FAZEKAS MIHÁLY.

FAZEKAS MIHÁLY.

— Harmadik és befejező közlemény. —

Látni való, mennyit veszít a jóizű paraszttörténet e tündéries machinatioval. Alakjai teljesen elvesztik önállóságukat, cselekvő képességüket; eszközei a velők könnyen játszó tündéri hatalmak­

nak. A darab végén a harmadik boszú helyett Matyi nagylelkű bocsánata épen a cselekvény szerkezetét rontja meg; a sok tün- dérkedés s a feleslegesen beszőtt szerelmi történet csak szét­

szaggatja az aműgy is gyengén componált darabot. Átalakul Matyi jelleme is kit Balog — hogy restségét valamivel mégis magyarázza — latinul is sejtő félművelt parasztnak fest: »Majd bizony, aki any- nyit tud diákul, az eke szarva után kapaszkodjon !« (I. felv. 3. jel.) Erősen átalakul a stíl is; Fazekas egyszerű magyaros népiessége helyére a Raimund-féle humorizáló stil lép, keresett naivságával, bohóskodó kardalaival. (Mint pl. az utolsó jelenetben Szelidates, az ispán s a kisbíró, beszélgetése.)

A darabért különben az egykorű eritica sem igen lelkesedett.

A Jelenkor eriticusa mindössze annyit jegyez meg, hogy »a bohó­

zat botrány nélkül mulattatá a közönséget, ennél többet pedig a színművek e nemétől nem igen kívánhatni«.1 Két év múlva pláne Dobrossy István (f 1854, Kölcsey orsz. gy. naplójának kiadója, Seribe, Shakspere fordítója) épen el is itéli: »Ludas Matyi is egyike azon szerencsétlen daraboknak, melyeken a közönség unatkozni, boszankodní és a színháztól elidegenülni szokott. Az eredeti Ludas Matyi a természet nyers, erőteli, magába zárkózott fia, ki mindent tesz; de szerző ennek ellenére egy léha, könnyelmű, félkegyelmű ficzkót pajzánkodtat előttünk, kinek láttára elszomorodunk, s kit a lelkek orron fogva hurczolnak. stb. stb.«² A többi is a negyvenes évek kedves polemikus modorában van megírva; megtámad benne szerzőt, dramaturgot tudatlanságukért, féleszűségökért. Igaz, hogy a Társalkodóban* Fáncsy Lajos hasonló módon felel neki: »éret­

len ficzkó szemtelen korholási . . . iskolakerülő . . .« jellemzik e

1 Jelenkor, 1838. 409. 1.

3 Jelenkor, 1840. 357. 1.

3 Társalkodó, 1840. 98. sz. dec. 5.

FAZEKAS MIHÁLY. 313

hangot; siet megvédeni Ludas Matyit, melyet »egy nem kis tekin­

tetű tudósunk fülem hallatára a paródiák koronájának, classicai paródiának neveze«. Stíljét — elég helytelenül — Aristophanes s a görög comoediák idézésével védelmezi. Balog darabja voltaképen sem Dobrossy túlzó korholását, sem Fáncsy nagy dicséretét nem érdemli meg. Igaz, a mi jó van benne, az csak Fazekas roncsa;

azonban a kezdő magyar bohózat-irodalomban annak idején minden gyengeségei mellett is számot tett, s népies tárgyával új utat jelöl, melyen kevéssel utána már Gaal és Szigligeti nagyobb hatással, több belső értékkel haladnak.

Teljesen Balog színdarabját követi Tatár Péter (Medve Imre) feldolgozása is: „Ludas Matyi élete és kalandjai, tündéries szép história", mely már harmadik kiadásban tizezrivel terjed a nép között. Természetesen költészetről vagy más ilyesről nem is szól­

hatunk benne, mindössze az a figyelemre méltó a nyolczvanhat oldalas unalmas feldolgozásban, hogy a szerző talán változatosság okáért vagy helytelenül alkalmazott Petőfi-tiszteletből Szilaj Pistá­

ból s János vitézből nagy lelki nyugalommal szórul-szóra átvett valami másfélszáz sort, mindössze annyit változtatva, hogy Jancsi vagy Pista helyett természetesen Matyit ír.¹

*

Fazekas munkájánál utolsó, de mindenesetre igen fontos szempont, midőn mint democrata irányművet veszszük vizsgálat alá. Irányeszméje magyarázza nagy népszerűségét; ez emeli ki a korabeli irodalomból s kapcsolja össze egész sorával azon művek­

nek, mik vele együtt egy czélért: a földesurak kegyetlensége elle­

nében a jobbágyság, a nép szabadságáért, emelkedéséért küzdenek.

Ludas Matyi ily szempontból nem csak mint irodalmi mű, de mint történeti tényező is tekinthető, s ebbéli fontossága bizonyára nem kisebb, mint irodalmi szempontból vett nem csekély értéke. Mit fejez ki kora hangulatából, mennyiben érti meg százada gondola­

tait, mennyire van előre a democrata eszmék haladásában, hogyan illeszkedik be ezek hazánkbeli fejlődésének folyamatába: e kér­

dések jelzik e szempont fontosságát s a felelet mutatni fogja Ludas Matyi értékét ebben a tekintetben is.

Az a törekvés, hogy az elnyomott nép, a nyomorú sorsú jobbágyság helyzetén segítni kell, véres tettekben már a Dózsa lázadás óta, mint irodalomban felmerülő gondolat szintén igen régen jelentkezik a magyar történetben. Először mint Heltai egy

1 íme a megfelelő helyek: Tatár Péter 1883-1 kiadásában 15—16. oldal megfelel Szilaj Pista, 77 — 78. o.; 31—34. o.: János vitéz, 5 — 7. 1.; 34—35. o.:

Szilaj Pista 82—83. oldal Petőfi népies kiadásában, Athenaeum 1890.

Van még Ludas Matyinak egy rímes átdolgozása is Csengeri János-\(A (Magyar Mesemondó, 47. sz. Méhner, 1891.), mely szorosan követi Fazekast, de magyaros formája daczára magyarosságban, népiességben, eredetiségben messze mögötte marad. Lásd róla Kozma Andor czikkét: Nemzet, 1891, 90. sz.

314 FAZEKAS MIHÁLY.

két meséjének (1566.) leleplezetlen tanulsága; majd mint az igaz­

ságtalanul elnyomott és megvetett nép cynicus, durva és szintén igazságtalan gúnyja a hatalmasokkal szemben : Markaljban (Í577), mint a jogegyenlőség bölcseimi gondolata először Apáczai Csere Jánosnál tűnik fel.¹ Tudjuk, hogy Markalf keserű gúnyja jobban hatott, mint a félreismert, üldözött s korán feledett philosoph iró mély gondolata, s a nép századokig csak Markalf keserű s durva humo­

rával tűrte az elnyomatást, s legföljebb a mennyei igazságszol­

gáltatás vigasztaló gondolatával, s ha alkalma nyílt, annál kegyet­

lenebb boszúval könnyített magán. Azonban — hogy ily messzire ne menjünk — már a múlt század végén meginduló democrata mozgalmak nem is az Apáczai gondolatából s nem a Markalf-féle hangulatból fakadtak; forrásuk, mint Európaszerte minden democ­

