TÖRTÉNETI SZÖVEGTIPOLÓGIA

A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IX. Szerkesztette: Forgács Tamás – Németh Miklós – Sinkovics Balázs. Szeged: SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék. 223–237.

TÖRTÉNETI SZÖVEGTIPOLÓGIA

K

Á

(MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem)

1. Bevezetés

A szövegek jellemzően valamilyen szövegtípus megvalósulásai, aktualizálódásai az adott beszédhelyzetben. A szövegek vizsgálata tehát valamilyen mértékben egyben a szövegtípusok vizsgálatát is jelenti. A 20. század második felétől számos szövegtipoló- giai kutatási irány bontakozik ki, amelyben a történeti szövegtipológia az egyik lehetsé- ges útként jelenik meg (Kocsány 1989, 2006). A szövegtípusok diakrón vizsgálata új nyelvtörténeti megközelítéseket is eredményez, amelyben a szövegek nyelvhasználati eseményekként, illetve azok produktumaiként jelennek meg, és az adott szociokulturális háttérben működő szövegtípust valósítanak meg. Ebben a felfogásban a nyelv története lényegében megragadható a szövegtípusok történeteként (Steger 1984; Barz–Fix–Schrö- der–Schuppener 2000; Maitz–Molnár 2001).

Jelen tanulmány ezzel összefüggésben arra keresi a választ, hogy mit is jelent a szövegtipológia, és vajon szükség van-e rá a nyelvtörténeti kutatásokban. A célkitűzés- nek megfelelően jelen bevezető részt (1.) követően röviden kitérek a szövegtipológia főbb általános irányaira (2.). Ezen belül áttekintem a történeti szövegtipológia főbb ku- tatási területeit és feladatait (3.). Ezután tárgyalom a történeti szövegtipológia, a történeti szociolingvisztika és a történeti pragmatika kapcsolatát (3.1.); valamint bemutatom a szövegtípusnak mint alapfogalomnak az értelmezését (3.2.), amelyhez a funkcionális kognitív pragmatika megközelítéséből indulok ki. A 4. fejezetben arra keresem a választ, hogy szüksége van-e a nyelvtörténeti kutatásoknak a szövegtípusra, illetve a szövegtipo- lógiára. Végezetül a tanulmány összegző gondolatokkal zárul (5.).

2. Szövegtan és szövegtipológia – irányok és lehetőségek

A modern szövegtan kezdetei a 20. század második felére tehetők. Ekkortól kezdve irányul a figyelem a mondatnál nagyobb nyelvi egységekre. A szövegkutatásnak alapvetően két irányzata alakult ki annak megfelelően, hogy a vizsgálat milyen szem- pont, illetve tudományág felől közelíti meg a szöveget. Az egyik az ún. nyelvirendszer- központú, amely a mondatokból, illetve azok szintaktikai kapcsolataiból indul ki; a má- sik pedig a szövegértelem-központú irányzat, amelyben a funkció és a megértés kerül előtérbe (Kocsány 1989: 146; Tolcsvai Nagy 2001: 16–9). Az 1970-es évektől egyre erő- teljesebben érvényesül a szövegvizsgálatokban is a pragmatikai szemlélet térhódítása, így a szöveg értelmének és a nyelvi tevékenység során betöltött szerepének a fontossága.

Ekkorra tehető egyrészt a különböző kiindulópontból történő, önálló szövegmodellek megjelenése (pl. van Dijk 1977; Petőfi S. 1978; Halliday 1970; Halliday–Hasan 1976).

Másrészt megfigyelhető, hogy nő azon kutatások száma, amelyeknek a szövegtípus mint

1 A tanulmány az MTA TKI és a PPKE ITK posztdoktori kutatóprogram, valamint az OTKA K 100717 sz. Funkcionális kognitív nyelvészeti kutatás támogatásával készült.

kognitív cselekvési minta áll a középpontjában (Gülich–Raible 1972; Sitta 1973; Werlich 1975). Az 1980-as évektől egyre nagyobb szerepet kap a szélesebb értelemben vett kom- munikatív, pragmatikai, valamint kognitív tényezők vizsgálata a szövegkutatásban. De Beaugrande és Dressler (1981) alapmunkáját követően a szövegtanban megfigyelhető a kognitív elméleti keret és a tudományköziség, és ezzel együtt a különböző szempontú szö- vegtani leírások térhódítása (l. bővebben Kocsány 1989; Tolcsvai Nagy 2001: 28–37).

2.1. Szövegtipológiai megközelítések

A szövegek vizsgálata a retorikai hagyománytól kezdve szorosan összekapcsoló- dik a szövegtípusok vizsgálatával. A modernkori (20. századi) szövegtani elméletekben is több megközelítési móddal találkozhatunk. Heinemann (2000b: 525–38) összefogla- lásában négyféle tipológiát különít el: 1) A szignál-típusú modellekben a formai-gram- matikai jegyek és azoknak a szövegkoherenciával való összefüggései kerülnek előtérbe.

2) A szekvenciális és tartalomközpontú modellek a szituatív kontextus legfontosabb té- nyezőit (kontextuális fókusz) figyelembe véve állítják fel klasszifikációjukat, elkülönítve a deskriptív, narratív, expozitorikus, argumentatív és instruktív (szövegfajtákat). 3) Az ún. szituációs modellek uralkodóan pragmatikai tényezőket vesznek a csoportosítás alap- jául. Így előtérbe kerülnek a beszélők viszonyai és a kommunikáció egyéb fontos ténye- zői. 4) Végezetül Heinemann megkülönbözteti a többsíkú modelleket, amelyek egyrészt kompatibilisek a mindennapi szövegmintákkal; másrészt a szövegeket több dimenzió mentén, komplex módon szemlélik; harmadrészt pedig fontos szempont a rugalmasság és a szövegtípusok egymással való hálózati jellegű kapcsolata. Már Heinemann-féle fel- osztás is jelzi, hogy a szövegvizsgálat és a szövegtípusok egyes modelljei nem problé- mamentesek, alapvetően más-más kiindulópont jellemzi őket, és ezektől eltérő megköz- elítési módok is elképzelhetőek. Az is megfigyelhető továbbá, hogy az egyes megköze- lítések számos kapcsolódási ponttal kötődhetnek egymáshoz. Kocsány (1989, 2006) a szövegtípusok vizsgálatának irányait például a következőképpen jelöli ki: 1) történeti, 2) szociológiai, 3) kognitív-strukturális, továbbá 4) pragmatikai-funkcionális szövegtipoló- gia. Ezek az irányok egymással szoros összefüggésben állnak, tudományköziséget és módszertani pluralizmust kívánnak meg, ahogy erre Kocsány is utal. További összetett kérdés, hogy a szövegek osztályozása, valamint az erről való tudás, a nyelvhasználók elméjében hogyan modellálható. Erről is különböző felfogások élnek. Vannak olyan el- képzelések, amelyek szerint a nyelvhasználók a szövegtípusok között magas absztrak- ciós szintű minimális kategóriák mentén tesznek különbséget (pl. beszélt, írott; narratív- nem narratív) (vö. Geargakopoulou-Goutsos 1997). Míg más elképzelések szerint a nyelvhasználók igen gazdag szövegtípus-repertoárral rendelkeznek (vö. Steen 2011).

