STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 191
TÁRSADALOMSTATISZTIKA – DEMOGRÁFIA
ALBOUY, V. – WANECQ, T.:
TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK A FRANCIAORSZÁGI „NAGY ISKOLÁK”
ELÉRÉSÉBEN
(Les inégalités sociales d’accès aux grandes écoles.) – Economie et Statistiques. 2003. 361. sz. 27–45. p.
A francia ún. „nagy iskolákat” sokszor úgy állít- ják be, mint a nemzeti elitképzés melegágyát. Az erős felvételi vizsgák jelentősen szelektálnak és csak az egyéni képességeket ismerik el. Emellett ezeket az iskolákat azzal vádolják, hogy az aktuális elit tár- sadalmi reprodukcióját segítik elő és ezzel a társa- dalmi egyenlőtlenségek az iskolai végzettség szint- jén is egyre hangsúlyosabbakká válnak.
A nagy iskolákban 1940 és 1980 között végzet- tekre vonatkozóan készített elemzés azt mutatja, hogy folyamatosan fennáll egy nagyon erős társa- dalmi és kulturális szelekció. A tisztviselők és okta- tók gyermekeinek mindig több esélyük van a beju- tásra, mint az egyéb származásúaknak, egy olyan időszakban, amikor a középfokú beiskolázás általá- nossá válik és a társadalmi szerkezet nagy változá- sokon megy keresztül.
A származás szerinti bejutási esélyek szűkültek a 80-as években, miközben a felsőoktatás egészében egy viszonylagos demokratizálódás ment végbe. A
„nagy iskolákba” való bejutás egyenlőtlenségeinek erősödése magyarázható részben az iskolák részéről tapasztalható azon szándékkal, hogy különlegessé- güket megőrizzék, illetve azzal a folyamattal, hogy az egyre többek által hozzáférhető harmadik ciklusú egyetemi oktatásban inkább a szakmai képzésre he- lyezik a hangsúlyt.
A franciaországi felsőoktatás két, történelmileg erősen eltérő funkcióra kialakított együttesből tevődik össze. Az 1970-es évek elejéig az egyetemi képzés a kutatásra és a kultúrára irányult, az elvont és kevéssé gyakorlatias tudás megszerzését tette lehetővé. Ezáltal a speciálisan francia nagy iskolák intézményére hárult a mérnökök, valamint az állami és magánszektor tiszt- viselőinek képzése. Ez a két intézményrendszer ma és korábban is különbözött a hallgatók kiválasztásának módjában: miközben a középfokú képzést elvégzők- nek elméletileg joguk van egyetemre beiratkozni, a nagy iskolák kemény felvételi vizsgarendszert alkal- maznak, amelynek az érdem, a teljesítmény érvénye- sülési elvét kell biztosítania. Kérdés, hogy sikerül-e ezt az elvet érvényre juttatni?
A nagy iskolákat gyakran azzal vádolják, hogy társadalmilag predesztinált elitet képeznek és repro-
dukálnak. Ilyen egyenlőtlenségek azonban az iskola- rendszer minden szintjén megtalálhatók. A kérdés tehát inkább az, hogy erőteljesebbek, vagy gyengéb- bek ezek az egyenlőtlenségek a felsőoktatás egyéb területeihez, elsősorban a harmadik ciklusú egyetemi képzéshez képest, és hogyan alakultak a vizsgált időszakban.
Több szociológus is foglalkozott már hasonló kérdésekkel, például Thélot és Euriat [1995], vagy Bourdieu [1987], akik egyes iskolák által biztosított adatok alapján végeztek elemzéseket a tanulók társa- dalmi származására vonatkozóan. Az itt bemutatott elemzés hosszabb periódusban vizsgálja a hallgatók összetételét. Az „Enquêtes Emploi” (Foglalkoztatási Felmérések) 1984 és 2002 közötti adatai kellő mély- ségű információval szolgálnak a hallgatók társadalmi származását illetően. Az 1919 és 1968 között születet- teket születési évük alapján öt korcsoportba sorolták (így az első generáció, amely az 1920-as években szü- letett, a 40-es években járhatott ezekbe az iskolákba, a 60-as években született ötödik generáció pedig 20 éves volt a 80-as években). Az elemzés csak a férfiak- ra terjed ki, miután az ezekben az iskolákban végzet- tek között a nők aránya nem elégséges egy megbízha- tó vizsgálat készítéséhez.
