A KINAI p a p a g á j
REGÉNY
IRTA
EARL DERR BIGGERS
FORDITOTTA
ZIGÁNY ÁRPÁD
P A L L A D I S R T . K I A D Á S A B U D A P E S T
A z angol eredetiből fordított egyedül jogosított m agyar kiadás.
AZ ANGOL KÖNYV CÍME
THE CHINESE PARROT
, A O ^ o U if
O ita M jC i S Z tC H E iJ II K i í i í d i í f
3 gjsng 1^ 3
L E L T Á R I S z A M
C r y ^ J U . , / C l /,
I
HUNGÁRIA HÍRLAP NYOMD A R.-T. BUDAPEST
E L S Ő F E J E Z E T A Phillim ore-gyön gysor
A lexander Edén belépett a ködös utcáról abba a nagy, m árványoszlopos üzletbe, ahol a „M e ek and E den“ cég kínálta vevőin ek a drágaságait. K ö zvetle
nül az alacsony vitrin ek m ögött, m elyekben szem kápráztató ragyogással csillogtak az aranyba, ezüstbe és platinába fo g la lt drágakövek, negyven k ifogás
talan segéd várta a vevőket. L egú jab b divat szerint szabott elegáns ruhájukon sehol sem mi ránc vagy gyűrődés, m indegyiknek balold ali gom blyukában p i
ros szekfü, o ly üde és élénk-piros, m intha a kabát hajtásából sarjadt volna.
Edén barátságosan bólogatott jobbra-balra, am int sietve m ent vé g ig a m ozaik-padlón. Alacsony em ber volt, külsőre nagyon elegáns, kissé m ár őszülő
„gen tlem a n ", a tartása büszke, a tekintete szinte pa
rancsoló, ahogy ez társadalm i ran gjához és gazda
sági helyzetéhez illett. M ert a M eek-dinasztia, miután megalapozta a cég hatalm át és vagyonát, örökségül hagyta ezt A lexan der Edenre, akiből ig y lett A m erika legism ertebb és legszolidabb ékszerüzletének e g y e
düli tulajdonosa, a Sziklás-hegységtől nyugatra.
A hosszú terem végében pár lépcső vezetett a félem eletre, a nagy fényűzéssel berendezett igazgató
sági irodába, ahol a főnök dolgozott. Az előszobában m ár várta a titkárnője.
— Jó reggelt, miss Chase — köszöntötte a f ő nöke.
A fiatal leány m osotyogva bólintott. Edén Ízlése és esztétikai érzéke roppant m ód kifinom odott az ékszerkereskedésben: ez a kettős tapasztalat vezette titkárnője megválasztásában. Miss Chase magas, kar
csú, elegáns leány volt, ham uszőke hajjal, ibolyakék szem ekkel és nagyszerűen öltözködött. Bob Edén, aki nem nagyon szerette az apja mesterségét, azt szokta mondani, hogy valahányszor belép az „ö r e g “ irodá
jába, m indig úgy tetszik neki, mintha igen előkelő szalonba menne ötórai teára
Alexander Edén m egnézte az óráját.
— Tí z percen belül látogatót várok — m ondta — régi barátnőm . . . M adam e Jordán, Honoluluból. Ha m egjön, kérem , vezesse be azonnal.
— Parancsára, mr. Edén — felelte a leány.
A főn ök bem ent szobájába, letette a botját, ka lapját és felakasztotta a kabátját. Széles Íróasztalán halom ban hevert a reggeli posta. Szórakozottan né
zett rá — a gondolatai m ásfelé jártak. Odam ent az egyik ablakhoz és kinézett az utcára.
A köd, am ely éjszaka ráfeküdt San-Francisco utcáira, m ég nem tisztult el. Ebben a szürkés, fá ty o los levegőben, m int m ozi-vásznon, rég elfeledett k é
pek, színes em lékek elevenedtek fe l Edén előtt. Gon
dolatai messze visszaszárnyaltak az elm últ évek h o m ályába — s egyszerre csak ott látta magát, mint 17 éves, csinos, barna fiút.
N egyven évvel ezelőtt volt — gyönyörű szép éjszakán, Honoluluban. A Ph illim ore-palota hatal
mas szalonjában, pálm ák m ögé rejtve az egyik sa
rokban, B erger hires bandája m uzsikált és a sima par
ketten Sally P h illim o re kisasszonnyal táncolt ő — A lec Edén. A fiú minduntalan el-elbotlott, m ert m ég
nem ismerte az uj táncot: — a tw o step volt, m elyet nem rég hozott Bostonból a „N ip s ic “ hadihajó m ula
tós tisztikara. És talán az is hozzájárult a fiatal Alec zavarához és botlásaihoz, h ogy a „sziget kedvencé“ - vel táncolt.
Vannak, akiket a szerencse, puszta szeszélyből, elhalm oz m inden jó v a l — és ilyen vo lt Sally Ph illi- m ore is. O lyan szép volt, hogy egym agában ez is elég kincs lett volna: de sorsa m ég m érhetetlen gazdag
sággal is m egtetézte ezt. A Ph illim ore-dinasztia k a r
rierjének delelőjén állt: — Ph illim ore-h ajók szelték keresztül-kasul a tengereket, a P h illim o re-fa rm ok több ezer h old ján sárgulva érett a cukornád, m éz
édes, gazdag term ést Í g é r v e . . . s ahogy A lec Edén tánc közben lenézett, a reá felm osolygó gyön yörű leányra, a szem e rajta feledkezett a legendás hirü Ph illim ore-gyön gysoron , m ely ott pom pázott a leány h ófeh ér nyakán. M arc P h illim o re hozta Lon d on b ól és elfú ló lélekzettel tárgyalták szerte egész H on o lu lu ban, h ogy m ily szörnyű pénzbe került.
Edén, a „M e ek and E d en “ kizárólagos cég- tulajdonosa, m ég egyre némán bám ult k i a ködbe.
Jól esett neki ú jra átélni annak a haw ai-i éjszakád nak e m lé k e it. . . Varázsos éjszaka volt, lev eg ő je bal"
zsamos az exotikus virá g ok illatától, a messze tá v o l
ból odahallatszott a hullám verés tom pa m uzsikája, ahogy m orajló táncát sírva já rta a kék óceán hűvös árja, körülötte pedig szilajon harsant fe l a vértforra ló zene, eln yom va a táncoló, flö rtö lő párok boldog ka
cagását . . . És Edén A lec ú jra látta Sally kék sze
meit, ahogy fölm osolyogtak rá és látta — de m ost m ár más szem m el: hiszen közel já rt a hatvanhoz és kereskedő vo lt — a mesés szépségű gyöngysort, ahogy ott pihent a Sally h ófeh ér keblén, enyhe tűz
zel ragyogva a villam os körték fényében . . .
Oh, végei . . . m egránditotta a vállát. Ennek m ár negyven éve és oly sok m inden történt azóta. —
7
Sally fé rjh ez ment F red Jordánhoz és pár évre rá m egszületett egyetlen fia, Victor. K om or, szom orú m osoly suhant át Edén arcán. M ily rosszul válasz
totta m eg, szegény asszony, léha, könnyelm ű és h ó bortos gyerm ekének a nevét!
Odam ent az Íróasztalához és leült. Egészen b i
zonyos — gondolta m agában — , h ogy m egint ennek a haszontalan fickón ak valam i ostobasága kénysze
ríti rá Sallyt, h ogy m egvá ljon a családi gyön g y sor
t ó l . . . Persze, egészen bizonyos, V ictor va la m i csá
vába került és, h ogy kiszabaduljon, az a n yja kény
telen piacra vinni utolsó ékszerét.
Bosszús elszántsággal feküdt bele postájának feldolgozásába, de a titkárnője m ár néhány perc m úlva rányitotta az ajtót és jelentette a várt látoga
tót:
— M adam e Jordán van itt, uram.
Edén felkelt. Sally Jordán jött fe lé je a kinai sző
nyegen, m ely eln yelte lépteinek neszét. F ü rgén és vidám an m osolyogva jött, m int régen — az évek szinte nyom nélkül suhantak át fö lö tte! — és a hangja lágyan, m egvesztegető érzéssel csengett:
— A lec . . . Kedves, öreg barátom . . .
A lec Edén m indkét kezével m egfogta Sally finom kezeit. Ism ét d ön tötték a múlt em lékei, ahogy f o j tott hangon m egszólalt:
— Sally! . . . K i se m ondhatom , m ennyire örü lök, hogy látom.
K özel tolta Íróasztalához a nagy, kényelm es ka
rosszéket:
— Ide, kérem . . . A k irályn ői trónusba . . . Sally m osolyogva ült le és Edén szem közt ült vele, az Íróasztala m ellett. M eglátszott rajta, h ogy el- fo gó d ott; zavarának palástolására felvette a papiros
vágót és azzal játszadozott.