3. Történeti szövegtipológia

A szövegtipológiai kutatások egyik lehetséges iránya a fenti megközelítések ér- telmében a történeti szövegtipológia (vö. Kocsány 2006). Az ilyen megközelítésű kuta- tásokban előtérbe kerül a szöveg történetisége, a nyelvi változás és ezek szociokulturális meghatározottsága, ami vizsgálati tárgyának hangsúlyos pontjait is kijelöli. Így fontos kérdések például, hogy hogyan, milyen irányból, miért jönnek létre a szövegtípusok; ho- gyan és milyen körülmények hatására változnak; milyen kapcsolatban vannak egymással

stb. Ezekre a kérdésekre mindig az adott társadalmi és kulturális környezetben, a beszé- lőközösség nyelvi tevékenységével szoros viszonyban keresi a választ. Így a történeti szövegtipológia szoros szálakkal kötődik a történeti szociolingvisztika, illetve pragma- tika kutatásaihoz. Felvetődik a kérdés, hogy ezek milyen viszonyban vannak egymással.

Erre a 3.1. alfejezetben térek ki részletesen. A történeti szövegtipológiai kutatásokban a szociokulturális tényezők tárgyalásán belül az idegen kultúrák és az idegen diskurzus- minták kapcsolata is hangsúlyosabb szerepet kaphat, ami gyakran kontrasztív módszerek alkalmazását hozza magával (Aschenberg 2002; Brdar-Szabó 2009).

A történeti szövegtipológia célkitűzései között központi helyet foglal el, hogy fel- tárja az egyes beszélőközösségek adott korban jellemző szövegtípus-repertoárját, és eze- ket mint egyfajta kommunikációtörténetet elemezze, kapcsolatba hozva egymással a nyelvi, a szövegtípusokat érintő, valamint a társadalmi változásokat (pl. Steger 1984;

Barz–Fix–Schröder–Schuppener 2000; Maitz–Molnár 2001). A kutatás másik jellemző iránya az egyes szövegtípusokat mutatja be egy adott történelmi korban, másrészt leírja azok történetét, alakulását a szociokulturális tényezők viszonylatában (pl. Hünecke 1991; Görlach 1992, 2004; Liebman Parrinello 1996; Taavitsainen 2001a; Kocsány 2002; Takács 2003, 2004, 2006; Kuna 2008, 2009, 2011, 2015, 2016a).

A történeti szövegtipológiai kutatások szemléletmódját és módszertanát nagymér- tékben befolyásolják a már kialakult pragmatikai szemléletű szövegvizsgálat hagyomá- nyai, modelljei. Így kiemelkedő szerepet kapnak a vizsgálatokban a nyelvi jellemzők, a szövegalkotói és -befogadói szerepek, a korban uralkodó szöveghagyományok, a szö- vegtípusok megnevezései, „címkéi”. Fontos továbbá az egyes szövegek, szövegtípusok környezete: az tehát, hogy hol, milyen más szövegekben, illetve szövegekkel együtt je- lennek meg, ami a szövegtípusok egymáshoz való viszonyáról is sokat elárulhat. Ezen tényezők vizsgálatában eltérő módszertani elvek jelennek meg. Ilyen például Görlach (1992, 2004) analitikus és szituatív beágyazottságú megközelítése, amely az elemzés in- terdiszciplináris kereteit hangsúlyozva olyan komponensek mentén jellemzi a szövegtí- pusokat, amelyek magukba foglalják a nyelvi és szociokulturális tényezőket egyaránt.

Így az adott nyelvközösség szövegtípus-repertoárjának leírására, katalogizálására tesz kísérletet, valamint a komponensek (+/–) jellege mentén azok egymáshoz való viszonyát is értelmezni kívánja.

A történeti szövegtípus-vizsgálat azonban természetesen nem szükségszerűen szisztematikus komponensvizsgálat, illetőleg katalogizálás. Kohnen (2004) kiindulási alapja például a szövegtípusok esetében a funkció elsődlegessége. Meghatározásában a szövegtípusok komplex nyelvi cselekvésminták, a funkció, a kontextus és a forma kon- vencionalizált kombinációi, amelyek eleve történetileg léteznek és a korpuszok kialakí- tásában is fontos szerepet kapnak. Ezen túlmenően számos más megközelítés lehetséges a történeti szövegtipológiai kutatásokban attól függően, hogy mit helyezünk az elemzés középpontjába, és azt milyen elméleti kiindulópontból vizsgáljuk.

Jelen dolgozat a történeti szövegtipológia elemzések elméleti keretének a funkci- onális kognitív pragmatikai megközelítést javasolja (Verschueren 1999; Tátrai 2011), mivel ez a felfogás nem választja el élesen a szinkróniát és a diakróniát; valamint képes összefogni és a nyelvhasználat felől, abból kiindulva elemezni a szövegtípusok hetero- gén jellemzőit, beleértve a szociokulturális meghatározottságát is; és összhangban áll a történeti pragmatikai kutatásokban fellelhető szövegtípus-felfogással is (vö. genre

Taavitsainen 2001a, 2001b, 2004). A funkcionális pragmatikai megközelítés számos pon- ton érintkezik a magyar történeti kutatásokban fellelhető szociopragmatikai szemlélettel (Sárosi 2003, 2015), valamint a Juhász Dezső által képviselt dimenzionális nyelvszem- lélettel, amelyben „a nyelvi működés három fő dimenziója, a térbeli, az időbeli és a hu- mán” szerves egységbe épül (Juhász 2002: 166).

A továbbiakban azt mutatom be, hogy milyen hozadékkal bír a funkcionális prag- matikai keret a történeti szövegek megközelítésében, valamint milyen a történetiséghez kötődő viszonya, és ez milyen hatással van a történeti szövegtipológiai értelmezésre (3.1.). Továbbá kitérek a szövegtípus értelmezési lehetőségére is (3.2.).

3.1. A funkcionális kognitív nyelvészet és a történetiség

A nyelv történeti szempontú vizsgálata a jelen kor értelmezői horizontjából törté- nik, amely számos korlátba ütközik. A jelen perspektívája egyrészt érvényesül az értel- mezésben; másrészt tetten érhető a megnevezésekben is, pl: szociolingvisztika vs.

történeti szociolingvisztika; pragmatika vs. történeti pragmatika; szövegtipológia vs. tör- téneti szövegtipológia. Kérdésként merülhet fel, hogy ezek valóban külön részdiszciplí- nák-e, és ha igen, akkor hogyan viszonyulnak egymáshoz.