rata gondolaté, a franczia s angol felvilágosító irodalomban kere­

sendő. Midőn iróink a felújulás korában a külföldi s főleg a franczia irodalom felé fordultak: seregestől nyomultak feléjök új, merész és nagy gondolatok; a franczia philosophok, regényírók, költők munkái telve eddig nem hallott merész eszmékkel az emberiség rendeltetése, jelen helyzete s jövője felől; szabadelvű s democrata gondolataik öntudatlan s teljes erővel kapják meg magyar olva­

sóikat, szellemök elragadja, új eszmeviláguk teljesen meghódítja őket. A legnevezetesebb ily munkák hamarosan találnak fordítókra, s az akkor csekélyszámú magyar közönség kezd megösmerkedni az idegenből átplántált s mégis oly igaz gondolatokkal, s a fel­

világosultak, az »auíklaristák« növekvő csoportja lassan-lassan egy új korszakot, egy új Magyarországot készít elő, mit — a mig valóságban nem jött el — utópiákban, ábrándokban képzelnek el, rajzolnak le. Egyelőre ez új gondolatok leginkább a külföldi híres utópiák fordításaival hatolnak a magyar szellembe. Jól esett legalább ábrándozni mások szép s ártatlan ábrándjain, s valahol a fellegek közt, a költészet birodalmában valósítani meg mindazt, mit saját országukban, saját korukban megkísérteni úgy is hasz­

talan lenne. így Feneion Telemaque-ját 1755-ben lefordítja Haller László, s 1781-ben másodszor Zoltán József, Swift Gulliverét, melyben az ábrándokat a jelent sujtoló epés gúny pótolja, 1783-ban Győrfi József Sintenis Keresztély Fridrik liberális utópiáját Hal­

lónali boldog estéjét, 1788-ban Gelei József, Barclay János hires politikai regényét, Argenist Boér Sándor s Fejér Antal (1792), 1793-ból való Voltaire Candidejának egy névtelen fordítása is.

Szintily lelkes és rajongó ábrándozással várja a szép jövőt, a democratismus diadalát Nagyvátai János eredeti utópiája is : A XIX. században élt igaz magyar hazafinak örömórái.

Korántsem szabad azonban ezek democrata irányzatát a mai értelemben venni. E művek egy része még a XVII. századból való, s nagyrészt inkább felvilágosultak, mint democraták. Argenis,

1 1655. Magyar Encyklopaedia. X. r. 27., 28. p.

FAZEKAS MIHÁLY. '3L5 Telemaque, Gulliver politikai irányzatukban a felvilágosult s humánus monarchia s nem a népuralom hívei. Ideáljuk körülbelül a művelt, philosoph, humánus absolutismus, mely a népet kegyesen vezeti a boldogulás és jólét felé, a nélkül, hogy a népnek önálló­

ságot, függetlenséget adna, mely könnyít a jobbágyság nehéz helyzetén, a nélkül, hogy terhétől teljesen felmentené, s mindég természetesnek sőt szükségképeninek tartja az osztályok rangkü­

lönbségeit. Ha Hallóban a halálbüntetés el van is törülve, s Argenisben a törvény »mindenekre egyenlő« : mindez csak ember­

szerető javítás, de nem egyenlőség, s Feneion a különböző ran­

gokat különböző ruhával akarja elkülöníteni. Olyan Írók, kik a parasztsággal rokonszenveznek, mint Orczy Lőrincz is (Beszéd a szegény paraszt néphez, 1756), a római idyllicusok módjára csupa boldogságot látnak a nép életében, s nem látják, hogy a pór egy­

szerűsége voltakép keserves szegénység, a boldog középszer: nél­

külözés, élete századokon keresztül tűrt és megszokott robot, látszó elégedettsége: kényszerű közönyösség.

E conservativ ájlásponton áll, bár egy lépéssel magasabban, maga Bessenyei is. Ő már látja a jobbágyság sanyarú helyzetét (mit Mária Terézia is elösmer és javít az úrbéri szabályzattal s a szabad költözési jog megadásával),, s alig van munkája, melyben a szegény nép számára még hathatósabb segítséget ne sürgetne, azonban alapjában az ő eszméje is, mint az előzőké: az alkot­

mányos monarchia, a rendi alkotmány. »Oh boldogok azok, kik igaz királyoktól függhetnek! Jó vezérek alatt mindenféle uralkodás módja jó, rosszak alatt mind rossz,«1 — mondja Tarimenesben.

Ez egyben tér el nagy mesterétől, Voltairetól, kit másban minden­

ben követ, s ugyanazon praemissák után egészen más következ­

tetéseket von le. Politikai regényében, a máig kiadatlan Tarimenes utazásában, mit puszta-kovácsi remeteségében ír magának (mert kiadására a censura miatt nem is gondolhat), fejti ki ebbéli néze­

teit. Bessenyei, — kiről Csokonai ez időtájban úgy ír, hogy »a dolgok esmerőji nem tudják meghatározni, akkor volt-é nagyobb, mikor Bétsben a betsületnek s a hazafiuságnak közpiatzán tün­

döklött, vagy most, midőn Bakonyszegen a mi Horizonunk else- tétedését úgy nézi, mint a földünk golyóbissá alá fordult, de azért teremteni meg nem szűnő nap«,² Bessenyei a magyar nemzet boldogságát népe jóléte s boldogulása nélkül nem tudja elképzelni, de nem tartja viszont megvalósíthatónak s hasznosnak a legeg5^- szerűbb megoldást, a jogegyenlőségét sem. Alkotmányos, felvilágo­

sult monarchia az ő ideálja, mely pártolja, vezeti, boldogítja a szegény népet, s hatalmát, természetes fensőbbségét az alacsonyak védelmére, emelésére fordítja. »A hatalom akkor legerősebb, mikor

1 A Tóth Zsigmond-féíe kézirat bevezetésében s II., k. 51. oldalán.

2 Csokonai levele Márton Józsefhez. Akad, kézirattár. Magy. ir. lev.

4 r. 155. sz.

316 FAZEKAS MIHÁLY.

legigazabb; akkor legállandóbb, mikor legirgalmasabb. Hiába dicsekszik az uralkodó, ha népe könnyez és fohászkodik. Az ural­

kodik híven és igazán, kiben országa örvend, és a ki népét érez­

hető jókkal s nem Ígéretekkel szereti. Minden emberi társaság törvényes igazságának és boldogságának kútfeje csak egy: a közakarat.« íme pár jellemző sor gondolkodására. Előtte a zsarnok uralkodó gyűlöletes. »Veszszen el hát minden hatalom, mely a leve­

retett természetnek véres sebeiben fogamzik és könyhullatásokban virít.« »Micsoda öröme lehet egy oly hatalomnak, mely csak azért parancsol, hogy utáltassák ? Valaki különös szerencséjét hazájának közjavától megkülömbözteti: ostora az egeknek s átka a világnak.«

Regénye leggyűíoltebb alakjait így jellemzi s beszélteti: »Királyi kötelességének dicsőségét abban keresi, hogy ő élhessen egyedül torkig való bőségben, szomorú sorsában szüntelen haldokló népét pedig inség emészsze.« »Én azért vagyok gazdag, hogy népem szegény, azért hatalmas, hogy országaim rabok. A gazdagság a népet kevélylyé, a szabadság makacscsá teszi; tedd szegénynyé, rabbá s uralkodj.«