— Mióta van itt, kedves Sally? — kérdezte aztán
— Két h e t e . . . igen, azt hiszem, hétfőn múlt két hete.
— Ez nem szép, Sally — csóválta Edén a fejét
— két hete már, h ogy itt van és én nem tudtam róla! . . . Hát illik ez?
— De m ikor m inden percem le vo lt fogla lva — m entegetőzött Sally — V ictor is velem vo lt és é jje l
nappal hurcolt m indenfelé, hogy szórakoztasson.
O lyan derék, jó fiúi
— Ah, igen . . . Victor. Azt hiszem, a fiú jó l van és boldog? — kérdezte Edén odavetőleg. Kinézett az ablakon és legyintett. — Ú gy látszik, m ár oszlik a köd. M ég utóbb szép napunk lesz . . .
— Kedves, öreg A lec! — sóhajtott Sally a fe jé t rázva — m ire jó ez a köntörfalazás? K ettőnk közt igazán sem mi értelm e, hogy kerülgessük a dolgot, m int macska a fo rró kását. T érjü n k rá m in djárt az üzletre. A h ogy m ár telefon on is m ondtam , elhatároz- tom, hogy eladom a Ph illim ore-gyön gysort.
— Igaza is van — bólintott Edén. — M ivel leánya nincsen: mi haszna tartaná ezt a holt tőkét?
— N em egészen úgy van, A lec — m ondta Sally csendesen. — A z igaz, h ogy én m á r . . . az én k o ro m hoz m ár nem illik. A z ilyen ékszer csak fiatal, üde nyakra illik. D e nem azért akarom eladni, nem i Sőt el se adnám, ha nem hajtana rá a szükség. De nem tarthatom m eg tovább. M inek tagadjam ? A . . . a csőd szélén állok, Alec.
Edén m egint kinézett az ablakon és nem felelt.
— Ugy-e, hihetetlen? — folytatta Sally. — Pedig a P h illim o re-h a jó k . . . a cukornád-ültetvények . . . minden, m inden elúszott már. N agy palotánk a ten
gerparton értékén túl m eg van terhelve jelzá lo g kölcsönnel. V ictor . . . hiszen tudja! . . . néhány sze^
rencsétlen vállalkozásba fo go tt és . . . és . . .
— Mindent tudok — szólalt m eg m ost Edén gyengéden.
— Oh, tudom , m ire gondol, A lec — sóhajtott Sally. — V ictor rossz fiú, nagyon rossz fiú. H óbortos és könnyelm ű és . . . és talán m ég rosszabb is. De n e
kem nincsen ra jta kivü l senkim, am ióta F red itt
hagyott. És . . . én nagyon ragaszkodom hozzá!
— Hiszen ez term észetes — m osolygott Edén. — És ne h igyje, h o g y . . . h o g y szigorúan Ítélem m eg Victort. N ekem is . . . nekem is van fiam.
— Bocsásson m eg, h ogy ez eszem be se jutott!...
H ogy van Bob?
— Oh, neki sem m i b a ja ! — vélte Edén vállal vonva. — Lehet, h ogy m ég bejön, m ielőtt ön elm egy, feltéve, h ogy . . . korán reggelizett.
— ö n n e l együtt d o lgo zik az üzletben?
— N em egészen — válaszolt Edén a fe jét rázva. — A legutolsó három évben egyetem ekre járt;
az első évben a D éli-tenger szigetvilágát járta, a m á
sodikban átrándult Európába és a h a rm a d ik a t. . . ahogy hallom , klu bjának a kártyaszobájában tö l
tötte. D e úgy látszik, m égis kezd valam elyest törődni a jö v ő jé v e l. Legú jab b terve az, h o g y lapkiadó lesz.
Sok ú jságíró barátja van. — Kissé kesernyés han gon folytatta, k ezével az üzlethelyiség felé legyintve.
— E z a vállalat, am elybe egész életem m unkáját b ele
fektettem , Sally . . . untatja Bobot.
— Szegény A lec — sajnálkozott Sally Jordán. — F ájd alom , így vagyunk a most fölsa rja d ó n em zed ék
kel. N em értjük m eg: am inthogy ők se értenek m eg b en n ü n k et. . . D e én m ost azért jöttem , h o g y a m a
gam b a já ró l panaszkodjam . M ondtam már, h ogy a csőd szélén állok. E z a gyön gysor m indenem , az utolsó vagyon om .
— M ég m indig elég szép vagyon — vigasztalta Edén.
— T a lá n elég lesz, h o g y kirántsam V ictort abból a hinárból, am elybe keveredett. És, ami m arad: ta Ián elég lesz nekem , m ég hátralévő esztendeim re. Az
apám, úgy tudom, kilencvenezer dollárért vette. Ez nagy pénz vo lt akkoriban, de m o s t . . .
— Most is az, Sally — vágott közbe Edén — sőt most „m é g nagyobb*1 pénz. M ert a múlt század nyolcvanas évei óta m indennek felm ent az ára, lég kivált azonban az igazgyön gyöké. A Ph illim ore- gyöngysor m ost m egér három százezer d o llá r t . . . igen, három százezret
Sally összerezzent és rekedtre vált hangon, izga tottan kérdezte:
— K om olyan m ondja? . . . Oh, de h ogy lehet ez?
És honnan tudhatja, h ogy . . . hisz ön nem is látta azt a gyönysort!
— M indjárt gondoltam , h ogy nem fo g em lé
kezni rá — fenyegetőzött Edén tréfás szem rehányás
sal. — Éppen, am ikor ön jött, em lékezetben vissza
kalandoztam a múltba, am ik or . . . negyven eszten
deje látogatóban voltam H awaiban, a nagybátyám nál. Tizenhétéves voltam a k k o r . . . tizenhétéves, Sally! És m aguknál bál volt és maga tanított engem a tw o step-re. A k k or láttam a gyön gysort a maga nyakán. Életem nek egyik legszebb éjszakája v o l t . . . elhiheti!
— És nekem is szép éjszakám volt — sóhajtott Sally. — Most m ár em lékezem . A k k or hozta apám a gyöngysort Lon d on b ól és én azon az éjszakán visel
tem először. N egyven é v . . . oh, Alec, térjünk vissza a jelenbe. — Néhány pillanatig hallgatott s aztán m egkérdezte: — H árom százezer dollár . . > azt m ondja?
— Nem kezeskedhetem , h ogy kapunk is érte annyit — m agyarázta Edén. — Én csak azt m ond
tam: ennyit m egér a gyöngysor. De nem könnyű találni vevőt, aki m eg is fizeti az árát. Az, akire gon dolok . . .
— Oh, hát m ár talált is valakit? . . .
— K ö rü lb e lü l. . . nos, azt hiszem, igen. De nem
11
akar adni többet kétszázhuszezernél. Persze, ha önnek sürgős, hogy eladja . . .
— N agyon, nagyon sürgős — bólintott Sally. — És kicsoda ez a m odern Midás?
— Madden — felelte Edén — P. J. Madden.
— Csak nem a börzekirály?
— De az. T alán ism eri?
— Csak az újságokból. Tu dom , h ogy hires em ber, nagy finánc-zseni, de m ég sohase találkoztam vele.
Edén összeráncolta a hom lokát:
— Furcsa. P e d ig úgy látszik, h ogy ő ism eri m a
gát — csóválta a fe jé t Edén. — M eghallottam , hogy éppen a városban van és m indjárt tegnapelőtt, a m i
k o r m aga telefonált, m eg is látogattam. M ik or m eg
kérdeztem , hogy nem látogatná-e m eg az üzletemet, mondta, h ogy szeretne valam i gyöngy-nyakéket venni a leányának, de ez csak afféle frázis volt. De m ihelyt m egm ondtam , h ogy a P h illim ore-gyön gysorról van szó, azonnal érdeklődött. — „S a lly P h illim o re gyöngysora?** — m ondta és felnevetett. — „N os, azt m egvenném .“ — „Három százezer** — m ondtam én.
— „Kétszázhuszezer — felelte Madden — eg y cent
tel se több!** — És rám nézett kidülledt szemeivel...
m int ez, ni! — m osolygott Edén, rám utatva az aszta
lán álló kis Budha-szoborra. — Tessék ezzel alku
dozni!
— De, Alec, ez a Madden nem ism erhet engem!
— szólt Sally m eglepődve. — N em értem a dolgot...
H a nem is adja m eg a gyöngysor igazi árát, azért m égis annyit igér, h ogy . . . oh, A lec: el k ell fo g a d nom . Kérem , kösse m eg vele az üzletet, m ielőtt e l
m egy a városból.
K opogtak az ajtón és a titkárnő bedugta a fejét:
— Mr. Madden, N ew yorkból, uram.
