK, 150) és Bakrínál. E z a leírás I b n Rustánál hiányzik, de a/, eredetiben benne volt, mert a másik helyen, a szlávok leírásában (MHK, 174) mind Ibn Rustánál, mind (iardizínél megtaláljuk.