E humanisztikus elvek mellett azonban kivihetetlennek tartja a Voltaire-féle teljes egyenlőséget, s helyesnek, szükségképeninek az osztályok s rangok fennállását. Egy izben elméletileg megen­

gedi ugyan, hogy a teljes egyenlőség: igazság és jogosult, azonban

»a társaságbéli közboldogság némely igazságokat örökre befedez, mivel azoknak felfedezésekkel önmaga sem állhatna fenn «1 Míg Voltaire elméletben elösmeri s hangsúlyozza a születési egyenlőséget,

•ámbár azt »szép, de mesés álomnak«, s az egyenlőtlenséget »sajnos, de legyőzhetetlen bajnak« tartja is: addig Bessenyei igazolhatónak s természetesnek találja a rangkülönbségeket, s az erők különféle- sége alapján magyarázza s igazolja. Ennek folytán valóságos büszkeséggel néz a nemes s a »paraszti sokaság« közti külömb- ségre. »Hála a gondviselésnek és kegyelmes uralkodónknak, hogy még mi magyarok mindekkoráig az emberi korban mint földesúri nemzet megmaradtunk. Tudod-é, mért nem élhet országunk gyűlésén a paraszti sokaság személyes vokssal? Azért, hogy nem birtokos, nem földesúr, hanem a nemesi karban élő nemzetnek örökös áren­

dása. A nemesség nem veheti el tőle földjeit, de ő sem teheti soha, hogy attól ne szolgáljon, ne dézmáljon.« E viszonyban a pór helyzete az, hogy »a földműves birtokának örökös árendása, belőle ki nem űzhető és személyére szabad; ügyei nem úriszékek, hanem országos bíróságok elé tartoznak«. (III. k. 2. szakasz.) E conser- vativ alapeszmék keretében Bessenyei mindent megtesz a nép boldogulására. Atyai indulatot a földesúr, gyermeki hűséget kivan a jobbágy részéről. Minden erejével tiltakozik az urak igazságtalan

1 Az idézetek a Tóth Zsigmond-féle kéziratból sorrend szerint: I. k. 33., 36.' 1., III. k. 4. 1., I. 35. 1., II. k. 4 7 - 4 8 . 1,, III. k. 13. 1, stb. (Múz. 1016 és 498. sz. Quart-Hung.)

FAZEKAS MIHÁLY. 3 1 7

zsarnoksága ellen. Már a Holmiban (1799.) is kikel az elfogult űriszékek ellen, s mikor Biharba vonulva részt vett ennek ülésein:

az elnyomott paraszt mindég védőjére talált benne. Bessenyei úgy képzelte a nemesség fensőbbségét a pór felett legmeltobbnak, ha az jótettekben, atyai szelídségben s nem zsarnoki kegyetlenségben nyilatkozik.

Míg Bessenyei, ki 1784-től elvonulva, pusztakovácsi remete­

ségében csak gondolatainak s könyveinek él, így gondolkozik: az alatt másokat a kitört franczia forradalom lángja s eszméi lelke­

sítenek. A szegény jobbagyfiu, Bacsányi, mindjárt az első véreng­

zés után, 1789-ben ki tudja mióta táplált gyűlöletét önti ki »Afranczia- országi változásokra« irt nyolcz sorban. Szenvedélylyel szól a

»rabság kinos kötelében« nyögő nemzetekhez, kiket rabigájuk koporsóba dönt, gyűlölettel a királyokhoz s a nemességhez, »kiknek vérét a természet kéri, hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, — fértek s hogy sorsotok előre nézzétek, vigyázó szemetek Parisra vessétek«. Bizonyos, hogy e verset Fazekas is olvasta, ha másként, nem: Földi és Csokonai utján, kik dolgozótársai voltak a Felső Magyarországi Múzeumnak, melyben az megjelent.1 A szegény nép sorsa mindinkább érdekli az irókat, nyomorúságuk mind merészebb szavakat ad tollúkba, s erre a francziaországi események borzal- masságukban is csak bátorítok. Titokban megalakul a Martinovics­

féle összeesküvés is. Tagjai szóval és írásban nagyobb rajongással és lelkesültséggel, mint józan megfontolással terjesztik nemes esz­

méiket, szép álmaikat az egyenlőségről. Kármán, e kor legkitű­

nőbb prózairója, maga is tagja ez összeesküvésnek, s dramatizált regénytöredékében, a Fejveszteségben a Hunyadiak korabeli várúr fajtalan zsarnokságában festi a nép szomorú, védetlen sorsát.

E mellett sok komoly, többé kevésbbé értékes röpirat foglalkozik az alkotmány s a jobbágyság kérdésével. Mint égy egykorú iró feljegyzi, az ily »könyvetskék zápora Pestet Budát hevennyében elöntötte«. Hogy közülök csak a legnevezetesebbeket említsük:

Batthányi Alajos gróf latin röpiratában (Ad amicawi aurém, 4.

fasc. 1790.) bár még haboz a királyság s a köztársasági kormány­

forma közt: Montesquieu szellemében von szoros korlátokat a király visszaélései ellen, kit, nem is »isten kegyelméből«, de a nép- souverenitas eszméjének megfelelően, a nép akaratából választott­

nak tart. Magas szempontjából terjeszti elő az ő idejében inkább.

szép, mint megvalósítható reform eszméit; erősen fakad ki" a zsar­

nok ellen, szánja az elnyomott népet, s félti nemzetét a szükségkép közelgő forradalomtól. »Natura compressionis est illa, ut remoto impedimento res pressa in oculos etiam illius saliat, qui impedi- mentum removit . . . Tyranni! timete populum, qui nihil, quöd perdat, habet, qui absque Ulla rerum meliorum exspectatione in;

1 Földi barátja is VoU Bacsányinak. Lásd levelét Kazinczy hoz :: Váczy kiad. I. 215.

318 FAZEKAS MIHÁLY.

rabiem agitur . . .« Látja a szegény nép n3^omorát; »Populus, Servitute opressus, certe illachrimari sorti suae debet, dum malis undique conflictatur et calamitatibus excrutiatur. A servo non petitur, ut probus, justus et virtutis amans sit, sed nt videatur esse, licet eidem malum civem esse, dummodo bonum mancipium sit, quod plagis Domini sui dorsum commodat et propria volun- tate caret.« Első, a ki a hazai börtönök borzalmaira rámutat, s indítványozza, hogy »nefas sit mortales subterraneis carceribus, ubi tenebrae, squalor, venenatae exhalationes et insecta regnant, mancipare . . . lex esto, ut omnis animadversio contumeliis et saevitia vacet . . .« stb. Laczkovics (Oratio ad proceres, Status regni Hungáriáé stb.) Rousseau hatása alatt ír a nemesség ellen, Hajnóczy (Dissertatio politica publica, 1791. stb.) a legkiválóbb a három között, sok már ma megvalósult gondolatot pendít meg:

a miniszteri felelőség elvét, a modern népképviseleti rendszert, az oktatásügy fejlesztését, a közteherviselést, stb. stb. Nagyvátai János már említett utópiájában álmadozik a XIX. századbéli szabad, boldog egyenlőségben elő Magyarországról.

E szép és merész ábrándoknak egyszerre véget vet az összeesküvés felfedezése s elfojtása. 1795. óta évekre elhallgatott minden szabad eszme. A jobbágyság sorsát még jóindulatú érdek­

lődés is alig kisérte; reformra, változásokra senki sem gondolt.