A funkcionális kognitív nyelvszemléletben a szinkrónia és a diakrónia között nincs éles határ, a jelen és a múlt egy kontinuumként értelmezhető. A kontinuum értel- mezhető lényegében alakulástörténetként, amelyben nyelvi változások zajlanak a társa- dalmi, kulturális, kommunikatív körülmények és célok függvényében. A nyelv a nyelvi tevékenység során alakul, változik, illetve öröklődik tovább, így a nyelvi változás alap- vetően a történetiségben, a történeti szempont bevonásával vizsgálható (Csontos 2013:

150–2). A nyelv történetének kontinuum jellege, azaz alakulástörténete lehetővé teszi, sőt megkívánja, hogy a korábbi időszakok nyelvi tevékenységét ne statikus állapotok- ként, hanem kommunikatív, nyelvhasználati eseményekként kezeljük éppúgy, ahogy a jelenkor szövegeit. Ennek értelmében a pragmatikai személet a történeti kutatásokban ugyanúgy érvényesíthető, mint a mai nyelvi tevékenység elemzésében. Suzanne Romaine szavaival élve: Azok a nyelvi erők, amelyek ma működnek, a múltban is mű- ködtek, így a múlt jelenségei révén eljuthatunk a jelenhez, és fordítva a jelenből kiindulva a múlt számos jellemzőjét is megérthetjük (Romaine 1988: 1454). Ez az alapgondolat egyre inkább tetten érhető a nyelv történeti szempontú vizsgálatában, beleértve annak szemléletét és módszertanát is. Ezt bizonyítják az egyre nagyobb számban megjelenő nyelvhasználatból kiinduló elemzések, történeti korpuszok és módszertani kötetek (Taavitsainen–Jucker–Tuominen 2014; Taavitsainen–Jucker– Bublitz–Schneider 2017).

Ezek a kutatási irányok és eredmények a magyar nyelvű kutatásokban is egyre inkább megfigyelhetők például a diskurzusjelölők, az idézés, a megszólítás, a beszélt nyelv, az udvariasság, a névhasználat és a beszédaktusok terén (csak néhányat kiemelve: Haader 2004, 2009; Dömötör 2008; Csontos 2009; Dér 2008; Kuna 2011, 2015; Schirm 2011;

Krepsz 2015; Mohay 2015; Németh 2015; Petykó 2015). Az elemzések kapcsán, vala- mint a nyelvtörténetírás új megközelítésének szükségességére vonatkozóan elméleti és módszertani kihívások is megfogalmazódnak (vö. Szabó 1992a, 1992b, 1996; Pusztai 1999; Zelliger 1999; Maitz 2000; Maitz–Molnár 2001; Sárosi 2003, 2015; Németh 2013). Az egyik legnagyobb hiányosság azonban a történeti szövegtan és szövegtipoló- giai elemzések területén mutatkozik. Annak ellenére, hogy a nyelvtörténeti munkában a

szövegek és szövegtípusok mint értelmi egységek fontos szerepet játszanak: hiszen fon- tos alapját képezik a forráskiadásoknak, a történeti korpuszoknak, az egyes nyelvi jelen- ségek vagy egyes beszédaktusok vizsgálatának; mégis csupán elhanyagolható terjede- delemben jelenik meg a szövegtörténet szerepe kifejtett módon (vö. Kiss–Pusztai 2003).² Ezek alapján akár felmerülhet a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán történeti szöveg- tipológiára.

Ha a funkcionális pragmatikai szemléletet érvényesítjük a történeti kutatásokban, nemcsak erre a kérdésre kell válaszolnunk, hanem az alábbiakra is:

1) A nyelvi tevékenység folyamatjellege miatt el kell-e tekinteni az egyes jelenségek leírásától?

2) A múlt nyelvi tevékenysége ugyanolyan feltételekkel vizsgálható-e, mint a jelené?

3) Van-e történeti szociolingvisztika, történeti pragmatika, történeti szö- vegtipológia?

A nyelv alakulástörténetként való értelmezése egyáltalán nem jelenti azt, hogy az egyes jelenségek leírása háttérbe szorulna: „[…] hiszen az eseménysorok konkrét, egyedi eseményekből állnak össze, melyeknek megvan a saját idejük, azzal válnak értelmezhe- tővé. Az alakulásfolyamat előtérbe helyezése csupán azt eredményezi, hogy a jelenségek hosszabb időszakok mintázataiban nyerhetnek jelentést” (Csontos 2013: 151).

Ez részben a második kérdésfelvetéssel is összefügg. Annak ellenére ugyanis, hogy egyre több jelenkori nyelvészeti módszer alkalmazható a történeti vizsgálatokban, mégsem lehet a múlt nyelvi eseményeit ugyanazokkal a feltételekkel vizsgálni. Ennek részben a Labov által „bad data”-nak nevezett jelenség az oka (Labov 1972, 1994).

Labov szerint a történeti szövegek „rossz adatok”, hiszen írott jellegüknél fogva, illetve történetiségükből adódóan nem adnak kellően teljes képet a vizsgált interakcióról. Az is esetleges továbbá, hogy mi maradt az utókorra, ki volt a másoló személye, mennyit tu- dunk a szöveg szociokulturális hátteréről. Labov szerint a nyelvtörténetnek a hozzáférése az adatokhoz korlátozott, nincs igazán kontrollja a vizsgálat tárgya felett (Labov 1972:

100); így feladata az, hogy a „rossz adatok” elemzéséből a lehető legtöbbet hozza ki (Labov 1994: 11). Labov a történeti szociolingvisztika, vagyis a történeti szövegek szo- ciolingvisztikai megközelítése felől veti fel a „rossz adat” problémáját. Ez azonban a történeti vizsgálatok mindegyikét érinti, beleértve a történeti pragmatikát, a történeti szö- vegtipológiát, vagy a nyelvi rendszer alakulását megcélzó leíró munkákat is.

A nyelv történeti eseményeire vonatkozó kutatások mindegyikének szembe kell tehát nézni azzal: hogy a fennmaradt szövegek írásosak; nem adnak teljes képet egy-egy nyelvhasználati eseményről; a szociokulturális háttérhez való hozzáférés korlátozott; és számos, a jelenre vonatkozó empirikus módszer nem alkalmazható. Ez azonban nem je- lenti azt, hogy nem érdemes őket vizsgálni. A fennmaradt szövegek ugyan nem nyújtanak teljes képet egy adott közösség nyelvi tevékenységéről, de körültekintő háttérmunkával

2 A Magyar nyelvtörténetben kevesebb mint 30 oldal terjedelemben (Gallasy 2003). Az ómagyar kor szövegtörténete: 560–76; a középmagyar kor szövegtörténete: 691–3; újabb magyar kor: 847–9.

a történeti szövegek is reprezentatívnak tekinthetők, és használhatók a vizsgálatokban (Romain 1988). Az írott szövegek vizsgálati státusza pedig az elmúlt évtizedekben egy- általán nem kérdőjeleződik meg, sőt a jelenkori kutatásokban, a szépirodalmon túl, a mindennapi szövegekben is egyre nagyobb teret kap. Történeti oldalról pedig megfigyel- hető, hogy a múlt írott szövegeiben is történnek próbálkozások a beszélt nyelvi elemek felfejtésére.³ Számos empirikus módszer (interjús, megfigyelői, kérdőíves stb.) kény- szerű hiánya miatt pedig a történeti vizsgálatok mindegyikében nagy szerepet kap a re- konstrukció, ami a nyelvi beszédesemény egészére vonatkozik, beleértve az alkotás és a befogadás szűkebb és tágabb körülményeit.

A felsorolt tényezők: így a nyelvi változás (alakulástörténet), a „rossz adatok” és az említett módszertani korlátok, a jelen értelmezői horizontja, valamint a rekonstrukció a történeti kutatások mindegyikét érintik, nem korlátozódnak egy-egy részdiszciplínára.

Ezek a megállapítások mind a történeti szociolingvisztikában, mind a történeti pragma- tikában és a nyelvhasználat-központú történeti szövegtipológiában is érvényesek (vö.