— Kéretem , h ogy fá ra d jon be — m ondta Edén a titkárnőnek s aztán Sallyhoz fordult: — M egk ér
12
tem, hogy jö jjö n ide ma reggel és találkozzék önnel személyesen. Lehet, h ogy valam it m ég kipréselhe
tünk belőle, bár nem igen hiszem, mert kem ényfejü makacs ember, Sally: nagyon makacs. A m it az újsá
gok irnak róla, nem anekdota, hanem tiszta igazság...
H irtelen elhallgatott, mert a félelm etes pénz
ember, akiről beszélt, m egjelent a küszöbön . . . P. J.
a m aga valóságában — a „n a g y “ Madden: száz és száz w allstreeti csata diadalm as hőse — a hat láb magas gránitem ber, bőre szabott, hagyom ányos szürke ruhájában ott állt a küszöbön és kék szem é
nek hideg sugara, m int a sarki fén y lobbanása, sö
pörte végig a szobát.
— Parancsoljon, mr. Madden — invitálta beljebb Edén, felkelve.
Madden lassan besétált a szobába. M ögötte jött a leánya — magas, karcsú leány, előkelően hanyag tartással — és legvégül, divatosan szabott kék ruhá
ban, m odorosán és m erev szögletességgel a titkár.
— Madam e Jordán — m osolygott Edén — ez itt mr. Madden, akiről éppen beszélgettünk.
— Ha m egengedi — szólalt m eg Madden, m eg
hajolva Sally előtt — bemutatom E velyn leányom at és m r. Martin Thornt, a titkáromat.
Mintha a hangja is elárulta volna — oly "rozs
dásan csikorgott — h ogy nagyon sokat „d o lg o zo tt"
a vasmüvek, gépgyárak és általában a nehézipar pa
pirosaiban.
— Parancsolnak talán leülni — szólt Edén, k í
váncsian vizsgálva a furcsa kis társaságot, m ellyel szinte m egtelt az irodája. Érdekes három karakter volt: az öntudatos, vasenergiáju pénzfejedelem , aki hidegen m érlegelte m indig, h ogy m iből m ennyi hasz
not csiholhat ki — az elegáns és gőgös leány, akit bálványozásig szeretett az apja — és a sovány, je le n téktelennek látszó, de kifogástalanul öltözköd ő titkár,
akinek a befolyása sokkal nagyobb volt, m int ameny- n yit szerény lakájm odora sejtetni e n g e d e tt. . .
M adden egészen odatolta székét az Íróasztalhoz:
szinte vele volt tele az egész szoba — a többiek mind eltörpü ltek m ellette.
— M ellőzzü nk m inden cerem óniát — mondta szárazon. — A zért jöttünk, h ogy m egnézzük a g y ö n g y sort.
Edén összerezzent.
— Bocsánat — kezdte szabadkozva — itt valam i félreértés van. A gyön gysor jelen leg m ég nincs San- Franciscóban
M adden m eglepetve bám ult rá.
— H iszen ön azt m ondta nekem , hogy ha id e jö v ö k , találkozhatom a tu la jd on ossal. . .
— Ú gy van — vágott közbe Edén — annyit m ondtam és nem többet.
Most Sally Jordán sietett Edén segítségére:
— K érem , m r. Madden, m ikor eljöttem H on o lu luból, m ég nem vo lt szándékom eladni a gyöngysort Csak később fordultak úgy a dolgok, h ogy erre hatá
roztam magamat. Már izentem is érte, h ogy küldjék utánam.
Most m egszólalt a leány is. H átradobta nyakából a prém es boát — nagyon szép leány volt, de hideg, gőgös és kem ény, m int az apja — most pedig hatá
rozottan bosszús, m ert csalódott a rem ényében.
— Term észetesen azt gondoltam , h ogy a g y ö n g y sor itt van — m ondta unott bosszúsággal. — K ü lön ben ide se jöttem volna.
— Na, ez a kis kirándulás nem árt m eg neked
— torkolta le az apja. — A zt m ondja, mrs. Jordán, h ogy m ár izent a gyöngysorért?
— Igen, mr. Madden. M a é jje l indulnak vele H o noluluból és, hogyha m inden jó l m egy: hat nap m úlva m inden bizon n yal itt is lesz.
— N em ér sem m itl — rázta a fe jé t Madden. —
A leányom ma é jje l indul Denverbe, én pedig holnap hajnalban délre utazom és egy hét m úlva talá lk o
zunk C oloradóban. Onnan azután együtt m együnk tovább. A gyön gysor tehát m inden esetre elkésik.
— Szívesen utána küldöm önnek az ékszert, ahová k íván ja — ajánlkozott Edén.
— I g e n . . . ez m ár valam i. — M adden g on d olk o
zott, aztán od afordu lt M adam e Jordánhoz: — U gyanaz a gyön gysor ez, am elyet ön 1889-ben viselt a régi Pa- lace H otelben? — kérdezte.
Madam e Jordán m eglepetve nézett a b ö rze
kirá lyra és halkan felelt:
— U gyanaz, m r. Madden.
— De biztosíthatom , h ogy most m ég sokkal szebb! — szólt közbe Edén m osolyogva. — Hiszen tudja, mr. M adden, h o g y az ékszerészek közt erősen tartja m agát az a babonás hit, h ogy a gyön g y m in d ig m agába szívja viselőjén ek az egyéniségét: ra g y o góbb lesz va gy veszít a fényéből, aszerint, am inő a gazdája. H a ez a babona igaz: akkor a gyöngysor ma sokkal szebb, ragyogóbb és tökéletesebb, mint 1889-ben volt.
— L á ri-fá r i! — vonogatta a vállát Madden. — Oh, bocsánat: nem azt akartam ezzel m ondani, hogy m adam e Jordán . . . izé . . . nem varázsolhatta szebbé és értékesebbé a gyöngysort: csak nem hiszek az ilyen hagyom ányokban . . . Szóval: reális üzletem ber vagyok. És, h ogy rátérjünk az üzletre: m egveszem a gyön gysort azon az áron, ahogy m ondtam
Éden a fe jé t rázta és alkudozni próbált:
— A gyön gysor m egér legalább három százezer dollárt — m ondta.
— De nem nekem — jelentette ki a m illiom os.
— Kétszázhuszezer, ahogy m ondtam . H úszezer most, rögtön, fo gla lón a k és a hátralévő kétszázezer harm inc napra az után, h ogy m egkaptam a gyöngysort. Tessék dönteni: áll a vásár va g y nem?
F elk elt és . . . toronym agasságból nézett le az ékszerészre. Edén nagyon ügyes kereskedő vo lt és értette az üzleti alkudozás m inden fortélyát, de ezzel a G ibraltár-em berrel szemben csődöt m ondott m in
den tudom ánya. Gyám oltalanul, tétován nézett Sally Jordanra.
— Rendben van a dolog, A lec — szóla lt meg m adame Jordán. — E lfog a d om az ajánlatot.
— A h ogy parancsolja — bólintott Edén sóhajtva.
— Mondhatom , hogy nagyszerű üzletet csinált, mr.
Madden.
— Én csakis nagyszerű üzleteket kötök — felelte mr. Madden — vagy ha nem m egy, akkor nincs üz
let. — K ivette zsebéből a csekk-könyvét: — Húszezer dollár azonnal, m int fo gla ló . . .
A titkár most szólalt m eg először. A hangja éles és hideg volt, valam i sértő, bántó m ellékzöngével:
— H a jó l hallottam , a gyön gysor hat nap múlva itt lesz? — kérdezte.
— Körülbelül hat-hét nap múlva, igen — felelte m adam e Jordán.
— Ah, igen — bólogatott a titkár s a hangja n yá
jasra enyhült, am int tovább próbált érdeklődni: — M egérkezik pedig? . . .
— Magánküldönccel — vágott közbe Edén n yer
sen.
Most utólag élesebben szem ügyre vette Martin Thornt. Sovány arc, csúcsba futó hegyes koponya, keskeny hom lok, szürkés-zöld, kellem etlenül pislogó szemek, hosszú, ideges kezek . . . N em éppen k elle
mes társaság — gondolta magában Edén és hangosan m egism ételte:
— Igen, m agánküldönc hozza a gyöngysort.
— Persze, persze — bólogatott Thorn.
M adden m egírta a csekket és letette Edén Író asztalára.
— Volna egy ötletem , vezér — szólalt m eg most
a titkár, a m illiom oshoz fordulva. — Ha miss E velyn úgyis visszajön és télig Pasadenában m arad, b iz o nyára szeretné ott is viselni a gyöngysort. M ivel pedig m i egy hétig m ég itt leszünk a közelben, azt aján la nám, h o g y . . .
— N e a ján ljon semmit, h a llja! — szakította félbe Madden. — E szem ágába se jut, h ogy keresztül-kasul cip eljem ezt a gyön gysort pont ezen a vidéken, ahol m inden m ásodik em ber bandita!