Mikor Nagy Pál az 1807-i országgyűlésen érdekökben szót emel, a rendek gúnyosan szakítják félbe: »ne stultiset«. Maga Kazinczy is — mint leveleiből kitűnik — legföljebb szánó érdeklődéssel nézi változhatatlan szenvedéseit, s csak a Rádayhoz hasonló kegyes urak dicséretével mutatja rokonszenvét az akkor »portékaszámba menő szegény jobbágy« iránt.¹ E hosszú, évekig tartó némaság, e látszó közöny után Fazekas munkája az első, a mely a job­

bágyságról szólni mer, s szól nem a lemondó kesergés, nem a panasz hangján, de a humoros külső alatt komolyan figyelmez-, tetve, szinte fenyegetve az elnyomottak boszújával. E democra­

ticus irányzat megvan már magában a tárgyban is, de hogy ily tárgyat választani a véres végű összeesküvés után merész volt, s a komoly tanúiságot le tudta és le merte vonni: ez adja meg Fazekas munkájának történeti értékét. Már maga a mese, hogy egy parasztfiú valami hatalmas urat elver: democraticus irányzatot ád valamennyi változatának. Már a legrégibb változat, a Roman de Trubert tudós ösmertetője, Amaury Dnval kiemeli ezt: »La classe moyenne se vengait par des satires, par des sarcasmes, quand ce n'etait pas par des erneutes ä main armée, de leurs abus d'autorité, des dures vexations, qu'iis lui faisaint éprouver.«³ Ezen irányzat feltalálható valamennyi változatában, egész az irodalmilag legértékesebb Mon oncle Benjaminig, mely szinte izzik a köztársasági;

1 Magyar Pantheon. Abafi: Nemz. ktár. 36. 18. 1.

8 Histoire littsraire de la Franc,e. Tome XIX. page 735. .~:i '.

FAZEKAS MIHÁLY 3 i 9

szellemtől, a királygyűlölettől. Fazekas nem.jutott idáig. Életrajzá­

ban kiemeltem, mint alakul philosophiája a franczia philosophok befo­

lyása alatt szabadelvűvé, felvilágosodottá, azonban, mint Besse­

nyeinél, ha meg van is gondolkodásában a franczia radicalis phi- losophia minden eleme: kialakulni akadályozza azt nemzete történeti hagyománya, s megmarad körülbelül azon a conservativ álláspon­

ton, mely Bessenyeié: minden tekintetben javítni kivan a jobbágy­

ság sorsán, de nem izgat az osztálykülönbség ellen. Ludas Matyi éle csak a zsarnok földesúr, s nem általában a nemesség ellen van irányítva; a haladás az előzőkhöz, Bessenyeihez képest azonban az, hogy Ludas Matyi figyelmeztet, int óva először az elnyomot­

tak igazságos és kegyetlen boszújára. Ez irányzat aufklärista- verseiben kifejezett nézeteivel teljesen megegyezik. Azok felvilágosult gondolatai: a szabadság, a vallásegyenlőség, a tudomány rajongó tisztelete, a dézmát s taksapénzt fizető szegény jobbágyon való szánakozás, a háború gyűlölete, s különösen az »Alpesi bölcs«

Rousseau-i gondolatai magyarázzák s kiegészítik Ludas Matyi irányeszméjét. A ki philosoph elmével látja »az emberi semmi­

séget«, a ki »nyilt okossággal s nemes értelemmel« nézi az emberek bűneit, hibáit, s

»ítéli . . . széltire a világ Sorsát, gonoszságát, hibáját

S tetteit ez vagy amaz királynak . . .

az. ilyentől természetes, ha az »alsó rend« érdekében így ír, sőt a Ludas Matyiénál élesebb modort is magyarázhatónak vélnők.

Fazekas előszava világosan mutatja ez irányeszmét, mit szükség­

kép saját korára kell értenünk, mert a »hajdan«-ra az »elmúlt vad idő «-re való hivatkozás csakúgy a censura kedvéért történt, mint a hogy Bánkbán Tiborczának panasza is a.századeleji job- bágj^rviszonyok képe, daczára hogy II. Endre jobbágya mondja azt.

Fazekas idejében csak oly nehéz volt a szegény jobbágy sorsa;

az ütleg, melyre hivatkozik, akkor is ép úgy kijárt igazsággal s igazságtalanul, mint a »hajdani vad időkben«. Elír ich, a nálunk járt német író érdekes könyvében (Ungarn wie es ist, Berlin, 1831.) külön kiemeli, hogy »sehol a világon nem botoznak annyit és annyira conamore, mint Magyarországon«.

»A ki erősebb volt, ugyanaz kényére bitangolt.

A lepotsékolt nép dühös indulatja kanóczczal Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán

Szive kevésnek voltj hogy mint Matyi visszapofozza Ami goromba tsapást vett a zabolátlan erőtől.

Fazekas elejitől végig mint jogos boszút festi az »oroszlánszívű«

Matyi háromszoros visszaverését. Természetesnek tartja, ha a

»lepotsékolt nép«, kin a hatalmasabb kényére bitangolt, dühös indulatjában kanóczczal áll boszút, s természetesnek, helyesnek Matyi kegyetlen boszúját is. A Phaedrusi jelige is komolyán

^

320 FAZEKAS MIHÁLY.

•kiemeli e tanúiságot, s óva inti a hatalmasokat az elnyomott »alsó rend« bősz újától:

»Quamvis sublimes, debent humiles metuere, Vindicta docili quia patet solertiae.

Ez eszme csak kevéssel is túlozva Claude Tillier moráljához vezet:

»Avec les grands il vaut mieux se faire craindre, que de se faire aimer.« A szegény ijjedezésre rákapatott jobbágy plasticus rajza, akik a vérben fekvő Döbrögi láttára egymást könyökkel titkon megbökik, kurta subájukat jelentősen rántják meg: ép annyira fejezi ki Fazekas szánalmát irántuk, mint azt, hogy ezek is érzik nehéz sorsukat, s örvendve látják a zsarnok megboszulását.

A hatalmaskodó, tudatlan s gyáva Döbrögi, a szolgalelkű ispán : egész osztályt képviselnek, kiket a nép gyűlöl, költőnk még meg is vet. Döbrögi megtérése, ki a hármas bosszú után

> . . . törvénytelenül nem bánt, hanem úgy, a hogy illik Embertársaival; jól is végezte világát.

szintén jellemzi Fazekas irány eszméjét; a jobbágyokat a hatalmas földesúr »embertársainak« mondja, kikkel illik jól bánni, s urok csak így végezheti jól világát. A Döbrögi-féle zsarnokság méltó a Ludas Matyi boszújára:

»Az Isten így bánik s bánjon valamennyi kegyetlen urakkal !

E sor fejezi ki leginkább Ludas Matyi tendentiáját, melyben a figyelmeztetés csaknem fenyegetés alakjában hangzik. Talán Fazekas nem is akart ennyit mondani, de a nép, mely Ludas Matyi törté­

netét átvette és meséli, így fogta fel mindég a boszúálló paraszt­

fiú izgató történetét.

