Az Országos Statisztikai Tanács története 1867 és 1945 között

Kovács Csaba, a KSH Könyvtár történész- kézirattárosa

E-mail: Csaba.Kovacs2@ksh.hu

Az Országos Statisztikai Tanács története

1867 és 1945 között

Amikor 1867-ben Gorove István (Bedecs [2014]

) földmívelés-, ipar- és kereske- delemügyi miniszter, felszólította

(Ispán–Nádudvari [2014],

[1983]) – aki ekkor már a Magyar Földhitelintézet tanácsjegyzőjeként jeles közgaz- dasági íróként is ismert volt –, hogy készítsen ún. Emlékiratot a magyar statisztikai hivatal szervezése ügyében, akkor Keleti a tervezett hivatal egyik legfontosabb testü- leteként jelölte meg az Országos Statisztikai Tanácsot (OST). Az ajánlás nyomán, a Minisztertanács nevében Gorove jóvá is hagyta a Tanács megalakítását, Keleti és munkatársai pedig még 1867 nyarán megtartották a Tanács első ülését. Az OST kere- tén belül alakították meg a Statisztikai Szakosztályt, amelynek többéves tevékenysé- ge eredményeképpen, 1871-ben, a király, Keleti Károly igazgatói kinevezésével, jóváhagyta az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal ügykörét és ügyviteli szabályzatát,

miáltal megszületett az önálló statisztikai hivatal.

1. Az OST működésének időszakai

A hivatal működésében kezdetben vezető szerepe volt az OST-nek, később azon- ban háttérbe szorult, s tevékenységét így végezte egészen 1897-ig, amikor megszün- tették. A Tanács következő működési időszaka 1929-ben vette kezdetét, majd a má- sodik világháború végi összeomlással, 1945-tel ért véget. Ténykedésének legújabb

1 A tanulmányban szereplő statisztikusoknál, illetve a statisztikával kiemelt módón foglalkozóknál abban az esetben szerepel bibliográfiai hivatkozás, ha találtam róluk életrajzi leírást. A statisztikához kötődő szemé- lyek legteljesebb biográfiai gyűjteménye mindeddig a következő: Rózsa D. [2014].

létrehozták az OST-t, melynek működése napjainkban is tart.

Noha az OST munkáját számos statisztikatörténeti munka említi, a történetét be- mutató publikáció azonban mindeddig váratott magára. Ennek egyik oka, minden bizonnyal, működésének időbeli széttagoltsága volt, aminek okán a forrásanyag ösz- szegyűjtése is nehéz feladat volt.

2. A kézirat létrejötte és története

Mindazonáltal az OST említett első és második működési korszakát már feltárták.

A tudós, politikus, könyvtáros Bibó István végezte el ezt a munkát, aki 1963 és 1971 között a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának (a későbbiekben KSH Könyv- tár) alkalmazottja volt. A továbbiakban, teljes terjedelmében közzéteszem Bibó- összefoglaló kutatási jelentését. Zárásként pedig a jelentés mellett fellelt, az OST működése során keletkezett iratanyag sorsát ismertető ügyirat tartalmát foglalom össze. Az OST 1993-tól datálódó újabb történetét egy külön közleményben kívánom bemutatni.

2.1. A kézirat szerzője

Nem szándékozom itt újabb Bibó-életrajzot írni, így a főbb életrajzi adatok mel- lett csupán Bibó Istvánnak a KSH Könyvtárban eltöltött idejére igyekszem összpon- tosítani. Bibó István 1911-ben, egy fővárosi értelmiségi családban született. Az 1930-as években jog- és államtudományi doktorátust szerzett, majd 1934-től tör- vényszéki és különböző minisztériumi állásokat töltött be 1946-ig. Ekkortól tanítás- sal foglalkozott, majd az egyetemi katedra után az Egyetemi Könyvtárban dolgozott egészen 1957-es letartóztatásáig és bebörtönzéséig, amelynek oka ’56-os szerepvál- lalása volt (Nemes [2011]). A börtönből amnesztiával szabadult Bibót 1963 májusá- ban az állami szervek a KSH Könyvtárban helyezték el könyvtárosként.

Munkahe- lyén a megbélyegzett, meghurcolt tudós és politikus (Huszár [1986], [1989]) új életet kezdhetett, hiszen az őt körülvevők, az intézmény akkori igazgatója,

(Balás [1996], Nemes [2009a], Rózsa [2014a]), és kollégái révén itt menedékre lelt.

A hivatal könyvtára ekkoriban nem csupán Bibó, de mások számára is védelmet,

megfelelő környezetet biztosított. Itt dolgozott többek között jó ideig

(Cseh–Kovács [2014]), Perjés Géza (Kovács [2014a]), Benda Gyula (Farkas–Kovács [2014]),

[1996]) vagy

[2014]) és

volt menedéknek tekinthető, hogy a hatalom egyfajta „elfekvőnek”, szemmel tartható

„parkoló pályának” szánta az ott tartózkodást, egy idő után azonban többé vált annál (Melegh–Őri [2000]). Bibó könyvtári évei alatt könyv- és folyóirat-beszerzéssel foglalkozott, amelynek köszönhetően a könyvtár gazdag társadalomtudományi gyűj- teménnyel gyarapodott. Bibó István egészen 1971-es nyugdíjazásáig könyvtári al- kalmazott volt (Rózsa [2011], Huszár [1989]), majd 1979-ben hunyt el.

2.2. A kézirat

Az OST-nek a XIX. század utolsó harmadára, illetve a XX. század első felére eső történetét taglaló, írógéppel készült összefoglaló tizenhét oldalt tesz ki. Az irat egy ideig a KSH Könyvtárban volt, majd onnan az 1975-ben alakult KSH Levéltárba került, s ott is volt egészen a levéltár 2007 decemberében történt megszűntetéséig.

Ekkor az egykori KSH Levéltár iratanyagának nagy részét több levéltár között szét- szórták – másik része a KSH irattárába került. Bibó munkáját több más iratanyaggal együtt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának óbudai részlegébe szállí- tották, s ott van jelenleg is a KSH Könyvtár kézirattárának anyagai között. A munka tartalmáról csak annyit jegyeznék meg, hogy úgy tűnik, Bibó a XIX. századi műkö- dést dokumentáló anyagokhoz – a jogi szabályozás kivételével – csekélyebb mérték- ben jutott hozzá, így ezt a korszakot jóval szerényebb, négy és fél oldal terjedelem- ben dolgozta fel. Ehhez képest a két világháború közötti időszakban (1929–1944) keletkező OST-dokumentumok bizonyára gazdagabb forrást kínáltak számára, így az már egy majd tizenkét oldalnyi szöveg megírását lehetővé tette.

