A világháború utolsó éve : az összeomlás

(1)

A világháború utolsó éve. Az összeomlás

Irta: vitéz Péczely László.

1. Békekötés az oroszokkal és a románokkal.

A z 1918. évben lovasított hadosztályokról már nem beszélhetünk. A rohamosán fejlődő tüzérség és vonatcsapatok szükségletének fedezésére mind több és több ló kellett. A hátországban a mezőgaz

daságokban meghagyott lóállomány állandóan fo gyott. A mindig jobban fokozódó takarmány- hiány miatt a lóanyag minősége itt is, ott is aggo

dalmasan romlott. M ivel hadvezetőségünknek a nagy lószükséglet fedezésére más forrás nem állt rendelkezésére: a sok dicsőséggel harcolt lovassá

gunk lovait vette el.

A gyalogossá tett lovashadosztályokban csak egy-egy lovasszázad maradt lóháton. Ezeknek fel

adata ugyanaz lett, mint a gyaloghadosztályokhoz beosztott lovasszázadoké.

A lórólszállott lovashadosztályokhoz szerve- zetszerűleg egy roham félezred (kb. 300 karabély, 4 aknavető, 4 gránátvető és 6 lángszóró), egy-két lovasdandár parancsnokság, négy lovasezred, egy tábori tüzérdandár parancsnokság és egy tábori tüzérezred tartozott.

A lovasezrednek egy távbeszélő szakasza, egy műszaki százada, 1 fényszóró raja, 2 gyalogsági ágyúja, 4 aknavetője, 2 gránátvetője, két félezred- parancsnoksága á 3—4 század (lehetőleg 3 puskás és 1 kézigéppuskás szakasszal, a 4 kézigép

puska) és egy 8 géppuskával felszerelt géppuskás százada volt.

A tábori tüzérezredben 2 ágyús és 4 tarackos üteg volt.

A gyalog seregtestekhez beosztott hadosztály

lovasság még lovasítva volt, de a lovasszázadok száma és létszáma igen megcsappant.

1918-ban a cs. és kir. 1., 4., 11. huszárezred 1—6. lovasszázada és lovasgéppuskás százada, a 3., 10., 16. huszárezred és a 12. ulánusezred tarta

lék lovasszázada, a m. kir. 4. és 10. honvéd huszár

ezred 1—6. lovasszázada lovasítva gyaloghadosz

tályokhoz és gyalogdandárokhoz beosztott hadosz

tálylovasság volt. A lovasszázadok létszáma azon

ban az eredeti 150-ről 50—100 lovasra csökkent.

1916 novemberében az 1. népfölkelő lovasdar-

dár megszűnt és az 1. népfölkelő huszárezredbe beolvadt. 1917 első felében ennek az ezrednek is elvették a lovait. Ez az ezred az 1918. évben a 10.

lovashadosztály kötelékében harcolt.

A világháború alatt a népfölkelő huszárosztá

lyok száma és létszáma is egyre csökkent. 1917 júliusában a népfölkelő huszárosztályok „m. kir.

népfölkelő huszár félezred“ elnevezést kapták.

A mozgósítás alatt felállított 30 népfölkelő huszárszázadból az összeomláskor már csak 3 és fél század maradt. M égpedig: egy lovasított ren

dőrszakasz — a 4. népfölkelő huszárosztály ma

radványa — Triestben; a 7/3. népfölkelő huszár- század Lengyelország katonai kormányzóságánál;

az 1. népfölkelő huszárosztályból alakított 1 1. nép

fölkelő huszár félezred háromnegyed 1. százada az albániai hadseregcsoportnál Ipeken; egynegyed 1. százada a 93. gyalogdandárnál; 3. százada Mit- rovicán; a 2. népfölkelő huszárosztály maradvá

nya,- mint 12/1 népfölkelő huszárszázad egy szaka

sza, Belgrádban.

A z orosz és román hadszíntéren volt lovas

hadosztályaink egy része a fegyverszünet alatt is a védelmi állásokban maradt, másik részét pedig az arcvonal mögött a sok álló harc után a mozgó

harcra továbbképezték.

A z orosz csapatoknál a hátországi események és a mi propagandánk hatása alatt a fegyelem és a rend mindinkább meglazult. Sok helyen az orosz csapatok zöme elhagyta a védelmi állásokat és otthonába ment. Hadvezetőségiink, nehogy az oroszok fegyelmetlensége csapataink példás fe

gyelmét megrontsa, elrendelte, hogy az oroszokkal csak az ezredek és félezredek tisztek vezetése alatt álló hírszerző osztagai érintkezhetnek.

A fegyverszüneti- és béketárgyalások alatt már előre lehetett látni, hogy az orosz hadszíntér hadosztályainak jórésze ezen az arcvonalon fel

szabadul. A nehéz olasz hadszíntéren viszont égető szükség volt pihent s kevéssé megviselt csapa

tokra. Megindult tehát az áradat északról dél felé.

A fokozatosan kivont hadosztályok arcvonalát a szomszédoknak kellett átvenni. A keleti hadszín-

(2)

téren maradó gyalogos- és lovashadosztályoknak ezért mind hosszabb arcvonalrészt kellett bizto

sítani.

Február második felében, mivel Románia nem akarta a békefeltételeinket elfogadni, a ro

mán hadszíntéren alkalmazott csapataink paran

csot kaptak arra, hogy tegyenek meg minden előkészületet a románok arcvonalának áttörésére és letaposására.

A 2. lovashadosztály védelmi állásai Rarance és a Pruth között kb. 15 kilométer hosszúságban húzódtak. A z előttük volt oroszokat román kato

nák váltották fel.

Február 15-én a 2. lovashadosztály mögött tar

talékban volt lengyel hadtest fellázadt és 20 óra

kor az arcvonalon át kelet felé akart elvonulni. A lengyelek eltávozási kísérletüket színlelt harc- szerű menetgyakorlattal egybekötve rendezték meg. Még pedig olyan ügyesen, hogy a magasabb parancsnokságok az egész színjáték célját csak az utolsó pillanatban ismerték fel. Ellenintézkedésük ezért természetesen megkésve érkezett a csapatok

hoz. Ehhez járult, hogy a lengyelek a távbeszélő vonalakat is megrongálták. A z éj sötétje is meg

nehezítette a csapatok tervszerű összműködését, A felriasztott 2. lovashadosztály parancsnoksága, továbbá az ezred- és félezredparancsnokok elsőnek ismerték fel a. helyzetet. Részletes intézkedésre nem várva, öntevékenyen oly gyorsan és ügyesen intézkedtek, a csapatok pedig a rövid parancsokat oly leleményesen és gyorsan hajtották végre, hogy a 2. lovashadosztály a lengyel hadtest tüzérségét és gyalogsága egy részét rövid harc után elfogta.

A románoknak a béketárgyalások alkalmával tanúsított habozó magatartása miatt a központi hatalmak március 2-án 11 órakor felmondták a fegyverszünetet. Magasabb parancsnokságaink azonnal intézkedtek a támadásra. Lovashadosztá

lyaink is előkészültek az ellenség arcvonalának áttörésére. A románok azonban közben meggon

dolták a dolgot. A vereségtől való félelem legyőzte bennük a diktált békefeltételek elfogadásától való irtózást. Újabb tárgyalások végett a fegyverszü

net meghosszabbítását kérték. Ügyes diplomáciai fondorkodásukkal sikerült mégis kihuzniok az időt. M íg az oroszokkal már 1918 márc. 3-án meg

kötöttük Brestiitowskban a békét, a románokkal csak 1918 máj. 7-én írtuk alá Bukarestben a béke- szerződést.

2. Lovashadosztályaink az olasz hadszíntéren.

A keleti hadszíntérről a 9. lovashadosztályt már 1918 januárjában, az 1. lovashadosztályt Február

ban, a 3., 6., 8. és 10. lovashadosztályt áprilisban, a 1 1. honvéd lovashadosztályt és a 12. lovasított lövészhadosztályt pedig május elején az olasz had

színtérre szállították.