Jucker 1995; Fitzmaurice–Taavitsainen 2007, Jucker-Taavitsainen 2013; Taavitsainen–

Jucker–Tuominen 2014; Taavitsainen–Jucker–Bublitz–Schneider 2017). Ez abba az irányba mutat, az újabb kutatásokkal teljes összhangban, hogy a megnevezett „diszciplí- nák” lényegében nem különálló, önálló módszertannal rendelkező tudományterületek, illetőleg részterületek, hanem inkább egy nyelvhasználatot előtérbe helyező szemlélet- módnak tekinthetők, amelyben más-más jelenségek kapnak hangsúlyos szerepet (pl. a szövegtípusok, a beszédaktusok, a nyelvi változás szociális háttere, egy diskurzusjelölő leírása stb.) (vö. Csontos 2013; Kuna 2011, 2015). Ezt látszik igazolni a történeti szocio- lingvisztika és történeti pragmatika egyre nagyobb mértékű egybemosódása, habár ettől eltérő szemléletek is vannak (Sárosi 2015: 135 alapján Thomas 1995; Taavitsainen–

Fitzmaurice 2007); továbbá számos történeti vonatkozású szövegtipológiai munka is (összegezve l. Kuna 2011: 13–28).

Jelen tanulmány értelmezésében a történeti szövegtipológia nem önálló diszcip- lína, hanem egy olyan kutatási irány, amelynek középpontjában a szövegtípus, illetve annak történeti vonatkozásai állnak. Így például felfejtheti egyes korok, kultúrák, diskur- zustartományok kommunikációtörténetét a jellemző szövegtípusok által; bemutathatja egy-egy szövegtípus keletkezését, fejlődését, eltűnését vagy egyes korokban a szóban forgó szövegtípus működését. Kutatási terület lehet a szövegtípusok és a beszédaktusok kapcsolatának felfejtése, a stílus–stílustípus és a szövegtípus kötődései, egyes nyelvi jel- lemzők alakulása stb. Mindez történhet egy vagy több nyelv, illetve nyelvváltozat bevo- násával kontrasztív vizsgálati módszerekkel. Jelen dolgozat a szövegtipológiai vizsgálat elméleti megközelítésének a pragmatikai szemlélet érvényesítését javasolja, amely képes kezelni és összefogni a szövegtípusok komplexitását és az elemzéshez szükséges tudományköziséget. A következőkben arra térek ki, hogy a kiválasztott elméleti keretben, hogyan értelmezhető a tanulmány egyik legfontosabb alapfogalma, a szövegtípus.

3 Lásd többek között Pusztai 1999; B. Gergely 2002; Kuna 2007, valamint a Magyar Nyelv 2015/2. tematikus számának írásaiban. A korai korszakok beszélt nyelvi elemzéséhez szolgáló mo- dellek például: Koch–Oesterreicher 1985; erre épülve Ágel–Hennig 2006.

3.2. A szövegtípus funkcionális pragmatikai megközelítése

A kognitív szemléletű szövegtipológiát alapvetően meghatározza, hogy a nyelvi kifejezéseket az elmék közötti interakcióban a világ fogalmi és jelentéstani megkonstru- álási lehetőségének tekinti, valamint hogy a nyelv társas interakciókban kommunikatív célok mentén működik (vö. Langacker 1987; Tomasello 1999[2002]; Stukker–Spooren–

Steen 2016). A szöveg ebben a keretben olyan értelmi egységnek tekinthető, amely egy összetett világrészletet képez le fogalmilag, többé-kevésbé konvencionalizált nyelvi ki- fejezésekkel (Tolcsvai Nagy 2006: 64). A szövegek egyrészt megragadhatók a nyelvi in- terakcióban létrehozott emberi produktumként; másrészt és egyidejűleg létrehozói és megértői folyamatként, műveletként értelmezhetők. Jellemző rájuk, hogy fizikailag va- lamilyen formában valósulnak meg (írott, beszélt stb.), egyediek, történeti jellegűek, jel- legzetesek (hasonlítanak, illetve különböznek korábbi szövegektől), alapvetően spontá- tánok, csak részben tudatosak, különböző mértékben összetettek, a jelentések valamilyen szerkezetben elrendezve jelennek meg bennük (vö. Tolcsvai Nagy 2006: 73–5).

A szövegek egy adott kommunikatív helyzetben valamilyen szövegtípus megva- lósulásaként jelennek meg (Bahtyin 1988 [1953]), aktiválva a résztvevőkben az adott kommunikatív eseményhez szükséges (communicative event, Swales 1990: 45–58) szö- vegalkotási és -befogadási stratégiákat, és ennek részeként a szövegtípusról való tudást vagy annak egy részét. Kognitív megközelítésben a szövegtípusok tehát kognitív minták, sémák, amelyek egy bizonyos beszédhelyzethez, beszédeseményhez kötődnek, abból ki- indulva jönnek létre és működnek, majd a kommunikatív igényeknek megfelelően rög- zülnek, konvencionalizálódnak, illetve változnak, alakulnak (Taavitsainen 2001b: 139–

40; Kocsány 2006: 20–1; Tolcsvai Nagy 2006: 67). A szövegtípusok ebben a felfogásban nem másodlagos kategóriák a szövegekhez képest, amelyek kizárólag egyfajta utólagos értelmezést vagy tudományos kutatást segítő „eszközként” értelmezhetők. A szövegtípus

„proaktív” kategóriaként a megismerést, a fogalmi-nyelvi tájékozódást, az interakciót és a vele végrehajtó cselekvést alapvetően meghatározó és segítő koncepció és tudás (l. bő- vebben a műfajiság kapcsán Simon 2017). Létrejöttében alapvető fontosságú az adott kommunikatív esemény, az abban részt vevők szándékai, igényei, elvárásai, mentális ál- lapotai, valamint a cselekvés, amelyet az interakcióban a résztvevők végrehajtanak. Ezek a tényezők tehát alapvetőek a szövegtípusok működésében, meghatározzák ugyanis a szövegtípusok keletkezését, használatát, változását, öröklődését vagy eltűnését. Így pél- dául az ismétlődő kommunikatív események, a hasonló nyelvi megoldások egy-egy be- szédhelyzetben, az emberek körül és velük zajló események megértése, feldolgozása és kategorizációja, valamint a hozzájuk kötődő attitűdök mind hozzájárulnak a szövegtípusok tudásként, sémaként való működéséhez, majd szöveg(ek)ként való megvalósulásához.