Fazekas után — hogy tárgyamtól feleslegesen messzire ne térjek — a democrata eszmék fejlődését csak legfőbb vonásaiban rajzolhatom. E mozgalom a mint fejlődik a politicában, úgy jut kifejezésre az irodalomban is; több határozott tervvel a jobbágy­

viszonyok javítására, de minden izgató irányzat nélkül. Széchenyi reformjainak főjellemvonása: a rázkódás nélküli lassú haladás, e törekvéseken is megfigyelhető. A jelenre való minden keserű vonatkozás nélkül vetik fel újításaikat, mik még az előző kor conservativ szellemében leginkább a jobbágyság anyagi jólétére czéloznak. Maga Széchényi gyakran csak nemzetgazdasági szem­

pontból ajánlja a jobbágysággal való jó bánásmódot, a dézma és robot eltörlését. Bár Hitelét a táblabírák parasztlázítással vádolják : határozott jogegyenlőségről benne egyelőre szó sincs. Azonban már a Stádiumban (1833.) indítványozza a törvény előtti egyen­

lőséget, a nemtelenek védelmét, ezek birtokképességét, fejtegeti az ősiségi jogot, a nélkül, hogy a rangkülönbség eltörlésére gondolna.

Azt azonban világosan látja, hogy a főrendek, kik — szerinte —

»ha a jobbágyokról van szó, úgy Ítélnek, mint tunguzok és bas?

FAZEKAS MIHÁLY. 321

kirok«, eljárásukkal csak veszélyeztetik a nyugodt fejlődést; jól1

tudja, hogy a nemességnek önként és sürgősen kell segíteni a jobbágyság sorsán, mert »a mi ma még köszönettel fogadtatnék, holnap semmibe vétetni s csak bosszantani fog«. E reform gondo­

latokat le is irja Fáy András a Bélteky-házban (1832.), abban a regényben, mely a régi roskadozó világ s az új, alakuló társada­

lom közti ellentétet oly tanulságosan festi. A kik e regényben*

megértik az új kor gondolatait: jobbágyaiknak mind kegyes, jótevő­

urai. (Pl. Régéczy báró vagy Rónapataky generál. Érdekes, hogy ily humánus főuraink csakugyan voltak is. Fáy leírása a részle­

tekben is ráillik pl. Zichy József gróf komárommegyei gazdaságá­

nak reformjaira.¹) Mindez azonban a nemes s a nemtelen közti különbségen mit sem változtat; csak az úr jósága, kegyessége nagyobb, de a két osztály közti űr továbbra is áthidalhatlan. Ez ellentétet talán az egész magyar irodalomban legjobban Kisfaludy Sándor fejezi ki, kiválólag a magyar nemesi középosztály e con- servativ költője. (Dárdai-ház, 1825. »Ura vagyok én jobbágyaim­

nak, ' nem nyomorgatója.«)

Az országgyűlések hangulata is ilyen: szívesen segítenek a nép ügyén, de még mindig fenntartva a nemesség régi sértbetlen kiváltságait. Az 1807-es, az 1832—36-os országgyűlés szónokai^r bármily jóindulattal viseltetnek is a jobbágyság iránt: ősi szaba­

dalmaikkal büszkén különböztetik meg magukat. Legkiválóbb tagjai ily módon mind a nép mellett foglalnak állást. Maga Deák a jobbágyviszonyok javítását törvényhozói kötelességnek tartja, &

a jobbágy személyi szabadságát nem úgy kéri »mint kegyelmet vagy ajándékot, hanem úgy sürgetem, mint igazságot, mint just, mely a természet törvényei szerint jobbágyainkat is illeti . . . kívánom nyolcz százados constitutiónk nyolcz százados igazság­

talanságát enyhíteni«. (1833. máj. 2-i beszéde.) Ily nemes gondol­

kodással nézik a jobbágyság helyzetét: Klauzál, ki 1834-ben a botozásról úgy szól, mint »égbekiáltó licentiáról, mit valahára meg kell zabolázni«;2 Bezerédy István, ki 1838-ban elsőnek köt örökváltsági szerződést medinai jobbágyaival, s első sorban maga Kölcsey is. (L. O. gy. naplója, Vadászlak: börtönrendszerünk ellen az első irodalmi támadás.) Berzsenyi valamivel conservativabb:

ő csak a tagosítást, a helyes népnevelést, a botozás mérséklését s az emberséges bánásmódot tartja czélravezető eszköznek a job­

bágyság érdekében, de felszabadításukra távolról sem gondot.

(L. A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól, 1833.) Egy évtized újból hatalmasan előbbre viszi a democratismus ügyét. íróink egyre panaszosabban, egyre élesebben, izgatóbban irják le a nép szenvedéseit. Katona Bánkbánja, e hosszú ideig nem ösmert remek, a harminczas évek végén már diadalait üli,

1 Marczali: Legújabb kor. 278.

3 Lásd erről Deák beszédeit i s : 1833. máj. 2., 1835. nov. 17., 1836 márc. 17.

Irodalomtörténeti Közlemények. VII. 21

322 FAZEKAS MIHÁLY.

s Tiborczának keserű panasza kifejezi saját kora jobbágyainak elkeseredését is. Kisfaludy Károly már Stibor vajdában (1818.) sötéten festi a zsarnok bűnét s kegyetlen bűnhődését; parasztjai s a lágyszívű Rajnáid csupa Rousseaui mondatokban fejtegetik a jogegyenlőséget s fakadnak ki a zsarnok ellen. Gaalhoz irt levelében nem is tiltakozik ama közhit ellen, hogy benne »a magyar paraszt nyomatását akarom a világnak; hirdetni«. A Zách nemzetség is

— mint maga bevallja •— »az aristokratizmus ellen van.« Eötvös egész élete, egész írói munkássága teljesen ez ügynek van szen­

telve. Az írói hivatás czéljának kifejezetten e nemes czélokért való munkálkodást tartja. Nem tud írni egy sort sem e tendentia nélkül.

(Vár és kunyhó, Karthausi, A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben stb.) A hatalom egyik fő visszaélése, a gyakran igazságtalan s mindég embertelen börtönrendszer ellen nem csak a Falu jegy­

zőjével, de csaknem egy évtized óta két röpiratával is küzd, (Vélemény a fogházjavítás ügyében 1838,, s Fogházjavítás 1842.) követve Kölcseyt, ki már egyik novellájában (A vadászlak) leirta a borzasztó megyei börtönéletet. E tekintetben követik Eötvöst az ekkor már népszerű Szigligeti, s a negyvenes évek kedves novel­

listája, Kuthy Lajos is, Szigligeti a Két pisztolyban festi a bör­

tönéletet, Kúthy — hogy csak pár példát hozzak — a Két elitélt (Honderű, 1843.) s Arthur és Jenő (Emlény, 1841.) novelláiban is. A Két elítéltben egészen Eötvös modorában ir le egy megyei kihallgatást, az ártatlan igazságtalan elítélését, s a halálbüntetés ellen szónokol; Arthur és Jenőben a gyermekkora óta üldözött jobbágyim s a gyermekkora óta kényeztetett zsarnokká nevelt földesúr története izgat az úri rend kiváltságai ellen az ember

»természetes jogaiért«.

Ez időben (1838. decz. 27. óta) adták Balog Ludas Matyiját is, mely — bármennyire kiforgatva van is eredeti alakjából — mégis igen sok izgatót rejt magában. Az átalakított cselekvény, a tündéries machinatio daczára elvégre mégis csak az történik benne, hogy a szegény parasztfiú boszút áll a hatalmas Döbrögin, s azt nyilt színen két ízben jól elvereti. A Századunk kritikusa, a nemesi kiváltságokra féltékeny gróf Fáy István jókor észreveszi ezt.