Itt lovashadosztályainkat először az arcvonal mögött az olasz kultúrában való mozgásra és harc

ra (Összeköttetések, támadás, védelem, ellentáma

dás stb.) képezték ki. Gyakorolták a. géppuskák, golyószórók, lángszórók, aknavetők, gránátvetők, gyalogsági ágyuk kezelését és a, kézigránátdobást.

Harcszerű lőgyakorlatokat tartottak. Megtanulták a, huszárok, hogyan kell a légifölénnyel rendel

kező ellenséges repülők elől rejtőzni és jeleket adni a saját repülőknek. Gyakorolták a géppus- kásfészkek magatartását és az ellenséges fészkek leküzdését. A mélységbe tagolt védelmet és az át- küzdést az ellenséges védelem mélységbe tagolt övén. A huszárezredek felszerelését, fegyverzetét kiegészítették. Mindenkit felszereltek gázálarccal.

Kiegészítés után a huszárezredeknek 5— 7 gyalo

gos századuk, egy műszaki századuk, századonkint kétszáz karabélyuk, tizenhat géppuskájuk, tizen

két kézigéppuskájuk, két gránátvetőjük, két akna

vetőjük és két lángszórójuk volt.

A lovashadosztályok még egy 4 századból álló rohamfélezreddel, egy vegyes kiegészítésű lovas- századdal és különféle fényszóróval rendelkeztek.

A lovashadosztályok tüzérségét általában 12 tábori ágyúra és 24 tábori tarackra egészítették ki

(két osztály á 3 üteg, á 6 löveg).

Lovashadosztályaink közül legelőször az Udi- nétől délnyugatra levő területen kiképezett 9. lo

vashadosztály került arcvonalba. Ez a hadosztály már április 10-én védelmi állásokat vett át Salga- redától délkeletre a Piave keleti partján. A lovas

hadosztályhoz dél felé a 12. gyaloghadosztály csat

lakozott. Ez utóbbitól délre védelmi állásokban lévő 10. gyaloghadosztályt április 23-án, a Porto- guaro környékén kiképzett 1. lovashadosztály vál

totta fel.

A z 1. lovashadosztálynak Palazzettától nyu

gatra kiutalt védelmi szakaszában nem lehetett védelemre berendezkednie, mert már az első ásó

nyomra víz buggyant fel. A huszárok a szabad földön feküdtek és csak homokzsákokkal tudták magukat az ellenség lövedékei elől némileg fedez

ni. Ez pedig annál nagyobb baj volt, mert az olasz repülők állandóan rajzottak felettük. Nappal a nyílt terepen minden mozgás lehetetlen volt. — Utánpótlásra, élelmezésre csak az éjszakát hasz

nálhatták fel, de az olasz fényszórók fénykévéit kisérő ellenséges lövogak és géppuskák torka, még éjjel is vérszomjasán ontotta gyilkos lövedékeit oda, ahol a legcsekélyebb mozgás volt. A nagy fö lénnyel rendelkező olasz tüzérség és aknavetők állandóan ritkították az átázott ruhában, moszkitók millióitól kínzott, éhségtől is sokat szenvedő hu

szárok sorait. ^

Emellett a sokat nélkülöző, szenvedő és vérző huszárok lelkét az olaszok röpcédulákkal akarták megfertőzni, de amikor látták, hogy megbízható

(3)

magyar huszárok vannak előttük, akiknek lelkét úgy sem tudják megmételyezni, az erőszakhoz nyúltak. Májusban többízben megtámadták a lo

vashadosztályt. Helyenkint az elől volt gyenge táboriörsöket vissza is szorították, de az ellen

lökésre rendelt századok mindig visszahódították az elvesztett állásokat.

Az állandó erős ellenséges tüzérségi és akna

vető tűz, amely egyes napokon csaknem pergőtűzzé erősödött, igen sok áldozatot követelt. Nemcsak az első vonalban lévő ezredek létszáma csökkent állan

dóan, hanem a tartalékoknak is nagy veszteségük volt.

Júniusban az 1. lovashadosztályt még tovább vonták a tenger felé, amikor is a Piave melletti arcvonalunk legdélibb szakaszát szállta meg. A Piave deltájában az Adriai-tengerig terjedő sza

kasz még nehezebb volt, mint az előző. Csaknem az egész területen derékig ért a víz. A századok rajonkint szálltak meg egyes magasabban fekvő házakat, vízből kiemelkedő dombocskákat, homok

szigeteket, Az olasz repülők és tüzérségi megfi

gyelők természetesen még könnyebben derítették fel ezeket a kiemelkedő támpontokat és az olasz tüzérség lövedékei még nagyobb veszteséget okoz

tak itt, mint az döbbeni állásokban.

A 8. lovashadosztályt április végén Udinétől délnyugatra, május közepétől Vittoriotól nyugatra Oison környékén továbbképezték. Június elejétől a Piave mellett Waldobbiadenétől délkeletre került arcvonalba.

A 6. lovashadosztályt a tiroli arcvonalra vit

ték és június 5-től Asiagotól nyugatra szállotta meg az arcvonalat.

A 3. lovashadosztályt az olasz hadszíntéren először Avianonál, május közepétől pedig Vittorio környékén továbbképezték, azután a tiroli arcvo

nal mögé tolták és ott először Feltrétől északra, majd délre hadseregtartalék volt.

A 10. lovashadosztályt a gyimesi szorostól (román hadszíntér) északnyugatra volt védőállá

saiból vitték az olasz hadszíntérre, ahol eleinte Buciié környékén továbbképezték, majd a tiroli arcvonal mögé tolták és Borgotól délre hadsereg

tartalék volt,

A) A Piave-menti 1. csata. A központi hatal

mak hadászati helyzete az egész háború alatt 1918.

év tavaszán volt a legkedvezőbb. Az orosz és a román arcvonal összeomlott, az angol-francia tá

madás csődöt mondott s az 1917. év őszén a Pia- veig visszavert olasz egyelőre nem is gondolhatott támadásra. Mindenhol ellenséges földön állottunk s míg 1917 áprilisában a központi hatalmak há

romszázharminc hadosztályával szemben négy

százhatvan entente-hadosztály harcolt, 1918 márciu

sában a központi hatalmak háromszázhusz had

osztályának már csak kétszázötven entente-had- osztállyal kellett megküzdenie. Az entente-nak vi

szont igen kedvezett a német búvárhaj óháború, si

kertelensége és az Amerikából érkező korlátlan ember- és anyagutánpótlás. Az is tény, hogy az entente-liadosztályok felszerelése és élelmezése k i

tűnő volt, a központi hatalmak helyzete pedig hadi

anyag és élelemhiány miatt fokozatosan rosszab

bodott. Ezért a központi hatalmaknak, ha nem akarták a háborút kimerültség miatt elveszteni, 1918. év tavaszán föl tétlen végső győzelmet kel

lett elérniök.

Nem vitás, hogy a döntést legjobban a francia hadszíntéren vívhattuk volna ki. A német legfel

sőbb hadvezetőség' az 1917 november 3-i megbeszé

lésen kérte is a nélkülözhető osztrák-magyar had

osztályok odaszáilítását s erre ígéretet is kapott, de az ígéret üres szó maradt s a németek 1918 március 21-én a világtörténelem legnagyobb csa

táját nélkülünk kezdték meg, mialatt a mi had

erőnk elég tekintélyes része északon, keleten és délnyugaton csendes állóharcokat vívott.

Az olaszok elleni döntő támadás eszméjét báró Hötzendorfi Conrad tábornagy, az olasz harc

tér legnagyobb ismerője, már 1918 márciusában felvetette. Hindenburg is rokonszenvezett ezzel az elgondolással és március 15-én — amikor már látta, hogy a francia hadszíntéren osztrák-magyar hadosztályokra nem számíthat — Arz vezérezre

dest, a cs. és kir. vezérkar új főnökét arra kérte, hogy kezdjen az olasz hadszíntéren sürgősen te

hermentesítő támadást, mert a tolmeini áttörésünk után odaküldött angol és francia hadosztályokat kezdik visszaszállítani a nyugati hadszíntérre. Az olaszok elleni támadás gondolatát erre Őfelsége is elfogadta, de a támadás végleges tervét sok meg

beszélés előzte meg.