A kézirat maga – tudomásom szerint – mindeddig teljes mértékben kiadatlan volt.

A következőkben a mai kor helyesírási szabályait követve adom közre az OST

1867 és 1897, valamint 1929 és 1944 közötti feladatkörét, a testület működésének és

tevékenységének összegzését, elemzését bemutató összefoglalónak a szövegét,

amelyhez még egy kísérő feljegyzés társul.

Feljegyzés

Huszár (Jasperné Darvas–Nádudvari [2014])⁵ elvtárs részére

Csatoltan megküldöm a Statisztikai Tanács szervezetével és működésével kap- csolatos összefoglalást.

Az összefoglalót a Könyvtárban rendelkezésre álló kéziratos anyagok alapján – a Tanács jegyzőkönyvei –, valamint a Statisztikai Szemlében a Jogszabálygyűjte- ményekben megjelent közlésekből állította össze Bibó István.

Budapest, 1969. április 26-án

(Dányi Dezső)

Az Országos Statisztikai Tanács előzményei és működése Magyarországon 1. Az 1867 utáni években működött Országos Statisztikai Tanács A múlt század közepén kezdtek el működni több nyugat-európai országban, többnyire „Központi Statisztikai Bizottság” néven, olyan országos statisztikai tanácsadó szervek, amelyeknek legfőbb feladata a különböző közigazgatási szer- vek statisztikai tevékenységének koordinálása és a központi statisztikai hivatalok melletti szakmai tanácsadó tevékenység volt.

A múlt század 50-es és 60-as éveiben megindult nemzetközi statiszti- kai kongresszusok kedvelt témája volt az ilyen koordináló és tanácsadó szervvel kapcsolatos kívánalmak kidolgozása. Már az 1853. évi, brüsszeli nemzetközi statisztikai kongresszus kimondta, hogy a hivatalos statisztikai munkálatok egységesítése végett a különböző minisztériumok képviselőit

egyesítő központi bizottságra van szükség; az 1863. évi berlini kongresz- szus kívánatosnak találta, hogy ne csupán tanácsadási, hanem határozatho- zatali joga is legyen olyan értelemben, hogy ne folyhassék olyan adatgyűj- tés, amelyre nézve a központi bizottság helyeslő véleményt nem mondott;

az 1867. évi firenzei kongresszus már azt a gondolatot is felvetette, hogy parlamenti országokban a központi bizottság elnökét a parlament válassza, és hozzájárulása nélkül statisztikai közlemény kibocsájtása ne történhes- sék; az 1869. évi prágai kongresszus az előzőnél valamivel szerényebben, a statisztikai gyűjtéseknek és mintáknak a Központi Statisztikai Bizottság- gal való előzetes közlését kívánta (Keleti Károly: A gyakorlati statisztika kézikönyve. Bp. 1875. 63–64., 68–70. old.).

Az 1867-ben önállósult magyar statisztikai szolgálat e tárgyban is sietett felzár- kózni a nyugat-európai kezdeményezésekhez. Még ugyanabban az évben – közvetle- nül az után, hogy a központi statisztikai hivatali tevékenység a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium egyik osztályaként megalakult – létrejön Magyaror- szágon a nemzetközi kongresszusok által kívánatosnak tartott koordináló és tanács- adó szerv, éspedig a külföldi mintáktól eltérően Országos Magyar Statisztikai Tanács néven. Megalakulása érdekes módon, minden törvényi, vagy jogszabályi előzmény nélkül történt. A Minisztertanács 1867. május 19-én tartott ülésében jóváhagyta az Országos Statisztikai Tanács alakítását, s ennek alapján a miniszter – Gorove László [helyesen István (a szerző megjegyzése)] egyszerűen megalakította a Tanácsot, oly módon, hogy meghívólevélben kért fel a Tanács tagjául 19 szakembert: tanárokat, országgyűlési képviselőket, két pénzintézet igazgatóját, két orvost, továbbá hat szakminisztérium és az államszámvevőség kiküldötteit. A Tanács első ülését június 16-án tartotta, amelyen Keleti Károly, mint a statisztikai szakosztály vezetője előter- jesztette hivatalának működésére vonatkozó javaslatát; a következő 1867. július 23-i ülésen pedig a Statisztikai Tanács szervezeti szabályzatát, amelyet azután a miniszter a Magyarországi Törvények és Rendeletek Tárában (1867. 126. sz. 318. o.) saját rendeleteként, keltezés nélkül közzétett. A Statisztikai Tanácsra vonatkozóan tehát előbb született jogszabály, mint a Statisztikai Hivatalra vonatkozóan, amelynek alaptörvénye csak 1874-ben jött létre.

A Tanács a szabályzat 1. pontja értelmében az egyes minisztériumok küldötteiből, valamint a szaktudomány és egyes társadalmi osztályok kép- viselőiből alakul, amely utóbbiakat a 2. pont értelmében a miniszter hívja fel közreműködésre. A 3. pont szerint a Tanács feladata a statisztikai tár- gyú szaktanácsadás, a hivatalos statisztikai működés számára való irány-

szabás, a közigazgatás, a tudomány és az élet igényeinek kielégítésében a Kormánynak való segédkezés. Ugyanez a pont külön kimondja, hogy a ki- adandó statisztikai közleményeket előzetes véleményezés céljából a Ta- náccsal közölni kell. A 4. pont szerint a Tanács elnöke a miniszter vagy az államtitkár, vagy ezek akadályozatása esetén a Tanács által választott el- nök. Az 5. pont szerint a minisztériumi statisztikai szakosztály – a Statisz- tikai Hivatal előde – szabja meg a Tanács tárgysorozatát, s egyben annak előadója. A 9. pont szerint a Tanács ugyan csupán tanácsadó testület, mindemellett foganatosításra szánt véleményét határozatok formájában hozza meg, amelyek a 10. pont szerint a miniszter jóváhagyásával lépnek hatályba, aki egyben azokat foganatosítja is. A 13. pont szerint tanácskozá- sába külső szakférfiakat is meghívhat; a 15. pont szerint pedig minden ta- nácstagnak joga van új tanácstagokat javasolnia.

A szabályzat rendelkezéseiből kiderül, hogy az a Tanácsot a kongresszusok szerényebb kívánalmainak keretében elsősorban szaktanácsadóként szervezte meg, de láthatóan igyekszik utalni mindazokra a hatáskörökre – köztük bizonyos fokú határozathozatali jogra – amelyeket a kongresszusok az ilyen bizottságoktól elvár- tak, bár a végső döntést mindenben a miniszternek tartotta fenn.

