SZEMLE
MAGYAR SZAKIRODALOM
TÓTH ISTVÁN GYÖRGY:
JÖVEDELEMELOSZLÁS. A GAZDASÁGI RENDSZERVÁLTÁSTÓL AZ UNIÓS CSATLAKOZÁSIG
Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság és a Századvég Kiadó. Budapest. 2005. 340 old.
A közelmúltban jelent meg Tóth István György
„Jövedelemeloszlás. A gazdasági rendszerváltástól az uniós csatlakozásig” című kötete a Századvég Kiadó gondozásában. A háromszáz oldalt meghaladó munka rendszerezve összegyűjti a jövedelemeloszlásra, külö- nösen a hazai jövedelemeloszlásra, jövedelmi egyen- lőtlenségekre vonatkozó eddig megjelent írások tanul- ságait és egységes keretbe rendezve elemzi azokat.
Számos új elemet is tartalmaz, mind az elméleti, mind pedig az empirikus rész. Külön érdeme a könyvnek a Függelék, amely önmagában is értékes módszertani munka. Igazi csemege a számokkal foglalkozó szak- emberek számára és hasznos olvasmány mindazoknak, akik bármilyen témában adatgyűjtéssel foglalkoznak.
A kötet három fő részre tagolódik. Az első az
„Elméletek és feltevések”, a második az „Adatok és értelmezések”, a harmadik pedig a szerény: „Függe- lék” címet viseli.
A könyv első, elméleti része a személyek közötti jövedelemeloszlás közvetlen és közvetett magyaráza- tait, a személyes jövedelmek eloszlásának egészére vonatkozó, illetve ezen belül az egyes jövedelemfajták eloszlásának egyenlőtlenségeit magyarázó elméleteket tárgyalja. Az első fejezet a jövedelemeloszlás „pozi- tív” és „normatív” elméleteinek áttekintését adja. A második fejezet a konceptuális kérdések és az elemzé- si eszköztár összefüggéseiről szól, rávilágítva arra, hogy nincs semleges módszertan, mérőszám. Szembe kell nézni azzal a ténnyel – írja a szerző –, hogy „…a társadalomra vonatkozó jóléti, értékelő megállapítások esetében szinte definíció szerint keverednek az elem- zés pozitív szempontjai a normatív megállapításokkal.
A deskripció és a preskripció összegabalyodása még a statisztikában is tetten érhető. Ezért nem árt, ha
…igyekszünk nyilvánvalóvá tenni a pozitív elemzések
normatív korlátait.” (39. old.) A harmadik fejezet a jövedelemeloszlás dinamikájának szerkezeti magyará- zatait tekinti át. Foglalkozik a gazdasági-demográfiai szerkezet és a jövedelemeloszlás kapcsolatával, a technológiai fejlődés és a felsőoktatási expanziójának a hatásaival, majd a jövedelem-eloszlás és a gazdasági növekedés összefüggéseit leíró magyarázó elméletek- kel. A felvázolt elméletek bemutatása hiánypótló a hazai szakirodalomban, a szerző célja azonban ennél is több volt: kutatóműhelye, a TÁRKI, empirikus eredményeinek magyarázata. A fejezet lezárásaként az
„átmenet” magyarázatára, a jövedelmi egyenlőtlensé- gek okaira és azok változására vonatkozó hipotézise- ket fogalmaz meg. Tóth István György szerint a jöve- delmi egyenlőtlenségeknek és a szegénységnek két fő meghatározó tényezője lehet: 1. a munkaerő- és tőke- piac, azáltal, hogy meghatározza a népesség legkülön- bözőbb rétegeinek munka- és kereseti lehetőségeit és 2. a szociálpolitika, amely a jövedelmi újraelosztás ré- vén képes az elsődleges jövedelmek átcsoportosításá- ra. Az átmenet időszakában szociális ellátórendsze- rünk számos reformon is átesett, melynek hatása nem mindig mutatott egy irányba, mindemellett szerepe nem vonható kétségbe. Ezen kívül még két tényező- csoportot emel ki a szerző: az egyik a gazdasági- demográfiai szerkezet változása (megváltozott az egyes generációk népességen belüli aránya, illetve át- alakultak a családon belüli foglalkoztatottsági minták), a másik az iskolázottság szintjének és egyenlőtlenség- formáló szerepének megváltozása.