Conrad, a tiroli hegyekben küzdő 10. és 11.

hadseregünkből álló seregcsoport parancsnoka, a főtámadást az Astico és a Piave között északról tervezte; meg akarta verni az olasz 4. és 6. had

sereget, hogy ezzel a Piavenál harcoló olasz had

seregeket egymástól elvágja és tönkretegye. Terve végrehajtásához a már rendelkezésére álló tizenöt gyaloghadosztályon és egy lovashadosztályon (6) felül még tizenhat gyaloghadosztályt és két lovas- hadosztályt. kért. Ezzel szemben Boroevics tábor

nagy, a Piave mellett harcoló 0. és az Isonzó had

seregből álló seregcsoport parancsnoka azt állí

totta, hogy csak az ő arcvonaláról a Piaven át Treviso irányába végrehajtott nagy támadás ingat

hatja meg az olaszok hegységben húzódó arcvona

lát, Végül Krausz gyalogsági tábornok a Garda tó két oldalán javasolta a támadást.

Sok huza-vona után a hadseregfőparancsnok

ság úgy döntött, hogy Conrad is, Boroevics is fő

támadást hajtson végre, sőt a Tonale szoroson át

329

(4)

Lovashadoszfâlyatnte beosztása 1918. évben

i S3

tfí a

Ili

* u _ Cßs3 C3

Siss S Hfl æ

1.

3.

4.

D.

honvéd

9.

10.

11^.

12. lova-

sított lövész

6.*

7.*

3.

17.*

21.*

23.'

o.

20.

11.*

15.

t e _ cí

> g §

J S S

Január Február

7. 14.

huszár 3. 6. huszár

16. huszár 5. ulánus 3. dragonyos

8. huszár 7. 4. ulánus 5. 6. dragonyos

1. 13. ulánus 1. 6.

7. 8.

honvéd huszár

4.*

24.'

25.*

6. 8. 11.

dragonyos 15. huszár 3 ulánus 12. dragonyos

2. ulánus 10. dragonyos

2. 14 dragonyos 11. 12. ulánus

1. 4. 13.

dragonyos 6. ulánus

231

Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember

25.1 8 15.| 16

Október

1. hadsereg Rohr vezérezredes XXI. hadtest

Lütgendorf

Boroevic tábornagy seregcsoportja Isonzo hadsereg Wurm vezérezredes

Vasúti szállítás Hadsereg tartalék XXIII. hadtest Csicserics gyalogsági tábornok

hí O M Ó3'~

A 3 -m Ci (H

'3 —

. 53 N3

p> tC

4. hadparancsnokság Goiginger Lajos altábornagy

15 Nagyszebeni katonai

parancsnokság Vasúti

szállítás

Parancs

nokság Csíkszeredán

Erdélyi csoport Goldbach altábornagy

16 117.

3. hadsereg 7. hadsereg

Kosak altábornagy csoportja Ukrajna Rybnica Balta

4. majd 2. hadsereg Xll. hadtest

Vasut- biztositás Balta-Odessa

Keleti hadsereg Krauss Alfréd gyalogsági tábornok

Odessza környékén Berezowka

környékén

1 hadsereg (Rohr vezérezredes) Uz szakasz

16.

Boroevic seregcsoport 6. hadsereg Hadseregtartalék

Conrad tábornagy seregcsoportja 11. hadsereg Hadseregtartalék

15.

József főherceg vezérezredes, majd tábornagy seregcsoportja 10. hadsereg (Krobatin táborszernagy)

_____ XXI. hadtest. Lütgendorf altábornagy________________

MEGJEGYZÉS

Októberben:

*6. dandárból 1. dan

dár lett.

*7. dandárból 17. dán dár lett.

(Szept. óta 9. lov. ho.-

nál

'*2. huszárezred július tói a 34. gyalog had

osztály 67. dandáréba tartozott.

Lipót bajor herceg seregarcvonala 2. hadsereg. Böhm-F.nniolli vezérezredes

4. Zalosce-Berdicew vasútbiztosítás V. hadtest. Goglia táborszernagy

4. hadparanesnokság Határbiztosítás

Keleti hadsereg Krauss gyalogsági tábornok

XI. hadtest (Habermann táborszernagy) Jusowka környékén

4. hadparancsnokság, majd Duna-biztosítás 16.

7. hadsereg (Kritek vezérezredes) XI. hadtest (Habermann táborszernagy)

A3

s * _{S bt}

Q) O

7. hadsereg

Kosak altábornagy csoportja

Keleti hadsereg, Krauss Alfréd gyalogsági tábornok X ll. hadtest

Jekaterinoslaw környéke

16.

115.

Conrad tábornagy seregcsoportja József főherceg tábornagy seregcsoportja 11. hadsereg. Scheuchenstuel vezérezredes

III. hadtest

125.

Mackensen seregcsoport német 9. hadsereg

Marenzi csoport Menetelés

8.

Odessza, Lubienka

Keleti hadsereg Krauss gyalogsági tábornok XVII. hadtest. Fabini altábornagy

Jelizawetgrad

17. dandárból 5. dandár lett

*21. dandárból 7. dandár lett

'23. dandárból 9. dandár lett.

*5. dandárból 11. dandár lett.

Mackensen seregcsoport német 9. hadsereg

Marenzi csoport

13. 128.

Vasúti

szállítás Hadseregtartalék

Boroevic tábornagy seregcsoportja

6. hadsereg Schőnburg herceg

József főherceg vezérezredes vezérezredes II. hadtest. Krauss Rudolf altábornagy

Isonzo hadsereg.

Wurm vezérezredes Hadseregtartalék

Arc

vonal ban

9. 10. 13.

huszár 8. ulánus 1. népfölkelő

huszár 5. 9.

2. 3.

honvéd huszár

2. 4.

5. 6.

lovasított lövész

7. hadsereg XXVI. hadest

9.

110.

²²^.

k

Vasúti

szállítás Hadseregtartalék

Isonzo hadsereg Wurm vezérezredes

VII. hadtest. Scharitzer gyalogsági tábornok Hadseregtartalék

Albániai hadseregcsoport Pfanzer-Baltin vezérezredes

15. 26. 124. 115. i 16. 122.

1. hadsereg

IX. hadtest. Liposcak gyalogsági tábornok

1. had

sereg IX. hud

lest

Boroevic seregcsoport 6. hadsereg Hadseregtartalék

Conrad sereges Ha dsereg tár talék

sportja 1 József főherceg seregcsoportja 11. hadsereg. Scheuchenstuel vezérezredes

XIII. hadtest. Csanády gyalogsági tábornok

Had

sereg- tartalék

Szállítás Drina- biztosítás

15. 21. 115.

7. hadsereg. Kritek vezérezredes XVII. hadtest. Fabini táborszernagy

7. had parancs

nokság 6. hadsereg. József főherceg XXIV. hadtest

6. hadsereg. Schőnburg herceg vezérezredes II. hadtest

Iae tartozott szept.- től a 7. lov. dandár, a későbbi 17. lovas- dandár parancsnok

ság

14.

Lipót bajor herceg seregarcvonal Linsingen seregcsoport

3. hadsereg 2. hadsereg

hadparancsnokság Határbiztosítás

16.

Vasúti szállítás

11.

Hadseregtartalék 6. hadsereg. Schőnburg herceg vezérezredes II. hadtest. Krauss Rudolf altábornagy

(5)

is előretörjön két hadosztály. Ugyanekkor Conradot meghagyták a hitében, hogy a főtámadást csak ő egyedül hajtja végre, de nem adták meg neki ehhez a támadáshoz azt az erőt, amelyre szüksége volt. A z erőt tehát szétforgácsolták ahelyett, hogy egy meghatározott ponton túlsúllyal támadtak vol

na és az elért sikerek kibővítésére megfelelő tar

talék állt volna rendelkezésre.

