Penzkofer, H.: Innováció a német iparvállalatoknál

(1)

278

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

GAZDASÁGSTATISZTIKA

PENZKOFER, H.:

lNNOVÁCIÓ A NÉMET IPARVÁLLALATOKNÁL

(Innovationsaktivitáten auf hohen Niveau stabilisiert.) lFO-Schnelldienst. lWl. 21. sz. 3—12. p.

A német Gazdaságkutató Intézet (Informa- tion und Forschung—Institut für Wirtschafts—

forschung — IFO) 1979 óta vizsgálja éves fel—

mérésekkel az iparvállalatok innovációs tevé—

kenységét. A rendszeresen végzett adatgyűjtést 1990 decemberében a keletnémet iparvállala- tokra is kiterjesztették az átfogó véleménykuta-

tás speciális részeként. A német Kutatási és Technológiai Minisztérium támogatásával ké—

szült felmérések feltárták azokat a fontosabb

tényezőket, amelyek segítik, illetve gátolják a

vállalatok termék— és technológiafejlesztéseit és

rávilágítottak a szakmai és a vállalat méretétől

is függő sajátosságokra.

Az innováció fogalmát a lehető legszélesebb

értelmezésben alkalmazzák a felmérésben, mi—

vel a kis és közepes iparvállalatok új termékei,

eljárásai nem feltétlenül kapcsolódnak na- gyobb kutatásokhoz, kísérleti fejlesztésekhez.

A feldolgozóipar nemzetközi pozícióit nem csupán a csúcstechnikával készült termékek

befolyásolják, a német ipar széles termékvá—

lasztékkal van jelen a nemzetközi versenyben.

A jövőben sem csökken a közepes és annál sze-

rényebb technológiatartalmú, hagyományos gyártmánycsaládok jövedelemtermelő képes-

sége, amennyiben megfelelő új típusokkal iga-

zodnak a változó igényekhez.

A választ küldő német iparvállalatok közül 1990—ben 74 százalék volt az újítók aránya.

Ezen belül a legélénkebb (78%) a beruházási javak gyártóinak termék— és technológiafejlesz—

tése; ennél kisebb az innovációs készség a fo- gyasztási cikket, illetve élelmiszert gyártók kö- rében (69, illetve 61 százalékos). Az alapanya- got és közbenső termékeket gyártók viszonylag

nagy része (75%) alkalmazott újításokat, ezen

belül különösen a vegyiparra jellemző a termé—

kek, eljárások korszerűsítése (87%). Az 1979-es

felmérés szerint a válaszolók 61, 1985-ben már az iparvállalatok 69 százaléka valósított meg in—

novációt. Ezen belül lényegesek az ágazati sa—

játosságok is.

A növekedési ütemet, valamint a válaszolók innovációs hajlandóságát alapul véve 4 cso- portba sorolhatók a megfigyelt ágazatok:

— a növekedésben is, az innovációhan is dinamikus szak- ágazatok (például a számitás- és irodatechnikai eszközök, a villamos és elektronikai termékek gyártása);

— az átlagosnál lassabban növekvő, de nagyarányú inno- vációval jellemzett szakágamtok (például a gumiípar, a kőolaj-feldolgozás és a gépgyártás);

—— az átlagosnál kisebb innovációs arányú, de dinamiku- san bővülő szakágazatok (például a papíripar, a faipar, a nyomdaipar, a műanyag-feldolgozás, a fémtömegcíkk—

ipar);

—— mind a fejlődésben, mind az innovációban elmaradó szakágazatok.

A válaszoló iparvállalatok új termékei és szolgáltatásai közel 48 százalékkal részesedtek az 1990. évi értékesítésben, ezen belül külön vizsgálták a bevezetési szakasz elején levő, vala- mint a bővülő piacú új termékek részesedésé—

nek változásait a megelőző évhez képest.

