DR. HODOSY JÓZSEF
1904–1974
Állatorvosdoktor, az Országos Állategészségügyi Intézet baromfibetegségek osztályának vezetője, a baromfipestis kutatója, a baromfi-egészségügy szakértője.
1904. szeptember 19-én Komáromban született, paraszt családban. Elemi és középiskolai tanulmányait Komáromban végezte. 1926-ban állatorvosi, 1928-ban állatorvos- doktori oklevelet szerzett, és állatorvosi tiszti vizsgát tett. 1926-tól három éven át a M. kir.
Állatorvosi Főiskola gyakornoka, majd tanársegéde volt. 1929-től az Országos Állategészségügyi Intézet állami állatorvosaként az állami ellenőrzés alá vont baromfitelepek állat-egészségügyi felügyeletét végezte. 1936-tól a murakeresztúri határbelépő állomás, 1938–
1940 között a salgótarjáni, majd a losonci járás állatorvosa volt, majd 1941-ben Nagyszöllősön lett megyei vezető állatorvos. 1942-ben Muraszombatban a fertőző sertésbénulás elleni védekezés miniszteri biztosa mellé rendelték ki. 1943-ban került vissza az Országos Állategészségügyi Intézetbe, ahol 1969. június 10-i nyugdíjazásáig a baromfi betegségek osztályát vezette.
A baromfitenyésztés elismert szakembere is volt. Nagy része volt a baromfipestis- járvány megfékezésében. 1949-ben, elsőként alkalmazott elölt és csökkent virulenciájú baromfipestis-vakcinákat. Erről mintegy tíz közleményben számolt be. Húsz tudományos dolgozatán túl számos népszerű, ismeretterjesztő cikket írt és sok ismeretterjesztő és szakelőadást is tartott. Nyugdíjas korában kiváló bírósági szakértőként tartották számon.
1961-ben a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója, 1969-ben a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült. Józan ítélőképességű, szerény, igazságos ember volt.
1974. szeptember 10-én halt meg, szeptember 24-én a rákoskeresztúri temetőben búcsúztatták.
Irodalom:
Szabó István: Hodosy József dr. 1904–1974. Magyar Állatorvosok Lapja, 1975. 30. 1.
23.
Dr. Fehér György, 2007