Boroevics tábornagy maga is ellaposította a I’iaven át Treviso irányába végrehajtandó nagy támadása gondolatát, mert egyrészt St. Dona di Piavenál két hadosztállyal külön támadást készí

tett elő, másrészt elrendelte, hogy a főtámadó cso

port jobboldalának biztosítására a 6. hadsereg fog

lalja el a Montellot.

A hadseregfőparancsnokság csak április 21-én adta ki az erőelosztásra vonatkozó utolsó intézke

déseit. E késés következtében több hadosztály nem érkezett meg idejekorán, egyes hadosztályok pe

dig oly későn érkeztek, hogy a támadás területét már kellően meg sem ismerhették. A tüzérség egv része is csak a legutolsó napokban került állásba, ezért összműködése a gyalogsággal nem lehetett kifogástalan. A lóanyag kevés és gyenge volt.

Siker esetén csak egyes ütegek követhették volna a gyalogságot. A hegyekben harcoló 11. hadsereg

hez a meredek sziklákba vágott utakon, rosszul táplált, fáradt gyalogság éjjel hordta fel a lövő

szert. A támadás előtt tehát pihentetés helyett még túl is erőltették a csapatokat.

A Conrad csoport „Radetzky“ , a Boroevics csoport „Albrecht“ , a Tonalen át támadó csoport

„Lavine“ rejtnév alatt kapta ugyan pótlásait, de ez az elővdgyázat is hiába volt, mert az olaszok nemcsak terveinkről, hanem erőelosztásunkról is pontos értesítéseket kaptak.

A lövőszergyártásban beállt nehézségek miatt az előirányzott lövőszernek május végén csak a fele volt a hadseregeknél és ennek is csak a fele az állásokban, ezért a. támadás napját előbb június 1.-ről 7.-re, majd 1 1.-re, végül lö.-re kellett elha

lasztani .

I ly előzmények után nem lett volna szabad támadást kezdenünk, mert az a fentiek miatt magában hordta a sikertelenség csíráját.

.Június hó 13-án az 1. gyaloghadosztály az olaszok figyelmének elterelése céljából a Tonale szorosban támadott, de a magas hóban támadása már június 14-én elakadt.

Június 13-án tartós esőzés kezdődött, ami a Piave vízszintjét rohamosan emelte. Boroevics tá

bornagy, József főherceg, a (i. hadsereg parancs

noka' és Wurm vezérezredes, az „Isonz'C-hadsereg parancsnoka, a támadás elhalasztását kérték, de a hadseregfőparancsnokság politikai okokra hi

vatkozva, erről hallani sem akart.

Június 15-én tüzérségi előkészítés után Con

rad megindította a támadást a hegyekben, Bo

roevics három támadó csoportjának élei pedig ha

talmas ellenséges tűzben áthajóztak a Piaven és rohammal elfoglalták az olaszok első védelmi állá

sait. Tiroli támadásunk szép kezdeti sikerek után megakadt, majd derék csapatainknak az eredeti védelmi állásokba kellett visszamenniök.

Boroevics főtámadó csoportjában a fél 9. lovas- hadosztály, a déli támadó csoportjában pedig az 1. lovashadoszitály jobbszámya átkelt a Piaven. Mind

két támadás megakadt, mert a Piaven elkészített hadihidakat az olasz repülők bombái és az ellen

séges tüzérség gránátjai, végül az újra áradó Piave' állandóan megrongálták. A Piaven átkelt csapatok nem kaphattak lövőszert, élelmet ; tüzérsé

günk nem tudott átkelni a túlsó partra. A z olaszok az átkelt csapataink feltartóztatására nagy erőket vontak össze. Gyors áttörésre nemcsak hogy a fent vázolt viszonyok néni voltak alkalmasak, de erre elég erő sem állott rendelkezésre, mert mint tudjuk, Boroevics tábornagy erejét nagyon szét

forgácsolta.

Boroevics tábornagy a Montello elfoglalását József főherceg hadseregére bízta s támadásunk

nak a Montello elfoglalása lett az egyedüli szá

mottevő eredménye is, holott éppen itt lehetett legkevésbbé sikerre, számítani. A mégis elért szép eredményt annak kell tulajdonítanunk, hogy az előkészületeket itt hajtották végre a legnagyobb alapossággal és lelkiismeretességgel.

Riedl Lajos altábornagy a M agyar Katonai Szemle 1931 évi 6. füzetében ezt írta erről az örökké emlékezetes magyar csatáról:

„ A Piave nyugati partján, közvetlenül a ma

gasba felnyúló, meredek és hatalmas, olasz erők által védett Montello hegytömbnek az elfoglalása minden idők leghősiesebb, legdicsőbb és a hatal

mas folyamakadályon az ellenség színe előtt ki

erőszakolt átkelés miatt kétszeresen nehéz vállal

kozásai közé tartozik. A z összes vezetők, az összes csapatok, a gyalogság és a tüzérség, a 1 1. lovas- hadosztálynak lóról leszállt lovasai, a műszaki csapatok minden emberileg lehetőt megtettek, így a vállalkozás a benne résztvevőknek ügyes

sége, haláltmegvető bátorsága és legnagyobbfokú kötelességteljesítése miatt, minden idők számára világító például szolgálhat. Számunkra különösen azért értékes ez a vállalkozás, mivel végrehajtásá

ban négy magyar hadosztály és pedig a 17. (nagy

váradi), a 31. (pozsonyi) gyaloghadosztály, a 41.

honvéd gyaloghadosztály és a 1 1. honvéd lovas- hadosztály, a 13. (bécsi) lövészhadosztállyal együtt vett részt, így tehát magyar kötelékeknek jut a dicsőség oroszlánrésze.“

Június 15-én tüzérségi előkészítés után a ma

gyar 31. gyaloghadosztály, a 13. lövészhadosztály

(6)

és a magyar 17. gyaíöghadosztály részei áthajóz

tak a Piaven és rohammal elfoglalták az olaszok

nak a Montello lábánál fekvő első védelmi állá

sait. Műszaki csapataink az ellenség heves füzében hidak építéséhez kezdtek.

A további terv az volt, hogy a Montello bir

tokáért küzdő három gyaloghadosztályunk jobb

szárnyát a 1 1. lovashadosztály, balszárnyát pedig a 41. honvéd gyaloghadosztály követi, mint tar

talék.

A 11. lovashadosztályt az átkelési helyek felé előrevonták és 24 órakor a 31. gyaloghadosztály alá rendelték. A 31. gyaloghadosztály parancs

noka elrendelte, hogy a 1 1. lovashadosztály elől levő két huszárezrede 16-án hajnalban keljen át a A’ la. Jacurnál készített fahídon és mint tartalék kövesse a Piaven átkelt X X IV . hadtest jobbszár

nyán előnyomuló 31. gyaloghadosztályt.

József főherceg vezérezredes is megjelent a fai

zei hídnál. A főherceg a heves ellenséges tüzérségi tűzben mitsem gondolt magas személye biztosítá

sára, fedetlenül állt a csapat előtt és személyes példájával és lelkesítő szavaival buzdította a hu

szárokat. A Mária Terézia rend őfenségét ezért a hadi tettéért az 5. honvéd huszárezred javaslatára

— „hősiesen bátor és példaadó magatartásáért“

— a tiszti arany vitézség! éremmel tüntette ki.

A Piaven átkelt 5. és 9. honvéd huszárezred parancsnoka Heinlein ezredes lett.

Június 18-án reggel a Montellon előnyomuló 31. gyaloghadosztály jobbszárnyán a 9. honvéd- huszárezredet. arcvonalba rendelték. Az 5. honvéd huszárezred tartalék maradt.

Június 19-én a 31. gyaloghadosztály és a Heinlein csoport arcvonalát az olasz tüzérség he

vesen lőtte. A z olasz gyalogság többízben meg-

Collesel della Val dell’Acqua Ciano Piave meder.

!

A Montello látképe.

Június 16-án 5 órától 10 óra 30 percig a 9.

honvéd huszárezred, az 5. honvéd huszárezred pa

rancsnoksága és műszaki százada átkelt a hídon.

