LAGZI ISTVÁN
„Magyar világ" Przemyslben
NÉHÁNY ÚJ ADAT A PRZEMYSLI VÁR VÉDELMÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ 1915. március 22-én „Przemyél az Éhségnek megadta magát".
A galíciai Przemysl város neve — Doberdó, Isonzó társaságában — I. világhábo- rús veszteségeink egyik szomorú jelképévé vált. A Duna-parton, a Margit-híd budai hídfőjénél látható „przemyéli oroszlán" az idegen földön, idegen érdekekért vérzett, az értelmetlen harcokban elesett, éhenhalt, megfagyott, a hadifogságban elpusztult, a tönkretett életű katonákra, magyar honvédekre emlékeztet. A przemysli vár (erőd- rendszer) az Osztrák—Magyar Monarchia keleti részeinek legmegerősítettebb pontja volt, technikai hiányosságai ellenére is komoly katonai jelentőséggel rendelkezett.
A kb. 120 ezer főt számláló védősereg a háború első hónapjaiban mintegy 300 ezres ellenséges hadsereg erőinek lekötésével tehermentesítette a galíciai frontot.
A Duna-parti Przemysl emlékmű talpazatán olvasható felírás szerint a vár védői
„oroszlánként" harcoltak, de a „hősi" hétköznapokról, a honvédek rettenetes szenve- déseiről alig tudunk valamit. Ezrek, tízezrek estek el az értelmetlen harcban. Az áldozatok nagyobbik része a magyar ezredekből került ki. Emberi kitartásból örök példát adtak, noha tettük nem Magyarország érdekeit szolgálta. Talán nem is meg- lepő, hogy Przemyslben, ebben a galíciai pokolban sajátos „magyar világ" alakult ki, a háború elején magyar nyelvű újságot, verses köteteket nyomtattak. Nem tagadhat- juk, hogy Przemyél, de tágabb értelemben a sokarcú Galícia iránti érdeklődésünk a
„magyar vonatkozások"-nak köszönhető.
Az I. világháború kezdetén a galíciai hadműveleteknek a monarchia katonai vezetősége igen nagy feladatokat szánt. Csapást kellett mérni a cári csapatok e tér- ségben levő (vagy ide felvonuló) egységeire. A galíciai hadjárat első szakaszában (1914. augusztus 23.—szeptember 11.) Krasnik, Komarów térségében részleges sikerek születtek. A front jobb szárnyán Rawa Ruska, Lemberg környékén azonban az oszt- rák—magyar csapatok látványos vereséget szenvedtek. A 4. és a 3. hadsereg kény- telen volt visszavonulni a Kárpátok vonala mögé. így hatalmas területek (Kelet- Galícia, Bukovina) kerültek az orosz katonaság ellenőrzése alá. Przemysl körül szep- tember 26-án körülzárult az orosz katonaság által vont gyűrű. A vár magára maradt.
Később a monarchia csapatai ellentámadásba mentek át, Przemyál felszabadult.
A vár felmentésében részt vevő csapatok élelmezését a przemyáli tartalékokból fe- dezték. 1914. november 8-án az orosz csapatok újból körülzárták a przemysli erőd- rendszert. A visszavonuló 3. hadsereg csapatai nagy mennyiségű élelmiszert vittek magukkal. Ez végzetes hibának bizonyult.
A katonailag fontos przemysli vár felmentését 1914—15 telén több alkalommal is megkísérelték. A hadműveletek előkészítését a szélsőséges időjárás hátráltatta.
A csapatok vezetése és „felsőbb" irányítása sem volt megfelelő. Január közepén nagy mennyiségű hó esett, a hegyoldalakon 1—1,5 méteres hómagasságot mértek. A ke- mény hideget néhány napos olvadás váltogatta. A hófúvásos, majd vizes utakon mindenféle csapatmozdulat óriási erőfeszítéseket követelt. A csapatok nem kaptak megfelelő ellátást, utánpótlást. Az élelmiszeradagok felére, negyedére csökkentek.
A lovak takarmányozása sem volt megfelelő. Az állomány jelentős része elhullott.
A duklai hágótól keletre levő Kárpátokban közben felvonultak az osztrák—
magyar csapatok. A San völgyében, Przemysltől délnyugatra alig 50—60 kilométerre rettenetes emberáldozatokat követelő harcok folytak. A XVIII. hadtest 1915. január
23-án 17 ezer puskával (aktív, a közvetlen harcokban részt vevő katonával) kezdte meg támadásait. A létszám január 29-én 12 ezerre, február 12-ig 3400 (!) főre csök- kent. A Przemyál felmentéséért vívott harcok az iszonyatos veszteségek ellenére sem hoztak eredményt. (A duklai hágótól délre azonban a 3. hadsereg csapatai megállí- tották az oroszok előrenyomulását. Az uzsoki hágó visszafoglalásával a jobb szár- nyon részleges sikerek születtek.) A przemyáli vár megvédésének kilátásai csökkentek.
Przemyál felmentéséért 1915. február 27-től március 15-ig terjedő időszakban újabb kísérletet tettek. A támadás vezetésével Tersánszky lovassági tábornokot bíz- ták meg. Az időjárás azonban ismét nehéz körülményeket teremtett. A hevenyészet- ten kiképezett lövészárkok megteltek vízzel. A meghűléses megbetegedések miatt ezrek váltak harcképtelenné. A hadműveletek irányítása, az utánpótlás területén változatlanul komoly hiányosságok voltak. A vezérkar semmit sem tanult a januári harcokból, a korábbi hibák újra és hatványozott mértékben megismétlődtek. A gya- logság például saját erejére volt utalva, szervezési hibák miatt tüzérségi támogatásra nemigen számíthatott. A tüzérség a völgyekben vonult fel. Sok volt a megrongáló- dott, javításra váró löveg. A tüzérség mozgékonysága, tűzereje messze elmaradt az oroszokétól. A véres kudarc elérhető távolságba került.