»Nekem megvallom, Ludas Matyiban igen nem tetszik az, hogy a földesúr előbb jól megkinoztatik és megveretik, s egy két szem­

pillantás múlva jön az ispány jelenteni a parasztoknak, hogy a dézma és robot el van engedve. A hír szájrul szájra menvén az effélék a föld népére nem jó benyomást tesznek.«¹ Ezen kívül Balog darabjában sok gúnyos, izgató kifejezés van a hatalmaskodó rend ellen. Igaz, hogy ezeket a censura egytől-egyig kérlelhetet­

lenül törülte, azonban ezt aligha vehették figyelembe színészeink, különben nem panaszkodhatnék ugyan csak Fáy gróf a »sok sat^yricus kifejezésekről az aristocratia és földesurak ellen«, miket

1 Századunk, szerk. Orosz József. 1840. évf. 102. o.

FAZEKAS MIHÁLY. 323

e szerint mégis csak elmondottak. így hát a censura törlései körül­

belül tájékoztatnak ez izgató kifejezésekről. Egy-kettő közülök hagyományos hazafias phrásis: »Magyar a magyarnak ellensége, de ne bántsd a magyart, és ő a legjobb ember a világon.« Vagy midőn Döbrögi az olaszosan beszélő Matyinak így szól: »Magj^a- rúl beszéljen; ha nem: kotródjon ki városomból, úgy is elég kenyér vesztegető van, ki nem tud magyarul«. Van e mellett pár elég ártatlan vonatkozás a magyar nemzeti hibákra. Azonban nem egy vonatkozás közvetlenebb s élesebb. A földesúr minduntalan ötven botot igér (a censor természetesen óvatosan kitörli); az ispán az őszintén gondolkodó Ilust így feddi: »Hadd el a gondolkodást, jobb lesz; itt nálunk beszélni szabad, de gondolkodni nem«; Döbrögi

»méltóztatott a jobbágyság új törvényczikkeit említeni, végre mély belátása a sonkás tésztán nyugodott meg«; a jobbágyok szenve­

déseikért avval vigasztalódnak, hogy ha urok »visszaél hatalmá­

val, feleljen azok előtt, ki néki a hatalmat adta«, a robotba hajtott paraszt keserűn énekel:

»Robotom rég kiszolgáltam, Mégis legelsőbb kiálltam.

Péter bátya sok ami sok.

Ugy hajtanak e tátosok.

Régi idő elmúlt már, Mikor itt volt a tatár.

Az kinzá igy rabjait, Szegény hazánkfiait.

E pár idézet mutatja, hogy a tönkrealakított cselekmény daczára maga a tárgy mint vonzza magához az izgató democ- rata eszméket.

Beköszönt ezután a negyvenes évek izgalmas kora, előre vetve a bekövetkező nag}'' események fényét s árnyait, mit a poli­

tikában Kossuth, a költészetben Petőfi fejez ki leghatalmasabban.

Kossuth Pesti Hírlapja (melynek mindjárt első évfolyamában négy erőshangu vezérczikk^% izgat a botozás ellen) veti fel a legtöbb reformgondolatot s terjeszti a fogékony közönségben. Az irodalmon feltűnően meglátszik e haladás. Vajda Péter még panaszosan látja az osztálykülömbség okozta boldogtalanságot Mária és szerelmese, Jogfi, a szegény jobbágyfiú között; Tompa szive még sajog és elszorul, mikor Karácsonkor (1845) hallja a temploméneket: »Legyen szabadság a raboknak,« s az »árva népre« kell gondolnia; — de már Arany az Elveszett Alkotmányban éles satirával ostorozza a nemesi megyerendszert, s büszkén festi az ereje tudatára jutott nép emelkedését, önérzetét Toldi Miklós történetében. A sokáig elnyomott, üldözött nép, mely 1848-ban végre felszabadult s egyen- joguvá lett: a maga sorsát a saját büszke emelkedését olvashatta ki Arany költeményéből.

1 1841. évf. 7. sz.: Szelíd tortura; 26. sz. Hot, vessző, korbács; 3 5 : Ismét egy ütleg virtuóz :39. sz.: Bot for ewer !

21*

3 2 4 FAZEKAS MIHÁLY.

Ez óriási átalakulás mámorát, rajongását tükrözi vissza Petőfi költészete. Mint minden nehéz küzdelem után: a diadal első perczeiben nála is az öröm féktelen ujjongásban, a jogos harag féktelen gyűlöletben tör ki. A hosszű küzdés után megnyert diadal valósággal mámorossá teszi; az elnyomottak százados gyűlölete egyesül oly rajongó szabadságszeretettel, mely mintha századokra biztosíthatná a kivívott diadalt. E költészetben minden superlativus:

rajongó szabadság- és népszeretet, féktelen és vak gyűlölet ezek ellenségei ellen. Csupa izzó szenvedély, semmi megfontolás; túl­

áradó diadalmámor, vagy — saját szavait használva —• »szilaj, veszett gyűlölet, mitől keble, mint a tenger dagad« ! •— Semmi mérséklet, semmi tárgyiasság; lelkén csak e két hatalmas szen­

vedély viharzik, s viszi, ragadja magával a költőt, nem fontol­

gatva, nem tekintve semmire, átkot és áldást szórva, mint szór villámot s hoz friss levegőt a nehéz léget megtisztító fergeteg.

Szenvedélye túlzott, szinte igazságtalan; nem tűr meg mást, mint saját meggyőződését:

»Egy vallás van a földön : szabadság ! Aki mást vall, rettentően lakol.

Ez az ő egyetlen szentsége, e százszor szent égi szabadság har­

sány hymnusait zengi ő, érette akar élni s halni a harczmezőn.

Mindent, ami ez ellen van, gyűlöl »szilaj, veszett gyűlölettel«. Életé­

nek egy fő czélja van: »a zsarnokság ellen küzdeni«. »Csak a zsarnok és szolgaiélek: e kettő az én ellenem.«

A nép küzdelmét nem tekinti tárgyilagosan, történelmi szem­

pontból; merészen általánosítja azt, s évezredek, örök idők óta tartó harczot lát benne a »jók s gonoszok« között. A szabadság kardja végtelen idők óta küzd a szolgaság lánczával; e harcz az.

egész világ czélja, mert csak a szabadság vezet a boldogsághoz, s e küzdelemben a nép részén van az igazság fegyvere. Teljes egyenlőség: ez Petőfi ideálja. »Nem ismerek nálamnál kisebbet,, nem ismerek nálamnál nagyobbat.« Ezért rajong úgy a »dicső' respublicáért«, »republicanus vagyok s az leszek a föld alatt is, ott a koporsóban« !

Ez általános rajongó szempontból folyik féktelen gyűlölete a királyság, a nemesi- és főrend s különösen a papság iránt. Innen végtelen gyűlölete Ausztria ellen is; a harczot közte és hazánk közt az igazság és gonoszság közötti harcznak általánosítja. Gyűlö­

lete itt valóban határtalan.

Látjuk, hogy a democrata eszmék egy század óta fej­

lődve, elnyomatásuk daczára diadalt érve, mint válnak féktelen, gyűlöletté Petőfi lantján. Valóban, csak Petőfi óriás lelke birjai el e rémuralom korabeli gyűlöletet, csak az ő lángesze s a végtelen bensőség, őszinteség feledtetik ez érzések kegyetlenségét, a kifejezések féktelenségét. Petőfi hangja a vérben tobzódó franczia forradalomé, a mi átalakulásunk pedig negyvennyolczban vérnélküli:

FAZEKAS MIHÁLY. 3 2 5

volt, s véres harczainkat sem a democratizmus, hanem a nem­

zeti függetlenség védelmében vívtuk.