— De apám — szólalt m eg miss E v ely n is — abban igaza van mr. Th ornak , h ogy szeretném v i
selni . . .
H irtelen elhallgatott, m ert P . J. M adden vörös arca violaszinbe kezdett játszani. A m illom os hátra
vetette a fe jét — az újságok szerint ily en k or „ ö k lelni készült11 — és, ügyet se vetve miss E v elyn re és a titkárra, egyenesen Edenhez ford u lt:
— A gyön gysort m a jd N ew yorkban veszem át.
Most egyelőre délre utazom. Van egy kis farm om , négy m érfö ld n y ire E ldorádótól, csinos ranch-csel a sivatag szélén. M eg akarom nézni, hogyan g azd á l
kodnak rajta az em bereim ; mert, ha nem néz a k ö r
mükre az ember, k ilo p já k bizon y m ég a szem eit is!
M ih elyt hazaérkezem N ew yorkba, rögtön sürgönyzök és akkor elküldheti a gyöngysort az irodám ba és m indjárt m egkapja a 30 napra szóló csekket is.
— T eljesen rendben van a d olog — felelte Edén
— és, ha szives lesz m egvárni: azonnal kiállitom a számlát, m egállapodás szerint. Tetszik tudni: az üz
l e t . . . üzleti
— Term észetesen — hagyta helyben Madden, m ire E dén kim ent
Most E velyn M adden is felkelt.
— M a jd odalent, az üzletben várlak m eg, apám
— m ondta — szeretném m egnézni, vannak-e szép sm aragdjaik. — O daford u lt m adam e Jordánhoz: —
m indig azt hallottam, hogy San-Franciscóban vannak a világ leggyönyörűbb sm aragdjai.
— És ez igaz is — felelte Sally m osolyogva. F e l
kelt és gyengéden m egfogta a fiatal leánynak mindkét kezét. — Nagyszerűen illik az ön gyönyörű nyakára a Ph illim ore-gyöngysor — mondta kedvesen. — Az ékszer is nyer vele, ha gyönyörű, bársonyos alapon fekszik . . . és tiszta szivem ből kívánom : viselje b o l
dogan, vidáman és sokáig ezt a gyöngysort, am ely
ben nekem is o ly sok öröm öm volt!
— Oh, köszönöm , köszönöm — felelte miss E velyn és hideg gőgje mintha felengedett volna a közvetlen érzés m elegétől.
M ikor miss E velyn kiment, Madden odaszólt a titkárjának:
— M enjen le az autóba és ott várjon meg.
Retten m aradtak csak az irodában: ő és madame Jordán. A m illiom os pár pillanatig m ogorván nézett Sallyra s aztán m egszólalt:
— ö n most lát engem először, igaz?
— A zt hiszem . . . igazán nem emlékszem.
— Természetesen, nem emlékszik. De én láttam önt. Oh, oly rég történt ez, hogy most m ár nem fo g fájn i, ha beszélünk róla. Akarom , hogy tudja: nekem igen nagy elégtétel, hogy a leányom é lesz ez a gyön g y sor. R égi és m ély sebet gyógyított m eg ez a m ai dél
előtt.
— N em értem önt — szólt madame Jordán meg- hökkenve.
— Tu dom : nem is érthet, de talán m egm agya
rázhatom . A nyolcvanas években gyakran átrándult ön a családjával H aw aiból ide és ilyenk or a Palace Hotelben szálltak meg. És é n . . . én pincér voltam ebben a fogadóban. Gyakran láttam ö n t . . . láttam egyszer olyankor is, m ikor azt a gyönyörű gyön gy
sort viselte. Nekem ön vo lt akkor a legszebb leány a
fö ld kerekségén . .. Oh, m iért ne m ondjam ezt meg most, am ikor m ár . . . m ár . . . izé . . .
— . . . m egöregedtünk m ind a ketten — bólintott gyengéden m adam e Jordán.
— Igen: ezt akartam m ondani én is. Im ádtam önt, szinte földöntú li áhítattal, de én . . . de én csak pincér voltam . . . ön m eg se látott engem . . . soha, soha! E gy darab bútor: közönséges szállodaberendezés voltam az ön szemében . . . pedig, ha tudná: m ily szörnyű, m ély sebet vágott ez a büszkeségem en!
Megesküdtem, hogy feltornászom m agam at és tud
tam . . . m ár akkor tudtam, h ogy sikerülni is fog.
A rról ábrándoztam , hogy feleségül veszem . . . Most m ár m osolyoghatunk ezen m ind a ketten, h ogy — nem sikerült. M ert nekem se sikerül m inden . . . nem:
nem m inden sikerül. De ma végre m egszereztem azt a gyönyörű gyöngysort: ott fo g pom pázni a leányom n y a k á n . . . és m indennél nagyobb elégtétel nekem, hogy ezt a gyön gysort — öntől vásároltam m eg! . . . A h ogy m ondtam : a régi és m ély seb ma végre b e
gyógyult, asszonyom .
M adam e Jordán ránézett a m illiom osra és m eg
csóválta a fe jét. V alam ikor talán m egsértődött volna ezen a rideg és önző kifakadáson, de m ost nem fá jt neki. Csak ennyit m ondott:
— ö n nagyon különös ember, mr. Madden.
— V agyok , am ilyen vagyok — felelte a m illio mos. — E zt el kellett m ondanom , különben nem lett volna teljes az öröm öm és az elégtételem .
Most bejött Edén a szám lával és a nyugtával.
— Ha ezt aláírja, mr. M adden: akkor készek is vagyunk — mondta. — Tessék a nyugta . . . Úgy, k ö szönöm.
— Sürgönyözni fo go k — felelte Madden. — A gyöngysort N ew york b a kérem : ott és nem máshol akarom átvenni. Jó napot.
O dafordult m adam e Jordánhoz és kezet nyuj-
tott neki. Sally elfogadta és m osolyogva szorította
meg. — t
— Isten vele, mr. Madden — m o ■■ — Most már nem nézek keresztül önön. Most végre látom önt.
— És mit lát, ha szabad kérdeznem ? #
— E g y szörnyen hiú embert, de aki m égis sze
retetrem éltó.
— Köszönöm . Nem fogom elfelejten i. Isten ö n nel, madame.
M ik or Madden elment, Edén fárad tai! Ült le.
— Nehéz em ber — m ondta s ó h a jt v íA f^ fáraszt a? m odora, az egyénisége. Többet a k a rta j^ e ié r n i, de m inden erőlködésem rem énytelen volt. Valam iképpen tudtam, hogy ő m arad fölül.
— Ú gy látszik, m indig és m indenben ő marad
— A z im ént n en v akartam, h ogy m egm ondja: ki hozza ide a gyöngysort, m ert ott volt a titkár is — szólalt m eg Edén, pár pillanatnyi hallgatás után — de most mégis szeretném tddni.
— H ogyn e 1 — felelte m adam e Jordán. — Charlie hozza.
— Charlie! . . « M ftsoda Charlie?
— Chan d ete k tfffelü g y elő Honoluluban. V a lam i
kor a tengerparti nagy palotánkban első kom orn yik volt.
— Chan . . . — Tehát kínai?
— Az. Charlie beállt rendőrnek és nagyszerű karriert csinált. M in dig szeretett volna átjönni A m e
rikába és én most teljesítem ezt a vágyát. K ieszk özöl
tem m indent: hosszabb szabadságot, útlevelet, beuta
zási engedélyt, szóval m indent. És Charlie hozza a gyöngysort. Jobb postást keresve se találhattam volna .. . Oh, olyan derék, hűséges fiú, hogy csukott szem m el bíznám rá az életem et is . . . nem. ez nem nagy érték! De rábíznám a fiam élejéj is, akit pedig m indennél jobban szeretek a vi
fölül.
I ^ _ r - És ma é jje l indul?
Igen: a>,President P ie rc e “ fedélzetén. Csütörtö
kön ^ é s ő délután^kell m egérkeznie.
A z i » j t ó kin yílt és jó l^ p ü , csinos fiatalem ber állt a^küszc!|>ön. N aptól e9e(tt arcának kem ény vonásai erős a k a i^ o t és elszántságot árultak el, am it szem ei
nek daftilt m osolygása enyhitett. A fellépése ön érze
tes, a, nu>dora előkelő, és udvarias volt és miss Chase
— a k ire'rá m o so lyg o tt ai előszobában — m ég sokáig elábrándozott azután is erről a m egvesztegető m oso ly
ról. A fiatalem ber vid ám ingerkedéssel szólalt m eg:
— Oh, apám . . . bocsánat, ha zavarlak. N em gondoltam , h o g y d o lg o z o l. . . De nini! K i van itt?