Szinte hihetetlen, hogy a támadásra olyan egységeket vezényeltek, melyek fárad- tak és éhesek voltak. A barakképítéshez például lett volna faanyag, de hiányzott a szög, vaskapocs és a kátránypapír. így a katonák többsége a szabadban éjszakázott.
Akadozott az élelmiszer- és a lőszerutánpótlás is. A vezetés mulasztást mulasztásra halmozott. A február 28-i támadáskor a 86. honvéd gyalogezred (felderítés nélkül) vaktában nyomult előre. A századok csak hosszú, fárasztó menetelés után kerültek érintkezésbe az ellenséggel. Az ellenséges állások megrohamozásakor néhány percre fedezékbe húzódó katonák (kimerültségük miatt) elaludtak a hóban. Sok megfagyott közülük.
A 27. hadosztály feladata — többek között — Baligród község elfoglalása volt.
Az egységeknek azonban úgy határozták meg a támadás időpontját, hogy felderítésre ezúttal sem jutott idő. Tüzérség sem támogatta a támadó csapatokat. Az ezredek rá- adásul rosszul választották meg a támadás helyét (és idejét). A 85. honvéd gyalog- ezred rohamozó katonái „ . . . alig 20 lépésnyire az ellenséges puskák csőtorkolata előtt, teljesen kifulladva és kimerülve ... összerogytak..." Röviddel később, a 34.
és a 85. honvéd gyalogezredek a malinowai magaslatoknál 1 órán belül 238 halottat és 612 sebesültet vesztettek.
A Przemysltől délnyugatra, Smolnik falu környékén harcoló 41. honvéd hadosz- tály 3. ezrede 915 főt, a 69. gyalogezred 755 főt, a 32. ezred IV. zászlóalja a 600 fős létszámából 450 főt vesztett. A számadatok önmagukért beszélnek.
1915 márciusa havazással köszöntött be. A csapatok ellátását, lecserélését lassan és nagy nehézségek árán valósították meg. A korabeli vallomások szerint a rosszul élelmezett, a megfelelő ruházatot is nélkülöző honvédek a magaslatok megközelíté- sére, harci manőverezésre többnyire alkalmatlanok voltak. A hadvezetés azonban nem vette figyelembe a körülményeket. A csapatoktól támadást és győzelmet köve- telt. így történhetett meg az, hogy a 29. hadosztály személyi állományának mintegy negyedrésze fogságba esett. A megmaradt rész a megbetegedések, fagyások miatt harcképtelenné vált. A 34. hadosztály puskalétszáma 1800 főre, a 41. honvéd had- osztály állománya 2000 főre csökkent. A hiányos élelmezés, ruházat miatt száz és száz embernek fagyott le a keze, lába. A sebesültek a helyszínen megfagytak. A ka- tonák jobban féltek a sebesüléstől, mint a haláltól. Tersánszky tábornok jelentése szerint „A természeti erők erősebbek voltak még az ellenségnél is. Az emberi akarat nem tudta a hófergeteget megállítani, a jeget elolvasztani, és a 20 fokos hideget enyhe napsütéssé változtatni."
1915. március 12-én Przemyál felmentéséért (a vártól délnyugatra kb. 60 kilo- méterre) újabb koncentrált támadás indult. Az oroszok azonban erős tüzérségi tűz- zel fogadták az osztrák—magyar egységeket. Már az első napon a 14. hadosztály 1300 főt vesztett. A 44. ezrednek voltak a legnagyobb veszteségei: 1400 katona és
tiszt maradt a támadás színhelyén. A 3. bosnyák ezredből 300 fő pusztult el, a táma- dást követő éjszakán kéz- és lábfagyás következtében 450 személy vált harcképte- lenné. A hadvezetés az időjárásban látta a kudarc okát. Tersánszky tábornok szerint a kutyánál is kutyább időjárás miatt az emberek úgy hullanak, mint a legyek. A vár felmentéséért indított támadás bal szárnya sem ért el sikert. A duklai hágótól délre a VII. hadtest 17. hadosztályának egyik csoportja a 900 fős létszámából 700 személyt elvesztett. Március 18—19-én a hadosztály személyi állományának mintegy 25 száza- léka veszteséglistára került. 1915. március közepén világossá vált, hogy Przemysl felmentésére nincs reális lehetőség. A várban levők helyzete katasztrofálissá vált.
*
Przemysl védelme nem volt egyszerű. A vár szerkezetét tekintve övvár volt, az erődök, megerősített pontok mintegy 140 négyzetkilométernyi területet öleltek körül.
Az erődök láncolatából álló övvonal hossza 50 kilométer volt. Egy-egy erődben álta- lában 1—1,5 század gyalogság állomásozott. A kisebb (kisegítő) erődökben 2—12, a jelentősebbekben 17—18 különböző kaliberű löveg nyert elhelyezést. Néhány erőd egy erődcsoportot, az erődcsoportok (az úgynevezett előtérállásokkal együtt) védelmi körletet alkottak. A przemysli övvárban hat védelmi körlet volt. Egy védelmi kör- lethez 8—12 zászlóalj gyalogság, 1—1,5 század lovasság, árkász század, telefonosztag, továbbá 10—25 géppuska és 80—120 löveg tartozott. Az erődök előtt néhány kilo- méterre (például Helicha, Na Gorach) tüzérséggel is megerősített előtérállások voltak kiépítve. Az előírásos hadrend szerint a várban 85 ezer ember és 3700 ló, valamint a védelemhez szükséges eszközök számára volt „hely". Az élelmiszer-tartalék 90—100 napra volt elegendő. A vár második körülzárása után azonban 120 ezer ember és 20 ezer ló ellátásáról kellett gondoskodni. Az élelmiszerkészlet — a korabeli számítások szerint — 40 napra tette lehetővé a védekezést. Przemyál védői végül is több mint 130 napig tartották a várat.
A várőrség legértékesebb részét a 3. hadsereg kötelékéből kivált és a várban visszamaradt 23. honvéd hadosztály képezte. A hadosztály személyi állománya 18 zászlóaljat, 2 lovas századot és 4 üteget foglalt magába. A hadosztályhoz tartozott a 2. és az 5. honvéd gyalogezred (46. honvéd dandár), továbbá a 3. és 4. honvéd menet- ezred, a 7. és a 8. honvéd gyalogezred (45. dandár).