így fejlődnek a democrata eszmék egy század óta a magyar irodalomban, homályos utópiákból, kemény megpróbáltatásokon keresztül lassü emelkedéssel fényes diadalukig. Ott áll ez irány­

művek sorozatában Ludas Matyi is, két korszak határán; az egyik merész ábrándok után vérben tűnt le, a másik a maga humánus reformjaival, lassú, megfontolt javítgatásaival még be sem köszön­

tött. Az ijedtség e némaságában egymagára hagyva Ludas Matyi az első és sokáig egyetlen szózat, mely az elnyomottak érdekében szól. Első, mely a nép jogos boszújára int, mely emberies bánás­

módot ajánl, mely együtt érez a méltatlanul elnyomottakkal. Mások csak hosszú idő múlva merik leirni szenvedéseit, s tiltakozni a hatalmasok zsarnoksága ellen. Fazekas alig pár évvel a Martino­

vics-összeesküvés fenyegető példája után, évekkel mások előtt látja

•és megérti a nép nehéz sorsát, s van bátorsága a könnyű tréfa leple alatt levonni komoly tanulságait is. A XIX-ik században Ludas Matyi az első magyar mű, mely az elnyomott népért íra­

tott. Irodalmi becse mellett ez adja meg nem csekély történeti értékét.

BIBLIOGRAPHICUS ADATOK Fazekas Mihályhoz.

Ferenczy-Danielik: Magyar irók, Pest. 1856. I. k. 135. 1.

Dr. Constant von Wurzbach: Biographisches Lexicon des Kaiser­

t u m s Oesterreich. IV. k. (1858). 155. 1.

Kulini Nagy Benő: Defareczen irodalomtörténetének rövid áttekin­

tése. Kulini Nagy Benő szerk. Csokonai Album, Debreczen 1861., 42., .223., 238., 249. 11,

Egyetemes Magyar Encyclopaedia: Kiadja a Szent-István-Tár- sulat 1870. VIII. k. 185. 1.

Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme. Debreczen.

1871. III. k. 918., 979. 11.

Mátray Lajos: Fazekas Mihály élete és munkái, felfedezett isme­

retlen verseivel. Budapest-Debreczen, Lampel Róbert, 1888. 8°, 180. o.

Pallas Nagy Lexicona, VI. k. 739. o. T(óth) L(örincz): Fazekas Mihály.

Szinnyei József: Magyar irók élete és munkái. III. k. 226—230. 1.

Nagy Iván: Magjrarország családai. Pest. IV. k. (1858). 134. o.

Születése: Debreczeni ref. egyház születési anyakönyve, V. k. 86. 1.

Debreczeni collegiumi subscriptionalis könyv 530. 1.

Levele Csokonaihoz: 1802. febr. 17. Akadémiai kézirattár: Magy.

írod. levelezés, 4. r. 155. sz. XI. sz. levél.

Csokonai halálára irt verse: Magyar Kurir, 1805. 235. o.

Fazekastól: Ref. énekeskönj'v, 127. dics.

Kálmán Farkas: Éneklőkar. Budapest, 1880. 19. 1.

Csokonai: Főhadnagy Fazekas Úrhoz. Csokonai Vitéz Mihály nevezetesebb poetai munkái, kiadta Márton József, Béts, 1816. 218. o^f

(

3 2 6 FAZEKAS MIHÁLY.

Fazekas verse Kazinczy hoz Iphigenia születésére: 1805. aug. 20.

Váczy : Kazinczy-levelezés, III. 414.

Fazekas levele Kerekeshez; Delejtű (megj. Temesvár), 1859. 286. 1.

Fazekas levele Fodor Gerzsonhoz: 1826. ápr. 22. Abafi: Figyelő,.

V. k. 3 9 1 . i. Közli Hoffer Endre.

Egy nyári esive: Közli Kazinczy. Hébe, 1825. 230. 1.

Halála : Debreczeni ev ref, egyház halálozási anyakönyve, V. k. 42 í. 1.

Nekrológok: Kultsár István: Hazai és Külföldi Tudósítások. 1828.

20. szám, 153. 1. '

Magyar Kurir, 1828. 18. sz. márcz. 4. 142. 1.

Tudományos Gyűjtemény, 1828. III. k. 127. 1. Közli — r — y (Vörösmarty ?)

Tiz versét közli Ináncsi Pap Gábor: Koszorú, 1830. 6 5 — 7 2 . 11.

Csak az Édes Druszám ez. (70. 1.) nincs meg a Lovász-féle gyűjteményben.

Totdy F. bírálata Lovász gyűjteményéről. D. Schedel F. Figyel­

mező, IL év. 1838. 1. sz. 8. hasáb.

Anakreoni dalairól: Ponori Thewrewk Emil: Anakreon. (Akad.

Görög és latin remekírók.) 1885. 132. o.

Erdélyi János: Pályák és Pálmák, 227. o.

Kertbeny K. M.: Album Hundert Ungrischer Dichter. Dresden u. Pest, 1854. 62. o. Hortobágyi dal fordítása, Fazekas (hibás) életrajza u. i. 498. o.

Fazekasnak tulajdonított (hamisan): »Pórdiadal Hősköltemény Fazekas Istvántól, a classicus Ludas Matyi írójától. Közli Kassai Ignácz.«

Üstökös, 1878. márcz. 3 1 . Jankó János egy képével.

Fazekas Mihály »Ludas Matyi«ja. Vasárnapi Újság. 1884. aug.

17. (XXXI. évf. 33. sz.)

Id. Szinnyei József: Fazekas Mihály és a Ludas Matyija. Főv..

Lapok 1888. 300. szám.

Geröcze Sándor: Ludas Matyi. Budap. Hirlap, 1890. 129. sz. (máj.l 1.) Toldy Ferencz: Költészet története, 4 0 5 .

Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története..

Debreczen, 1865. 197. 1.

Haraszti Gyula: A Debreczeni kör költészete. Abafi: Figyelő. V. k.

Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom története. 1888.1. k. 131.1.

Beöthy szerk. A magyar irodalom története. (Képes.) 1896. II. k. 94.1.

Kardos Albert: A debreczeni kör. Debreczeni Ellenőr, 1894. febr. 10.

J. Kont: La Hongrie litteraire et scientífique. Paris, Ernest Leroux.

1896. 87. 1.

Mátray Lajos: A Ludas Matyi költőjéről. (Helyreigazítások.) Főv. Lapok XXV. évf. 308. sz. 1888. nov. 3.

Id. Szinnyei József: A Ludas Matyi költőjéről. Főv. L. 1888. 307. sz..

Mátray: Főv. L. 1888. 308. sz.

Főv. Lapok. 1888. 309., 3 3 5 . sz.

Mátray könyvének ismertetése. Főv. L. 1888. 3 2 1 . sz.

Mátray Lajos: Fazekas Mihály mint katona. Főv. L. 1888. 324. sz.

»Fazekas Mihály élete és munkái. Irta Mátray Lajos.« Ösm.

Egyetértés, 1888. decz. 2. 10. oldal.

FAZEKAS MIHÁLY. 327

Lázár Béla: ösmerteti Mátray könyvét. Főv. L. 1888. decz. 11.