Ekkor azonban az eddig is csak szükségszerűen el

készített hadihidat az olasz tüzérség lövedékei és az ellenséges repülők bombái annyira megrongál

ták, hogy az átkelést, nem lehetett folytatni. A z olasz repülők, mivel elhárításukra még mindig nem történt intézkedés, mélyen leereszkedve a hadihíd előtt, kellő leplezés nélkül összetömörült és átkelésre váró 5. honvéd huszárezreden bom

báikkal és géppuskáik tiizével rajtaütöttek. A z ezred állományának csaknem egynegyed részét el

vesztette.

A 9. honvéd huszárezred, mint a *31. gyalog

hadosztály tartaléka, az ellenséges tüzérség hatal

mas tiizétől a kopár Montellon csak a szakadékok

ban és vízmosásokban talált némi oltalmat.

A Ad a Jacurnál megrongált híd még 17-én hajnalra sem készült el, ezért az 5. honvéd huszár

ezred a Falzenél kijavított fahídon kelt át a P ia ven.

A június 16-i repülőtámadás alkalmával nagy veszteséget szenvedett 5. honvéd huszárezredre lel

kesítőén hatott, hogy a 6. hadsereg parancsnoka,

rohamozta a huszárok állásait. A teljes légi fö

lényben lévő olasz repülők egészen mélyre száll

tak le és bombáikkal és géppuskáik tiizével pusz

tították csapatainkat; a tüzérség gyilkos tüzet szintén reájuk irányították.

Tüzérségünk az első vonalaink helyzetét nem ismerte, mert az összeköttetés hátrafelé hiányzott;

az olaszok légi fölénye repülőink tevékenységét csaknem teljesen megbénította. A z első vonalak nem jelezhették helyzetüket, mert a jelzőkendők feltűnésekor az igen éber olasz repülők azonnal rajtaütöttek csapatainkon.

A Heinlein csoport ellen intézett olasz táma

dások kivédésére az 5. honvéd huszárezredet is az első vonalba rendelték. A megújuló olasz rohamok feltartóztatására és a helyenkint az állásokba be

tört ellenség visszaverésére a huszárezredek fo

kozatosan összes tartalékaikat az arcvonalba ren

delték. A z újra áradó Piave a nehezen helyreállí

tott és karbantartott hidakat elsodorta. Megszűnt a Montellon nehéz harcot vívó csapatoknak éle

lemmel és lövőszerrel való ellátása is.

A z olaszok legjobban a. kézigránátoktól féltek.

Ezt hamar észrevették a huszárok és az ellenség visszaverésére nagy kedvvel és tudással használ

(7)

ták ezt a hatásos közelharceszközt. Sajnos, ózon

ban csak kevés kézigránátjuk volt és ebből sem kaptak pótlást.

E g y nap óta már semmi élelmet sem kapott a két huszárezred és mégis az olasz tüzérség per

gőtüzében, az aknák idegölő robbanásai között, az ellenséges repülők meg-megújuló támadása mel

lett, éhesen, szomjasan, kevés lövőszerével és kézi

gránátjával hét olasz rohamot vert hősiesen visz- sza. Több ízben kemény kézitusát vívott. Számos ellentámadás véres visszaverése után a huszárok

mikor Heinlein ezredes, mivel a. védővonal össze

függése megszakadt és a rés kitöltésére nem volt erő, a két huszáezredet védőállásaiba visszaren

delte. A lig jöttek vissza a huszárok, máris nagy olasz tartalékok nyomultak elő és támadták állá

saikat, de a huszárok most is minden támadást véresen visszavertek.

Június 20-án az olasz tüzérség már hajnaltól lőtte az állásokat. A huszárok 8 óra 30 perckor egy olasz támadást visszavertek. 10 óra 30 perckor olasz repülők géppuskatüzet ontottak rájuk. Eb-

az olaszokat saját elhatározásukból üldözték és az olaszok jól kiépített védelmi állásainak egy részét is elfoglalták. 800 ellenséges katonát, köztük egy angol tisztet elfogtak, 8 löveget, 7 géppuskát, 9 golyószórót, sok fegyvert zsákmányoltak. De leg

jobban a zsákmányolt kész ebédet tartalmazó olasz mozgókonyháknak örültek a huszárok. Konzervet, vizet, sőt .cigarettát is találtak és máris megbékül- tek sorsukkal. Egyes üldöző szakaszaink oly mesz- sze előrejutottak, hogy már az olasz alföldre is le

láttak, mások pedig a i olasz tüzérség rendkívül heves tüze ellenére is még mindig előnyomultak,

ben az idegeket tépő helyzetben a huszárok kemé

nyen kitartottak, sőt dél felé arról tárgyaltak, hogy jó lenne mégis támadásra menni, mert bizo

nyosan megfőtt már az olasz konyhákon az ebéd.

Bizony, nekik csak az elhagyott házakban vissza

maradt kukorica volt a táplálékuk.

Végre 13 órakor az ezredek állásai mögé némi élelem érkezett. A huszárok egyenkint mentek érte. De az olaszok ezt is megneszelték és tüzérsé

gük és aknavetőik hevesen tüzeltek, gyalogságuk pedig 15 órakor az 5. huszárezred balszárnya és a 69. gyalogezred jobbszárnya ellen rohamra indult.

(8)

0 radua ■ f — <J£W enez/a---

Lovas hadosztályaink az olasz hadszíntéren 1918 június 20-án.

(9)

A felrobbant gránátok és aknák fojtó gázt terjesztettek, mindenki azt hitte, hogy gázlövedé

kekkel lőnek. A z ellenséges rohamjárőrök a meg

lepetést felhasználva, az összelőtt állásunk egy futóárkán leszaladtak és az 5. huszárezred vona

lát géppuskáikkal és golyószóróikkal hátulról kezdték lőni. Ebben a kritikus helyzetben az 5.

huszárezred és a (19. gyalogezred találkozó szárnya mögött tartalékban volt fél harminckettes század hűséges bajtársként, parancs nélkül rohamozta meg a huszárok mögé befészkelődött olaszokat és elkeseredett kézitusa után visszafoglalta az el

ragadott kb. 300 méter árokrészt.

Este még kétszer támadtak eredménytelenül az olaszok. Tüzérségük egész éjjel lőtte az álláso

kat. Június 21-én 8 órakor az olasz tüzérség füzé

vel a Piavére feküdt.

Honvédhuszárjaink valóban fámdhatatlanok voltak, mert amíg a szomszédos 31. gyaloghadosz

tály ezredei csak minden másnap kerültek az első vonalba, addig csaknem minden huszár állandóan az első vonalban harcolt. A z 5. honvéd liuszárezre- red parancsnoka ezt tudta, mégis azt jelentette, hogy a. huszárok nem merültek ki, éi’zik a fölényüket az olaszokkal szemben és ha élelmet, lövőszert és kézigránátot kapnak, akkor az olaszok minden támadását a jövőben is visszaverik. Ha pedig erő

sítést kapnak, további támadásra készek és képe

sek.

A z olasz tüzérség lövedékei és a repülők bom

bái állandóan megrongálták a Piavén épített hida

kat, az újra áradó folyó pedig önfeláldozóan dol

gozó utászaink minden erőfeszítése ellenére is széttépte és elsodorta azokat.

A Piavén átkelt csapatainkat nem lehetett élelmezni és lövőszerrel ellátni. A z elért sikerek kibővítésére nem lehetett tüzérséget és újabb had

osztályokat átküldeni a folyón. A Piave, az olasz dalokban azóta szentnek nevezett folyó, áradásá

val az olaszok mellé állt és megmentette őket.

Amidőn K ároly király Őfelsége Udinébe érke

zett és az általános helyzetről értesült, elrendelte, hogy a Piaven átkelt csapataink visszatérjenek.

E parancsra a Boroevics seregcsoport déli tá

madó csoportjával átkelt 1. lovashadosztály ré

szeit, a főtámadó csoportnál átkelt fél 9. lovashad

osztályt és a Montello birtokáért sok vérrel, fá

radsággal, nélkülözéssel oly eredményesen előre

tört 5. és 9. honvéd huszárezredet is visszavonták a Piave balpartjára.