A megalakulását követő időben a Tanács egy ideig sűrűn és lelkesen ülésezik, és számos /áruforgalmi-, bűnügyi-, börtönügyi-, egyleti-, magánjogi-, mezőgazda- sági/ albizottságokat küld ki, amelyek a maguk tárgykörében mintákat, lajstromo- kat és utasításokat készítenek; továbbá statisztikai tanfolyamot szervez, valamint városi statisztikai hivatalok létesítését kezdeményezi, ami az egyetlen Pest város tekintetében már 1869-ben eredményre is vezetett. Ugyancsak a Tanácsnak egy 1869. évi ülésén terjeszti elő Keleti Károly a különálló Statisztikai Hivatal szerve- zésére irányuló javaslatát, majd négy ülésen tárgyalta az erre vonatkozó emlékira- tot, amit Szlávy miniszter magáévá tett, s ennek alapján jött létre 1871-ben a Köz- ponti Statisztikai Hivatal. Az ezt követő években a Tanács visszatérő témája a népesedési statisztikai mintáinak kidolgozása, s ezzel kapcsolatban állandó harc az egyházak szerveivel, amelyek rendületlenül végezték a szükséges nyomtatványok kitöltését, a bonyolultabb mintákat pedig egyenesen képteleneknek bizonyultak rendszeresen kitölteni. Ezért a Tanács kénytelen volt „bár fájdalmasan”, de ki- egyezni egy rendkívül primitív, a tudományos igényeket ki nem elégítő, de köz- gazdasági szempontból használható mintával. (Bokor Gusztáv: A magyar hivatalos statisztika fejlődése és szervezete. Bp. 1896. 27–35. 56. o.)

A magyar statisztikai szolgálatot törvényes formában szabályozó 1874. évi XX. tc. közvetlenül a Központi Statisztikai Hivatalt szabályozó 2. §-a után a 3. §-

ban szabályozza a hivatal mellett szakértő testületként fennálló Statisztikai Taná- csot, „mely az egyes szakminisztériumok képviselőiből, valamint a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által kinevezett képviselőkből alakult”, s elnöke e miniszter, vagy helyettese. A 4. § értelmében a Tanáccsal véleményadás céljából előre közölni kell a hivatal útján megindítani kívánt országis felvételt és mintáit, valamint a szakminisztériumok által saját céljaikra elrendelt új felvételek tervezeteit is. Minthogy a törvény egyébként a már ténylegesen fennálló helyzetet kodifikálja, a Tanácsnak 1867-ben létrejött ügyviteli szabályzata továbbra is ér- vényben maradt.

Az ezt követő években a Tanács működése fokozatosan elsorvad. Az előidéző okokra nézve a magyar statisztika történetének egyik felvázolója néhány odavetett szóval csupán annyit mond, hogy a Tanács szervezete nem felelt meg az élet szük- ségleteinek és a század végén már csak papíron létezett. (Dobrovits: Organisation de la statistique en Hongrie, Bp. 1934. 2. 4. o.) Ennek a fejleménynek bizonyára voltak személyekben rejlő okai is, amelyek kiderítése csak tüzetes levéltári kutatásokkal volna lehetséges. Az alapvető tárgyi okokra azonban jól rávilágít a Tanácsnak a hetvenes évek elején az egyházakkal folytatott viaskodása, amelynek során az egyhá- zi anyakönyvi szervek képteleneknek bizonyultak a Tanács által kidolgozott tudomá- nyosan nagyigényű minták kezelésére. Nyilvánvaló, hogy az akkori fejlettebb orszá- gokban azért merült fel egy központi egyeztető szerv létesítésének szükségessége, mert az a veszély fenyegetett, hogy a fejlett adminisztrációjú állam különböző szer- vei túl sok és egymással ütköző statisztikai felvételt rendszeresítenek. Nyilvánvaló az is, hogy egy ilyen egyeztető szervnek lényegesen kevesebb jelentősége van olyan országban, ahol a statisztika országos szerveinek az a legfőbb problémája, hogy hogyan lehetne az alsó közigazgatási szerveket a statisztikai tevékenység elemi formáira rászoktatni. Így történhetett az, hogy 1897-re, amikor a magyar statisztikai tevékenységet szabályozó második törvény, az 1897. évi XXXV. tc. létrejött, a Ta- nács már csak papíron működött, s azt a régi törvényt teljes egészében hatályon kívül helyező új törvény minden említés nélkül megszüntette.

2. Az 1929: XIX. tc. alapján létrejött Országos Statisztikai Tanács megalakulása A Statisztikai Tanács szükségessége csak néhány évtizeddel később, az 1920-as években merült fel újra, amikor Magyarország közigazgatási és gazda- sági viszonyai már eljutottak arra a fokra, ahol a statisztikai „termelés” szintjé- nél és méreteinél fogva felvetődik az elburjánzással szemben való védekezés, a racionalizálás, az egységesítés szükségessége. Ennek a jegyében jött létre a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló 1929. évi XIX. tc., amely a Központi

Statisztikai Hivatalt közvetlenül a miniszterelnök alá rendeli (4. §) és újból megszervezi az Országos Statisztikai Tanácsot, amelynek tagjai a miniszterel- nök, az egyes miniszterek, a Központi Statisztikai Hivatal és a Fővárosi Statisz- tikai Hivatal egy-egy képviselője, valamint a miniszter által kinevezett elméleti és gyakorlati szakemberek; az államfő nevezi ki a Tanács elnökét és másodelnö- két, akik azonosak lehetnek a Központi Statisztikai Hivatal elnökével, vagy alelnökével, de a Tanács ügyvezetői tennivalóit mindenképpen a Központi Sta- tisztikai Hivatal elnöke látja el (8. §). Ugyancsak kimondja a törvény, hogy az összes állami és önkormányzati hatóságok és hivatalok, valamint köztestületek és közintézetek statisztikai tevékenységét országos statisztikai munkatervbe kell foglalni (10. §), s minden statisztikai irányú tevékenységet a Központi Statiszti- kai Hivatalnak kell összefoglalnia (11. §), amelynek elvileg egyedül van joga országos statisztikai adatgyűjtést végezni (12. §). A törvény indoklása utal arra, hogy a számos külföldi államban működő statisztikai tanácsoknak egyik rendel- tetése az, hogy a külső szakemberek bekapcsolásával bürokratikus szempontok helyett nagyobb befolyást biztosítson a gyakorlati és tudományos szempontok- nak, a másik céljuk pedig az, hogy különböző statisztikai adatgyűjtést végző szervek és statisztikai adatgyűjtések között összhangot létesítsenek, és esetleges véleményeltérésben pártatlan fórumként működjenek.