— Bob! — kiáltott rá m adam e Jordán nevetve.
— H o l já r maga, kis csavargó, h ogy seholse látom ? Nos, h ogy vagyunk?
( - — Mint a hal a vizben ! — hangzott a pajkos v á lasz. — És h ogy van ön, asszonyom , m eg a többi, egyivásu fiatal szépség?
— Pom pásan, fiam ! Hanem m aga nagyon sokáig reggelizett. És közben elszalasztott itt egy nagyon szép leányt.
— Szó sincs róla. M ert ha E velyn Madden k is
asszonyt gondolja, hát találkoztam vele. K om olyan tárgyalt ama száműzött nagyhercegek egyikével, a k i
ket azért tart az apám, hogy kiszolgálják a hozzá haspnló parvenüket. De szóba se álltam vele. Már ugy^ m egszoktam , h ogy nem újság, se nem szenzáció.
E g y hét óta, akárhová m entem, mindenütt találkoz
tam vele.
— P e d ig nagyon szép leány — vélte m adame Jordán.
— De született jég h eg y . . . B rrrl . . . Micsoda hózivatarok fu jd ogá ln a k körülötte! A z em ber ajkán m eg fa g y a bók, ha szem közt áll vele.
— Csacsiság! M iért nem próbálja ki rajta m eg
vesztegető m osolyának hóditó varázsát?
— Ezt az „ü z le ti" m osolygást? A m elyhez fizetett nagyhercegeink sokkal job b a n értenek! . . . N em volna se célja, se értelm e. Hanem m ondja, kedves asszo
nyom : m iért akar kedvet csinálni nekem a házasság elavult intézm ényéhez?
— M ert m agának éppen erre van szüksége.
— És m iért?
— M ert ez a sarkantyú, a serkentés, h ogy előre
törjön és ne csak az élet öröm eiből, hanem a m un
kából is k ivegye a részét.
B ob Edén szívből felkacagott.
— M ik or az esti köd kezd beáradni az arany
kapun át a tenger felől és az O ’F a rrell Streeten ki- gyulnak a villam oskörték: nem kell nekem serkentés, se sarkantyú, h ogy keressem és m egtaláljam az élet öröm eit. A m unkát pedig hagyom annak, akinek öröm e telik benne. A ztán m eg: m ost m ár nem o ly a nok ám a leányok, m int akkor voltak, am ik or ön törte kerékbe a férfi-sziveket, asszonyom !
— Gyerekes beszéd — rázta a fe jé t m adam e Jor
dán — sőt sokkal szebbek és kedvesebbek. Ellenben a fiatalem berek ostobák! . . . Hanem most m ár m e
gyek, Alec. N em furcsa és m egható — folytatta h al
kan s a szem ei m egteltek könnyel — h ogy szegény édesapám m ég m ost is m egsegített és nem hagy el, m ikor bajba ju tok?
E lfordu lt, felszán totta könnyeit és gyorsan k i
sietett.
M ik o r egyedül maradtak, Edén a fiához fordult:
— Rem élem , m ég nem vettél, se nem alapítottál lapot?
— M ég nem — felelte a fiú, cigarettára gyújtva.
— A kiadók m ind loholnak utánam. Most egyelőre versenyt futtatom őket és páholyból nézem a m ulat
ságot.
— Nos, hadd fussanak m ég egy darabig — mondta Edén. — Szeretném, ha most két-három hé
tig szabad volnál, m ert valószínűleg szükségem lesz rád egy fontosabb ügyben.
— Fontosabb ügyben? — érdeklődött a fiú, na
gyot szippantva a cigarettájából. — M ondd hát g y o r san, kérlek: m iről van szó?
— Először is: csütörtökön este m egvárod a „P r e - sident P ie rc e “ gőzöst a kikötőben. A gőzös H onolu lu ból jön.
— Ez biztatóan hangzik és látom az összefüggést m adam e Jordán lá tog a tá sá va l. . . Szép fiatal hölgy, talpig lefátyolozva, száll ki a partra . . .
— Szó sincs róla: egy kinai száll a partra.
— Mi-cso-da? . . .
— M ondom : egy kinai. D etek tivfelü gyelö H o n o luluban és negyedm illió dollárt érő gyöngysort rejte
get a zsebében.
— Nos, aztán? — kérdezte Bob Edén, elégedet
ten bólintva.
— Aztán? — ism ételte A lexander Edén, g on d o
latokba m élyedve. — K i tudja, h ogy mi jö n aztán?...
Lehet, hogy ez csak a kezdet.
M Á S O D IK F E J E Z E T A h a w ai-i detektív
Csütörtökön délután hat órakor Alexander Edén a Stewart Hotelbe hajtatott. A kom or februáriusi na
pon hajnaltól kezdve ólm os eső paskolta a várost és délután m ár korán besötétedett. Éden m egállt néhány percre a hotel kapujában és nézte a Geary Streeten ljukdácsoló esernyők töm egét, aztán beszállt a liftbe, m ely felvitte m adam e Jordán lakosztályába.
— Ah, Alec — fogadta Sally m osolyogva — úgy örülök, h ogy V ictor is éppen itthon van.
Edén m ár néhány éve nem látta V ictort és most kíváncsian m érte végig. A fiatalem ber harm incötéves volt, de m ár látszott rajta, hogy m egviselte a városi élet. Barna szemei bágyadtak voltak, mintha nagyon sokáig néztek voln a vakító fényességbe, az arca kissé puffadt és unott, a term ete hízásnak indult — de az öltözéke elegáns és kifogástalan. A szabója, úgy lát
szik, m ég nem tudott a Phillim ore-dinasztia hanyat
lásáról. V idám udvariassággal fogadta anyjának régi barátját; kedélyét nyilvánvalóan feljavította a gondo
lat, h ogy az eladott gyöngysor révén m iham ar — nagy pénz áll a házhoz . . .
— Ma van tehát a nevezetes nap, ha jó l em lék
szem — jegyezte m eg m osolyogva, a kölcsönös üd
vözlések után.
— Bár csak m ár túl lennénk rajta — sóhajtotta Sally Jordán. — Szeretném végképpen lerázni n ya kam ról ezt a gyöngysort és a vele já ró izgalm akat.
Sok ez m ár a hozzám hasonló öreg asszonyoknakl
— Bob kim ent a kikötőbe és m egvárja, m ig a
„Presiden t P ie r c e " kik öt — m ondta Edén leülve.
— M eghagytam neki, h ogy azonnal és egyenesen ide hajttasson az ön kinai barátjával.
Csend lett. M ajd Edén idegesen felu grott és k ét
szer-három szor végigsétált a szobán.
— V alam i baj van talán? — kérdezte Sally aggódva.
Edén hirtelen m egállt és elgon dolk ozva felelt:
— B aj? . . . az nincs talán. De m inden esetre tö r
tént valam i, am i egyáltalában nem tetszik nekem.
— És ez . . . összefügg talán a gyön gysorral? — kérdezte Viktor.
— A zt hiszem — bólintott az ékszerész és, Sally- hoz fordulva, m egkérdezte: — E m lékszik még, m it m ondott Madden, m ik or elváltunk? . . . H o g y a gyöngysort okvetlenül N ew yorkban aka rja átvenni.
N ew yorkban és nem másutt. Egész határozottan mondta és m egism ételte ezt többször is.
— íg y van: én is em lékszem rá! — hagyta h e ly ben Sally.
— Nos, azóta m egváltoztatta a vélem én yét — j e lentette k i az ékszerész vállat vonva. — M intha nem is ugyanaz a Madden volna. M a reggel fe lh ívo tt tele
fonon a ranchból, am ely E ld orad ó közelében fekszik, a sivatag szélén és azt kívánja, h ogy oda kü ldjem a gyöngysort.
— A sivatag szélére? — hökkent m eg m adam e Jordán. — Szinte lehetetlen.
— Már pedig úgy van — felelte az ékszerész. — Engem is nagyon m eglepett, de oly határozottan be
szélt, h ogy . . . különben se lehet vele vitatkozni, mert az ellentm ondás m in djárt szilaj haragra lobbantja.
Term észetesen m egígértem neki, h ogy oda küldjük a gyöngysort. De aztán, m ikor letettem a kagylót, el
kezdtem g o n d o lk o z n i. . . M i lehet az oka, h ogy nem is egészen négy nap alatt ennyire m egváltozott?
És valóban Madden beszélt-e velem ? A hangja ugyan az övének tetszett, de m égis . . . Elhatároztam , hogy nem kockáztatok semmit.
— N agyon helyes! — bólintott Sally Jordán.
— Most tehát én hívtam fel telefonon Maddent
— folytatta Edén. — Sokáig tartott, m ig megtudtam a telefonszám át; egyik itteni üzletbarátja m ondta m eg v é g r e . . . Eldoradó:76 . . . P. J. Maddent kértem a telefonhoz és jelentkezett is. Oh, itt m ár nem voltak kétségeim: valóban ő maga, személyesen jelentkezett.