Június 22-én a Montéi Ion volt huszárezredek védőállásait már csak 2— 2 század tartotta meg

szállva. A z olaszok azonban nem vették észre a visszavonulást, nem támadtak, csak tüzérségük lőtt változatlan hevességgel. H íd ekkor már nem volt a Piavén. Derék utászaink a heves tűzben pontonokon szállították át a huszárokat. 23-án 5

orakor a legutolsó odaát maradó tisztijárőrök is elhagyták a sok vérrel elfoglalt és megvédelme

zett állásokat.

Sajnos, az olaszok ellen rosszul előkészített és rossz időben végrehajtott júniusi támadás alatt halottakban, sebesültekben, betegekben és eltűn

tekben 132.709 főt vesztettünk (19 és léi gyalog

hadosztály puskás létszáma). Ezt többé nem lehe

tett pótolni.

A 11. lovashadosztály július 21-én József kir.

herceg Őfenségétől a következő hadseregparancsot kapta:

„Hősies csapataim elfoglalták a Montéitól!

A z ellenséget megvertük és midőn mégis vissza kellett térnünk eredeti állásainkba, úgy az nem rajtunk múlt és nem is az ellenség kényszerített rá, hanem felsőbb parancsra történt oly okokból, melyek hatalmunkon kívül állanak.

Katonák! Vitéz Baj társaim! Tetteitekre mindegyitek büszke lehet, amint én is büszke va

gyok reájuk! Túlerőben levő ellenséget vertetek le, egész hadosztályait pusztítottátok el, összes kétségbeesett, hallatlan erővel vitt tömegtámadá

sait hiúsítottátok meg bámulatos bátorságtokkal!

Súlyos küzdelmeitekkel a halhatatlanság babér- koszorúját vívtátok ki magatoknak! Újból meg

mutattátok a világnak — mint már eddig is szám

talanszor a Kárpátokban, Oroszországban, Galí

ciában és a Karszt-fensík Hős temetőjén — hogy dicső hazánk élni akar és élni fog, hogy kénysze

ríteni fogjuk és tudjuk ellenségeinket szent sért

hetetlenségének elismerésére és tiszteletére; hogy szívünkben négyévi háború után is kiolthatatla- nul lobog az akarat, hazánkat elleneink rablási vágya elől megvédeni; hogy ezen szent lelkesedés

től karjaink mindig acélerővel fognak sújtani! És ha mégis továbbtámadnak bennünket létünkben, úgy hamarosan fog ütni az óra, amidőn nemcsak csapást mérünk rájuk, mint mostan, hanem telje

sen széjjelmorzsoljuk őket.

Montello véráztatta dombjait elhagytátok fel

sőbb parancsra, anélkül, hogy az olasz észrevette volna. Még számos órán át maga előtt vélt benne

teket és legnagyobb hevességgel lőtte azon álláso

kat, melyeket már több, mint tizenkét órája ki

ürítettetek.

Párját ritkítja a 17., 31., 13. lövész, 41. honvéd gyalog- és a 11. honvéd lovashadosztály kipróbált vezetőinek munkája és dicső csapatainak fegyver

ténye; de párját ritkítja a műszaki csapatok ha- láltmegvető önfeláldozása ds, mellyel olyat mű

veltek, ami eddig a. világon még nem fordult elő, továbbá az összes tüzérség és repülők példás támo

gatása. Nektek mindnyájatoknak szól kiolthatat- lan bámulatom és köszönetem! A montelloi csata örök időkön át dicsősége marad történelmünknek!

Fájó szívvel gondolok mindazon hősökre,

(10)

kik hűen és önfeláldozóim véreztek és estek el a becsület mezején. A d ja nekik a Mindenható a hő

sök áldását! M i pedig bámulattal őrizzük szívünk

ben emléküket! Am it ezen bajtársak hazánkért tettek, az a halhatatlanság koszorújával övezi homlokukat!

Hűséges hálával és ragaszkodással üdvözöl benneteket hadseregparancsnokotok:

József főherceg vezérezredes."

A piavei 1. csata után a 11. lovashadosztály 2. és 3. huszárezrede a Montelloval szemben, a Piave balpartján volt védelmi állásokat szállta meg.

A z 1. lovashadosztály részei alig jöttek vissza a Piaven, az olaszok máris támadták őket, — de a derék huszárok minden támadást visszavertek.

Június 25-én az 1. lovashadosztályt kivonták az arcvonalból és július elejéig pihentették, azu

tán pedig karhatalmi szolgálatra Wladimir Wo- linskij környékére vitték. Szeptember 29-től E r

délybe szállították a hadosztályt, ahol Csiktapolca környékén teljesített karhatalmi szolgálatot.

A 2. huszárezred az 1. lovashadosztályból még az olasz hadszíntérről történt elszállítása előtt ki

vált. Ezt az ezredet az olasz hadszíntéren hagy

ták és a 34. gyaloghadosztály 67. gyalogdandárába osztották be. A z ezredet okt. 18-ig Pordenone kör

nyékén továbbképezték, okt. 19-én pedig az egész 34. gyaloghadosztályt hadseregtartaléknak Vitto

rio mellé vitték.

A 9. lovashadosztályt a piavei csata után ki

vonták az arcvonalból és augusztus végéig Cordo- nadonál mint hadseregtartalékot pihentették.

A 8. lovashadosztály augusztus végéig maradt a Piave mellett védelmi állásokban, azután el

hagyta az arcvonalat és Motta de Livenzától északra hadseregtartalék lett.

A 12. lovasított lövészhadosztály augusztus 10-én került arcvonalba a Piave mellett, még pe

dig Moriagotól délre, a. 11. lovashadosztály bal

szárnyán.

A tiroli arcvonalszakaszon a 3. lovashadosz

tály (kötelékébe tartozott a 8. huszárezred) július 1-én a Roveretótól délnyugatra védelmi állások

ban volt gyalogságot felváltotta és állásaiban az olasz tüzérség, aknavetők és géppuskák tüze köze

pette, sok veszteséget szenvedve, kitartott.

A 6. lovashadosztály, kötelékében a 15. hu

szárezred is, mint már említettük, június 15-től Asiagotól nyugatra védelmi állásokban volt és ezeket az összeomlásig minden olasz támadás iá

ién megvédte.

A 10. lovashadosztály június 21-én az össze

lőtt Asiagotól délre ádáz harcok vérrel áztatott fensíkjának védelmi állásait vette át a 38. honvéd gyaloghadosztálytól és egy szembenlevő angol gyaloghadosztállyal harcolt. Asiago városa az

olaszok állandó hatalmas füzétől már mind rom

halmaz volt. Csodálatosképen a főtér közepén álló Szűz Mária szobor teljesen sértetlen maradt...

A sikertelen tiroli támadásunk után az ellen

ség tüzérsége még hevesebben lőtte az asiagói fen- síkon csapataink állásait, az állandó nyomasztó légi fölényben volt olasz repülők pedig alacso

nyan szállva, minden célra tüzeltek és a tartalé

kok helyeire bombákat dobtak.

A z ellenségnél jóval kevesebb számú tüzérsé

günknek kevés lövőszere volt. A nagy készlet a támadás alatt elfogyott. Rettenetes érzés volt az ellenséges tüzérségi tűzben szenvedni és még azt a vigaszt is nélkülözni, hogy a mi tüzérségünk vagy elhallgattatja az olasz ütegeket, vagy leg

alább az ellenfélnek is hasonló veszteséget okoz.

Egyik Boscotól északra álló bátor ütegünk külö

nösen kivívta a huszárok elismerését. Ez az üteg ugyanis az ellenség leghevesebb gránáttüzében sem hallgatott el.

A z ellenséges tüzérség és aknavetők tüze egyes napokon csaknem pergőtűzzé fokozódott.

A z ezernyi véráldozattal tartható asiagói fensíkot azonban hadműveleti szempontból tartani kellett.