A szövegtípusok létrejöttében és fennmaradásban tehát alapvetően fontos tényező a társadalmi-kommunikatív relevancia (Heinemann 2000a: 520), amely az egyes korok- ban változik, változhat. Így a társadalmi-kulturális közeg, a kommunikatív célok és igé- nyek alakulásának megfelelően a szövegtípusok is változ(hat)nak, eltűn(het)nek, újak keletkez(het)nek. A szövegtípusok tehát létrejöttükben és használatukban egyaránt törté- neti és társadalmi kategóriák (Kocsány 2002: 59), ilyen értelemben minden szövegtipo- lógia szükségszerűen rendelkezik történeti aspektussal. Továbbá jellemző rájuk, hogy nem zárt szerkezetek, bizonyos jellemzőik az interakcióban a kommunikatív igényekhez kapcsolódóan még egy koron, kultúrán és egy beszélőhöz kötődően is különbözőképpen

valósulnak meg, szoros összefüggést mutatva az ember megismerő és feldolgozó tevé- kenységével és kommunikatív szándékával. Ebből az is következik, hogy a szövegtípu- sok repertoárja az adott nyelv- és diskurzusközösségen belül nyitott halmazt alkot, amelyben a szövegtípusok egymással összekapcsolódva működnek (Heinemann 2000a;

Görlach 2004). A szövegtípusok tehát nem eleve és önmagukért léteznek, valamint nem adott kritériumrendszernek megfelelően épülnek fel, hanem lényegében a megismerés szerves összetevői, a kommunikatív eseményhez kötődően létrejövő és működő semati- kus minták, amelyet egy diskurzusközösség kommunikatív igényei és céljai hoznak létre és működtetnek. A diskurzusközösség résztvevői többé-kevésbé egységes tudással ren- delkeznek arról, hogy egy adott kommunikatív esemény jellemzően milyen cselekvés- és szövegtípusokkal kapcsolódik össze, és hogy a szövegtípus milyen tipikus jellemzők- kel (címke, szerkezetek, lexikális elvárások stb.) bír, milyen hallgatóságnak szól (Swales 1990: 45–58). Ezek a jellemzők koronként és kultúránként (és akár konkrét kommuni- katív eseményenként is) eltérőek lehetnek.

A szövegtípusok bemutatott komplexitásának megragadásához különösen alkal- masak a tudás reprezentálására és elrendezésére szolgáló forgatókönyv-elméletek. A for- gatókönyvek a pszichológiában a mindennapi cselekvésekből, eseményekből leképezett, reprezentált és tárolt tudást jelentik. Azaz olyan sztenderdizált eseménysoroknak vagy szituációknak tekinthetők, amelyekben a résztvevők kölcsönösen megértik a történése- ket, és ennek megfelelően „játsszák” szerepüket. A tudás olyan komplex formái, amelyek egy nyelvi interakció összetevőit tartalmazzák, beleértve az adott forgatókönyvhöz kap- csolódó ismereteket, eseményeket, a résztvevőket, a releváns eszközöket és az egyéni és a társadalmi cselekvés komplex viszonyait, valamint a hagyományozódott szövegmintá- zatokat egyaránt. A forgatókönyvek tartalmazzák a cselekvéssorokban résztvevőket (sze- repek), a cselekvés hely- és időviszonyait, egyéb szükséges kellékeit és körülményeit (összetevők). A forgatókönyvek tehát összetett, strukturált és rugalmas sémák, amelyek a tudásunk (beleértve háttértudásunkat is) működését szervezik, és a szöveglétrehozás és -befogadás során is fontos szerepet kapnak. Jellemző továbbá, hogy a cselekvéssorok egy-egy kimaradó elemére a komplex séma ismeretében is tudunk következtetni (lásd bővebben Fillmore 1977; Shank–Abelson 1977; Nothdurft 1986: 93–4; Eysenck–Keane 1990 [2003]: 295–7).

A nyelvészetben a forgatókönyvek a nyelvi cselekvésekhez, eseményekhez kap- csolódó tudás leírásához, rendszerezéséhez, működéséhez kapcsolódnak. Ezek vonat- kozhatnak a beszédaktusok és a szövegtípusok megragadására egyaránt (l. pl. Panther–

Thornburg 1997, 1998; Brdar-Szabó–Brdar 2009; Kuna 2011, 2014, 2016a). A forgató- könyvek azonban arra is rávilágítanak, hogy a tudás szerveződése többszörösen összetett jelenség.

Összegezve: a szövegtípus kognitív keretben egyszerre séma (tudás) és a séma megvalósulása (működés). Fontos kiemelni, hogy a komplex séma (forgatókönyv) rugal- mas, és a társas-kommunikatív cselekvésben jön létre, kommunikációs megvalósulások révén öröklődik, illetve változik. A megmaradó, illetőleg változó tulajdonságok és min- tázatok révén értelmezhető egy szövegtípus története. A szövegtípus egyéni és közösségi tudás egyszerre, és mindkét viszonylatban rugalmasan (csak ritkán kizárólagosan) aktu- alizálódik és változik, továbbá a mindennapi tudás részeként nem egyfajta homogén kategorizáció eredménye (vö. Kuna 2016a). Érdemes még kiemelni, hogy a szövegtípus

nem másodlagos képződmény a szöveghez képest, hanem a megismerés fontos eleme.

Simon (2017) megfogalmazásában a szövegtípus a diskurzusban aktualizálódva létezik, de a nyelvet használó elme kategóriája.

4. Szükséges-e a szövegtípus a nyelvtörténetben?

Az eddigiek alapján felvetődhet a kérdés, hogy mit adhat a szövegtípus és annak kognitív funkcionális megközelítése a nyelvtörténeti kutatásoknak; továbbá, hogy egy- általán szükség van-e rá? A következőkben erre térek ki.

A szövegtípus funkcionális kognitív megközelítése azáltal, hogy nem választja el a diakróniát és a szinkróniát élesen egymástól, lehetővé teszi a nyelvi változás folyama- tának és egyes részleteinek, illetve ezek összefüggéseinek azonos elméleti megközelítésű felfejtését. A szövegek társas-kommunikatív meghatározottságának a kiindulópontja és a szövegtípus forgatókönyvként való értelmezése alapja lehet a nyelvtörténeti kutatáso- kat alapvetően meghatározó rekonstrukciónak. A nyelvi elemek és a funkció, valamint a szociokulturális körülmények így nem külön „elemzési modulok”, hanem az interakció- ban megjelenő jelentésképző tényezők, illetve azok emergenciája egyben.

A szövegtípusok alkalmas keretet adhatnak egyes nyelvi jelenségek, és azok ér- telmezéséhez, a pontosabb megismeréséhez is. A nyelvi hagyományozódás és a nyelvi változás ugyanis a szövegekben és a szövegtípusokban, azaz a nyelvi interakció folya- matában zajlik. Egyes változások általánosabb hatókörűek, mások jobban kötődnek bi- zonyos kommunikatív eseményekhez és szövegtípusokhoz, amelyek a terjedésüket és a hozzájuk fűződő beszélői viszonyt is befolyásolják. Így például a megszólítások válto- zása a személyközi viszonyokat előtérbe helyező beszédhelyzetekben, szövegekben fi- gyelhető meg (levelezés, internetes csevegés, társalgás stb.). A felszólító igealakok és alakulásának a vizsgálata számos szövegtípusban megjelenik, azonban vannak kifejezet- ten instruktív szövegfajták, amelyekben ezen nyelvi elemek gyakoriságuknál fogva is jobban megragadhatók (pl. receptek). Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a szövegtí- pusok nemcsak „tárházai” ezen nyelvi elemeknek, hanem erőteljesen befolyásoló és ala- kító tényezői is. Ha a receptbeli instrukciónál maradunk, azt látjuk, hogy a szövegtípus normái jelentős változáson mentek keresztül, ami az instrukció alakulását is nagyban befolyásolják (vö. Kuna 2008, 2009, 2011, 2012a, 2012b, 2015, 2016a). A szövegtípusok tehát egyrészt értelmezési keretei, másrészt a társas-kommunikatív igények megváltozá- sával akár katalizátorai is lehetnek a nyelvi változásnak.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a szövegtípusok azáltal, hogy bizonyos kommu- nikatív eseményekhez kötődnek, nagyon gyakran az egyes diskurzustartományokon be- lül a korpuszépítés alapjául is szolgálnak. Ez a történeti korpuszokban is megmutatkozik (erről l. bővebben Kuna–Kocsis–Ludányi 2017; Kuna 2016b).