Az 1929: XIX. tc. a Tanács céljáról és feladatáról annyit mond, hogy az a tu- dományos és gyakorlati statisztikai tevékenység szükségszerűségét, egyöntetűsé- gét, gazdaságosságát és összhangját szolgáló szakértői testület (2. §, 8. §) egyéb- ként nem sorolja fel tüzetesen a Tanács egyes feladatait, hanem csupán néhány konkrét funkcióját említi meg. Ezek a következők:

abban az esetben, ha valamely hatóság rendszeres statisztikai munká- latra statisztikai szakvizsgát nem tett tisztviselőt akar alkalmazni, az illeté- kes felügyeleti hatóság a Tanács véleményét tartozik kikérni (6. §);

a statisztikai munkatervet a miniszterelnök a tanács meghallgatása után terjeszti a Minisztertanács elé (10. §);

a munkaterven kívül adatgyűjtések engedélyezésénél a Minisztertanács a Tanács meghallgatása után dönt (10. §);

a Központi Statisztikai Hivatalnak más szervek adatgyűjtéseire vonat- kozó felszólításai tekintetében a Minisztertanács szintén csak a Tanács meghallgatása után határoz (11. §);

a Minisztertanács a Tanács meghallgatása után engedélyez oly orszá- gos statisztikai felvételt, amelyet nem a Központi Statisztikai Hivatal vé- gez (12. §);

a miniszterelnök meghallgatja a Tanács véleményét a helyszíni adat- gyűjtések költségeinek viselése tárgyában beadott felszólamlások esetében (15. §); végül

a Tanács véleménye kikérendő minden olyan esetben, amikor kétség merül fel annak elbírálásánál, hogy valamely adatgyűjtés meghaladja-e a helyi jelentőségű, vagy belső közigazgatási jellegű adatgyűjtés mértékét, s így a törvény rendelkezései vonatkoznak-e reá (23. §).

Feltűnő, hogy a törvény nem biztosít kifejezetten véleményezési hatáskört a tanács számára a Központi Statisztikai Hivatal kiadványai tekintetében, holott az 1867. évi szabályzat úgyszólván egyedül ezt a hatáskört említette meg.

A törvény hatálybalépését követően a 400/1930. sz. miniszterelnöki rendelet tartalmazza az Országos Statisztikai Tanács szervezeti szabályzatát, amely ki- mondja, hogy a miniszterelnök a Tanácsba a hivatali, a tudományos, a gazdasági és a társadalmi téren működő egyéb szakemberek sorából 25 tagot nevez ki (2. §), a Tanácsnak és tagjainak egy-egy működési időszaka 3 év (3. §); a tanács szervei az elnökön, az alelnökön és ügyvezetőn kívül:

a) a teljes ülés, amely a Tanácsra ruházott hatásköröket általában gya- korolja (10. §);

b) az intézőbizottság, amelynek tagjai a Tanács elnöke, másodelnöke, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal és a Fővárosi Statisztikai Hivatal képviselője és a miniszterelnök által kineve- zett 5 tag; az intézőbizottság általános előkészítő és véleményező szerepet tölt be a Tanács hatáskörében tartozó ügyekben (11–12. §);

c) a szakbizottságok, amelyek előzetes szakszerű véleményt mondanak a statisztikai tevékenységek és adatgyűjtések tárgyában (13–17. §). A szabály- zat kifejezetten előírja egy tudományos és egy városi szakbizottság felállítá- sát, amelyeken felül a Tanács további szakbizottságokat is létesíthet (13. §).

Mindeme rendelkezések alapján 1930-ban megtörtént a Statisztikai Tanács tagjainak kinevezése. A Tanács elnökévé Kenéz Béla (Rózsa [2014b]), országgyű- lési képviselőt, a jogi kar statisztikai professzorát nevezték ki, akit utóbb, 1942-ben Balás Károly (Nádudvari–Rózsa [2014a]) egyetemi tanár követett, alelnök Kovács Alajos (Rózsa [2014c], Nemes [2009b]) a Központi Statisztikai Hivatal elnöke lett.

A 25 kinevezett tag oly módon oszlott meg, hogy 8 tag képviselte a tu- dományt, közöttük 5 közgazdász (Balás Károly, Fellner Frigyes (Nádudva-

ri [2014]), Földes Béla (Derzsy–Jasperné Darvas–Nádudvari [2014a]), Heller Farkas (Derzsy [2014a]), Kováts Ferenc (Lencsés [2014]), egy sta- tisztikus (Laky Dezső (Mészáros [2014a]), de statisztikus volt a Tanács ki- nevezett elnöke is), egy matematikus (Altenburger Gyula (Nádudvari–

Rózsa [2014b]) és egy geográfus (Teleki Pál (Derzsy [2014b], Ablonczy [2005]); tagok lettek később Ihrig Károly (Holka [2014]) agrártudós, Magyary Zoltán professzor, Bud János (Rózsa G.[2014]), Schneller Károly (Kovács [2014b]) és Szombatfalvy György statisztikusok, Surányi-Unger Tivadar (Kovács–Lencsés–Rózsa [2014]) és Varga István (Fenyvesi–

Nádudvari [2014]) közgazdászok. 6 tag képviselte a nagyobb méretű sta- tisztikai tevékenységet kifejtő állami szerveket, közöttük a Magyar Nem- zeti Bank alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatója (Imrédy Bé- la), az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatója (Kovrik Béla), a Magyar Államvasutak elnökigazgatója, a Posta és Távírda vezérigazgatója és a Postatakarékpénztár vezérigazgatója; a gazdasági életet képviselte az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; a nagyipar képviseletében Bíró Pál; a munkásszerveze- tek képviseletében a Magyarországi Munkásegyesületek Szövetségének titkára (Gál Benő (Mészáros [2014b]) szoc.dem.), valamint a keresztény- szocialisták képviseletében Frühwirt Mátyás képviselő. Utóbb képviseletet kaptak a TÉBE, a Külkereskedelmi Hivatal és egyes közegészségügyi szervek is. Ezeken kívül helyet kapott még hat nyugalmazott közigazgatási szakember, közöttük Thirring Gusztáv (Pásztor–Thirring [2014], Schwartz [1981], Horváth [1972]), a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal nyugalma- zott elnöke. A Központi Statisztikai Hivatalt a 30-as években Konkoly Thege Gyula (Rettich [2014]) (képviselte, a Székesfővárosi Statisztikai Hivatalt Illyefalvy I. Lajos (Molnár [2014]). A minisztériumok kiküldött képviselői esetenként változtak, de ezek között volt néhány állandóbban szereplő szakértő tag.