Az oroszok által körülzárt várból 1914. szeptember 26.—1915. március 21. között kilenc nagyobb kirohanást hajtottak végre. A kirohanások célja az ellenséges erők lekötése, csapatmozdulatainak zavarása, a kárpátokbeli harcok lehetőség szerinti segítése volt. A kirohanások jelentős mértékű emberáldozatokat követeltek, ennek ellenére kevés eredményt hoztak. 1915 végével a vár életében lezárult egy sajátos, számos ideiglenes eredményt felmutató időszak. A várőrség tényleges erejét adó 23.
honvéd gyaloghadosztály létszáma lecsökkent, hiszen a legveszélyesebb helyekre rendszerint magyar egységeket vezényeltek.
Az 1914 októberében folyó harcok rettentő emberveszteséggel jártak. A 8. hon- véd gyalogezred 10. százada az elinduláskor 240 főt számlált. Október 27-én a 240 fős létszámból 9 meghalt, 48 megsebesült, 59 személy beteg volt. A század létszáma az
„eltűntek" figyelembevételével 97 főre csökkent. A kirohanások gyorsan apasztották az ezredek létszámát. A 8. honvéd gyalogezred III. zászlóalja 1915. február 18-ról 19-re virradó éjszakáján a helichai előtérállásokból kísérelt meg kitörést: 8 fő meg- halt, 22 megsebesült, 101 személy eltűnt. A 2. honvéd gyalogezred 10. századának parancsnoka még szomorúbb esetről számolt be: „Jelentem, hogy a századok lét- száma elesés, sebesülés és főképpen kolera folytán negyedére csökkent és folyamato- san újabb kolera esetek vannak. A legénység elerőtlenedett, úgy hogy ellenséges támadás esetén ellenállásra alig képes..." Az ezredparancsnok azonban kioktatta a pesszimista századparancsnokot: „Vegye tudomásul, hogy azon csapat, mely véde- lemben alig képes ellenállni — és helyét az utolsó emberig nem védi — megtizedel- tetik, parancsnoka pedig vizsgálat alá vonatik. (...) A jelszó most: végsőkig kitar-
tani ellenséges támadás esetén, hogy ezalatt a kedvező döntés (az) egyik szárnyon bekövetkezhessék."
A betegség változatlanul első számú ellenség maradt. A harcokban is súlyos veszteségeket szenvedő 8. honvéd gyalogezred egészségügyi helyzete 1915 márciusá- ban katasztrofálissá vált. Az ezred orvosfőnökének jelentése szerint március 6-án 365, március 8-án 883, március 11-én 973, március 12-én 1022, március 15-én 1088, március 16-án 1091 fő volt beteg. Az ezred mintegy fele betegség és kimerülés miatt harcképtelennek számított.
A katonák hangulata (főleg a nemzetiségieké) megromlott. Nem használt már a
„vitézkedés", a kötelességre, császárra való hivatkozás, az oroszok becsmérlése. Az éhség, a fagyhalál, betegség, a vár kilátástalan helyzete lelkileg tönkretette a csapa- tokat. Az egyik legkiválóbbnak tartott egység, a 8. honvéd gyalogezred hangulata is
„visszatetsző" volt. „Ma reggel Kozma tbk. úr szemlét tartott a táborban. [Az ezred szállásául szolgáló „laktanya"-részben — L. I.] Szégyeltem magam, midőn embercso- portok között menve hangos lárma, tisztelgés hiánya, a legnagyobb fegyelmezetlensé- get árulta el" — írta Molnár Elek alezredes.
1915 legelső napjaiban Przemyslben megjelent a katona egyik legveszedelmesebb ellensége: az éhség. A források szerint már 1914 végén lényegesen szűkítették az élelmiszer-adagokat. Különböző „lisztpótló" anyagok (például nyírfaliszt) segítségé- vel próbálták megoldani a jelentkező nehézségeket. A takarmányhiány következtében a lovak lesoványodtak, sok elhullott.
A katonák a hiányos ruházat miatt százával betegedtek meg. Kéz- és lábfagyás, végkimerülés minden nap olvasható az orvosi jelentésekben. A 15—20 fokos hideg- ben lövészárkokban éjszakázó katonák gyakran csak egyszer ettek naponta. Az orosz csapatok pedig egyre közelebb kerültek a védelmi vonalakhoz.
A Kárpátokban folyó harcok Przemysltől 40—60 kilométerre elakadtak. A vár- ban levő élelmiszer március végéig biztosította volna a védősereg minimális élelme- zését. A lengyel, ukrán nemzetiségű katonák nem akartak (de legyengülésük miatt nem is tudtak) harcolni. Százával szökdöstek át az ellenséghez. Hermann Kusmanek osztrák gyalogsági tábornok, a vár parancsnoka végül is úgy határozott, meg kell próbálni a lehetetlent. Parancsot adott arra, hogy Siedliska irányában március 19-re virradó éjjel (hajnalban) még egy — eleve reménytelen — kirohanást kell végre- hajtani. Az orosz gyűrű áttörése esetében csatlakozni kellett volna a Kárpátokban levő osztrák—magyar csapatokhoz.
Az utolsó kirohanást azonban rosszul készítették elő, a fáradt, rosszul vezetett csapatok óriási veszteségeket szenvedtek. (Voltak, akik árulásról beszéltek, szándékos
„tévedésről"). Az viszont tény, hogy az áttörés kierőszakolását a csongrádi 23. honvéd hadosztályra bízták, így utoljára ismét magyarok véreztek. A 2. honvéd gyalogezred- ből néhány száz katona tért vissza a sáncok mögé. A szegedi 5. honvéd gyalogezred egységeit is szörnyű veszteségek érték. A 23. hadosztályból 8500 katona és tiszt vett részt a kirohanásban, de csak 2662 fő tért vissza a várba. A védelem fő erői felmor- zsolódtak, a védősereg ellenállása minimálisra csökkent. A katonák éheztek. (Bár a közvetlen források egyike szerint még jelentős tartalékok voltak raktáron. A vár- parancsnok szándékosan nem osztotta ki a végső tartalékot képező élelmiszer-kész- letet.) A vár sorsa megpecsételődött. Az orosz tüzérség több fontos erődöt súlyosan megrongált, olyan közel került a városhoz, hogy a lövedékek elérték az épületeket.