5. Összegzés, kitekintés

Jelen tanulmány a történeti szövegtipológia aktuális kérdéseit mutatta be kitérve:

a szövegtan és a szövegtipológia általános kérdéseire; a történeti szövegtipológia, a tör- téneti szociolingvisztika, illetve történeti pragmatika kapcsolatára; és a szövegtípus funk- cionális kognitív pragmatika megközelítésére és annak hozadékára a nyelvtörténeti kutatásokban.

A tanulmány rámutatott arra, hogy a szövegtípusok funkcionális pragmatikai megközelítése termékenyen hathat a nyelvtörténeti kutatásokra. Keretet adhat a nyelvi jelenségek leírásának, a nyelvi változás értelmezésének, valamint alapja lehet a korpusz- építésnek is. Ezentúl a szövegtípus forgatókönyvként való felfogása a nyelvtörténeti ku- tatásokban kiemelkedően fontos rekonstrukciót is segíti. Azt is láthattuk, hogy a funkci- cionális kognitív megközelítés egyfajta velejárója, hogy a történeti szövegtipológia nem külön tudományág, úgy ahogy a történeti szociolingvisztika, illetve a történeti pragma- tika sem, hanem a nyelvleírás társas-kommunikatív megközelítésű szemlélete. Összes- ségében elmondható tehát, hogy a szövegtípusok és a szövegtipológia tudatosabb

„beemelése”, illetve alkalmazása a történeti vizsgálatokba termékenyen hathat a jövőbeli kutatásokra és nyelvtörténeti adatfeldolgozásra.

Hivatkozások

Ágel, Vilmos – Hennig, Mathilde Hrsg. 2006: Grammatik aus Nähe und Distanz. Theorie und Praxis am Beispiel von Nähetexten 1650–2000, Tübingen, Max Niemeyer.

Aschenberg, Heidi 2002: Historische Textsortenlinguistik – Beobachtungen und Gedan- ken, in Drescher, Martina Hrsg.: Textsorten im romanischen Sprachvergleich, Tü- bingen, Stauffenburg, 153–70.

Bahtyin, Mihail 1988 [1953]: A beszéd műfajai, in Kanyó Zoltán − Síklaki István szerk.:

Tanulmányok az irodalomtudomány köréből, Budapest, Tankönyvkiadó, 246−80.

Barz, Irmhild – Fix, Ulla – Schröder, Marianne – Schuppener, Georg Hrsg. 2000:

Sprachgeschichte als Textsortengeschichte: Festschrift zum 65. Geburtstag von Gotthard Lerchner, Frankfurt am Main, Peter Lang.

B. Gergely Piroska 2002: A közéleti és a beszélt nyelv viszonya az erdélyi fejedelemség- ben, in Hoffmann István–Juhász Dezső–Péntek János szerk.: Hungarológia és dimenzionális nyelvszemlélet. Előadások az V. Nemzetközi Hungarológiai Kong- resszuson (Jyväskylä, 2001. augusztus 6–10.). K. n., Debrecen–Jyväskylä, 187–99.

Bradar-Szabó Rita 2009: Der Sprechakt Anleitung in Kochrezepten, in Brdar-Szabó, Rita – Knipf-Komlósi, Elisabeth – Péteri, Attila Hrsg.: An der Grenze zwischen Grammatik und Pragmatik, Frankfurt am Main, Peter Lang Internationaler Verlag der Wissenschaften, 263–72.

Brdar-Szabó Rita – Mario Brdar 2009: Indirect directives in recipes: a cross-linguistic perspective, Lodz Papers in Pragmatics 5/1, Special Issue on Speech Actions, 107–31.

Csontos Nóra 2009: Az írásjelek alkalmazásának alakulástörténete a 17. század közepé- től a 19. század elejéig keletkezett magyar nyelvű nyomtatványokban, Budapest (Doktori disszertáció).

Csontos Nóra 2013: A pragmatika mint szemléletmód érvényesítésének lehetősége a tör- ténetiségben, Magyar Nyelv 109, 149–57.

de Beaugrande, Robert-Alain – Dressler, Wolfgang Ulrich 1981: Einführung in die Text- linguistik, Tübingen, Max Niemeyer Verlag.

Dér Csilla Ilona 2008: Grammatikalizáció = Nyelvtudományi Értekezések 158, Buda- pest, Akadémia.

Dömötör Adrienne 2008: A hogy úgy mondjam diskurzusjelölő, Magyar Nyelv 104, 427–42.

Eysenck, Michael W. – Keane, Mark T. 1990 [2003]: Kognitív pszichológia, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Fillmore, Charles 1977: Scenes-and-frames semantics, in Zampolli, Antonio ed.: Lingu- istics structures processing, Amsterdam & New York, North Holland Publishing Company, 55–81.

Fitzmaurice, Susan M. – Taavitsainen, Irma eds.: 2007: Methods in Historical Prag- matics (Topics in English Linguistics 52), Berlin/New York, Mouton de Gruyter.

Gallasy Magdolna 2003: Szövegtörténet, in Kiss Jenő – Pusztai Ferenc szerk.: Magyar nyelvtörténet, Budapest, Osiris, 560–76, 691–3, 847–9.

Georgakopoulou, Alexandra–Goutsos, Dionysis 1997: Discourse analysis. An intro- duction, Edinburgh, Edinburgh University Press.

Görlach, Manfred 1992: Text-types and language history: the cookery recipe, in Rissanen, Matti – Ihalainen, Ossi – Nevalainen, Terttu – Taavitsainen, Irma eds.:

History of Englishes. New Methods and interpretations in historical linguistics, Berlin/New York, Mouton de Gruyter, 736–61.

Görlach, Manfred 2004: Text types and the history of English, Berlin/New York, Mouton de Gruyter.

Gülich, Elisabeth – Raible, Wolfgang Hrsg. 1972: Textsorten. Differenzierungskriterien aus linguistischer Sicht, Frankfurt, Athäneum.

Haader Lea 2004: Változások a történeti szintaxisban – pragmatikai hátérrel, Magyar Nyelvőr 128, 464–9.

Haader Lea 2009: Írásbeli megakadásjelenségek történeti pszicholingvisztikai szem- szögből, Magyar Nyelvőr 133, 48–65.

Halliday, M.A.K. 1970: Language structure and language function, in Lyons, John ed.:

New horizons in linguistics, London, Penguin Books, 140–65.

Halliday, M.A.K. – Hasan, Ruquaya 1976: Cohesion in English, London, Longman.

Heinemann, Wolfgang 2000a: Textsorte – Textmuster – Texttyp, in Brinker, Klaus – An- tos, Gerd – Heinemann, Wolfgang – Sager, Sven Frederik eds.: Text- und Gesprächslinguistik. Ein internationales Handbuch zeitgenössischer Forschung, HSK. 16.1. Berlin/New York, Walter de Gruyter, 507–23.