— És mit m ondott?
— H elyeselte az óvatosságomat, de most m ég h a tározottabban kívánta, h ogy a gyöngysort a ranchba kü ldjem utána. Elm ondta, hogy a fülébe jutottak b i
zonyos hirek, am elyek aggályossá teszik a g y ö n g y sornak N ew yorkba küldését. H og y m ik ezek a hirek, arról nem beszélt részletesebben, csak azt m agyarázta, hogy átvételre legideálisabb hely a ranch, a sivatag szélén, m ert álmában se ju t eszébe senkinek, h ogy negyedm illiós ékszert találhat ott.
— Ebben igaza is van — szólt közbe Victor.
— Igen, bizonyos m értékben. M agam is jártam azon a vidéken és ism erem a sivatagbeli farm erek mentalitását. A kárm it irnak és beszélnek is az újsá
gok és a regényírók, bizonyos, h ogy ez a fö ld A m e
rikának legtörvénytisztelőbb területe. Sohase zárnak ott be sem m iféle ajtót és kivételképpen sincsenek to l
va jok azon a vidéken. D e azért mégis . . .
Edén ismét felkelt és idegesen já rt fel-alá a szo
bában.
— M ondom : azért mégse tetszik nekem a dolog.
M ert ha valam i elszánt banditának eszébe jutna . . . vagy m egszim atolná a zsá k m á n y t. . . ideálisabb h e
lyet el se m ernék képzelni a legnagyobb gaztett elk ö
vetésére. A ranch ott áll a sivatag szélén, elszigetelve, m agányosan, rendőrség sehol, a m enekülés útja sza
bad a hom ok-tengeren á t . . . T együ k fel, hogy oda- küldöm Bobot és a fiú egyenesen belerohan a csap
dába! Lehet, h ogy nem találja ott Maddent, aki eset
leg megunta a várakozást és e lu ta z o tt. . . va gy fontos érdek hazaszólitotta N ew yorkba. És Bob odaérkezik a gyöngysorral, aztán . . . hm . . . ki h a llja m eg a revolver dörrenését több száz kilom étern yi távolság
ból?
— Oh, m ily gyorsan repül a fantáziája! — p ró bált tréfálni Victor.
— Lehet, h ogy igaza van — sóhajtott Edén — , hiába, én is öregszem már. — M egnézte az óráját és nyugtalanul csóválta a fejét. — A zt se értem, h ogy Bob h ol van? M ár rég itt kellene lennie . . . H a m eg
engedi, Sally, kitelefon álok a kikötőbe.
A dockból azt a választ kapta, h ogy a „Presiden t P ie r c e " pontosan 45 perccel ezelőtt k ik ö t ö tt . . .
— F élóra alatt kényelm esen ideérhetett volna!
— idegeskedett.
— Rendes körülm ények között igen — m ondta V ictor — de a fo rg a lo m sokkal nagyobb egy-egy ilyen óceán-agár m egérkezésekor és ez lehet a kése
delem oka.
— Hát ez is lehet — hagyta rá Edén. — Nos, Sally: elm ondtam az aggodalm aim at. M i az ön v é le m énye?
— Nos, m i lehetne más, m int h ogy teljesítenünk kell Madden kívánságát? — fe lelt V ictor az anyja helyett. — M adden m egvette a gyöngysort és ha most azt kívánja, hogy a ranchban adják át neki, m eg kell ezt tennünk, m ert különben m egharagudhatik és vissza
csinálja az üzletet. M i átadjuk neki a gyöngysort, ő pedig csekket ád az értékéről és ezzel leráztunk m a
gunkról m inden gondot és felelősséget. —
— E z az ön vélem én ye is, Sally? — kérdezte Edén m adam e Jordántól. — H o g y a ranchba küldjük a gyöngysort?
— A zt hiszem, h ogy Victornak igaza van — felelte m adam e Jordán és büszke m egelégedéssel m osolygott fiára, aki most, szerinte legalább, fején találta a szöget.
— N agyon helyes — bólintott Edén. — A k k o r hát nincs vesztegetni való időnk. M adden siet és m ennél előbb N ew york b a n akar lenni. Én hát m ég m a é jje l a tizenegyórás vonattal el fo g o m küldeni B obot a g y ö n g y s o r r a l. . . de sem m i szin alatt sem engedem, hogy Bob egyedül m enjen.
— É n elkísérhetem — aján lk ozott Victor.
— Nem , nem — rázta a fe jé t Edén — inkább szeretném, ha rendőr kísérné e l . . . m ég h ogyh a csak H onolulu ból való detektív is. E zt a Charlie Chant, mit gondol Sally: rábírhatná, h ogy B obot elkísérje?
— M inden esetre — m ondta m adam e Jordán. —<
Charlie sem m it se tagad m eg tőlem, akárm ire kérem.
— A k k o r ez rendben volna — m ondta Edén m egkönnyebbülve. — D e h ol a patvarban lehetnek ilyen sokáig? M ondhatom , h ogy iz g a t . . .
Élesen szólalt m eg a telefon csengője. Madam e Jordán vette fe l a kagylót.
— H a lló! . . . Maga az, Charlie? H ála Istennek, csakhogy m ár itt van! J ö jjö n fe l a z o n n a l. . . N e g y e dik em elet, 492 . . . Igen . . . Még csak azt m ondja m eg: egyedül van? . . .
Letette a k a gylót és Edenhez fordult:
— N em értem . . . A zt m ondja, h ogy egyedül van.
— H ihetetlen! — tördelte Edén a kezét és csüg
gedten ült le. — N em értem, hol lehet az a fiú . . . P á r perc m úlva érd eklődve vizsgálta azt a kis fürge, ösztövér figurát, akit m adam e Jordán és V ictor m elegen ü dvözöltek az ajtóban. A honolului detektiv- felü g y elő kom ikus kis alak vo lt m odern szabású ru hájában. K erek arcával, elefántcsontszinü bőrével
igazi kinai tipus volt — inkább m on golfajta — de két fekete szeme o ly élénken és fényesen csillogott, m intha fekete drágakőből csiszolták volna.
— A lec — m ondta Sally Jordán — ez Charlie Chan, a mi régi barátunk . . . Charlie: ez itt mr. Edén, tudja.
A kinai detektív udvariasan hajlongott és ünne
pélyesen felelt:
— E gyik öröm a másikat éri ezen a földön. E lő ször az a megtiszteltetés, hogy miss Sally régi barát
jának szólít és m ásodszor a ritka szerencse, h ogy k e zet fogh atok m r. Edennel.
— M ilyen vo lt az utazás, Charlie? — kérdezte Victor.
— A fenséges Csendes-tengernek nagy fá jdalm ai lehettek — felelte a kin ai — m ert fo ly to n h án ykoló
dott. Lehet, h ogy szim pátiából: én se voltam jobban nála.
— Bocsánat, hogy közbevágok — szólt Edén kissé idegesen — de szeretném tudni, h ogy nem látta-e a fiamat, akivel találkoznia kellett?
— Sajnálom , h ogy nem — felelte Chan k o m o lyan. — B izonyosan az én hibám . Kérem , méltóztas- sék m egbocsátani az élhetetlenségem et, de senkivel se találkoztam a kikötőben.
— Nem értem . . . nem értem ! — hajtogatta Edén izgatottan.
— H árom szor-n égyszer is fe l és alá sétáltam a m ólón — folytatta Chan — de m indenki csak sza
ladt, m enekült a zuhogó esőben. Senki se közeledett felém . E rre taxiba ültem és iderohantam .
— Elhozta a gyöngysort? — kérdezte Victor.
— M inden esetre — felelte Chan. — És alig v á rom , h ogy szabaduljak tőle. — A m ellénye alá nyúlt, pár pillanatig m otoszkált m indkét kezével s aztán az asztalra dobta a gyöngysort. — A Ph illim ore-gyön gy- sor nagyszerűen birta a tengeri utat — m ondta v i
gyorogva. — És ezzel nagy teher hull le a vállaim - ról, füleim nek nagyon kedves ro b a jja l.
Edenben felébredt az ékszerész. Gyorsan od a
ment az asztalhoz és felvette a gyöngysort.
— Csodaszép! — m ondta gyön yörköd ve. — P á ratlan kincs! . . . N em lett volna szabad eladnunk annyiért, Sally, am ennyit Madden adott érte. E gyik gyön gy szebb és hibátlanabb, m int a másik . . . Eskü
szöm, h ogy soha életem ben nem láttam hozzá hasonlót!
N éhány pillanatig elragadtatással gyönyörköd ött a hibátlan gyöngyszem ek rózsás fényében, aztán is
mét letette az asztalra.