Kusmanek tábornok engedélyt kért a vár feladására. A császári engedély meg- érkezése után megsemmisítették a hadianyagot, felrobbantották a vár védőműveit, a lóállomány zömét leölték. A vár 1915. március 22-én orosz kézre került. A védősereg katonái és tisztjei (köztük a híressé vált „przemysli" költő, Gyóni Géza is), magya- rok, osztrákok és nemzetiségiek útnak indultak a szibériai hadifogolytáborokba. Szá- mukra héthónapi szenvedés után véget ért a világháború. Egy ismeretlen honvéd- tiszt naplója azonban Przemyslben maradt.
*
A vár parancsnoka, Kusmanek cs. gyalogsági tábornok a hírközlő eszközök és a vár levél- tárának megsemmisítésére Is parancsot adott (a kevéssé fontos Iratokat a zászlóalj- és ezred- parancsnokságokon égették el). Az egyik honvédtiszt akarattal (?), vagy csupán időhiány miatt (?) nem hajtotta végre Kusmanek tábornok parancsát.
A 8., majd a 7. honvéd gyalogezred parancsnokának, Molnár Elek alezredes Dworski utca 4.
szám alatti szolgálati lakásán — egészen bizonyosan az alezredes tudta nélkül! — személyes feljegyzéseket tartalmazó „noteszt", a várban kiadott újságokat és egyéb iratokat rejtettek el.
A napló ceruzával íródott. Szerzője — jelenleg — ismeretlen, valószínűleg főhadnagyi (vagy századosi) rangban lehetett. Az ismeretlen tiszt barátságban volt Molnár alezredessel, többször vendégeskedett a Dworski utcai lakásban. Azt azonban sikerült kideríteni, hogy a napló szer- zője és Molnár alezredes ezredsegédtisztje, Majzik főhadnagy is jó barátságban volt egymással.
Molnár alezredes az orosz hadifogságban meghalt. A hadifogságból azonban hazatértek olyanok, akik tudtak arról, hogy Molnár alezredes lakásában iratokat rejtettek el. Ezt bizo- nyítja — többek között — az is, hogy 1923-ban magyar „tiszti küldöttség" szemlét tartott a Dworski utca 4. szám alatti házban (az alezredes egykori lakásában azonban nem találtak sem- mit). Nem kétséges, hogy az elrejtett iratokat keresték. Valakinek (valakiknek?) fontos lehetett.
A hatvanas évek elején a Dworski utca 4. szám alatti házban (Molnár Elek alezredes egy- kori lakásában) falbontási és padlójavítási m u n k á k a t végeztek. A serénykedő mesteremberek papírba csomagoltan, sértetlen állapotban megtalálták a korábban keresett anyagot. A napló a przemysll vár védelmének, a várbeli élet alakulásának (és egy honvédtiszt gondolkodásmódjá- nak) egyik jellegzetes dokumentuma. A m. kir. honvédség egyik tisztje az ellenségtől (másod- szor) bekerített Przemyslben tgy látta, így élte át az eseményeket.
• 1914
XI. 6.
Ma 11 óráig aludtam, igen hideg idő volt.
XI. 7.
A délelőtt elég jól telt el, nem mentem ki lovagolni, mert megint vártam, hogy leve- leimet repülőgép elvigye.
Délben az ebédnél igen lelkes tanácskozást tartott[unk] . . . ott volt valami a levegőben. Richtig kiráncigáltak ebéd után az ágyból és M o l n á r . . . után kellett [tele- fonvonalat — L. I.] építenem, akinek az lett volna a feladata, hogy a hads. által hátrahagyott betegeket... behozza, de ezeket az oroszok már elszállították. Nagy herce-hurca után az ezred bevonult.
XI. 8.
Igen fáradt voltam. Feltettem magamban, hogy tekintettel arra, hogy vasárnap van, el fogok menni a templomba, de a végén még sem mentem el, hanem a térzenét hallgattam.
Délután a helyes kis lánykával sétáltam akit még az előző ostrom alatt ismer- tem meg.
Egy huszár alatt beszakadt a fedezék.
XI. 9.
Kilovagoltam, utánna pedig bolondoztunk a lányokkal. Ma adtuk be a kitüntetési javaslatokat. Délután haza írtam, azután p e d i g . . . az utcán [sétáltam]. Vacsoránál igen jól éreztük magunkat, vendégünk volt a Niki tb. [tábornok], egy igen kedélyes, olyan igazi bácsi. Tegnap lopták el Göncz kancáját. Délután még moziban is voltam.
Ma jött meg a dicséret, az elmúlt harcokban teljesített jó működésemért.
XI. 12.
Bombákat meg kell [?] mert az ellenség visszadobja, de a paraszt nem hiszi el, hogy utánna robban. Nálam volt a Mici.
XI. 13.
Igen korán kellett felkelnem, mert kirohanás volt észak felé. Kozma csoporthoz vol- tam beosztva, minden kifogástalanul működött. Nagyon fáradtan éjjel 2 órakor jöt- tem haza. 2 bombát dobtak a városba.
X I . 15.
Tekintettel a vasárnapra m a pihenőt tartottunk. Délelőtt térzenénél v o l t a m d a c á r a a zuhogó esőnek. Délben pedig szolgálatba léptem.
Ügy látszik, hogy az oroszok Galíciában sorozást tartottak, mert a tegnapi fog- lyok között egynehány polgári egyént fogtunk a fedezékben, teljesen felszerelve a m i felszerelésünkkel.
