Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötete voltaképpen nem más, mint az érett költő számvetése saját életével és az emberi
(Én is azt gondolom, hogy elsősorban az örmény származásúakra tartoznak a magyarországi örmények belügyei, rám meg csak annyiban, amennyiben ugyanahhoz
így küldötte erős és bátor lelke Akhilleuszt nagyszivü Aineiász ellen viadalra rohanni.. d) Menelaos keresi a társát, Antilochost a harcban Hát így szólt, mikor
– lehet, hogy ott is vagyok –, és mindig a túloldalról adogatnának, a játék végén nem lenne adogató- és térfélcsere, örökké fogadó maradnék.. Ráadásul, ha
Bár több szempontból hátrányban vagyok elődömmel szemben, az kétségtelen, hogy óriási szakirodalmi anyag gyűlt össze az ötvenes évek (Szabó Lőrinc harmadik
Arti- kulálja ezt az Artisjus Irodalmi Díj laudációjában Báthori Csaba, amikor arról beszél, a kötet „megengedi, hogy kijelen- téseit régi verstudásunk felől
Ha eltekintünk is az objektív körülményektől, melyek eleddig meggátoltak benne, magát a lényeget tekintve: azon- nal jeleztem volt, hogy kedvet, hajlandóságot is érzek
Most, hogy így fejjel lefelé lógok, s nincs bőröm, amin keresztül az érzé- keim hassanak rám, most már csak fejem van, amivel ítéletet tudok a dolgok fölött mondani,