Heinemann, Wolfgang 2000b: Aspekte der Textsortendifferenzierung, in Brinker, Klaus – Antos, Gerd – Heinemann, Wolfgang – Sager, Sven Frederik eds.: Text- und Gesprächslinguistik. Ein internationales Handbuch zeitgenössischer For- schung, HSK 16.1. Berlin/New York, Walter de Gruyter, 523–46.

Hünecke, Rainer 1991: Zur diachronen Veränderung von Textsorten, in Textlingusitik 15, Dresden, 147–53.

Jucker, Andreas H. ed. 1995: Historical Pragmatics. Pragmatic Developments in the History of English (Pragmatics & Beyond New Series 35.), Amsterdam/Philadel- phia, John Benjamins.

Jucker, Andreas H. – Taavitsainen, Irma eds. 2013: English Historical Pragmatics, Ams- terdam/Philadelphia, John Benjamins.

Juhász Dezső 2002: Magyar nyelvjárástörténet és történeti szociolingvisztika (Tudomány- szemléleti kérdések), in Hoffmann István–Juhász Dezső–Péntek János szerk.: Hun- garológia és dimenzionális nyelvszemlélet, Debrecen–Jyväskylä, 165–72.

Kiss Jenő – Pusztai Ferenc szerk. 2003: Magyar nyelvtörténet, Budapest, Osiris.

Koch, Peter – Oesterreicher, Wulf 1985: Sprache der Nähe – Sprache der Distanz. Münd- lichkeit und Schriftlichkeit im Sannungsfeld von Sprachtheorie und Sprach- geschichte (Romanisches Jahrbuch 36.), Berlin/New York, Walter de Gruyter, 15−43.

Kocsány Piroska 1989: Szövegnyelvészet vagy szövegtípusok nyelvészete? Filológiai Közlöny 35/1, 26–43.

Kocsány Piroska 2002: Szöveg, szövegtípus, jelentés: A mondás mint szövegtípus = Nyelvtudományi Értekezések 151, Budapest, Akadémiai.

Kocsány Pirosa 2006: A szövegtipológia eredményei és/vagy eredménytelenségei, in Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: Szöveg és szövegtípus. Szövegtipológiai tanulmá- nyok, Budapest, Tinta, 17–26.

Kohnen, Thomas 2004: Methodological problems in corpus-based historical pragmatics.

The case of English directives, in Aijmer, Karin – Altenberg, Bengt eds.:

Advances in Corpus Linguistics. Papers from the 23rd International Conference on English Language Research on Computerized Corpora (ICAME 23) Göteborg 22–26 May 2002, Amsterdam/New York, Rodopi, 237–47.

Krepsz Valéria 2015: A kérés beszédaktusa középmagyar kori főnemesek és közrendűek levelezésében, Magyar Nyelv 111, 162–73.

Kuna Ágnes 2007: Az orvosi receptről. Beszélt nyelvi elemek a 16–17. századi recep- tekben, Magyar Nyelvőr 131, 470–9.

Kuna Ágnes 2008: Az orvosi recept mint szövegtípus a 16. századtól napjainkig, in Tát- rai Szilárd – Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: Szöveg, szövegtípus, nyelvtan, Buda- pest, Tinta, 270–8.

Kuna Ágnes 2009: Az orvosi vény alakulása a kezdetektől napjainkig, in Balázs Géza – H. Varga Gyula szerk.: Semiotica Agriensis 6. konferenciakötet, Eger, Líceum, 401–10.

Kuna Ágnes 2011: A 16–17. századi magyar nyelvű orvosi recept szövegtipológiai és pragmatikai vizsgálata funkcionális-kognitív keretben, ELTE, Budapest, (Doktori disszertáció).

Kuna Ágnes 2012a: Stílusmintázatok a 16–17. századi orvosi receptekben. Történeti sti- lisztikai elemzés kognitív nyelvészeti keretben, in Tátrai Szilárd – Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: A stílus szociokulturális tényezői. Kognitív stilisztikai tanulmányok, ELTE, Budapest, 303–45.

Kuna Ágnes 2012b: Az orvosi receptek alakulása a társadalmi és kulturális tényezők függvényében a 16. századtól napjainkig, in Balázs Géza – Veszelszki Ágnes szerk.: Nyelv és kultúra. Kulturális nyelvészet, Budapest, 156–62.

Kuna Ágnes 2014: Meggyőzési stratégiák az Ars Medicában (1577k.), in Forgács Ta- más – Németh Miklós – Sinkovics Balázs szerk.: A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VII, Szeged, SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék, 105–24.

Kuna Ágnes 2015: A meggyőzés nyelvi mintázatai a 16–17. századi orvosi receptben.

Kognitív nyelvészeti elemzés, ELTE, Budapest, (Doktori disszertáció).

Kuna, Ágnes 2016a: Genre in a cognitive functional framework. Medical recipe as a genre in 16th and 17th century Hungarian, in Stukker, Ninke – Spooren, Wilbert – Steen, Gerard eds.: Genre in Language, Discourse and Cognition, Berlin/New York, De Gruyter, 193–224.

Kuna Ágnes 2016b: A Magyar Orvosi Nyelv Korpusza, Magyar Orvosi Nyelv 16, 26–30.

Kuna Ágnes – Kocsis Zsuzsanna – Ludányi Zsófia 2017: A Magyar orvosi nyelv 16–17.

századi alkorpusza. Tervezet, átírás, annotálás, in Forgács Tamás – Németh Mik- lós – Sinkovics Balázs szerk.: A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IX, SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 239–53.

Labov, William 1972: Sociolinguistics patterns, Philadelphia, University of Pennsylva- nia Press.

Labov, William 1994: Principles of Linguistic Change: Internal Factors, London, Blackwell, 86–97.

Langacker, Ronald W. 1987: Foundations of cognitive grammar 1. Theoretical prere- quisites, Stanford University Press, Stanford.

Liebman Parrinello, Giuli 1996: Kochrezepte seit frühneuhochdeutscher Zeit bis heute, in Kalverkämper, Hartwig – Baumann, Klaus-Dieter Hrsg.: Fachliche Textsorten.

Komponenten – Relationen – Strategien, Tübingen, Gunter Narr, 292–320.

Maitz Péter 2000: A nyelvtörténetírás elvi kívánalmairól a német nyelv magyarországi története kapcsán, Magyar Nyelvőr 124, 501–13.

Maitz Péter – Molnár Anna 2001: Nyelvtörténetírás és történeti szövegnyelvészet, in Csatár Péter – Maitz Péter – Tronka Krisztián szerk.: A nyelvtantól a szövegtanig.

Tanulmányok Kocsány Piroska tiszteletére, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 322–35.

Mohay Zsuzsanna 2015: A nehezteléstől a sértésig. A rosszallás pragmatikája közép- magyar kori magánlevelekben, Magyar Nyelv 111, 174–88.

Németh Luca Anna 2015: A nyelvi udvariasság kérdése a Magyar Nyelvőr dualizmus korabeli évfolyamaiban, Magyar Nyelv 111, 189–203.

Németh Miklós 2013: Történeti szociolingvisztika – három évtized mérlege, in Kontra Miklós – Németh Miklós – Sinkovics Balázs szerk.: Elmélet és empíria a szocio- lingvisztikában. (Válogatás a 17. Élőnyelvi Konferencia – Szeged, 2012. augusz- tus 30. – szeptember 1. – előadásaiból), Budapest, Gondolat, 304–23.