A tegnapi ütközet igen szép volt, különösen a Létay csoport előrenyomulása a hol az emberek remekül használják m á r a gyalogsági ásót, alig lehetett őket l á t n i . A z idő is nagyon kedvezett, reggel nagyon hideg volt, egész n a p hideg szél, de na- gyon tiszta volt [az égbolt — L. I.] úgy, hogy remek megfigyelés volt lehetséges.
Tegnap egész napon át erős tüzérségi tűzben volt a Z a l a za. a hol h o l n a p erő- dítési m u n k á l a t o k n a k kell folynia.
M a egy óriási dicséretet k a p t a m a tegnapi összeköttetés [helyreállítása — L . I.]
végett.
A D U N K O W I C Z K I FÖERÖD R É S Z L E T E X I . 16.
Délelőtt a 7. és a 8. ezred összeköttetését állítottam h e l y r e . . .
6 órakor jött a Mici és nagy cénát csinált, hogy tőlem beteg lett, a végén ki- löktem.
Este igen j ó l éreztük magunkat, Laci játszott, K á l m á n szolg.(álatban) v o l t és fentmaradtunk 12 óráig.
A Kegy. úrral [Létay G y u l a ezredes, a 46. honvéd gyalogos d a n d á r parancsnoka
— L. I.] K r a w n i k i n voltam a munkálatokat megnézni a m i t a 7. és a 8. e. [ezred]
csinál, u t á n n a Lacinál voltam ebédelni.
Tegnap az oroszok egy magyar kiálltványt tettek az előőrsök n a p p a l i á l l á s a i b a : Magyarok!
A z osztrák birodalom Németországgal együtt kijelentett Oroszországnak h á b o r ú t és m i n d a kettő betört orosz földre.
A vitéz orosz hadsereg nemcsak megverte az osztrák és német seregeket az egész vonalon, de kizavarta is őket Oroszországból. A z u t á n á t m e n t u t á n n u k az oszt- rák és német határon és most győzelmesen megy Budapest, Bécs, K r a k k ó , B e r l i n felé. Halics, Lemberg, Jaroslaw és néhány németországi város m á r a Nagy Orosz C á r birtokába van.
M i k o r a győző oroszok átmennek a Kárpátokon t ú l r a és m e g h ó d í t j á k Przemyált, ők lesznek az egész osztrák—magyar birodalomnak az urai.
Magyarok! A ti szép hazátoknak és ti m a g a t o k n a k sorsa v a n a t i kezetekben.
Mikor ti küzdetek az osztrák—német érdekekért, ti játszatok a ti sorsotokkal. H e t v e n év ezelőtt ti küzdöttetek m á r nem egyszer az osztrákokkal, de sajnos a k k o r Orosz- ország szövetséges viszonyban volt az osztrák b i r o d a l o m m a l , segített neki és Debre- cen mellett hosszú időre volt betemetve a m a g y a r függetlenség. Ez volt a nagy tör-
ténelmi hiba amiért Oroszország drágán fizetett. A jelen háborúban az orosz had- sereg kijavítani fogja s a magyaroknak függetlenséget és szabadságot hoz.
A szabadság órája ütött már! Itt az idő most vagy soha! Fogjátok a fegyvert az oroszokkal együtt és az osztrák—német járom lesz megsemmisítve.
Az oroszok nem akarják Magyarországot meghódítani. Oroszország a nélkül is igen nagy. Magyarország az oroszoknak nem kell. Semmit ami jogosan Magyaror- szágé, a győző oroszok nem vesznek el tőlük. De a magyarok kötelessége segíteni az oroszoknak, hogy a német járom tönkre lesz téve.
Éljen a szabad, független Magyarország!
Éljen a nagy Oroszország!
Ezelőtt vagy 8 nappal úgynevezett bandákat alakítottunk, feladatuk lett volna gyúj- togatni, de különösen az ellenség vonatait [az utánpótlást szállító járműveket — L. I.] zavarni. Eredményük vajmi kevés. Kivéve egyet aki civilben burgonyát adott el az oroszoknak, és elég jó jelentést hozott.
XI. 18.
Az oroszok csaknem este úgy jeleznek egymásnak mint a vadgalambok. Az oroszok az előző ostrom alatt a várat úgy közelítették meg, hogy sátorlap alatt másztak, fe- jükre szalma csutakot tettek.
Este egy alsóst játszottam és 11-kor haza mentem. Hazamenetkor a Laci egy hosszút és széleset magyarázott a tevékenységéről, egyben gratulált a signum laudis- hoz, de az alapját nem magyarázta meg.
XI. 19.
Délelőtt Krawnikin voltam, igen kellemesen elbeszélgettem Kaszával. Délután 3 óra- kor kaptuk meg a rendelkezést a holnapi kirohanásra, igen késő volt már nemhogy még az nap valamit dolgozni lehetett volna. Most már sötétségbe kerültünk volna, így hát elhatároztuk, hogy reggel korábban indulunk.
Délután nálam volt a Mici és csak későn ment el.
Ma volt az első erős havazás.
XI. 21.
Reggel 4 órára csak egyszerre beállít az a bolond Kálmán a két nővel, hogy én adjak nekik valami ennivalót, magam is éhes voltam mint a farkas, hát nagy kuta- tás után végre valamit találtunk és azt melegítve ettük meg.
Déli 12h-ig aludtam, a Dezső meg a Laci is nagy hűhóval fogadott, tegnap nagy lebaszások voltak. Nekem ma egy jelentést kell írnom a tegnapi működésemről. [...]
Délután csak egyszerre beállit Mici, itt maradt pár percig és megígérte, hogy éjszakára újból eljön. Este eljött, itthon vacsoráztam vele.
XI. 23.
Délelőtt megcsináltam jelentéseimet. Orosz teljesen téves és szabályellenes nézeteit fejtette ki a telefonnál. A 7. e. [ezred] megint künt dolgozott. Ma ismertem meg Pergert a ki egy önző, nem egyenes jellem. Mindig csak a maga személyét szereti előtérbe tolni, annak köszönhetjük is a múltkori scémákat a m i é r t . . . Kegy. úr [Létay ezredes — L. I.] füle. A vége pedig az lett, hogy össze szidták, mert úgy fel- izgatta a sok intézkedéssel.