Kelemen Béla ösm. Mátray könyvét: Egy Phil. Közi. XIII. évf.

1889. 148. 1.

Balassa József: Ányos és nem Fazekas. (Felfedezett »ismeretlen«

versek). Főv. L. 1889. 93. sz. 309. o.

Döbrögi Balázs: A megbosszult Döbrögi (Fazekas Mihály szelle­

méhez). Főv. Lapok, 1889. 46. sz. 335. 1.

Sebestyén Gyula Mátray könyvéről: Egy. Phil. Közi. 1889. 376.1.

Sebestyén Gyula Mátray Ludas Matyi kiadásáról. Egy. Phil.

Közi. 1891. 426. 1.

Mátray válasza Sebestyénnek: Egy. Phil. Közi. 1891. 686. 1.

Váczy János: Az Arcadia pör. Irodalomtört. Közlemények, 1896. II. f.

Kis János levele Kazinczyhoz. Váczy: Kazinczy levelezése. IV. 416.

Cserey Kazinczy hoz; K. L. IV. 399.

Kazinczy Fazekasról Szentgyörgyinek. K. L. III. 260., 280.

Kazinczy Fazekasról Nagy Gábornak K. L. 1805. febr. lS.márcz. 6.

Kazinczy Cserey Farkashoz; 1806. máj. 2 1 . K. L. 928. sz. levél.

Kazinczy Szentgyörgyinek: 1807. jul. 5.

Kazinczy Csereihez: 1807. máj. 1.

Kazinczy Fazekasról: IV. k. 362., 365., 397., 424., 4 3 3 . 11.

Kazinczy Fazekashoz: 1806. okt. 9. K. L. IV. 356.

Kazinczy Nagy Gábornak: 1806. szept. 29. IV. k. 340.

Fazekas Kazinczynak. 1806. szept. 23. K. L. IV. 320.

Fazekas Mihály (F. M.) Debreczen védelme. Hazai Tudósítások.

1806. 3 1 1 .

Kazinczy: Végső szavam a Debreczeni pÖrben. Hazai Tudósítások.

1807. 52. o.

Kazinczy czikke az Arcadia pörben. Hazai Tudósítások: 1807. 44. o.

Szemere Pál: Észrevételek Arcadiáról. Hazai Tudósítások. 1807.

XXIIL sz. Toldalék.

Kazinczy: Pályám emlékezete. Abafi, Nemz. könyvtár, III. k. 5 2 — 5 3 . 1 . Dessewffy József gr. levele Ludas Matyiről: gr. D. J. irodalmi Hagyományai. II. k. 62. o. Kazinczy-De^sewffy levélváltása a Ludas Matyiről: u. o. II. 5 1 . , 55., 62. 11.

Domokos Lajos halála: Kazinczy: Magyar Pantheon. 377. (Abafi kiad.) Fábián Gábor: Adatok Somogyi Gedeon életéről. Abafi: Figyelő, I. 1876. 15. 1.

Békési Emil: Ki irta a Mondolatot. Abafi: Figyelő. IV. 126. 1.

Takáts Sándor: Részletek a nyelvújítási harcz történetéből. Katha- likus Szemle, 1890. 7 0 3 . 1:

August Kanitz: Geschichte der Botanik in Ungarn. Hannover, 1863.

Cserey Kazinczyhoz: K. L. 1806. máj. 3.

Toldy kiadása: Csokonai munkái, 1846. Jegyzetek, 944. o.

Fialovszki Lajos: A természetrajz műnyelvéről, Nyelvőr VI. 550.

VII. 79. A népbotanika poezise. Nyr. VIII. 4 1 3 .

Arany (Szalontai János): Észrevételek. Nyelvőr. VII. 455. Hátra­

hagyott Iratai II. 3 6 8 - 3 8 2 .

V

328 FAZEKAS MIHÁLY.

Imre Sándor: Beöthy (Képes) ir. t. II. 186.

Vajda Viktor: Két elfeledt magyar tudós. Vas. Ujs. 1869. XVI évf. 546. 1.

Diószegi és Fazekas emlékoszlopa. Bicsérdi János rajza: Vas. Ujs.

1869. 545. 1. Ugyanez: Beöthy (képes) ir. t. II. 9 3 . 1.

Dugonits: Magj^ar példabeszédek és Jeles mondások. 1820.

Erdélyi: Közmondások. II. 2 7 3 .

Ballagi Mór: Magyar példabeszédekés közmondások. 1850. 282.1.

Dr. Margalits Ede közmondásgyüjt.

Szabó Ernő : A házi állatok a magyar szólásokban. Nyr. 1 894. 354.1.

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág. 1896. Athenaeum.

IV. kötet 1 3 5 — 1 3 9 . 11: Ludas Matyi.

Jókai Mór: Üstökös. 1866. máj. 5. »Repülő Mondatok.«

Tóth Béla: Szájrul-szájra. 1895. 198. 1.

»Az alpesi bölts« eredetije : Oeuvres de M. de La Harpe, Paris, Chez Pissot. 1778. Tome II. 76.: Le philosophe des Alpes Ode 1763.

Szépirodalmi Szemle I. 348.

Weszely Ödön: Fazekas »Ludas Matyi «-járói. Magyar Szemle, 1891. 542. 1.

Kozma Andor: Ludas Matyi. Nemzet, 1891. 90. sz.

Kardos Albert: Ludas Matyi a külföld népmeséiben. Egy. Phil.

Közi. 1894. 444. 1.

Katona Lajos: Ludas Matyi. Pesti Napló, 1894. ápr. 14.

Halász Ignácz: Magyar népmese a norvégoknál. Pesti Napló, 1894. ápr. 5.

Douins de Lavesne: Roman de Trubert. Histoire Litteraire de la Frange, ouvrage commencé par des religieux Benedictins de la congre- gation de Saint Maure, et continué par des Membres de l'Institut. Tome XIX. Suite du treizieme siecle. Années 1 2 5 6 — 1 2 8 5 . A Paris, Chez Formin Didot. 1838. 734. s. k. 11.

Mon oncle Benjamin fordítása: Béni bácsi. Ford. Bodor Kornélia, Ország Világ. 1896. (Német fordítások: Saar Károlytól: Spemann, 205.

sz. 80, 236. 1. H. Denhardt. Reclam, 1 9 5 2 — 3 . sz. 16°, 258. 1.) Balog István darabja. »Ludas Matyi tüneményes énekes vígjáték 3 felvonásban, Irta Balog István, Muzsikáját szerzetté Szerdahelyi József.«

Kézirat: Nemzeti színház. 1838. és 1855-bŐl.

Jelenkor, 1838. 103. sz. 409. 1.

Fáy István gr f.: Századunk, 1840. 102. o.

Dobrossy István: Jelenkor, 1840. 90. sz. 357. 1.

Fáncsy Lajos: Szükséges észrevételek. Társalkodó, 1840. 98. sz.

Vasárnapi Újság. 1869. 626. 1. (Szerdahelyi nekrológjában.) Szigligeti Ede: Gaal József emlékezete. Kisf. Ts. Évi. Uj. III. 267.

Szigligeti Ede: A dráma és válfajai. Kiadja a Kisf. Társ. Budapest 1874. 303., 311., 493., 499. 1.

Tatár Péter: Ludas Matyi élete és kalandjai. Tündéries szép história. Budapest. Rózsa Kálmán és neje kiadása.

TÓTH REZSŐ.