Az egyének származásánál az apa társadalmi- foglalkozási besorolását vették figyelembe. A társa- dalmi-foglalkozási ismérvekből négy származási cso- portot hoztak létre: népi (munkások, mezőgazdasági dolgozók), átmeneti (köztes foglalkozások, alkal- mazottak, kézművesek és kereskedők), felső (tisztvi- selők, vállalkozók) és oktatók (tanárok, tanítók).
Az iskolai végzettség szerinti elit méréséhez egy közismert nomenklatúrát használtak. A felsőszintű tanulmányokra kidolgozott öt számjegyű osztályozá- si rendszer különösen alkalmas elemzési célokra.
A bejutás és diplomaszerzés csak a tanulók kis része számára lehetséges. Az 1950-ben született kor- csoport férfi tagjainak csak 3,6 százaléka végzett a
„nagy” vagy „nagyon nagy iskolák” valamelyik- ében. Ez az arány alig változik egyik generációról a másikra, miközben a beiskolázás átlagos szintje je- lentősen emelkedik.
Bármely generációról is legyen szó, a „nagy is- kolákban” végzés esélye társadalmilag erősen hierarchizált, az oktatók és tisztviselők fiai sokkal nagyobb valószínűséggel szereznek diplomát ezek- ben az iskolákban, mint a népi származásúak, mi- közben az átmeneti osztályok gyermekeinek esélye az előző kettő között helyezkedik el. Az 50-es évek- ben születettek közül minden hatodik végzős a „fel- ső” osztályból, minden nyolcadik az oktatói körből
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 192
származott. A egyenlőtlenségek annál nagyobbak, minél elismertebb az adott iskola. Egy felsőbb kö- rökből származó fiúnak 13-szor nagyobb az esélye, hogy „nagy iskolában” végezzen, mint a „népi”
származásúnak. A nagy iskolák elit intézményei ese- tében ez a szorzó már 24.
Ha az elitiskolákban tanulók származási kérdé- seivel foglalkozunk, felmerül a különböző kor- csoportok összehasonlíthatóságának kérdése. A tár- sadalmi és oktatási feltételrendszer mélyreható vál- tozása megváltoztatta a felsőoktatás egészében tanu- lók összetételét.
Jelentősen csökkent a népi származású fiúk ará- nya és jelentősen emelkedett az átmeneti származá- súaké. A legszembetűnőbb azonban a tisztviselők és az oktatók fiainál mutatkozó háromszoros aránynö- vekedés. Az átmeneti kategóriában egyre inkább a technikusok és az alkalmazottak gyermekei fordul- nak elő. Ezek a változások világosan tükrözik a Franciaországban végbement társadalmi átrétegző- dést.
Valamennyi korcsoportban kimutatható az isko- lázottság szintjének növekedése. A folyamat a negy- venes években születettek esetében felgyorsul. Az általános fejlődés több tényezőnek köszönhető: az életszínvonal és a szociális ellátás emelkedése (a családi juttatásokat 1932-ben és 1939-ben vezették be). Mindez növelte az oktatás iránti keresletet, az állam pedig az iskolakötelezettség 16 évben történő megállapításával és jelentős iskolaépítésekkel bizto- sította a megfelelő kínálatot. A tanulók számának növekedése az oktatás minden szintjén megmutatko- zik. Mindeközben az iskolarendszerben is jelentős változások mentek végbe. A legfontosabb a közép- fokú oktatásban kialakított egységes kollégiumi rendszer, illetve az egyetemi oktatás kibővítése. A hozzáférési esélyek mérésére az esélyhányados, vagy a viszonylagos esélyek arányának mutatóját használják.
A nagy iskolák és nagyon nagy iskolák említett mutatóit vizsgálva a már korábbiakban vázolt társa- dalmi hierarchia ismerhető fel a hozzáférés valószí- nűségében is: legnagyobb eséllyel a „felső” és „okta- tói” körökből származó fiúk rendelkeznek, őket kö- vetik az „átmenetiek” és a legkisebb eséllyel a „né- pi" származásúak rendelkeznek.
Az oktatói családból származók és a felső körök fiaira vonatkozó mutatókat értékelve lassú konver- gencia tapasztalható: a mutató 1,7-ről 1,2-re csök- ken. Az esélyek nem túl nagy eltérését a Pierre Bourdieu által „kulturális tőkének” nevezett tényező magyarázza: mindkét csoportba tartozó fiúk maguk is diplomás szülők gyerekei, akiknek a család hason- lóan jelentős kulturális hátteret biztosít. Az „átmene-
ti” kategóriához tartozó fiúk esélyeinek eltérése a tisztviselőgyerekekhez viszonyítva kisebb, mint a népi származásúaké. Ugyanakkor az időbeli alakulás meglehetősen kaotikus: az „átmeneti” származású fiuk esélyeinek különbsége a felső körökhöz viszo- nyítva a második korcsoportban növekszik, majd csökken és végül újra növekedést mutat.