3. Az 1930–1944 közötti Országos Statisztikai Tanács működése A Tanács 1930. május 26-án alakult meg, s innen számítva három cikluson, ki- lenc éven keresztül igen intenzíven működött, amely idő során programszerűen, lépésről-lépésre haladva, töltötte ki a számára megfelelő hatásköröket.

1930 folyamán a Tanács a törvény által előírt tudományos szakbizottságon be- lül felállított egy gazdasági, egy szociális és egy demográfiai szakbizottságot. A gazdasági szakbizottság elnöke Szterényi József (Derzsy [2014c]), a szociális

szakbizottságé Heller Farkas, a demográfiai szakbizottságé Teleki Pál, a tudomá- nyos szakbizottságé Laky Dezső, a szabályzat által előírt, de csak 1933-ban meg- alakult városi szakbizottságé Illyefalvy I. Lajos lett. A szakbizottsági elnökök személyében a Tanács érdemleges működése alatt nem történt változás.

A Tanács 1930. június 10-i ülésén tudomásul vette az 1931. évi hivata- los statisztikai munkatervet, amely egyelőre csupán a Központi Statisztikai Hivatal munkatervét tartalmazta; tudomásul vette továbbá az 1929. évi év- könyvet: tüzetes letárgyalásukra már nem kerülhetett sor, mivel a Tanács munkájának megkezdésekor lényegében már készen voltak. A Tanács azonban kimondta, hogy a következő évben már mind a kettőt érdemben is meg kívánja tárgyalni.

Az 1931. május 7-i teljes ülést megelőzően az 1931–1932. évi statisz- tikai munkatervet már az összes szakbizottságok is előzetesen letárgyalták, s azon számos kisebb módosítást javasoltak, amelyek utóbb mind érvénye- sültek is; de még mindig hangsúlyozzák, hogy alapvetőbb reformtervekre a munkaterv sürgőssége miatt csak a következő esztendőben lehet sort kerí- teni.

Az 1932. április 26-án tartott teljes ülés tanússága szerint az 1932–33.

évi hivatalos munkatervet teljes szélességében átvizsgálták a szakbizottsá- gok. Átfogóan revideálták a Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtését, s az általuk javasolt módosításokat és javaslatokat a hivatal mindenben fi- gyelembe is vette.

Dobrovits Sándor (Jasperné Darvas–Kovács [2014]) összefoglaló je- lentésében megállapította, hogy ezzel a munkatervvel a Tanács a Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtésének alapvető revízióját elvégezte, s a kö- vetkező hároméves ciklusban a Tanács fő feladatát a Központi Statisztikai Hivatalon kívüli egyéb hatóságok által végzett adatgyűjtések revíziója fog- ja képezni.

A Tanács 1933-ban külön albizottság útján kezdett hozzá a Központi Statisztikai Hivatalon kívül folyó adatgyűjtések vizsgálatához; ez a munká- lat a tudományos szakbizottság előkészítése alapján tisztázta, hogy mit kell belső közigazgatási érdekű statisztikai felvételnek tekinteni, mint amelyek nem tartoznak egy országos munkaterv keretébe. (A magyarországi általá- nos statisztikai szolgálat ügye a M. Kir. Statisztikai Hivatalon kívül. Magy.

Stat. Szemle, 1934. 490–511.)

Az 1934. február 1-i teljes ülés a statisztikai szakvizsgaszabályzat tár- gyában határozott, amit ugyancsak a tudományos szakbizottság készített elő.

Az 1934. március 23-i teljes ülés által tárgyalt 1934–1935. évi munka- tervbe első ízben voltak bedolgozva a Központi Statisztikai Hivatal régi és új adatgyűjtésein kívül a minisztériumoknak azok az adatgyűjtései, ame- lyeket a Tanács a munkatervekbe felveendőnek ítélt. A Tanács Laky Dezső sokszor ismételt sürgető javaslatára elhatározta végre a mezőgazdasági üzemi statisztikai felvételt és kimondta azt is, hogy a jövőben a Tanács ugyanúgy tárgyalja végig a statisztikai évkönyvet, mint a statisztikai mun- katervet; annak nyomát azonban, hogy a Tanács a következő években az évkönyv készítésébe lényegesen belefolyt volna, nem találni.

Az 1935. május 25-i teljes ülés a statisztikai munkaterv megtárgyalá- sán felül, már mint folyó munkáról beszél a mezőgazdasági statisztikáról, amelyet a gazdasági szakbizottság készített elő, a javaslattevő: Laky Dezső hathatós közreműködésével.

Az 1935. november 14-i teljes ülésen az elnök arra utalt, hogy a Ta- nácsnak a következő évben megkezdődő hároméves működési szakaszá- nak legfontosabb új része a statisztikai munkát végző helyi szervek adat- gyűjtéseinek megvizsgálása közérdekűség, törvényesség, szakszerűség, egyöntetűség, gazdaságosság, tudományosság, gyakorlatiság szempont- jából; továbbá a statisztikai szakvizsga bevezetése után a soron követke- ző feladatként a kezelési szakvizsga új szabályzatának előkészítése vár a Tanácsra. Bár az első évben a Tanács határozatot hozott arra nézve, hogy a statisztikai évkönyvet is éppen olyan pontosan meg fogja tárgyalni, mint a munkatervet, az elnöki megnyitó ezúttal csupán arra utal, hogy a Tanács minden kiadványra fokozott figyelmet fog fordítani, különösen az évkönyvekre. Az elnök végül a szakbizottságok elnökeinek újravá- lasztásával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a Tanács működésének súlypontja a szakbizottságokban lesz. Laky Dezső felszólalásában meg- állapítja, hogy az előző év igen gazdag volt eredményekben (közületi háztartási statisztika, mezőgazdasági üzemi statisztika), de hiányolta, hogy a Tanács még nem jutott olyan tekintélyhez és ismertséghez, hogy például a minisztériumok által jelentős törvényjavaslatok előkészítésénél igénybe vették volna, holott erre igen alkalmas volna. Ebben az évben a Magyar Statisztikai Szemlében Laky Dezső összefoglaló munkálatban ismertette a Tanács tudományos szakbizottságának 1934–35. évi mun- kásságát. (1935. évf. 555–566.)

1937-ben úgy látszik, hogy csak egy teljes ülés volt, 1937. március 18- án, amelyen minden hozzászólás nélkül elfogadták a következő évi munka- tervet.