A mi vezérkarunk még mindig nem tud szakítani a békében megszokott ellen- őrző és üres fejű gondolkodásával, senki.nem akarja belátni, hogy nem az egyiknek sem a másiknak nem dolgozunk, hanem egy magasabb cél lebeg a szemem előtt, míg ellenben ők [az osztrákok — L. I.] saját kényelmüket tartják szem előtt, még mindig nem tudnak a külsőségekkel szakítani, és mindig a kicsinységekben keresik a nagyot. Ha ők kellő időben intézkednek úgy derék csapataink feltétlenül teljesíteni fogják feladataikat. Pl. most a mikor az agyoncsigázott embereinknek egy kis pihe- nőt lehetett volna adni, hogy egy kicsit magukhoz jöjjenek, kikergetik őket ásni, sőt egy pár nappal előbb harcszerű ásást akartak rendezni ellenséges tűzben, csupán azért, hogy fölöslegesen kitegyék pket veszteségnek. Őrültség lett volna!!! A mi hds.
[hadseregünk] soha nem lesz háb. [háborúra] kiképezve, mert mindig parádéban fogják a fő kiképzési ágazatot keresni.
Ügy vagyunk a tüzérségünkkel is. Az egy kis lejtőn nem tudja ágyúit felvinni, mert nem tudja lovait kellőképpen behajtani, így történt, hogy a múltkori kirohanás alkalmával a Zsuku (?) este 5h indult el haza és másnap délután 4h-kor érkezett meg.
XI. 24.
Igen jól aludtam, tegnap meglehetősen... este zongorázott Göcze. Most megint kez- dik behozni, hogy az összes tiszteknek itt kell tartózkodni. Tegnap délben végre el- vitte a repülős a leveleinket, elutazás előtt megbeszéltük vele, a nagy győzelmi hí- rekről adjon nekünk értesítést... [...]
Este Laci természetének megfelelően újból megpróbálta [a] kártyapartit össze- veszíteni.
Máma az a hír járta, hogy Lemberget az oroszok kiürítik. Magyarországban már megint bent vannak, ami általános elkeseredést szült.
XI. 25.
Máma valamivel melegebb volt, nem mentem el lovagolni, mert nem akartam össze- fázni. Délelőtt, reggeli után 21. [ez]tem. Sehonnan semmi ú j hír nincsen. Az erők még mindig nem nyomulnak elő, hanem kemény harcban állnak az oroszokkal.
Tegnap 12 ember mindkét lábát amputálták mert megfagyott, úgyszintén az oro- szoknak egy egész előretolt rajvonaluk Pralkowce előtt szintén megfagyott. (...) Télre felszerelve ezek a szegény emberek [magyar honvédek — L. I.] még kesztyűt sem kaptak, minden egyes embernek van egy rend fehérneműje, holnap pedig baka- kötővel lesznek ellátva . . . Máma még béke hírek is jártak, amiket állítólag a csá- szár visszautasított volna.
A mai napon nem tudtam hitelt a d n i . . . a nagy győzelmi híreknek, mert ha igazak volnának úgy ez egy döntést jelentene Orosz-Lengyelországban, ami pedig nem áll.
XI. 27.
A holnapi nagy (...?) készülünk Göczével. Üjból megfagyott 2 ember a 8. ezredből.
Már olyan rosszul állunk szalma dolgából, hogy már a háztetőket kezdik lebontani.
Az oroszok Nirankowicén a vasúti sorompónál felakasztottak egy egyenruhába öltöz- tetett katonát, valószínűleg egy, a kiküldött bandákból.
Ma egy erőszakos felderítés volt Brilince felé. A W III. előtt megtámadták az előőrs vonalat is, a W lőtték ágyúval. Egész nap nagy lárma és katonazene volt hall- ható Nirakowicéből. Igen erősen deprimált hír, hogy az oroszok már megint az országban vannak, annyi különféle hír kering arról, hogy tulajdonképpen az ember maga sem tud eligazodni.
XI. 28.
Délelőtt az a hír járta, hogy holnap kirohanás lesz, de aztán elmarad. Minden jel arra vall, hogy minket az orosz ostromolni akar.
Vacsorát adtunk, igen jól éreztük magunkat, zeneszó, fényes világítás, nagyszerű menü után, de nem felejtkeztünk meg megemlékezni arról a szegény bakáról [aki]
könnyű cipőben táb.[ori] őrségen áll.
XI. 29.
[...] Ma térzene. Erős ágyúzás északon. (...) A 2. orosz ezred támadott a Mogilára, de vissza lettek verve.
XI. 30.
Beteget jelentettem, mert erős influenzám volt. Erős ágyútűz délen és északon. Észa- kon kirohanás a W x és X a felé. Kozma csoport és a 8. ezred. De. l lh- k o r azon sürgöny [jön], hogy előreláthatólag ma sok [a] sebesült. Ugyanis az oroszok úgy lát- szik, nehéztüzérségüket akarják ott elhelyezni. [...]
Awramowics holttesténél 28 muszkát végeztettem ki ugyanolyan módon a hogy Awramowicsot gyilkolták meg (Janównál).
XII. 1.
l lh felé nagy durrogásra ébredtem, ugrottam ki az ágyból, repülőgépek (3) 27 bom- bát dobott le a városra, óriási ribilió, minden épkézláb ember lőtt, tisztiszolgák a háztetőn kéményekhez támaszkodva őrülten lövöldöztek.
A tegnapi kirohanás siralmas volt, a 8. e. [ezrednek] 1 óra alatt 120 sebesültje volt, 4 oldalról került t.[üzérségi] tűzbe, úgy űzték a bakát mint a csikót.