A harmadik ciklusú egyetemi oktatásban rész vevők esetében (valamennyi korcsoportban) az okta- tói származású fiúk esélyei a legkedvezőbbek. Ese- tükben a kutatásban, vagy az oktatásban való későb- bi elhelyezkedés logikus társadalmi folytonosságot jelent. Egyébként ebben az oktatási formában is megmutatkozik a nagy iskoláknál tapasztalt társa- dalmi hierarchia.
Az egyetemi oktatás legfelső szintje és a nagy iskolák között a legnagyobb különbség a vizsgálati témában az, hogy az egyetemeken az 1950-es évek után születettek esetében a származás szerinti de- mokratizálódás tartósnak bizonyult. A „felső” és a
„népi” származású diákok összehasonlításában, az első és a harmadik korcsoport között az esélyhánya- dos harmadára csökkent.
A valós (valamennyi társadalmi csoport vala- mennyi más társadalmi csoporttal való) összehason- lításhoz és ebből általános tendencia levonásához és igazolásához a szociológia legújabb fejlődésének köszönhető statisztikai módszereket vettek igénybe.
Négy modellt vizsgáltak, amelyek hűen tükrözik az esélyeket összefoglaló táblázatok eredményeit. A
„nagy iskolák” diplomásait tekintve az első két mo- dell azt feltételezi, hogy az esélyek a teljes időszak- ban változatlanok voltak. Az első modell egyetlen változóként a társadalmi szerkezet változását veszi figyelembe és így korrekt módon be tudja mutatni a diplomások számának származásuk szerinti változá- sát. Így például az ezen a szinten diplomát szerzett
„népi” származásúak száma azonos arányban nőne, mint az adott származású férfinépességé. A második modellben a nagy iskolák származás szerinti diplo- másainak számát korcsoportról korcsoportra arányo- san módosítjuk a társadalmi szerkezet és a nagy is- kolákban diplomát szerzettek számának globális vál- tozásával. A származás szerinti egyenlőtlenségek mindkét esetben változatlanok maradnak.
A következő két modellben a társadalmi szerke- zet és a nagy iskolákban rendelkezésre álló helyek számának változása nem módosítja arányosan az egyes származási csoportok adatait, módosulnak vi- szont a hozzáférési esélyek. A harmadik és a negye- dik modell közötti különbség abban áll, hogyan vesszük figyelembe az esélyek módosulását. A har- madik modellben az esélyek korcsoportról korcso- portra azonos módon változnak. A negyedik modell-
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 193
ben valamennyi esély eltérően változik a vizsgált származási körtől függően.
Az első két modellt a második kettővel összeha- sonlítva az alábbi kérdésekre kaphatunk választ. A társadalmi szerkezet változása és a nagy iskolák töb- bé-kevésbé növekvő nyitottsága vajon hozzájárult-e a hozzájutási esélyegyenlőtlenségek változásához?
Amennyiben igen, akkor az egyenlőtlenségek kor- csoportról korcsoportra globálisan csökkentek, nö- vekedtek, vagy pedig a származástól függően változ- tak. Végül pedig: a minta alapján érzékelt tendenci- ák vajon statisztikailag is értékelhetők?
Az egyenlőtlenségek globális alakulásának vizs- gálatából három következtetés vonható le: először is a diplomához jutási esélyekkel rendelkező személyek száma egyaránt függ a társadalmi szerkezet változá- saitól és a nagy iskolák létszámpolitikájától. A máso- dik következtetés szerint ezek a tényezők megváltoz- tatták a beiskolázásban mutatkozó társadalmi egyen- lőtlenségeket. Harmadszor, megállapítható, hogy az egyenlőtlenségek összességükben korcsoportról kor- csoportra azonos irányban módosultak.
Az 1929 és 1958 között születettek három gene- rációjának különböző származási csoportjai számára a „nagy iskolákba” való bejutási esélyek homogeni- zálódtak. Ezzel szemben az utolsó (1959 és 1968 között születettek) korcsoport ellenkező irányú ten- denciával szembesül.