Az 1938. február 26-i teljes ülés ugyancsak a következő évi munkater- vet tárgyalta. Ezen Laky Dezső csinálta meg az első három ciklus, vagyis az első kilenc év mérlegét, amit egészében pozitívan értékelt, utalva két új adatfelvételre is, a budapesti kiskereskedelmi árak és a sertéshízlalás sta- tisztikájára, amelyek a Tanács kezdeményezésére kerültek a munkatervbe.

Ugyanakkor utalt arra, hogy a következő ciklus legfőbb feladata a különfé- le statisztikai szolgáltatásokat végző egyéb hivatalok és szervek tevékeny- ségével még mindig nem teljes összhang további tökéletesítése.

Az 1939. szeptember 28-án tartott ülésen a szokásos módon részlete- sen megtárgyalják a következő évi munkatervet, felsorolva az előző évvel összehasonlítva történt változtatásokat. A mozgalmas politikai események következtében kevesebbet üléseznek. Ugyanezt emlegetik az 1941. év vé- gén, október 15-én tartott ülésen is, ahol Kovács Norbert (Derzsy–

Jasperné Darvas–Nádudvari [2014b]), nyugalmazott min. osztályfőnök, az egyik legszorgalmasabb hozzászóló és kritikus, sajnálattal emlegeti azokat az időket, amikor még Laky Dezső volt a tudományos bizottság elnöke, aki 1939-ben, amikor az Árhivatal vezetője lett, a tudományos bizottság el- nökségéről lemondott. A Hivatal munkáját láthatóan teljesen lekötik a terü- letátcsatolásokkal kapcsolatos statisztikai rohammunkák.

Az 1941. december 5-re tolódott évi teljes ülésen Varga István már azt panaszolja, hogy a Tanács nem kap tájékoztatást arról, hogy az előző év- ben elhatározott adatgyűjtések és határozatok közül melyek nem valósultak meg és miért nem. A kézirati anyagban ennek az ülésnek a jegyzőkönyve az utolsó.

A háborús évektől kezdődően ennek a Tanácsnak a működése is elsorvadt, amiben azonban ezúttal nem a magyar közigazgatás elmaradottsága játszott első- sorban szerepet, mint az 1870-es években, hanem Laky Dezső kiválásán felül – döntő része lehetett ebben a háború folyamán mindjobban kiteljesedő államhatalmi és hivatali önkénynek, amely az ilyen szakszerű ellenőrző szerv működését nem igényelte.

4. Az 1930–1944. évi Országos Statisztikai Tanács mérlege és tanulsága Ha összefoglalóan értékelni akarjuk az Országos Statisztikai Tanács 1930–

1945. közötti működését, akkor azt egészében nívósnak, szakszerűnek, és eredmé- nyesnek lehet minősíteni, anélkül, hogy a hatáskörében, adott működési lehetősé- geket teljesen kimerítette volna. Minden jel szerint lényegesen hozzájárult a Köz-

ponti Statisztikai Hivatal adatgyűjtésének egységesítéséhez és racionalizálásához, néhány jelentős felvételt (mezőgazdasági üzemi statisztika, közületi háztartás- statisztika) eredményesen kezdeményezett, folyamatosan rajta tartotta kezét az évi statisztikai munkaterv elkészítésén és egy gondos és kiterjedt munkában tisztázta az országos és helyi jelentőségű, valamint a belső közigazgatási és helyi érdekű adatfelvételek körét és elhatárolását. Ezzel szemben inkább csak szándék maradt a Tanácsnak az a célkitűzése, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évkönyvének és egyéb kiadványainak az előkészítésében hatékonyan részt vegyen.

Ha a levonható tanulságok szempontjából akarjuk egy ilyen Tanács működé- sének tárgyi és személyi feltételeit az 1930–1944 között működött Országos Sta- tisztikai Tanács példáján megfogalmazni, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyar központi statisztikai szolgálat és általában a magyarországi közérdekű statisztikai tevékenység XX. századi fejlettségi fokán egy ilyen szakszerű véleményadó és koordináló szervnek a szükségessége és hasznos tevékenységének lehetősége fennáll. A konkrét statisztikai felvétel munkáját végző országos statisztikai, orszá- gos egyéb közigazgatási, valamint alsó- és helyi szervek statisztikai munkáját mindig fenyegeti az a veszély, hogy az egymást követő konkrét munkák sürgőssé- gének szorítása alatt az átfogó összehangolás feladata háttérbe szorul, s ezt csak olyan, aránylag kötetlenebb, folyó hivatali munkákkal nem terhelt, s ugyanakkor mind tudományos, mind gyakorlati statisztikai és közigazgatási áttekintéssel ren- delkező szerv végezheti, amilyen egy ilyen Tanács.

Kétségtelenül lényeges tárgyi-személyi előfeltétel egy ilyen Tanács eredmé- nyes működésének a benne részt vevő tagok szakszerűségi szintje: az 1930–44 között működött Országos Statisztikai Tanács összetételét egészében aránylag nívósnak, szakszerűnek és célszerűnek mondhatjuk. Megállapíthatjuk, hogy noha a tagokat a miniszterelnök nevezte ki, a személyi összetétel a kor politikai adottsága- inak keretén belül, egészen tárgyi és szakmai jellegűnek mondható. A Tanács kinevezett tagjai egészükben reprezentálták egyrészt a kor tudományos szintjét, másrészt a jelentősebb statisztikai tevékenységet folytató közigazgatási, gazdasági és egyéb szerveket. Speciálisan a munkásszervezeteket két egészen színtelen em- ber képviselte, de az adott politikai helyzetben feltételezhetjük, hogy a törvény végrehajtói a munkásegyesületek képviseletét magát is igen nagylelkű cselekedet- nek ítélték. Önmagában azt nem lehet célszerűtlennek ítélni, hogy a Tanács hat nyugdíjas – köztük néhány jelentős – közigazgatási szakembert is magában foglalt, akik, mint az várható volt, a Tanácsnak igen ügybuzgó, bár feltehetőleg helyenként terjengős hozzászólói voltak.

Az 1930–1944 között működött Tanács méretei (37–40 tag) a jelek szerint cél- szerűek voltak. Az alapító 1929: XIX. tc. indoklása utal is arra, hogy ez a létszám

a más országokban szokásos létszám szélső eseteihez képest (egyes országokban a Tanács száznál több tagot számláló nagygyűlésszerű szerv, más országokban viszont tíz tagnál alig nagyobb létszámú kis bizottság) a helyes középutat jelenti. A Tanács működése során egy ízben az 1933. január 25-i ülésen felmerült az a kíván- ság, hogy néhány további szakcsoport (orvosok, testnevelés, szövetkezetek) képvi- selete érdekében célszerű volna a kinevezett tagok számát 35-re emelni, amivel az összes tagok száma kb. 45–50-re emelkedett volna; a gondolat azonban nem került megvalósításra. Megjegyezhetjük, hogy a javasolt létszámemelés, a felhozott indokok alapján, nem látszik különösebben fontosnak, hiszen a nyugdíjas tagok terhére bármikor ki lehet elégíteni a szükségesnek ítélt szakmai képviseleti szem- pontokat, ami utóbbi részben meg is történt. Hozzátehetjük, hogy az 50-es létszám valószínűleg felső határa annak a méretnek, amelyen belül egy ilyen típusú Tanács aránylag összhangban és eredményesen működhet.

