STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
1183
jelenlegi követelményeinek megfelelően
kell elméletileg és gyakorlatilag felkészí-
teni.Szerző elemzi a tudományos dolgozók tudományterületenkénti megoszlását és megállapítja, hogy az összlétszámban a
legnagyobb súllyal a műszaki, orvosi, fi-
zika-matematikai és a kémiai tudomá—nyok képviseltetik magukat. Ezeken a területeken azonban (az orvostudomány kivételével) viszonylag alacsonyabb a tu- dományos fokozatot elért kutatók aránya, mint más tudományterületeken.
A tudományok doktora tudományos fokozattal rendelkezők száma 1950—1960 között az egész országban 32 százalékkal növekedett. Ezen belül a fizika—matema- tika területén 64, a kémia területén 32, az agrártudományok területén 30 száza—
lékos volt a növekedés. A tudományok doktora tudományos fokozattal rendel—
kezők száma a Vizsgált 10 évben legjelen—
tősebben a filozófiai (144 százalékkal), a közgazdasági (107 százalékkal) és a föld—
rajzi (96 százalékkal) tudományok terüle—
tén növekedett. A kandidátusok száma pedig leginkább a filozófia, a történet- és a jogtudomány területén emelkedett.
A szerző ismerteti a tudományos dol—
gozók munkakörök szerinti megoszlását
is.
A szovjethatalom évei alatt a szövet—
ségi köztársaságokban a tudományos in—
tézetek és főiskolák széles hálózata jött létre, ami lehetővé tette a saját nemzeti értelmiség megteremtését. A tudományos dolgozók száma különösen a közép—ázsiai köztársaságokban növekedett gyorsan. Itt a növekedési ütem magasabb, mint a Szovjetunióban, mégis ennek ellenére meglehetősen alacsony a tudományos fo- kozattal rendelkezők száma.
A tudományos dolgozók területi meg- oszlását vizsgálva megállapítható, hogy a tudományos intézményekben dolgozó tu—
dományos kutatók 49 százaléka Moszk- vában és Leningrádban összpontosul.
A tudományos kutatók és oktatók szá—
mának növekedése a Szovjetunióban eddig még elmaradt a rohamosan fejlődő
tudomány és technika szükségleteitől. A tudományos intézetek és főiskolák külö-
nösen a precíziós műszergyártással, a ter- melés komplex automatizálásával és gé—pesíte'sével foglalkozó tudósok hiányát
érzik.A tudományos kutatók és oktatók kép—
zésének egyik alapvető formája a Szov- jetunióban az aspirantura. Az aspiráns képzésben az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a tudományos intézetek szerepe. Az aspiránsok száma az elmúlt tíz évben lassan növekedett, sőt az 1955,
1956. és 1957. években jelentős csökkenés
volt tapasztalható. Éppen ezért az SZKP
Központi Bizottsága és a Szovjetunió Mi—nisztertanácsa említett határozata ki—
mondja, hogy az aspirantúra segitségével
jelentősen emelni kell a tudományos ku—
tatók képzésének színvonalát és növelni
kell a számukat.(Ism.: Nemes Ferenc)
PROKOPEC, J. —— JOB, J. :
Az ISKOLÁSGYERMEKEK TANULMÁNYI EREDMÉNYE És A NÖK FOGLALKOZTATOTTSÁGA
(Prospech záku a zamestnanost zen.) -*
Demografie, 1962. 1. sz. 65—70. p.
A Csehszlovák Népesedési Bizottság 1960 decemberében reprezentatív adat—
felvételt hajtott végre annak vizsgálata céljából, hogy az iskolásgyermekek ta-
nulmányi eredményét és nevelését mi—
lyen irányban befolyásolja a szülők fog—
lalkozása és iskolai végzettsége.
Szerzők ismertetik az adatfelvétel módját, körét és elemzik az eredményeket.
A vizsgált statisztikai sokaság 88 száza—
lékát munkás— és értelmiségi családok gyermekei teszik ki. A parasztszármazá—
súak gyenge képviselete részben a mező—
gazdaságban dolgozók igen magas átlag—
korának tulajdonítható. Ötven év körüli szülőknél ugyanis már kevés az általános iskolás gyermekek száma. Az adatfelvé—
telbe bevont gyermekek 58 százalékánál az anya dolgozó nő, 42 százalékánál pe—
dig háztartásbeli volt. Figyelemre méltó
az alapvető kérdésre kapott válasz: a dolgozó nők gyermekeinek tanulmányi eredménye egészében véve jobb, mint a háztartásbeli nők gyermekeinek előme—netele. Részletesebben elemezve, az álta—
lános iskola nyolc évfolyama közül az 1—
VI. évfolyamban a dolgozó nők gyerme—
kei értek el jobb tanulmányi eredményt, a háztartásbeli anyák gyermekei csupán a VIII. évfolyamban vannak előnyben, a VII. évfolyamban pedig mindkét csoport- beliek körülbelül egyenlő tanulmányi szinten vannak.