— De Bob! — tört ki belőle a nyugtalanság m e
gint. — H o l lehet az a fiú, az Isten szerelm ére?!
— Oh, m ajd m egkerül! — vigasztalta Victor könnyedén. — Egyszerűen elkerülték egym ást és lehet, h ogy Bob m ég most is keresi Charliet. H a m ajd látja, h ogy hiába keresi, ő is ide fo g jönni.
— M ondtam , hogy én va gyok a hibás — ism é
telte Chan — szégyenlem is a gyám oltalanságom at...
— Lehet, lehet — legyintett Edén idegesen. — De most, hogy a gyöngysor már szerencsésen itt van, elm ondok m ég valam it Sally, am ivel nem akartam eddig nyugtalanítani. Ma délután négy órakor fe l
hívott valaki telefonon . . . M adden: íg y m ondta be.
De valam iképpen gyanús volt, nem tetszett a hangja.
Résen álltam tehát és óvatos voltam a feleletekben . . .
— „ A gyön gysor a „P resid en t P ie rc e “ gőzössel érk e
zik, ig a z ? “ — „Ig e n .“ — „É s ki hozza? M i a n eve?“
— „M i szüksége van erre? “ — kérdeztem . — „N os, hallott valam it, am iből arra következtet, hogy a gyöngysor esetleg veszedelem ben fo ro gh at és ő m eg tudná akadályozni ezt a veszedelm et, ha m inden k ö rülm énnyel tisztában lenne . . . “ A ddig faggatott és erőszakoskodott, m ig végül azt m ondtam neki: —
„R endben van, m r. Madden. Most tegye le a kagylót
és tiz perc m úlva m egadok önnek m inden in fo rm á ciót . . Vár t am egy darabig, m ig végre hallottam a csettenést, h ogy letette a kagylót. De nem telefon á l
tam ki a ranchba, hanem kin yom oztam a kapcsoló- állom ás segítségével, hogy honnan jött a hivás. És azt a választ kaptam , h ogy a Sutter- és Kearny-utcák sar
kán álló trafik nyilvános telefonállom ásáról hívtak fel.
E dén elhallgatott. Charlie Chan két fek ete szeme m ég fényesebben csillogott, m ig az ékszerész szavaira figyelt.
— M egértik-e m ost már, h ogy m iért aggódom Bob miatt? — kérdezte Edén. — Valam i sötét dolog lappang itt a háttérben és m ondhatom , h o g y . . .
K opogtak az ajtón és Edén izgatottan u grott oda, hogy kinyissa. A küszöbön Bob állt, jókedvű en m o solyogva. És, ahogy ilyen k or történni szokott, az apa aggodalm a dühös felfortyanásban robbant ki:
— H ol a p okol fenekén csavarogsz, hallod?!
— Csak ne dicsérj előre és érdem em en felü l! — nevetett Bob. — Á m bár m inden elism erést m egérdem - lek, m ert m ár egy órája csavargók a te m egbízásod
ból ebben a zuhogó záporban.
— A z én m egbízásom az volt, h ogy vá rja d m eg mr. Chant a kikötőben és hozd ide! — csattant fe l Edén.
— M in djá rt rátérünk arra is, apám — felelte Bob és, lekeritvén m agáról az esőtől csurgó k öpön ye
get, kezet csókolt m adam e Jordannak, V ictort és a kínait pedig barátságosan üdvözölte.
— N agyon sajnálom , hogy nem találkoztunk a kikötőben — m entegetőzött Chan alázatosan. — E g é szen bizonyos, h ogy az én hibám v o l t . . .
— Szó sincs róla! — pattogott Edén. — A Bob hibája, m int rendesen. Sohase vo lt benne se köteles
ségtudás, se felelősségérzet.
— Sőt nemcsak ez, hanem zsenialitás is vo lt
bennem ma este, apám — m osolygott Bob fölényesen
— és ha m egígéred, h ogy nyugodtan végighallgatsz, két perc alatt tisztára m osom m a g a m a t. . . Hanem talán, m ivel a történet kissé hosszú lesz, m egengeded, hogy leü ljek?
Leült, cigarettára gyú jtott és, keresztbe vetve a lábait, rákezdte:
— M ik or öt óra tájban lejöttem a klubból, hogy a kikötőbe induljak, az egész utcában csak egyetlen egy öreg, vih arvert taxi ácsorgott. M ivel az eső sza
kadt, kénytelen voltam ebbe ülni. M ik or a m ólón k i
szálltam, láttam, h ogy a so ffő r nagyon „rossz p o fa “ , a balarcán keresztben m ély sebforradás, a két füle pedig lapát m ódjára szétállt kétfelé. A jánlkozott, hogy m egvár, akárm eddig lesz is dolgom a dockban.
Éppen akkor kezdték partra hozni a „Presiden t P ierce“ hajóköteleit és nagy vo lt a sürgés-forgás a m ólón. P á r perc m úlva egész észrevétlenül m ellettem term ett egy szikár, h a jlott hátú fickó, felsőkabátjának gallérja felg yü rve a füléig, az orrán nagy fekete pápa
szem. E z a figura sehogyse tetszett nekem . N oha fé l
oldalt állt felém , m égis észrevettem , hogy fo lyto n en
gem les a fekete pápaszem én át. H o g y m eg g y őző d jem , v á jjo n valóban engem les-e, odébb m entem husz- harm inc lépéssel. A fickó utánom jött. M egfordu ltam és k ifelé tartottam a dockból; a fickó úgy jö tt utá
nam, m int az árnyék. M egkerültem a vám őrök pavil- lonját: és mr. Kullancs m indenütt a sarkam ban volt.
N em bírtam lerázni a nyakam ról.
Bob szünetet tartott, nagyokat szippantott a c i
garettájából és, látva a feszült figyelm et, elégedetten m osolyogva folytatta:
— H ires va g y o k arról, hogy gyorsan feltalálom m agam at és értek ahhoz is: hogyan kell orruknál fo gva vezetni az em bereket. Egészen bizonyos volt, hogy itt csakis a gyön gysorról lehet szó. M ár most: a gyöngysor nincs nálam, ellenben m r. Channél van.
Ez a fickó itt m ellettem tudja, h ogy én azt várom , aki a gyöngysort hozza. M inek kössem hát az orrára, hogy mr. Chan ez a valaki? . . . Szépen oldalt álltam tehát, azzal az elhatározással, h ogy . . . nem fo go m m egism erni mr. Chant.
— B rávó, B ob! — tört ki az elism erés az apából.
Bob fölényes fejbiccentéssel, m osolyogva k ö szönte m eg az apai dicséretet és nekilendülve fo ly tatta:
— A z utasok töm egesen tódultak k ifelé a gőzös
ből. E gyszerre csak m egláttam a hajóhidon . . . önt, mr. Chan, m ert rögtön m egism ertem s ahelyett, h ogy elébe siettem volna, unottan sarkon fordultam és m ég távolabbra m entem a m ólón. Mr. Kullancs, persze, utánam. Láttam , hogy mr. Chan nyugtalanul nézeget jobbra-balra, kétszer-három szor is fel-alá sétál a m ó lón, de én m eg se m ozdultam . Mr. Chan végre m eg unta a céltalan keresgélést és kim ent a dockból, én azonban m egvártam , m ig a legutolsó utas is k ijö tt a hajóról és csak akkor ballagtam szép lassan kifelé.
A fekete pápaszemes fickó ekkor is m indenütt a sar
kamban loholt. íg y értünk az öreg taxihoz, am ely hű
ségesen várt rám. M ik or látta, hogy egyedül jövök , nagyon m egnyúlt az orra. — „N e m érkezett meg, akit vá rt? “ — kérdezte. — „Sajnos, nem — feleltem sóhajtva — a kinai anyacsászárnét vártam , de éppen most hallom , h ogy m ár m e g h a lt. . . “ K ifizettem a fickót, aki erre nagyot károm kodott. Aztán o d a fo r
dult a pápaszem eshez: — „Paran csol ta x it? " — A pápaszemes bólintott és beült, a lapátfülü kurblizott és az autó elindult, én pedig gyalog ballagtam a Liberty-térig, ahol végre taxit találtam. Óvatosan szétnéztem, m ielőtt beültem a kocsiba és im e: a lapát
fülü alig husz-harm inc lépésnyire rostokolt tőlem . Most aztán pom pás fogócska-játék kezdődött, végig a T h ird Avenuen, a vásárcsarnok körül, a P ow ell- negyeden keresztül egészen a St. Francis H otelig. Ott
8
kifizettem a kocsit, bem entem a főbejáraton és a m ellékutcai kapun jöttem ki, a postapalotával szem ben. — Hát nem ott volt m ár a lapátfülü is és a pápa
szemes éppen kidugta fe jé t a taxi a b la k á n !... Most m ár elhatároztam , h ogy lerázom őket a nyakam ról.