Meglehetősen helyesnek, célszerűnek és rugalmasnak kell ítélnünk az 1929:

XIX. tc. ama rendelkezését is, amely a Tanács elnökségét a Központi Statisztikai Hivatal elnökségével sem nem azonosította, sem összeférhetetlenné nem tette, hanem nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke lehessen a Tanács elnöke is, de mindenképpen ellássa annak ügyvitelét, ügyvezeté- sét. Ténylegesen a Tanács egész működése alatt a Tanács elnöke egy közéleti szerepet is vivő professzor volt, a Tanács alelnöke pedig a Központi Statisztikai Hivatal mindenkori elnöke.

A Tanács jó működésének minősége döntően a Tanács elnökén, a Tanács ügyvezetőjén és a szakbizottságok elnökein nyugodott. Az elnöki tisztet Kenéz Béla, a budapesti egyetem jogi karának statisztikai professzora, egy a statiszti- kát, tudományosan művelő, bár tudományosan nem különösebben jelentős, viszont a közéleti szereplést általában kedvelő és a tanácselnöki tisztét ügybuz- galommal ellátó szakember töltötte be. Amennyire hasznosnak bizonyult az elnök közéleti személyi mivolta a Tanács elnöki székében, annyira nem volt sok haszon a közéletileg túlságosan elfoglalt emberekből az egyes szakbizottságok elnöki székeiben. Igazán jelentős működést csak a Laky Dezső elnöklete alatt működő tudományos szakbizottság fejtett ki, amely a többi bizottság munkájába is belefolyva, vagy, ahogy azt Laky Dezső finoman kifejezte, azok működését támogatva, a tanácsnak úgyszólván minden jelentős akciójában, működésében részt vett. Laky Dezső ebben az időben a statisztikának aránylag fiatal profesz- szora volt, akinek volt elég energiája, kedve, tudományos áttekintése és ambíció- ja ahhoz, hogy a Tanács bizottsági munkájában való kevésbé mutatós munkákat is elvállalja. Jellemző, hogy az 1937. évi teljes ülés, amelyen Laky Dezső törté- netesen nem vett részt, egyetlen hozzászólás nélkül zajlott le, amikor pedig

1939-ben az Árhivatal élére történt kineveztetése folytán tanácsi tagságáról lemondott, a Tanács tevékenysége rohamosan összezsugorodott, bár ebben két- ségtelenül a háborús idők hatása is közrejátszott.

Az 1930–1944 között működött Országos Statisztikai Tanács aránylag ered- ményes működésének döntő tényezői tehát a következők voltak:

a) egy ilyen szakmai tanácsadó és ellenőrző szerv létezésének hiány- pótló jellege a magyar statisztikai szolgálat adott fejlődési fokán,

b) a Tanács szerencsés mérete, továbbá szakszerű és a meglévő tudo- mányos erőket, hatóságokat, szakmákat és gazdasági szervezeteket nagy- jából reprezentáló összetétele,

c) a Központi Statisztikai Hivatallal való egészében zavartalan együtt- működés, amit megkönnyített a Központi Statisztikai Hivatal elnökének a Tanácsban állandóan betöltött másodelnöki funkciója,

d) a szakmai tájékozott, de ugyanakkor némi közéleti súllyal rendelke- ző és a különösebb előnyt nem jelentő alelnökösködést készséggel és ügy- buzgalommal ellátó elnök,

e) egyetlen egy szakosztály, a tudományos szakosztály elnökének tu- dományos súlya és ügybuzgalma.⁶

3. Kiegészítés gyanánt

A bevezetőben említett, az előbbi kézirathoz képest többletinformációval rendel- kező dokumentumok közé tartoznak még a Statisztikai Tanács két világháború kö- zötti, illetve a második világháború alatti tagnévsorai, illetve egy ügyirat, amely az OST irattárának a második világháború utáni sorsát mutatja be. Úgy vélem, a tagnév- sorok önmagukban csekély pluszinformációt adnak a Statisztikai Tanács történeté- hez, ám a szervezet iratainak sorsa meglehetősen „furcsa történet”, így azt érdemes kissé részletesebben bemutatni.

1946 decemberében, Mádai Lajos (Derzsy [2014d]) tollából született az a feljegyzés,

amely részletezi az OST teljes, az alapításig visszamenő, továbbá a Kormányjelentés

irattári anyagának 1945. novemberi-decemberi kálváriáját. A dokumentum szerint

szerkesztését, mivel az korábban is az ő feladata volt. Az iromány megjegyzi, hogy az 1944–45-ös ostrom során a KSH épületében tűz ütött ki, amelynek következtében a KSH irattára szinte teljes egészében megsemmisült, a fentebb említett két testületé vi- szont sértetlen maradt. Korábban azok egy Snyder irodájában álló szekrényben voltak, a költözések után azonban a bútor nem fért be az új helyiségbe, ezért azt a mellette lévő iroda előtti részen, amely a Térképészethez tartozott, helyezték el. Az irattárat Snyder Árpád és

hogy „A szekrénynek még az ostrom után is jól működő, erős (nem primitív zárszerke- zetű volt) zára volt, mely állandóan zárva volt s kulcsát Snyder titkár őrizte.” A történet folytatása szerint, amikor az iratokba Snyder szeretett volna belepillantani, Mártzy Mar- git az említett szekrényt nem találta a helyén, hanem – mint az keresgélése után kiderült – a Térképészet Igazgatási Osztályán dolgozó

ekkorra azonban már az irattár és egyéb tárgyak eltűntek belőle. Maróti közölte, hogy „a szóban forgó szekrényt, melyet ismeretlen tettes vagy tettesek kifeszítettek, »gazdátlan- nak« vélte s a Gazdasági Hivatal útján az Alelnök Úrnál kiigényeltette”, s azt Schiller

beosztottjai az előtér padlójára tették. A szövevényes ügy további lépcsőfokaként kide- rül az is, hogy Maróti jelezte ugyan Schillernek, hogy az iratok fontosak lehetnek, a feljegyzés szerint azonban azt a későbbiekben a Gazdasági Hivatal „megőrzésére és ésszerű további intézkedésére bízta”. A Gazdasági Hivatal intézkedett is, ugyanis Schil- ler a vezetőjétől kapott „utasítás értelmében a folyosón elfekvő selejtanyagot a pincébe szállítatta”, bár mint azt a feljegyzés szerzője megjegyezte, Maróti révén Schiller tudhat- ta, hogy az anyag nem selejt, hanem rendezett állapotban lévő ügyiratok. Az ügy záró- akkordjaként az ügyintéző megjegyezte, hogy mindez körülbelül két hete történt, s az óta az anyag a selejttel együtt a papírmalomba került. Vagyis, mint az Mádai irományá- ban is olvasható végkövetkeztetésként „a szóban forgó pótolhatatlan okmányok […]

sorozatos gondatlan mulasztás következtében megsemmisültek”.