Íg y azután sok derék huszár vére áztatta meg a karsztos fensík szomjas talaját.

Június 29-én az angolok hatalmas tüzérségi előkészítés után támadtak és helyenkint be is tör

tek a huszárok rommálőtt védelmi állásaiba, de a tartalékok ellentámadása. minden alkalommal visszaszerezte az elvesztett állásrészeket.

A sok véres veszteségen kívül a rossz élelmezés, hiányos ruházat és a nagy fáradalmak miatt le

gyengült huszárok sorait betegségek is ritkították.

A z utánpótlás is nagyon nehéz volt, mert az ellen

ség tüzérsége nemcsak nappal, hanem éjjel is ál

landóan lőtte az utánszállítási vonalakat.

Július 6-án, augusztus 9-én és 26-án is támad

tak az angolok. Helyenkint sikert is értek el, de a huszárok tartalékszázadai vitézül mindig kiverték őket az elfoglalt állásokból.

A tartalékok pihenése nem volt teljes. Nappal is készültségben voltak és őket is állandóan veszé

lyeztette az ellenséges tüzérség tüze, éjjel pedig második védelmi vonalat építettek.

József főhercegnek, a tiroli arcvonalunk új parancsnokának dicséretét igazán kiérdemelte ez a vitéz magyar lovashadosztály.

Október 4-ére virradó éjjel a 10. lovashadosz

tályt kivonták az arcvonalból és a rengeteg véres veszteség, szenvedés és nélkülözés után október 21-ig, mint hadseregtartalékot, az arcvonal mögött pihentették.

*•

A z 1918 június 15-iki támadás volt az osztrák- magyar hadsereg utolsó nagyobb kísérlete a v i

lágháború sikeres befejezésére. E végső, hatalmas erőfeszítés összeomlása után a tavaszi nagy biza

(11)

kodást az elkerülhetetlen sorssal való lemondás- szerű szembenézés váltotta fel. A magasabb veze

tés kezéből kihullott a gyeplő s sorai között kap

kodás lett úrrá. A magyar huszár még fogcsikor

gatva nézett szembe ellenfelével, de azzal a végzet

szerű hatalommal, mely egyszerre két oldalról — az olasz állások felől és a hátországból — nyúj

totta felé fojtogató kezét, nem tudott megbirkózni!

Először a balkáni arcvonalon ingott meg a szövetségesek ereje. Megtámasztására sürgősen csapatokra volt szükség.

Elsőnek a piavei arcvonal mögött tartalékban volt 9. lovashadosztályt vitték el. Ez a lovashad

osztály már szeptember 25-én az Ohrida tótól dél

nyugatra, Elbassanotól keletre arcvonalba került és október 5-ig itt tartóztatta fel a szerbeket. Ok

tóber 5-én azonban az Ohrida tótól keletre elő

nyomuló ellenség már csaknem a hátába jutott.

A lovashadosztály az ellenség előnyomulását kés

leltetve visszavonult és október végén Antiva.riba ért.

A tiroli arcvonal mögött tartalékban volt 10.

lovashadosztályunkat csak október 22-től szállí

tották a Balkánra, amikor már haderőnk itt állan

dóan visszavonult. A lovashadosztály a Drina egy hosszú szakaszát a Száváig megszállta és ezt az összeomlásig tartotta.

A z ugyancsak októberben a Keleti hadsereg

től leszállított 4. lovashadosztály október végétől Fehértemplomnál a Duna egyik szakaszát bizto

sította.

A z összeomlás, fegyverszünetek azonban min

den ellenállást lehetetlenné tettek. A Balkánra vitt lovashadosztályaink ezredéit is a póttesteikhez szállították.

B) A Piave-menti 2. csata. A z entente had- vezetőség a júniusi támadásunk összeomlása és a németek augusztus 8-iki fekete napja után el

határozta, hogy az olasz hadszíntéren volt had

seregeinket megsemmisíti. A z olasz csapatok ki

képzését, felszerelését fokozták, támadókedvét pe

dig kisebb vállalkozásokkal tartották ébren.

Hadvezetőségünk tisztában volt ezzel a szán

dékkal és számolt az olasz támadással. Eleinte remélte, hogy csapatai ezt a támadást is véresen visszaverik, de később rá kellett eszmélnie arra, hogy az egyre merészebb politikai uszítás, a mö

göttes ország rendjének egyre fokozódó bomlásá

ról a rajvonalba is eljutott hírek sok csapat lelki egyensúlyát megingatták és hogy e csapatok hű

ségére többé nem számíthat. A z olasz röpiratok is hozzájárultak ahhoz, hogy a rosszul felszerelt, éhező csapatok némelyikében a végső győzelembe vetett hitet kedvetlenség, csüggedés váltotta fel.

Ezek a tényezők azután, valamint a bolgár arc

vonal összeomlása, egyes csapatok lázadása és a

magyar sajtónak ama követelése, hogy a magyar csapatokat szállítsák azonnal haza Magyarország védelmére, az olasz győzelem kilátásait erősen megnövelték.

A németek kívánságára négy gyaloghadosz

tályt a francia hadszíntérre küldtünk, a balkáni arcvonalunk szeptember 15-i megingása után pe

dig az olasz harctérről újra csapatokat kellett el

vonnunk. Mint tudjuk, hadosztályaink közül elő

ször a 9. lovashadosztályt szállítottuk Albániába, majd október 22-től a 10. lovashadosztályt is a Balkánra irányították.

A z olaszok hétszázezer emberével már csak háromszázezer emberünk állt szemben, de még ez a létszám is naponta átlag ezer beteg és sebesült elszállításával csökkent. A szökevények száma is egyre szaporodott. A hadseregparancsnokok mind

ezek ellenére még ekkor is azt jelentették, hogy ha a mögöttes országból kiinduló bomlasztásnak gá

tat vetnek és a hadseregszállítás terén is rendet teremtenek; a hadsereg, esküjéhez és dicsőséges múltjához hűen, önfeláldozóan tovább fog har

colni. És talán igazuk is lett volna, ha a hát

országban sikerül rendet teremteni. De nálunk ezekben a válságos napokban — sajnos — sehol- sem volt az a „vaskéz“ , mely Franciaországot 1917 tavaszán megmentette.

A z olasz hadvezetőség a hegyi- és a piavei arcvonalunk találkozó pontján akarta áttörni arcvonalunkat, ezért szeptember 25-től kezdve át

csoportosította haderejét. Repülőink erről tudo

mást nem szerezhettek, mert a csapateltolásokat éjjel hajtották végre. A z olaszok a piavei arcvona- iunk 50 kilométeres felső szakasza elé három had

sereget, összesen huszonkilenc hadosztályt tömö

rítettek össze és ezt az óriási haderőt máshonnan ideszállított nyolcszáz nehéz, nyolcszáz könnyű löveggel, 2.400.000 lövedékkel és hatszáz nehéz aknavetővel erősítették meg. A hadosztályokat műszaki felszereléssel is gazdagon ellátták. A z olasz hadseregnek igen sok repülőgépe és lég

gömbje is volt. A z olasz terv az volt, hogy az át

törés után egyiramban Bellunoig előrenyomulnak, azután az arcvonalunkat felgöngyölik. Eredetileg október 15-re tervezték a támadást, de azt a Pia ve áradása miatt elhalasztották.

Október 24-én reggel az olaszok a Grappa te

rületén indultak megtévesztő támadásra. Tervük sikerült. A z osztrák-magyar hadvezetőség a pia

vei arcvonal tartalékából négy hadosztályt irányí

tott ide.

A z október 26. és 27. közötti éjjel hatalmas tüzérségi előkészítés után az olasz főcsoport is támadásba kezdett. A súlypontot alkotó három hadsereg részei átkeltek a Piavén s mivel nálunk egyes csapattestek nem akartak sem arcvonalba, sem ellentámadásra menni, arcvonalunkat az ola

(12)

szók áttörték és ezzel megkezdődött a Monarchia hadseregének összeomlása.