Nothdurft, Werner 1986: Das Muster im Kopf? Zur Rolle von Wissen und Denken bei der Konstitution interaktiver Muster, in Kallmeyer, Werner ed.: Kommunikations- typologie. Handlungsmuster, Textsorten, Situationstypen, Düsseldorf, Schwann, 92–116.

Panther, Klaus-Uwe – Thornburg, Linda L. 1997: Speech act metonymies, in Liebert, Wolf-Andreas – Redeker, Gisela – Waugh, Linda eds.: Discourse and perspective in cognitive linguistics (Current Issues in Lingusitic Theory 151.), Amster- dam/Philadelphia, John Benjamins, 205–19.

Panther, Klaus-Uwe – Thornburg, Linda L. 1998: A cognitive approach to inferencing in conversation, Journal of Pragmatics 30, 755–69.

Petőfi S. János 1978: A formal semiotic text theory as an integrated theory of natural language, in Dressler, Wolfgang Ulrich ed.: Current trends in textlinguistics, Ber- lin/New York, Walter de Gruyter, 35–46.

Petykó Márton 2015: A boszorkányperek periratai mint közösség- és identitásképző dis- kurzusok, Magyar Nyelv 111, 147–61.

Pusztai Ferenc 1999: Beszélt nyelv a középmagyarban, Névtani Értesítő 21, 380–6.

Romaine, Suzanne 1988: Historical Sociolinguistics: Problems and Methodology, in Ammon, Ulrich – Dittmar, Norbert – Mattheier, Klaus J. Hrsg.: Soziolinguistik.

Ein internationales Handbuch zur Wissenschaft von Sprache und Gesellschaft (HSK. 3/1–2.), Berlin/New York, Walter de Gruyter, 1452–69.

Sárosi Zsófia 2003: Történeti szociopragmatika – magyar nyelvtörténet más megközelí- tésben, Magyar Nyelv 99, 434–48.

Sárosi Zsófia 2015: Pragmatika, szociopragmatika, udvariasságkutatás. a magyar nyelv- történetben, Magyar Nyelv 111, 129–46.

Schirm Anita 2011: A diskurzusjelölők funkciói: a hát, az -e és a vajon elemek története és jelenkori szinkrón státusa alapján, Szeged, (Doktori disszertáció).

Shank, Roger – Abelson, Robert 1977: Scripts, plans, goals, and understanding, Hillsdale/New York, Erlbaum.

Simon Gábor 2017: Áttekintés a műfajkutatás tendenciáiról és lehetőségeiről. Útban egy kognitív szemléletű műfajelmélet felé, Magyar Nyelv 113, 146–66.

Steen, Gerard 2011: Genre between the humanities and the sciences, in Callies, Marcus – Keller, Wolfram R. – Lohöfer, Astrid eds.: Bi-directionality in the cognitive sciences, Amsterdam/Philadelphia, John Benjamins.

Sitta, Horst 1973: Kritische Überlegungen zur Textsortenlehre, in Sitta, Horst – Brinker, Klaus Hrsg.: Studien zur Texttheorie und zur deutschen Grammatik. Festgabe für Hans Glinz zum 60. Geburtstag, Düsseldorf, Pädagogischer Verlag Schwann, 63–72.

Steger, Hugo 1984: Sprachgeschichte als Geschichte der Textsorten/Texttypen und ihrer kommunikativen Bezugsbereiche, in Besch, Werner – Reichmann, Oskar – Sonderegger, Stefan Hrsg.: Sprachgeschichte. Ein Handbuch zur Geschichte der deutschen Sprache und ihrer Erforschung. Bd. 1, Berlin/New York, Walter de Gruyter, 186–204.

Stukker, Ninke – Spooren, Wilbert – Steen, Gerard eds. 2016: Genre in Language, Discourse and Cognition, Berlin/New York, De Gruyter.

Swales, John M. 1990: Genre analysis: English in academic and research settings, Cambridge, Cambridge University Press.

Szabó Zoltán 1992a: A szöveg történetisége, in Petőfi S. János – Békési Imre szerk.:

Szemiotikai szövegtan 4, 34–9.

Szabó Zoltán 1992b: A szövegszemiotika időszerű kérdései és megoldásra váró kérdései, in Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László szerk.: Szemiotikai szövegtan 5, Szeged, JGyTF, 199–207.

Szabó Zoltán 1996: Lehető változásmagyarázatok a stílustörténetben (Egy textológiai stílustörténet-elmélet nagy és nyitott kérdése), in Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László szerk.: Szemiotikai szövegtan 9, Szeged, JGyTF, 224–47.

Taavitsainen, Irma 2001a: Middle English recipes: Genre characteristics, text type fea- tures and underlying traditions of writing, Journal of Historical Pragmatics 2, 85–113.

Taavitsainen, Irma 2001b: Changing conventions of writing: the dynamics of genres, text types, and text traditions, European Journal of English Studies 5/2, 139–50.

Taavitsainen Irma 2004: Genres of secular instruction: A linguistic history of useful entertainment, Miscelanea: A Journal of English and American Studies, 29, 75–94.

Taavitsainen, Irma – Jucker, Andreas H. – Tuominen Jukka eds. 2014: Diachronic Cor- pus Pragmatics, Amsterdam/Philadelphia, John Benjamins

Taavitsainen, Irma – Jucker, Andreas H. – Bublitz, Wolfram – Schneider, Klaus P. eds.

2017: Historical corpus pragmatics, Berlin/New York, De Gruyter Mouton.

Takács Szilvia 2003. Szövegépítkezés a ráolvasó imádságokban, Magyar Nyelvőr 127, 92–7.

Takács Szilvia 2004: A nyelvi mágia eszközei az epikus ráolvasó imádságokban, Buda- pest (Doktori disszertáció).

Takács Szilvia 2006. Folklorisztikai szövegtipológia – Az epikus ráolvasó imádságok, in Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok, Bu- dapest, Tinta, 182–208.

Tátrai Szilárd 2011: Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális pragmatikai megközelítés, Budapest, Tinta.

Thomas, Jenny A. 1995: Meaning in Interaction, London, Longman.

Tolcsvai Nagy Gábor 2001: A magyar nyelv szövegtana, Budapest, Nemzeti Tankönyv- kiadó.

Tolcsvai Nagy Gábor 2006: A szövegtipológia megalapozása kognitív nyelvészeti keret- ben, in Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmá- nyok, Budapest, Tinta, 64–90.

Tomasello, Michael 1999 [2002]: Gondolkodás és kultúra, Budapest, Osiris.

van Dijk, Teun 1977: Text and context. Exlorations in the semantics and pragmatics of discourse, London, Longman.

Verschueren, Jef 1999: Understanding pragmatics, London/New York/Sydney/Auck- land, Arnold,

Werlich, Egon 1975: Typologie der Texte. Einwurf eines textlinguistischen Modells zur Grundlegung einer Textgrammatik, Heidelberg.

Zelliger Erzsébet 1999: Gondolatok a magyar nyelvtörténet szociolingvisztikai szem- pontú megközelítéséhez, Magyar Nyelvjárások 38, 505–12.