Az 1990-ben megkérdezett német iparvállalatok 71 százaléka a következő 3—5 évben bővülő

piacot remélt (az 1982—es mélyponton csak

27 százalékuk volt ilyen optimista), a stagnáló piacot várók aránya 24, a zsugorodó kereslettel

számolóké nem egészen 5 százalék. Ezek a vá-

rakozások élénkítik az innovációs tevékeny.

séget.

A válaszolók megjelölték, hogy az új ter—

mékek, eljárások kialakításában kutatásra, kí-

sérleti fejlesztésre támaszkodtak-e, vagy csupán

korábbi gyártmányaikat állították elő új for-

mában vagy változatban. A nagyvállalatok 70 százalékánál fordult elő kutatásra alapozott

innováció, míg az 50 főnél kevesebbet foglal-

koztató iparvállalatok körében ez az arány

39 százalék.

Részletesen vizsgálták azt is, hogy mire ter- jedt ki az alkalmazott újítás. Az 1989. évi termék-

fejlesztések körében 72 százalék az olyan egysze-

rű innovációk aránya, amelyek új funkciót ho- nosítanak meg a már meglevő gyártmánycsalá—

don belül. A teljesen új (nem továbbfejlesz—

tett) termékek előfordulása ennél jóval kisebb

(38%). Az új anyagokat alkalmazók aránya

(36%) ehhez közel álló, az új előgyártmánnyal fejlesztőké viszon tmindössze 22 százalékot tett

ki.

Az automatizálás a gyártási folyamatok fej- lesztőinek 70 százalékára jellemző, és új tech-

nológiát a válaszolók 69 százaléka vezetett be

1989-ben. A gyártási és szervezési struktúrát

ugyanakkor csak a válaszolók egyharmada újí—

totta meg. A termék- és technológiafejlesztések

mellett az irodai munkák innovációit is fel-

mérték, elsősorban az adat- és szövegfeldolgo- zások gépesítését, automatizálását, az informá-

ciós tchnológiák integrálását. A választ küldők

négyötödére jellemű a számítástechnikán ala- puló ügyvitel—korszerűsítés, közel kétharmaduk

(2)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

fejlesztette híradástechnikai hátterét, körülbe- lül 40 százalékukra jellemző a szövegfeldol-

gozás automatizálása.

Az ötlettől a piaci bevezetésig terjedő, a tel- jes innovációs ciklushoz szükséges ráfordítá—

sokat is felmérték a válaszok alapján, elhatá-

rolva a konstrukció, a termékfejlesztés kiadá—

sait a termékinnovációhoz kapcsolódó gyártás—

előkészítés, az értékesítés előkészítése, a szaba-

dalmak és licencügyletek költségeitől, s külön szerepeltették a vállalati folyamatok ésszerűsí- tési fejlesztéseinek ráfordításait.

A szerző véleménye szerint sok esetben alá—

becsülik a fejlesztés várható költségeit, vannak

iparvállalatok, amelyek a bizonytalanságokra

hivatkozva elhanyagolják a költségelemzést.

Ágazatok szerint is vizsgálták a feldolgozóipar

innovációinak költségszerkezetét. Az l989—ben

közel száz milliárd német márkányi összegen

belül 75 százalékkal részesedett négy fejlesztés-

igényes ágazat: a gépgyártás, a gépkocsigyár-

tás, a villamos és elektronikus termékek gyár- tása, valamint a vegyipar. A felmérés szak- ágazatok szerint elhatárolta a kutatásra, a ki—

sérleti fejlesztésre felhasznált összegek alaku-

lását is.

pulzusokat is felmérték, megkülönböztetve a vállalaton belüli, valamint a külső tényezőket.

A beérkezett válaszok 65 százalékában utaltak a vevőkre mint az innovációk elsődleges kez- deményezőire. Egyes cégek ,,utánzás alapján"

fejlesztenek, erre utal, hogy a válaszolók 45 szá—

zaléka kíséri figyelemmel versenytársainak fej-

lesztési programjait, piacon megjelent újdon—

ságait. Vannak olyan fejlesztési impulzusok,

amelyek a társaság tőkebefektetőitől, koope—

rációs partnereitől származnak.