A könyv második része az „Adatok és értelmezé- sek” összefoglaló címet viseli. A hazai jövedelem- eloszlás meghatározódásával, időbeli változásával fog- lalkozó rész önálló fejezetekben vizsgálja a jövedelem- eloszlás egyes szegmenseit, elemzi a szegények, a kö- zéprétegek és a magas jövedelműek helyzetét és össze- tételét, s ezek időbeli változásait. A szerző határozott véleménye, hogy „…a jövedelemeloszlás egészének vizsgálatával jobban meg lehet érteni a szegénységet és a gazdagságot is, mintha csak az eloszlás valamelyik szélére koncentrálnánk.” (11. old.) Az empirikus rész kutatási kérdéseit pedig a bevezetőben így foglalja ösz- sze: 1. „Mekkora” volt a jövedelemegyenlőtlenség és a
SZEMLE 684
szegénység mértéke a rendszerváltás előtt, után és nemzetközi összehasonlításban? 2. „Miért” nőttek az egyenlőtlenségek a rendszerváltás különböző szakasza- iban eltérő mértékben? 3. „Kik” kerültek kedvezőbb és kik kedvezőtlenebb pozícióba, s milyen társadalmi jel- lemzőkkel bírnak?
A tanulmány a hazai jövedelemeloszlás alakulá- sát hosszabb távú történeti trendbe illeszti. A jöve- delmi egyenlőtlenségi mutatók 1982-ben érték el a legalacsonyabb értéket, majd a gazdasági tevékeny- ségek liberalizációjának eredményeként, 1987-ben már elérték az 1967-es szintet. 1987 és 2003 között további növekedés volt tapasztalható. A kilencvenes években a legnagyobb változás a munkalehetőségek társadalmi elosztásában következett be. Elsősorban nem a munkanélküliség volt magas, hanem az inaktivizálódás, a kivonulás és kiszorulás a munka- erőpiacról. Megnőtt az aktív kereső nélküli háztartá- sok aránya, és csökkent a többkeresős háztartásoké.
„A foglalkoztatási minták strukturális átalakulása gyakorolta a legnagyobb hatást az egyenlőtlenségek növekedésére.” (228. old.) – írja a szerző. A képzett- ség és az új ismeretek, az ugrásszerű technológiai fejlődésnek köszönhetően, erőteljesen felértékelőd- tek a munkaerőpiacon. Végbement egy képzettségi és egyben generációs átrendeződés is. Bizonyos ága- zatok, szakmák felértékelődtek, mások teljesen ér- téktelenné váltak. A jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésében az állam újraelosztó szerepe mind- máig fontos szerepet játszik. A szociális jövedelmek elosztási mintái azonban folyamatos változáson mentek keresztül, eltérő módon értékelve a társada- lom különböző csoportjainak érdekeit. Mindemellett az is igaz, hogy a másodlagos jövedelmek „célzott- sága” folyamatosan erősödött. Összességében a ha- zai jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásában a szer- ző három szakaszt különít el egymástól. Az első 1987-től 1992-ig tartott (melyben a rendszerváltás és a gazdasági recesszió együttes hatása érvényesült), a második szakasz 1992 és 1996 közé tehető (melyet a gazdasági stagnálás, a magas infláció és munkanél- küliség jellemzett) és a harmadik az 1997-tel kezdő- dő és 2000-ig tartó gazdasági növekedés időszaka.