Az egyetemi oktatás harmadik ciklusának hason- ló adatait modellezve megállapítható, hogy a társa- dalmi egyenlőtlenségek ott is módosultak és a változás valamennyi származási csoport esetében azonos irá- nyú volt. Ennél az oktatási formánál a számszerű de- mokratizálódási tendencia nem fordult vissza.
1940 és 1970 között a nagy iskolákban és az egyetemek harmadik ciklusában demokratizálódási tendencia figyelhető meg az oktatáshoz való hozzáju- tási esélyek tekintetében. A 80-as években az egyete- meken ez folytatódik, a „nagy iskolákban” viszont megtörik a tendencia. Az eredmények magyarázatá- hoz érdemes figyelembe venni az oktatás egészében mutatkozó tendenciákat is. (Thélot és Vallet 2000-ben és Prost 1986-ban publikált vizsgálati eredményei alapján). Ezek szerint a teljes iskolarendszerben erős demokratizálódás ment végbe az 1929 és 1938, vala- mint az 1939 és 1948 között született generáció eseté- ben. Az 1958–1962 és az 1963–1967 között születet- tekre vonatkozóan a tendencia megtört.
Az eredményeket magyarázhatja a használt módszer is: hosszú időszakon keresztül alkalmaztak azonos származásicsoport-kategóriákat, amelyek tar- talma idővel változott. A gyerekek iskolai eredmé- nyességét befolyásolja a szülők gazdasági helyzete.
(A jobb körülmények között élő családokban a gye-
rekeknek több különórára van módjuk, magánisko- lákba járhatnak stb.) A „gazdagság” általánosabbá válása csökkenthette a korábbiakban mutatkozó eredményességbeli különbségeket.
A családi körülményekben végbemenő változá- sok azonban nem adnak magyarázatot arra, hogy miért eltérők a társadalmi egyenlőtlenségek alakulá- sában kimutatható tendenciák az utolsó korcsoport esetében. Thélot és Valet szerint ebben az idő- szakban az oktatás egészében az egyenlőtlenségi szint stagnálása következett be. Kérdés, hogy akkor a nagy iskolákban mi magyarázza az átlagostól elté- rő irányú tendenciát?
Ezekben az intézményekben a rendelkezésre ál- ló helyek száma nem nőtt, miközben az oktatásban részt vevők száma jelentősen bővült. Ez a tény új társadalmi szelekciós hullámot gerjesztett, miként a nők növekvő aránya is. Ez a hipotézis azonban ár- nyalásra szorul.
Ha ezt a szelektivitást korcsoportokra vetítjük, látható, hogy a nagy iskolák globális szelektivitása nem nőtt jelentősen az utolsó vizsgált időszakban (1980-as évek). Sőt, a baby-boom első generációjá- hoz viszonyítva (1949 és 1958 között születettek) a következő korcsoportok esélye megnőtt a nagy isko- lák elvégzésére.
Az is lehet, hogy a demokratizálódási folyamat leállása a 80-as években nem a nagy iskolák felvételi rendszerének tudható be, hanem azt a felsőoktatás má- sik komponensében, az egyetemeknél végbement vál- tozások eredményezték. A 70-es évek vége felé az egyetemi oktatás egyre hozzáférhetőbbé vált, ami mó- dosíthatta a jövendő hallgatók értékítéletét az egyete- mi diplomákra vonatkozóan. A legjobban informált középiskolai tanulók – gyakran tisztviselők, vagy ok- tatók gyerekei – inkább fordultak a zárt és színvonalas nagy iskolák felé, mint ahogyan a középfokú oktatás- ban is valószínűleg előnyben részesítették a tudomá- nyos szakokat.
Annál is inkább, mivel a 60-as években született korcsoportból kikerülő tisztviselők egészen más jövő elé néztek, mint a korábbi korcsoportok. Ez utóbbiak akkor kerültek a munkaerőpiacra, amikor nagy volt a kereslet a tisztviselők iránt. A 60-as években születet- tek számára viszont a megváltozott konjunktúrájú gazdaság jelentette a foglalkoztatási piacot. Az addigi évi öt százalékos gazdasági növekedés helyett a piac legfeljebb két százalékos bővüléssel kecsegtetett.
Megnőtt tehát a diploma jelentősége, növekedett a szelekció. Így nem meglepő, hogy az iskolai végzett- séget leginkább értékelő tisztviselői és oktatói körből származó gyerekek a nagy iskolák felé igyekeztek.
(Ism.: Csurgay Margit)