Lovashadosztályaink közül okkor a piavei arcvonalon már csak a 11. honvéd lovashadosztály és a 12. lovasított lövészhadosztály volt arcvonal

ban.

szeállított huszárezredek meg tudják-e állítani az olaszokat. E gy másik, még aggasztóbb kérdés volt az, hogy helytál lanak-e a 11. lovashadosztálytól balra álló, cseh elemekkel megtűzdelt csapa

toki A 11. lovashadosztály tisztikara és le

génysége mindezek és az olasz tüzérségi és légi-

Október 25-én 36—40 olasz repülőgép kerin

gett a 11. lovashadosztály felett, az olasz tüzérség pedig minden űrméretű lövégből egész nap lőtte a hadosztályt. É jjel az olasz fényszórók fénykévéi világítottak állandóan.

Október 26-án reggel gáztámadást i idéztek az olaszok állásaink elleti, de később a gáz a köddel együtt felszállt. Aggodalomra adott okot az a kér

dés, hogy vájjon a nagy veszteségek után a kb.

harminc különféle ezred fiatal legénységéből ösz-

íölény ellenére is bizakodva várta az olasz táma

dást.

21 órakor a járőrök azt jelentették, hogy pon

tonok közelednek a tábori őrsök felé. A z arcvonal

ból csapataink világítópisztoly lövésekkel azonnal tüzérségi tüzet kértek. A kérést a léggömbök sze

mélyzetének kellett volna továbbítani, de ezek már megtagadták az engedelmességet s ezért a tüzérség csak telefonkérésre adott záró tűz helyett: lassú- tüzet. Annál élénkebben lőttek a lovashadosztály

(13)

táborőrsei. A z olaszok ezért néni a i l . ío- vashadosztálynál, hanem a jobbára esek ki

egészítésű szomszédos 12. lovasított lövészhadosz

tálynál keltek át a Piavén. Előlük a lövészhad

osztály táboriőrsei harc nélkül visszavonultak. A z átkelt olaszok ezután a 11. lovashadosztály tábori őrsei ellen fordultak. A nagyobb erő elől az őrsök harcolva a főőrsök vonalára húzódtak vissza. 22 órakor megkezdődött az olasz tüzérség romboló tüze; 15— 20 cm-es ágyúk okádták a lövedékeket.

É jfélkor a tüzérségi tűz hallatlan hevességet ért el. A tűz az első és a hátsó állásokra, tartalékok helyeire, parancsnokságokra is kiterjedt; az ösz- szes vezetékes összeköttetés megszakadt és azokat a legnagyobb önfeláldozással sem lehetett többé kijavítani.

27-én 3 órakor a 12. lövészhadosztály helyén már olaszok voltak. Sernalgiában is felrepült a piros rakéta, jelezve, hogy ott már olaszok vannak.

A z ellenség a Montellonál hat hadihídat épített a Piavén át és ezeken ömlött az olasz gyalogság és tüzérség a Piave keleti partjára.

A z előnyomuló olaszokat a 11. lovashadosz

tály balszárnyán küzdő 5. honvéd huszárezred Mo- riagonál megkísérelte feltartóztatni, de a sokszo

rosan nagyobb olasz erő csaknem bekerítette. A lovasezredek és a lovashadosztály tartalékai az el

rendelt ellentámadásokat lelkiismeretesen végre

hajtották, de mivel a szomszédos hadosztályok csapatai már nem fejtettek ki ellenállást, az ola

szok tömegét nagy véráldozatok ellenére sem tud

ták visszaverni.

Október 27-én a 34. gyaloghadosztályt, amely

nek kötelékébe tartozott a 2. huszárezred, Refronto- lora előretolták. A Piavén átkelt olaszok ellen a 11.

lovas-, 12. lövész- és a 34. gyaloghadosztálynak kellett volna 28-án ellentámadást intézni, ez azon

ban elmaradt, mert a 67. gyalogdandárból az el

rendelt készültségi helyre csak a 2. huszárezred érkezett be.

Á sok röpiratés a hátországból érkezett forra

dalmi hír úgy megmételyezték a gyalogságot, hogy nem akart többé a Piavénái harcolni. Ellentáma

dás helyett a 34. gyaloghadosztály, a 11. lovas- és a 12. lövészhadosztály a II. és X X IY . hadtestünk közötti rést töltötte ki.

Október 29-én, nehogy a délen előnyomuló ola

szok a II. hadtestünket visszavonulási htjától el

vágják és a hegyekbe szorítsák, a 6. hadseregpa

rancsnokság csapatait Tovena— Mond ragon— Oo- negliano vonalába visszavonta.

A huszárezredek a további visszavonulás alatt is állandóan fegyelmezetten oldották meg felada

taikat. Amelyik huszárezred utóvéd volt, az az olaszok előretörését fel is tartóztatta.

November 3-án kihirdették, hogy a fegyver- szünetet az olaszokkal megkötöttük és ezért min

den ellenségeskedést be keli szüntetni. A 11. iovaS- hadosztály mégis folytatta menetét és Moggion—

Pontebbán át kikerült az olaszok gyűrűjéből, majd Püptischachon-Kfiagenfurton-iKöflaclion-^aibachon- St. Mareinon át gyalog teljes fegyverzettel és fel

szereléssel visszaérkezett Magyarországra.

A 34. gyaloghadosztály azonban a fegyverszü

net kihirdetése után lassabban ment hátra. A z olasz csapatoknak egy nappal később hirdették ki a fegy

verszünet megkötését, íg y történt, hogy november 4-én olasz páncélautók kerültek a 34. gyaloghad

osztály elé és mivel ez kapott parancsa értelmében nem védekezhetett, hadifogságba került.

8. lovashadosztályunk október 27-ig Motta de Livenzától északra a piavei arcvonalunk mögött tartalékban volt, Október 28-án az Odersotól észak

ra átkelt olaszok ellen arcvonalba rendelték. De ez a hadosztály is csak késleltetni tudta az olaszok előnyomulását.

A tiroli arcvonalon volt csapataink a Piave menti arcvonalunk áttörése után is tartottak vé

delmi állásaikat. A 6. lovashadosztályunk Asiago- nál, a 3. lovashadosztályunk pedig Roveretotól nyu

gatra védekezett.

November 2-án a 3. lovashadosztály balszár

nya az Etschre támaszkodott. Ezen a szárnyon a 3. dragonyosezred, tovább nyugatra a 8. huszár

ezred, 4. és 7. ulánusezred volt a védelmi állások

ban. A 8. huszárezred 1., 2., 3. százada Móri hely

ségtől délre az első vonalban, 5. százada Móriban körlettartalék, 4. százada pedig Ravazzoneban ez- redtartalék volt. A védőállások előtt magasfeszült

ségű árammal töltött drótakadály húzódott. A z ellenség által jól belátható védőállásokban nappal csak figyelők voltak.

A z általános visszavonulás keretében a 3. lovas

hadosztálynak 18 órakor kellett visszavonulnia, A 3. dragonyos ezred, amelynél már működött a katonatanács, elhatározta, hogy este mindenesetre elhagyja állásait.

A 8. huszárezred legénysége — amint ezt az alábbi fegyverténye is igazolja — mindvégig fe

gyelmezett maradt.

Mielőtt az ezred az elrendelt visszavonulást megkezdte volna, egy olasz rohamszázad az ezred 2. századánál meglepetésszerűen áttörte az arcvo

nalat és a község templomáig előretört, innen pedig kelet felé kanyarodott. A felriasztott körlettarta

lék 1., 2. szakasza a jól begyakorolt ellentámadást habozás nélkül, teljes lendülettel, tökéletes fegye

lemmel oly példásan hajtotta végre, hogy anélkül, hogy veszteséget szenvedett volna, visszaverte az olasz rohamszázadot és visszavette azokat a védő

állásokat, amelyekről tudta, hogy félóra múlva úgy is el fogják hagyni. Négy olasz elesett; 14, nagy

részt sebesült olasz, közöttük az olasz rohamszá

zad parancsnoka is, a huszárok fogságába került.

A világháború utolsó éve : az összeomlás