Az első periódusban minden jövedelmi egyenlőtlen- ségi mutató számottevően növekedett. A második- ban továbbra is nagyok az egyenlőtlenségek, de a növekedés üteme csökkenő tendenciájú. Elsősorban a legfelső decilisbe tartozók jövedelmi részesedése nőtt, s leginkább az iskolázottsági szintek közötti jö- vedelmi különbségek erősödtek. Az átalakulás har- madik szakaszában minimális mértékben változtak a mért egyenlőtlenségek, és az eloszlás különböző szegmenseire a mérőszámok nem mutatnak teljesen egyértelmű eredményeket. A 2000 utáni helyzet megítélése, a szerző szerint, még várat magára. Le- hetséges, hogy a negyedik szakasz vette kezdetét, de ezt még korai megítélni.
A könyv utószavában Tóth István György kitér a jövedelmi egyenlőtlenségek lakossági értékelésére is.
Magyarországon az emberek többsége egyértelműen azon az állásponton van, hogy az egyenlőtlenségek túl nagyok. A többi rendszerváltó országhoz képest ná- lunk különösen sokan elégedetlenek jövedelmükkel, életszínvonalukkal. A szerző által az átalakulás és az egyenlőtlenségek második szakaszának tartott idő- szakban, amikor a mért jövedelmi adatok alapján az egyenlőtlenségek növekedési üteme csökkent, a lakos- ság továbbra is azon a véleményen volt, hogy nagy és növekvő egyenlőtlenségek jellemzik az országot. Az objektív és szubjektív jövedelmi helyzet közötti diszk- repanciát, a magyarországi elégedetlenség és frusztrá- ció magas fokát a szerző elsősorban a referenciacso- portok elméletével magyarázza, de ezen kívül számos izgalmas elméletet von be az értelmezésbe. Többek között Albert Hirschmann „alagúthatásként” emlege- tett, a mobilitási sajátosságok és az egyenlőtlenségek- re vonatkozó toleranciaszint összekapcsolásán nyug- vó, magyarázó modelljét. Feltevése szerint, mivel az emberek nem ismerik egymás jövedelmét, vélemé- nyüket inkább a „látható fogyasztási minták” alapján alakítják ki, melyek alapján egyébként mindvégig magasabbak voltak az egyenlőtlenségek, mint amit a hazai jövedelmi adatok mutattak.
A könyv „Függelék” címet viselő záró része igazi csemege a statisztikusok, és minden számokat „gyár- tó” és használó ember számára. Az egyenlőtlenségi mérőszámokat közérthető nyelven, a képleteket szö- vegesen és szemléletes ábrák segítségével is értelmezi és magyarázza. Érdeme a fejezetnek, hogy a statiszti- kai mutatók bemutatásán túl, kitér az egyes mérőszá- mok értéktartalmára, használatuk jóléti implikációira is, követve a könyv egészét jellemző logikát. Sorra ve- szi mindazokat a kutatói lépéseket, döntéseket, ame- lyeket meg kell hoznunk a jövedelmi egyenlőtlensé- gek vizsgálatakor annak érdekében, hogy releváns, megbízható és érvényes adatokat kapjunk. Kitér az ekvivalenciaskálák érzékenységvizsgálatára, a minta- vételi hiba kiszámítására és az adatgyűjtés, az adatfor- rások bizonytalanságaiból adódó kockázatokra.
A könyvet húszoldalas irodalomjegyzék zárja, amelyből az érdeklődök nyomon követhetik a jövede- lemről, jövedelmi egyenlőtlenségről szóló szakiroda- lom teljes skáláját, beleértve a legújabb munkákat is.
Tóth István György könyve az első és eleddig utolsó összefoglaló, szintetizáló könyv a magyarorszá- gi jövedelmi egyenlőtlenségek nagyságáról és időbeli változásairól. Érdekfeszítő, jól érthető olvasmány, mely nemcsak egy szűk szakmai kör érdeklődésére tarthat számot. Kiválóan használható az egyetemi okta- tásban, közgazdász-, szociológus- és statisztikushallga- tók egyaránt haszonnal forgathatják. Nemcsak szakmai ismereteket nyújt, hanem szemléletformáló is.
Havasi Éva