XII. 19.
Nagy pihenés. Déli llh-kor egy bomba megölt 6 gyereket, 1 asszonyt. (...) Na Go- rach-nál 18-ról 19-re [virradó éjjel — L. I.] 300 embert fogtak el az oroszok a kik aludtak. (...) A Vezérkar nagyon helyteleníti ezeket a kitöréseket a nagy vesztesé- gek miatt, pl. az utolsónál 2000 embert vesztettünk. Létay [ezredes a 46. dandár pa- rancsnoka — L. I.] nagyon korán jelentette a 420-nak az elfoglalását, úgy hogy Gei- zinger az által előre rendelve sok veszteséget szenvedett, erre Létay magánkívülinek tetette magát és így a felelősséget elhárította magáról. Molnár [alezredes, a 7. majd a 8. honvéd gyalogezred parancsnoka — L. I.] volt azalatt a parnok [parancsnok]
a ki gyűlöli Létayt. Utolsó nap, vagyis 18-án a Kegyi [Létay ezredes — L. I.] fel- gyújtatta Cisowát a hol igen sok széna és zab volt felhalmozva a helyett, hogy be- hoztuk volna, a lakosságot pedig magunk ellen uszítottuk volna. Azonkívül még a csapatok visszavonulását is nagyon megnehezítettük. (...) Minden jó volna már, csak egyszer haza mehetnénk megint, ezért voltam ma is a templomban és kértem az Űr Istent, hogy egészségesen segítsen haza.
XII. 20.
A 19. 5. 8. ezredek Na Gorach magaslat visszavételénél voltam kint W Xl.-nél. Egy lelketlen eljárás a mit itt a csapatokkal csinálnak, főtartalékunk teljesen tönkre ment, már azért is, mert a főhercegnek kedveskedni akartak. Ezeket fel kéne akasz- tani a.kik így bánnak a csapatokkal. Igen a cél el volt érve, úgy mondta a parancs, de ez nem igaz, mert semmi sem volt elérve, csak az, hogy T. [valószínűleg Tamásy altábornagy, a várparancsnok helyettese — L. I.] vérszomja volt kielégítve, most meg kapkodnak fűhöz-fához, mit csináljanak a sok sebesülttel.
XII. 21.
Semmi különös. A 8. ezred vesztesége 60%-os.
1915
I. 1.
Az éjjel a szesz megoldotta Göcze nyelvét és azt mondta, hogy az élelmezés körül mulasztások történtek, itt a várban egy általán olyan disznóságok vannak a melye- ket el sem szabad mondani.
I. 3.
Este Molnárnál [a 8. honvéd gyalogezred parancsnokánál — L. I.] voltam a hol a vár hdb. [hadbíróság] visszaéléseit beszéltük meg.
I. 5—8.
Semmi. Egy tüzér önk. a raktárból conzervet lopott, hogy az éhhaláltól megmentse m a g á t . . .
I. 9. '
Egy levelet hozó repülőnek kellett volna jönnie, de nem jött. Szalmát hordó bakák megfelezték a szalmát az oroszokkal. Karácsonyra 2 ökröt küldtek az oroszok avval a felírással, hogy mi nem mint ellenségek, hanem mint harcosok állunk szemben.
I. 14.
Zahlaton [?] voltam a hol a rutének csapatostul megadják magukat a rossz élelme- zés, de különösen a hiányos ruházkodás végett, mert egyiknek sincs már cipője. Az elhelyezésük pedig gyalázatos 1/2 m. víz felett vannak a mely hideg úgy hogy feküdni sem tudnak hanem csak gubbaszkodva [tudnak] aludni. Holnap a püspök fogja őket esküjük hűségére figyelmeztetni.
I. 31.
Erős ágyúzás éjszaka. A z idő kezd hidegre fordulni. Erős havazás folytán végre j ó szánút. Tegnapelőtt a 8. ezredből 30 ember szökött át az oroszokhoz, oka ismeret- len. [...]
I I . 2.
A 8. ezrednél lévő szökések meg szűntek, mert nagyon u t á n a néztek az élelmi cikkek kiadásánál. Mivelhogy 4 éhségből s z á r m a z ó haláleset fordult elő, az ezred étkezés feljavítást kapott, a m i á l l szalonnából és kolbászból. A tisztek saját a d a g j a i k a t kez- dik m á r oda adni a legénységnek, hogy bennük a lelket fenntartsák, t o v á b b á egész nap a legénység között élnek, együtt énekelnek velük . . . meséket m o n d a n a k nekik . . . [...] Ú j b ó l letartóztatás. Fenyő szds. [százados] a kinek szeretője conzerveket árul- gatott 4 koronáért, disznóit pedig kétszersülttel etette.
II. 6.
Egy p u l y k á n a k az ára 100 korona volt a piacon, egy tojásnak pedig 1 kor. M e g i n t reggelig kártyáztam és így csak délben, vagyis 1/2 1 órakor keltem fel. ( . . . ) N a g y o n rosszul voltam, vagy 400 koronát eldobáltam. N á l a m volt a Mici a kit é j j e l kiker- gettem az ágyból, szegény a kis diványon kuporgott egész éjszaka. Folytonos lövöl- dözés a Pod M a z u r a m i n .
A Z E G Y I K E R O D A „ S Z Ö R N Y Ű V É G " U T A N II. 13.
A z élelmi [szer] raktár tisztviselőinek bevallása szerint még 1 hónapi élelem v a n a várban. H a azonban nagyon megszorítjuk úgy ki lehet h ú z n i m é g 6 hétre. Renge- teg mennyiségű sonka romlott itt meg. (..) A z egész városban m á r nincsen petró- leum, úgy hogy a polgáriak m i n d e n este sötétségben kénytelenek ülni. L o v a i n k tel- jesen harcképtelenek, mert m á r dűlnek össze az éhségtől, éjjel nem t u d n a k lefeküdni mert köves az istálló, széna és szalma meg abszolúte nincsen. ( . . . ) M i n d e n k i csak nagy óvatossággal emlegeti a felmentésünket, én nem nagyon bízom m á r benne.
Most m á r nem [azon] gondolkodnak, hogy a leg.fénységet] répával f o g j á k etetni, mert m á r nem t u d j á k m i t a d j a n a k nekik. ( . . . ) Este hangverseny volt, nagyon el vol- tam keseredve helyzetünk miatt, a mely reménytelen, csak egyszer segítene az Ü r Isten át még a Kárpátokon, t u d o m nem megyek többet [ki] belőle.