A szülők foglalkozása szerinti elemzés
évfolyamonként a munkásszármazású gyermekeket illetően gyengébb, az értel-
miségi származásúakat illetően jobb ta- nulmányi eredményeket mutat, mint az egész megfigyelt statisztikai sokaság át—lagai. A munkásszülők legmagasabb isko- lai végzettsége az általános iskoláinak felelt meg. Az előmenetelnek a szülők iskolai végzettsége szerinti (alsófokú, fel- sőfokú szakiskola, főiskola) vizsgálata
1184
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ"nyilvánvalóvá teszi, hogy a magasabb végzettséggel rendelkező szülők gyerme—
keinek tanulmányi eredménye kedve—
zőbb. Tekintet nélkül a szülők foglalko—
zására a főiskolát végzettek gyermekei—
nek több, mint 90 százaléka ,,igen jó" ta—
nulmányi eredményt ért el, a csupán ál—
talános iskolát kijárt szülők gyermekei—
nek pedig csak 23—54 százaléka érte el ezt a fokozatot. Szerzők megállapítása
szerint döntőbb befolyása van a gyerme-kek tanulmányi eredményére a szülők
iskolázottságának, mint annak a körül—ménynek, hogy az anya dolgozik vagy pe—
dig odahaZa van. Állításuk alátámasztá—
sára bemutatják a háztartásbeli anyák
,,igen jó" minősítést elért gyermekeinekszázalékát az anya iskolai végzettsége—
szerint évfolyamonként._ , A felvétel adatai szerint a dolgbzóu anyák gyermekeinek iskolai előmenetele—
azért jobb, mint a háztartásbeli anyák gyermekeié, mert a háztartásbeli anyák- nak általában alacsonyabb az iskolai vég——
zettsége és a magasabb végzettségű nők..'
rendszerint állásba mennek. A tanulók,előmenetelében ez idő szerint nagyobb a súlya az iskolánkívüli tényezőknek, mint
az iskolának és ezért kívánatos, hogy a pedagógusok még intenzívebben foglal—
kozzanak a munkás— és parasztszámna——
zású gyermekekkel.
(Ism.: Beluch Imre)
BIBLIOGRÁFIA
A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába az alábbi fontosabb könyvek érkeztek be:
STATISZTIKAI ÉVKÖNYVEK
Annuaire statistigue 1959. Le Caire. 1960. Depar- gesztent de la Statistigue et du Recensement. XV,
p.
Arab nyelven is,
Egyiptom statisztikai évkönyve, 7959.
I 61 B 2 Annuaire statistiaue 1960. Luxembourg. 1962.
Office de la Statístigue Générale. XV, 64 p Luxemburg statisztikai évkönyve, 7960.
I 30 B 6 Anuatlo estadistico de Espana 1961. Madrid; 1961 . imákNacional de Estadistlca. XXXVIII, 1160 p.,
r .
Spanyolország siatisztikai évkönyve, 7961.
l 34 C 24 Anuario estatistico 1960. —- Annuaire statistigue 1960. Lisboa. 1961. Instituto Nacional de Estatls—
tica. VI, 386 p.
Portugália statisztikai évkönyve, 7960.
l3öBl Anuűrio estatistico do Brasil 1961. Rio de Janeiro.
19618. tConselho Nacional de Estatistica. IBGE. 480 P-y .
Brazília statisztikai évkönyve, 1967.
I 78 B 13 Italian statistical abstract 1961. Roma. 196l.
Central Institute of statistics. 216 p., 21 t., 2 térk.
Olaszország statisztikai évkönyve, 7961.
I 32 D 5 Komi ASzSzR za 40 let. Sztatiszticseszkij szbor- nik. Szüktüvkar. 1961. Sztatiszticseszkoe Upravle- nie Komi ASzSzR. 199 p., ! mell.: 16 t.
A Kami ASzSzK 40 éve.
! 42 C 243 Leningrad i leningradszkaia oblaszt v cifrah. 1961 od. (Sztatiszticseszkij szbomik.) Leningrad. 1961.
ztatiszticseszkoe Upravienie Leningrada. 267 p., 8 t.
Leningrád és a leningrádi terület számokban, 1961.
I 42 D 33
Mely rocznik statystyczny 1962. Warszawa. 1962.,.
Glowny Urzad Statystyczny. XVIII, 270 p., 1 tér—ke
* Lengyelország statisztikai évkönyve, 7962.
I 42 D le;;
statistical abstract of Ireland 1961. Dublin. 1961.
Central Statistics Office. XVIII, 361 p. . Irország statisztikai évkönyve, 1967.
l 36 C 68 Statistical pocket—book of Pakistan 1962. Kara—. — chi. 1961. Central statistical Office. VH, 182 p., ! t.
Pakisztán statisztikai zsebkönyve, 1962.
' I 53 D 3],
Statistisk árbog 1961. —— statistical yearbook. Kőa- genhavn. 1962. Statistiske Departement. XXIIN
34 p.
Dánia statisztikai évkönyve, 1967.
I 39 C ! Suomen tilastollinen vuosikirja. 1961. —- Statis-u—
tisk ársbok för Finland. — statistical yearbook of"
Finland. Helsinki. 1962. Tilastollinen páütoímisto- XXIV, 469 p.
Finnország statisztikai évkönyve, 7961.
I 43 B 108:
Szovetszkaja Gruzija za 40 let. Sztatiszticseszkijí szbornik. Tbiliszi. 1961. Centralnoe Sztatiszticsesz—- koe Upravlenie. 207 p., 14 t., 1 térk.
Szovjet Grúzia 40 éve.
1 42 C 2381 Szhtiszticseszki godisnik na Narodna Republika.
Bölgarija 1961. Szofija. 1961. Centralno Sztatiszti—
cseszko Upravlenie. XI, 605 p., 11 t., 4 térk.
A Bolgár Népköztársaság statisztikai évkönyve,.
7967.
I 45 B 58"
ÁLTALÁNOS STATISZTIKAI MUN KÁK American statistical Association. Proceedin of"
the Social statistics Section 1960. Washington. 960.
American stat. Ass. V, [2], 211 p.
Bíbliogr. az egyes tanulmányok végén.
Az Amerikai Statisztikai Társaság Társadalomsla--—
tisztikar" Szekciójának Közleményeí, 7960. 470 225
n u