A vizsgálat kiterjedt az újítást gátló fonto-

sabb hatásokra is. A válaszolók egyharmada szerint nem megfelelő összetételű a szakember- gárda, 69 százalékuk úgy véli, hogy a fő prob—

léma a költséges innovációval elérhető mérsé- kelt jövedelemnövekedés; elhalasztják vagy le—

mondanak az olyan fejlesztési programokról, amelyeket túl kockázatosnak minősítenek, il—

letve amelyek az ésszerű befektetési határt meg- haladó ráfordítást igényelnek.

Az iparjogvédelmi helyzetre is vonatkoztak

kérdések, megkülönböztetve a találmányi be—

jelentést és a mintaoltalom iránti kérelmet.

Az iparvállalatok többsége szerint az innová- ciókát segítik a találmányok, bár előfordul,

hogy a monopolhelyzetbe került valamely sza—

badalom tulajdonosa fontos piacokon képes korlátozni a versenyt. Ezt a külön jövedelmet

279

— a válaszok szerint — az indokolja, hogy meg-

határozott ideig védelmet élveznek a nagy ösz-

szegű kutatást-fejlesztést végrehajtók, s ezalatt fenntarthatják szellemi termékeik kizárólagos hasznosítási jogát.

A német feldolgozóipar l989—ben megügyelt

innovációinak 43 százalékához csatlakozott be- jelentett találmány, egyharmadukhoz kértek mintaoltalmat. Ugyanakkor jellemző, hogy a válaszolók több mint felének nem volt szaba-

dalmaztatható termékinnovációja (ezen belül az élelmiszergyártók 95 százalékára jellemző,

hogy fejlesztéseit nem védi találmány). A leg- alább ezer fős feldolgozóipari cégek innovációi-

ban a találmányok előfordulása 53 százalékos,

a legfeljebb 200 fős középvállalatok körében nem egészen 16 százalék volt ez az arány 1989-

ben. A kisebb cégek túlnyomó részben konkrét

vevők igényéhez igazodó újítást hajtanak végre,

és ezért ebben a körben kisebb a találmány je—

lentősége, mint az ismeretlen vevők részére na-

gyobb sorozatokat előállító vállalatoknál.

Nehézséget okoz az is, hogy a kisebb német

cégek fejlesztéseinek újdonsági foka sok esetben elmarad a találmányi szinttől.

A felmérés lényeges eredménye a fejlesztések időigényének összevetése a termékek korszerű- ségi élettartamával. A vállalati válaszok 1984-es

és 1989—es időadatait felhasználva meghatá- rozták, hogy milyen arányban jellemző a fel-

dolgozóiparra a legfeljebb 1, az 1—3, a 3—5 éves és az Öt évnél hosszabb fejlesztési, valamint piaci értékesítési időtartam. A fejlesztési ak- cióknak csak 5 százaléka hosszabb 5 évnél, a 3—5 éves ciklus a válaszolók 20 százalékára jel- lemző, a legtöbb cég (60%) a fejlesztés indítá—

sát követő 1—3 éven belül megjelenik a piacokon új termékeivel.

A megfigyelt cégek termékeinek egyötödére jellemző a 3—5 éves korszerűségi élettartam, az öt évnél hosszabb korcsoport részesedése 1989- ben 43, 1984-ben 38 százalék volt.

(Ism. : Nádudvari Zoltán)

*

MILLER, R. R.:

VÁLTOZÁSOK AZ ACÉLGAZDASÁGBAN

(The changing economies of steel.) — Finance and De- velopment. 1991. 2. sz. 38—40. p.

A szerző azt vizsgálja, milyen módon kap—

csolódhatnak be a fejlődő országok a világ