II. 14.
A z erkölcsök nagyon kezdenek zülleni, nincsen nap, hogy tisztek ellen n e m j ö n n e 1—2 feljelentés, csalás, lopás végett, őrmesterek [is] teljesen el v a n n a k züllve és ez m i n d azért van mert m i n d e n k i érzi már a véget, dacára a n n a k , hogy m i n d e n k i a felszabadulásunkról beszél. Talán egy ho.-ban [hadosztályban — L. I.] sincsen a n n y i disznóság m i n t éppen ebben. ( . . . )
I I . 15.
K u s m a n e k [Hermann K u s m a n e k osztrák tábornok, várparancsnok — L. I.] meg van ő r ü l v e a tisztelgéssel... m i n d i g csak a magyar tiszteket szállítja meg, azért mert gyűlöl bennünket magyarokat, mert m i különbek vagyunk m i n t az ő d i s z n ó . . . hordája. Egyáltalán sehol sem t a l á l u n k olyan rokonszenvre és szeretetre m i n t ami- lyet csapataink megérdemelnének azért a derekasságért és vitézségért a milyet itten kifejtettünk. Bizony a v á r körülzárása előtt ment könyörögni, hogy csak magyarokat a d j a n a k neki és most nem t u d j a megbecsülni. [...]
I I . 16.
Éjszaka rádiógram jött a hds. főparságból a mely arra figyelmeztet, hogy az oroszok h a j n a l b a n t á m a d n i fognak. (...) K u s m a n e k magatartása a csapatokkal szemben absolut helytelennek lehet mondani, mert sohasem m u t a t k o z i k . . . a helyett, hogy csapatait nézné m e g a Korzón sétál és a tisztelgést ellenőrzi, még egy kórházban sem volt, pedig ott volna m i t néznie, mert hihetetlen sok halál eset van a m i a sebek felületes kezelése, vagy k ö n n y e l m ű operatiók folytán keletkezik, nincsen meg a kellő tisztaság, úgy hogy m i n d e n 3. operált vérmérgezésben pusztul el. Egy teljesen ú j k o m b i n a t i ó van megint a ho.-unkkal [hadosztályunkkal — L. I.] és pedig az, hogy csapatainkat a felmentés u t á n Szegedre szállítják a hol kiegészítenek utána pedig a szerb frontra szállítanak le. (...) A z a hír jött, hogy a ho.-nál [hadosztálynál — L. I.] mindössze 30 l ó fog maradni, persze a kegyelmesé m i n d megmarad, sőt még vesz hozzá 2-tőt, hogy a K u r v á l y a [sic!] sétakocsizást t u d j o n csinálni és a m i drága lovainkat pedig [élelmezés céljából — L. I.] levágják.
K É T I S M E R E T L E N H O N V É D N Y U G H E L Y E A S A N F O L Y Ó N INNENI M A G Y A R K A T O N A I T E M E T Ő B E N
II. 19.
Tegnap a 6. ho. [valószínű ezredről van szó — L. I.] kirohanást csinált Podmazura- minál, a m i t véres fejjel voltak kénytelen abba hagyni. A kirohanó csoportnak 50%-os vesztesége v o l t . . . A h u l l á k halomszámban fekszenek a támpontban, m i n d szurony által elesve.
I I . 28.
[...] A tér zene az ellenséges repülőkre v a l ó tekintettel le lett mondva. Mert most minden n a p itt voltak és 5—20 b o m b á t dobtak a városra. Kisebb nagyobb eredmény- nyel, de s e m m i esetben áll a r á n y b a n a lakosság félelme az elért eredménnyel. (...) A tüzérségünk m i n é l többet lövi a repülőgépeket, annál rosszabbul lő, Tamásy is kikelt ellene és m a 12 ágyút állíttat fel és ha ezzel sem fognak egyet sem lehozni, úgy bassza meg a kutya az egész tüzér társaságot.
I I I . 6.
Bizony n a p j a i n k nagyon meg vannak itten számlálva. Hogy ki fogja ezeket t ú l é l n i , azt csak a j ó Isten t u d j a meg mondani, egy azon-[ban] bizonyos, hogy a ki t ú l é l i az nagy szerencséről beszélhet. M á r napok óta olyan vagyok m i n t egy részeg, vagy pediglen jobban mondva m i n t egy halálra ítélt. J á r o k ide-oda, sehol sem lelem m e g helyemet, semmiben nem találok örömet, apatikus vagyok m i n d e n n e l szemben, olyan m i n t a vezérkar. Tamásy arca olyan dúlt volt m á m a , hogy alig lehetett megismerni, mindenki a levegőben érzi a veszélyt és senkisem m e r róla beszélni. Itt nincs m i t tagadni, közeledünk a véghez. 10-én utoljára vesznek fel [élelmet — L. I.] a tiszti étkezdék, azontúl m á r nincsen m i t felvételezni.
*
A przemysli várparancsnokság magyar nyelven is megjelent l a p j a a Tábori Újság 139. száma (leszámítva a „vitézkedő" kitételeket) összegezte a przemysli „magyar világ" eseményeit, méltatta a várvédők teljesítményét is. A „vég", a fogságba esés előtti napokon jogosan merült fel a kérdés: „ M t marad itt ebből? Az a márvány emléktábla amely a przemysli hősök nevét — a magyar nevek hosszú sorát — adja ... a plakettek... És azok a magyar felírású fejfák, amelyeket oly nagy számmal őriz a przemyéli csendes temető." A ritkuló temetői kereszteken, az erődök mellett létesített „ h á z i " temetők m a r a d v á n y a i n , a jeltelen beszkidi honvédsírokon k í v ü l valóban nincs semmi, a m i ott, Galícia keleti végein elesett honvédeinkre emlékez- tetne. Pedig a przemyáli I. világháborús katonai temetőkben nemcsak megállni, de a történteken (el) gondolkodni is érdemes.
F O N T O S SÁNDOR : F E H É R - T Ö I.