Gyalog sétáltam el a klubom ig, ott m aradtam négy öt percig, aztán a konyhán keresztül surrantam ki a kes
keny közre. íg y kerültem ide, ott hagyván őket a klub előtt, ahol bizonyára m ég most is várakoznak rám . . . Nos, apám : most m ár tudod, h ogy m iért nem talál
koztam mr. Channel.
— Tu dom , fiam — m osolygott az apa büszkén
— és tudom azt is, am it nem tudtam eddig, h ogy okos, óvatos fiú vagy, aki nem esett a fe je lágyára.
Hanem ez az epizód csak m ég jobban n y u gta la n ít. . . N ézze csak, Sally: ezt a gyöngysort csak nagyon k e
vés ékszerész ism eri, m ert évtizedeken át m indig H o noluluban volt. Ha tehát ellopják, gyerekjáték lesz eladni, akár egészben, akár egyenként a g y ö n g y szemeket. Ha tehát hallgat ‘ a tanácsomra, semmi esetre se küldi ki M addennek a ranchra . . .
— M iért nem ? — vágott közbe Victor. — Sőt egyenesen a ranch az, ahol biztonságban lehet. Itt a városban, hiszen látjuk: máris leselkednek reá!
— Alec — sóhajtott m adam e Jordán — , nekünk kell a pénz, tudja. H a mr. Madden Eldorádóban van és azt kívánja, h ogy oda- kü ldjiik a gyöngysort: akkor azonnal oda kell küldenünk. Ha átvette és erről elism ervényt ád: nekünk nincs rá több gondunk; az ő dolga, hogy vigyá zzon rá. Én m inden esetre óhajtom , h ogy m en
nél előbb m egszabaduljak tőle.
— A ll right! — sóhajtott Edén. — ö n é a g y ö n g y sor és a döntés. Bob tehát elviszi, ahogy az imént m egállapodtunk és m ég ma é jje l tizen egykor in d u l. . . feltéve, h ogy ön is beváltja az íg é r e t é t . . . w ell, hogy a fiú nem egyedül m egy.
F ejével némán intett C harlie Chan felé, aki nagy élvezettel bám észkodott le az ablakból az utcára, m elynek zajos, tarkán hullám zó élete m inden fig y e l
mét lekötötte.
— C harlie! — szólt oda neki m adam e Jordán.
— Parancsol, miss Sally? — felelt a kinai kész
ségesen és m osolyogva jö tt közelebb.
— M it is m ondott az előbb: h ogy lehullt vállairól a teher? . . .
— Ú gy van, miss Sally: és m ost kezd ődik a sza
badság, a szórakozás. Egész életem ben fo rró n v á g y tam arra, h ogy szem től szembe lássam a hatalmas kontinens csodáit és pezsgő életét. Most itt vagyok.
G ondoktól mentesen és boldogan. N em úgy, m int a gőzösön, ahol a gyöngyszem ek, m int a fotelen, meg- savanyodott rizs, állandóan m egfeküdték a g y o m ro mat. A gyom ornyom ás megszűnt, miss Sally.
— Sajnálom , Charlie — rázta a fe jé t m adam e Jordán — m ég egyszer m eg kell ennie a fotelen, m egsavanyodott rizst.
— Nem egészen fo go m fe l az óhajtás értelm ét
— m ondta Chan.
Madam e Jordán pár szóval elm ondta a tervet, hogy Bobbal együtt el kell vinniük a gyöngysort Maddennek, a ranchra.
— M eglesz, miss Sally — felelte kom olyan a kis kinai — meglesz.
— Köszönöm , Charlie — m ondta m adam e J o r
dán gyengéden.
— G yerekkorom ban — szólalt m eg Chan halkan
— kifutóinas voltam a Phillim ore-m ansionban. S zi
vem ben m ég m indig élnek gyerek korom ö rö m virá gainak em lékei, am elyeket soha sem m ivel se fizethe
tek m eg. — F elnézett m adam e Jordán arcára és m eg
látta, h o g y szem ei elfátyolosodnak a lassan szivárgó könnyektől. — Szeretet és hála nélkül puszta kin
volna az élet — tette hozzá — szeretet és hála nél
kül a durva kőnél ridegebb a sziv.
— N agyon is virágos, rom antikus beszéd — g o n dolta A lexander Edén és m indjárt gyakorlatibb szem pontokat kezdett feszegetni:
— Term észetesen m inden költségét m egtérítjük
— m agyarázta Channek — és a szabadságideje nem rövidül meg, csak elhalasztódik néhány nappal. És a gyöngysort csak tartsa magánál, ott van legbiztosabb helyen, ö n r ő l senki se gyanítja, hogy bárm i köze is lehetne a gyöngysorral.
— Helyes, tehát én fo go m vinni — egyezett bele Chan. F elvette a gyöngysort az asztalról és m adam e Jordánhoz fordult:
— D ob jon el m agától m inden gondot, miss Sally
— mondta. — H a ezzel a fiatalem berrel együtt m eg találjuk az igazit, akié a gyöngysor, akkor átadjuk neki. A d d ig pedig én vigyá zok rá.
— Tu dom , Charlie, h ogy vigyá zn i fo g — m osoly
gott m adam e Jordán.
— A kkor m inden rendben van — jelentette ki Edén. — Mr. Chan, ön és a fiam tizenegy órakor a helyigőzössel átm ennek Richm ondba, ahonnan össze
köttetést kapnak a barstow i szárnyvonalhoz. Itt is
mét át kell szállniuk az eldorádói vicinálisra, de Madden ranchába csak holnap este felé érkeznek meg. H a ő ott van és önök látják, h ogy m inden rend
ben van . . .
— M i másnak kell rendben lennie? — vágott közbe V ictor idegesen. — Ha Madden ott van, az éppen elég.
— Persze, persze — hagyta helyben Edén — m i se akarunk vállaln i sem m iféle felesleges kockázatot.
Önök ketten m inden esetre tudni fo gjá k , hogy m it tegyenek, ha olt lesznek a ranchon. Ha m egtalálják Maddent, adják át neki a gyöngysort és kérjenek tőle elism ervényt az átvételről. E zzel kint leszünk m in
den k ö telezettség b ől. . . Mr. Chan, fé ltizen egyk or itt leszünk önért. A d d ig teljesen szabad és azt teheti, ami jó l esik.
— Jelenleg — m osolygott Chan — jó l esik a fürdőkád, tele fo rró vízzel. F éltizen egyk o r a hallban leszek, gyom rom ban a kem ény gyön gysor . . . A v i
szontlátásig! — H a jlon gott jobbra-balra és elment, halk, nesztelenül suhanó járással, m int az árnyék.
— H arm incöt éve va gyok kereskedő — m ondta Edén, a kinai után nézve — de m ég sohase használ
tam hozzá hasonló küldöncöt.
— Szegény Charlie — m osolygott m adam e J o r
dán — tudom, h ogy az élete árán is m egvédelm ezné a rábizott gyöngysort.
— Na, erre talán nem kerül sor — nevetett Bob bizakodva. — Teljesen nyugodt vagyok, h ogy simán fo g m enni a dolog.
— Én is azt hiszem — felelte m adam e Jordán.
— Teljesen m egbízom Charlie és Bob okosságában, józan ügyességében.
H A R M A D IK F E J E Z E T C h an m eglátogatja Kee Lim et
E g y órával később Charlie Chan lem ent a hotel fényesen kivilágított halijába. Most m ár ism ét nyom ta a súlyos felelősség érzése, m ert újra dereka köré csavarva hordta a csodás gyöngysort, a legendás P h illim ore-va gyon utolsó m aradékát. Miután fu tólag körülnézett a hallban, repeső szívvel lépett ki a Geary-Streetre.
A z eső m ár nem esett s a nyurga kis kinai tágra nyilt, ragyogó szem ekkel bám ult az utcán hullám zó, zajos életre, am ely éppen olyan uj és idegen vo lt előtte, mintha csak a M ars-bolygón já rt volna. A gyalogjá rók on vidám csoportokban k ígyózott a szín
házakba siető töm eg, az utcatesteken autók b erreg tek, tülköltek és köztük — mint az ősvilágból id e
szabadult m astodon — tompa, m ély hangon bődült el egy-egy em eletes autóbusz.
A pezsgő éjszakai élet valósággal felvilla n yozta a honolului deteklivet, bár ez a tarka, vidám nyüzs
gés igazán csak árnyéka vo lt annak a tom boló s zila j- ságnak, am elyről oly híresek voltak a régi „F r is c o “ utcái. Charlie Chan nem láthatta m ár B illy Bogán
„Lou vre-k ávéh á z“ -át, am elynek helyén m ost az ..Olasz B ank“ m árványpalotája terpeszkedett, nem