Irodalom

ABLONCZY B.[2005]:Teleki Pál. Osiris Kiadó, Budapest.

BALÁS J. [1996]: Egy könyvtárszervező történeti demográfus pályája. In: Visi Lakatos M. (szerk.) Tanulmányok Dányi Dezső 75. születésnapjára. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat.

Budapest. 209–213. old.

dapest. 245–246. old.

CSEH G. [2014]: Dávid Zoltán. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedés- tudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Buda- pest. 162–163. old.

CSEH G.–KOVÁCS Cs. [2014]: Fügedi Erik. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 227–229. old.

DERZSY M.–JASPERNÉ DARVAS M.–NÁDUDVARI Z. [2014a]: Földes Béla. In: Rózsa D. (főszerk.):

Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. szá- zadtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 220–221. old.

DERZSY M. –JASPERNÉ DARVAS M. – NÁDUDVARI Z. [2014b]: Kovács Norbert. In: Rózsa D.

(főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 417–418. old.

DERZSY M. [2014a]: Heller Farkas. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 303–304. old.

DERZSY M. [2014b]: Teleki Pál. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedés- tudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Buda- pest. 690–693. old.

DERZSY M. [2014c]: Szterényi József. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 675–676. old.

DERZSY M. [2014d]: Mádai Lajos. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 464–465. old.

DERZSY M. [2014e]: Snyder Árpád. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népe- sedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 635. old.

FARKAS B.–KOVÁCS Cs. [2014]: Benda Gyula. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statiszti- ka és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 95–96. old.

FENYVESI L.-NÉ –NÁDUDVARI Z. [2014]: Varga István. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig.

KSH Könyvtár. Budapest. 731–733. old.

HARCSA I.–PÁSZTOR A. [2014]: Andorka Rudolf. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar sta- tisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 55–59. old.

HOLKA L. [2014]: Ihrig Károly. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedés- tudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Buda- pest. 327–328. old.

HUSZÁR T. [1989]: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Kolonel Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest.

ISPÁN Á.L. –NÁDUDVARI Z.[2014]: Keleti Károly. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig.

KSH Könyvtár. Budapest. 363–366. old.

JASPERNÉ DARVAS M.–KOVÁCS CS. [2014]: Dobrovits Sándor. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól nap- jainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 169. old.

JENEY A.-NÉ (összeáll.) [1996]: Dávid Zoltán tudományos közleményeinek jegyzéke. Központi Statisztikai Hivatal Levéltár. Budapest.

KISS J. (összeáll.) [1983]: Keleti Károly (1833–1892) műveinek válogatott bibliográfiája. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest.

KOVÁCS CS.–LENCSÉS Á.–RÓZSA D. [2014]: Surányi-Unger Tivadar. In: Rózsa D. (főszerk.):

Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. szá- zadtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest. 641–642. old.

KOVÁCS CS.[2014a]: Perjés Géza. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 570–571. old.

KOVÁCS CS. [2014b]: Schneller Károly. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 619–620. old.

LAKY D. (szerk.) [1932]: Emlékkönyv Kenéz Béla negyedszázados professzori munkásságának évfordulójára. Magyar Királyi József Nádor Műegyetem. Budapest.

LENCSÉS Á. [2014]: Kováts Ferenc. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népe- sedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 423. old.

MELEGH A.–ŐRI P. [2000]: Azilum. Beszélgetés Dányi Dezsővel. Demográfia. 43. évf. 4. sz. 529–

534. old.

MÉSZÁROS B. [2014a]: Laky Dezső. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népe- sedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 445–446. old.

MÉSZÁROS B. [2014b]: Gál Benő. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 234. old.

MOLNÁR S.J. [2014]: Illyefalvy I. Lajos. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 331–332. old.

NÁDUDVARI Z.–RÓZSA D. [2014a]: Balás Károly. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar sta- tisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH

KSH Könyvtár. Budapest. 53–54. old.

NÁDUDVARI Z. [2014]: Fellner Frigyes. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 199–201. old.

NEMES E.(szerk.) [2009a]: Dányi Dezső (1921–2000) műveinek válogatott bibliográfiája. KSH Könyvtár. Budapest.

NEMES E. (szerk.) [2009b]: Kovács Alajos (1877–1963) műveinek válogatott bibliográfiája. Munkái és róla szóló irodalom. KSH Könyvtár. Budapest.

NEMES E.(szerk.) [2011]: Bibó István a KSH Könyvtárban. KSH Könyvtár. Budapest. 13–22. old.

PÁSZTOR A.–THIRRING L. [2014]: Thirring Gusztáv. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig.

KSH Könyvtár. Budapest. 699–702. old.

RETTICH B. [2014]: Konkoly Thege Gyula. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár.

Budapest. 402–403. old.

RÓZSA D. [2011]: Egy „kiemelkedő minőségű könyvtáros”. Bibó István és a KSH Könyvtára.

Könyvtári levelező/lap. 23. évf. 10. sz. 3–7. old.

Rózsa D. (főszerk.) [2014]: Portrék a magyar statisztika és népesedéstudomány történetéből. Élet- rajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Budapest.

RÓZSA D. [2014a]: Dányi Dezső. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 160–161. old.

RÓZSA D.[2014b]: Kenéz Béla. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népesedés- tudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Buda- pest. 374–377. old.

RÓZSA D. [2014c]: Kovács Alajos. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 410–413. old.

RÓZSA G. [2014]: Acsádi György. In: Rózsa D. (főszerk.): Portrék a magyar statisztika és népese- déstudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár. Bu- dapest. 44–45. old.

SCHWARTZ K. (összeáll.) [1981]: Thirring Gusztáv műveinek válogatott bibliográfiája (1861–

1941). KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest.